Csia fordítás – Újszövetség

AZ ÖRÖMHÍR MÁTÉ SZERINT
1. RÉSZ
[Mt. 1.1] A Krisztus Jézus származásáról írt könyv, ő Dávid fia, Ábrahám fia.
[Mt. 1.2] Ábrahám Izsákot nemzette, Izsák pedig Jákóbot,
[Mt. 1.3] Jákób Júdát és testvéreit, Júda Támártól Fáreszt és Zárát, Fáresz Ezrómot nemzette, Ezróm Arámot nemzette,
[Mt. 1.4] Arám Aminádábot nemzette, Aminádáb Naasszont nemzette, Naasszon Szalmónt nemzette,
[Mt. 1.5] Szalmón Boázt nemzette Ráhábtól, Boáz Jobédet nemzette Ruttól, Jobéd Izsait nemzette,
[Mt. 1.6] Izsai Dávidot nemzette, a királyt. Dávid Salamont nemzette az Uriás asszonyától,
[Mt. 1.7] Salamon Roboámot nemzette, Roboám Abiát nemzette, Abia Aszáfot nemzette,
[Mt. 1.8] Aszáf Józsafátot nemzette, Józsafát Jórámot nemzette,
[Mt. 1.9] Jórám Hóziát nemzette, Hózia Jóatámot nemzette, Jóatám Áházt nemzette, Áház Ezékiást nemzette,
[Mt. 1.10] Ezékiás Manasszét nemzette, Manasszé Ámószt nemzette, Ámósz Jósiást nemzette,
[Mt. 1.11] Jósiás Jekoniást és annak testvéreit nemzette a babilóni áttelepítéskor.
[Mt. 1.12] A babilóni áttelepítés után Jekoniás Szalatiélt nemzette, Szalatiél Zorobábelt nemzette,
[Mt. 1.13] Zorobábel Abiudot nemzette, Abiud Eliákimot nemzette, Eliákim Azórt nemzette,
[Mt. 1.14] Azór Szádókot nemzette, Szádók Ákimot nemzette, Ákim Eliudot nemzette,
[Mt. 1.15] Eliud Eleázárt nemzette, Eleázár Mattánt nemzette, Mattán Jákóbot nemzette,
[Mt. 1.16] Jákób Józsefet nemzette, annak a Máriának férjét, akitől Jézus született, akit Krisztusnak mondanak.
[Mt. 1.17] Ábrahámtól Dávidig az összes nemzedékek száma tizennégy nemzedék, Dávidtól a babilóni áttelepítésig tizennégy nemzedék és a babilóni áttelepítéstől a Krisztusig tizennégy nemzedék.
[Mt. 1.18] A Krisztus Jézus születése így történt: Anyja; Mária, Józseffel volt eljegyezve, de még mielőtt vőlegényével összekerültek volna, kitudódott, hogy a Szent Szellemtől terhes.
[Mt. 1.19] Vőlegényében Józsefben, mivel igazságos ember volt s nem akarta őt szégyenbe hozni, az a szándék fogamzott meg, hogy titokban elbocsátja őt.
[Mt. 1.20] Mikor ez az indulat megmozdult benne, álomban az Úrnak egy angyala jelent meg neki és így szólt: "Dávid fia József, ne riadj vissza attól, hogy menyasszonyodat, Máriát magadhoz vedd, mert ami benne fogant, a Szent Szellemtől való!
[Mt. 1.21] Fiat fog szülni s te majd nevezd annak nevét Jézusnak, ami ezt jelenti: Jahve megment, mert ő fogja népét vétkeitől megmenteni!"
[Mt. 1.22] Ez az egész dolog azért történt így, hogy beteljesedjék, amit az Úr a prófétán át szólt:
[Mt. 1.23] "Lám csak, egy szűz viselős lesz, fiat szül, s ezt Immánuel névvel nevezik, minek fordítása: Velünk az Isten!"
[Mt. 1.24] Mikor József az álomból felébredt, megtette, amit az Úr angyala neki elrendelt, magához vette asszonyát.
[Mt. 1.25] De nem ismerte őt addig, amíg fiat nem szült. Ennek aztán a Jézus nevet adta.
2. RÉSZ
[Mt. 2.1] Miután Jézus Heródes király napjaiban a júdeai Betlehemben megszületett, egyszer csak napkeletről mágusok érkeztek Jeruzsálembe,
[Mt. 2.2] kik ezt kérdezték: "Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk a csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy leboruljunk előtte!"
[Mt. 2.3] Ahogy Heródes király ezt meghallotta, nyugtalanná lett és vele egész Jeruzsálem is.
[Mt. 2.4] Összehívatta hát a nép valamennyi főpapját és írástudóját és megtudakolta tőlük: hol kell születnie a Krisztusnak?
[Mt. 2.5] Azok azt felelték: "A júdeai Betlehemben, mert így szól a prófétán át adott írás:
[Mt. 2.6] Júda földje Betlehem, semmiképpen sem vagy te legkisebb Júda vezérei közül, mert belőled származik majd egy vezér, aki népemet, Izráelt, terelgetni fogja."
[Mt. 2.7] Ekkor Heródes titkon elhívatta a mágusokat és pontos választ kért tőlük afelől az idő felől, mely óta az a csillag ragyog.
[Mt. 2.8] Aztán elküldte őket Betlehembe." Menjetek – mondotta – és tartsatok pontos kutatást a gyermek felől. Ha megtalálnátok, adjatok nekem hírt róla. Hadd menjek el én is, hadd boruljak le előtte én is."
[Mt. 2.9] Azok, miután a királyt meghallgatták, elutaztak. Egyszerre az a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg el nem jutott a fölé a hely fölé, ahol a gyermek volt és ott megállt.
[Mt. 2.10] Mikor a mágusok a csillagot meglátták, igen nagy örömre gyulladtak.
[Mt. 2.11] Miután bementek a házba, megpillantották a gyermeket anyjával, Máriával, leborultak a földre és imádták őt. Azután felnyitották kincstartóikat és ajándékokat vittek neki: aranyat, tömjént és mirhát.
[Mt. 2.12] De miután álomban kijelentést kaptak, hogy ne térjenek vissza Heródeshez, más úton mentek vissza országukba.
[Mt. 2.13] A mágusok visszatérése után egyszer csak megjelenik az Úrnak egy angyala álomban Józsefnek és megszólítja: "Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és fuss Egyiptomba! Légy ott, amíg nem szólok neked! Mert Heródes kerestetni fogja a gyermeket, hogy elveszítse."
[Mt. 2.14] József még azon az éjjelen felkelt, magához vette a gyermeket s annak anyját és elköltözött Egyiptomba.
[Mt. 2.15] Ott volt, míg Heródes be nem fejezte életét, hogy beteljesedjék, amit az Úr a prófétán át szólt: "Egyiptomból hívtam elő Fiamat!"
[Mt. 2.16] Heródest igen nagy indulat fogta el, mikor észrevette, hogy a mágusok kijátszották. Elküldött s megölette mindazokat a fiúkat, akik Betlehemben és annak határaiban két éven alul voltak, annak az időnek megfelelően, melyet a mágusoktól pontosan kikérdezett.
[Mt. 2.17] Ekkor teljesedett be a Jeremiás prófétán át szólt ige:
[Mt. 2.18] "Kiáltást hallottak Rámában, nagy sírást, jajveszékelést: Ráhel gyermekeit siratta s nem akart vigasztalódni, hogy nincsenek."
[Mt. 2.19] Mihelyt Heródes befejezte életét, álomban az Úr angyala megjelent Józsefnek és azt mondotta:
[Mt. 2.20] "Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és menj Izráel földjére. Mert halottak már azok, akik a gyermek lelkére törtek."
[Mt. 2.21] Felkelt József; magához vette a gyermeket és annak anyját és bement Izráel földjére.
[Mt. 2.22] Mikor azonban meghallotta, hogy Júdeán atyja, Heródes helyén Arkhelausz uralkodik, félt odamenni. Miután álomban kijelentést kapott, félrevonult, Galilea vidékeire ment.
[Mt. 2.23] Mikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett meg, hogy beteljesedjék a prófétákon át szólt ige, hogy názáretinek fogják hívni.
3. RÉSZ
[Mt. 3.1] Azokban a napokban megjelent Júdea pusztájában Bemerítő János
[Mt. 3.2] és ezt hirdette: "Térjetek új felismerésre, mert itt van közel a mennyek királysága!"
[Mt. 3.3] Hiszen őróla mondja az Ézsaiás prófétán át szólt ige: "Egy hang kiált a pusztában: Készítsétek el az Úrnak útját! Egyenesekké tegyétek ösvényeit!"
[Mt. 3.4] János ruhája teveszőrből volt, bőr övezte derekát és eledele sáska és vadméz volt.
[Mt. 3.5] Akkoriban Jeruzsálem, továbbá az egész Júdea és a Jordán egész környéke kiment hozzá
[Mt. 3.6] s miközben vétkeiket megvallották, bemeríttették magukat vele a Jordán folyóba.
[Mt. 3.7] De mikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá, hogy bemerítkezzék, így szólt hozzájuk: "Viperák fajzatai, ki figyelmeztetett titeket, hogy a rátok következő harag elől menekülnötök kell?
[Mt. 3.8] Teremjetek hát oly gyümölcsöt, mely méltó ahhoz, hogy új felismerésre térjetek,
[Mt. 3.9] s ne véljétek, hogy így gondolkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mert azt mondom, hogy Isten képes ezekből a kövekből gyermeket támasztani Ábrahámnak.
[Mt. 3.10] A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén. Kivágnak minden fát, mely nem terem nemes gyümölcsöt és tűzre vetik!
[Mt. 3.11] Én vízbe merítlek titeket, hogy más felismerésre térjetek, ám, aki utánam jön, erősebb nálam, s én arra sem vagyok elég, hogy saruját vigyem utána, ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít titeket.
[Mt. 3.12] Kezében lesz szórólapátja és áttisztítja szérűjét, búzáját csűrbe takarja, a polyvát pedig olthatatlan tűzzel megégeti!"
[Mt. 3.13] Ekkor érkezett Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy bemeríttesse magát vele.
[Mt. 3.14] De az erősen ellenállt és így szólt: "Nekem van arra szükségem, hogy te bemeríts engem, és mégis te jössz énhozzám?"
[Mt. 3.15] Jézus azonban ezt felelte neki: "Hadd történjék ez most így: Úgy illik ugyanis hozzánk, hogy minden igazságosságot betöltsünk." Ekkor János engedett neki.
[Mt. 3.16] Miután Jézus bemerítkezett, azonnal feljött a vízből. Egyszerre csak megnyíltak az egek és János látta, hogy Isten Szelleme, mint egy galamb jön alá és rászáll.
[Mt. 3.17] Azután szózat hangzott az égből és az ezt mondta: "Ez az én szeretett fiam, benne leltem tetszésemet."
4. RÉSZ
[Mt. 4.1] Ekkor Jézust a Szellem felvitte a pusztába, hogy a vádló megkísértse.
[Mt. 4.2] Negyven napon és negyven éjen át böjtölt s utoljára megéhezett.
[Mt. 4.3] Ekkor hozzáment a kísértő és így szólította meg: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek kenyerekké váljanak."
[Mt. 4.4] Ám ő ezt felelte: "Írva van: Ne egyedül kenyérrel éljen az ember, hanem mindazzal a beszéddel, mely Isten szájából kijön."
[Mt. 4.5] Ezután magával vitte őt a vádló a szent városba és odaállította a szent hely ormára.
[Mt. 4.6] "Ha Isten Fia vagy – mondta neki -, vesd magad alá! Írva van ugyanis: Angyalainak parancsol felőled, kezükön hordjanak, hogy lábad soha kőbe ne üsd!"
[Mt. 4.7] "Az is írva van: – felelte neki Jézus – Ne tedd próbára Istenedet, az Urat!"
[Mt. 4.8] Megint magával vitte a vádló egy igen magas hegyre s megmutatta neki a világ összes királyságait és azok dicsőségét.
[Mt. 4.9] "Ezeket mind neked fogom adni, ha leborulsz és imádsz engem" – mondotta neki.
[Mt. 4.10] Akkor Jézus ezt felelte: "El innen, sátán! Hiszen írva van: Istenedet, az Urat imádd, és csak őt szolgáld!"
[Mt. 4.11] Ezzel elhagyta őt a vádló. Egyszerre angyalok jöttek hozzá és felszolgáltak neki.
[Mt. 4.12] Miután Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, félrevonult Galileába.
[Mt. 4.13] Elhagyta Názáretet és átköltözött a tóparti Kapernaumba, Zebulon és Neftalim határába,
[Mt. 4.14] hogy az Ézsaiás prófétán át szólt ige beteljesedjék:
[Mt. 4.15] "Zebulon földje és Neftalim földje, tómellék, Jordánon túl, nemzetek Galileája,
[Mt. 4.16] a sötétségben ülő nép nagy világosságot látott: A halál földjén és árnyékában ülő népnek világosság támadt!"
[Mt. 4.17] Ez időtől kezdve Jézus hirdetni kezdte: "Térjetek új felismerésre, mert közel van a mennyek királysága!"
[Mt. 4.18] Miközben a galileai tenger partján járt, két testvért pillantott meg ott: Simont, kit Péternek mondanak és a testvérét, Andrást, amint éppen a körhálót vetették a tengerbe. Halászok voltak ugyanis.
[Mt. 4.19] "Jertek utánam! – szólította meg őket – majd emberek halászaivá teszlek titeket."
[Mt. 4.20] Azok erre tüstént otthagyták a hálót s követték őt.
[Mt. 4.21] Mikor onnan továbbment, két másik testvért pillantott meg, Zebedeus fiát, Jakabot és annak testvérét Jánost, amint atyjukkal, Zebedeussal a hajóban hálóikat szedték rendbe. Őket is hívta
[Mt. 4.22] s ők tüstént otthagyták a hajót és atyjukat, követték őt.
[Mt. 4.23] Majd bejárta egész Galileát, közben zsinagógáikban tanított, a királyság örömhírét hirdette és a nép között orvosolt minden betegséget és mindenféle gyengeséget.
[Mt. 4.24] Híre az egész Szíriába eljutott, elhozták hozzá mindazokat, akiknek mindenféle betegség gonosz bántalmakat okozott, akiket kínok leptek meg s ördögök tartottak megszállva, akik holdkórosok, gutaütöttek voltak és meggyógyította őket.
[Mt. 4.25] Nagy tömegek követték őt Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
5. RÉSZ
[Mt. 5.1] Ahogy a tömegeket meglátta, felment a hegyre. Ott leült és hozzámentek tanítványai.
[Mt. 5.2] Ekkor megnyitotta száját és így tanította őket:
[Mt. 5.3] "Boldogok a Szellem által a szegények, mert övék a mennyek királyi uralma!
[Mt. 5.4] Boldogok, akik sírnak, mert meg fogják bátorítani őket!
[Mt. 5.5] Boldogok a szelídek, mert örökrészül fogják kapni a földet!
[Mt. 5.6] Boldogok azok, akik az igazságosságra éheznek és szomjaznak, mert majd kielégítik őket!
[Mt. 5.7] Boldogok a könyörülők, mert rajtuk is könyörülni fognak!
[Mt. 5.8] Boldogok a tisztaszívűek, mert látni fogják az Istent.
[Mt. 5.9] Boldogok a békességet készítők, mert majd Isten fiainak hívják őket!
[Mt. 5.10] Boldogok azok, akiket az igazságosságért üldöznek, mert övék a mennyek királyi uralma!
[Mt. 5.11] Boldogok lesztek, még ha gyaláznak is titeket, ha énérettem üldöznek, és hazugul mindenféle rosszat mondanak majd ellenetek!
[Mt. 5.12] Örüljetek, ujjongjatok ilyenkor, mert nagy a béretek a mennyekben! Hiszen már a prófétákat is így üldözték, akik előttetek éltek!
[Mt. 5.13] Ti vagytok a föld sava! Ha a só ízét vesztené, mivel sóznak azután? Semmi ereje nincs többé, másra nem való, minthogy kivessék, és az emberek rajta tapossanak.
[Mt. 5.14] Ti vagytok a világ világossága. Lehetetlen elrejteni a hegyen épített várost.
[Mt. 5.15] Mécsest sem azért gyújtanak, hogy véka alá tegyék, hanem a mécslábra, onnan világít mindenkinek, aki a házban van.
[Mt. 5.16] A ti világosságotok is úgy ragyogjon fel az emberek előtt, hogy mikor nemes tetteiteket látják, mennyekben lakó Atyátokat dicsőítsék!
[Mt. 5.17] Ne gondoljátok, hogy a törvényt, vagy a prófétákat eltörölni jöttem. Nem eltörölni, hanem betölteni jöttem őket.
[Mt. 5.18] Bizony azt mondom nektek, hogy amíg a menny és a föld elmúlnak, a törvényből egy i betű vagy egy vesszőcske sem múlik el, amíg csak minden meg nem történik.
[Mt. 5.19] Ha tehát valaki a legkisebb parancsolatok közül egyet megront, és úgy tanítja az embereket, azt a mennyek királyságában a legkisebbnek fogják nevezni. Azt ellenben, aki megteszi és tanítja is, nagynak fogják nevezni a mennyek királyságában.
[Mt. 5.20] Mert azt mondom nektek, hogyha igazságosságotok felül nem fogja múlni az írástudókét és farizeusokét, semmiképp be nem mehettek a mennyek királyságába.
[Mt. 5.21] Hallottátok, hogy az ősöknek azt mondották: Ne ölj! Aki öl, az ítéletre kerül!
[Mt. 5.22] Én azonban azt mondom nektek: Mindenki ítéletre kerül, aki testvérével haragot tart. Annak, aki testvérének azt mondja: Bolond, a nagy tanács elé kell kerülnie! Azt pedig, aki azt mondja: Ostoba, megfogta már a tüzes gyehenna.
[Mt. 5.23] Ha tehát adományodat oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened,
[Mt. 5.24] hagyd az adományt az oltár előtt, eredj el, békülj ki előbb testvéreddel, és csak aztán jöjj el és vidd fel adományodat.
[Mt. 5.25] Siess megegyezni ellenfeleddel, míg az úton együtt vagy vele, hogy ellenfeled valahogy a bírónak ne adjon át, a bíró meg a törvényszolgának és a börtönbe ne vessenek! ?
[Mt. 5.26] Bizony azt mondom neked, elő nem jössz onnan, amíg meg nem fizetsz az utolsó fillérig.
[Mt. 5.27] Hallottátok, hogy azt mondták: Ne törj házasságot!
[Mt. 5.28] De én azt mondom nektek, hogy szívében már házasságot tört az is mind, aki úgy nézett asszonyra, hogy megkívánta azt.
[Mt. 5.29] Ha jobb szemed tőrbe ejt, vájd ki, vesd el magadtól! Hasznosabb neked, hogy tagjaid közül egy vesszen el, mint hogy egész testedet a gyehennára vessék!
[Mt. 5.30] És ha jobb kezed ejt tőrbe, vágd le, dobd el magadtól! Hasznosabb neked, ha tagjaid közül egy vész el és nem egész tested jut a gyehennára!
[Mt. 5.31] Azt mondták, aki feleségét elbocsátja, adjon válólevelet neki!
[Mt. 5.32] Én azonban azt mondom néktek: Maga hajtja házasságtörésbe feleségét mindenki, aki azt paráznaság okán kívül elbocsátja és házasságtörő az, aki elbocsátottal összeházasodik.
[Mt. 5.33] Azt is hallottátok, hogy az ősöknek azt mondták: Hamisan ne esküdj! Add meg, amire megesküdtél az Úrnak!
[Mt. 5.34] De én azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek! Se az égre, mert az az Isten trónusa!
[Mt. 5.35] Se a földre, mert az lábának zsámolya. Se Jeruzsálemre, mert az ama nagy Királynak városa!
[Mt. 5.36] Fejedre se esküdj, mert hajad egyetlen szálát sem tudod fehérré, vagy feketévé tenni!
[Mt. 5.37] Beszédetek igen-igen, nem-nem legyen! Ami ennél több, az a rossztól való.
[Mt. 5.38] Hallottátok, hogy azt mondták: Szemet szemért és fogat fogért!
[Mt. 5.39] De én azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a rossznak, hanem ha valaki jobb felől arcul üt, fordítsd oda a másik arcodat is,
[Mt. 5.40] annak pedig, aki el akarja perelni a köntösödet, add oda neki a köpenyedet is.
[Mt. 5.41] Ha valaki egy mérföldnyi futárszolgálatra kényszerít, menj el neki kettőre!
[Mt. 5.42] Adj annak, aki kér tőled, s el ne fordulj attól, aki kölcsönt akar tőled!
[Mt. 5.43] Hallottátok, hogy azt mondták: Szeresd felebarátodat, gyűlöld ellenségedet!
[Mt. 5.44] De én azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok üldözőitekért,
[Mt. 5.45] hogy mennybéli Atyátok fiaivá lehessetek, mert ő napját rosszakra is, jókra is felhozza, esőt ad igazságosoknak is, hamisaknak is.
[Mt. 5.46] Ha csak azokat fogjátok szeretni, akik szeretnek titeket, micsoda béretek lesz? Hát a vámszedők nem ugyanazt cselekszik-e?
[Mt. 5.47] Ha csak testvéreiteket köszöntitek, mivel tesztek többet? Hát a pogányok nem ugyanazt teszik-e?
[Mt. 5.48] Legyetek tökéletesekké, ahogy mennyei Atyátok is tökéletes (célját betöltött).
6. RÉSZ
[Mt. 6.1] Ügyeljetek arra, hogy igazságos tetteiteket ne az emberek előtt műveljétek, hogy azok nézzenek titeket, ha mégis azt teszitek, nem kaptok jutalmat mennybéli Atyátoktól.
[Mt. 6.2] Ha könyöradományt osztanál, ne kürtöltess magad előtt a zsinagógákban és az utcákon, ahogy a képmutatók teszik, hogy az emberek dicsőítsék őket! Bizony azt mondom nektek, elesnek jutalmuktól.
[Mt. 6.3] Mikor könyöradományt adsz, balkezed ne tudja, mit tesz a jobb,
[Mt. 6.4] hogy könyörületességed rejtve maradjon s Atyád, aki rejtve néz, visszafizesse azt neked!
[Mt. 6.5] Mikor imádkoztok, akkor se legyetek olyanok, mint a képmutatók, mert ezeknek az kedves, ha a zsinagógákban és a piacok szegletein állva úgy imádkozhatnak, hogy az emberek látják őket. Én azonban azt mondom, elveszítik jutalmukat.
[Mt. 6.6] Te ellenben mikor imádkozol, eredj be kamrádba, zárd be az ajtót, s úgy imádkozz rejtve levő Atyádhoz és Atyád, aki rejtve néz, visszafizeti majd neked.
[Mt. 6.7] Mikor imádkoztok, ne fecsegjetek, mint a pogányok, azok ugyanis úgy vélekednek, hogy sok beszédükért hallgatják meg őket.
[Mt. 6.8] Ne legyetek hozzájuk hasonlók! Hiszen Atyátok, még mielőtt kérnétek Őt, tudja már, mire van szükségetek!
[Mt. 6.9] Ti hát így imádkozzatok: Mennybéli Atyánk! Megszentelt legyen neved,
[Mt. 6.10] jöjjön el királyi uralkodásod, történjék meg akaratod, a földön éppúgy, mint a mennyben!
[Mt. 6.11] Naponkénti kenyerünket add meg ma is!
[Mt. 6.12] Engedd el tartozásainkat, ahogy mi is elengedtük azokat a nekünk tartozóknak!
[Mt. 6.13] Ne vígy bennünket kísértésbe, hanem ragadj ki a rosszból!
[Mt. 6.14] Ha ugyanis elengeditek az embereknek eleséseiket, nektek is elengedi mennyei Atyátok azokat.
[Mt. 6.15] De ha ti nem engeditek el az embereknek, nektek sem fogja elengedni Atyátok a ti eleséseiteket.
[Mt. 6.16] Mikor böjtöltök, ne járjatok sötét arccal, mint a képmutatók! Eltorzítják ugyanis az arcukat, hogy az emberek lássák, hogy ők böjtölnek. Bizony azt mondom nektek, hogy elestek jutalmuktól.
[Mt. 6.17] Te ellenben, ha böjtölsz, kend meg fejedet, mosd meg arcodat,
[Mt. 6.18] hogy az emberek ne lássák, hogy böjtölsz, csak rejtve levő Atyád. És Atyád, aki rejtve néz, meg fog fizetni neked!
[Mt. 6.19] Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol azokat moly és rozsda eszi meg, hol tolvajok átássák a falat, és azokat ellopják,
[Mt. 6.20] hanem a mennyben gyűjtsetek magatoknak kincseket, hol sem moly, sem rozsda azokat el nem emészti, hol tolvajok falat nem ásnak át, és azokat el nem lopják!
[Mt. 6.21] Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is.
[Mt. 6.22] A test mécsese a szem. Ha tehát szemed egyszerű, az egész tested világos lesz,
[Mt. 6.23] de ha rossz a szemed, az egész tested sötét lesz. Ha aztán a benned levő világosság sötétség, mekkora lesz a sötétség!
[Mt. 6.24] Senki sem lehet két úr rabszolgája, mert vagy gyűlölni fogja az egyiket és szeretni a másikat, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti majd. Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak!
[Mt. 6.25] Azért azt mondom nektek: Ne aggodalmaskodjatok lelketekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözzetek! Nem több-e a lélek, mint az eledel s a test, mint az öltözet?
[Mt. 6.26] Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, mennyei Atyátok mégis táplálja őket! Nem vagytok-e különbek azoknál?
[Mt. 6.27] Ki az közületek, aki- azzal, hogy gondot hordoz, egy arasszal meg tudja nyújtani életét?
[Mt. 6.28] Az öltözet felől is miért viseltek gondot? Tanuljátok el a mező liliomaitól, hogyan növekednek! Nem fáradnak, nem szőnek,
[Mt. 6.29] mégis azt mondom nektek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint közülük egy!
[Mt. 6.30] Ha pedig Isten így ruházza a mező füvét, mely ma van, holnap a kemencébe vetik, mennyivel inkább titeket, ti kishitűek!
[Mt. 6.31] Ne vegyetek hát gondot magatokra ilyen beszéddel: Mit együnk? Mit igyunk? Mivel ruházkodjunk?
[Mt. 6.32] Mert mindezekre a pogányok törekszenek. Hiszen mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van.
[Mt. 6.33] A királyságot és az Isten igazságosságát keressétek előbb, és azokhoz ezeket is hozzáadják majd nektek!
[Mt. 6.34] Ne viseljetek hát gondot a holnapért, a holnapnak ugyanis meg lesz a maga gondja, elég minden napra annyi a bajból, amennyi reá jut.
7. RÉSZ
[Mt. 7.1] Ne ítéljetek, hogy titeket se ítéljenek!
[Mt. 7.2] Azzal az ítélettel fognak titeket megítélni, amellyel ti ítéltek, azzal a mértékkel fognak mérni nektek, mellyel ti mértek.
[Mt. 7.3] Miért nézegeted a testvéred szemében levő szálkát, mikor a saját szemedben a gerendát sem veszed észre?
[Mt. 7.4] Vagy hogy mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! Mikor a te szemedben ott a gerenda?
[Mt. 7.5] Képmutató! Vesd ki előbb saját szemedből a gerendát, aztán láss hozzá, hogy testvéred szeméből a szálkát kivesd.
[Mt. 7.6] Ne adjátok oda azt, ami szent a kutyáknak, és ne dobjátok gyöngyeiteket a disznók elé, mert talán a lábukkal tapossák majd szét, s aztán visszafordulnak, és belétek hasítanak!
[Mt. 7.7] Kérjetek s adnak majd nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és megnyitnak majd nektek.
[Mt. 7.8] Mert minden kérő kap, minden kereső talál, és minden zörgetőnek megnyitnak majd.
[Mt. 7.9] Vagy talán van olyan ember közöttetek, aki ha fia kenyeret kér, követ ad neki?
[Mt. 7.10] Vagy ha halat kér, kígyót ad neki?
[Mt. 7.11] Ha tehát ti, noha rosszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog adni mennybéli Atyátok jókat azoknak, akik őt arra kérik!
[Mt. 7.12] Mindenben úgy tegyetek hát az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy ők tegyenek veletek! Mert ez az, amit a törvény és a próféták kívánnak. 
[Mt. 7.13] A szűk kapun át menjetek be! Mert tágas kapu és széles út, félre, a veszedelembe visznek, és sokan vannak, akik rajta mennek be.
[Mt. 7.14] Mert szűk kapu és szoros út visz el az életre, csak éppen kevesen találnak rája.
[Mt. 7.15] Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában mennek hozzátok, de belül ragadozó farkasok!
[Mt. 7.16] Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajon szednek-e tövisbokorról szőlőt és a tüskéről fügét?
[Mt. 7.17] Így hát minden jó fa nemes gyümölcsöket terem s minden hitvány fa rossz gyümölcsöket terem.
[Mt. 7.18] Jó fa nem képes rossz gyümölcsöket teremni, sem hitvány fa nem teremhet nemes gyümölcsöket.
[Mt. 7.19] Kivágnak, és tűzre vetnek minden fát, mely nem terem nemes gyümölcsöt.
[Mt. 7.20] Tehát gyümölcseikről ismeritek fel azokat is.
[Mt. 7.21] Nem mindenki fog a mennyek királyságába bemenni, aki nekem azt mondja: Uram, Uram! Csak, aki mennybéli Atyám akaratát teszi.
[Mt. 7.22] Azon a napon sokan szólnak majd így hozzám: Uram, Uram! Hát nem a te neveddel prófétáltunk-e? Nem a te neveddel űztünk-e ki ördögöket? Nem a te neveddel tettünk-e sok hatalmas csodát? 
[Mt. 7.23] Én akkor ilyen vallomást fogok nekik tenni: Sohasem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem ti, akik a törvény megrontásán munkálkodtok.
[Mt. 7.24] Így hát mindenki, aki meghallgatja beszédeimet és megteszi azokat, hasonló lesz az olyan eszes emberhez, aki házát sziklára építette.
[Mt. 7.25] Felhőszakadás támadt, áradások jöttek, szelek fújtak, rázúdultak a házra, de az nem omlott le, mert alapja sziklára volt vetve.
[Mt. 7.26] Ám mindenki, aki meghallgatja beszédeimet, de nem teszi meg, hasonló lesz az olyan ostoba emberhez, aki házát fövenyre építette.
[Mt. 7.27] Felhőszakadás támadt, áradások jöttek, szelek fújtak, rázúdultak arra a házra, az leomlott nagy zúdulással."
[Mt. 7.28] Úgy történt, hogy mikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, tanításán megdöbbentek a tömegek,
[Mt. 7.29] mert úgy tanította őket, mint akinek fennhatósága van az embereken és nem úgy, mint írástudóik.
8. RÉSZ
[Mt. 8.1] Ahogy lejött a hegyről, nagy tömeg követte.
[Mt. 8.2] Egyszer csak egy bőrpoklos futott hozzá, lábához borult és megszólította: "Uram, ha csak akarnád, volna hatalmad, hogy engem megtisztíts."
[Mt. 8.3] Erre kinyújtotta kezét, megfogta és így szólt: "Akarom! Tisztulj meg!" Azonnal le is tisztult annak poklossága.
[Mt. 8.4] Majd így szólt hozzá Jézus: "Vigyázz, senkinek ne szólj, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak és vidd fel tanúbizonyság-tételül nekik azt az adományt, melyet Mózes rendelt."
[Mt. 8.5] Bement Kapernaumba és egy százados lépett hozzá.
[Mt. 8.6] "Uram! – esengett -, odahaza a legényemet ágyba döntötte a gutaütés, és borzasztóan kínlódik."
[Mt. 8.7] "Elmegyek, és gyógyítani fogom" – mondotta neki Jézus.
[Mt. 8.8] De a százados ezt felelte: "Uram, nem vagyok én arra elég méltó, hogy fedelem alá jöjj, hanem csak szóval mondd, s legényem meggyógyul.
[Mt. 8.9] Hiszen magam is fennhatóság alatt álló ember vagyok, alattam katonák vannak. Ha ezt mondom egyiknek: Indulj útnak, elindul, a másiknak: Jer csak! Eljön, s a rabszolgámnak: Tedd meg ezt! Megteszi."
[Mt. 8.10] Mikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott és ezt mondotta azoknak, akik őt követték: "Bizony azt mondom nektek, Izráelben senkinél ekkora hitet nem találtam.
[Mt. 8.11] Azt mondom nektek, hogy a mennyek királyságában napkeletről is, napnyugatról is sokan fognak érkezni s Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal asztalhoz dőlni.
[Mt. 8.12] E királyság fiait ellenben ki fogják dobni a külső sötétségbe, ott lesz aztán csak sírás és fogcsikorgatás."
[Mt. 8.13] A századoshoz pedig így szólt Jézus: "Eredj! Ahogy hittél, úgy történjék veled!" S még abban az órában meggyógyult a legénye.
[Mt. 8.14] Jézus aztán Péter házába ment be. Ott meglátta, hogy a Péter napa fekszik és lázban ég.
[Mt. 8.15] Megfogta kezét, s arra elhagyta azt a láz. Aztán felkelt az asszony és felszolgált nekik.
[Mt. 8.16] Ahogy beesteledett, sok ördöngőst vittek hozzá és ő szavával sok szellemet kiűzött. Sokakat gyógyított, akik gonoszul szenvedtek,
[Mt. 8.17] hogy beteljesedjék az Ézsaiás prófétán át szólt ige: "Erőtlenségeinket elvette, és betegségeinket elhordozta!"
[Mt. 8.18] Mikor Jézus tömeget látott maga körül, megparancsolta, hogy menjenek el a túlsó partra.
[Mt. 8.19] Ott hozzálépett egy írástudó és megszólította: "Tanító, követni foglak téged bárhová mégy is."
[Mt. 8.20] De Jézus ezt felelte neki: "A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az ember Fiának nincs hova lehajtania fejét."
[Mt. 8.21] Egy másik tanítvány így szólt hozzá: "Uram, engedd meg nekem, hogy elmenjek előbb s eltemessem apámat,"
[Mt. 8.22] Jézus azonban ezt felelte: "Kövess engem s hagyd, hogy a holtak temessék el halottaikat!"
[Mt. 8.23] Majd beszállt egy hajóba s tanítványai követték.
[Mt. 8.24] Egyszerre nagy rengés támadt a tavon, úgyhogy a hajót már-már elborították a hullámok. Ő meg szunnyadott.
[Mt. 8.25] Hozzáléptek, s ilyen szóval keltették fel: "Uram, ments meg, mert elveszünk!"
[Mt. 8.26] De ő azt kérdezte tőlük: "Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?" Azzal felkelt s megdorgálta a szeleket és a tavat. Nagy csend támadt,
[Mt. 8.27] az emberek pedig csodálkozva kérdezték: "Honnan való ő, hogy a szelek és a tó engednek neki?"
[Mt. 8.28] Mikor átment a túlsó partra, a gadarénusok tartományába, két ördöngős jött szembe vele, akik a sírokból jöttek elő. Nagyon veszélyesek voltak, úgyhogy olyan erősember nem akadt, aki arra elmehetett volna.
[Mt. 8.29] Egyszer csak felkiáltottak: "Mi dolgunk van nekünk egymással te Istennek Fia? Eljöttél, hogy idő előtt megkínozz bennünket?"
[Mt. 8.30] Messze tőlük nagy disznócsürhe legelészett s
[Mt. 8.31] az ördögök esengve kérték: "Ha kiűzöl minket, küldj bennünket a disznócsürhébe!"
[Mt. 8.32] "Menjetek!" – mondta nekik. Azok meg, ahogy kijöttek, bementek a disznókba. Egyszer csak az egész csürhe a meredélyen át a tóba rohant alá s elpusztultak a hullámok között.
[Mt. 8.33] A pásztorok pedig elfutottak, bementek a városba s hírt adtak mindenről, az ördöngősök dolgáról is.
[Mt. 8.34] Egyszerre az egész város kiment Jézus elé, s ahogy meglátták, azért esengtek, hogy határaikból menjen máshová.
9. RÉSZ
[Mt. 9.1] Be is szállt a hajóba és átkelt a tavon. Mikor a saját városába ért,
[Mt. 9.2] hordágyra helyezve egy gutaütöttet vittek hozzá. Mikor látta hitüket, így szólt a gutaütötthöz: "Bízzál, fiam! Vétkeid bocsánatot nyernek."
[Mt. 9.3] Egyszerre csak néhány írástudó ezt mondta egymás között: "Káromol ez az ember."
[Mt. 9.4] Jézus, aki ismerte tűnődéseiket, megkérdezte: "Miért hatnak a rossz indulatok szívetekben?
[Mt. 9.5] Ugyan mi jár kevesebb fáradtsággal: azt mondani-e: Bocsánatot nyernek vétkeid, vagy azt mondani: Kelj fel és járj?
[Mt. 9.6] Hogy azonban lássátok, hogy az ember Fiának felhatalmazása van a földön arra, hogy vétkeket megbocsásson," – ezzel odaszólt a gutaütötthöz: "Kelj fel, fogd az ágyadat s eredj haza!"
[Mt. 9.7] Az fel is kelt és hazament.
[Mt. 9.8] Mikor a sokaság meglátta ezt, elcsodálkozott s dicsőíteni kezdte az Istent, hogy ilyen nagy dolgokra felhatalmazást adott az embereknek.
[Mt. 9.9] Jézus, mialatt onnan távozott, egy embert látott ülni a vámnál, akit Máténak hívtak." Kövess engem" – mondta neki, mire az felkelt és követte.
[Mt. 9.10] Történt aztán, hogy mikor benn a házban asztalhoz dőlt, egyszer csak sok vámszedő és vétkező ment oda s Jézussal és tanítványaival együtt szintén asztalhoz dőltek.
[Mt. 9.11] Mikor a farizeusok azt meglátták, beszédbe ereszkedtek tanítványaival: "Miért eszik Tanítótok a vámszedőkkel és vétkezőkkel együtt?"
[Mt. 9.12] Ahogy Jézus ezt meghallotta, így szólt: "Nem azoknak van szükségük orvosra, akik jó erőben vannak, hanem azoknak, akik gonoszul szenvednek.
[Mt. 9.13] Ha elmentek, tanuljátok meg ezt: Könyörületet akarok, nem áldozatot, mert én nem azért jöttem, hogy igazságosokat hívjak, hanem hogy vétkezőket."
[Mt. 9.14] Akkoriban János tanítványai jöttek hozzá ezzel a kérdéssel: "Miért van, hogy amíg mi és a farizeusok böjtölünk, a te tanítványaid nem böjtölnek?"
[Mt. 9.15] "Hát lehetséges – felelte nekik – hogy a lakodalmas ház fiai gyászban üljenek, amíg a vőlegény náluk tartózkodik? Jöhetnek napok, mikor a vőlegényt elveszik tőlük, akkor majd böjtölni fognak.
[Mt. 9.16] Régi köpenyre senki sem tesz toldatlan (új) anyagból foltot, mert az, amivel a lyukat betölti, magához szakítja a köpenyt s, így még rosszabb szakadása támad.
[Mt. 9.17] Új bort sem töltenek ócska tömlőkbe, ha mégis megteszik, szétszakadnak a tömlők, a bor elfolyik, s a tömlők elpusztulnak, hanem új bort új tömlőkbe töltenek, és úgy mind a kettő megmarad együtt."
[Mt. 9.18] Míg ezeket beszélte nekik, egyszerre egy elöljáró lépett hozzá, földre borult előtte s úgy kérte: "Leányom a végét járja, de jöjj, vesd rá kezedet és megéled!"
[Mt. 9.19] Jézus felkelt s tanítványaival együtt követte a főembert.
