Látomás

Jóel 2:28 „És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.”

Egy érdi testvérnő, L. Árpádné látomása, amit a napokban kapott:
Ma is – ahogy mostanában mindennap – egy órával korábban keltem, hogy imádkozzam, és az orgonámon játszva hangosan dicsérjem az Urat. És csak ezután indultam munkába.

Egy Budapest melletti kisvárosban lakom, távolsági busszal járok be fővárosi munkahelyemre. Ahogy leültem az egyik ülésre, hallottam egy hangot amely azt mondta: „az én népem keveset imádkozik”. Szétnéztem, hogy ki szólt, de senkit nem láttam, aki velem akart volna beszélni. Ekkor behunytam a szemem, mert arra gondoltam, hátha az Úr akar valamit mondani. Így is volt, mert a hang folytatta: „imádkozzatok minden emberért, mert én azért jöttem, hogy életetek legyen. És nem örülök a meghaló halálának, hanem hogy megtérjen és éljen”.

Akkor hirtelen egyenruhás, harcoló sereget láttam, akik sötét szörnyekkel viaskodtak, és ahogy a kardjuk egy-egy szörny fejét levágta, az abban a szempillantásban teljesen megsemmisült.

Majd szemeim előtt megjelent egy füstös kocsma, ahol emberek ültek, és ittak. Egy ember sörös üveget tartott a kezében, és ahogy ivott, láttam, ahogy a sör buborékjaiban apró szörnyek, nagy fogakkal kerültek le a gyomrába, kényszerítve ezt az embert hogy újabb- és újabb üveggel igyon. Ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy a sörös üveg oda van láncolva a kezéhez.

Másvalaki egyik cigarettáról gyújtott a másikra, és benne szintén egy szörny volt, akinek a szájában füstölt a cigaretta.

Majd láttam egy embert, aki a szekrényéből elővett egy dobozt, és a benne lévő pénzt számolgatta.

Azután újabb helyszíneket láttam: egy gyülekezetben sokan dicsérték az Urat, majd utána mindenki ment, és tette azt, amit előtte. Egyikőjük sietett a számítógépéhez, azt bámulta, miközben verte a billentyűket. Amikor fel akart állni, mellette egy hatalmas sötét alak újra-és újra visszanyomta a székébe, a számítógépe mellé kényszerítve.

Megint másvalaki hazaérve azonnal a TV elé ült, és kapcsolgatott egyik adóról a másikra. Amikor fel akart állni, nem tudott, mert mellette is egy sötét árny tornyosult, és nem engedte felállni.

Egy másik ember lakásról lakásra járt, és híreket hordott. Ittak, diszkóztak és örültek, a mellettük lévő sötét alakokkal együtt.

Egyszer csak láttam valakit, aki hazasietett és főzni kezdett, de eközben is imádkozott. Majd láttam kis csoportokat, akik állandóan imádkoztak. De ők nagyon kevesen voltak. Ezután két út tárult a szemem elé: egy széles út, amelyen igen sok ember sietett valahova, és egy keskeny, amelyen az imádkozó emberek mentek.

Akkor így szóltam az Úrhoz: Uram, én most dolgozni megyek, a munkámat kell végeznem, és nem tudok ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Akkor nyomatékosan azt mondta az Úr: „szüntelenül imádkozzatok!” Eközben a munkahelyemhez értem, és ahogy a lépcsőkön mentem fel az irodámba, eszembe jutott, hogy amíg felérek, addig is van időm imádkozni. Sürgető vágyat éreztem, hogy járjak közben az itt dolgozó emberekért, és ezt is tettem.

Az Úr közbenjárókat keres, hogy megmentse az elveszetteket. Az idő közel van!

Szorosan a témához kapcsolódik Rod Parsley: Kész vagy az elragadtatásra? című prédikációja. ide kattintva olvashatod

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688