Ma is – ahogy mostanában mindennap – egy órával korábban keltem, hogy imádkozzam, és az orgonámon játszva hangosan dicsérjem az Urat. És csak ezután indultam munkába.
Egy Budapest melletti kisvárosban lakom, távolsági busszal járok be fővárosi munkahelyemre. Ahogy leültem az egyik ülésre, hallottam egy hangot amely azt mondta: „az én népem keveset imádkozik”. Szétnéztem, hogy ki szólt, de senkit nem láttam, aki velem akart volna beszélni. Ekkor behunytam a szemem, mert arra gondoltam, hátha az Úr akar valamit mondani. Így is volt, mert a hang folytatta: „imádkozzatok minden emberért, mert én azért jöttem, hogy életetek legyen. És nem örülök a meghaló halálának, hanem hogy megtérjen és éljen”.
A Biblia szerint „szívből hiszünk az igazságra, és szájjal teszünk vallást az üdvösségre”. Tehát ha szívből mondtad, és hiszed is, amit mondtál, akkor – azt mondja Isten Igéje -, átkerültél a sötétség, az ördög hatalmából Isten országába. A státuszod megváltozott, ezután már nem csupán Isten teremtménye, hanem szeretett gyermeke lettél (János evangélium első fejezete), egy megigazult ember, aki nem önnön jócselekedetei, vagy becsületessége miatt, hanem Jézus kiontott vérén át mehet bármikor a kegyelem királyi trónja elé
Igen, velünk tényleg csodát tett Isten! Kb. 3 éve Glória lányomnak arcidegbénulása volt, ami miatt az egyik szeme most is kisebbnek tűnik, mint a másik.
Németországból érkezett a kínai Jün testvér, vagyis nevét magyarra lefordítva, a mennyei vagy másként hit-ember, aki ezekben a napokban hazánkban prédikál. A gyülekezeteket végig járva hirdeti, hogy Jézus Krisztus…
a „Keresztény” (Khrisztianosz: szó szerinti jelentése: KRISZTUSI)
Apcs 11:26 És lőn, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.
A keresztség, keresztel szó görög megfelelője a „baptidzó” és annak formái, jelentése:
be(le)merít, alámerít, elmerít; eláraszt (azaz teljesen nedvessé tesz). Az Újszövetségben a keresztény alámerítés (vízkeresztség, Szellemkeresztség) formáira használatos. Tehát a keresztel, keresztség, stb. szavakat mindenütt érdemes kicserélni az eredeti jelentéssel, hogy pontosabb képet nyerjünk.
2007. december 27-én autómmal a 4-es főúton jöttem haza vidékről. Előre bocsátom, hogy amikor elindultam, végignéztem az autót, és a világítást, a gumikat is rendben találtam.
Az autómmal úgy 110-120 km-es sebességgel haladtam, amikor egy hang szólt hozzám, hogy lassítsak, mert baj fog érni. És már láttam is az autómat, ahogy egy kanyarban kicsúszik, megpördülve zuhan az árokba, és én ott maradok. Arra gondoltam, nem halhatok meg, hiszen vár az idős édesanyám otthon, no meg hát az unokáimnak is hiányoznék.
Az Úr sokszor beavatkozott az én, és a körülöttem élő hívő emberek életébe, és átéltünk csodálatos gyógyulásokat, és anyagi szabadulásokat is.
Két gyógyulásról írok most:
Évekkel ezelőtt Zoli fiam tüdő-és mellhártyagyulladást kapott. Amikor a vérsüllyedése 125-re emelkedett, be kellett vinni a Budai Gyermekkórházba. Egy hétig nem tudták lejjebb vinni a süllyedést, semmilyen gyógyszer nem hatott.
Egy szó, amely úgy gondolom, a leggyakrabban fordul elő a Bibliában: a BŰN. Nem véletlenül. A bűn zsoldja a halál, s bűneink választanak, választhatnak el minket Istentől, ezért hát kardinális kérdés ez. A mi bűneink vitték Jézus Krisztust a keresztre, hogy helyettünk és értünk engesztelést szerezzen, és így kihozzon minket a szellemi halál állapotából, hogy közösségbe kerülhessünk Vele, a Mindenható Istennel. De mit is jelent az a szó, hogy bűn?
Betegeseket = kakósz jelentése: beteg, rossz (-ul)(fizikailag) , gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan, beteg, fájdalmas; rosszullévőket, betegeskedőket
Betegségekben = noszosz jelentése: egy betegség (ritkán átvitt értelemben: erkölcsi gyengeség). KJV: betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek.
Tapasztalatom szerint ehhez a bibliai fogalomhoz: tökéletes – általában vallásos képzet társul. Néhányan úgy reagálnak: „én sosem leszek az!” „Ez nekem túságosan távoli… talán, egyszer, az út végén…” „Egész életünkben törekszünk rá, de persze soha nem érhetjük el.” És ehhez hasonlók. Lehet, hogy elsőre alázatosnak is tűnhetnek ezek a vélekedések. Azonban az igazi alázat az igének való alárendeltség, engedelmesség. Az igében pedig az áll több helyen is (felszólító módban): LEGYETEK TÖKÉLETESEK! Isten lehetetlent kérne tőlünk?