[Mt. 9.20] Egyszer csak egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról odalépett és megfogta köpenyének bojtját.
[Mt. 9.21] Ha csak megfogom köpenyét – szólt magában – megmenekülnék!
[Mt. 9.22] Jézus azonban megfordult, s ahogy meglátta őt, így szólt: "Bízzál leányom! Hited máris megmentett." Meg is menekült az asszony attól az órától fogva.
[Mt. 9.23] Mikor aztán Jézus az elöljáró házába érkezett és megpillantotta a fuvolásokat és a kavargó tömeget,
[Mt. 9.24] így szólt: "Menjetek el innen! Hisz ez a leányka nem halt meg, hanem szunnyad." Azok kinevették.
[Mt. 9.25] Miután aztán kiűzték a tömeget, bement, megragadta a leányka kezét és az felkelt.
[Mt. 9.26] Azon az egész földön szétment a hír felőle.
[Mt. 9.27] És mikor Jézus onnan elmenőben volt, két vak követte, kik ezt kiáltozták: "Könyörülj rajtunk, Dávid fia!"
[Mt. 9.28] Hogy aztán betért egy házba, a két vak bement hozzá, Jézus megszólította őket: "Hiszitek, hogy képes vagyok megtenni ezt a dolgot?"
[Mt. 9.29] "Hisszük, Uram!" – mondották. Ekkor megérintette szemüket és így szólt: "Történjék úgy veletek, ahogy elhittétek!"
[Mt. 9.30] És megnyílt a szemük. Jézus azonban indulattal rájuk szólt: "Ügyeljetek rá, hogy senki meg ne tudja!"
[Mt. 9.31] De ahogy azok elmentek, arra az egész földre szétvitték a hírét.
[Mt. 9.32] Mialatt elmentek, egyszer csak néma ördöngőst hoztak hozzá.
[Mt. 9.33] Ő kiűzte az ördögi szellemet s megszólalt a néma. A tömeg csodálkozása ily szavakban lelt kifejezést: "Még sohasem láttak ilyesmit Izráelben!"
[Mt. 9.34] De a farizeusok ezt mondták: "Az ördögi szellemek fejedelme által űzi ki az ördögi szellemeket."
[Mt. 9.35] Jézus azután bejárta az összes városokat, a falvakat is. Közben zsinagógáikban tanított, a királyság örömüzenetét hirdette s minden betegséget és minden gyengeséget gyógyított.
[Mt. 9.36] S mikor a sokaságot meglátta, szánalom fogta el miattuk, mert el voltak kínozva s hányt-vetettek voltak, mint a juhok, melyeknek nincs pásztoruk.
[Mt. 9.37] Azután tanítványaihoz szólt: "Sok az aratnivaló, de kevés az arató.
[Mt. 9.38] Könyörögjetek hát az aratás Urához, hogy küldjön munkásokat aratásába!"
10. RÉSZ
[Mt. 10.1] Majd magához hívta tizenkét tanítványát és fennhatóságot adott nekik a tisztátalan szellemeken, úgyhogy kiűzhették őket s orvosolhattak minden betegséget s minden gyengeséget.
[Mt. 10.2] A tizenkét apostol neve a következő volt: Első Simon, kit Péternek mondanak, majd testvére András, továbbá Zebedeus fia Jakab és annak testvére János,
[Mt. 10.3] Filep és Bertalan, Tamás és a vámszedő Máté, Alfeus Jakabja és Taddeus,
[Mt. 10.4] a vakbuzgó Simon és a karióti Júdás, ki el is árulta őt.
[Mt. 10.5] Jézus aztán ezt a tizenkettőt küldte el a következő paranccsal: "A nemzetekhez vivő úton el ne induljatok, és szamaritánus városba be ne térjetek.
[Mt. 10.6] Menjetek el inkább Izráel házának elveszett juhaihoz!
[Mt. 10.7] Mikor hozzájuk mentek, ezt hirdessétek nekik: Közel jött a mennyek királysága!
[Mt. 10.8] Erőtleneket gyógyítsatok, halottakat életre keltsetek, poklosokat megtisztítsatok, ördögi szellemeket kiűzzetek! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.
[Mt. 10.9] Övetekben aranyat, ezüstöt, rézpénzt ne szerezzetek,
[Mt. 10.10] se táskát az útra, se két köntöst, se sarut, se botot, hiszen méltó a munkás a táplálékára.
[Mt. 10.11] Abban a városban, vagy faluban, melybe bementek, kutassátok ki, hogy ki méltó ott és annál maradjatok, amíg onnan el nem távoztok.
[Mt. 10.12] Mikor egy házba beléptek, köszöntsétek azt.
[Mt. 10.13] Ha méltó az a ház, békességetek szálljon rá, ha nem méltó, rátok térjen vissza.
[Mt. 10.14] Ha valaki nem fogad be titeket s igéiteket nem hallgatja meg, távozzatok abból a házból, vagy városból és még a port is rázzátok le lábatokról.
[Mt. 10.15] Bizony azt mondom nektek, Szodomának és Gomorrának az ítélet napján elviselhetőbb lesz a sorsa, mint annak a városnak.
[Mt. 10.16] Lámcsak, úgy küldelek el titeket, mint bárányokat farkasok közé. Legyetek hát eszesek, mint a kígyók és tiszták, mint a galambok!
[Mt. 10.17] Óvakodjatok az emberektől, mert ítélő tanácsoknak fognak átadni titeket, zsinagógáikban meg fognak ostorozni benneteket,
[Mt. 10.18] helytartók és királyok elé hurcolnak titeket énérettem, tanúságtételül nekik és a nemzeteknek.
[Mt. 10.19] Ha átadnának titeket, ne legyen gondotok arra, hogy miképpen, vagy mit szóljatok, mert abban az órában megkapjátok, amit mondanotok kell majd.
[Mt. 10.20] Hiszen nem ti lesztek a szólók: Atyátok Szelleme lesz az, aki bennetek beszél.
[Mt. 10.21] Testvér a testvérét, atya gyermekét fogja halálra adni, gyermekek szüleikre támadnak majd és megölik őket.
[Mt. 10.22] Mindenki gyűlölni fog majd titeket az én nevem miatt. De aki végig állhatatos marad, megmenekül.
[Mt. 10.23] Ha az egyik városban üldöznének majd titeket, fussatok a másikba. Bizony azt mondom nektek, Izráel városait nem járjátok végig addig, míg el nem jön az embernek Fia.
[Mt. 10.24] Nincs tanítvány tanítója fölött, sem rabszolga ura fölött.
[Mt. 10.25] Elég a tanítványnak, ha úgy lesz a sora, mint tanítójának s a rabszolgának, ha úgy lesz, mint urának. Ha a házigazda a Belzebub nevet kapta, mennyivel inkább a cselédjei.
[Mt. 10.26] Ne féljetek hát tőlük! Mert nincs oly leplezett dolog, mely egyszer le ne lepleződnék és nincs olyan rejtett dolog, melyet meg ne ismernének.
[Mt. 10.27] Amit a sötétségben szólok nektek, mondjátok ki a világosságban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek ki a házak tetejéről.
[Mt. 10.28] Ne féljetek azoktól sem, akik a testet megölik, de a lelket megölni nincs hatalmukban! Féljétek inkább azt, akinek a lelket is, testet is hatalma van a gyehennán elveszteni!
[Mt. 10.29] Ugye két verebet árulnak egy filléren? Atyátok nélkül mégsem eshetik egy sem a földre közülük.
[Mt. 10.30] Nektek pedig még a hajatok szála is mind számolva van.
[Mt. 10.31] Ne féljetek hát! Sok verébnél különbek vagytok.
[Mt. 10.32] Vallást fogok tenni mennybéli Atyám előtt mindazok mellett, akik mellettem vallást tesznek az emberek előtt.
[Mt. 10.33] De megtagadom én is azt mennybéli Atyám előtt, aki megtagad engem az emberek előtt.
[Mt. 10.34] Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet vessek a földre. Nem békességet, hanem kardot vetni jöttem.
[Mt. 10.35] Azért jöttem, hogy szétválasszam, és egymás ellen fordítsam az embert és atyját, a leányt és anyját, a menyet és napát
[Mt. 10.36] s hogy az embernek a saját háznépe legyen az ellenségévé.
[Mt. 10.37] Aki atyját vagy anyját énnálam jobban kedveli, nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát énnálam jobban kedveli, nem méltó hozzám.
[Mt. 10.38] Aki nem fogadja el keresztjét, és nem jön azzal utánam, nem méltó hozzám.
[Mt. 10.39] Aki megtalálta lelkét, el fogja veszíteni, s aki értem elvesztette lelkét, meg fogja találni azt.
[Mt. 10.40] Aki befogad titeket, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött.
[Mt. 10.41] Aki prófétát befogad, azért mert próféta, próféta jutalmát fogja kapni, aki igazságosat befogad, mert a neve igazságos, az igazságosnak jutalmát fogja kapni.
[Mt. 10.42] És aki e kicsinyek közül egyet megitat egy pohár hideg vízzel csak azért, mert tanítvány a neve, bizony azt mondom nektek, nem fogja jutalmát elveszíteni."
11. RÉSZ
[Mt. 11.1] Az történt, hogy miután Jézus a tizenkét tanítványának adott rendelkezéseit bevégezte, továbbment onnan, hogy városaikban taníthasson, és az igét hirdethesse.
[Mt. 11.2] János azonban hallott a tömlöcben a Krisztus tetteiről és tanítványaival megkérdeztette őt:
[Mt. 11.3] "Te vagy-e az eljövendő, avagy mást várjunk?"
[Mt. 11.4] Jézus ezt felelte nekik: "Menjetek és vigyetek hírt Jánosnak azokról, amiket hallotok és láttok:
[Mt. 11.5] vakok látnak, sánták járnak, poklosok megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, és szegények örömhírt hallanak,
[Mt. 11.6] és hogy boldog az, aki miattam tőrbe nem esik."
[Mt. 11.7] Miután azok elmentek, Jézus Jánosról kezdett a sokaságnak beszélni: "Miért is mentetek ki a pusztába? Hogy széltől ingatott nádszálat lássatok?
[Mt. 11.8] De hát mit is mentetek ki látni? Puha ruhába öltözött embert? Lám azokat, akik puha ruhákat hordanak, a királyi palotákban lehet megtalálni. 
[Mt. 11.9] Hát akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt! Sőt, azt mondom nektek: Prófétánál is többet.
[Mt. 11.10] Ő az, akiről az Írás szól: Lám angyalomat küldöm el orcád előtt, hogy az előtted járva elkészítse majd utadat.
[Mt. 11.11] Bizony azt mondom nektek: Az asszonyok magzatai között nagyobb nem támadt Bemerítő Jánosnál. Ám, aki a mennyek királyságában legkisebb, nagyobb nála.
[Mt. 11.12] Bemerítő János napjaitól mostanáig erőszakoskodnak a mennyek királyságán, és erőszakosak ragadják azt magukhoz.
[Mt. 11.13] A próféták mind s a törvény is Jánosig prófétáltak.
[Mt. 11.14] Ha ugyan el akarjátok fogadni: Illés ő, akinek jönnie kell.
[Mt. 11.15] Akinek füle van, hallja meg!
[Mt. 11.16] Kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló az a piacokon ülő kisgyermekekhez, akik így szólítgatják társaikat:
[Mt. 11.17] Fuvoláztunk nektek, mégsem táncoltatok, gyászdalokat fújtunk, mégsem gyászoltatok.
[Mt. 11.18] Eljött ugyanis János, aki sem nem evett, sem nem ivott és azt mondják róla: Ördöge van.
[Mt. 11.19] Eljött az embernek Fia, aki eszik is, iszik is, róla meg azt beszélik: Ni a falánk, a részeges ember, vámszedők és vétkezők barátja! És így a tudományt igazolták a tettei!"
[Mt. 11.20] Ezután azokat a városokat kezdte szidni, hogy nem tértek más felismerésre, melyekben hatalmát a legtöbbször mutatta meg:
[Mt. 11.21] "Jaj neked, Koradzin! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban vagy Szidonban történtek volna azok a hatalmas csodák, melyek bennetek történtek, zsákban és hamuban ülve régen más felismerésre tértek volna.
[Mt. 11.22] Sőt ezt mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek.
[Mt. 11.23] Téged Kapernaum, nem az égig emeltek-e fel? A láthatatlan országig (Hádész) fogsz alászállni! Mert ha Szodomában azok a hatalmas csodák történtek volna, melyek benned történtek, a mai napig megmaradt volna.
[Mt. 11.24] Sőt azt is mondom nektek: A szodomaiaknak elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked."
[Mt. 11.25] Abban az időben Jézus e szavakra fakadt: "Vallást teszek rólad Atyám, mennyeknek és földnek Ura, hogy a bölcsek és belátók elől elrejtetted e dolgokat, de kiskorúak előtt leleplezted azokat!
[Mt. 11.26] Valóban így van Atyám, mert ezt te is így láttad helyesnek.
[Mt. 11.27] Nekem adott át mindent az én Atyám. Senki sem ismeri meg a Fiút, csak az Atya és senki sem ismeri meg az Atyát, csak a Fiú és az, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni.
[Mt. 11.28] Jöjjetek hozzám mind, akik elfáradtatok és teher alatt éltek. Én nyugalmat adok nektek.
[Mt. 11.29] Az én igámat vegyétek magatokra és tanuljátok el tőlem, hogy szívből szelíd és alázatos vagyok, és nyugalmat találtok lelketeknek!
[Mt. 11.30] Mert az én igám boldogító és a terhem könnyű."
12. RÉSZ
[Mt. 12.1] Abban az időtájban szombati napon Jézus vetések között ment át. Tanítványai megéheztek, és kalászokat kezdtek tépni és ettek.
[Mt. 12.2] Meglátták ezt a farizeusok és megszólították őt: "Nézd csak, tanítványaid azt teszik, amit szombatnapon nem szabad tenni."
[Mt. 12.3] De ő ezt felelte nekik: "Hát nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, mikor megéhezett ő is, a vele levők is?
[Mt. 12.4] Hogy hogyan ment be az Isten házába, hogy ették meg az Istennek szánt kenyereket, melyeket sem neki, sem a vele levőknek nem lett volna szabad megenniök, egyedül csak a papoknak?
[Mt. 12.5] Nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a szent helyen a szombatot közönséges nappá teszik, és mégsem esnek vád alá?
[Mt. 12.6] Azt mondom nektek, hogy a szenthelynél nagyobb van itt.
[Mt. 12.7] Ha megismertétek volna, mit jelent ez: Könyörületet akarok, nem áldozatot, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem eshetnek vád alá.
[Mt. 12.8] Hiszen az embernek Fia ura a szombatnak."
[Mt. 12.9] Máshová ment onnan és betért zsinagógájukba.
[Mt. 12.10] Volt ott egy ember, akinek száradt volt a keze. Megkérdezték tőle, hogy aztán vádolhassák: "Megengedett dolog-e szombaton gyógyítani?"
[Mt. 12.11] Ő meg azt kérdezte tőlük: "Van valaki közöttetek, aki ha egyetlen báránya van, s az szombaton verembe esik, meg nem ragadja, és lábra nem állítja?
[Mt. 12.12] Mennyivel különb az ember a juhnál! Így hát megengedhető, hogy szombaton nemes dolgot tegyünk."
[Mt. 12.13] Ezzel odaszólt ahhoz az emberhez: "Nyújtsd ki a kezedet!" Az kinyújtotta s a karja helyreállott és olyan egészséges lett, mint a másik.
[Mt. 12.14] A farizeusok erre elmentek és tanácsot tartottak ellene, hogy hogyan veszíthetnék el.
[Mt. 12.15] Jézus pedig, mikor felismerte tervüket, eltávozék onnan. Sokan követték, s ő mindnyájukat gyógyította,
[Mt. 12.16] de keményen rájuk szólt, hogy őt nyilvánosságra ne hozzák,
[Mt. 12.17] hogy beteljesedjék az Ézsaiás prófétán át mondott ige, ki így szólt:
[Mt. 12.18] "Íme, Ő az én szolgám, akit választottam, Szerelmesem, kiben gyönyörködöm, ráteszem Szellememet, ítéletet fog hirdetni a nemzeteknek.
[Mt. 12.19] Nem vitatkozik, indulatosan nem kiált, a piacokon senki nem hallja szavát,
[Mt. 12.20] repedt nádszálat nem tör el, pislogó belet nem olt el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet.
[Mt. 12.21] Neve által nemzetek reménységre jutnak."
[Mt. 12.22] Ekkor egy vak és néma ördöngőst hoztak hozzá, s azt ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott.
[Mt. 12.23] Az egész sokaság magánkívül volt és így szólt: "Hát nem ő a Dávid fia?"
[Mt. 12.24] Mikor a farizeusok ezt meghallották, ezt mondták: "Más módon nem űzheti ki az ördögi szellemeket, csak az ördögi szellemek fejedelme, Belzebub által."
[Mt. 12.25] Ő pedig, minthogy ismerte töprengéseiket, így szólt hozzájuk: "Minden királyság, mely önmagával meghasonlik, elpusztul, nem állhat meg egy város, vagy ház sem, ha önmagával meghasonlik.
[Mt. 12.26] Ha pedig sátánt sátán űz ki, magával hasonlik meg, hogy állhat meg akkor királyága?
[Mt. 12.27] Ha én Belzebubbal űzök ki ördögi szellemeket, fiaitok kivel űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok.
[Mt. 12.28] Ha pedig Isten Szellemével űzök ki ördögi szellemeket, akkor hát eljött már hozzátok az Isten királysága.
[Mt. 12.29] Hogy is volna képes valaki egy erős harcos házába bemenni, s annak felszerelését elrabolni, ha előbb meg nem kötözi a harcost? Csak azután rabolhatja ki házát!
[Mt. 12.30] Aki nincs velem, ellenem van, és aki velem nem gyűjt, széjjelszór.
[Mt. 12.31] Ezért azt mondom nektek, minden vétket és káromlást meg fognak bocsátani az embereknek, de a Szellem káromlását nem fogják megbocsátani.
[Mt. 12.32] Ha valaki az embernek Fia ellen mond valamit, meg fogják neki bocsátani, de ha a Szent Szellem ellen szól, nem fogják megbocsátani sem ebben a korban, sem a következőben.
[Mt. 12.33] Ha egy fát nemesnek ítéltetek, akkor annak gyümölcse is nemes, ha romlottnak ítéltétek a fát, akkor a gyümölcsét is romlottnak kell mondanotok, mert gyümölcséről lehet a fát felismerni.
[Mt. 12.34] Viperák fajzatai! Miután rosszak vagytok, hogy is volnátok képesek jót beszélni? A száj azt szólja, amitől túlárad a szív.
[Mt. 12.35] Jó ember jó tárházából hordja elő a jót, s a rossz ember rossz tárházából szórja ki a rosszat.
[Mt. 12.36] Azt mondom nektek, hogy minden henye beszédért, melyet az emberek szólnak, számot fognak adni az ítélet napján,
[Mt. 12.37] mert beszédeid alapján fognak igazolni téged, és beszédeid alapján fognak elmarasztalni."
[Mt. 12.38] Ekkor az írástudók és farizeusok közül némelyek megszólították őt: "Tanító, szeretnénk látni valami jelt, amit te teszel."
[Mt. 12.39] De ő ezt felelte: "Rossz, házasságtörő nemzedék jelek után tör, de más jelt nem fognak neki adni, csak Jónás próféta jelét.
[Mt. 12.40] Mert ahogy Jónás három nap és három éjjel volt a tengeri szörny gyomrában, úgy az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld szívében.
[Mt. 12.41] Ninivebeli férfiak fognak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt feltámadni s kárhoztatják azt, mert ők Jónás igehirdetésére más felismerésre tértek, itt azonban nagyobb van Jónásnál.
[Mt. 12.42] Délnek királynője az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt fog felkelni s kárhoztatni fogja azt, mert ő a föld szélső tájáról eljött, hogy Salamon bölcsességét meghallgassa, itt azonban több van Salamonnál.
[Mt. 12.43] Ha a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víztelen helyeket jár be s csillapodást keres, de nem talál.
[Mt. 12.44] Erre így szól: Megtérek házamba, melyből kijöttem. El is megy és azt üres tétlenségben, kisöpörve és felékesítve találja.
[Mt. 12.45] Ekkor elmegy, magához vesz hét másik, magánál rosszabb szellemet, bemegy, és ott lakik. Annak az embernek utolsó állapota pedig gonoszabb lesz az elsőnél. Így jár ez a rossz nemzedék is."
[Mt. 12.46] Még szólt a sokasághoz, mikor egyszer csak anyja és testvérei kinn álltak, arra igyekezve, hogy vele beszéljenek.
[Mt. 12.47] Valaki megszólította: "Nini, anyád és testvéreid kinn állnak és veled akarnak beszélni."
[Mt. 12.48] Ő azonban ezt felelte neki: "Ki az anyám? Kik a testvéreim?"
[Mt. 12.49] Erre tanítványai felé nyújtotta kezét és szólt: "Ím, ezek az én anyám és testvéreim!
[Mt. 12.50] Mert mindenki, aki mennybéli Atyám akaratát cselekszi, nekem testvérem és anyám."
13. RÉSZ
[Mt. 13.1] Azon a napon Jézus elment hazulról és a tó partján leült.
[Mt. 13.2] Nagy tömeg gyűlt hozzá, úgyhogy hajóba kellett szállnia s abban ülnie. Ezalatt az egész tömeg kinn állt a parton.
[Mt. 13.3] Sokat beszélt nekik példázatokban." Egyszer – szólott – elment a magvető vetni.
[Mt. 13.4] Mialatt vetett, volt olyan mag, mely az útfélre esett, jöttek is a madarak és felcsipegették.
[Mt. 13.5] Más mag sziklás talajra esett, ahol nem volt sok föld, az hamar ki is hajtott, mert nem volt mély földje,
[Mt. 13.6] de amikor a nap felkelt, elperzselődött s mivel nem volt gyökere, elszáradt.
[Mt. 13.7] Megint más mag tövis közé esett, s amikor a tövis felnőtt, elfojtotta.
[Mt. 13.8] Más mag végre termő földbe esett és megtermette gyümölcsét, egyik százannyit, a más a hatvanszorosát, megint más harmincannyit.
[Mt. 13.9] Kinek van füle, hallja meg!"
[Mt. 13.10] Ekkor tanítványai hozzámentek s megkérdezték: "Miért beszélsz nekik példázatokban?"
[Mt. 13.11] Ezt felelte: "Mert néktek adták meg, hogy a mennyek királyságának titkait megismerjétek, azoknak nincs megadva.
[Mt. 13.12] Mert akinek van, annak adni fognak, úgyhogy feleslege lesz, de attól, akinek nincs, még amije volna, azt is elveszik.
[Mt. 13.13] Azért beszéltem nekik példázatokban, hogy nézzék, és mégse lássák, hallgassák, de mégse hallják, hogy belátásra ne jussanak,
[Mt. 13.14] hanem beteljesedjék rajtuk Ézsaiás prófétálása, mely így hangzik: Jól odahallgattok majd, mégsem látjátok be, jól megnézitek majd, s nem veszitek észre,
[Mt. 13.15] mert háj nőtte be e nép szívét, fülük nehezen hallóvá lett, és szemüket behunyták, hogy valahogyan ne lássanak szemükkel, ne halljanak fülükkel, szívükkel belátásra ne jussanak, hogy meg ne térhessenek, és én meg ne gyógyítsam őket.
[Mt. 13.16] Ám boldog a ti szemetek, hogy láthat és fületek, hogy hallhat.
[Mt. 13.17] Bizony azt mondom nektek: Sok próféta és igazságos kívánkozott arra, hogy meglássa, amit ti nézhettek és meghallja, amit ti hallhattok, de nem hallották meg.
[Mt. 13.18] Ti hát halljátok meg a magvető példázatát.
[Mt. 13.19] Ha bárki hallja a királyság igéjét, de nem jut belátáshoz, eljön a rossz és elragadja a szívébe vetett magot. Ez az a mag, melyet az útfélre vetettek.
[Mt. 13.20] Az, akinél a mag sziklás talajra esett, olyan ember, aki az igét hallja, tüstént örömmel fogadja,
[Mt. 13.21] de nincs saját magában gyökere, hanem csak ideig-óráig tart ki s mikor az ige miatt szorongatás vagy üldözés támad, tüstént megbotlik.
[Mt. 13.22] Akinél tövis közé esik a mag, olyan ember, aki hallja az igét, de a kor gondja s a gazdagság csalárd volta megfojtják az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt.
[Mt. 13.23] Az ellenben, akinél hasznos földre esett a mag, olyan ember, aki az igét hallja, belátásra jut, aki bizonyára gyümölcsöt is terem s meghozza a százszorosat, a hatvanszorosat, a harmincszorosat."
[Mt. 13.24] Más példázatot tárt eléjük. "A mennyek királyságát – szólt – olyan emberhez hasonlítom, aki nemes magot vetett ugyan szántóföldjébe,
[Mt. 13.25] de mialatt az emberek szunnyadtak, eljött ellensége, gyomot vetett a búza közé, majd odébbállt.
[Mt. 13.26] Mikor aztán szárba szökött és gyümölcsöt termett, akkor láthatóvá lett a gyom is.
[Mt. 13.27] Ekkor odamentek a gazdához a rabszolgái s így szóltak hozzá: Uram, hiszen te nemes magot vetettél szántóföldedbe, honnan van hát benne a gyom?
[Mt. 13.28] Valamilyen ellenséges indulatú ember tette ezt – mondta a gazda -, mire a rabszolgák megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk és összeszedjük?
[Mt. 13.29] De ő így szólt: Nem. Esetleg mikor a gyomot szeditek, vele együtt a búzát is gyökerestül kihúznátok.
[Mt. 13.30] Hagyjátok, hadd nőjön aratásig a kettő együtt! Aratás idején majd megmondom az aratóknak: Először a gyomot szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy megégjen, a búzát pedig csűrömbe gyűjtsétek!"
[Mt. 13.31] Más példázatot is adott eléjük: "A mennyeknek királysága mustármaghoz hasonló, melyet fog és szántóföldjébe vet az ember.
[Mt. 13.32] A mustármag valamennyi magnál kisebb, de ha megnő, nagyobb a veteményeknél, sőt fává lesz, úgyhogy az ég madarai rászállnak, és ágai között fészkelnek."
[Mt. 13.33] Más példázatot mondott nekik: "A mennyek királysága kovászhoz hasonló, melyet elővesz, és három mérce liszt közé rejt az asszony, s várja, hogy az egész megkeljen."
[Mt. 13.34] Mindezeket Jézus példázatokban mondta a sokaságnak, példázat nélkül semmit sem szólt nekik,
[Mt. 13.35] hogy beteljesedjék a prófétán át kimondott ige. A próféta így szólt: "Példázatokra nyitom ajkamat, kimondom a föld megalapítása óta elrejtett titkokat."
[Mt. 13.36] Ezután Jézus ott elbocsátotta a sokaságot és hazament. Tanítványai hozzájárultak és így szóltak: "Világosítsd meg nekünk a szántóföldbe vetett gyom példázatát!"
[Mt. 13.37] "Az, aki a nemes magot veti – felelte ő – az embernek Fia.
[Mt. 13.38] A szántóföld a világ. A nemes mag jelenti a királyság fiait, a gyom a rossznak fiait.
[Mt. 13.39] Az ellenség, aki a gyomot vetette, a vádló. Az aratás a kornak befejezéséhez jutása, az aratók az angyalok.
[Mt. 13.40] Mármost, ahogy a gyomot összeszedik, és tűzben elégetik, úgy lesz a kornak befejezésekor is.
[Mt. 13.41] Az embernek Fia elküldi majd angyalait, s azok az ő királyságából összeszednek minden kelepcét, azokkal együtt, akik a törvényt megrontják
[Mt. 13.42] és a tüzes kemencébe vetik őket. Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás.
[Mt. 13.43] Akkor az igazságosak, mint a nap fognak felragyogni Atyjuknak királyságában. Akinek füle van, hallja meg!
[Mt. 13.44] A mennyek királysága hasonló a szántóföldben elrejtett kincshez, melyet megtalált egy ember, aztán elrejtette, majd örömében elment, eladta mindenét, amije volt és megvásárolta azt a szántóföldet.
[Mt. 13.45] Ismét csak hasonló a mennyek királysága egy kereskedőhöz, aki szép gyöngyöket keresett
[Mt. 13.46] és mikor talált egy nagy értékű gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije volt és megvette azt.
[Mt. 13.47] Újra csak hasonló a mennyek királysága a kerítőhálóhoz, mely mikor a tóba vetik, mindenfajta halat összefog,
[Mt. 13.48] mikor aztán megtelik, kivonják a partra, leülnek, s a használhatókat edényekbe szedik, a hitványakat kivetik.
[Mt. 13.49] Ekképpen lesz a kornak befejezésekor: az angyalok kimennek, a rosszakat az igazságosaktól különválasztják,
[Mt. 13.50] majd a tüzes kemencébe vetik őket, ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás."
[Mt. 13.51] "Nyertetek-e belátást mind e dolgokba?" "Nyertünk" – felelték neki -,
[Mt. 13.52] mire ezt mondta nekik: "Ezért minden írástudó, akit a mennyek királyságára megtanítottak, hasonló a gazdaemberhez, aki kincsei közül hol új, hol régi dolgokat hoz elő."
[Mt. 13.53] Az történt, hogy amikor Jézus e példázatoknak végére jutott, eltávozott onnan.
[Mt. 13.54] Szülővárosába ment és ott zsinagógájukban úgy tanította őket, hogy megdöbbenve szóltak: "Honnan kapta ez ezt a tudományt? Honnan vannak hatalmas tettei?
[Mt. 13.55] Hát nem az építőmester fia ez? Nem Máriának hívják az anyját? Ugye hogy Jakab, József, Simon, Júdás a testvérei?
[Mt. 13.56] S a húgai is mind nálunk vannak? Honnan kapta mind e hatalmat?"
[Mt. 13.57] És belebotolva tőrbe estek. Jézus pedig ezt mondta nekik: "Sehol sincs a próféta megbecsülés híján, csak a saját szülővárosában, a saját házában."
[Mt. 13.58] Hitetlenségük miatt nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem.
14. RÉSZ
[Mt. 14.1] Abban az időben hallott Heródes negyedes fejedelem Jézusról.
[Mt. 14.2] Azt mondta róla szolgáinak: Bemerítő János ez az ember. Ő kelt fel a halottak közül. Azért működnek benne e hatalmas erők."
[Mt. 14.3] Mert Heródes fogatta el Jánost, ő bilincseltette meg s vetette tömlöcre, saját testvérbátyjának, Fülöpnek feleségéért, Heródiásért.
[Mt. 14.4] János ugyanis azt mondta neki: "Nem szabad őt megtartanod."
[Mt. 14.5] Mikor meg akarta őt ölni, megijedt a tömegtől, mert prófétának tartották.
[Mt. 14.6] Mikor azonban Heródesnek születésnapja lett, Heródiás lánya táncolni kezdett a terem közepén s úgy megtetszett Heródesnek,
[Mt. 14.7] hogy esküvel fogadta, hogy odaad neki mindent, amit csak kér tőle.
[Mt. 14.8] A leány, akit anyja előzőleg rávett a dologra, így szólt: "Add ide nekem egy tálban Bemerítő János fejét!"
[Mt. 14.9] A király elszomorodott, de esküje miatt s a vendégekért megparancsolta, hogy adják meg neki.
[Mt. 14.10] Így küldött el a király s fejeztette le Jánost a tömlöcben.
[Mt. 14.11] Mikor aztán a fejét elhozták egy tálban, odaadta a leánynak, az meg elvitte anyjának.
[Mt. 14.12] János tanítványai erre odamentek, elvitték a holttestet és eltemették. Azután útra keltek és Jézusnak is hírül adták a dolgot. 
[Mt. 14.13] Mikor Jézus meghallotta a hírt, hajón félrevonult onnan egyedül egy puszta helyre. Ahogy azonban a sokaság ezt meghallotta, a városból gyalog utánamentek.
[Mt. 14.14] Úgyhogy, mikor Jézus a bárkából kilépett, nagy tömeget látott. Szánalomra gerjedt irántuk, s akik közülük gyengék voltak, azokat gyógyítani kezdte.
[Mt. 14.15] Mikor már későre járt az idő, hozzáléptek a tanítványok és így szóltak: "Puszta ez a hely, az idő is elmúlt már, bocsásd el hát a tömeget, hadd menjenek el a falvakba, hadd vásároljanak maguknak ennivalót."
[Mt. 14.16] Jézus azonban ezt felelte nekik: "Nincs szükségük arra, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni."
[Mt. 14.17] "Nincs egyéb nálunk, mint öt kenyér és két hal" – felelték azok neki.
[Mt. 14.18] "Hozzátok ide!" – felelte Jézus. 
[Mt. 14.19] Aztán parancsot adott, hogy ültessék le a sokaságot a fűbe. Azután fogta az öt kenyeret és a két halat, az égre tekintett s megáldotta azokat. Majd megtörve a kenyereket, odaadta a tanítványoknak, azok meg a sokaságnak.
[Mt. 14.20] Mindannyian ettek és jóllaktak, végül tizenkét tele kosárral szedték össze a fennmaradt darabokat.
[Mt. 14.21] Az étkező férfiak mintegy ötezren voltak, asszonyokon és gyermekeken kívül.
[Mt. 14.22] Ezután mindjárt arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak be a hajóba, és amíg majd ő a sokaságot elbocsátja, előtte menjenek át a túlsó partra.
[Mt. 14.23] Azonban miután elbocsátotta a tömeget, egyedül felment a hegyre imádkozni. Már késő volt és egyedül tartózkodott ott.
[Mt. 14.24] A hajó pedig már sok stádiumnyira volt a száraztól, s a hullámoktól hányt-vetetten, mivel ellenükbe fújt a szél.
[Mt. 14.25] Az éjszaka negyedik őrsége idején aztán Jézus a tavon járva hozzájuk ment.
[Mt. 14.26] A tanítványok azonban, ahogy a tavon járva meglátták őt, megriadtak. Azt mondták, hogy kísértet és a félelemtől felkiáltottak.
[Mt. 14.27] Jézus azonban azonnal szólni kezdett hozzájuk." Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!" – mondta.
[Mt. 14.28] Erre megszólalt Péter és így beszélt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy hozzád mehessek a habokon!"
[Mt. 14.29] "Jöjj!" – mondotta ő. Péter ekkor leszállt a hajóról s a habokon járva Jézushoz ment.
[Mt. 14.30] De mikor a szelet nézte, megijedt, süllyedni kezdett és felkiáltott: "Uram, ments meg!"
[Mt. 14.31] Jézus rögtön kinyújtotta a kezét, megkapta őt, és ezt mondta neki: "Kishitű, miért kételkedtél?"
[Mt. 14.32] Mikor a hajóba felhágtak, alábbhagyott a szél.
[Mt. 14.33] Akik pedig a hajóban voltak, eléje borultak és így szóltak: "Te valóban Isten Fia vagy!"
[Mt. 14.34] Átkelés után kiléptek Genezáretben a szárazra.
[Mt. 14.35] Mikor annak a helynek lakói felismerték őt, szétküldtek az egész környékre, odavittek mindenkit, aki gonoszul szenvedett
[Mt. 14.36] s rimánkodva kérték, engedje meg, hogy csak köpenyének bojtját érinthessék, s akik csak megérintették, megmenekedtek a bajból. 
15. RÉSZ
[Mt. 15.1] Akkoriban Jeruzsálemből farizeusok és írástudók mentek Jézushoz és megkérdezték:
[Mt. 15.2] "Tanítványaid miért hágják át a vének hagyományát azzal, hogy evéskor a kezüket nem mossák meg?"
[Mt. 15.3] Jézus ezt felelte nekik: "Miért hágjátok át ti is Istennek parancsolatát hagyományaitokért?
[Mt. 15.4] Az Isten ugyanis ezt mondta: Tiszteld atyádat és anyádat! Továbbá: Azt, aki gonoszat mond atyjára vagy anyjára, ki kell végezni!
[Mt. 15.5] Ezzel szemben ti ezt mondjátok: Aki így szól atyjához vagy anyjához: Áldozati adománnyal tudok csak használni neked,
[Mt. 15.6] annak már nem kell tisztelnie sem atyját, sem anyját. Isten szavát erőtlenné tettétek hagyományotokért.
[Mt. 15.7] Képmutatók! Helyesen prófétálta felőletek Ézsaiás:
[Mt. 15.8] Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szívük messze távol van tőlem.
[Mt. 15.9] Hiábavaló a nekem adott tiszteletük, ha emberi parancsolatokat foglalnak tanításaikba."
[Mt. 15.10] Majd magához szólította a sokaságot és így szólt hozzájuk: "Halljátok és lássátok be,
[Mt. 15.11] Nem az fertőzi meg az embert, ami a száján bemegy, hanem az, ami kijön a száján, az fertőzi meg az embert."
[Mt. 15.12] Akkor hozzámentek a tanítványok és így szóltak: "Tudod-e, hogy a farizeusok belebotlottak a beszédedbe és tőrbe estek, amikor azt meghallották?"
[Mt. 15.13] Ő ezt felelte rá: "Gyökerestől kivész majd minden ültetés, melyet nem mennyei Atyám ültetett.
[Mt. 15.14] Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mindkettő verembe esik."
[Mt. 15.15] Majd Péter szólította meg őt: "Magyarázd meg nekünk a példázatot!"
[Mt. 15.16] – "Még belőletek is ennyire hiányzik a belátás – mondotta -,
[Mt. 15.17] nem értitek, hogy ami a szájon bemegy, a hasba jut, azután meg az árnyékszékre vetik ki?
[Mt. 15.18] Ellenben ami a szájon kijön, a szívből kerül elő s ez az, ami fertőzi az embert.
[Mt. 15.19] Mert gonosz fontolgatások, gyilkos, házasságtörő, parázna, tolvaj szándékok, hamis tanúskodások, káromlások a szívből kerülnek elő.
[Mt. 15.20] Ezek fertőzik az embert, ellenben a mosdatlan kézzel evés nem fertőzi az embert."
[Mt. 15.21] Jézus aztán elment onnan s Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza.
[Mt. 15.22] Egyszer csak azokról a vidékekről egy kananita asszony jött elő s kiáltva szólott: "Könyörülj rajtam Uram, Dávidnak Fia! Lányom ördöngős és gonoszul szenved."
[Mt. 15.23] De ő nem felelt neki egy szóval sem. Tanítványai hozzáléptek és kérték: "Bocsásd el, mert kiáltozik utánunk!"
[Mt. 15.24] Ám ő így szólt: "Nem küldtek engem másokhoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz."
[Mt. 15.25] Az asszony mégis odament, földreborult előtte s úgy kérte: "Uram segíts rajtam!"
[Mt. 15.26] Ám ő ezt felelte: "Nem szép dolog a kenyeret a gyermekektől elvenni, s az ölebeknek vetni oda."
[Mt. 15.27] "Uram! – válaszolta az asszony –, az ölebek is esznek az uruk asztaláról aláhulló morzsákból."
[Mt. 15.28] Ekkor megszólalt Jézus: "Asszony – mondta neki – nagy a hited. Legyen neked, ahogy akarod!" És leánya abban az órában meggyógyult.
[Mt. 15.29] Ezután Jézus onnan eltávozóban a galileai tó partjára érkezett. Ott felment egy hegyre és leült.
[Mt. 15.30] Nagy tömeg ment hozzá, sánták, bénák, vakok, némák és sok másféle beteg volt velük, s odatették őket az Úr lábához. Ő pedig gyógyította őket,
[Mt. 15.31] úgyhogy a sokaság csodálkozva látta, hogy a némák beszélnek, a bénák épekké lesznek, a sánták járnak, a vakok látnak, s dicsőítették Izráel Istenét.
[Mt. 15.32] Jézus aztán magához hívta tanítványait és megszólalt: "Megszántam a tömeget, mert három nap óta vannak már velem és nincs mit enniük, nem akarom őket étlen elbocsátani, hátha kidőlnek az úton."
[Mt. 15.33] A tanítványok azt mondották: "Honnan volna nekünk a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?"
[Mt. 15.34] "Hány kenyeretek van?" – kérdezte tőlük Jézus." Hét és egy kevés halacskánk" – felelték azok.
[Mt. 15.35] Erre megparancsolta, hogy a sokaság telepedjék a földre,
[Mt. 15.36] aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte s odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
[Mt. 15.37] Mind ettek, jól is laktak, majd hét tele kosárral szedték fel a megmaradó darabokat.
[Mt. 15.38] Négyezren voltak a férfiak, akik ettek, asszonyokon és gyermekeken kívül.
[Mt. 15.39] Aztán elbocsátotta a sokaságot és beszállt a hajóba.
16. RÉSZ
[Mt. 16.1] Magdala vidékeire érkezett és ott farizeusok és szadduceusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt. Azt kívánták tőle, hogy a mennyből jelt mutasson nekik.
[Mt. 16.2] De ő ezt a nyilatkozatot tette előttük: "Mikor jön az este, azt mondjátok: Tiszta idő lesz, mert tűzpiros az ég!
[Mt. 16.3] Kora reggel meg: Ma vihar lesz, mert piros és amellett borult az ég! Annyi tudásotok van, hogy az ég arcát megítéljétek, de az idők jeleit nem vagytok képesekmegítélni. 
[Mt. 16.4] Rossz, házasságtörő nemzedék jelt keres, mégsem adnak neki más jelt, mint Jónás jelét." Azzal otthagyta őket és odábbment.
[Mt. 16.5] A tanítványok átkeltek a túlsó partra, de elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.
[Mt. 16.6] Jézus rájuk szólt: "Vigyázzatok! Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!"
[Mt. 16.7] Azok meg, ahogy fontolgatták magukban a dolgot, így szóltak: "Mert nem hoztunk kenyeret magunkkal?"
[Mt. 16.8] Jézus észrevette s megkérdezte: "Mit fontolgattok magatokban, ti kishitűek? Hogy nincs kenyeretek?
[Mt. 16.9] Még most sem értitek? Nem emlékeztek az ötezernek öt kenyerére, s hogy hány kosárral kaptatok?
[Mt. 16.10] Sem a négyezer hét kenyerére s hogy hány kosárral kaptatok?
[Mt. 16.11] Hogy lehet, hogy mégsem értitek, hogy nem kenyerekről szóltam nektek? Hát csak őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!"
[Mt. 16.12] Akkor látták be, hogy nem kenyérkovászról szólt, hanem arról, hogy a farizeusok és szadduceusok tanításától őrizkedjenek.
[Mt. 16.13] Mikor pedig Jézus Fülöp Cézáreájának környékére érkezett, megkérdezte tanítványait: "Mit mondanak az emberek, ki az embernek Fia?"
[Mt. 16.14] Azok ezt válaszolták: "Némelyek Bemerítő Jánosnak mondják, mások Illésnek, egyesek Jeremiásnak, vagy a próféták közül egynek."
[Mt. 16.15] "Hát ti kinek mondtok engem?" – kérdezte tovább tőlük.
[Mt. 16.16] Mire Simon Péter ezt felelte: "Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!"
[Mt. 16.17] Mire Jézus a következőt felelte neki: "Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert hús és vér nem leplezhette le előtted ezt, csak az én mennybéli Atyám.
[Mt. 16.18] Én meg azt mondom neked: Te Péter (kőszikla) vagy! Én ezen a kősziklán építem fel majd az én eklézsiámat s azon még a láthatatlan ország (Hádész) kapui sem vehetnek majd erőt.
[Mt. 16.19] Odaadom majd neked a mennyek királyságának kulcsait, úgyhogy ha valamit a földön megkötnél, az a mennyekben is kötve lesz, s ha valamit a földön feloldanál, a mennyekben is oldva lesz."
[Mt. 16.20] Azután keményen rászólt a tanítványokra, hogy senkinek meg ne mondják, hogy ő a Krisztus.
[Mt. 16.21] Akkortól fogva kezdett Jézus tanítványai előtt arra célozgatni, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, s ott a vének, főpapok és írástudók részéről sok szenvedést eltűrnie, megölettetnie, de harmadnapon feltámadnia.
[Mt. 16.22] Erre Péter magához vonta Jézust és korholni kezdte őt: "Irgalmat neked, Uram! Nem fog ez megtörténni veled."
[Mt. 16.23] Erre ő visszafordult s azt mondta Péternek: "Eredj a hátam mögé sátán. Kelepce vagy nekem, mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain."
[Mt. 16.24] Akkortájt így szólt Jézus tanítványaihoz: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.
[Mt. 16.25] Mert aki lelkét meg akarná menteni, el fogja veszíteni, ha pedig valaki érettem elveszítené lelkét, meg fogja találni azt.
[Mt. 16.26] Ugyan mi haszna lenne az embernek abból, ha az egész világot megnyerné, lelke pedig kárba veszne? Vagy mit adhat majd az ember cserébe a lelkéért?
[Mt. 16.27] Mert kell, hogy az ember Fia eljöjjön angyalaival Atyjának dicsőségében, s akkor kinek-kinek megfizet majd cselekvéséhez mérten.
[Mt. 16.28] Bizony azt mondom nektek, hogy vannak némelyek az itt állók közül olyanok, akik halált nem kóstolnak addig, amíg meg nem látják az embernek Fiát királyként eljönni."
17. RÉSZ
[Mt. 17.1] Hat nap múltán Jézus magához vette Pétert, Jakabot, meg testvérét, Jánost és felvitte őket egyedül egy igen magas hegyre. 
[Mt. 17.2] Aztán a szemük láttára átalakult, az arca világítani kezdett, mint a nap, ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának.
[Mt. 17.3] Egyszerre láthatóvá lett nekik Mózes és Illés is, amint vele beszélgettek.
[Mt. 17.4] "Uram – szólt Péter Jézushoz – kellemes itt lennünk! Ha akarod, három sátrat készítek, egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek."
[Mt. 17.5] Még beszélt, mikor hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk s a ködből hang hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, ő nyerte el tetszésemet! Hallgassatok reá!"
[Mt. 17.6] Mikor a tanítványok ezt meghallották, arcukra borultak és nagyon megijedtek.
[Mt. 17.7] De hozzájuk lépett Jézus, megérintette őket és így szólt: "Keljetek fel, ne féljetek!"
[Mt. 17.8] Mikor azonban szemüket felemelték, senki mást nem láttak, csak Jézust egyedül.
[Mt. 17.9] Mialatt lementek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: "Senkinek se mondjátok el a látomást, míg az embernek Fia a halottak közül fel nem támad."
[Mt. 17.10] A tanítványok aztán megkérdezték őt: "Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?"
[Mt. 17.11] "Illés ugyan eljön – felelte – s helyre fog mindent állítani,
[Mt. 17.12] azt mondom azonban nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismertek rá, hanem kényük-kedvük szerint bántak vele. Így kell az ember Fiának is szenvednie tőlük."
[Mt. 17.13] Akkor látták be a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról beszélt nekik.
[Mt. 17.14] Mikor a sokasághoz érkeztek, egy ember hozzálépett, térdreborult előtte
[Mt. 17.15] és így szólt: "Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros és gonoszul szenved. Sokszor esik ugyanis tűzbe, sokszor vízbe.
[Mt. 17.16] Elvittem őt tanítványaidhoz is, de képtelenek voltak meggyógyítani őt."
[Mt. 17.17] Megszólalt ekkor Jézus: "Óh, hitetlen, elfajult nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig hordozlak még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!"
[Mt. 17.18] Jézus aztán keményen rászólt s arra kiment belőle az ördögi szellem, a fiú pedig attól az órától fogva meggyógyult.
[Mt. 17.19] A tanítványok aztán külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: "Miért nem voltunk képesek mi kiűzni azt?"
[Mt. 17.20] "Kishitűségetek miatt" felelte nekik." Bizony azt mondom nektek, ha csak mustármagnyi hitetek volna, s azt mondanátok ennek a hegynek: Eredj át innen amoda! Átmenne. Semmi sem lesz nektek lehetetlen.
[Mt. 17.21] Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre."
[Mt. 17.22] Mikor Galileában összejöttek, Jézus ezt mondta nekik: "Kell, hogy az embernek Fiát átadják az emberek kezébe,
[Mt. 17.23] azok meg fogják ölni, de a harmadik napon fel fog támadni." Erre igen elszomorodtak.
[Mt. 17.24] Mikor Kapernaumba érkeztek, odamentek a kétdrachmaszedők Péterhez és megkérdezték: "Hát a tanítótok nem fizeti a két drachmát?"
[Mt. 17.25] "Megfizeti" – felelte Péter. De mikor hazaért, Jézus megelőzte őt ezzel a kérdéssel: "Hogy vélekedsz Simon? Kiktől szednek vámot és adót a föld királyai? Fiaiktól, vagy az idegenektől?"
[Mt. 17.26] Péter azt felelte: "Az idegenektől!" "Akkor tehát a fiak mentesek – válaszolta Jézus. –
[Mt. 17.27] De hogy belénk ne ütközzenek, és tőrbe ne essenek, eredj a tóra, vesd ki horgodat, vond ki az első feljövő halat, ha annak a száját kinyitod, egy sztátért találsz majd benne. Fogd azt s add oda nekik értem és magadért."
18. RÉSZ
[Mt. 18.1] Abban az órában a tanítványok odamentek Jézushoz és azt kérdezték: "Ugyan ki a legnagyobb a mennyek királyságában?"
[Mt. 18.2] Ő erre magához hívott egy gyermeket, közéjük állította
[Mt. 18.3] és így szólt: "Bizony azt mondom nektek, ha meg nem fordultok, és olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, még csak be sem mentek a mennyek királyságába.
[Mt. 18.4] Aki tehát annyira lealázza magát, mint ez a gyermek, az lesz a legnagyobb a mennyek királyságában.
[Mt. 18.5] S aki az én nevemben magához fogad egy ilyen gyermeket, engem fogad magához.
[Mt. 18.6] Aki tőrbe ejt egyet e kicsinyek közül, akik bennem hisznek, annak hasznára volna, ha malomkövet akasztanának a nyakába, s a tengerbe süllyedne.
[Mt. 18.7] Jaj a világnak a kelepcék miatt! Mert kikerülhetetlenek, hogy kelepcék támadjanak, azonban jaj annak az embernek, aki által keletkeznek a kelepcék.
[Mt. 18.8] Ha kezed vagy lábad ejt tőrbe, vágd le és vesd el magadtól, jobb neked, hogy bénán vagy sántán menj be az életre, minthogy két kézzel vagy két lábbal vessenek az örök tűzre.
[Mt. 18.9] S ha szemed visz kelepcébe, vájd ki, vesd el magadtól, jobb, ha egy szemmel mégy be az életre, minthogy két szemmel vessenek a tüzes gyehennára.
[Mt. 18.10] Jól vigyázzatok, hogy e kicsinyek közül egyről megvetőleg ne gondolkozzatok. Mert azt mondom nektek, angyalaik a mennyekben mindenkor látják mennybéli Atyám orcáját.
[Mt. 18.11] Azért jött az ember Fia, hogy megmentse, ami elveszett. 
[Mt. 18.12] Mi a véleményetek? Ha egy embernek száz juha volna, s azok közül egy eltévelyednék, nem hagyná-e a kilencvenkilencet a hegyeken s nem menne-e el, hogy megkeresse az eltévedtet?
[Mt. 18.13] Ha pedig úgy történnék, hogy megtalálja, bizony azt mondom, jobban örülne neki, mint a kilencvenkilencnek, mely nem tévelyedett el.
[Mt. 18.14] Így van ez! S a ti mennybéli Atyátok nem akarja, hogy e kicsinyek közül egy is elvesszen.
[Mt. 18.15] Ha testvéred vétkeznék, eredj, győzd meg őt négyszemközt egyedül. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet.
[Mt. 18.16] Ha pedig nem hallgat rád, vigyél magaddal egyet, vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szája erősítsen meg minden szót.
[Mt. 18.17] Ha rájuk sem hallgatna, mondd meg a gyülekezetnek. Ha a gyülekezetre sem hallgatna, olyan legyen neked, mintha pogány vagy vámszedő volna.
[Mt. 18.18] Bizony azt mondom nektek, hogy amit a földön megköttök, a mennyben is kötve lesz, és amit csak megoldotok a földön, a mennyben is oldva lesz.
[Mt. 18.19] Ismét mondom nektek, hogyha közületek ketten a földön bármi dolog felől is megegyeznek, és azt kérik, mennybéli Atyám meg fogja nekik adni.
[Mt. 18.20] Mert ahol az én nevemben ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük vagyok."
[Mt. 18.21] Ekkor Péter lépett hozzá s megkérdezte: "Hányszor vétkezhet ellenem testvérem úgy, hogy meg kell bocsátanom neki? Hétszer is?"
[Mt. 18.22] Jézus ezt felelte neki: "Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem akár hetvenhétszer.
[Mt. 18.23] Ezért a mennyek királysága olyan királyhoz hasonló, aki le akarta számoltatni rabszolgáit.
[Mt. 18.24] Mikor a számonkérést elkezdte, hozzávittek valakit, aki tízezer talentummal volt adósa.
[Mt. 18.25] Mivel nem volt miből megadni, megparancsolta a király, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit és mindenét, amije van, s abból fizessék meg tartozását. 
[Mt. 18.26] Leborult hát a rabszolga, a földet csókolta előtte s úgy kérte: Légy hosszútűrő velem s mindent meg fogok adni neked.
[Mt. 18.27] Az úr szánalomra gerjedt a rabszolga iránt és elbocsátotta őt, tartozását is elengedte.
[Mt. 18.28] Ahogy az a rabszolga elment, rátalált egyik rabszolgatársára, aki neki száz dénárral tartozott. Megragadta azt, fojtogatta, s azt mondta neki: Add meg, amivel tartozol.
[Mt. 18.29] Leborult hát a rabszolgatársa s úgy esengett neki: Légy hosszútűrő velem s mindent megadok neked.
[Mt. 18.30] De az nem volt rá hajlandó, hanem elment s tömlöcbe vettette, amíg tartozását lerója.
[Mt. 18.31] Mikor rabszolgatársai a történteket látták, rendkívül elszomorodtak, elmentek és felvilágosították a királyt mind a felől, ami történt.
[Mt. 18.32] Ekkor ura magához hívatta, és ezt mondta neki: Gonosz rabszolga! Én a te tartozásodat ezután, hogy rimánkodtál nekem, mind elengedtem.
[Mt. 18.33] Hát nem kellett volna-e neked is könyörülnöd rabszolgatársadon, mint ahogy én könyörültem rajtad?
[Mt. 18.34] Ekkor megharagudott az ura s a kínzóknak adta őt át arra az időre, míg tartozását mind meg nem fizeti neki.
[Mt. 18.35] Mennyei Atyám is így fog tenni veletek, ha mindenikőtök szívből meg nem bocsát testvérérének."
19. RÉSZ
[Mt. 19.1] Az történt, hogy amikor Jézus ezeket a beszédeket befejezte, továbbment Galileából és a Jordánon túl Júdea határába érkezett.
[Mt. 19.2] Nagy tömeg követte oda, s ott gyógyította őket.
[Mt. 19.3] Farizeusok is mentek hozzá s kísértették őt. Azt kérdezték tőle: "Szabad-e bármilyen okból feleséget elbocsátani?"
[Mt. 19.4] Ezt felelte nekik: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé alkotta őket
[Mt. 19.5] és ezt mondta nekik: Ebből az okból a férfi elhagyja atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, úgyhogy a kettő egy hússá lesz?
[Mt. 19.6] Így hát többé nem két, hanem egy hús ők. Amit hát az Isten egy igába fogott, ember azt szét ne válassza."
[Mt. 19.7] "Hát akkor – kérdezték tőle – Mózes miért rendelkezett úgy, hogy válólevelet kell adni, s úgy bocsátani el az asszonyt?"
[Mt. 19.8] "Mert Mózes – felelte nekik keményszívűségetekre tekintett, amikor megengedte nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. Kezdettől fogva azonban nem volt ez így.
[Mt. 19.9] Azt mondom hát nektek, hogyha valaki feleségét – más okból, mint paráznaságért – elbocsátja, és mással kél össze, házasságot tör."
[Mt. 19.10] "Ha ilyen az ember ügye az asszonnyal mondották tanítványai -, akkor nem hasznos dolog a házasodás."
[Mt. 19.11] Jézus ezt felelte: "Nem mindenkiben van helye ennek az igének, hanem csak azokban, akiknek képesség adatott annak befogadására.
[Mt. 19.12] Vannak ugyanis heréltek, akik anyjuk méhétől fogva úgy születtek, vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki és vannak heréltek, akik a mennyek királyságáért magukat herélték ki. Aki képes arra, hogy ennek az igének helyet adjon, az adjon neki helyet."
[Mt. 19.13] Ekkoriban gyermekeket vittek hozzá, hogy – kezét rájuk vesse és imádkozzék értük, tanítványai azonban korholták őket.
[Mt. 19.14] Ám Jézus így szólt: "Engedjétek ide a gyermekeket! Ne akadályozzátok őket abban, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek királysága."
[Mt. 19.15] S az után, hogy kezét rájuk vetette, elment onnan.
[Mt. 19.16] Egyszer csak valaki hozzáment és megszólította: "Tanító, mi az a jó, amit tennem kell, hogy az örök élet enyém lehessen?"
[Mt. 19.17] "Miért kérdezel engem a jó felől?" – felelte neki." Csak egy a jó! Ha pedig az életre be akarsz menni, őrizd meg a parancsolatokat!"
[Mt. 19.18] "Melyeket?" – kérdezte tőle, mire Jézus ezt felelte: "Ezeket: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Hamis tanúságot ne tégy! 
[Mt. 19.19] Tiszteld atyádat és anyádat! Továbbá: Szeresd felebarátodat, mint magadat!"
[Mt. 19.20] Az ifjú ezt válaszolta neki: "Ezeket megőriztem. Mi hiányom van még?"
[Mt. 19.21] Jézus ezt felelte neki: "Akarod a végső célt elérni? Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek s kincsed lesz a mennyben. Aztán jer, kövess engem!"
[Mt. 19.22] Mikor az ifjú ezt a szót meghallotta, megszomorodott és elment, mert sok szerzeménye volt.
[Mt. 19.23] Jézus pedig így szólt tanítványaihoz: "Bizony azt mondom nektek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyek királyságába.
[Mt. 19.24] Újra csak azt mondom nektek: Kevesebb fáradtsággal megy be valahova egy teve egy tű fokán keresztül, mint ahogy a gazdag megy be a mennyek királyságába."
[Mt. 19.25] Ahogy tanítványai ezt meghallották, nagyon megdöbbentek és így szóltak: "Ki menekülhet meg tehát akkor?"
[Mt. 19.26] Jézus azonban rájuk nézett és ezt mondta nekik: "Embereknél ez lehetetlen, de minden lehetséges az Istennél."
[Mt. 19.27] Erre Péter megszólalt: "Lám, mi mindent elhagytunk, és téged követtünk. Mi lesz hát akkor velünk?"
[Mt. 19.28] Jézus ezt válaszolta nekik: "Bizony azt mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, majd az újonnan születéskor, mikor az embernek Fia dicsőséges trónjára fog ülni, ti magatok is tizenkét trónon fogtok ülni, s így fogjátok ítélni Izráel tizenkét nemzetségét.
[Mt. 19.29] Mindenki, aki az én nevemért házakat, testvéreket, apát, anyát, gyermekeket vagy szántóföldeket elhagyott, ezeknek sokszorosát fogja kapni, és örökrészül kap örök életet.
[Mt. 19.30] Sok első lesz majd akkor utolsó és sok utolsó első.
20. RÉSZ
[Mt. 20.1] A mennyeknek királysága ahhoz a gazdához hasonlít, aki mindjárt reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon fel szőlőjébe.
[Mt. 20.2] Miután a munkásokkal napi egy dénárban megegyezett, elküldte őket szőlőjébe.
[Mt. 20.3] Három óra tájban kiment és másokat látott henyén állni a piacon,
[Mt. 20.4] azoknak is azt mondta: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd néktek.
[Mt. 20.5] Azok pedig kimentek. Hat és kilenc óra tájban is kiment és hasonlóképpen tett.
[Mt. 20.6] Mikor tizenegy óra tájban kiment s újra ott talált némelyeket állva, így szólt hozzájuk: Mit álltok itt egész nap henyén?
[Mt. 20.7] Mert senki sem fogadott fel minket – felelték neki. Menjetek el ti is a szőlőbe, szólt hozzájuk.
[Mt. 20.8] Mikor aztán este lett, a szőlősgazda így szólt tiszttartójához: Hívd a munkásokat és add meg a bérüket! Kezdd az utolsókon, míg majd az elsőkhöz jutsz. 
[Mt. 20.9] Eljöttek azok, akiket tizenegy óra körül fogadtak fel, s egy dénárt kaptak.
[Mt. 20.10] Mikor az elsők mentek oda, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
[Mt. 20.11] S amikor megkapták, zúgolódtak a gazda ellen.
[Mt. 20.12] Azt mondták: Ezek az utolsók csak egy óráig végezték a munkát, te mégis egyenlőkké tetted őket velünk, akik a napnak terhét és izzó hevét viseltük.
[Mt. 20.13] De az mindegyiknek ezt felelte: Pajtás, én nem vagyok hozzád hamis. Hát nem egy dénárban egyeztél meg velem?
[Mt. 20.14] Vedd, ami tied és eredj. Én ennek az utolsónak ugyanannyit akarok adni, mint neked.
[Mt. 20.15] Vajon nem szabad nekem az enyémmel azt tennem, amit akarok? Vagy a te szemed azért rossz, mert én jó vagyok?
[Mt. 20.16] Ekképpen lesznek az utolsók elsőkké és az elsők utolsókká."
[Mt. 20.17] Mikor Jézus arra készült, hogy Jeruzsálembe felmenjen, külön maga mellé vette a tizenkettőt s az úton így beszélt velük:
[Mt. 20.18] "Most felmegyünk Jeruzsálembe, s az embernek Fiát át fogják adni a főpapoknak és írástudóknak. Azok halálra fogják őt ítélni
[Mt. 20.19] s majd átadják a nemzeteknek, hogy kicsúfolják, megostorozzák és megfeszítsék, de harmadik napon fel fog támadni."
[Mt. 20.20] Ekkor hozzálépett Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt s lábához borult, hogy valamit kérjen tőle.
[Mt. 20.21] "Mit akarsz?" – kérdezte őt az Úr, s az így felelt neki: "Mondd ki, hogy két fiam jobb- és balkezed felől üljön királyságodban."
[Mt. 20.22] Jézus azonban ezt válaszolta neki: "Nem tudjátok, mit kértek! Vajon képesek vagytok kiinni azt a poharat, melyet nekem kell kiinnom?" – "Képesek vagyunk" – felelték.
[Mt. 20.23] Mire ő ezt mondta nekik: "Poharamból ugyan inni fogtok, de a jobb-, vagy baloldalamon való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek Atyám elkészítette."
[Mt. 20.24] Mikor a tíz ezt meghallotta, bosszankodott a két testvéren.
[Mt. 20.25] Jézus azonban magához hívta őket, és ezt mondta: "Tudjátok, hogy a nemzeteket fejedelmeik uralmuk alá hajtják, s nagyjaik hatalmukba kerítik őket.
[Mt. 20.26] Köztetek nem így van, hanem aki közületek nagy akar lenni, kiszolgálja majd a többit
[Mt. 20.27] s aki köztetek első akar lenni, rabszolgátok lesz.
[Mt. 20.28] Mint ahogy az embernek Fia sem azért jött, hogy kiszolgálják, hanem hogy ő szolgáljon másokat, s hogy lelkét sokakért odaadja váltságul."
[Mt. 20.29] Mikor Jerikóból eltávoztak, nagy tömeg követte őt.
[Mt. 20.30] Két vak ült az út mentén, s ahogy meghallották, hogy Jézus arra megy el, kiáltozni kezdtek: "Uram, könyörülj rajtunk, Dávidnak Fia!"
[Mt. 20.31] A sokaság azonban dorgálta őket, hogy hallgassanak, csakhogy azok annál jobban kiáltozták: "Uram, könyörülj rajtunk, Dávidnak Fia!"
[Mt. 20.32] Jézus erre megállt és fennhangon szólította őket: "Mit akartok, mit tegyek veletek?"
[Mt. 20.33] "Uram – felelték azok neki -, hogy a szemünk megnyíljék!"
[Mt. 20.34] Jézus ekkor szánalomra gerjedt irántuk és megérintette szemüket, azoknak meg azonnal megnyílt a szemük és követték őt.
21. RÉSZ
[Mt. 21.1] Mikor Jeruzsálemhez közel jutottak s az Olajfák hegyére, Betfagéba elérkeztek, akkor Jézus elküldött két tanítványt.
[Mt. 21.2] "Menjetek a szemközt levő faluba – mondta nekik – s ott azonnal leltek egy megkötött szamarat és vele csikaját. Oldjátok el azokat és vezessétek hozzám.
[Mt. 21.3] Ha pedig valaki valamit szólna nektek, csak mondjátok: Az Úrnak van szüksége rájuk! Azonnal el fogja bocsátani őket."
[Mt. 21.4] Azért történt ez így, hogy beteljesedjék a prófétán át szólt ige:
[Mt. 21.5] "Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod érkezik hozzád szelíden, szamárháton, járomba tört állat csikóján ülve."
[Mt. 21.6] A tanítványok elmentek és úgy cselekedtek, ahogy Jézus elrendelte nekik,
[Mt. 21.7] elhozták a szamarat és a csikót, ráhelyezték köpenyeiket, ő meg felült azokra.
[Mt. 21.8] A tömeg legnagyobb része pedig köpenyét terítette az útra, mások ágakat tördeltek a fákról és beszórták velük az utat.
[Mt. 21.9] A sokaság pedig, mely részben előtte ment, részben követte, ezt kiáltozta: "Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, ki az Úr nevében jő! Hozsánna a magasságokban!"
[Mt. 21.10] Mikor aztán Jézus bement Jeruzsálembe, az egész város megmozdult és azt kérdezték: "Ki ez?"
[Mt. 21.11] A sokaság ezt felelte rá: "Ő a próféta, a galileai Názáretből való Jézus."
[Mt. 21.12] Jézus aztán bement a templomba s kiűzte onnan mindazokat, akik a templomban adtak és vettek, a pénzváltók asztalait felforgatta, úgyszintén a galambárusok székeit
[Mt. 21.13] és ezt mondta: "Meg van írva: Házamat imádság házának fogják hívni. Ám ti azt latrok barlangjává teszitek."
[Mt. 21.14] Majd vakok és sánták mentek hozzá a szent helyen s ő gyógyította őket.
[Mt. 21.15] Mikor a főpapok és írástudók meglátták azokat a csodálatos dolgokat, melyeket tett, és látták a fiúkat, akik a szent helyen így kiáltoztak: "Hozsánna a Dávid Fiának!" – bosszankodtak
[Mt. 21.16] és így szóltak hozzá: "Hallod mit mondanak ezek?" De Jézus ezt felelte nekik: "Csakugyan! Sohasem olvastátok még: Kiskorúak és szopós gyermekek szájával fogom helyreállítani Isten dicséretét?"
[Mt. 21.17] Azzal otthagyta őket, kiment a városból Betániába és ott szabad ég alatt töltötte az éjszakát.
[Mt. 21.18] Reggel, mikor a városba felment, megéhezett.
[Mt. 21.19] Ahogy az út mentén meglátott egy fügefát, hozzáment, de semmit sem talált rajta, csak leveleket. Ezt mondta neki: "Amíg csak a kor tart, gyümölcs rajtad ne teremjen!" A fügefa azonnal kiszáradt!
[Mt. 21.20] Mikor a tanítványok ezt látták, csodálkozva szóltak: "Mily hirtelen kiszáradt a fügefa."
[Mt. 21.21] Jézus pedig így szólt hozzájuk: "Bizony azt mondom nektek: Ha hitetek volna, s nem kételkednétek, nemcsak azt tehetnétek meg, ami a fügefával történt, hanem ha ennek a hegynek azt mondanátok: Emeljenek fel s vessenek a tengerbe, megtörténnék.
[Mt. 21.22] Meg is fogtok kapni mindent, amit csak hittel imádságban kértek."
[Mt. 21.23] Miután a templomba bement, mialatt tanított, hozzámentek a főpapok a nép véneivel s megkérdezték: "Micsoda felhatalmazással cselekszed ezeket? S ki adta neked ezt a felhatalmazást?"
[Mt. 21.24] Jézus ezt felelte nekik: "Én is kérdezek tőletek egy dolgot. Ha azt megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, hogy micsoda jogon cselekszem ezeket.
[Mt. 21.25] János bemerítése honnan eredt? Mennyből-e, vagy emberektől?" Azok fontolgatni kezdték magukban: "Ha így szólunk: Mennyből, azt mondja majd nekünk: Miért nem hittetek hát neki?
[Mt. 21.26] Ha azt mondjuk: Emberektől, félnünk kell a tömegtől. Hisz mindenki úgy tartja Jánost, mint egy prófétát."
[Mt. 21.27] Ezt felelték hát Jézusnak: "Nem tudjuk." "Én sem mondom meg nektek, micsoda felhatalmazással cselekszem ezeket" – mondta nekik Jézus.
[Mt. 21.28] "Mi a véleményetek? Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz és ezt mondta: Gyermekem, menj el ma, dolgozz a szőlőben.
[Mt. 21.29] Az azt felelte: Elmegyek uram. De nem ment el.
[Mt. 21.30] Aztán odament a másodikhoz és hasonlóképpen szólt. Az azt felelte: Nem akarok. Utólag azonban megbánta s elment.
[Mt. 21.31] E kettő közül melyik tette meg az atya akaratát?" "Az utóbbi" – felelték." Bizony azt mondom nektek – mondta nekik Jézus -, hogy a vámszedők és parázna asszonyok megelőznek titeket a mennyek királyságában.
[Mt. 21.32] Mert eljött az igazságosság útján hozzátok János és nem hittetek neki, a vámszedők és parázna asszonyok ellenben hittek neki. Ti azonban azután, hogy láttátok már amazok hitét, utólag sem bántátok meg, hogy hittetek volna neki."
[Mt. 21.33] "Halljatok más példázatot. Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, fallal vette körül, sajtót vésett le benne s tornyot épített belé, aztán kiadta azt szőlőműveseknek és külföldre utazott.
[Mt. 21.34] Mikor a gyümölcsérés ideje elközeledett, rabszolgáit elküldte a földművesekhez, hogy a kert gyümölcsét átvegyék.
[Mt. 21.35] Ám a földművesek megfogták rabszolgáit s megverték őket, kit megvertek, kit megöltek, kit megköveztek.
[Mt. 21.36] Újra más rabszolgákat küldött, többeket az előzőeknél, de ugyanúgy bántak el velük.
[Mt. 21.37] Utoljára a fiát küldte el hozzájuk. Azt mondta: A fiammal szemben csak elszégyellik magukat.
[Mt. 21.38] A munkások azonban, mikor a fiút meglátták, így beszéltek egymás között: Ez az örökös! Jertek öljük meg s tartsuk meg az örökrészét!
[Mt. 21.39] Megfogták azért, kivetették a szőlőből és megölték.
[Mt. 21.40] Ha most már a szőlő ura megjön, mit fog tenni azokkal a munkásokkal?"
[Mt. 21.41] "Mivel gonoszok, gonoszul elveszti majd őket – mondták neki -, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, kik a gyümölcsét idejében beadják."
[Mt. 21.42] "Nos hát – kérdezte erre Jézus -, sohasem olvastátok az Írásokban: Az a kő lett a szeglet fejévé, melyet az építők a próbán elvetettek. Az Úrtól származott ez, bár a mi szemünkben csodálatos.
[Mt. 21.43] – Ezért azt mondom nektek, hogy az Isten királyságát el fogják venni tőletek, s oly nemzetnek adják, mely megtermi gyümölcsét.
[Mt. 21.44] Aki erre a kőre ráesik, szétzúzódik, akire meg az a kő esik rá, azt a kő széjjel fogja morzsolni."
[Mt. 21.45] Mikor a főpapok és a farizeusok az Úr példázatait meghallották, rájöttek, hogy róluk beszélt,
[Mt. 21.46] Igyekeztek elfogni őt, féltek azonban a sokaságtól, mivel prófétának tartották őt.
22. RÉSZ
[Mt. 22.1] Jézus újra beszélni kezdett s példázatokban mondta nekik a következőket:
[Mt. 22.2] "A mennyek királysága olyan emberhez, éspedig olyan királyhoz hasonlít, aki fiának lakodalmat készített.
[Mt. 22.3] Elküldte rabszolgáit, hogy hívják el a lakodalomba a hivatalosokat, de azok nem akartak eljönni.
[Mt. 22.4] Újra elküldött ezúttal más rabszolgákat s azt üzente: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ebédemet elkészítettem: tulkaim, hizlalt állataim le vannak vágva, minden készen, jertek el a lakodalomba!
[Mt. 22.5] Azok azonban nem törődtek a hívással, egyik szántóföldjére ment ki, a másik kereskedése után,
[Mt. 22.6] a többiek pedig megragadták a király rabszolgáit, bántalmazták és megölték őket.
[Mt. 22.7] A király erre haragra gyulladt, majd elküldte hadait, ama gyilkosokat elveszítette, s városukat felégette.
[Mt. 22.8] Azután így szólt rabszolgáihoz: A lakoma kész, de a hivatalosak nem voltak rá méltók,
[Mt. 22.9] menjetek el hát az utak keresztezéseire, s akiket éppen előtaláltok, azokat hívjátok el a lakodalomra.
[Mt. 22.10] Azok a rabszolgák szét is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, rosszakat is, jókat is, úgyhogy vendégekkel telt meg a lakodalmas ház.
[Mt. 22.11] Mikor azonban a király bement megnézni a vendégeket, észrevett ott egy embert, aki nem volt lakodalmas ruhába öltözve.
[Mt. 22.12] Pajtás – mondotta neki -, ide jöttél, holott nincs lakodalmas ruhád? Az néma maradt.
[Mt. 22.13] Ekkor a király ezt mondta a felszolgálóknak: Kötözzétek meg kezét, lábát és vessétek ki a külső sötétségre, hol sírás és fogcsikorgatás lesz.
[Mt. 22.14] Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a kiválogatottak."
[Mt. 22.15] Akkor a farizeusok elmentek és tanácsot tartottak, hogy beszédben hogyan csalhatnák őt kelepcébe.
[Mt. 22.16] Elküldték hát hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal együtt. Így szóltak hozzá: "Tanító! Tudjuk, hogy igaz vagy s hogy az Isten útját a valóságnak megfelelően tanítod. Nem törődsz senkivel, nem nézed az emberek személyét.
[Mt. 22.17] Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: szabad-e a császárnak adót fizetni, vagy sem?"
[Mt. 22.18] Jézus felismervén azok gonoszságát, így szólt: "Miért kísértettek képmutatók?
[Mt. 22.19] Mutassatok egy törvényes adópénzt." Azok odavittek neki egy dénárt.
[Mt. 22.20] "Kinek a képe ez és kinek a felirata?" – kérdezte tőlük.
[Mt. 22.21] "A császáré" – felelték." Nahát – mondotta erre nekik – adjátok oda a császárét a császárnak és az Istenét az Istennek."
[Mt. 22.22] Ahogy ezt hallották, elcsodálkoztak, azután otthagyták őt és eltávoztak.
[Mt. 22.23] Aznap szadduceusok mentek hozzá, kik azt állítják, hogy nincs feltámadás.
[Mt. 22.24] "Tanító – kérdezték tőle – Mózes azt mondta: Ha valaki gyermekek nélkül hal meg, a testvére lépjen sógorházasságra a testvér feleségével és támasszon a testvérének magot.
[Mt. 22.25] Volt nálunk hét testvér. Az első miután megházasodott, gyermektelenül fejezte be életét, s feleségét a testvérére hagyta.
[Mt. 22.26] Hasonlóan cselekedett a második, a harmadik, sőt mind a hét.
[Mt. 22.27] Mindnyájuk után pedig meghalt az asszony.
[Mt. 22.28] A feltámadáskor mármost a hét közül kié lesz az asszony? Hiszen mindegyiké volt."
[Mt. 22.29] Jézus válasza így hangzott: "Tévelyegtek, mert sem az írásokat nem ismeritek, sem az Isten hatalmát.
[Mt. 22.30] Feltámadt testben ugyanis nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, úgy lesznek az égben, mint az Isten angyalai.
[Mt. 22.31] A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok azt, amit Isten mondott nektek:
[Mt. 22.32] Én vagyok Ábrahám Istene, Izsáknak Istene és Jákób Istene? Nem holtak Istene az Isten, hanem élőké."
[Mt. 22.33] Mikor a sokaság ezt hallotta, tanítása megdöbbentette őket.
[Mt. 22.34] Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek ugyanott
[Mt. 22.35] s közülük az egyik törvénytudó a következő kérdéssel kísértette meg Jézust: 
[Mt. 22.36] "Tanító, melyik a törvényben a legnagyobb parancsolat?"
[Mt. 22.37] Ő így felelt: "Egész szíveddel, egész lelkeddel és egész gondolkodásoddal szeresd Istenedet, az Urat!
[Mt. 22.38] Ez a legnagyobb és az első parancsolat.
[Mt. 22.39] A második hozzá hasonló: Úgy szeresd felebarátodat, mint magadat!
[Mt. 22.40] E két parancsolaton fordul meg az egész törvény és a próféták is."
[Mt. 22.41] Mikor a farizeusok összegyűltek, Jézus megkérdezte őket.
[Mt. 22.42] "Hogy vélekedtek a Krisztus felől? Kinek a fia?" Azok így feleltek: "Dávidé."
[Mt. 22.43] "Hát akkor – kérdezte tőlük -, hogy hívhatja őt Dávid a Szellem által urának, amikor ezt mondja:
[Mt. 22.44] Szólt az Úr az én uramnak: Ülj le jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem?
[Mt. 22.45] Ha tehát Dávid urának hívja, hogy lehet fia neki?"
[Mt. 22.46] Ám senki egyetlen szóval sem volt képes neki felelni, s attól a naptól fogva többé kérdéssel sem mert senki fordulni hozzá.
23. RÉSZ
[Mt. 23.1] Ekkoriban Jézus a sokasághoz és tanítványaihoz
[Mt. 23.2] a következő beszéddel fordult: "Az írástudók és farizeusok Mózes székébe ültek.
[Mt. 23.3] Tegyetek meg, őrizzetek meg mindent, amit csak mondanak nektek, de ne cselekedjetek úgy, ahogy ők cselekszenek! Mondják ugyanis, de nem teszik meg.
[Mt. 23.4] Súlyos terheket kötöznek össze, s az emberek vállára rakják, ám ők maguk egy ujjal sem akarnak mozdítani rajtuk.
[Mt. 23.5] Minden cselekedetüket azért teszik, hogy az emberek bámulják őket: széles imaszíjakat, hosszú bojtokat raknak magukra,
[Mt. 23.6] a lakomákon az első helyeket s a zsinagógákban az első üléseket,
[Mt. 23.7] a piacokon a köszöntéseket kedvelik és szeretik, ha az emberek rabbinak szólítják őket.
[Mt. 23.8] Ti azonban ne hivassátok magatokat rabbinak, mert egy tanítótok van, ti meg mind testvérek vagytok.
[Mt. 23.9] Atyának se szólítsanak közületek senkit a földön, mert egy a ti Atyátok a mennybéli.
[Mt. 23.10] Oktatónak se hivassátok magatokat, mert csak egy oktatótok van, a Krisztus.
[Mt. 23.11] Az, aki nagyobb közöttetek, szolgáljon ki titeket.
[Mt. 23.12] Azt, aki magát magasra emeli, meg fogják alázni, de azt, aki magát megalázza, magasra emelik.
[Mt. 23.13] Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, hogy a mennyek királyságát elzárjátok az emberek elől. Magatok ugyanis nem mentek be, de a bemenni akarókat sem hagyjátok bemenni.
[Mt. 23.14] Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből hosszasan imádkoztok: ezzel súlyosabb ítéletet vontok magatokra. 
[Mt. 23.15] Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy bebarangoljátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen csatlakozót szerezzetek, ám ha megszerzitek, magatoknál kétszerte inkább a gyehenna fiává teszitek.
[Mt. 23.16] Jaj nektek vak vezetők, akik így beszéltek: Semmi az, ha valaki a templomra esküszik, de ha valaki a templom aranyára esküszik, az kötelezve van.
[Mt. 23.17] Ostobák, vakok, hát mi nagyobb, az arany, vagy a templom, mely szentté teszi az aranyat?
[Mt. 23.18] Továbbá semmi az, ha valaki az oltárra esküszik, de ha valaki az áldozati adományra esküszik, mely rajta van, kötelezve van.
[Mt. 23.19] Vakok, hát ugyan mi nagyobb, az adomány, vagy az oltár, mely az adományt szentté teszi?
[Mt. 23.20] Hiszen, aki az oltárra tesz esküt, nemcsak az oltárra esküszik, hanem mindenre, ami rajta van.
[Mt. 23.21] S aki a templomra tesz esküt, a templomra is esküszik, meg arra is, aki benne lakik.
[Mt. 23.22] Aki pedig a mennyre tesz esküt, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki rajta ül.
[Mt. 23.23] Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy tizedet adtok a mentából, a kaporból és köményből, de elhagyjátok azt, ami a törvényben súlyosabb: Az ítéletet, a könyörületet és a hűséget. Ezeket tennetek kellene, azokat el nem hagynotok.
[Mt. 23.24] Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, a tevét meg elnyelitek.
[Mt. 23.25] Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy a pohár és tál külsejét megtisztítjátok, a belseje ellenben hemzseg a ragadozástól és mértéktelenségtől.
[Mt. 23.26] Vak farizeus, tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy így a külseje is tiszta legyen.
[Mt. 23.27] Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy a meszelt sírokhoz hasonlítotok, melyek kívülről szépeknek látszanak, de melyek belül holt csontokkal és mindenféle tisztátalansággal vannak tele.
[Mt. 23.28] Így ti is kívülről igazságosaknak látszotok az embereknek, belülről azonban képmutatással és törvényrontással vagytok tele.
[Mt. 23.29] Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, hogy a próféták sírjait építgetitek, az igazságosak síremlékeit díszítitek
[Mt. 23.30] és azt mondogatjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, a próféták vérének kiontásában nem vállaltunk volna velük közösséget.
[Mt. 23.31] Így hát magatok tesztek tanúságot magatok ellen: ti azoknak fiai vagytok, akik a prófétákat meggyilkolták.
[Mt. 23.32] Ti is betöltöttétek atyáitok mértékét.
[Mt. 23.33] Kígyók, viperák fajzatai, hogy menekednétek meg a gyehenna ítéletétől?
[Mt. 23.34] Azért úgy lesz, hogy én prófétákat, bölcseket és írástudókat fogok hozzátok küldeni, s ezek közül ti némelyeket meg fogtok ölni, és meg fogtok feszíteni, közülükegyeseket zsinagógáitokban meg fogtok ostoroztatni, és városról városra fogtok üldözni,
[Mt. 23.35] hogy az igazságos Ábel vérétől Barakiás fiának Zakariásnak véréig, kit a templom és az oltár között gyilkoltatok le, rátok szálljon minden igazságos vér, melyet a földön kiontottak.
[Mt. 23.36] Bizony azt mondom nektek, mindezek elkövetkeznek erre a nemzedékre.
[Mt. 23.37] Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek, hányszor akartam gyermekeidet magamhoz összegyűjteni, ahogy a tyúk gyűjti csibéit szárnya alá, ti azonban nem akartátok.
[Mt. 23.38] Lám, puszta lesz a házatok.
[Mt. 23.39] Azt mondom nektek: Meg nem láttok engem addig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jő!"
24. RÉSZ
[Mt. 24.1] Jézus aztán eltávozott a templomból. Mialatt az úton ment, hozzáléptek tanítványai, hogy a templom épületeit mutogassák neki.
[Mt. 24.2] Ő erre beszélni kezdett hozzájuk: "Látjátok-e mindezeket? – mondotta – Bizony azt mordom nektek, hogy kő kövön nem fog itt maradni, melyet le nem rombolnak."
[Mt. 24.3] Mikor később az Olajfák hegyén ült, hozzámentek a tanítványai magukban és megkérdezték: "Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek s mi lesz a te megérkezésednek és a kor befejeződésének jele?"
[Mt. 24.4] Jézus így válaszolt nekik: "Vigyázzatok, hogy valaki el ne tévelyítsen benneteket!
[Mt. 24.5] Mert sokan jönnek majd el az én nevemmel, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! És ezzel sokakat el fognak tévelyíteni.
[Mt. 24.6] Háborúkról, háborús hírekről is kell majd hallanotok. Vigyázzatok, meg ne riadjatok! Ezeknek meg kell lenniük, de velük még nem jön el a vég.
[Mt. 24.7] Mert nemzet nemzet ellen, és királyság királyság ellen fog felkelni, helyenként éhínségek és földindulások lesznek.
[Mt. 24.8] Mindezzel azonban csak kezdődnek a vajúdás fájdalmai.
[Mt. 24.9] Akkor lesz majd, hogy nyomorúságra adnak s megölnek titeket és az én nevemért az összes nemzetek gyűlölete ér titeket.
[Mt. 24.10] Akkor sokan megbotlanak majd, s tőr fogja meg őket, egymást árulják majd el, és egymást gyűlölni fogják.
[Mt. 24.11] Sok hamis próféta is támad és sokakat eltévelyítenek.
[Mt. 24.12] Annak következtében, hogy törvényrontással telik meg a világ, a legtöbb emberben elhidegül a szeretet.
[Mt. 24.13] De aki végig állhatatos marad, megmenekül.
[Mt. 24.14] A királyságnak ezt az örömhírét a nemzeteknek tanúságtételül az egész lakott földön hirdetni fogják, és csak akkor érkezik el a vég.
[Mt. 24.15] Ha aztán meglátjátok, hogy a Dániel prófétán át kijelentett utálatos pusztítás a szent helyen áll – aki olvassa, értse meg -,
[Mt. 24.16] akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre,
[Mt. 24.17] aki a háztetőn lesz, ne szálljon alá, hogy házából valamit elvigyen,
[Mt. 24.18] aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy köpenyét felvegye.
[Mt. 24.19] Jaj lesz azokban a napokban a várandósoknak és a szoptatós anyáknak.
[Mt. 24.20] Imádkozzatok, hogy futásotok ne télen legyen, se szombaton.
[Mt. 24.21] Mert akkor nagy szorongás lesz, amilyen a világ kezdetétől fogva mostanáig nem volt és többé nem is lesz.
[Mt. 24.22] Ha azokat a napokat meg nem rövidítenék, egyetlen hús sem menekülne meg. De a kiválogatottakért azokat a napokat megrövidítik majd.
[Mt. 24.23] Akkor, ha valaki ezt mondaná: Ni! Itt van a Krisztus! Vagy: Ott van! Ne higgyétek!
[Mt. 24.24] Mert hamis felkentek és hamis próféták fognak támadni, nagy jeleket, csodákat fognak tenni, hogy – ha lehetséges – még a kiválogatottakat is eltévelyítsék.
[Mt. 24.25] Lám, előre megmondottam nektek.
[Mt. 24.26] Ha tehát azt mondják majd nektek: Ni, a pusztában van! Ne menjetek ki! Ni, a kamrákban! Ne higgyétek!
[Mt. 24.27] Mert ahogy a villámlás napkeleten támad, s napnyugatig ellátszik, úgy lesz az ember Fiának megérkezése is.
[Mt. 24.28] Ahol a hulla lesz, oda gyűlnek majd a saskeselyűk.
[Mt. 24.29] Ama napok nyomorúságát követően tüstént elsötétül majd a nap, a hold nem sugároz fényt, a csillagok az égből lehullanak, és a mennyei hatalmak meginognak.
[Mt. 24.30] Akkor aztán láthatóvá lesz az égen az ember Fiának jele. Akkor gyászolni fognak a föld összes törzsei, és meg fogják látni az embernek Fiát, ahogy az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel eljön.
[Mt. 24.31] Akkor hangos kürtszóval szét fogja küldeni angyalait, hogy az ég egyik szélétől a másik széléig a négy szél irányából őhozzá gyűjtsék kiválogatottait.
[Mt. 24.32] A fügefától tanuljátok el ezt a példázatot. Ha a fügefa ága kizsendül, és levelek hajtanak ki rajta, tudjátok, hogy közel a nyár.
[Mt. 24.33] Így akkor is, mikor majd mindezeket beteljesülni látjátok, tudni fogjátok, hogy közel van ő már a küszöbön.
[Mt. 24.34] Bizony azt mondom nektek, hogy az a nemzedék nem múlik el addig, amíg mindezek meg nem történnek.
[Mt. 24.35] A menny és a föld el fognak múlni, de az én beszédeim el nem múlnak.
[Mt. 24.36] Ama nap és amaz óra felől pedig senki sem tud semmit, a mennyek angyalai sem, a Fiú sem, egyedül csak az Atya.
[Mt. 24.37] Mert amilyenek Noé napjai voltak, olyan lesz az ember Fiának megérkezése.
[Mt. 24.38] Mint ahogy az özönvizet megelőző napokban ettek, ittak, nősültek, férjhez mentek az emberek, ameddig csak Noé be nem ment a bárkába
[Mt. 24.39] és nem ismerték fel a veszélyt, amíg el nem jött az és el nem ragadta valamennyiüket: úgy lesz az ember Fiának megérkezése is.
[Mt. 24.40] Akkor ketten lesznek a mezőn: egyiket magukhoz veszik, a másikat otthagyják.
[Mt. 24.41] Két asszony őröl egy malommal: az egyiket magukhoz veszik, a másikat otthagyják.
[Mt. 24.42] Legyetek hát ébren, mert nem tudjátok, hogy melyik napon jön el Uratok!
[Mt. 24.43] Azt meg tudjátok, hogy a ház gazdája, ha tudná, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren maradna, és nem engedné, hogy házát keresztülvájja.
[Mt. 24.44] Ezért legyetek ti is készen, mert az ember Fia abban az órában jő el, melyben nem is gondoljátok!
[Mt. 24.45] Ki bizonyul hát akkor hűséges és eszes rabszolgának? Az ilyet ura azért állította cselédsége fölé, hogy azoknak a maga idejében kiadja a táplálékot.
[Mt. 24.46] Az a rabszolga lesz boldog, akit ura, mikor megjön, ebben a munkában talál.
[Mt. 24.47] Bizony azt mondom nektek, hogy mindene fölé fogja helyezni őt.
[Mt. 24.48] Ám ha az a rabszolga gonosz és azt gondolja szívében: Elidőzik még az én uram.
[Mt. 24.49] És aztán elkezdi verni rabszolgatársait, és a részegekkel együtt eszik, iszik:
[Mt. 24.50] majd azon a napon, melyen nem várja s abban az órában, melyet nem is sejt, megérkezik annak arabszolgának az ura,
[Mt. 24.51] s kettévágatja őt, s részét a képmutatók között jelöli ki majd. Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás.
25. RÉSZ
[Mt. 25.1] Akkor a mennyek királysága tíz olyan szűzhöz lesz hasonló, kik fogták fáklyáikat és kimentek a vőlegény elé.
[Mt. 25.2] Közülük öt ostoba volt, öt pedig eszes.
[Mt. 25.3] Ostobák voltak ugyanis azok, akik fáklyát fogtak ugyan, de nem vittek magukkal olajat.
[Mt. 25.4] Az eszesek ellenben a fáklyákkal együtt olajat is vittek edényeikben.
[Mt. 25.5] Miután a vőlegény késett, mindannyian elszunnyadtak és aludtak.
[Mt. 25.6] Éjfélkor kiáltás hangzott: Ni, a vőlegény! Jertek ki elébe!
[Mt. 25.7] Akkor a szüzek mind felkeltek és felszerelték fáklyáikat.
[Mt. 25.8] De az ostobák így szóltak az eszesekhez: Adjatok nekünk olajotokból, mert fáklyáink kialusznak.
[Mt. 25.9] Csakhogy az eszesek így feleltek: Soha! Nekünk is, nektek is, nem lesz elég! Menjetek inkább az árusokhoz és vásároljatok magatoknak!
[Mt. 25.10] De míg azok vásárolni jártak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a lakodalomba. Aztán bezárták az ajtót.
[Mt. 25.11] Utólag megjött a többi szűz is és így szólt: Uram, uram, nyisd meg nékünk!
[Mt. 25.12] De az így felelt nékik: Bizony azt mondom nektek, nem ismerlek titeket.
[Mt. 25.13] Ébren legyetek hát, mert sem a napot, sem az órát nem ismeritek!
[Mt. 25.14] Ugyanígy hívja magához egy külföldre induló ember a rabszolgáit, rájuk bízva a vagyonát.
[Mt. 25.15] Egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet, mindenkinek képességéhez mérten. Azután elutazott.
[Mt. 25.16] Elutazása után az, aki öt talentumot kapott, tüstént elővette, dolgozni kezdett a talentumokkal és szerzett hozzájuk még ötöt.
[Mt. 25.17] Ugyanúgy a két talentumos szerzett még kettőt.
[Mt. 25.18] De az, aki egyet kapott, elment, gödröt ásott a földbe és belerejtette urának ezüstjét.
[Mt. 25.19] Sok idő múltán megjött azoknak a rabszolgáknak az uruk s leszámoltatta őket.
[Mt. 25.20] Eléje járult az, aki öt talentumot kapott és vitt neki még öt talentumot. Uram – mondta -, öt talentumot adtál ide nekem, lásd, szereztem még öt talentumot.
[Mt. 25.21] Ura ezt mondta neki: Jól van derék, hűséges rabszolgám, kevesen hű voltál, sokak fölé foglak állítani! Eredj be uradnak örömébe!
[Mt. 25.22] A két talentumos is hozzáment és így szólt: Uram, két talentumot adtál ide nékem, nézd, még két talentumot szereztem.
[Mt. 25.23] Ura ezt mondta neki: Jól van derék, hűséges rabszolgám! Kevesen hű voltál, sokak fölé foglak állítani! Menj be urad örömébe!
[Mt. 25.24] Odajött az is, aki egy talentumot kapott és így szólt: Uram, úgy ismertelek meg téged, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahol nem vetettél, onnan is gyűjtesz, ahová magot nem szórtál!
[Mt. 25.25] Féltemben elmentem és földben elrejtettem a talentumodat. Lásd, megvan neked, ami a tiéd!
[Mt. 25.26] Ura ezt felelte neki: Lomha, rossz rabszolga! Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, onnan is gyűjtök, hová magot nem szórtam!
[Mt. 25.27] A pénzváltók asztalára kellett volna hát pénzemet adnod, hogy mikor megjövök, nyereséggel kaptam volna meg azt, ami az enyém.
[Mt. 25.28] Vegyétek el azért tőle a talentumot s adjátok oda annak, akinek tíz van.
[Mt. 25.29] Mert mindenkinek, akinek van, adni fognak, úgyhogy feleslege lesz, de akinek nincs, attól azt is elveszik majd, amije van.
[Mt. 25.30] Ezt a hasznavehetetlen rabszolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás.
[Mt. 25.31] Mikor pedig az embernek Fia eljön majd dicsőségével, és vele jön valamennyi angyal, akkor ott fog ülni dicsőséges trónusán
[Mt. 25.32] és eléje gyűjtik a nemzeteket mind. Akkor ő különválasztja majd őket egymástól, mint a pásztor különválasztja a juhokat a bakoktól.
[Mt. 25.33] A juhokat jobbfelől fogja állítani, a gödölyéket pedig balfelől.
[Mt. 25.34] Azután ezt fogja mondani a király a jobbfelől állóknak: Jertek Atyámnak áldottai, vegyétek örök birtokul azt a királyságot, mely a világ megalapítása óta nektek készült.
[Mt. 25.35] Mert megéheztem s ti ennem adtatok, megszomjaztam s innom adtatok, jövevény voltam s körötökbe fogadtatok,
[Mt. 25.36] meztelen voltam és felruháztatok, elerőtlenedtem és meglátogattatok, tömlöcben voltam és hozzám jöttetek.
[Mt. 25.37] Erre az igazságosak ezt fogják neki felelni: Uram, mikor láttunk éhezni téged, hogy tápláltunk volna, vagy szomjazni, hogy megitattunk volna?
[Mt. 25.38] Mikor láttunk téged jövevényként, hogy körünkbe fogadtunk volna, vagy meztelennek, hogy felruháztunk volna?
[Mt. 25.39] Mikor láttunk téged elerőtlenedve, vagy tömlöcben, hogy hozzád mentünk volna?
[Mt. 25.40] Ám a király ezt fogja mondani nekik: Bizony azt mondom nektek, mindazt, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek.
[Mt. 25.41] Azután így fog szólni a balfelől állókhoz: Átkozottak, menjetek előlem az örök tűzre, mely a vádlónak és angyalainak készült.
[Mt. 25.42] Mert megéheztem, de ennem nem adtatok, megszomjaztam, de innom nem adtatok,
[Mt. 25.43] jövevény voltam, körötökbe be nem fogadtatok, meztelen voltam, fel nem ruháztatok, elerőtlenedtem, tömlöcbe kerültem, meg nem látogattatok.
[Mt. 25.44] Akkor azok is felelni fognak. Uram – fogják mondani -, mikor láttuk, hogy éheztél, szomjaztál, jövevény, meztelen, vagy elerőtlenült, vagy tömlöcben lettél volna, hogy kiszolgálhattunk volna?
[Mt. 25.45] Erre ezt fogja felelni nekik: Bizony azt mondom nektek, amit e legkisebbek közül eggyel nem tettetek, azt velem nem tettétek.
[Mt. 25.46] Akkor ezek el fognak menni örök büntetésre, az igazságosak pedig az örök életre."
26. RÉSZ
[Mt. 26.1] Történt, hogy mikor Jézus mindezeket a beszédeket befejezte, így szólt tanítványaihoz:
[Mt. 26.2] "Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a pászka ünnepe, és az ember Fiát kiszolgáltatják majd, hogy megfeszítsék."
[Mt. 26.3] Ekkoriban annak a főpapnak udvarába, akit Kajafásnak hívnak, összegyűltek a főpapok és a nép vénei
[Mt. 26.4] és tanácsot tartottak, hogy hogyan foghatnák el Jézust csellel, és hogyan ölhetnék meg.
[Mt. 26.5] "De – azt mondták ne az ünnepen, hogy a nép között zavargás ne támadjon."
[Mt. 26.6] Mialatt Jézus Betániában a poklos Simon házában volt,
[Mt. 26.7] hozzálépett egy asszony, akinél alabástrom korsócska volt, tele nagy értékű kenettel. Ezt, mikor éppen az asztalnál feküdt, a fejére töltötte.
[Mt. 26.8] A tanítványok, ahogy ezt meglátták, bosszankodtak és ily szavakra fakadtak: "Mire ez a pazarlás?
[Mt. 26.9] Nem lehetett volna ezt drága pénzen eladni, és a szegényeknek juttatni?"
[Mt. 26.10] Jézus azonban, amikor észrevette, mit akarnak, így szólt hozzájuk: "Miért zaklatjátok ezt az asszonyt? Hiszen nemesen cselekedett velem.
[Mt. 26.11] A szegények ugyanis mindenkor veletek lesznek, én azonban nem leszek mindig veletek.
[Mt. 26.12] Hiszen azzal, hogy testemre öntötte ezt a kenetet, már a temetésemre készülődött.
[Mt. 26.13] Bizony azt mondom nektek, hogy ahol csak az egész világon hirdetni fogják az örömhírt, őróla is megemlékeznek, elbeszélve azt, amit ő tett."
[Mt. 26.14] Ekkor a tizenkettő közül az egyik, akit Júdásnak, a karióti férfinak neveznek, elment a főpapokhoz
[Mt. 26.15] és így szólt: "Mit szándékoztok nekem adni? Én átadom őt nektek." Azok harminc ezüstöt rendeltek neki.
[Mt. 26.16] Akkortól kezdve kereste a kedvező alkalmat, hogy átadhassa őt.
[Mt. 26.17] A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján a tanítványok Jézushoz mentek és megkérdezték: "Mit akarsz, hol készítsük el a pászkát, hogy aztán megehesd?"
[Mt. 26.18] Ő ezt felelte: "Menjetek el a városba ehhez meg ahhoz és mondjátok meg neki: A tanító üzeni: Időm közel! Tanítványaimmal együtt nálad ülöm meg a pászkát."
[Mt. 26.19] A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus rendelte nekik és elkészítették a pászkát.
[Mt. 26.20] Mikor aztán este lett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt.
[Mt. 26.21] Mialatt ettek, így szólt: "Bizony azt mondom nektek, hogy közületek egy el fog engem árulni."
[Mt. 26.22] Igen elszomorodtak, s egyenként kérdezgették tőle: "Csak nem én Uram?"
[Mt. 26.23] Mire ő azt felelte: "Aki velem együtt mártotta kezét a tálba, az fog engem elárulni.
[Mt. 26.24] Az embernek Fia elmegy ugyan, ahogy róla írva van, de jaj annak az embernek, akivel az embernek Fiát elárultatják. Jobb volna annak, ha nem született volna."
[Mt. 26.25] Megszólalt Júdás is, aki őt elárulta: "Csak nem én vagyok az Mester?" Mire Jézus ezt mondta neki: "Te mondtad."
[Mt. 26.26] Mialatt ettek, Jézus fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s ily szóval adta oda a tanítványoknak: "Fogjátok, egyétek, ez az én testem!"
[Mt. 26.27] Aztán a poharat fogta kezébe, hálát adott, odaadta nekik, s ezt mondta: "Igyatok belőle mindnyájan!
[Mt. 26.28] Mert ez az én vérem, a szövetség vére – mely a vétkek megbocsátása végett -, sokakért ömlik ki.
[Mt. 26.29] De azt is mondom nektek, hogy mostantól fogva a szőlőnek ebből a terméséből nem fogok inni addig a napig, melyen majd veletek együtt annak új terméséből fogok inni Atyám királyságában."
[Mt. 26.30] Énekeltek s aztán kimentek az Olajfák hegyére. Akkor mondotta nekik ezt Jézus: "Ezen az éjszakán valamennyien megbotlotok bennem és tőrbe estek. 
[Mt. 26.31] Hiszen megírták: Megverem majd a pásztort és szétszóródnak a nyájnak juhai.
[Mt. 26.32] Feltámadásom után azonban előttetek megyek Galileába."
[Mt. 26.33] Ámde megszólalt Péter: "Ha mindannyian megütköznek is benned, én soha meg nem ütközöm."
[Mt. 26.34] "Bizony azt mondom neked – felelte neki Jézus -, ezen az éjszakán, még mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem."
[Mt. 26.35] "Még, ha veled együtt kellene meghalnom is – mondta neki Péter -, én meg nem tagadlak téged." Hasonlóképpen szóltak a tanítványok mind.
[Mt. 26.36] Ekkor Jézus arra a telekre ment, melyet Gecsemánénak hívnak. Ott így szólt a tanítványokhoz: "Üljetek itt le, míg én elmegyek amoda, hogy imádkozzam."
[Mt. 26.37] Magával vitte Pétert és Zebedeus két fiát s aztán bánat, és otthontalanság kezdték gyötörni. 
[Mt. 26.38] Így szólt hozzájuk: "Bánat fogja körül lelkemet, míg csak a halál el nem jön. Maradjatok itt és legyetek velem ébren."
[Mt. 26.39] Kicsit előbbre ment, arcára borulva imádkozott és ezt mondta: "Atyám, ha lehetséges, távozzék tőlem ez a pohár!"
[Mt. 26.40] Aztán odament a tanítványokhoz, de őket szunnyadva találta." Hát ennyire nem volt erőtök arra, hogy egy óráig ébren legyetek velem? – szólt Péterhez.
[Mt. 26.41] Maradjatok ébren és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok! A szellem hajlandó ugyan, de a hús erőtlen."
[Mt. 26.42] Újra másodszor is elment és ily szóval imádkozott: "Atyám, ha nem lehet, hogy ez eltávozzék tőlem, hogy ki ne igyam: Legyen meg akaratod!"
[Mt. 26.43] Mikor odament, megint szunnyadva találta őket, mert szemükre álom súlya nehezedett.
[Mt. 26.44] Aztán újra elhagyta őket, elment és harmadszor is imádkozott és megint ugyanazt mondotta.
[Mt. 26.45] Ekkor tanítványaihoz ment és ezt mondta nekik: "Most már szunnyadhattok! Csak nyugodjatok! Ím eljött már az óra, hogy az embernek Fiát odaadják a vétkezők kezébe.
[Mt. 26.46] Keljetek fel, menjünk! Lám, itt van már az, aki elárul engem."
[Mt. 26.47] Még szólt, mikor a tizenkettő közül az egyik, Júdás, odaérkezett és vele nagy tömeg, mely kardokkal és botokkal felfegyverkezve a főpapoktól és a nép véneitől jött.
[Mt. 26.48] Az, aki elárulta őt, jelt adott nekik: "Az lesz az, akit meg fogok csókolni. Ragadjátok meg!"
[Mt. 26.49] Tüstént oda is lépett Jézushoz és így szólt: "Örvendj Rabbi!" – s azzal összecsókolta.
[Mt. 26.50] "Társam – mondta neki Jézus -, ezért vagy hát itt!" Akkor a fegyveresek hozzáléptek, rávetették kezüket és elfogták őt.
[Mt. 26.51] Egyszer csak azok közül egy, akik Jézussal voltak, karját kinyújtva, kihúzta a kardját és rásújtott a főpap rabszolgájára. Leszelte annak fülét.
[Mt. 26.52] De Jézus rászólt: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert kardtól vesznek el mindazok, akik kardot fognak.
[Mt. 26.53] Hát úgy véled, hogy nincs nekem hatalmam rá, hogy magam mellé szólítsam Atyámat, hogy Ő tizenkét légió angyalnál is többet állítson mellém?
[Mt. 26.54] De hát akkor hogyan teljesülnének be az írások, melyek szerint a történetnek így kell bekövetkeznie?"
[Mt. 26.55] Ugyanabban az órában Jézus így szólt a tömeghez: "Mint egy haramiára úgy törtök rám, hogy megfogjatok, kardokkal és botokkal felfegyverkezve? Napról-napra ott ültem a templomban és tanítottam, de ott nem tartóztattatok le.
[Mt. 26.56] Ez az egész azért történt így, hogy beteljesedjenek a próféták írásai." Ekkor tanítványai mind magára hagyták őt és elfutottak.
[Mt. 26.57] Akik Jézust letartóztatták, Kajafás főpaphoz vezették el, hová az írástudók és vének is összegyűltek.
[Mt. 26.58] Péter távolról követte őt egész a főpap udvaráig, ott bement s leült a szolgák közé, hogy lássa a végét.
[Mt. 26.59] A főpapok, valamint az egész nagytanács hamis tanúkat kerestek Jézus ellen, hogy megölhessék,
[Mt. 26.60] de bár sok hamis tanú jött, nem találtak megfelelő vallomást. Végre jött két tanú,
[Mt. 26.61] akik így szóltak: "Azt mondotta, hatalmam van arra, hogy az Isten templomát leromboljam, és három nap alatt felépítsem."
[Mt. 26.62] Erre a főpap felállt és megkérdezte tőle: "Semmit sem felelsz? Micsoda tanúságot tesznek ezek ellened?"
[Mt. 26.63] De Jézus hallgatott. Ám szólt a főpap: "Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk: Te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?"
[Mt. 26.64] "Te mondtad – felelte Jézus. Ezen felül még azt is mondom nektek: Mostantól fogva majd a hatalomnak jobbján látjátok ülni az embernek Fiát, és látni fogjátok őt az ég felhőin eljönni."
[Mt. 26.65] Erre a főpap megszaggatta köpenyét és így szólt: "Káromolt! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme most hallottátok a káromlást.
[Mt. 26.66] Mi az ítéletetek?" "Halálra méltó" – felelték azok.
[Mt. 26.67] Ekkor szembe köpdösték, arcul verték, bottal ütötték
[Mt. 26.68] és azt kérdezték: "Prófétáld meg nekünk Krisztus, ki volt, aki megütött?"
[Mt. 26.69] Péter ez alatt az udvarban ült. Hozzálépett az egyik rabszolgáló s megszólította: "Te is a galileai Jézussal voltál."
[Mt. 26.70] Ő azonban mindenki előtt letagadta, s azt mondta: "Nem tudom, mit beszélsz."
[Mt. 26.71] Kiment a kapuba, ott meglátta egy másik szolgáló és így szólt az ott levőkhöz: "Ez is a názáreti Jézussal volt."
[Mt. 26.72] Ekkor újra esküvel tagadta: "Nem ismerem azt az embert."
[Mt. 26.73] Kis idő múlva az ott állók hozzáléptek, és ezt mondták Péternek: "Való igaz, hogy te is közülük való vagy. Beszéded is elárul téged."
[Mt. 26.74] Erre átkozódni és esküdözni kezdett: "Nem ismerem ezt az embert." És azonnal megszólalt a kakas.
[Mt. 26.75] Péter pedig ráemlékezett Jézus beszédére, hogy azt mondotta: "Mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem." Ekkor kiment és keservesen sírt.
27. RÉSZ
[Mt. 27.1] Mikor reggeledett, a főpapok és a nép vénei valamennyien tanácsot tartottak Jézus ellen, hogy megöljék.
[Mt. 27.2] Aztán megkötözték, elvezették és átadták Pilátusnak, a helytartónak.
[Mt. 27.3] Akkor Júdás, aki elárulta őt, megtudta, hogy elítélték az Urat. Megbánta tettét s visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és véneknek.
[Mt. 27.4] "Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért!" – mondotta. De azok így feleltek: "Mit tartozik az ránk? Magad lássad!"
[Mt. 27.5] Erre a templomba hajította az ezüstöket és eltávozott. Aztán elment és felakasztotta magát.
[Mt. 27.6] A főpapok pedig felszedték a pénzt, de ezt mondták: "Nem szabad az áldozati adományok közé tennünk, mert vérnek ára."
[Mt. 27.7] Tanácsot tartottak hát és megvásárolták rajta idegenek temetőjéül a fazekas mezejét.
[Mt. 27.8] Ezért aztán azt a mezőt a mai napig Vérmezőnek nevezik.
[Mt. 27.9] Ezzel teljesedett be az, amit Jeremiás prófétán át mondott a kijelentés: "Fogták a harminc ezüstöt, a megbecsültnek árát, kit Izráel fiai ennyire becsültek a szerint, ahogy az Úr nekem elrendelte,
[Mt. 27.10] odaadták a fazekas mezejére."
[Mt. 27.11] Jézust pedig a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" "Te mondod" – felelte Jézus.
[Mt. 27.12] Mialatt azonban a főpapok és a vének vádolták, semmit sem felelt.
[Mt. 27.13] Azután Pilátus szólt hozzá: "Nem hallod mekkora vádakat mondanak ellened?"
[Mt. 27.14] De semmire egyetlen szóval sem felelt, úgyhogy a helytartó nagyon csodálkozott.
[Mt. 27.15] Szokása volt a helytartónak, hogy ünnepenként egy foglyot, akit a tömeg akart, elbocsátott.
[Mt. 27.16] Volt akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.
[Mt. 27.17] Mikor a tömeg összegyűlt, Pilátus megkérdezte tőlük: "Mit akartok, kit bocsássak el nektek? Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?"
[Mt. 27.18] Tudta ugyanis, hogy féltékenységből adták kézre.
[Mt. 27.19] Mialatt az ítélőszéken ült, felesége hozzá küldött ezzel az üzenettel: "Semmivel se ártsd magadat annak az igazságos embernek a dolgába. Ma sokat szenvedtem álmomban miatta."
[Mt. 27.20] A főpapok és vének azonban rábeszélték a tömeget, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust ellenben veszítsék el.
[Mt. 27.21] A helytartó megkérdezte tőlük: "Mit akartok, a kettő közül melyiket bocsássam el nektek?" "Barabbást!" – mondották azok.
[Mt. 27.22] "Mit tegyek hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?" "Feszítsék meg!" – mondották mindannyian.
[Mt. 27.23] "De hát mi rosszat tett?" – kérdezte Pilátus. Ám azok annál inkább kiáltozták: "Feszítsék meg!"
[Mt. 27.24] Mikor Pilátus látta, hogy rábeszélése semmit sem használ, sőt csak nagyobb lesz a zavar, vizet hozatott, a tömeg elé állt, megmosta kezét, és ezt mondta: "Ártatlan vagyok ennek az igazságos embernek vérétől. Ti lássátok!"
[Mt. 27.25] Az egész nép felelte: "A vére ránk és gyermekeinkre szálljon!"
[Mt. 27.26] Ekkor elbocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta s átadta, hogy megfeszítsék.
[Mt. 27.27] Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a kaszárnyába s összegyűjtötték hozzá az egész helyőrséget.
[Mt. 27.28] Levetkőztették, és veres katonaköpenyt adtak rá,
[Mt. 27.29] tövisekből koszorút fontak és fejére tették, nádszálat adtak a jobb kezébe, térdreborultak előtte és csúfolódva mondták: "Örvendj! Zsidóknak királya!"
[Mt. 27.30] Azután leköpdösték, elvették tőle a nádszálat és fejéhez verték.
[Mt. 27.31] Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába és elvezették, hogy megfeszítsék.
[Mt. 27.32] Mikor kijutottak a városból, egy Simon nevű cirénei emberre találtak s rákényszerítették, hogy Jézus keresztjét vigye.
[Mt. 27.33] Ahogy egy Golgota nevű helyre jutottak, ami annyit jelent, mint Koponya helye,
[Mt. 27.34] epével kevert bort adtak innia, de ahogy megkóstolta, nem akart belőle inni.
[Mt. 27.35] Miután megfeszítették, sorsvetéssel elosztották ruházatát,
[Mt. 27.36] azután leültek, és ott őrizték.
[Mt. 27.37] Majd az ellene emelt vádat írásban a feje fölé helyezték: "EZ JÉZUS A ZSIDÓK KIRÁLYA!"
[Mt. 27.38] Azután jobb keze felől és bal keze felől két haramiát feszítettek melléje.
[Mt. 27.39] Az arra elmenők a fejüket csóválták
[Mt. 27.40] s így szóltak: " Te, ki lerombolod, s három nap alatt felépíted a templomot – mondták -, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!"
[Mt. 27.41] Ugyanúgy szóltak csúfolódva a főpapok az írástudókkal és vénekkel együtt:
[Mt. 27.42] "Másokat megmentett, magát nincs hatalma megmenteni. Izráel királya, szálljon le most a keresztről, s majd hiszünk benne.
[Mt. 27.43] Istenben bízott: hát ragadja ki most Ő a bajból, ha ugyan akarja. Hiszen ezt mondta: Isten Fia vagyok."
[Mt. 27.44] Ugyanúgy ócsárolták őt a haramiák is, akiket vele együtt megfeszítettek.
[Mt. 27.45] A hatodik órától kezdve sötétség borult az egész földre a kilencedik óráig.
[Mt. 27.46] A kilencedik óra körül Jézus nagy hangon felkiáltott: "Éli, Éli, lamá szabachtani!" Azaz: "Istenem, Istenem, miért hagytál el?"
[Mt. 27.47] Mikor az ott állók közül egyesek meghallották a kiáltást, azt mondották, hogy Illést szólítja.
[Mt. 27.48] Közülük az egyik hirtelen odafutott hozzá, fogott egy spongyát, megtöltötte ecettel, és nádszálra tűzve megitatta vele.
[Mt. 27.49] A többiek azt mondották: "Lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse."
[Mt. 27.50] Jézus azonban, miután újra nagy hangon kiáltott, elbocsátotta szellemét.
[Mt. 27.51] Ekkor egyszerre a templom függönye felülről az aljáig kettészakadt, a föld megrendült, a sziklák meghasadtak,
[Mt. 27.52] a sírok megnyíltak és sok alvó szentnek a teste feltámadott.
[Mt. 27.53] Miután a sírokból az Úr feltámadása után előjöttek, bementek a szent városba és sokaknak láthatókká lettek.
[Mt. 27.54] A százados, és akik vele őrizték Jézust, miután a földrengést és az eseményeket látták, nagyon megrémültek, és ezt mondották: "Valóban az Isten Fia volt."
[Mt. 27.55] Sok asszony volt ott, kik messziről figyelték a dolgokat. Ezek Galileából követték Jézust, hogy kiszolgálják őt.
[Mt. 27.56] Köztük volt magdalai Mária, Mária Jakab és József anyja, továbbá Zebedeus fiainak anyja.
[Mt. 27.57] Mikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, ki maga is Jézus tanítványa volt.
[Mt. 27.58] Ez a József elment Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus erre megparancsolta, hogy adják oda neki.
[Mt. 27.59] József aztán átvette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte
[Mt. 27.60] s a saját új sírjába helyezte el, melyet sziklába vágatott. Miután nagy követ hengeríttetett a sír bejáratába, elment.
[Mt. 27.61] Ott voltak éppen magdalai Mária s a másik Mária, kik a sírral szemközt ültek.
[Mt. 27.62] Másnap, mely az előkészületet követő nap volt, Pilátusnál összegyűltek a főpapok és farizeusok
[Mt. 27.63] és így szóltak: "Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a tévelyítő még életében megmondta: Harmadnapon feltámadok.
[Mt. 27.64] Parancsold meg hát, hogy vegyék a harmadik napig a sírt biztos őrizet alá, hogy tanítványai oda ne mehessenek, s el ne lopják őt, hogy aztán azt ne mondhassák a népnek: Feltámadt a halottak közül, hogy így az utolsó tévelyítés gonoszabb ne legyen az elsőnél."
[Mt. 27.65] Pilátus ezt felelte nekik: "Van őrségetek, menjetek, gondoskodjatok a biztonságról, ahogy tudtok."
[Mt. 27.66] Azok elmentek, a követ lepecsételték, és a sírt őrséggel biztosították.
28. RÉSZ
[Mt. 28.1] A szombat után, a hét első napjának felvirradásakor elment magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
[Mt. 28.2] Egyszerre nagy földrengés támadt. Az Úrnak angyala szállt ugyanis le az égből. Odament a sírhoz és elgördítette a követ, majd ráült.
[Mt. 28.3] Aki ránézett, mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint a hó.
[Mt. 28.4] A tőle való félelemtől reszkettek az őrt állók és olyanokká lettek, mint a halottak.
[Mt. 28.5] Az asszonyoknak ellenben ezt mondta az angyal: "Ti ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
[Mt. 28.6] Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta. Jertek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt.
[Mt. 28.7] Aztán sietve menjetek el és mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül és hogy előttetek fog menni Galileába. Ott meg fogjátok látni őt. Íme, megmondta nektek."
[Mt. 28.8] Azok félve, mégis nagy örömmel, sietve távoztak a sírtól, futottak, hogy a tanítványoknak hírt vihessenek.
[Mt. 28.9] Egyszerre csak Jézus szembe jött velük és ezt mondta: "Örvendjetek!" Ők odaléptek, megragadták a lábát és a földre borultak előtte.
[Mt. 28.10] Jézus ekkor így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Menjetek el s adjátok hírül testvéreimnek, hogy Galileába kell menniük, ott majd meglátnak engem."
[Mt. 28.11] Míg az asszonyok útban voltak, az őrségből egyesek a városba mentek és a főpapoknak hírt vittek mindarról, ami történt.
[Mt. 28.12] Ezek a vénekkel összegyűltek és tanácsot tartottak, azután sok ezüstpénzt adtak a katonáknak,
[Mt. 28.13] azzal a kikötéssel: "Mondjátok azt, hogy éjjel eljöttek a tanítványai, s amíg mi aludtunk, ellopták őt.
[Mt. 28.14] Ha pedig a helytartónak a fülébe jutna a dolog, rábeszéljük őt és levesszük rólatok a gondot."
[Mt. 28.15] Azok elfogadták a pénzt és úgy tettek, ahogy kitanították őket. Ezt a beszédet a mai napig híresztelik a zsidók között.
[Mt. 28.16] A tizenegy tanítvány aztán útra kelt Galileába, arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket.
[Mt. 28.17] Amikor meglátták őt, imádattal borultak le, de voltak, akik kételkedtek.
[Mt. 28.18] Jézus aztán hozzájuk lépett és így beszélt velük: "Mennyben és földön minden fennhatóságot nekem adtak.
[Mt. 28.19] Menjetek el azért és tegyétek tanítványokká az összes nemzeteket, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében,
[Mt. 28.20] s arra tanítva őket, hogy őrizzetek meg mindent, amit nektek parancsoltam. Íme én minden nap veletek leszek e kor célba érkezéséig!

AZ ÖRÖHÍR MÁRK SZERINT
1. RÉSZ
[Mk. 1.1] A Krisztus Jézus örömhírének kezdete,
[Mk. 1.2] ahogy az Ézsaiás prófétánál írva található: "Íme, elküldöm követemet orcád előtt, az majd elkészíti utadat,
[Mk. 1.3] kiáltó szó hangzik a pusztában: Készítsetek utat az Úrnak, ösvényeit egyenesekké tegyétek."
[Mk. 1.4] Úgy lett Bemerítő János a pusztában a bemerítkezésnek hirdetőjévé, mely a vétkek megbocsáttatását, az új felismerésre térést jelenti. 
[Mk. 1.5] Ehhez a Jánoshoz kiment az egész júdeai vidék, a jeruzsálemiek is valamennyien, s bemeríttették magukat vele a Jordán folyóba, azzal együtt vétkeiket is megvallották.
[Mk. 1.6] János teveszőr ruhába öltözött, bőrövet viselt csípeje körül, sáskákat és vadmézet evett.
[Mk. 1.7] Ezt hirdette: "Jön utánam valaki, aki nálam erősebb! Én még arra sem vagyok elegendő, hogy lehajoljak és sarujának szíját megoldjam.
[Mk. 1.8] Én vízbe merítettelek titeket: Ő majd Szent Szellembe fog titeket meríteni!"
[Mk. 1.9] Azokban a napokban történt, hogy Jézus a galileai Názáretből odament és Jánossal bemeríttette magát a Jordánba.
[Mk. 1.10] Tüstént feljött a vízből és látta, hogy az egek meghasadnak, s a Szellem galambként rája száll.
[Mk. 1.11] Aztán szózat támadt az egekből: "Te vagy az én szeretett fiam, benned van gyönyörűségem."
[Mk. 1.12] Ezután a Szellem azonnal kiűzte őt a pusztába.
[Mk. 1.13] A pusztában negyven napon át időzött, közben a sátán kísértette, együtt volt ott a fenevadakkal és az angyalok szolgálták ki.
[Mk. 1.14] Azután, hogy Jánost tömlöcbe vetették, Jézus Galileába ment s közben az Isten örömhírét így hirdette:
[Mk. 1.15] "Betelt az idő, közel jött az Isten királysága, térjetek más felismerésre és higgyetek az örömhírnek!"
[Mk. 1.16] Mikor a galileai-tó mentén járt, meglátta Simont és Simon testvérét Andrást, amint a tóba körhálót vetettek. Tudniillik halászok voltak.
[Mk. 1.17] Jézus megszólította őket: "Jertek utánam és megteszem, hogy emberhalászokká lesztek!"
[Mk. 1.18] Tüstént otthagyták hálóikat és követték őt.
[Mk. 1.19] Kevéssel továbbmenvén, meglátta Zebedeus Jakabját és a testvérét Jánost, amint a hajóban hálóikat hozták rendbe.
[Mk. 1.20] Azonnal hívta őket, s ők atyjukat Zebedeust a béresekkel a bárkában hagyták és elmentek utána.
[Mk. 1.21] Aztán bementek Kapernaumba. Mindjárt szombaton Jézus bement a zsinagógába és tanításhoz fogott.
[Mk. 1.22] Tanítása megdöbbentette a zsinagógában lévőket, mert úgy tanította őket, mint aki Istentől fennhatóságot kapott s nem úgy, mint az írástudók.
[Mk. 1.23] Zsinagógájukban erre azonnal tisztátalan szellem hatásába került egy ember s felkiáltott:
[Mk. 1.24] "Hah! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!"
[Mk. 1.25] Jézus keményen rászólt: "Némulj el és menj ki belőle!"
[Mk. 1.26] A tisztátalan szellem erre összerángatta az embert és hangos kiáltással kiment belőle.
[Mk. 1.27] Mindannyian megdöbbentek, úgyhogy egymással vitatkoztak, és azt kérdezték: "Mi ez? Valami Istentől fennhatóságot nyert új tanítás? Csak úgy rendelkezik a tisztátalan szellemekkel, s azok engedelmeskednek neki."
[Mk. 1.28] Azonnal szét is ment a híre mindenhova, Galilea egész környékére.
[Mk. 1.29] Tüstént azután, hogy a zsinagógából kijöttek, Jakabbal és Jánossal együtt bementek Simon és András házába.
[Mk. 1.30] Simon napa lázasan ágyban feküdt. Azonnal szóltak neki felőle.
[Mk. 1.31] Ő hozzálépett, a kezén megragadta és felkeltette. Az asszonyt azonnal elhagyta a láz s azután felszolgált nekik.
[Mk. 1.32] Mikor lenyugodott a nap és este lett, odahozták hozzá az összes gonoszul gyötrötteket s az ördöngősöket,
[Mk. 1.33] úgyhogy az egész város odagyűlt az ajtóhoz.
[Mk. 1.34] Sokakat gyógyított, kik sok mindenféle betegségtől gonoszul szenvedtek, sok ördögi szellemet űzött ki s nem hagyta szólni az ördögi szellemeket, mert azok felismerték őt.
[Mk. 1.35] Azután igen korán, még sötét éjszakában felkelt, kiment a városból egy puszta helyre és ott imádkozott.
[Mk. 1.36] Nyomon követték Simon és a vele lévők.
[Mk. 1.37] Midőn rátaláltak, így szóltak hozzá: "Mindenki téged keres!"
[Mk. 1.38] De ő ezt felelte nekik: "Menjünk máshová, a szomszédos kisebb városokba, hogy ott is hirdethessem a királyságot! Hiszen evégre jöttem."
[Mk. 1.39] El is ment egész Galileába a zsinagógáikba s hirdette az igét és ördögöket űzött ki.
[Mk. 1.40] Hozzáment egy bőrpoklos is és térdreborulva esengett hozzá." Te, ha akarnád, képes volnál engem megtisztítani!" – mondta.
[Mk. 1.41] Mire ő szánalomra gerjedt, kinyújtotta kezét, megérintette őt és így szólt hozzá: "Akarom. Tisztulj meg!"
[Mk. 1.42] Nyomban eltávozott tőle a poklossága és megtisztult.
[Mk. 1.43] Jézus pedig felindult hangon szólva azonnal elűzte őt
[Mk. 1.44] s azt mondta neki: "Vigyázz, senkinek semmit ne szólj, hanem eredj, mutasd meg magad a papnak! Tisztulásod fejében pedig vidd fel, amit Mózes elrendelt, bizonyságtételül nekik."
[Mk. 1.45] Az elment, a dolgot sokfelé elhíresztelte s annyira ismertté tette, hogy azontúl az Úr mások láttára nem mehetett városba be, hanem kinn puszta helyeken tartózkodott. Mindamellett mindenünnen mentek hozzá.
2. RÉSZ
[Mk. 2.1] Napok múltán újra Kapernaumba ment s elment a híre, hogy otthon van.
[Mk. 2.2] Sokan összegyűltek, úgyhogy még az ajtónál sem maradt férőhely. Hirdette nekik az igét.
[Mk. 2.3] Ekkor emberek érkeztek hozzá, akik egy gutaütöttet hoztak. Négyen emelték.
[Mk. 2.4] Mivel a tömeg miatt nem voltak képesek bevinni hozzá, ott, ahol volt, a tetőt bontották meg, s miután kivésték azt, a hordágyat, amelyen a gutaütött feküdt, leeresztették.
[Mk. 2.5] Jézus miután látta hitüket, így szólt a gutaütötthöz: "Gyermekem, meg vannak bocsátva vétkeid!"
[Mk. 2.6] Ott ült néhány írástudó is, kik szívükben ezt fontolgatták:
[Mk. 2.7] "Miért beszél ez így? Káromol! Ki engedheti el a vétkeket az egyetlen Istenen kívül?"
[Mk. 2.8] Jézus szellemével azonnal felismerte, hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük s megszólította őket: "Miért fontolgatjátok ezeket szívetekben?
[Mk. 2.9] Mi könnyebb, azt mondani-e a gutaütöttnek, hogy vétkeid meg vannak bocsátva, vagy ezt mondani: Kelj fel, emeld fel a hordágyadat és járj!
[Mk. 2.10] Hogy azonban lássátok, hogy az ember Fia felhatalmazást kapott arra, hogy vétkeket a földön megbocsásson, – odaszólt a gutaütötthöz:
[Mk. 2.11] Azt mondom neked, kelj fel, emeld fel hordágyadat és eredj haza!"
[Mk. 2.12] Az fel is kelt, tüstént felemelte hordágyát s kiment mindenki szemeláttára, úgyhogy valamennyien magukon kívül voltak és Istent dicsőítették." Sohasem láttunk ilyesmit" – mondották.
[Mk. 2.13] Megint kiment a tó partjára s hozzáment az egész tömeg, ő pedig tanította őket.
[Mk. 2.14] Menetközben meglátta Lévit az Alfeus fiát,amint a vámnál ült és megszólította: "Kövess engem!" Mire az felkelt és követte.
[Mk. 2.15] Történt aztán, hogy Lévi házában asztalhoz dőlt és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt vele és tanítványaival. Sokan voltak tudniillik és követték őt.
[Mk. 2.16] Mikor azonban a farizeusok közül való írástudók meglátták, hogy a vétkezőkkel és vámszedőkkel együtt eszik, ezt mondták tanítványainak: "A vámszedőkkel és vétkezőkkel eszik együtt?"
[Mk. 2.17] Ahogy ezt Jézus meghallotta, így szólt hozzájuk: "Az erejükben levőknek nincs szükségük orvosra, csak a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy igazságosokat hívjak, hanem hogy vétkezőket."
[Mk. 2.18] János tanítványai és a farizeusok böjtölni szoktak. Eljöttek hát és megkérdezték tőle: "Miért van, hogy a János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, de a te tanítványaid nem böjtölnek?"
[Mk. 2.19] Jézus ezt felelte nekik: "Vajon böjtölhetnek a lakodalmas ház fiai, amíg a vőlegény velük van? Ameddig maguknál láthatják a vőlegényt, nem lehet, hogy böjtöljenek.
[Mk. 2.20] Jönnek azonban napok, mikor a vőlegényt elveszik tőlük, akkor, azon a napon böjtölni fognak!
[Mk. 2.21] Új anyagból senki sem rak foltot régi köpenyre, ha mégis megteszi, a lyukat betöltő új magához szakítja a régit és gonoszabb lesz a szakadás!
[Mk. 2.22] Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, ha mégis, a bor szétszakítja a tömlőket, elvész a bor és a tömlők is, hanem új bort új tömlőkbe töltenek!"
[Mk. 2.23] Történt, hogy szombaton vetések között haladt át, tanítványai utazás közben kalászokat tépdestek.
[Mk. 2.24] A farizeusok megszólították: "Nézd csak, mit tesznek szombaton. Azt, amit nem szabad."
[Mk. 2.25] Jézus azonban azt kérdezte tőlük: "Sohasem olvastátok mit tett Dávid, mikor szükséget látott s ő is, meg a vele lévők is megéheztek?
[Mk. 2.26] Hogy Abjátár főpap alatt hogyan ment be az Isten házába és ette meg az Istennek szánt kenyereket, melyeket csak a papoknak szabad megenniök s hogy adott a vele levőknek is?"
[Mk. 2.27] Aztán ezt mondta nekik: "A szombat lett az emberért és nem az ember a szombatért,
[Mk. 2.28] úgyhogy az embernek Fia a szombatnak is ura!"
3. RÉSZ
[Mk. 3.1] Megint zsinagógába ment be s ott egy elszáradt kezű ember volt.
[Mk. 3.2] Szemmel tartották, hogy szombaton gyógyítani fogja-e, hogy azután vádolhassák.
[Mk. 3.3] Megszólította a száradtkezű embert: "Kelj fel! Állj a középre!"
[Mk. 3.4] Aztán megkérdezte azokat: "Szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni, lelket menteni, vagy megölni?" De azok hallgattak.
[Mk. 3.5] Ekkor haraggal körültekintett rajtuk és elszomorodott szívük kőkemény voltán és rászólt a beteg emberre: "Nyújtsd ki a kezedet!" Az kinyújtotta s azzal helyreállt a keze.
[Mk. 3.6] A farizeusok meg azután, hogy kimentek a Heródes-pártiakkal együtt, tüstént tanácsot tartottak, hogy miként veszíthetnék őt el.
[Mk. 3.7] Jézus erre tanítványaival együtt visszavonult a tó mellé, hová Galileából nagy sokaság követte, amellett Júdeából,
[Mk. 3.8] s Jeruzsálemből, Idumeából, Jordánon túlról, Tírusz és Szidon környékéről nagy sokaság jött hozzá, hallva, hogy miket cselekszik.
[Mk. 3.9] Szólt tanítványainak, hogy a tömeg miatt állandóan egy csónakot tartsanak készen, hogy ne szorongassák őt.
[Mk. 3.10] Tudniillik sokakat gyógyított, úgyhogy akiket csak valami ostor vert, hozzátódultak, hogy megérinthessék.
[Mk. 3.11] A tisztátalan szellemek is, ha látták, hozzáestek, és azt kiáltották: "Te vagy az Istennek Fia!"
[Mk. 3.12] Ő azonban nagyon keményen rájuk szólt, hogy ne tegyék őt láthatóvá.
[Mk. 3.13] Felment azután egy hegyre, és akiket akart, magához szólított. Azok odamentek hozzá.
[Mk. 3.14] Tizenkettőt rendelt arra, hogy vele legyenek, hogy elküldhesse őket igehirdetésre,
[Mk. 3.15] s hogy felhatalmazást kapjanak ördögök kiűzésére.
[Mk. 3.16] Ekkor kijelölte a tizenkettőt: Simonnak a Péter nevet adta,
[Mk. 3.17] kijelölte Jakabot a Zebedeus fiát és Jakab testvérét Jánost és a Boanérgesz nevet adta nekik, ami azt jelenti: mennydörgés fiai.
[Mk. 3.18] Kijelölte Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, az Alfeus Jakabját, Taddeust, kananei Simont
[Mk. 3.19] és karióti Júdást, aki elárulta őt.
[Mk. 3.20] Azután hazatért s ott ismét tömeg gyűlt össze, úgyhogy nem tudtak ebédelni sem.
[Mk. 3.21] Mikor rokonai ezt meghallották, elmentek, hogy hatalmukba kerítsék, azt gondolták ugyanis, hogy nincs magánál.
[Mk. 3.22] Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van vele, s hogy az ördögi szellemek fejedelme által űzi ki az ördögi szellemeket.
[Mk. 3.23] Jézus magához szólította az írástudókat, s példázatokban a következőket mondta nekik: "Hogy űzheti ki sátán a sátánt?
[Mk. 3.24] Ha egy királyság önmagával meghasonlik, az a királyság nem állhat meg,
[Mk. 3.25] és ha egy ház magával meghasonlik, az a ház nem állhat meg.
[Mk. 3.26] Ha a sátán önmaga ellen támad fel, és magával meghasonlik, nem képes megállani, hanem vége van!
[Mk. 3.27] De az erős harcos házába nem hatolhat be senki, és nem rabolhatja el a felszerelést, csak ha előbb megkötözte az erős vitézt, akkor aztán kirabolhatja házát!
[Mk. 3.28] Bizony azt mondom nektek, hogy mindent meg fognak bocsátani az ember fiainak, a vétkeket, a káromlásokat is, melyeket mondanak,
[Mk. 3.29] de ha valaki a Szent Szellem ellen szól káromlást, az nem kap soha bocsánatot, hanem örök véteknek terhe nyomja!"
[Mk. 3.30] Azt mondták tudniillik, hogy Jézusnak tisztátalan szelleme van.
[Mk. 3.31] Ekkor jöttek hozzá anyja és testvérei, de kívül megálltak, beküldtek hozzá és hívatták.
[Mk. 3.32] Tömeg ült körülötte s megmondták neki: "Nézd anyád és testvéreid kinn keresnek téged!"
[Mk. 3.33] De ő ezt felelte nekik: "Ki az én anyám? Kik a testvéreim?"
[Mk. 3.34] Azután végignézett azokon, akik körben körülötte ültek és így szólt: "Ezek az én anyám és testvéreim!
[Mk. 3.35] Mert aki Isten akaratát teszi, az az én testvérem, az az én anyám."
4. RÉSZ
[Mk. 4.1] Ismét tanítani kezdett a tó partján s igen nagy tömeg gyűlt hozzá, úgyhogy hajóba szállt be s a tavon ült, míg az egész tömeg a tóparton a földön helyezkedett el.
[Mk. 4.2] Példázatokban sokra tanította őket. Tanítása közben ezeket mondta nekik:
[Mk. 4.3] "Hallgassátok csak! Egyszer elment a magvető vetni.
[Mk. 4.4] Történt, hogy mikor vetett, némely mag az útfélre esett s a madarak eljöttek és felcsipegették.
[Mk. 4.5] Más aztán sziklás talajra esett, hol nem volt sok földje, úgyhogy – nem lévén a föld mély hamarosan kihajtott,
[Mk. 4.6] de mikor a nap felkelt, elperzselődött s mivel nem volt gyökere, kiszáradt.
[Mk. 4.7] Más magok a tövisek közé estek, a tövisek felnőttek és megfojtották azokat, úgyhogy gyümölcsöt nem termettek.
[Mk. 4.8] Mások a jó földbe estek és miután kihajtottak, megnőttek, gyümölcsöt termettek. Egyik harmincannyit hozott, másik hatvanannyit és megint más százannyit."
[Mk. 4.9] Azután ezt mondta: "Akinek füle van, hallja meg!"
[Mk. 4.10] Mikor egyedül maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték a példázatok felől
[Mk. 4.11] s ő ezt felelte nekik: "Az Isten királyságának titka nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden példázatokban jut el,
[Mk. 4.12] hogy jól megnézzék, mégse lássanak, jól odahallgassanak, mégse lássák be, hogy valamikor meg ne térjenek és bocsánatot ne kapjanak!"
[Mk. 4.13] Majd így szólt hozzájuk: "Nem ismeritek fel ezt a példázatot? Hát akkor hogyan ismeritek fel majd az összes példázatokat?
[Mk. 4.14] A magvető az igét veti!
[Mk. 4.15] Az útszélre esők azok, akikbe elveti az igét, amikor meghallják az igét, eljő a sátán és kiragadja a beléjük vetett magot.
[Mk. 4.16] Hasonló történik a sziklás talajra vetettekkel: Mikor az igét hallják, tüstént örömmel elfogadják azt,
[Mk. 4.17] de nincs bennük gyökér, hanem ideig-óráig valók, azután ha az ige miatt nyomorúság, vagy üldözés támad, tüstént tőrbe esnek.
[Mk. 4.18] Másfélék a tövis közé vetettek, ezek, bár meghallották az igét,
[Mk. 4.19] a kor gondjai, a gazdagság csalárdsága s a többi dolgok után való vágyak beléjük hatolnak, megfojtják bennük az igét, úgyhogy az gyümölcstelenné lesz.
[Mk. 4.20] A jó földbe vetett magok ellenben olyanok, akik hallják az igét, befogadják és harmincannyi, hatvanannyi, vagy százannyi termést hoznak."
[Mk. 4.21] Aztán ezeket beszélte nekik: "Ugyan hova teszik a mécsest? A véka alá, vagy az ágy alá? Vajon nem a mécslábra helyezik?
[Mk. 4.22] Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül!
[Mk. 4.23] Ha valakinek füle van, hogy halljon, hallja meg!
[Mk. 4.24] Vigyázzatok arra, amit hallotok! – mondta nekik. Amely mértékkel ti mértek, azzal mérnek majd nektek is, sőt hozzá is tesznek számotokra.
[Mk. 4.25] Akinek ugyanis van, annak adni fognak, de akinek nincs, attól azt is el fogják venni, amije van."
[Mk. 4.26] Majd újra szólt: "Hasonló az eset az Isten királyságával, amint azzal az emberrel, aki magot vetett a földbe,
[Mk. 4.27] aztán elszunnyadt, felkelt éjjel és nappal, azalatt a mag kihajtott, a szár megnyúlt anélkül, hogy tudott volna róla.
[Mk. 4.28] Magától terem gyümölcsöt a föld, először szárt, majd kalászt, aztán teli magot a kalászban.
[Mk. 4.29] Mihelyt pedig a termés megengedi, a gazda azonnal nekiereszti sarlóját, mert az aratásnak itt az ideje.
[Mk. 4.30] Mihez hasonlítsuk az Isten királyságát? – kérdezte -, milyen példázatba foglaljuk bele?
[Mk. 4.31] Olyan az, mint a mustármag, mely mikor a földbe vetik, a földön levő összes magvaknál kisebb,
[Mk. 4.32] ám ha elvetik, felnő és az összes veteményeknél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai fészket is rakhatnak árnyékában."
[Mk. 4.33] Sok ilyen példázattal szólta nekik az igét, ahhoz mérten, ahogy képesek voltak annak meghallására,
[Mk. 4.34] példázat nélkül nem szólt nekik, de tanítványainak külön mindennek a megoldását megadta.
[Mk. 4.35] Mikor az a nap beesteledett, így szólt hozzájuk: "Menjünk át a túlsó partra!"
[Mk. 4.36] Erre otthagyták a tömeget, Jézust pedig, úgy ahogy volt, magukkal vitték a hajóban. Más csónakok is voltak ott vele.
[Mk. 4.37] Egyszerre nagy szélvihar támadt s a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy a hajó már-már megtelt.
[Mk. 4.38] Ő maga a hátsó fedélzeten, a fejaljon elszunnyadt. De felébresztették, és ezt mondták neki: "Tanító, nem törődsz vele, hogy elveszünk?"
[Mk. 4.39] Erre felkelt, megdorgálta a szelet, a tónak meg ezt mondta: "Hallgass! Fogd be a szád!" Erre ellankadt a szél és nagy csendesség lett.
[Mk. 4.40] Nekik pedig ezt mondta: "Miért vagytok ennyire gyávák? Hogy van, hogy nincs hitetek?"
[Mk. 4.41] Ám azok nagyon féltek és ezt kérdezgették egymás között: "Kicsoda hát ő, hogy a szél és tó engednek neki?"
5. RÉSZ
[Mk. 5.1] Átértek a tó túlsó partjára a gerazénusok vidékére.
[Mk. 5.2] Miután a hajóból kiszállt, a sírokból azonnal szembe jött vele egy ember, aki tisztátalan szellemben volt.
[Mk. 5.3] Ennek lakása a sírokban volt és soha senki sem volt képes lánccal megkötözni,
[Mk. 5.4] mert bár sokszor kötözték meg már béklyókkal és láncokkal, ő a láncokat lehúzta magáról, a béklyókat összetörte és senkinek sem volt annyi ereje, hogy megfékezhette volna.
[Mk. 5.5] Egész éjen és egész napon át a sírokban tartózkodott, a hegyek közt kiáltozott és kövekkel vagdalta magát.
[Mk. 5.6] De mikor Jézust messziről meglátta, odafutott, földreborult előtte
[Mk. 5.7] és nagy hangon kiáltott: "Mi dolgunk van egymással Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne kínozz engem!"
[Mk. 5.8] Mert Jézus azt mondta neki: "Te tisztátalan szellem, eredj ki az emberből!"
[Mk. 5.9] Most megkérdezte őt: "Mi a neved?" "Légió a nevem – felelte neki -, mert sokan vagyunk!"
[Mk. 5.10] Aztán nagyon rimánkodott neki, hogy ne küldje őt el arról a vidékről.
[Mk. 5.11] Ott legelészett a hegy lábánál egy nagy disznócsürhe.
[Mk. 5.12] Rimánkodtak neki: "Küldj minket a disznókba, hadd mehessünk beléjük!"
[Mk. 5.13] Megengedte nekik. A tisztátalan szellemek, ahogy az emberből kimentek, bementek a disznókba, azzal mintegy kétezer darabból álló csürhe a meredélyen alárohant a tóba s a tóba belefulladt.
[Mk. 5.14] Pásztoraik erre elfutottak s hírt vittek a városba és a tanyákra. Majd jöttek az emberek- megnézni, hogy mi történt.
[Mk. 5.15] Odaértek Jézushoz és látták, hogy az ördöngős, akiben a légió volt, felöltözötten ott ül, és észnél van.
[Mk. 5.16] Azok aztán akik látták, elbeszélték nekik, mi történt az ördöngőssel és a disznókkal.
[Mk. 5.17] Ekkor esengeni kezdtek, hogy távozzék el a határaikból.
[Mk. 5.18] Mikor Jézus beszállt a hajóba, a volt ördöngős kérlelte, hogy vele lehessen.
[Mk. 5.19] De nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: "Eredj haza a tieidhez és hirdesd nekik mindazt, amit az Úr veled tett, s hogy hogyan könyörült rajtad."
[Mk. 5.20] Az el is ment és hirdetni kezdte a Tízvárosban mindazt, amit Jézus vele tett, úgyhogy mindenki csodálkozott.
[Mk. 5.21] Miután Jézus a hajóval újra átkelt a túlsó partra, nagy tömeg gyűlt hozzá. Még a tóparton volt,
[Mk. 5.22] mikor eljött az egyik zsinagógafő, Jairus nevű. Ahogy meglátta őt, a lábához esett
[Mk. 5.23] és igen kérlelte őt: "Mivel a lányom a végét járja, jöjj el, vesd rá kezedet, hogy megmeneküljön és éljen."
[Mk. 5.24] El is ment vele. De nagy tömeg követte és szorongatták.
[Mk. 5.25] Ekkor hozzáment egy asszony, akinek tizenkét éve vérfolyása volt,
[Mk. 5.26] aki sok orvostól igen sokat szenvedett s mindenét, amije volt, rájuk költötte, de belőlük semmi haszna nem volt, hanem csak rosszabbul lett.
[Mk. 5.27] Ez az asszony, miután a Jézus dolgairól hallott, hozzáment a tömegben és hátulról megérintette a köpenyét.
[Mk. 5.28] Azt gondolta ugyanis: "Ha csak érinthetem a köpenyét, megmenekülök."
[Mk. 5.29] Vérének forrása azonnal ki is száradt s észrevette testén, hogy az őt verő betegség ostorától meggyógyult.
[Mk. 5.30] Jézus is azonnal felismerte magán, hogy hatalmas erő távozott el tőle. Megfordult hát a tömegben és így szólt: "Ki fogta meg a köpenyemet?"
[Mk. 5.31] "Látod, hogy a tömeg szorongat – szóltak tanítványai – s mégis azt kérded, ki fogott meg?"
[Mk. 5.32] De ő körültekintett, hogy lássa azt, aki így tett vele.
[Mk. 5.33] Az asszony, aki tudta, hogy mi történik vele, ijedten és remegve odament, lábához borult és megmondta neki a teljes igazságot,
[Mk. 5.34] mire Jézus így szólt hozzá: "Leányom, hited megmentett! Eredj el békességben s légy egészséges, a téged verő ostortól szabad."
[Mk. 5.35] Még beszélt, mikor emberek érkeztek a zsinagógafőtől és ezt mondották: "Leányod meghalt! Miért zaklatod még tovább a Tanítót?"
[Mk. 5.36] De Jézus, aki meghallotta a szót, melyet mondtak, így szólt a zsinagógafőhöz: "Ne félj, csak higgy!"
[Mk. 5.37] Aztán nem engedte meg senkinek, hogy bemenjen vele, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Jakab testvérének.
[Mk. 5.38] Mikor bementek a zsinagógafő házába, zajongó tömeget pillantott meg, mely sírt, jajveszékelt és igen kiáltozott.
[Mk. 5.39] Ahogy belépett, megszólította, őket: "Miért zajongtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem szunnyad."
[Mk. 5.40] Erre kinevették. Ő azonban, miután mindannyijukat kiűzte, csak a gyermek atyját, anyját és a vele tartókat vitte magával s bement oda, ahol a gyermek feküdt.
[Mk. 5.41] Ott megragadta a gyermek kezét és rászólt: "Talitha kum! Aminek fordítása: Leánykám azt mondom neked: Kelj fel."
[Mk. 5.42] A leányka rögtön felkelt és járt, mert tizenkét esztendős volt. A nagy döbbenettől azonnal magukon kívül jutottak.
[Mk. 5.43] Ő meg szigorúan megparancsolta nekik, hogy senki ne tudjon a dologról. Aztán szólt, hogy adjanak a leánykának enni.
6. RÉSZ
[Mk. 6.1] Azután eltávozott onnan és a hazájába ment. Tanítványai követték.
[Mk. 6.2] Szombat lett és elkezdett tanítani zsinagógájukban. Hallgatói közül sokan megdöbbenve szóltak: "Honnan kapta ez ezeket az adományokat? Micsoda tudomány az, melyet kapott, hogy az isteni hatalomnak ekkora megnyilvánulásai támadnak kezétől?
[Mk. 6.3] Nem az ácsmester ő, Máriának a fia? Jakabnak, Józsénak, Júdásnak, Simonnak a testvére? Nincsenek-e nálunk férjnél a húgai?" És belé ütköztek, kelepce fogta meg őket.
[Mk. 6.4] Jézus pedig ezt mondta nekik: "Csak hazájában, a rokonai közt, saját családjában nincs becsülete a prófétának!"
[Mk. 6.5] Nem is mutathatta meg ott egy csodában sem hatalmát, csak kevés gyengélkedőre vetette rá kezét, hogy gyógyítsa őket.
[Mk. 6.6] Hitetlenségükön azonban elcsodálkozott. Aztán a tanyákat járta be és tanított.
[Mk. 6.7] Majd magához szólította a tizenkettőt és elkezdte azokat kettesével szétküldeni. Felhatalmazást adott nekik a tisztátalan szellemeken
[Mk. 6.8] s megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra, csak egy botot." Ne vigyetek kenyeret, tarisznyát, övetekben rézpénzt.
[Mk. 6.9] Hanem húzzatok sarut. Ne öltsetek két köntöst!"
[Mk. 6.10] Majd ezt mondta nekik: "Ha valahol egy házba bementek, ott maradjatok, amíg ki nem mentek onnan!
[Mk. 6.11] S ha valamely hely nem fogad be titeket, és nem hallgatnak rátok, mikor onnan kimentek, még a port is rázzátok le, mely lábatokhoz tapadt, ellenük szóló tanúságtételül."
[Mk. 6.12] Azok el is mentek. Kihirdették, hogy más felismerésre kell térni.
[Mk. 6.13] Sok ördögi szellemet űztek ki, sok gyengélkedőt megkentek olajjal s azok meggyógyultak.
[Mk. 6.14] Mindezt meghallotta Heródes király is. Hiszen Jézus neve már ismertté vált. Azt beszélték, hogy Bemerítő János támadt fel a halottak közül, azért hatnak általa azok a hatalmas erők. 
[Mk. 6.15] Mások azt mondták róla, hogy Illés ő, megint mások azt beszélték, hogy próféta, a próféták közül volna az egyik.
[Mk. 6.16] Heródes, miután hallott róla, ezt mondotta: "Az támadt fel, akit én lefejeztettem, János."
[Mk. 6.17] Mert ez a Heródes volt az, aki Jánost elhozatta, letartóztatta, majd megkötözve börtönben tartotta Heródiásért, testvérének Fülöpnek feleségéért, mert feleségévé tette.
[Mk. 6.18] János tudniillik azt mondta Heródesnek: "Nem szabad neked a testvéred feleségét magadnál tartani."
[Mk. 6.19] Heródiás neheztelt Jánosra s meg akarta öletni őt, de nem tehette.
[Mk. 6.20] Mert Heródes félt Jánostól, minthogy tudta, hogy igazságos és szent ember, azért arra igyekezett, hogy megőrizze őt. Sok mindenben hallgatott rá. Ezért tanácstalanul állt vele szemben annál inkább, mert szívesen hallgatta őt.
[Mk. 6.21] Jött azonban egy alkalmas nap, melyen Heródes születésnapi ebédet adott nagyjainak, az ezredeseknek és Galilea előkelőinek.
[Mk. 6.22] Bement a vendégségbe az asszonynak, Heródiásnak lánya is és táncot lejtett. Heródesnek és a vendégeknek megtetszett a tánc." Kérj tőlem, amit akarsz! – mondta a király a leánynak – Megadom neked."
[Mk. 6.23] Meg is esküdött neki: "Amit kérsz, megadom neked, még ha a fele királyságomat is."
[Mk. 6.24] A leány kiment és megkérdezte anyját: "Mit kérjek?" Az így felelt: "Bemerítő Jánosnak a fejét."
[Mk. 6.25] A leány tüstént nagy sietséggel ment be a királyhoz és ezt kérte: "Azt akarom, hogy azonnal add ide nekem egy tálban Bemerítő Jánosnak a fejét!"
[Mk. 6.26] A királyt bánat fogta el, de esküje miatt és a vendégek miatt nem akarta őt elutasítani.
[Mk. 6.27] Így a király rögtön elküldte a hóhért s elrendelte, hogy hozza el annak fejét.
[Mk. 6.28] A hóhér elment, a börtönben lefejezte őt, aztán egy tálban elhozta János fejét és odaadta a leánynak, a leány odaadta az anyjának.
[Mk. 6.29] Ahogy János tanítványai a történteket meghallották, eljöttek, elvitték a holttestet, és sírba helyezték.
[Mk. 6.30] Azután Jézusnál gyülekeztek az apostolok, és hírt adtak neki mindenről, amit tettek és tanítottak.
[Mk. 6.31] Jézus így szólt hozzájuk: "Jöjjetek el ti egyedül egy puszta helyre s nyugodjatok le egy kissé!" Sok volt ugyanis a jövő-menő s evésre sem volt alkalmas idejük.
[Mk. 6.32] Elmentek hát külön egy hajóval egy puszta helyre.
[Mk. 6.33] De meglátták őket az arra járók, sokan felismerték őket, úgyhogy gyalogszerrel az összes városokból összefutottak oda az emberek és megelőzték őket.
[Mk. 6.34] Mikor Jézus kilépett, nagy tömeget látott. Szánalomra gerjedt irántuk, mert olyanok voltak, mint a pásztortalan juhok. Aztán hozzáfogott, hogy sok mindenre tanítsa őket.
[Mk. 6.35] Már későre járt az idő, mikor a tanítványai hozzáléptek és így szóltak: "Puszta a hely és már késő az óra!
[Mk. 6.36] Bocsásd el őket, hadd menjenek el a környező földekre és falvakba, hadd vásároljanak valamit maguknak, hogy ehessenek."
[Mk. 6.37] Ő azonban ezt felelte nekik: "Adjatok nekik ti enni!" "Elmenjünk és vásároljunk kétszáz dénár árú kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?" – kérdezték azok.
[Mk. 6.38] "Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!" – szólt nekik Jézus. Ahogy megtudták, így szóltak: "Öt kenyerünk van és két halunk!"
[Mk. 6.39] Ekkor Jézus elrendelte, hogy fektessenek le mindenkit a friss fűbe, társaságonként külön.
[Mk. 6.40] Le is telepedtek százas, ötvenes csoportokban.
[Mk. 6.41] Ekkor fogta az öt kenyeret és két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, aztán megtörte a kenyereket és tanítványainak adta, hogy azok a tömeg elé tegyék, a két halat is elosztotta mindnyájuknak.
[Mk. 6.42] Mind ettek és jóllaktak.
[Mk. 6.43] Azután összeszedték a darabokat és azok tizenkét kosarat töltöttek meg, szedtek halakat is.
[Mk. 6.44] Ötezer férfi volt, aki a kenyerekből evett.
[Mk. 6.45] Tüstént azután arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak be a hajóba s menjenek át előtte a túlsó partra Betszaidába, míg ő a tömeget elbocsátja.
[Mk. 6.46] Miután elbúcsúzott tőlük, a hegyre ment imádkozni.
[Mk. 6.47] Késő este lett s a hajó a tó közepén volt, míg ő egyedül a szárazföldön.
[Mk. 6.48] Aztán meglátta őket, hogy az evezéssel kínlódtak amiatt, hogy a szél ellenükbe fújt. Azért az éjszaka negyedik őrségének idején a tavon járva hozzájuk indult. Mikor el akart menni mellettük,
[Mk. 6.49] azok, ahogy meglátták, hogy a tengeren jár, azt vélték, hogy kísértet és felkiáltottak.
[Mk. 6.50] Mert mind látták őt és nyugtalanság fogta el őket. Ám ő azonnal beszélni kezdett hozzájuk." Bízzatok! Én vagyok! – mondotta nekik – Ne féljetek!"
[Mk. 6.51] Majd beszállt hozzájuk a hajóba. Ekkor alábbhagyott a szél. Azok bensejét az eset rendkívül felzavarta, úgyhogy egészen magukon kívül voltak.
[Mk. 6.52] A kenyerek történetéből ugyanis nem merítettek belátást, meg volt kövesedve a szívük.
[Mk. 6.53] Mikor átkeltek, Genezáret földjére tartottak s ott vetettek horgonyt.
[Mk. 6.54] Ahogy kiléptek a bárkából, azonnal felismerték őt,
[Mk. 6.55] sietve bejárták azt az egész vidéket s elkezdték azokat, akik gonoszul szenvedtek, ide is, oda is hordozni, ahol csak hallották, hogy jelen van.
[Mk. 6.56] Ahová csak bement, falvakba, városokba, tanyahelyekre, a terekre kitették az elerőtlenülteket és kérlelték, hogy csak a köpenyének bojtját megérinthessék. S akik megérintették, megmenekültek.
7. RÉSZ
[Mk. 7.1] Összegyűltek nála a farizeusok és néhány írástudó, akik Jeruzsálemből jöttek.
[Mk. 7.2] Ezek meglátták, hogy Jézusnak néhány tanítványa megszenteletlen, azaz mosdatlan kézzel ebédel.
[Mk. 7.3] A farizeusok ugyanis, sőt az összes zsidók nem esznek addig, míg kezüket tenyérnyi vízzel meg nem mossák, mivel a vének hagyományához ragaszkodnak.
[Mk. 7.4] Nem esznek a piacról sem semmit, ha csak azt le nem loccsantják. Sok más dolog is van, melyeket átvettek, ragaszkodva hozzájuk: poharakat, korsókat, rézedényeket mártogatnak be.
[Mk. 7.5] A nála összegyűlő farizeusok és írástudók megkérdezték őt: "Tanítványaid miért nem viselkednek a vének hagyományainak megfelelően? Ellenkezőleg tesznek: megszenteletlen kézzel ebédelnek."
[Mk. 7.6] Ám ő így felelt nekik: "Igen helyesen prófétált felőletek, képmutatók felől Ézsaiás, amint az írva áll: Ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.
[Mk. 7.7] Hiába tisztelnek engem, mikor tanítás közben emberi parancsolatokat hirdetnek.
[Mk. 7.8] Ti elhagyjátok az Isten parancsolatát, s emberek hagyományaihoz ragaszkodtok."
[Mk. 7.9] Majd ezt mondta nekik: "Ti ugyan szépen félreteszitek Isten parancsolatát, hogy a saját hagyományotokat őrizgessétek!
[Mk. 7.10] Mert Mózes ezt mondta: Tiszteld atyádat és anyádat! Továbbá: Aki atyjának vagy anyjának gonoszat mond, annak vége biztos halál legyen!
[Mk. 7.11] Ti ellenben ezt mondjátok: Ha egy ember azt mondta atyjának, vagy anyjának: Korbán. Azaz oltári ajándék. Ezzel lehetek csak hasznodra.
[Mk. 7.12] Ti az ilyennek meg sem engeditek, hogy valamit tegyen atyjáért, vagy anyjáért
[Mk. 7.13] s így hagyományotokkal, melyet utódaitoknak átadtok, erőtlenné teszitek Isten beszédét. Sok hasonlót cselekesztek."
[Mk. 7.14] Ezután magához szólította a tömeget és így szólt hozzájuk: "Hallgassatok rám mindannyian és legyetek belátók.
[Mk. 7.15] Abból, ami az emberen kívül van, semmi olyan nem megy be az emberbe, ami megszentségtelenítené őt, csak olyan dolgok teszik szentségtelenné az embert, melyek az emberből jönnek elő."
[Mk. 7.16] "Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"
[Mk. 7.17] Mikor utóbb a tömegtől elvált és bement a házba, tanítványai kérdést intéztek hozzá ama példázat felől.
[Mk. 7.18] Ő ezt felelte nekik: "Hát ti is ennyire belátás nélküliek vagytok? Nem értitek, hogy semmi sem képes megszentségteleníteni az embert, ami kívülről megy belé?
[Mk. 7.19] Mert az ilyesmi nem a szívbe megy be, hanem a hasba, onnan meg kikerül az árnyékszékre, mely minden ételt megtisztít."
[Mk. 7.20] Úgy mondotta, hogy ami az emberből jön ki, az teszi szentségtelenné az embert.
[Mk. 7.21] "Ugyanis belülről, az emberek szívéből jönnek elő a gonosz megfontolások, paráználkodás, lopás, gyilkolás,
[Mk. 7.22] házasságtörés, kapzsiság, rosszaságok, ármány, kicsapongás, rossz szem, káromlás, fennhéjázás, esztelenség!
[Mk. 7.23] Mindezek a rossz dolgok belülről jönnek elő, és úgy teszik szentségtelenné az embert!"
[Mk. 7.24] Felkelt, s aztán elment onnan Tírusz határába. Ott bement egy házba és azt akarta, hogy senki se tudja meg, de nem tudott rejtve maradni.
[Mk. 7.25] Ellenkezőleg, egy asszony, kinek leányában tisztátalan szellem volt, azonnal, ahogy hallott róla, eljött és lábához borult.
[Mk. 7.26] Az asszony hellén volt, sziro-feníciai eredetű. Megkérte Jézust, hogy űzze ki leányából az ördögi szellemet. 
[Mk. 7.27] "Hagyd, hogy előbb a gyermekek lakjanak jól! – mondotta neki az Úr -, mert nem szép dolog a gyermekek kenyerét elvenni, s az ölebeknek dobni oda."
[Mk. 7.28] De az asszony ezt felelte néki: "Így van Uram. De a kutyácskák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból."
[Mk. 7.29] "Ezért a beszédért – mondotta neki Jézus – eredj el, kiment leányodból az ördögi szellem! "
[Mk. 7.30] Mikor az asszony hazaért, a gyermeket az ágyon fekve találta, az ördögi szellem kiment már belőle.
[Mk. 7.31] Miután Tírusz határából eltávozott, Szidonon keresztül s a Tízváros területén menve át, újra a Galileai tóhoz érkezett.
[Mk. 7.32] Egy nehezen beszélő süketet vittek hozzá s kérlelték, hogy vesse rá kezét.
[Mk. 7.33] Jézus ekkor kivitte őt egyedül a tömegből, bedugta ujját a fülébe, köpött s nyálával érintette a nyelvét,
[Mk. 7.34] aztán feltekintett az égre és sóhajtott." Effáta!" – mondotta – ami azt jelenti: "Nyílj meg!"
[Mk. 7.35] S megnyílt a hallása! Tüstént feloldódott nyelvének bilincse és helyesen beszélt.
[Mk. 7.36] Majd szigorúan megparancsolta nekik, hogy senkinek se szóljanak róla. De minél inkább tiltotta, azok annál inkább elhíresztelték.
[Mk. 7.37] S minden mértéket felülmúló döbbenettel mondták: "Mindent helyesen tett! A süketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké."
8. RÉSZ
[Mk. 8.1] Miután azokban a napokban ismét igen nagy volt a tömeg és nem volt mit enniük, magához hívta a tanítványokat és így szólt hozzájuk:
[Mk. 8.2] "Szánalmat érzek a tömeg iránt, mert már három napja nálam vannak s nincs mit enniük.
[Mk. 8.3] Ha étlen bocsátom őket haza, elernyednek az úton. Amellett közülük némelyek messziről érkeztek."
[Mk. 8.4] "Honnan volna képes valaki itt a pusztában jóllakatni ezeket?" – szólaltak meg tanítványai. S "Hány kenyeretek van?" – kérdezte őket Jézus." Hét" – felelték.
[Mk. 8.6] Erre megparancsolta a tömegnek, hogy dőljenek le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és tanítványainak adta, hogy a tömeg elé helyezzék. Azok eléjük tették.
[Mk. 8.7] Volt kevés haluk is. Megáldotta azokat is, és azt mondta, hogy azokat is tegyék eléjük.
[Mk. 8.8] Ettek, jóllaktak, és hét kosárral szedték fel a megmaradt darabokat.
[Mk. 8.9] Mintegy négyezren voltak. Aztán elbocsátotta őket.
[Mk. 8.10] Azonnal hajóba szállt és tanítványaival együtt Dalmanuta vidékére érkezett.
[Mk. 8.11] Ott előjöttek a farizeusok és közösen vitába szálltak vele. Égből való jelt kívántak tőle, azzal kísértették őt.
[Mk. 8.12] Ekkor szelleme sóhajt váltott ki belőle: "Miért keres jelt ez a nemzedék?" – szólt." Bizony azt mondom nektek, nem fog jelt kapni ez a nemzedék."
[Mk. 8.13] Azzal otthagyta őket, újra hajóba szállt és a túlsó partra távozott.
[Mk. 8.14] Elfelejtettek azonban kenyereket vinni s egy kenyéren kívül más nem volt velük a hajóban.
[Mk. 8.15] Ugyanakkor Jézus szigorú parancsot adott nekik: "Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától."
[Mk. 8.16] Azok azt fontolgatták egymás között, hogy nincs kenyerük.
[Mk. 8.17] Mikor észrevette, így szólt hozzájuk: "Mit fontolgatjátok, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem látjátok be? Megkövesedett szívvel jártok?
[Mk. 8.18] Szemetek van s nem láttok, fületek van s nem hallotok? Nem emlékeztek rá,
[Mk. 8.19] hogy amikor öt kenyeret törtem meg ötezer embernek, hány telt kosárral vittétek el a megmaradt darabokat?" "Tizenkettővel" – felelték.
[Mk. 8.20] "S mikor a hetet törtem meg a négyezernek, hány tele kosár darabot vittetek el?" "Hetet" – válaszolták.
[Mk. 8.21] "S még most sem láttok a dolgokba be?" – kérdezte.
[Mk. 8.22] Betszaidába érkeztek. Egy vakot hoztak hozzá, s kérlelni kezdték, hogy érintse azt.
[Mk. 8.23] Ő a vakot kézen fogva kivezette a faluból, szemére köpött, kezét rávetette s megkérdezte: "Látsz-e valamit?"
[Mk. 8.24] Az felnyitotta szemét és így szólt: "Látom az embereket. Úgy látom őket járni, mintha fák volnának."
[Mk. 8.25] Ekkor újra a szemére tette a kezét, mire annak látása mindenen áthatott és helyreállt, úgyhogy messzire mindent látott.
[Mk. 8.26] Ekkor hazaküldte őt ezzel a szóval: "Még csak be se menj a faluba! "
[Mk. 8.27] Jézus és tanítványai elmentek Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton kérdést intézett tanítványaihoz: "Kinek mondanak engem az emberek?"
[Mk. 8.28] Azok azt felelték, hogy "Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg, hogy a próféták közül vagy az egyik."
[Mk. 8.29] Ekkor megkérdezte őket: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok én?" Megszólalt Péter s ezt felelte neki: "Te vagy a Krisztus!"
[Mk. 8.30] Ekkor keményen rájuk szólt, hogy senkinek se mondják.
[Mk. 8.31] Elkezdte aztán oktatni őket, hogy az ember Fiának sokat kell szenvednie, kell, hogy a vének, főpapok, írástudók elvessék, mint próba nem állót, kell, hogy megöljék, de három nappal azután fel fog támadni.
[Mk. 8.32] Nyíltan beszélt velük a dologról. Péter azonban pártfogolni s korholni kezdte őt.
[Mk. 8.33] Jézus erre megfordult, ránézett tanítványaira s aztán megdorgálta Pétert: "Eredj mögém sátán, mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain."
[Mk. 8.34] Azután a tömeget tanítványaival együtt magához szólította, és ezeket mondta nekik: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és úgy kövessen engem.
[Mk. 8.35] Aki ugyanis meg akarja menteni lelkét, el fogja veszteni azt, de aki énérettem és az örömüzenetért elveszti lelkét, meg fogja menteni azt.
[Mk. 8.36] Mert mit használ az embernek, ha megnyeri az egész világot, de a lelkét veszni hagyja?
[Mk. 8.37] Hát mit is adhatna az ember lelkéért cserébe?
[Mk. 8.38] Mert ha valaki szégyell engem s beszédeimet e házasságtörő és vétkes nemzetségben, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, ha majd eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal."
9. RÉSZ
[Mk. 9.1] Azt is mondta nekik: "Bizony azt mondom nektek, hogy az itt állók között vannak olyanok, akik halált nem kóstolnak addig, amíg meg nem látják Isten királyságát, amint hatalommal elérkezik!"
[Mk. 9.2] Hat nap múltán Jézus magához vette Pétert, Jakabot és Jánost. Külön magukban felvitte őket egy igen magas hegyre és ott a szemük láttára más alakot öltött.
[Mk. 9.3] A köpenye csillogó lett, nagyon fehér, hogy kallós (fehérítő) nem képes a földön úgy megfehéríteni valamit.
[Mk. 9.4] Utóbb láthatóvá lett nekik Illés Mózessel együtt és azok Jézussal beszélgettek.
[Mk. 9.5] Ekkor megszólalt Péter és ezt mondta Jézusnak: "Rabbi, kellemes nekünk itt lennünk! Majd készítünk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet."
[Mk. 9.6] Nem tudta ugyanis mit beszél, a félelem tudniillik megrémítette őket.
[Mk. 9.7] Aztán felhő támadt s az beárnyékolta őket, a felhőből pedig szózat hangzott ki: "Ő az én szeretett Fiam! Rá hallgassatok!"
[Mk. 9.8] De mikor hirtelen körültekintettek, többé senkit sem láttak, csak Jézust, ő volt egyedül velük.
[Mk. 9.9] Miközben leszálltak a hegyről, szigorúan megparancsolta nekik, hogy abból, amit láttak, senkinek semmit el ne beszéljenek, csak majd, ha az embernek Fia a halottak közül feltámad.
[Mk. 9.10] Belekapaszkodtak ebbe a szóba, s egymással vitatkozva azt kutatták, hogy mit jelent a halottak közül feltámadni.
[Mk. 9.11] Majd kérdést intéztek hozzá: "Azt mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie."
[Mk. 9.12] Azt felelte nekik: "Illés eljön ugyan előbb, és mindent helyreállít. Aztán – de hogy is van az embernek Fia felől megírva? Hogy sokat szenved és megvetik?
[Mk. 9.13] Én azonban azt mondom nektek, hogy Illés is eljött már és mindazt megtették vele, amit akartak, amint írva van felőle!"
[Mk. 9.14] Mikor a tanítványokhoz érkeztek, nagy tömeget láttak körülöttük, írástudókat is, akik együttesen vitatkoztak velük,
[Mk. 9.15] de ahogy meglátták őt, azonnal nagy döbbenet fogta el az egész tömeget, majd hozzáfutottak és köszöntötték őt.
[Mk. 9.16] Jézus megkérdezte azokat: "Miért vitatkoztok velük?"
[Mk. 9.17] Valaki így felelt neki a tömegből: "Tanító, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma szellem van.
[Mk. 9.18] Ez a szellem, ahol éppen megragadja, szaggatni kezdi őt, aztán tajtékzik, fogát csikorgatja, majd elfonnyad a fiú. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem volt rá erejük."
[Mk. 9.19] Ekkor megszólalt Jézus és ezt mondta nekik: "Oh, hitetlen nemzedék! Meddig leszek veletek? Meddig visellek még titeket? Hozzátok ide hozzám!"
[Mk. 9.20] Odavitték hozzá. Mikor a szellem megpillantotta Jézust, azonnal össze-vissza rángatta a fiút, úgyhogy az a földre esett és tajtékozva fetrengett.
[Mk. 9.21] Jézus megkérdezte az atyját: Mennyi ideje annak, hogy ez történt vele?" "Gyermekkora óta – felelte az.
[Mk. 9.22] Sokszor vetette tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse. De ha valamire képes vagy, segíts rajtunk, gerjedj szánalomra irántunk."
[Mk. 9.23] Jézus ezt felelte neki: "Ami azt illeti: ha képes vagy, hát minden lehetséges a hívőnek!"
[Mk. 9.24] A gyermek atyja hirtelen felkiáltott: "Hiszek – mondta -, segíts hitetlenségemen!"
[Mk. 9.25] Mikor Jézus meglátta, hogy tömeg fut hozzá, keményen rászólt a tisztátalan szellemre: "Hangtalan, néma szellem, megparancsolom neked, hogy menj ki belőle, és többé ne menj belé!"
[Mk. 9.26] Erre az felkiáltott, nagyon összerángatta a fiút és aztán kiment. A fiú meg olyan lett, mint egy holt, úgyhogy a többség azt is mondta, hogy meghalt.
[Mk. 9.27] Jézus azonban megragadta a kezét és felkeltette. S az fel is kelt.
[Mk. 9.28] Azután, hogy Jézus bement a házba, tanítványai külön megkérdezték őt: "Hogyhogy nem tudtuk kiűzni azt?"
[Mk. 9.29] Jézus ezt felelte nekik: "Ez a fajta semmi másra nem megy ki, csak az imádkozásra!"
[Mk. 9.30] Miután onnan eltávoztak, Galileán vonultak át, de nem akarta, hogy bárki is megtudja.
[Mk. 9.31] Tanítványainak oktatásával foglalkozott ugyanis. Arról beszélt nekik, hogy az embernek Fiát át fogják adni az emberek kezébe, meg fogják ölni, de három nappal azután, hogy megölték, feltámad.
[Mk. 9.32] Azok azonban nem értették meg beszédét, ám féltek hozzá kérdést intézni.
[Mk. 9.33] Kapernaumba érkeztek. Mikor benn volt a házban, megkérdezte őket: "Mit fontolgattatok az úton?"
[Mk. 9.34] Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymással az úton, hogy ki a nagyobb.
[Mk. 9.35] Miután leült és magához hívta a tizenkettőt, ezt mondta nekik: "Ha valaki első akar lenni, mindenki között utolsó legyen, mindenkinek kiszolgálója."
[Mk. 9.36] Ezzel fogott egy gyermeket és kiállította közéjük a középre, majd ölébe vette s így szólt hozzájuk:
[Mk. 9.37] "Aki az ilyen gyermekek közül egyet az én nevemben befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki elküldött engem!"
[Mk. 9.38] "Tanító – mondta neki János -, láttunk valakit, aki a te neveddel ördögi szellemet űz ki, de nem követ minket. Eltiltottuk neki, mivelhogy nem követ minket."
[Mk. 9.39] De Jézus ezt felelte: "Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára káromoljon engem.
[Mk. 9.40] Hiszen aki nincs ellenünk, mellettünk van.
[Mk. 9.41] Aki ugyanis titeket egy pohár vízzel megitat azon a címen, hogy a Krisztuséi vagytok, bizony azt mondom nektek, nem fogja elveszíteni bérét.
[Mk. 9.42] S ha valaki e legkisebbek közül, akik hisznek, egyet tőrbe ejt, az olyannak jobb volna, ha malomkővel a nyaka körül a tengerbe vetnék.
[Mk. 9.43] Ha a kezed tőrbe csal, vágd le! Jobb volna neked, hogy csonkán az életre bemenj, minthogy két karral az olthatatlan tűzbe, a gyehennába vessenek,
[Mk. 9.44] ahol nem pusztul el a férgük, és a tűz nem alszik el. 
[Mk. 9.45] Ha lábad tőrbe csal, vágd le! Jobb neked sántán az életre bemenned, minthogy két lábbal a gyehennára vessenek,
[Mk. 9.46] ahol nem pusztul el a férgük, és a tűz nem alszik el. 
[Mk. 9.47] Ha szemed csal tőrbe, vesd el! Kedvezőbb rád nézve, hogy félszemmel Isten királyságába bemenj, minthogy két szemmel a gyehennára vessenek.
[Mk. 9.48] Ott az ilyeneknek férge meg nem hal és tüze ki nem alszik.
[Mk. 9.49] Mert mindenkit tűzzel fognak megsózni.
[Mk. 9.50] Hasznos a só, de ha elveszti só ízét, mivel fűszerezhetnék meg? Tartsatok magatokban sót és legyetek egymás között békességben!"
10. RÉSZ
[Mk. 10.1] Felkelt és elment onnan Júdea tájaira s a Jordánon túlra. Ismét tömeg vonult vele s amint szokása volt, újra tanítgatta őket.
[Mk. 10.2] Farizeusok mentek hozzá s megkérdezték: "Szabad-e a férfinak az asszonyt elbocsátani?" Kísérteni akarták!
[Mk. 10.3] "Mit parancsolt nektek Mózes?" – szólt nekik Jézus. 
[Mk. 10.4] Mire azok ezt felelték: "Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elbocsássuk az asszonyt."
[Mk. 10.5] Jézus erre ezt mondta nekik: "Kemény szívetekre tekintve írta nektek ezt a parancsolatot.
[Mk. 10.6] Ámde már a teremtés kezdetétől fogva férfivá és nővé tette Isten őket.
[Mk. 10.7] Ezért hagyja el a férfi atyját s az anyját
[Mk. 10.8] és lesz a kettő egy hússá, úgyhogy azontúl nincs két, hanem csak egy hús!
[Mk. 10.9] Amit hát az Isten egy igába fogott, ember azt ne válassza széjjel!"
[Mk. 10.10] Otthon a tanítványai újra megkérdezték e felől
[Mk. 10.11] s ő ezt mondotta nekik: "Aki elbocsátja a feleségét, és másikkal házasodik össze, házasságtörést követ el amazzal szemben.
[Mk. 10.12] Ha meg az asszony bocsátja el férjét és köt utána mással házasságot, házasságtörővé lesz."
[Mk. 10.13] Gyermekeket hoztak hozzá, hogy megérintse őket, de a tanítványok korholták azokat.
[Mk. 10.14] Jézus mikor ezt észrevette, bosszankodott és rájuk szólt: "Hagyjátok, hogy a gyermekek hozzám jöjjenek! Ne akadályozzátok őket! Hiszen ilyeneké az Isten királysága.
[Mk. 10.15] Bizony azt mondom nektek, aki az Isten királyságát nem úgy fogadja, mint egy gyermek, be nem megy abba."
[Mk. 10.16] Ekkor ölébe vette, majd megáldotta őket, és rájuk vetette kezét.
[Mk. 10.17] Mikor kiment az útra, hozzáfutott valaki, térdre esett s megkérdezte: "Jó Tanító, mit tegyek, hogy örökrészül kaphassam az örökéletet?"
[Mk. 10.18] Jézus ezt felelte neki: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az egy Isten.
[Mk. 10.19] A parancsolatokat ismered: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Hamis tanúságot ne tégy! Ne fosztogass! Tiszteld atyádat és anyádat!"
[Mk. 10.20] Az így felelt: "Tanító, mindezeket ifjúságomtól fogva követtem."
[Mk. 10.21] Jézus erre ránézett és megszerette őt, majd így szólt hozzá: "Egy hiányod van: Eredj, add el, amid csak van, és oszd el a szegényeknek! Akkor kincsed lesz a mennyekben. Aztán rajta, kövess engem!"
[Mk. 10.22] Az azonban elkomorult erre a szóra és szomorúan elment, mert sok szerzeménye volt.
[Mk. 10.23] Jézus erre körültekintett tanítványain és így szólt hozzájuk: "Milyen nehezen fognak az Isten királyságába bemenni azok, akiknek vagyonuk van."
[Mk. 10.24] Tanítványait megdöbbentették beszédei. Jézus aztán újra megszólalt és ezt mondta nekik: "Gyermekek, milyen sok bajjal jár az Isten királyságába bemenni azoknak, akik vagyonukban bíznak.
[Mk. 10.25] Kevesebb fáradtsággal megy át egy teve a tű fokán, mint egy gazdag az Isten királyságába."
[Mk. 10.26] Azok pedig annál inkább megdöbbentek s egymás közt beszélték: "Hát ki is menekülhet meg?"
[Mk. 10.27] Jézus rájuk tekintett és így szólt: "Embereknél lehetetlen, de nem Istennél. Az Istennél minden lehetséges."
[Mk. 10.28] Ekkor Péter ilyen beszédbe kezdett: "Lásd, mi mindent elhagytunk, s úgy követtünk téged!"
[Mk. 10.29] Jézus ezt mondta rá: "Bizony azt mondom nektek, egy ember sem hagyhat el házat, testvéreket, anyát, apát, gyermekeket, szántóföldeket értem és az örömhírért úgy,
[Mk. 10.30] hogy ne kapná meg azok százszorosát, most ebben az időben: házakat, testvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket üldözésekkel, az elkövetkező korban pedig örökéletet.
[Mk. 10.31] Sok első utolsóvá lesz és utolsók elsőkké!"
[Mk. 10.32] Úton voltak és Jeruzsálembe mentek fel. Jézus előttük ment, rajtuk pedig döbbenet ült, félve követték. Ekkor újra magához vette a tizenkettőt és azokról a dolgokról kezdett beszélni nekik, amelyek vele történni fognak. :
[Mk. 10.33] "Most felmegyünk Jeruzsálembe s az embernek Fiát át fogják adni a főpapoknak, az írástudóknak, azok halálra fogják ítélni, s át fogják adni őt a nemzeteknek.
[Mk. 10.34] Aztán kicsúfolják, megköpdösik, megostorozzák és megölik, és három nap múlva feltámad!"
[Mk. 10.35] Ekkor hozzámentek Zebedeus fiai, Jakab és János és megszólították: "Tanító, szeretnénk, ha azt, amit kérünk tőled, megtennéd nekünk."
[Mk. 10.36] "Mit akartok? Mit tegyek veletek?" – kérdezte tőlük.
[Mk. 10.37] Ők ezt felelték neki: "Add meg nekünk, hogy dicsőségedben egyikünk jobb-, és másikunk balkezed felől ülhessen!"
[Mk. 10.38] "Nem tudjátok mit kértek!" – felelte nekik Jézus." Képesek vagytok-e kiinni azt a poharat, melyet én iszom ki, vagy bemerülni azzal a bemerüléssel, mellyel én merítkezem be?"
[Mk. 10.39] "Képesek vagyunk" – felelték azok, mire Jézus ezt mondta nekik: "Ki fogjátok ugyan inni azt a poharat, melyet én kiiszom s be fogtok merülni azzal a bemerüléssel, mellyel
[Mk. 10.40] én bemerülök, de a jobbomon és balomon való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészítették."
[Mk. 10.41] Mikor a tíz meghallotta az esetet, bosszankodni kezdtek Jakabon és Jánoson.
[Mk. 10.42] Erre Jézus magához szólította őket, és ezt mondta nekik: "Tudjátok, hogy azok, akiknek a nemzetek között uralkodói tekintélyük van, uraságuk alá kényszerítik, és nagyjaik fennhatóságuk alá nyomják őket!
[Mk. 10.43] Köztetek azonban nem ilyen a viszony. Ellenkezőleg. Aki közöttetek nagy akar lenni, szolgáljon ki titeket,
[Mk. 10.44] és aki köztetek első akar lenni, mindenkinek rabszolgája legyen.
[Mk. 10.45] Hiszen az embernek Fia sem azért jött, hogy őt szolgálják ki, hanem hogy ő szolgáljon ki másokat , és lelkét sokakért váltságul adja!"
[Mk. 10.46] Jerikóba értek. Mikor éppen kimentek Jerikóból ő meg a tanítványai s tekintélyes számú tömeg, egy vak koldus ült az út szélén, Timeusz fia, Bartimeusz.
[Mk. 10.47] Ez, ahogy meghallotta, hogy a názáreti Jézus megy el arra, kiabálni kezdett: "Dávidnak Fia Jézus, könyörülj rajtam!"
[Mk. 10.48] Sokan korholták, hogy elhallgattassák, de ő annál inkább kiáltozott: "Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!"
[Mk. 10.49] Jézus megállt és így szólt: "Hívjátok őt ide!" Hívták a vakot, így szóltak hozzá: "Bízzál, kelj fel, hív téged!"
[Mk. 10.50] Az erre eldobta a köpenyét, felugrott és Jézushoz ment.
[Mk. 10.51] Jézus megkérdezte: "Mit akarsz? Mit tegyek veled?" "Rabbuni – felelte a vak -, hogy látni tudjak!"
[Mk. 10.52] "Eredj – felelte neki Jézus – hited megmentett téged!" S az tüstént látott és követte őt az úton.
11. RÉSZ
[Mk. 11.1] Mikor Jeruzsálemhez közeledtek, az Olajfák hegyén Betfagénál és Betániánál tanítványai közül kettőt elküldött.
[Mk. 11.2] "Menjetek el a veletek szemben levő faluba – mondotta nekik. Ahogy beértek, tüstént rátaláltok egy megkötött szamárcsikóra, melyen még ember soha sem ült. Oldjátok el és hozzátok ide! 
[Mk. 11.3] Ha pedig valaki megkérdezné tőletek: Miért teszitek ezt? Mondjátok: Az Úrnak van szüksége rá, s azonnal elbocsátja azt ide."
[Mk. 11.4] El is mentek és kinn az utcán egy ajtónál találtak egy megkötött szamárcsikót. Eloldották.
[Mk. 11.5] De az ott állók közül némelyek megkérdezték őket: "Miért oldjátok el a szamárcsikót?"
[Mk. 11.6] Úgy feleltek nekik, ahogy Jézus mondta, mire elbocsátották azokat.
[Mk. 11.7] Jézushoz vitték aztán a csikót, rárakták köpenyeiket s ő ráült.
[Mk. 11.8] Sokan köpenyeikkel terítették be az utat, mások meg gallyakkal, melyeket a mezőkről tördeltek.
[Mk. 11.9] Akik előtte mentek, s akik követték így kiáltoztak: "Hozsánna! Áldott az, aki az Úr nevében jön!
[Mk. 11.10] Áldott atyánknak, Dávidnak érkező királysága! Hozsánna a magasságokban!"
[Mk. 11.11] Aztán bement Jeruzsálembe a szent helyre. Ott mindent megtekintett, majd késő lévén, a tizenkettővel kiment Betániába.
[Mk. 11.12] Másnap, mikor Betániából távoztak, megéhezett.
[Mk. 11.13] Már messziről meglátott egy dús levélzetű fügefát s odament, hogy talán talál rajta valamit. De mikor hozzáért, semmit sem talált rajta, csak levelet. Mert még nem volt itt a fügék ideje!
[Mk. 11.14] Ekkor megszólalt s így szólt a fához: "Senki rólad többé gyümölcsöt ne egyék az örökkorig soha." A tanítványai hallották.
[Mk. 11.15] Jeruzsálembe érkeztek. Bementek a szenthelyre s Jézus hozzáfogott, hogy kiűzze a szenthelyről azokat, akik ott árusítottak és vásároltak. A pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit felforgatta
[Mk. 11.16] és nem engedte, hogy bárki is bármilyen eszközt átvigyen a szenthelyen.
[Mk. 11.17] Majd tanította őket." Nincs-e megírva, hogy az én házamat az összes nemzetek imádság házának fogják nevezni? Ti azonban rablók barlangjává tettétek."
[Mk. 11.18] Meghallották azt a főpapok és írástudók és keresték, milyen módon veszíthetnék őt el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész tömeget megdöbbentette tanítása.
[Mk. 11.19] Mikor aztán este lett, kimentek a városból.
[Mk. 11.20] Mikor kora reggel arra mentek, észrevették, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt.
[Mk. 11.21] Péter, aki visszaemlékezett, megjegyezte: "Rabbi, nézd csak, a fügefa, melyet megátkoztál, kiszáradt."
[Mk. 11.22] Jézus erre így szólt hozzájuk: "Legyen hitetek Istenben!
[Mk. 11.23] Bizony azt mondom nektek, hogyha valaki azt mondaná ennek a hegynek: Emelkedj fel és hullj a tengerbe, ha nem kételkedne szívében, hanem hinné, hogy amit mond, megtörténik, akkor meg is lenne neki.
[Mk. 11.24] Ezért azt mondom nektek: Akármiért imádkoztok is, higgyétek, hogy már megkaptátok, amit kértek és meg lesz nektek!
[Mk. 11.25] De ha valamikor imádkozva álltok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valamit tartogattok, hogy a ti mennyben lakó Atyátok is megbocsássa a ti botlásaitokat.
[Mk. 11.26] Ha pedig ti nem bocsáttok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket."
[Mk. 11.27] Ismét Jeruzsálembe mentek. Mikor a szenthelyen járt, hozzámentek a főpapok, írástudók és vének
[Mk. 11.28] és megkérdezték tőle: "Milyen felhatalmazással teszed ezeket? Ki adta neked a felhatalmazást, hogy ezeket tehesd?"
[Mk. 11.29] Jézus ezt felelte nekik: "Kérdezek tőletek egy dolgot, feleljetek nekem, akkor majd én is megmondom nektek, miféle felhatalmazással cselekszem ezeket.
[Mk. 11.30] János bemerítése a mennyből való volt-e, vagy emberektől? Feleljetek nekem."
[Mk. 11.31] Ekkor magukban számítgatták a dolgot: "Ha azt mondjuk – szóltak – a mennyből való, azt fogja mondani: Miért nem hittetek akkor neki?
[Mk. 11.32] Ha pedig azt mondjuk, hogy az emberektől," féltek a néptől, mert mind azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta.
[Mk. 11.33] Azt felelték hát Jézusnak: "Nem tudjuk." Jézus is ezt mondta hát nekik: "Én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazás alapján cselekszem ezeket."
12. RÉSZ
[Mk. 12.1] Majd példázatokban kezdett szólni: "Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, sajtót vésett le benne, tornyot is épített, majd kiadta szőlőműveseknek. Aztán külföldre utazott.
[Mk. 12.2] A maga idejében egy rabszolgát küldött a szőlőművesekhez, hogy kapjon a szőlőművesektől a szőlő terméséből.
[Mk. 12.3] Ám azok megfogták, megverték, és üresen bocsátották el.
[Mk. 12.4] Ekkor újra elküldött hozzájuk egy másik rabszolgát, azt is megsebesítették a fején és meggyalázták.
[Mk. 12.5] Mást küldött, megölték, sok mást is, azokat részben megverték, részben megölték.
[Mk. 12.6] De volt még valakije: egy szeretett fia. Utolsónak azt küldte hozzájuk. Úgy gondolta: talán csak megszégyenülnek a fiammal szemben.
[Mk. 12.7] De azok a földművesek így beszéltek egymás között: Ez az örökös! Jertek öljük meg és mienk lesz az örökrésze!
[Mk. 12.8] Ekkor megfogták, megölték és kivetették a szőlőből!
[Mk. 12.9] Vajon mit fog a szőlő ura tenni? Megjön, elpusztítja a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja oda.
[Mk. 12.10] Hát nem olvastátok ezt az írást: Az a kő, melyet az építők a próbán elvetettek, lett a szegletkő?
[Mk. 12.11] Az Úrtól indult ez ki. Szemünk előtt mégis csodálatos!"
[Mk. 12.12] Ezután igyekeztek elfogni őt, de féltek a tömegtől. Észrevették ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Azzal otthagyták Jézust és elmentek.
[Mk. 12.13] A farizeusok és Heródes-pártiak közül hozzáküldtek egyeseket, hogy valamelyik szaván megfogják őt.
[Mk. 12.14] Elmentek és így szóltak hozzá: "Tanító, tudjuk, hogy igaz vagy és nem törődsz senkivel sem, mert nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját a valóság alapján tanítod! Szabad-e a császárnak adót fizetni? Megfizessük-e, vagy ne fizessük?"
[Mk. 12.15] Ő azonban átlátta képmutatásukat és így felelt nekik: "Miért kísértetek? Hozzatok ide nekem egy dénárt, hadd lássam!"
[Mk. 12.16] Hoztak, mire megkérdezte tőlük: "Kinek a képe és felirata ez?" "A császáré" – felelték neki.
[Mk. 12.17] Mire Jézus így szólt hozzájuk: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené." Elcsodálkoztak rajta.
[Mk. 12.18] Aztán szadduceusok jöttek hozzá, kik azt beszélik, hogy nincs feltámadás. Ők is kérdést intéztek hozzá.
[Mk. 12.19] "Tanító! – szóltak – Mózes azt írta nekünk, hogyha valakinek úgy hal meg a testvére, hogy feleséget hagy hátra, de nem hagy gyermeket, vegye el a testvére az asszonyt és támasszon magot a testvérnek.
[Mk. 12.20] Hét testvér volt és az első feleséget vett, de meghalt és nem hagyott magot.
[Mk. 12.21] Elvette a nőt a második és meghalt úgy, hogy nem hagyott magot. A harmadik hasonlóképpen.
[Mk. 12.22] Úgy tett mind a hét és nem hagytak magot. Mindegyik közül utolsónak az asszony is meghalt.
[Mk. 12.23] A feltámadáskor, mikor majd felkelnek a sírból, közülük kié lesz az asszony? Hiszen heten bírták feleségül."
[Mk. 12.24] Jézus ezt felelte nekik: "Nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát?
[Mk. 12.25] Mikor ugyanis a halottak közül feltámadnak, sem feleséget nem vesznek, sem nőül nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint a mennyekben az angyalok.
[Mk. 12.26] A halottakat illetően pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e Mózes könyvében, hogy a csipkebokornál mit szólt az Isten: Én vagyok Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene?
[Mk. 12.27] Nem halottak Istene az Isten, hanem élőké! Nagyon eltévedtetek!"
[Mk. 12.28] Az egyik írástudó, miután hallotta vitájukat, hozzáment és látva, hogy helyesen felelt meg nekik, megkérdezte tőle: "Mindegyik közül melyik parancsolat az első?"
[Mk. 12.29] "Az első ez: – felelte Jézus – Halljad Izráel, az Úr a mi Istenünk egy Úr!
[Mk. 12.30] Szeresd hát az Urat, Istenedet egész szívedből, egész lelkedből, egész gondolkodásodból és minden egész erődből!
[Mk. 12.31] A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Más ezeknél nagyobb parancsolat nincsen!"
[Mk. 12.32] "Helyesen van Tanító – válaszolt neki az írástudó -, a valóságnak megfelelően mondtad, hogy egy az Isten és nincs több rajta kívül.
[Mk. 12.33] Továbbá, hogy egész szívből, teljes belátásból és egész erődből szeretni Őt és szeretni felebarátunkat, mint magunkat: több minden egészen égő és véres áldozatnál."
[Mk. 12.34] Jézus mikor észrevette, hogy értelmesen felelt, így szólt hozzá: "Nem messze vagy az Isten Királyságától." Többé azután senki sem merte őt megkérdezni.
[Mk. 12.35] Amikor Jézus a templomban tanított, előhozta ezt a kérdést: "Hogy mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak a Fia?
[Mk. 12.36] Maga Dávid a Szent Szellem által ezt mondta: Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj le jobbom felől, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem!
[Mk. 12.37] Maga Dávid mondja őt Urának. Honnan fia hát neki?"
[Mk. 12.38] A nagy tömegnek öröm volt hallgatnia őt. Tanítás közben így szólt egyszer: "Őrizkedjetek az írástudóktól, kiknek az a kívánságuk, hogy palástban járhassanak, és a piacokon köszöntsék őket,
[Mk. 12.39] a zsinagógában elől üljenek, a lakomákon az első helyeket szeretik.
[Mk. 12.40] Az özvegyek házát ők eszik föl, bár színből hosszan imádkoznak. Ezeknek bőségesebben jár ki majd az ítélet!"
[Mk. 12.41] Aztán leült a persely ellenében és figyelte, hogy a tömeg hogyan dobja pénzét a perselybe. Sok gazdag sokat vetett.
[Mk. 12.42] Majd jött egy szegény özvegy és két fillért dobott, azaz egy negyed pénzt.
[Mk. 12.43] Magához szólította tanítványait és így szólt hozzájuk: "Bizony azt mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy mindazoknál többet vetett, akik a perselybe dobtak.
[Mk. 12.44] Mert mindenki a feleslegéből vetett, de ez a maga szűkösségéből mindenét bedobta, amije volt, még a betevő falatját is."
13. RÉSZ
[Mk. 13.1] A szenthelyről való távozásakor egyik tanítványa megszólította: "Tanító! Nézd mekkora kövek, mekkora épületek!"
[Mk. 13.2] "Látod ezeket a nagy épületeket?" – mondta neki Jézus." Követ kövön nem fognak itt hagyni, melyeket le nem rombolnának!"
[Mk. 13.3] Mikor aztán az Olajfák hegyén a szenthellyel átellenben leült, külön megkérdezték őt Péter, Jakab, János és András:
[Mk. 13.4] "Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek és micsoda jele lesz annak az időnek, amikor mindezeknek végbe kell menniük."
[Mk. 13.5] Ekkor Jézus így kezdett nekik beszélni: "Vigyázzatok, hogy valaki el ne tévelyítsen titeket!
[Mk. 13.6] Sokan fognak a nevemmel jönni s azt mondják: Én vagyok az! Sokakat el is fognak tévelyíteni.
[Mk. 13.7] Ha aztán háborúkról és háborús hírekről fogtok hallani, meg ne riadjatok! Meg kell történniük, de ez még nem a vég.
[Mk. 13.8] Mert nemzet nemzetre s királyság királyságra fog támadni. Helyenként földrengések lesznek, éhínségek támadnak. A szülőfájdalmaknak csak kezdete ez.
[Mk. 13.9] De ti vigyázzatok magatokra. Tanácsoknak, gyülekezeteknek fognak átadni titeket, meg fognak verni benneteket, helytartók, királyok előtt fogtok állni énértem, nekik tanúságtételül!
[Mk. 13.10] Előbb azonban az összes nemzetekhez el kell jutni az örömüzenet hirdetésével.
[Mk. 13.11] Ha aztán elárulnak s elhurcolnak titeket, ne legyen előre gondotok arra, hogy mit szóljatok, hanem amit éppen abban az órában adnak majd nektek, azt mondjátok! Mert nem ti lesztek a szólók, hanem a Szent Szellem.
[Mk. 13.12] Akkor halálra fogja adni testvér a testvérét, atya a gyermekét. A gyermekek a szüleikre támadnak és megöletik őket.
[Mk. 13.13] Az én nevemért mindenki előtt gyűlöletesek lesztek! Ám, aki végig állhatatos marad, meg fog menekülni!
[Mk. 13.14] Ha aztán megpillantjátok majd az utálatos pusztítást, mely ott fog állani ahol nem kellene – aki olvassa, értse meg -, akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekbe,
[Mk. 13.15] aki a háztetőn lesz, ne szálljon alá s ne menjen be, hogy valamit magával vigyen,
[Mk. 13.16] aki a mezőn lesz, ne térjen vissza ahhoz, ami mögötte van, hogy elhozza a köpenyét.
[Mk. 13.17] Jaj lesz azokban a napokban a terhes és a szoptatós asszonyoknak!
[Mk. 13.18] Imádkozzatok, hogy ne télen történjék.
[Mk. 13.19] Mert azokon a napokon olyan szorongatás lesz, amilyen még nem volt a teremtés kezdete óta, melyet Isten teremtett, a mai napig, és nem is lesz.
[Mk. 13.20] S ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egy hús sem menekülne meg. De a kiválogatottakért, akiket kiválasztott magának, megrövidítette ama napokat!
[Mk. 13.21] Akkor, ha valaki azt mondaná: Itt, vagy ott a Krisztus, ne higgyétek!
[Mk. 13.22] Mert hamis krisztusok és hamis próféták fognak támadni, jeleket és csodákat fognak tenni, hogy amennyiben lehetséges még a kiválogatottakat is eltévelyítsék.
[Mk. 13.23] De ti vigyázzatok! Előre szóltam néktek!
[Mk. 13.24] Ámde azokban a napokban, ama szorongás után a nap el fog sötétedni, a hold nem adja többé fényét,
[Mk. 13.25] a csillagok hullani fognak az égből, s a mennyekben lévő hatalmak meginognak.
[Mk. 13.26] És akkor meg fogják látni az embernek Fiát, amint felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel eljön.
[Mk. 13.27] Akkor az embernek Fia szét fogja küldeni az angyalokat, s a négy szél irányából a föld szélétől az ég széléig magához fogja gyűjteni a kiválogatottakat.
[Mk. 13.28] A fügefáról tanuljatok el egy példázatot! Ha a hajtása már kizsendül, és leveleket növeszt, tudjátok, hogy közel a nyár:
[Mk. 13.29] így lesz akkor is, ha majd azt látjátok, hogy ezek megtörténnek, akkor tudjátok majd, hogy közel van az ajtó előtt.
[Mk. 13.30] Bizony azt mondom nektek, hogy az a nemzedék nem múlik el addig, amíg mindezek meg nem történnek.
[Mk. 13.31] Az ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim nem fognak elmúlni.
[Mk. 13.32] Ama napról és óráról pedig senki sem tud, még a mennyben az angyalok sem, a Fiú sem, hanem csak az Atya.
[Mk. 13.33] Vigyázzatok, virrasszatok! Nem tudjátok mikor lesz az az idő.
[Mk. 13.34] Olyan ez, mint mikor egy külföldre utazó elhagyja házát, s rabszolgáinak meghatalmazást ad, és kinek-kinek a maga munkáját kiadja, az ajtónállónak pedig megparancsolja, hogy ébren legyen.
[Mk. 13.35] Legyetek hát ébren! Hiszen nem tudjátok, hogy a ház ura mikor jön: este, éjfélkor, kakasszókor, vagy hajnalban.
[Mk. 13.36] Hogy mikor hirtelen megjön, szunnyadva ne találjon titeket.
[Mk. 13.37] Amit pedig nektek mondok, mindeneknek mondom: Ébren maradjatok."
14. RÉSZ
[Mk. 14.1] Két nap múltán pászka volt és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és írástudók azon voltak, hogy csellel elfogják és megöljék Jézust. 
[Mk. 14.2] Azt mondták tudniillik: "Ne az ünnepen, hogy a nép közt zavargás ne legyen."
[Mk. 14.3] Mialatt Betániában a poklos Simon házában volt és éppen asztalnál feküdt, odament egy asszony, kinél valódi és igen értékes nárdusszal telt alabástrom korsócska volt. Az asszony széttörte az alabástromot és kiöntötte tartalmát Jézus fejére.
[Mk. 14.4] Voltak ott némelyek, akik magukban bosszankodtak a dolgon." Mire való volt a nárdusznak ilyen eltékozlása?
[Mk. 14.5] Háromszáz dénárért is el lehetett volna adni ezt a kenetet s odaadni a szegényeknek!" Lihegő indulattal támadtak az asszonyra.
[Mk. 14.6] Jézus azonban így szólt: "Hagyjátok őt! Miért zaklatjátok? Nemes dolgot tett velem.
[Mk. 14.7] Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek majd velük, de én nem mindig leszek nálatok.
[Mk. 14.8] Ez az asszony azt tette, amihez módja volt: a temetésemre előre megkente illatszerrel a testemet.
[Mk. 14.9] Bizony azt mondom nektek, hogy ahol csak az egész világon az örömüzenetet hirdetni fogják, azt is beszélni fogják az ő emlékezetére, amit ő tett."
[Mk. 14.10] Ekkor Júdás, a karióti, a tizenkettő közül az egyik, elment a főpapokhoz, hogy őt átadja nekik.
[Mk. 14.11] Azok, mikor meghallották, megörültek és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Júdás aztán kereste az alkalmat, hogy átadhassa őt.
[Mk. 14.12] A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a pászkabárányt leölték, tanítványai megkérdezték Jézustól: "Mit akarsz? Hova menjünk, hogy elkészítsük apászkabárányt, hogy megehesd?"
[Mk. 14.13] Erre két tanítványt küldött el és ezt mondta nekik: "Menjetek el a városba, majd találkoztok egy emberrel, aki vizes korsót visz, kövessétek azt.
[Mk. 14.14] Ott, ahová bemegy, mondjátok meg a gazdának: A Tanító kérdezteti: Hol van az én szállásom, ahol tanítványaimmal a pászkabárányt megehetem?
[Mk. 14.15] Az erre egy nagy felházat fog mutatni, mely felszőnyegezve készen áll. Ott készítsétek el nekünk!"
[Mk. 14.16] A tanítványok elmentek, megérkeztek a városba, és úgy találták, ahogy az Úr megmondta nékik. Aztán elkészítették a pászkabárányt. 
[Mk. 14.17] Mikor beesteledett, elment oda a tizenkettővel.
[Mk. 14.18] Már az asztalnál feküdtek és ettek, mikor Jézus így szólt: "Bizony azt mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem. Az, aki velem együtt eszik."
[Mk. 14.19] Szomorúság fogta el őket, s egyenként megkérdezték tőle: "Vajon én-e?"
[Mk. 14.20] Azt felelte nekik: "A tizenkettő közül egyik, aki velem együtt mártogat a tálba.
[Mk. 14.21] Az embernek Fia elmegy ugyan, úgy, ahogy írva van felőle, de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja. Jobb volna annak az embernek, ha nem született volna."
[Mk. 14.22] Mialatt ettek, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, adott nekik és így szólt: "Vegyétek, ez az én testem!"
[Mk. 14.23] Aztán fogta a poharat, hálát adott, odaadta nekik, s azok mindnyájan ittak belőle.
[Mk. 14.24] "Ez az én vérem – mondta nekik -, a szövetség vére, mely sokakért ontatik ki.
[Mk. 14.25] Bizony azt mondom nektek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből többé addig a napig; amíg az Isten királyságában újra nem ihatok belőle."
[Mk. 14.26] Majd az éneklés után kimentek az Olajfák hegyére.
[Mk. 14.27] Közben ezt mondotta nekik Jézus: "Mindnyájan megütköztök majd bennem és tőrbe estek, mert írva van: Megverem majd a pásztort és elszélednek a juhok.
[Mk. 14.28] Ám feltámadásom után előttetek fogok menni Galileába."
[Mk. 14.29] Péter ezt felelte neki: "Ha mindnyájan megbotlanak is, de én nem."
[Mk. 14.30] Erre Jézus ezt mondta neki: "Bizony azt mondom neked, hogy ma, ez éjszakán, mielőtt a kakas kétszer kukorékolna, háromszor megtagadsz engem."
[Mk. 14.31] De Péter erősködve hangoztatta: "Ha veled együtt kellene meghalnom is, meg nem tagadlak téged." Hasonlóképpen szóltak mindannyian.
[Mk. 14.32] Mikor arra a helyre érkeztek, melynek Gecsemáné a neve, így szólt tanítványaihoz: "Üljetek le ide, amíg én imádkozom."
[Mk. 14.33] Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Aztán rémület és otthontalanság érzete kezdte nyugtalanítani s így szólt hozzájuk:
[Mk. 14.34] "Szomorúság borult a lelkemre mindhalálig! Maradjatok itt és virrasszatok."
[Mk. 14.35] Kissé előrement, a földre esett és úgy imádkozott, hogy ha lehetséges, távozzék tőle ez az óra.
[Mk. 14.36] "Abba, Atyám! – mondta – minden lehetséges neked: Távoztasd el tőlem azt a poharat! De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te."
[Mk. 14.37] Aztán odament és szunnyadva találta őket." Simon, szunnyadsz? – kérdezte Pétert. Nem volt erőd egy órát ébren tölteni?
[Mk. 14.38] Maradjatok ébren és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok! A szellem ugyan hajtja az indulatot, de a hús erőtlen!"
[Mk. 14.39] Azután elment és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.
[Mk. 14.40] Mikor ismét odament, szunnyadva találta őket, mert szemükre álom nehezedett. Azt sem tudták mit feleljenek neki.
[Mk. 14.41] Harmadszor is odament és azt mondta nekik: "Szunnyadjatok most már és nyugodjatok! Nincs a gonosz előtt akadály. Eljött az óra. Íme az embernek Fiát átadják a vétkezők kezébe.
[Mk. 14.42] Keljetek fel! Menjünk! Lám megérkezett, aki engem elárul."
[Mk. 14.43] Azonnal, még mialatt beszélt, megjelent Júdás, a tizenkettő közül egy és vele jött a főpapoktól, írástudóktól és vénektől egy egész tömeg, kezükben kardokkal és botokkal.
[Mk. 14.44] Aki elárulta, egy jelben egyezett meg velük: "Akit majd megcsókolok – mondotta – az az! Ragadjátok meg és vezessétek el biztonsággal!"
[Mk. 14.45] Mikor odaért, hozzálépett és így szólt: "Rabbi!" S megcsókolta őt.
[Mk. 14.46] Azok meg rávetették kezüket és elfogták.
[Mk. 14.47] Valaki, egy a mellette állók közül kirántotta kardját, rávágott a főpap rabszolgájára és leszelte annak fülét.
[Mk. 14.48] Ekkor Jézus megszólalt: "Mint egy haramiára, úgy jöttetek rám, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem!
[Mk. 14.49] Napról-napra veletek voltam, a szenthelyen tanítottam s nem fogtatok el. De kell, hogy az Írások beteljesedjenek."
[Mk. 14.50] Ekkor otthagyták őt és mind elfutottak.
[Mk. 14.51] Egy ifjú azonban követte őt, kinek meztelen testét csak egy lepedő burkolta. Ezt megragadták,
[Mk. 14.52] de az kezükben hagyta a lepedőt és meztelenül elfutott.
[Mk. 14.53] Jézust elvezették a főpaphoz. A főpapok, a vének és az írástudók is mindnyájan összeültek.
[Mk. 14.54] Péter pedig messziről követte őt be a főpap udvarába és ott ült a szolgákkal együtt és melegedett a tűznél.
[Mk. 14.55] A főpapok és az egész nagytanács tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy megölethessék, de nem találtak.
[Mk. 14.56] Sokan tettek ugyan hamis tanúvallomásokat ellene, de a vallomások nem voltak egybehangzók.
[Mk. 14.57] Később aztán előálltak némelyek, s a következő hamis vallomást tették ellene:
[Mk. 14.58] "Hallottuk, mikor ezt mondta: Le fogom rombolni ezt a templomot, mely kézzel épült és három nap alatt másikat, nem kézzel épültet építek helyébe."
[Mk. 14.59] De még így sem volt egybehangzó a tanúvallomásuk.
[Mk. 14.60] Ekkor kiállt a középre a főpap és megkérdezte Jézust: "Hát te semmit sem felelsz, bármilyen tanúságot tesznek is azok ellened?"
[Mk. 14.61] Ő azonban hallgatott és nem felelt semmit sem. A főpap újabb kérdést intézett hozzá: "Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?" – kérdezte.
[Mk. 14.62] Erre Jézus ezt felelte: "Én vagyok. Majd látni fogjátok az embernek Fiát, amint a Hatalom jobbján ül, s az ég felhőivel eljön!"
[Mk. 14.63] Erre a főpap megszaggatta köntösét, és ezt mondta: "Mi szükségünk van még tanúkra?
[Mk. 14.64] Hallottátok a káromlást. Mi a véleményetek?" Azok mind elítélték őt azzal, hogy méltó a halálra.
[Mk. 14.65] Erre némelyek köpdösni kezdték, majd letakarták az arcát, arcul verdesték és felszólították: "Prófétálj!" A szolgák is arcul verdesték őt.
[Mk. 14.66] Mialatt Péter lenn az udvarban volt, odajött a főpap egyik fiatal rabszolgálója,
[Mk. 14.67] s ahogy meglátta a melegedő Pétert, megnézte, s azt mondotta: "Te is a názáreti Jézussal voltál!"
[Mk. 14.68] Ám ő letagadta." Nem tudom, de nem is értem, mit beszélsz!" – szólt. Ekkor kiment az előcsarnokba,
[Mk. 14.69] hol a rabszolgáló, amint meglátta, újra mondogatni kezdte a mellette állóknak: "Ez közülük való!"
[Mk. 14.70] Ismét letagadta. Kis idő múltán a mellette állók újra azt mondták Péternek: "Csakugyan közülük való vagy. Hiszen galileai is vagy."
[Mk. 14.71] Ő azonban átkozódni, esküdözni kezdett: "Nem ismerem ezt az embert, akiről beszéltek!"
[Mk. 14.72] Ekkor másodszor kukorékolt a kakas. Péter pedig visszaemlékezett arra a szóra, melyet Jézus mondott neki, hogy mielőtt a kakas kétszer kukorékolna, háromszor tagadsz meg engem. S erre gondolva, sírt.
15. RÉSZ
[Mk. 15.1] A főpapok a vénekkel és írástudókkal és az egész nagytanáccsal hajnalban rögtön ülést tartottak, utána Jézust megkötöztették, elvitették és átadták Pilátusnak.
[Mk. 15.2] Pilátus aztán kikérdezte őt: "Te vagy a zsidók királya?" "Te mondod!" – felelte neki.
[Mk. 15.3] Közben a főpapok sok vádat hoztak fel ellene.
[Mk. 15.4] Pilátus erre újra megkérdezte: "Hát semmit sem felelsz? Nézd, micsoda tanúságot tesznek ellened."
[Mk. 15.5] Jézus azonban többé semmire sem felelt, úgyhogy Pilátus elcsodálkozott.
[Mk. 15.6] Szokás volt, hogy ünnepenként elbocsátott nekik egy-egy foglyot, akit éppen kértek.
[Mk. 15.7] Volt akkor egy Barabbás nevű fogoly, kit lázadókkal együtt bilincseltek meg. Ezek a lázadók gyilkosságot is követtek el.
[Mk. 15.8] Feljött a tömeg és kérni kezdte, hogy tegye meg nekik, amit mindig meg szokott tenni.
[Mk. 15.9] Pilátus megkérdezte tőlük: "Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?"
[Mk. 15.10] Tudta ugyanis, hogy a főpapok féltékenységből adták kezére.
[Mk. 15.11] A főpapok azonban fellázították a népet, hogy inkább Barabbást bocsássa el nekik.
[Mk. 15.12] "Mit tegyek hát azzal, akit a zsidók királyának mondotok?" – kérdezte újra tőlük,
[Mk. 15.13] mire azok újra kiáltozták: "Feszítsd meg!"
[Mk. 15.14] "De hát mi gonoszat tett?" – kérdezte őket Pilátus, mire azok még inkább kiáltozták: "Feszítsd meg!"
[Mk. 15.15] Mivel Pilátus eleget akart tenni a tömegnek, elbocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megkorbácsoltatta és átadta, hogy megfeszítsék.
[Mk. 15.16] A katonák azután bevezették őt az előcsarnokba, mely a kaszárnya (pretorium), s oda összehívták az egész szakaszt.
[Mk. 15.17] Bíbor köntösbe öltöztették és tövisből font koszorút tettek feje köré.
[Mk. 15.18] Aztán köszönteni kezdték: "Örvendj Zsidók Királya!"
[Mk. 15.19] Majd náddal verték a fejét és leköpdösték, földre borultak és hajlongtak előtte.
[Mk. 15.20] Mikor már eleget gúnyolták, lehúzták róla a bíbort és ráadták a saját köpenyét. Azután elvezették, hogy megfeszítsék.
[Mk. 15.21] Egy arra elmenő embert, bizonyos cirénei Simont, Rufusz és Alexander atyját, ki a mezőről jött, rákényszerítették, hogy a keresztjét vigye.
[Mk. 15.22] A Golgota nevű helyre vitték, mi lefordítva: Koponya helye.
[Mk. 15.23] Ott mirhával kevert bort adtak neki, de nem fogadta el.
[Mk. 15.24] Azután megfeszítették. Ruháit szétosztották, sorsot vetve rájuk, hogy ki mit vigyen belőlük.
[Mk. 15.25] Harmadik óra volt, mikor keresztre feszítették.
[Mk. 15.26] Vádló írást helyeztek föléje: "A ZSIDÓK KIRÁLYA."
[Mk. 15.27] Két haramiát is megfeszítettek vele együtt, egyiket jobb, a másikat bal keze felől.
[Mk. 15.28] És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: "És törvényszegők közé számlálták."
[Mk. 15.29] Az arra elmenők káromolták, a fejüket csóválták és így szóltak: "Hah! Te, ki a templomot lerombolod, és három nap alatt felépíted,
[Mk. 15.30] szabadítsd meg magadat! Szállj le a keresztről!"
[Mk. 15.31] Hasonló módon gúnyolódtak az írástudókkal együtt a főpapok is. Azt mondogatták egymás között: "Másokat megmentett, de magát nem képes megmenteni.
[Mk. 15.32] Na, Felkent! Izráel királya! Szálljon le most a keresztről, hogy lássunk és higgyünk!" Ócsárolták őt azok is, akiket vele együtt feszítettek meg.
[Mk. 15.33] Mikor azonban a hatodik óra lett, az egész földön sötétség támadt a kilencedik óráig.
[Mk. 15.34] A kilencedik órában Jézus nagy hangon kiáltotta: „Elói, Elói, lama szabachtani!” Ami lefordítva: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”
[Mk. 15.35] Ahogy a mellette állók közül egyesek ezt meghallották, így szóltak: „Ni, Illést hívja!”
[Mk. 15.36] Valaki elfutott, spongyát ecettel töltött meg, egy nádszálra tette és megitatta őt. „Hagyjátok, – mondta – lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye.”
[Mk. 15.37] Jézus pedig hangos kiáltás után kilehelte szellemét.
[Mk. 15.38] A templom függönye felülről aljáig kettérepedt.
[Mk. 15.39] Mikor a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy hogyan lehelte ki szellemét, azt mondta: „Valóban Isten Fia volt ez az ember!”
[Mk. 15.40] Asszonyok is voltak ott, akik messziről szemlélődtek, köztük magdalai Mária, Mária, a kisebbik Jakabnak és Józsénak anyja, és Salómé,
[Mk. 15.41] kik már akkor követték és kiszolgálták őt, mikor még Galileában időzött. Rajtuk kívül még sok más nő, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.
[Mk. 15.42] Már késő délután lett. Miután előkészület ideje volt, azaz szombatelő,
[Mk. 15.43] az Arimátiából való József, egy nemesen viselkedő tanácstag, aki maga is várta Isten királyságát, nekibátorodott, bement Pilátushoz és elkérte Jézus testét.
[Mk. 15.44] Pilátus elcsodálkozott azon, hogy már halott. Magához hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy régen halt-e meg.
[Mk. 15.45] Miután jelentést kapott a századostól, a holttestet odaajándékozta Józsefnek.
[Mk. 15.46] Ez azután finom gyolcsot vásárolt, s miután levette a keresztfáról, a gyolcsba begöngyölte őt, aztán lehelyezte egy sírboltba, mely sziklából volt kivésve. A sír ajtaja elé nagy követ hengerítettek.
[Mk. 15.47] Magdalai Mária és Mária, a Józsé anyja pedig figyelték, hogy hova helyezik őt.

16. RÉSZ
[Mk. 16.1] Miután a szombat eltelt, magdalai Mária, Mária, a Jakab anyja és Salomé illatszereket vásároltak, hogy a sírhoz menjenek és megkenjék őt.
[Mk. 16.2] A hét első napján igen korán érkeztek ki a sírhoz, már napfelkeltekor.
[Mk. 16.3] Útközben egymással így beszélgettek: „Ki fogja nekünk a sírbolt ajtajából elgördíteni a követ?”
[Mk. 16.4] Mikor azonban feltekintettek, észrevették, hogy a kő már el van gördítve. A kő tudniillik igen nagy volt.
[Mk. 16.5] Mikor a sírba beléptek, egy fehér ruhába burkolt ifjút láttak jobb kéz felől ülni és megdöbbentek.
[Mk. 16.6] Ám az így szólt hozzájuk: „Meg ne döbbenjetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek. Feltámadott. Nincs itt. Nézzétek, itt a hely, ahová helyezték.
[Mk. 16.7] De ti menjetek el, s mondjátok meg tanítványainak és Péternek, hogy előttetek fog Galileába menni. Ott meg fogjátok látni őt, amint megmondta nektek.”
[Mk. 16.8] Mikor kijutottak, futva mentek el a sírtól, mert reszketés ült rájuk, és magukon kívül voltak, úgyhogy senkinek sem szóltak egy szót sem, mert féltek.
[Mk. 16.9] Jézus, miután a hét első napján feltámadott, először magdalai Máriának jelent meg, akitől hét ördögöt űzött el.
[Mk. 16.10] Mária eltávozása után hírt adott a vele levőknek, kik gyászoltak és sírtak,
[Mk. 16.11] s kik akkor is, mikor hallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.
[Mk. 16.12] Ezek után közülük kettőnek, mikor azok a mezőn mentek, más alakban lett láthatóvá.
[Mk. 16.13] Ezek elmentek, és hírt vittek a többieknek, de nekik sem hitték el.
[Mk. 16.14] Utoljára a tizenegynek vált láthatóvá, mikor asztalnál feküdtek. Jézus korholta őket, megszidta hitetlenségükért és keményszívűségükért, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadtan látták őt.
[Mk. 16.15] Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világba, s hirdessétek minden teremtménynek az örömhírt:
[Mk. 16.16] Hogy aki hisz és bemerítkezik, megmenekül. De azt, aki nem hisz, el fogják kárhoztatni,
[Mk. 16.17] azokat ellenben, akik hittek, a következő jelek fogják kísérni: Nevemmel ördögöket fognak kiűzni, új nyelveken fognak szólni,
[Mk. 16.18] kígyókat emelnek fel, s ha valami halálos mérget isznak, nem fog nekik ártani, gyengélkedőkre vetik kezüket, s azok állapota megjavul.”
[Mk. 16.19] Az Urat, Jézust meg azután, hogy beszélt velük, felvették az égbe, hol Isten jobbján ült le.
[Mk. 16.20] Tanítványai pedig elmentek és mindenhol hirdették az igét. Az Úr velük munkálkodott együtt, és az igehirdetést követő jeleken át megszilárdította a lelkekben az igét.

AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT
1. RÉSZ
[Lk. 1.1] Miután már sokan fogtak hozzá, hogy a köztünk teljességre jutott eseményeket rendbe szedve elbeszéljék
[Lk. 1.2] úgy, ahogyan azokat nekünk azok átadták, akik az igének kezdettől fogva szemtanúi és szolgái lettek,
[Lk. 1.3] jónak láttam én is, ki mindennek eleitől fogva pontosan utánajártam, hogy sorjában leírjam őket neked, igen derék Teofilosz,
[Lk. 1.4] hogy felismerd ama dolgok bizonyosságát, amelyekre oktattak.
[Lk. 1.5] Júdea királyának, Heródesnek napjaiban volt egy Zakariás nevű pap, aki Abia napi beosztásában szolgált. Ennek felesége is Áron leányai közül származott, a neve Erzsébet volt.
[Lk. 1.6] Isten előtt mindketten igazságosak voltak, és feddhetetlenül jártak az Úr összes parancsolataiban és az ő igazságos útjain.
[Lk. 1.7] Nem volt gyermekük, mivelhogy Erzsébet meddő volt és mind a ketten már élemedett korú emberek voltak.
[Lk. 1.8] Történt aztán, hogy amikor Zakariás a napi beosztás rendjében az Isten előtt papi tisztjét végezte,
[Lk. 1.9] a papi szokásnak megfelelően a sorsvetés neki juttatta azt a feladatot, hogy az Úr templomába bemenjen füstölni.
[Lk. 1.10] A füstölő áldozat órájában, mialatt az egész néptömeg künn imádkozott,
[Lk. 1.11] történt, hogy az Úrnak angyala a füstölő oltártól jobb kéz felől állva megjelent neki.
[Lk. 1.12] Zakariást, amikor meglátta őt, nyugtalanság és félelem szállta meg.
[Lk. 1.13] Ám az angyal így szólt hozzá: "Ne félj, Zakariás, hiszen könyörgésed meghallgatásra lelt. Feleséged, Erzsébet fiat fog szülni neked, és azt te majd János névvel nevezed.
[Lk. 1.14] Örömödre és ujjongásodra lesz e gyermek, sőt sokan fognak örülni annak születésén,
[Lk. 1.15] mert nagy lesz az Úr előtt. Nem fog inni sem bort, sem pálinkát, és már anyja méhétől Szent Szellem fogja betölteni.
[Lk. 1.16] Izráel fiai közül sokakat fog az Úrhoz, Istenünkhöz téríteni.
[Lk. 1.17] Ő előtte fog járni Illés szellemével és hatalmával, hogy az atyák szívét a fiakhoz visszatérítse, engedetleneket az igazságosak észjárására hozza, hogy az Úrnak jól fölkészült népet állítson elő."
[Lk. 1.18] Zakariás megkérdezte az angyaltól: "Miről tudhatom ezt meg? Hiszen öreg ember vagyok, és feleségem is élemedett korú."
[Lk. 1.19] "Én Gábriel vagyok – felelte neki az angyal – az, aki Isten mellett szoktam állni. Azért küldtek el, hogy beszéljek veled, és örömhírül hirdessem ezeket.
[Lk. 1.20] Hallgatásra leszel azonban ítélve addig a napig, amelyen megtörténnek ezek, nem fogsz tudni szólni amiatt, hogy nem hittél szavaimnak, melyek a maguk idejében be fognak teljesedni."
[Lk. 1.21] A nép pedig várt Zakariásra, és csodálkozott azon, hogy késik a templomban.
[Lk. 1.22] Mikor aztán kiment és nem tudott szólani hozzájuk, fölismerték, hogy látomást látott a templomban. Csak integetett nekik, de megmaradt némának.
[Lk. 1.23] Mikor papi szolgálatának napjai beteltek, elment haza.
[Lk. 1.24] E napok után felesége, Erzsébet fogant, majd öt hónapra elrejtőzött. Azt mondta:
[Lk. 1.25] "Így tett velem az Úr azokban a napokban, amelyekben rám tekintett, hogy gyalázatomat, melyet az emberek között viseltem, levegye rólam."
[Lk. 1.26] A hatodik hónapban azután az Isten Galileának egyik városában, melynek neve Názáret, elküldte Gábriel angyalt
[Lk. 1.27] egy szűzhöz, aki egy – a Dávid házából való József nevű férfinak volt a jegyese. A szűz neve Mária volt.
[Lk. 1.28] Bement hozzá az angyal és megszólította: "Örülj, kegyelembe fogadott, az Úr van veled."
[Lk. 1.29] A leányt azonban megzavarta a szó, de amíg fontolgatta, hogy honnan eredhet a köszöntés,
[Lk. 1.30] az angyal így szólt hozzá: "Ne félj, Mária, hiszen kegyelmet találtál az Istennél.
[Lk. 1.31] Lásd, méhedben foganni fogsz, fiat szülsz, és azt a Jézus névvel fogod nevezni.
[Lk. 1.32] Nagy lesz ő, a Magasságos Fiának nevezik majd, s az Úr, az Isten, neki adja atyjának, Dávidnak trónját,
[Lk. 1.33] úgyhogy az örök korokon át fog Jákób házán uralkodni, s királyságának nem lesz vége."
[Lk. 1.34] "Hogy lehet ez meg – kérdezte Mária az angyaltól -, miután én férfit nem ismerek?"
[Lk. 1.35] "A Szent Szellem száll reád – felelte neki az angyal -, a Magasságosnak hatalma fogja rád vetni árnyékát, ezért szentnek fogják nevezni szülöttedet, Isten Fiának.
[Lk. 1.36] Lásd, rokonod, Erzsébet maga is fiúval terhes öregségében és most már hatodik hónapjában van az, akit meddőnek neveznek.
[Lk. 1.37] Mert nincs olyan dolog, amely Istennél lehetetlen volna."
[Lk. 1.38] "Itt van az Úr rabszolgálója – szólt erre Mária. Ahogy mondtad, úgy történjék velem. Ezzel az angyal eltávozott tőle.
[Lk. 1.39] Ezekben a napokban Mária útnak indult, és nagy sietséggel ment a felvidékre, Júda városába.
[Lk. 1.40] Ott bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
[Lk. 1.41] Amikor Erzsébet Mária köszöntését meghallotta, az történt, hogy a magzat repesni kezdett Erzsébet méhében, Erzsébet meg Szent Szellemmel telt meg,
[Lk. 1.42] és hangos szóval így kiáltott: "Asszonyok áldotta vagy te s áldott a méhed gyümölcse!
[Lk. 1.43] Honnan ért engem ez a kegyelem, hogy Uramnak anyja jöjjön hozzám?
[Lk. 1.44] Lásd, amikor köszöntésed hangja fülembe csengett, repesni kezdett a magzat méhemben.
[Lk. 1.45] Boldog, aki elhitte, hogy eljő beteljesedése mindannak, amit az Úr szólott neki."
[Lk. 1.46] Mária így szólt: "Magasztalja lelkem az Urat!
[Lk. 1.47] Szellemem ujjongásba tör ki Megmentőmön, Istenemen,
[Lk. 1.48] hogy rátekintett rabszolgálójának alacsony voltára. Hiszen mostantól fogva minden nemzedék boldognak fog mondani engem.
[Lk. 1.49] Mert felséges dolgokat tett velem a Hatalmas! Szent az ő neve.
[Lk. 1.50] Irgalma nemzedékről nemzedékre tart azokon, akik őt félik.
[Lk. 1.51] Karjával megvalósította hatalmának uralmát. Szétszórta azokat, akiket szívük gondolkodása fennhéjázásra bírt,
[Lk. 1.52] a hatalom birtokosait trónjukról letaszította, és az alacsonyakat felmagasztalta,
[Lk. 1.53] éhezőket javakkal töltött meg, és gazdagokat éhesen küldött el.
[Lk. 1.54] Fölvette szolgájának, Izráelnek gondját,
[Lk. 1.55] visszaemlékezett Ábrahámnak és magvának ígért örök irgalmasságára, úgy, ahogy arról atyáinkhoz szólott."
[Lk. 1.56] Mária mintegy három hónapig maradt Erzsébetnél, azután visszatért.
[Lk. 1.57] Erzsébet szülésének ideje pedig betelt, és fiat szült.
[Lk. 1.58] Mikor a környéken lakók és a rokonok meghallották, hogy az Úr milyen nagy irgalommal fordult feléje, vele együtt örvendeztek.
[Lk. 1.59] A nyolcadik napon aztán eljöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket, atyja nevéről Zakariásnak akarták nevezni.
[Lk. 1.60] Megszólalt azonban az anyja: "Ne úgy hívjátok! János lesz annak neve."
[Lk. 1.61] "Nincs a rokonságban senki, akit e névvel neveznének" – mondták neki -,
[Lk. 1.62] majd intettek atyjának, hogy vajon minek akarja az nevezni,
[Lk. 1.63] mire ő egy táblácskát kért, és ezt írta rá: "János a neve." Mindnyájan elcsodálkoztak.
[Lk. 1.64] Erre azonnal megnyílt Zakariásnak a szája és nyelve, az Istent áldva beszélni kezdett.
[Lk. 1.65] A környéken lakókat pedig nagy félelem szállotta meg, Júdea egész fennsíkján mindenfelé szóbeszéd tárgyává lettek mindezek a dolgok.
[Lk. 1.66] Azok, akik hallották, mind szívükre vették és így szóltak: "Ugyan mivé válik még ez a gyermek? Hisz máris vele van az Úr keze."
[Lk. 1.67] Atyja, Zakariás pedig Szent Szellemmel telt meg és prófétaként mondta:
[Lk. 1.68] "Áldott az Úr, Izráelnek Istene, hogy rátekintett népére, és megváltást szerzett neki,
[Lk. 1.69] hogy szolgájának, Dávidnak házában megmentő szarvát támasztotta nekünk,
[Lk. 1.70] annak megfelelően, ahogy azt örökidőktől fogva szóló szent prófétáinak száján át szólotta.
[Lk. 1.71] Ellenségeinktől menekülést szerzett. Menekülést mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket,
[Lk. 1.72] hogy így irgalmasságot tegyen atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről,
[Lk. 1.73] arról az esküről, mellyel atyánknak, Ábrahámnak esküdött,
[Lk. 1.74] hogy miután ellenségeink kezéből kiragad, megadja nekünk, hogy félelem nélkül szolgálhassuk őt.
[Lk. 1.75] Őelőtte járva minden napunkon jámborságban és igazságosságban.
[Lk. 1.76] Téged is kisgyermek, a Magasságos prófétájának fognak nevezni, mert az Úr előtt fogsz járni, hogy az ő útjait elkészítsd,
[Lk. 1.77] hogy a menekülés ismeretét közöld népével, azaz vétkeik elengedését,
[Lk. 1.78] annak következtében, hogy Istenünk irgalomra gerjedt s ez irgalommal reánk tekintett a magasságból a napfölkelte,
[Lk. 1.79] hogy a sötétségben és a halál árnyékában ülőket beragyogja, s lábunkat a békesség útjára igazítsa."
[Lk. 1.80] A gyermeknek aztán növekedést és erőre jutást adott a szellem, s addig a napig azonban, amelyen Izráelnek bemutatkozott, a pusztában tartózkodott.
2. RÉSZ
[Lk. 2.1] Azokban a napokban történt, hogy a felséges Cézár rendeletet adott ki, hogy az egész lakott földet írják össze.
[Lk. 2.2] Ez az összeírás volt az első, és Küréniosz szíriai helytartósága idején történt.
[Lk. 2.3] Az összeírás végett mindenki úton volt, ki-ki a saját városa felé.
[Lk. 2.4] Galileából, Názáret városából József is fölment Dávid városába, melyet Betlehemnek hívnak, mivel Dávid házából és atyafiságából származott,
[Lk. 2.5] ment, hogy összeírják Máriával együtt, ki jegyese volt, és terhes volt.
[Lk. 2.6] Történt, hogy ott-tartózkodásuk alatt beteltek a napok, amikor szülnie kellett.
[Lk. 2.7] Meg is szülte elsőszülött Fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mivelhogy a szálláson nem volt helyük.
[Lk. 2.8] Azon a vidéken pásztorok tartózkodtak a szabad ég alatt, s az éjszakában őrváltásról őrváltásra őrizték nyájukat.
[Lk. 2.9] Egyszer csak az Úrnak egy angyala állott melléjük, és az Úr dicsősége körülragyogta őket. Nagy félelem ült reájuk,
[Lk. 2.10] de az angyal ezt mondta nékik: "Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek néktek, mely az egész népnek is öröme lesz:
[Lk. 2.11] Ma megmentő született nektek a Dávid városában, s ez maga a Krisztus, az Úr.
[Lk. 2.12] Ezt a jelt rendelték nektek: egy kisdedet fogtok találni bepólyálva, jászolban fekve."
[Lk. 2.13] Ekkor hirtelen a mennyei hadseregből sok-sok angyal állott az angyal mellé, s azok ily szóval magasztalták az Istent:
[Lk. 2.14] "A magasságokban dicsőség Istennek, és a földön békesség az Istennek tetsző emberek között!"
[Lk. 2.15] Történt aztán, hogy mihelyt az angyalok a pásztoroktól az égbe távoztak, ezek beszélgetni kezdtek egymás között: "Na, menjünk el Betlehemig, hadd lássuk meg ezt az eseményt, melyet az Úr megismertetett velünk."
[Lk. 2.16] Sietve elmentek, és meg is lelték Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet is.
[Lk. 2.17] Mikor meglátták, megismertették a szózatot, amelyet a gyermek felől nekik szóltak.
[Lk. 2.18] Mindazokat, akik hallották, csodálkozóba ejtették azok a szavak, melyeket a pásztorok mondottak nekik.
[Lk. 2.19] Mária pedig e szavakat mind megőrizte, és a szívében egybevetegette azokat.
[Lk. 2.20] A pásztorok azután visszatértek, közben dicsőítették és magasztalták az Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy ahogy nekik megmondották.
[Lk. 2.21] Mikor pedig betelt a nyolc nap ahhoz, hogy körülmetéljék őt, Jézus névvel nevezték el, melyet az angyal említett meg, még mielőtt Mária méhébe fogadta volna őt.
[Lk. 2.22] Amikor aztán a Mózes törvénye szerint elteltek tisztulásuknak napjai, fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy az Úr elé állítsák,
[Lk. 2.23] aszerint, ahogy az Úr törvényében írva van, hogy minden férfi-magzatot, ki anyja méhét megnyitja, az Úr szenteltjének kell nevezni.
[Lk. 2.24] Fölvitték, hogy az Úr törvényében megírottak szerint megadják az áldozatot, egy pár gerlét, vagy két galambfiókát.
[Lk. 2.25] Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű ember. Ez az ember igazságos és lelkiismeretes volt, várta Izráel megbátorítását, és Szent Szellem ült rajta.
[Lk. 2.26] Korábban kijelentést kapott a Szent Szellemtől, hogy nem lát addig halált, amíg meg nem látja az Úrnak Felkentjét.
[Lk. 2.27] Szellem indítására ment el a szent helyre, úgyhogy amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvényes szokást megtegyék érte,
[Lk. 2.28] ölébe vette őt, és az Istent áldva így szólt:
[Lk. 2.29] "Most bocsátod el rabszolgádat, én Parancsolóm úgy, ahogy megígérted, békességgel,
[Lk. 2.30] mert már meglátta szemem megmentő hatalmadat, 
[Lk. 2.31] melyet az összes nemzetek szeme elé készítettél
[Lk. 2.32] világosságul, hogy azt nemzeteknek leleplezd, és népednek, Izráelnek dicsőséget szerezzél."
[Lk. 2.33] A gyermek atyja és anyja csodálkozva hallgatták, amit Simeon őfelőle mondott.
[Lk. 2.34] Simeon aztán megáldotta őket, majd így szólt a gyermek anyjához, Máriához: "Lásd, ő sokak elesésének és felkeltének okául jelent meg Izráelben, és jelül, melynek ellene fognak mondani.
[Lk. 2.35] Sőt néked magadnak is kard járja át majd lelkedet. Azért lesz ez, hogy sok szív fontolgatásairól lehulljon a lepel."
[Lk. 2.36] Anna is prófétafő volt, az Ászer törzséből való Fánuel leánya. Korban igen előrehaladott volt, szüzessége óta hét éven át élt férjével,
[Lk. 2.37] és most nyolcvannégy éves özvegy volt. Böjtölésekkel és könyörgésekkel szolgált az Istennek, s éjjel-nappal el nem maradt a szent helyről.
[Lk. 2.38] Abban az órában is ott állott, vallást tett az Isten mellett, és szólt őfelőle mindazokhoz, akik Jeruzsálem megváltását várták.
[Lk. 2.39] Mikor aztán mindent elvégeztek, amivel a törvény szerint tartoztak, Galileába tértek vissza, városukba, Názáretbe.
[Lk. 2.40] A gyermek pedig növekedett és szilárdult a bölcsességben, mely őt megtöltötte. Istennek kegyelme volt rajta.
[Lk. 2.41] Szülei a pászka ünnepén a szokásnak megfelelően évről- évre följártak Jeruzsálembe.
[Lk. 2.42] Akkor is, amikor tizenkét éves lett, az ünnepi szokás szerint fölmentek.
[Lk. 2.43] Amikor a napoknak végére jutottak, visszaindultak, a gyermek Jézus hátra maradt Jeruzsálemben, szülei azonban nem vették észre.
[Lk. 2.44] Mivelhogy azt gondolták, hogy az úti társaságban van, egy napi járóföldet mentek, és csak aztán keresték a rokonok és ismerősök között.
[Lk. 2.45] Mikor nem találták, keresésére indultak, és visszatértek Jeruzsálembe.
[Lk. 2.46] Úgy történt azonban, hogy csak három nap múltán találtak rá, amint éppen a templomban a tanítók közt ült, és hol hallgatta, hol meg kérdezgette őket.
[Lk. 2.47] Belátásai és feleletei mindenkit megdöbbentettek, aki csak hallotta őt.
[Lk. 2.48] Mikor szülei meglátták, megrettentek. "Gyermekem – szólította meg az anyja -, miért tettél így velünk? Lásd atyád, és én gyötrődve keresünk."
[Lk. 2.49] "Miért van, hogy kerestetek engem? – kérdezte tőlük Jézus. – Nem tudjá­tok, hogy nekem abban kell lennem, ami Atyámé?"
[Lk. 2.50] Ám ők nem látták át a beszédet, amelyet hozzájuk szólott.
[Lk. 2.51] De aláment velük, s Názáretbe került, hol magát alájuk vetette. Anyja azonban mind ezeket a dolgo­kat szívében őrizgette.
[Lk. 2.52] Jézus pedig folyton előrehaladt bölcsességben, testalkatban, Istennek és embereknek a kedvében.
3. RÉSZ
[Lk. 3.1] Tibériusz Cézár kormányzásának tizenötödik évében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea kormányzója, Heródes meg Galileának negyedes fejedelme, s ennek testvére Fülöp, Itureának és Trakónitisz tartománynak negyede; fejedelme, Lüzániász Abiléné negyedes fejedelme.
[Lk. 3.2] akkor Annás és Kajafás főpapok idejében: a pusztában az Úr szava szólott Zakariás fiához, Jánoshoz.
[Lk. 3.3] János bejárta a Jordánt környékező egész vidéket, s a más felismerésre térést jelképező bemerítést hirdette a vétkek megbocsá­tására,
[Lk. 3.4] amint Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében írva áll: "Kiáltó szól a pusztában: Készítsétek el az Úrnak útját: Egyenesekké tegyétek ösvényeit!
[Lk. 3.5] Teljék be min­den hasadék, alacsonyodjék le minden hegy és halom, a görbe legyen egyenessé, a göröngyös sima úttá,
[Lk. 3.6] és akkor minden hús meg fogja látni Isten megmentő hatalmát."
[Lk. 3.7] Azokhoz a tömegekhez, melyek kimentek hozzá, hogy bemerítse őket, így beszélt: "Viperák fajzatai, ki­csoda intett meg titeket, hogy az elkövetkező harag elől elmeneküljetek?
[Lk. 3.8] Teremjétek csak a más felismerésre téréshez méltó gyümölcsöket, s ne kezdjetek el maga­tokban így beszélni: Nekünk Ábrahám az atyánk, mert mondom nektek, Isten ezekből a kövekből is támaszthat Ábrahámnak gyermekeket.
[Lk. 3.9] A fejsze már a fák gyökerén van, kivágnak, és tűzre vetnek minden fát, amely nemes gyümölcsöt nem terem."
[Lk. 3.10] "Mit tegyünk hát?" – kérdezgette erre tőle a sokaság,
[Lk. 3.11] és ő ezt felelte nékik: "Akinek két köntöse van, adjon át egyet annak, akinek nincs, és akinek eledele van, ugyanúgy cselekedjék."
[Lk. 3.12] Eljöttek a vámszedők is, hogy bemerítse őket, s azt kérdezték tőle: "Tanító, mit tegyünk?"
[Lk. 3.13] János ezt mondta nékik: "Semmivel többet ne szedjetek be annál, ami rendelve van."
[Lk. 3.14] A katonák is megkérdezték őt: "Hát mi mit tegyünk?" "- Senkinek fenyegetésére ne legyetek – mondta nekik. Álürüggyel ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal."
[Lk. 3.15] Mialatt a nép feszülten várt és szívükben mindannyian azt fontolgatták János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus,
[Lk. 3.16] megszólalt János, és ezt mondta mindnyá­juknak: "Én vízbe merítelek titeket, de jő valaki, aki erősebb nálam, kinek még saruja szíját megoldani sem vagyok elég: Ő Szent Szellembe és tűzbe fog titeket meríteni.
[Lk. 3.17] Szórólapát van a kezében, hogy áttisztítsa szérűjét, csűrébe gyűjtse a gabonát, és olthatatlan tűzzel égesse el a polyvát."
[Lk. 3.18] Sok más bátorítással együtt hirdette a népnek az örömhírt.
[Lk. 3.19] Megfeddette Heródes negyedes fejedelmet, testvérének felesége, Heródiás miatt, s mindama rossz miatt, melyeket Heródes tett.
[Lk. 3.20] Mindezeket Heródes még azzal tetézte, hogy Jánost tömlöcbe záratta.
[Lk. 3.21] Amikor az egész nép bemerítkezett, s bemerítkezett Jézus is, történt, hogy mialatt imádkozott, megnyílt az ég,
[Lk. 3.22] és a Szent Szellem galamb alakjában testileg rája szállott. Szózat is támadt az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, elnyerted tetszésemet."
[Lk. 3.23] Maga Jézus, amikor szolgálatát elkezdte, mintegy harminc éves volt. A hiedelem szerint a József fia volt, aztán Élié,
[Lk. 3.24] Mattáté, Lévié, Melkié, Jannaié, Józsefé,
[Lk. 3.25] Mattatiászé, Ámoszé, Naumé, Eszlié, Naggaié,
[Lk. 3.26] Maáté, Mattatiászé, Semeié, Józéché, Jódáé,
[Lk. 3.27] Joanáé, Résáé, Zorobábelé, Salátiélé, Nérié,
[Lk. 3.28] Melkié, Addié, Kószámé, Elmadámé, Éré,
[Lk. 3.29] Jézusé, Eliézeré, Jórimé, Mattáté, Lévié,
[Lk. 3.30] Simeoné, Júdáé, Józsefé, Jónámé, Eljákimé,
[Lk. 3.31] Meleáé, Mennáé, Mattatáé, Nátáné, Dávidé,
[Lk. 3.32] Jesséé, Jóbédé, Boázé, Szalmóné, Naászoné,
[Lk. 3.33] Aminádábé, Adminé, Arnié, Esromé, Fáreszé, Júdáé,
[Lk. 3.34] Jákóbé, Izsáké, Ábrahámé, Táráé, Náchoré,
[Lk. 3.35] Seruché, Ragávé, Fáleké, Éberé, Saláé,
[Lk. 3.36] Kainámé, Arfaksádé, Sémé, Noéé, Lámeché,
[Lk. 3.37] Matusáláé, Énóché, Járedé, Maleleélé, Kaináné,
[Lk. 3.38] Enósé, Sété, Ádámé, Istené.
4. RÉSZ
[Lk. 4.1] Jézus Szent Szellemmel telten visszatért a Jordántól, s a Szellem negyven napon át űzte őt ide-oda a pusztában.
[Lk. 4.2] Ezalatt a vádló kísértette. Azokban a napokban semmit sem evett, de amikor azok elteltek, megéhezett.
[Lk. 4.3] Ekkor a vádló szólott hozzá: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré."
[Lk. 4.4] De Jézus ezt felelte neki: "Meg van írva, hogy ne csak kenyérrel éljen az ember."
[Lk. 4.5] Erre a vádló a magasba vitte őt fel, és egy szempillan­tásban megmutatta neki a lakott föld összes királyságát.
[Lk. 4.6] Majd így szólt hozzá: "Neked adom ezt az egész birodal­mat s a királyságok dicsőségét, mert nekem adták azt, és én annak adom, akinek akarom,
[Lk. 4.7] Ha tehát a földre borulsz előttem, tied lesz az egész."
[Lk. 4.8] Megszólalt Jézus: "Meg van írva – mondta neki – Istenedet, az Urat imádd, és csak őt szolgáld."
[Lk. 4.9] Elvitte aztán Jeruzsálembe, ott a templom ormára állította, és ezt mondta neki: "Ha Isten Fia vagy, vesd magad innen alá.
[Lk. 4.10] Hiszen meg van írva: Angyalainak parancsol felőled,
[Lk. 4.11] hogy megőrizzenek téged, hogy kezükön hordozzanak, hogy valahogy kőbe meg ne üsd lábadat."
[Lk. 4.12] Megszólalt Jézus, és ezt felelte neki: "Azt mondják: Ne tedd próbára Istenedet, az Urat!"
[Lk. 4.13] Ezzel a vádló minden kísértését elvégezte, s egy időre elállott tőle.
[Lk. 4.14] Jézus aztán a Szellem hatalmával visszatért Galileá­ba. Az egész környéken szétment a híre.
[Lk. 4.15] Zsinagó­gáikban tanított, és mindenki dicsőítette.
[Lk. 4.16] Eljutott Názáretbe is, ahol felnövekedett. Ahogy szokta, szombatnapon bement a zsinagógába. Ott felállt, hogy felolvasson.
[Lk. 4.17] Ézsaiás próféta tekercsét adták oda neki. Amikor felnyitotta a tekercset, egy helyre bukkant, amelyen ez volt írva:
[Lk. 4.18] "Az Úrnak Szelleme rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy szegényeknek örömöt hirdessek, Ő küldött, hogy szabadítást hirdessek a fog­lyoknak, szemük megnyílását a vakoknak, szabadon engedjem a szétzúzott szívűeket,
[Lk. 4.19] hogy kihirdessem az Úrnak kedves esztendejét."
[Lk. 4.20] Erre összegöngyölte a tekercset, odaadta a szolgának és leült. A zsinagógában mindenkinek szeme rá volt szegezve.
[Lk. 4.21] Ő pedig hozzá­fogott a beszédhez. – "Ma a ti fületek hallatára teljesült ez az írás" – mondta nekik.
[Lk. 4.22] Mindannyian tanúságot tettek felőle és csodálták szavait, melyek kedvesen ömlöttek szájából. "Úgy-e hogy a József fia ő?" – szóltak.
[Lk. 4.23] De ő így szólt hozzájuk: "Bizonyára azt a példázatot mondjátok nekem: Orvos magadat gyógyítsd meg! Mindazt, amit hallottunk, hogy Kapernaumban tettél, tedd meg itt is a saját hazádban."
[Lk. 4.24] Ám ő így szólott: "Bizony, azt mondom nektek: Egy próféta sem kedves a maga hazájában.
[Lk. 4.25] Az igazságot mondom nektek: Izráelben sok özvegyasszony volt Illés napjaiban, mikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, s amikor az egész földön nagy éhínség támadt,
[Lk. 4.26] de közölök egyhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, ahhoz az özvegyasszonyhoz.
[Lk. 4.27] Elizeus próféta idejében is sok poklos volt Izráelben, mégsem tisztult meg senki közülük, csak a szír Námán."
[Lk. 4.28] Mikor ezeket hallották, a zsinagógában mindenkit indulat töltött meg.
[Lk. 4.29] Rátámadtak, kivetették a városból, kiűzték annak a hegynek a meredélyére, amelyen a vá­rosuk épült, hogy letaszítsák,
[Lk. 4.30] de általment közöttük és eltávozott.
[Lk. 4.31] Lement onnan egy galileai városba, Kapernaumba. Szombaton tanította őket,
[Lk. 4.32] és azok megdöbbentek tanításán, mert hatalommal szólt.
[Lk. 4.33] Volt a zsinagógában egy ember, kiben tisztátalan ördögi szellem volt, s ez nagy hangon felkiáltott:
[Lk. 4.34] "Hah! Mi dolgunk egymással, názáreti Jézus? Elveszíteni jöttél minket? Tudom, hogy ki vagy! Istennek a Szentje!"
[Lk. 4.35] Jézus megdorgálta: "Némulj el és menj ki belőle!" Erre az ördögi szellem a középre dobta azt, s kiment belőle anélkül, hogy kárt tett volna benne.
[Lk. 4.36] Mindenkire nagy döbbenet ült, és arról beszéltek egymás között: "Micsoda szó ez! Joggal és hatalommal rendelkezik a tisztátalan szellemeken, és azok ki is mennek."
[Lk. 4.37] Szétment hát a hír felőle annak a vidéknek minden helyére.
[Lk. 4.38] Miután fölkelt, elment a zsinagógából a Simon házába. A Simon napát éppen erős láz szorongatta. Meg­kérték őt miatta,
[Lk. 4.39] mire ő hozzálépett, föléje hajolt, és megdorgálta a hideglelést, úgyhogy a betegség elhagyta az asszonyt, ki is azonnal felkelt, és felszolgált nekik.
[Lk. 4.40] Mikor a nap leszállott, mindazok, akiknek sok minden betegségtől elgyengült hozzátartozóik voltak, hozzávitték azokat, s ő minden egyesükre kezét vetette, és meggyógyította őket.
[Lk. 4.41] Sokakból ördögi szellemek mentek ki, akik így kiáltoztak: "Te vagy az Isten Fia!" Ő azonban megdorgálta és nem hagyta szólani őket, tudták ugyanis, hogy ő a Krisztus.
[Lk. 4.42] Mikor kinappalodott, el­hagyta a várost, és egy puszta helyre ment. A tömegek keresték, és eljutottak hozzá. Tartóztatták őt, hogy ne utazzék el tőlük.
[Lk. 4.43] De ő ezt mondta nekik: "Más városokban is kell hirdetnem az Isten királyságának örömhírét, mert evégre küldöttek."
[Lk. 4.44] S Júda zsinagó­gáiban hirdette az igét.
5. RÉSZ
[Lk. 5.1] Történt, hogy mialatt ő a Genezáret tó partján állott, az Isten igéjét hallgató tömeg hozzányomult.
[Lk. 5.2] Jézus meg­látta, hogy két hajó áll a part mellett, míg halászaik tőlük távolabb mentek, s hálóikat mosogatták.
[Lk. 5.3] Jézus belépett hát a hajók közül az egyikbe, amely Simoné volt és megkérte, hogy evezzen a földtől kissé beljebb, aztán leült, és a hajóból tanította a tömeget.
[Lk. 5.4] Mikor megszűnt beszélni, így szólt Simonhoz: "Evezzetek a mélyre, s bocsássátok le hálóitokat fogásra!"
[Lk. 5.5] "Mester – felelte Simon -, egész éjen át fáradtunk és semmit sem fogtunk, de a te szódra lebocsátom a hálókat."
[Lk. 5.6] Mikor megtették, nagy tömeg halat zártak össze, úgyhogy hálóik szaka­doztak.
[Lk. 5.7] Intettek a másik hajóban levő társaiknak, hogy jöjjenek oda, és együtt fogjanak a háló kivonásához. Azok oda is mentek, és mindkét hajót megtöltötték, úgyhogy azok süllyedeztek.
[Lk. 5.8] Mikor Simon Péter ezt látta, Jézus térdéhez esett, és így szólt: "Eredj el tőlem Uram, én vétkes ember vagyok."
[Lk. 5.9] A halfogás miatt ugyanis, melyet tettek, döbbenet ült reá, és az összes vele levőkre,
[Lk. 5.10] Éppen úgy Zebedeus fiaira, Jakabra és Jánosra is, kik Simonnal társas viszonyban voltak. "Ne félj – szólott azután Jézus Simonhoz. Mostantól kezdve élő embereket fogsz."
[Lk. 5.11] Amikor a parthoz vitték a hajókat, mindent elhagytak, s követték őt.
[Lk. 5.12] Történt, hogy mialatt egyik városban tartózkodott, egy férfi ment hozzá, kit elborított a poklosság. Amikor Jézust meglátta, arcra borult, és úgy könyörgött hozzá: "Uram, hatalmadban áll, hogy ha akarod, megtisztíts engem."
[Lk. 5.13] Ő kinyújtotta kezét, megérintette és így szólt: "Akarom. Tisztulj meg!" S a poklosság azonnal elhagyta.
[Lk. 5.14] Aztán megparancsolta neki, hogy senkinek ne szóljon. – "Hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak és vidd fel tisztulásodért az ajándékot, ahogy Mózes elrendelte, tanúságtételül nekik."
[Lk. 5.15] De csak annál jobban szétment a hír felőle, úgyhogy nagy tömeg gyűlt össze, hogy hallgas­sák, és erőtlenségeikből orvoslást nyerjenek.
[Lk. 5.16] Ő meg visszavonult a pusztákba és imádkozott.
[Lk. 5.17] Egyik napon történt, hogy amikor tanított, fari­zeusok és törvénytudók is ültek hallgatói között, akik Galilea, Júdea és Jeruzsálem összes falvaiból jöttek. Az Úrnak hatalma volt vele, hogy gyógyítson.
[Lk. 5.18] Egyszer csak férfiak egy embert hoztak nyugágyon, aki gutaütött volt, igyekeztek bevinni, és eléje helyezni.
[Lk. 5.19] Mivel azonban a tömeg miatt nem találták a módját, hogy hogyan vigyék be, felhágtak a háztetőre, s a cserepeken keresztül eresztették alá fekhelyével együtt Jézus elé a középre.
[Lk. 5.20] Mikor ő hitüket meglátta, így szólt: "Ember, vétkeidet megbocsátották."
[Lk. 5.21] Az írástudók és farizeusok fontolgatni kezdték: "Ki ez, hogy káromlásokat szól? Kinek van hatalma vétkeket elengedni, ha nem egyedül Istennek?"
[Lk. 5.22] Jézus, miután fontolgatásaikra rálátott, megszólította őket: "Mit fontolgattok szívetekben?
[Lk. 5.23] Mi kerül kevesebb fáradtságba: Azt mondani-é, vétkeidet meg­bocsátották, vagy ezt mondani: Kelj fel és járj?
[Lk. 5.24] Hogy azonban megtudjátok, hogy az ember Fiának felhatal­mazása van arra, hogy a földön vétkeket megbocsásson, – így szólt a gutaütötthöz: Hozzád szólok, kelj fel, fogd fekhelyedet, és eredj haza!"
[Lk. 5.25] Erre az azonnal a szemük láttára felkelt, felemelte, amin feküdt, és Istent dicsőítve házába ment.
[Lk. 5.26] Mindannyian önkívületbe jutottak, di­csőítették Istent, és félelemmel telten így szóltak: "Ma hihetetlen dolgot láttunk."
[Lk. 5.27] Ezek után kiment, szemügyre vett egy Lévi nevű vámszedőt, amint a vámnál ült, s azt megszólította: "Kövess engem!"
[Lk. 5.28] Lévi mindent elhagyott, fölkelt és követte őt.
[Lk. 5.29] Majd nagy vendégséget rendezett neki otthonában. Vámszedőknek és egyebeknek nagy tömege dőlt velük együtt asztalhoz.
[Lk. 5.30] A farizeusok és írástudóik zúgolódva szóltak tanítványainak: "Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és vétkezőkkel együtt?"
[Lk. 5.31] Jézus ezt felelte nekik: "Az egészségeseknek nincs szükségük orvos­ra, csak azoknak, akik rosszul vannak.
[Lk. 5.32] Nem azért jöttem, hogy igazságosokat, hanem hogy vétkezőket hívjak, hogy más felismerésre térjenek."
[Lk. 5.33] Azok meg így szóltak hozzá: "János tanítványai sűrűn böjtölnek, s végeznek könyörgéseket, ugyanúgy a farizeusok tanítványai is, de a tieid esznek és isznak."
[Lk. 5.34] Jézus ezt felelte nekik: "Nem kényszeríthetitek a násznépet, hogy azalatt böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van.
[Lk. 5.35] Jöhetnek napok, amikor a vőlegényt elveszik tőlük. Akkor majd, azokban a napokban böjtölni fognak."
[Lk. 5.36] Példázatot is mondott nekik arról, hogy: "senki sem told új köpenyből lehasított foltot ócska köpenyhez. S ha mégis megteszi, az újat is széthasítja, s az ócskához mégsem illik az újból vett folt.
[Lk. 5.37] Új bort sem tölt senki ócska tömlőkbe. S ha mégis, az új bor szétszakítja a tömlőket, maga kiömlik, a tömlők is elvesznek.
[Lk. 5.38] Hanem új bort új tömlőkbe kell tölteni.
[Lk. 5.39] Ám senki sem akar újat, ha ót ihatik, mert azt mondja: Jó ízű az ó."
6. RÉSZ
[Lk. 6.1] Történt, hogy szombaton vetéseken mentek keresztül. Tanítványai kalászokat tépdestek, a kezükkel kidörzsölték, és úgy ették.
[Lk. 6.2] Néhány farizeus megkérdezte: "Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?"
[Lk. 6.3] Jézus így felelt nekik: "Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor megéhezett a vele levőkkel együtt?
[Lk. 6.4] Hogyan ment be az Isten házába, s hogy vette el és ette meg az odaszánt kenyereket, melyeket csak a papoknak szabad megenniök? Sőt még a vele levőknek is adott."
[Lk. 6.5] Aztán azt mondta nekik: "Az embernek Fia ura a szombatnak."
[Lk. 6.6] Történt, hogy egy másik szombaton zsinagógába ment be és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb karja száradt volt.
[Lk. 6.7] Az írástudók és farizeusok meg szemmel tartották őt, hogy szombaton gyógyít-e, hogy vádat találjanak ellene.
[Lk. 6.8] Ő azonban ismerte fontol­gatásaikat, így szólt tehát a száradt kezű embernek: "Kelj fel, állj a középre!" Az felkelt és kiállott.
[Lk. 6.9] Most Jézus megszólította őket: "Megkérdelek titeket: Szabad-e szombaton jót vagy gonoszt tenni, lelket megmenteni vagy elveszteni?"
[Lk. 6.10] S miután mindnyájukon körültekintett, így szólt a beteghez: "Nyújtsd ki a kezedet!" Az meg­tette, és helyreállt a karja.
[Lk. 6.11] Azok meg értelmetlenséggel teltek meg, és arról beszéltek egymás között, hogy mit tehetnének Jézussal.
[Lk. 6.12] Azokban a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni, s az éjszakát az Istenhez való imád­kozással töltötte.
[Lk. 6.13] Amikor nappal lett, magához hívta tanítványait, és kiválogatott közülük tizenkettőt, kiket apostoloknak is nevezett:
[Lk. 6.14] Simont, akit Péternek is nevezett, annak testvérét, Andrást, Jakabot, Jánost, Fülöpöt, Bertalant,
[Lk. 6.15] Mátét, Tamást, az Alfeus Jakabját, Simont, akit vakbuzgónak is neveztek,
[Lk. 6.16] Jakab Júdását, és Júdást, a kariótit, aki árulóvá lett.
[Lk. 6.17] Azután lement, s megállott velük egy sík helyen. Tanítványainak nagy tömege volt jelen, valamint egész Júdeából, Jeruzsálemből, a tengerparti vidékről Tíruszból és Szidonból a népnek nagy sokasága,
[Lk. 6.18] kik azért jöttek, hogy hallgassák őt, és hogy betegségeikből meggyógyul­janak. Akiket tisztátalan szellemek zaklattak, rendre meg­gyógyultak.
[Lk. 6.19] Az egész tömeg azon volt, hogy megé­rinthesse, mert hatalom áradt ki belőle, s mindenkit meggyógyított.
[Lk. 6.20] Aztán tanítványaira emelte szemét, és így szólt: "Boldogok a szegények, mert övék az Isten királysága.
[Lk. 6.21] Boldogok kik most éheznek, mert ki fogják őket elégíteni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.
[Lk. 6.22] Boldogok vagytok, ha az emberek gyűlölnek tite­ket, ha kirekesztenek titeket, ha szidnak s neveteket, mint valami rosszat, kivetik az embernek Fiáért.
[Lk. 6.23] Örüljetek azon a napon, repessetek, mert nagy a béretek a mennyben. Hiszen ugyanígy cselekedtek a prófétákkal atyáitok.
[Lk. 6.24] Ellenben jaj nektek, gazdagoknak, mert oda van vigasztalásotok.
[Lk. 6.25] Jaj nektek, kik most beteltetek, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, kik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok.
[Lk. 6.26] Jaj nektek, ha minden ember szépet mond felőle­tek, mert ugyanígy cselekedtek atyáitok a hamis prófétákkal.
[Lk. 6.27] Ám azt mondom nektek, akik hallgattok engem: Szeressétek ellenségeiteket, nemesen cselekedjetek azokkal, akik gyűlölnek titeket,
[Lk. 6.28] áldjátok azokat, akik átkoznak titeket, imádkozzatok azokért, akik bántanak titeket.
[Lk. 6.29] Annak, aki arcul üt, nyújtsd a másik arcodat is, és attól, aki köpenyedet elveszi, ne tagadd meg köntösödet sem.
[Lk. 6.30] Adj mindenkinek, aki kér tőled, és ha valaki elveszi, ami a tied, ne követeld tőle vissza.
[Lk. 6.31] Úgy tegyetek az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy azok veletek tegyenek.
[Lk. 6.32] Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda kegyelem van bennetek? A vétkezők is szeretik azokat, akik őket szeretik.
[Lk. 6.33] Ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, micsoda kegyelem lakik bennetek? A vétkezők is ugyanazt teszik.
[Lk. 6.34] Ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy megkaphatjátok, mit ér a nálatok lévő kegyelem? A vétkezők is kölcsön adnak a vétkezőknek, hogy ugyan­annyit kapjanak vissza.
[Lk. 6.35] Többet tegyetek! Ellensége­iteket szeressétek! Úgy tegyetek jót, úgy kölcsönözzetek, hogy vissza semmit se várjatok. Akkor sok lesz a béretek és a Magasságos fiainak fognak titeket nevezni, mert ő jóságos a hálátlanokhoz és a rosszakhoz is.
[Lk. 6.36] Irgalmasok legyetek, mint Atyátok irgalmas.
[Lk. 6.37] – És ne ítéljetek, és akkor nem ítélnek meg titeket sem. Ne kárhoztassatok, akkor nem érhet titeket sem kárhoztatás. Adjatok felmentést, és titeket is felmentenek.
[Lk. 6.38] Adjatok, s nektek is adni fognak, igaz mértékkel, megnyomottan, megrázottan túlöntik majd az öletekbe. Mert amely mértékkel ti mértek, nektek is azzal mérnek vissza."
[Lk. 6.39] Példázatot is mondott nekik: "Vajon képes-e vak vakot vezetni? Nem esnek-é mindketten verembe?
[Lk. 6.40] A tanítvány nincs a tanító felett. Mindenki olyan lesz, mikor helyreigazítják, mint a tanítója.
[Lk. 6.41] Miért nézed a szálkát testvéred szemében? A gerendát meg, mely a magad szemében van, nem veszed észre?
[Lk. 6.42] Hogy mondhatod testvérednek: Testvérem, hadd vessem ki a szálkát, mely a szemedben van, mikor a saját szemedben levő gerendát nem látod? Képmutató! Vesd ki először a szemedben levő gerendát, azután láss hozzá, hogy testvéred szemében levő szálkát kivesd.
[Lk. 6.43] Mert nincsen nemes fa, mely romlott gyümölcsöt teremne, meg romlott fa sincsen, mely nemes gyümölcsöt teremne.
[Lk. 6.44] Hiszen minden egyes fát a maga gyümölcséről lehet felismerni. Mert a tövisről nem szednek fügét, sem a csipkebokorról szőlőfürtöket.
[Lk. 6.45] A jó ember szívének jó kincséből hoz elő jót, és a rossz a rosszból hozza elő a rosszat. Mert a száj azt beszéli, amitől túlárad a szív.
[Lk. 6.46] Miért hívtok így engem: Uram, Uram! Ha nem teszitek meg, amit mondok?
[Lk. 6.47] Megmondom nektek, kihez hasonlít minden olyan ember, aki hallja tőlem a beszédeket, és megteszi őket.
[Lk. 6.48] Olyan emberhez hasonló, aki házat épít, aki ásni kezdett, mélyre hatolt, és az alapot a sziklára vetette. Áradás jött, és az ár nekiütközött annak a háznak, de nem volt rá ereje, hogy megingassa, mert jól épült az.
[Lk. 6.49] Aki meghallotta, de nem tette meg, hasonló olyan emberhez, aki alap nélkül a földre építette házát. Annak is nekiütközött az ár, de az azonnal összeomlott és a háznak romlása nagy lett."
7. RÉSZ
[Lk. 7.1] Amikor mind e beszédeket a nép füle hallatára befejez­te, bement Kapernaumba.
[Lk. 7.2] Bizonyos századosnak a rabszolgája gonoszul szenvedett, úgyhogy a végét járta. Ez a szolga becses volt neki,
[Lk. 7.3] mikor hát Jézusról hallott, hozzá küldötte a zsidók véneit, s kérte őt, hogy jöjjön el és mentse meg rabszolgáját.
[Lk. 7.4] Azok mihelyt Jézushoz érkeztek, nagy igyekezettel kérlelték. "Méltó ő arra – szóltak -, hogy megadd ezt neki,
[Lk. 7.5] mert szereti nemze­tünket, s a zsinagógát ő építtette nekünk."
[Lk. 7.6] Jézus hát útra kelt velük. Már nem volt messze a háztól, amikor a százados barátait küldte el hozzá ezzel az üzenettel: "Uram, ne fáradj. Nem vagyok én arra elég, hogy fedelem alá jöjj;
[Lk. 7.7] arra sem tartom magamat méltónak, hogy magam menjek hozzád. Mondd csak szóval, és meggyógyul a legényem.
[Lk. 7.8] Hiszen én is fennhatóság alá rendelt ember vagyok. Alattam katonák vannak, és ha azt mondom az egyiknek: Eredj el! Az elmegy, vagy a másiknak: Jöjj! Az eljön. S ha rabszolgámnak ezt mondom: Tedd meg! Megteszi."
[Lk. 7.9] Mikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, hátrafordult az őt követő tömeg felé, és így szólott: "Azt mondom nektek, Izráelben még nem találtam ekkora hitet."
[Lk. 7.10] Amikor a küldöttek a házba visszatértek, a rabszolgát egészségesen találták.
[Lk. 7.11] A következő napon történt. Egy Nain nevű városba volt úton, s tanítványai és nagy tömeg mentek vele.
[Lk. 7.12] Mikor a város kapujához közel ért, egyszerre csak egy halottat hoztak ki, egy anyának egyszülött fiát, az anya özvegy volt. A városból jókora tömeg kísérte.
[Lk. 7.13] Mikor az Úr meglátta az özvegyet, szánalomra gerjedt iránta, s megszólította: "Ne sírj!"
[Lk. 7.14] Azután odament, megérin­tette a koporsót, mire azok, akik azt vitték, megálltak. "Ifjú – mondta -, hozzád szólok: Támadj fel!"
[Lk. 7.15] A halott felült és beszélni kezdett. Azután odaadta őt anyjának.
[Lk. 7.16] Félelem fogott el mindenkit és dicsőítették az Istent: "Nagy próféta támadt közöttünk! Rátekintett Isten az ő népére!"
[Lk. 7.17] Egész Júdeába, sőt annak egész környékére szétment a róla szóló hír.
[Lk. 7.18] Jánosnak is hírt vittek tanítványai mindezekről. János erre magához hívott tanítványai közül kettőt,
[Lk. 7.19] és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: "Te vagy-é az eljövendő, vagy mást várjunk?"
[Lk. 7.20] Ahogy a férfiak megérkeztek hozzá, így szóltak: "Bemerítő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-é az eljövendő, vagy mást várjunk?"
[Lk. 7.21] Abban az órában sokakat gyógyított meg betegségekből, őket verő ostoroktól, rossz szellemektől, sok vaknak adta meg kegyelmesen a látást.
[Lk. 7.22] Azután ezt mondta nekik: "Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: vakok visszakapják szemük világát, sánták járnak, poklosok megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, szegények az örömhírt hallják.
[Lk. 7.23] Mondjátok meg. " Boldog az, aki bennem meg nem botlik."
[Lk. 7.24] Mikor János követei elmentek, Jánosról kezdett beszélni a tömegekhez: "Miért mentetek ki a pusztába? Mit akartatok nézni? Szél-ingatta nádszálat?
[Lk. 7.25] De hát mit is mentetek látni? Puha ruhákba öltözött embert? Hiszen a pompás és drága ruhákban járó emberek a királyi palotákban vannak.
[Lk. 7.26] De hát mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen! Azt mondom nektek, prófétánál is többet.
[Lk. 7.27] Ő az, akiről írva van: Ím elküldöm követemet orcád előtt, aki előtted elkészíti utadat.
[Lk. 7.28] Azt mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb János­nál, de aki legkisebb az Isten királyságában, nagyobb nála."
[Lk. 7.29] Amikor az egész nép és a vámszedők meghallot­ták őt, igazságosságot szolgáltattak az Istennek azzal, hogy a János bemerítésével bemerítkeztek.
[Lk. 7.30] Ám a farizeusok és a törvénytudók elvetették az Istennek rájuk vonatkozó szándékát azzal, hogy nem meríttették be magukat János­sal
[Lk. 7.31] "Kihez hasonlítsam hát e nemzedék embereit? Kihez is hasonlók?
[Lk. 7.32] Hasonlók a piacon ülő s egymás­nak kiáltozó gyermekekhez, kik így beszélnek: Sípoltunk és ti nem táncoltatok, gyászéneket fújtunk és ti nem sírtatok.
[Lk. 7.33] Eljött ugyanis Bemerítő János, ki kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és ti így szóltatok: Ördögi szellem van benne. 
[Lk. 7.34] Eljött az embernek Fia, ki eszik és iszik, s ti ezt mondjátok: Ni a falánk és borissza ember, vámszedőknek és vétkezőknek barátja.
[Lk. 7.35] Így kapta meg igazolását a bölcsesség, összes gyermekeitől."
[Lk. 7.36] A farizeusok közül valaki megkérte őt, hogy egyék nála. Bement hát a farizeus házába, és ledőlt az asztalhoz. 
[Lk. 7.37] Egyszer csak egy asszony, aki vétekben élt a városban, megtudta, hogy a farizeus házában asztalnál fekszik. Vásárolt hát egy alabástrom korsócska kenetet,
[Lk. 7.38] hátul­ról a lábához állott és sírva, könnyeivel kezdte öntözni a lábát, hajával törölte meg, majd összecsókolgatta a lábát, és kenettel kenegette.
[Lk. 7.39] Mikor a farizeus, aki meghívta őt, ezt látta, így szólt magában: "Ha próféta volna, tudná, ki s miféle asszony ez, aki hozzányúlt, tudná, hogy vétkező."
[Lk. 7.40] Jézus ekkora következő szavakkal fordult hozzá: "Simon, van valami mondanivalóm neked." "Tanító, mondd!" – szólott az.
[Lk. 7.41] "Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral, a másik ötvennel tartozott neki.
[Lk. 7.42] Mivel nem volt nekik miből megadniuk, kegyelemből mindkettőnek elengedte. Közülük melyik szereti most jobban őt?"
[Lk. 7.43] "Úgy vélekedem – szólalt meg Simon -, hogy az, akinek többet engedett el." "Helyesen ítéltél" – válaszolta Jézus,
[Lk. 7.44] majd az asszony felé fordulva így szólott Simonhoz: "Látod ezt az asszonyt? Amikor házadba jöttem, nem adtál vizet a lábamra, ő pedig könnyével öntözte lábamat és hajával törölte meg.
[Lk. 7.45] Csókot sem adtál nekem, ő pedig, mióta bejöttem, nem szűnt meg lábamat csókolgatni.
[Lk. 7.46] Olajjal a fejemet meg nem kented, ő pedig lábamat kente kenettel.
[Lk. 7.47] Ezért azt mondom neked: Megbocsátották az ő sok vétkét, mert nagyon szeretett. Ellenben, akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret."
[Lk. 7.48] Azután az asszonyhoz szólt: "Vétkeidet megbocsátották."
[Lk. 7.49] Erre az asztalnál fekvők mondogatni kezdték egymás közt: "Kicsoda ő, hogy a vétkeket megbocsátja?" Ő azonban ismét az asszonyhoz fordult:
[Lk. 7.50] "Hited megmentett téged. Eredj békességben el."
8. RÉSZ
[Lk. 8.1] Az történt, hogy a következő időben városokon és falvakon utazott át, és hirdette az Isten királyságáról szóló örömhírt. Vele volt a tizenkettő,
[Lk. 8.2] amellett némely asszony, akik rossz szellemek hatalmából és erőtlen­ségekből gyógyultak meg, így Mária, akit magdalainak neveztek, akiből hét ördögi szellem ment ki,
[Lk. 8.3] továbbá Johanna, Kuzának, Heródes tiszttartójának felesége, Zsuzsanna és sok más asszony, akik vagyonukból szolgáltak nekik.
[Lk. 8.4] Mikor nagy tömeg gyűlt össze, azokból is, akik városonként hozzá utaztak, példázatokban kezdett be­szélni.
[Lk. 8.5] "Elment a magvető, hogy elvesse magvát. Mi­közben vetett, némelyik az útfélre esett, és eltaposták, az égi madarak meg fölcsipegették.
[Lk. 8.6] Másik a sziklára esett, kinőtt, s elszáradt, mivel nem volt nedvessége.
[Lk. 8.7] Némelyik a tövisek közé esett, velük együtt felnőtt, de a tövisek elfojtották.
[Lk. 8.8] Más a jó földbe esett, kinőtt és százszoros termést hozott." Ezeket mondván, felkiáltott: "Akinek halló füle van, hallja meg!"
[Lk. 8.9] Mikor a tanítványok megkérdezték, hogy mit jelent ez a példázat,
[Lk. 8.10] így szólott: "Nektek adták meg, hogy az Isten királyságának titkait megismerjétek, a többiekkel pedig példázatokban közlik, hogy bár látnak, ne lássanak, és bár hallanak, belátásra ne jussanak.
[Lk. 8.11] A példázat ezt jelenti: A mag Istennek beszéde.
[Lk. 8.12] Útféliek azok, akik meghallották az igét, de azután eljön a vádló és kiszedi szívükből, hogy ne higgyenek, s meg ne meneküljenek.
[Lk. 8.13] A sziklára hullottak azokat jelentik, akik ha hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük, csak egy ideig hisznek, de a kísértés idejében elpártolnak.
[Lk. 8.14] Ami a tövis közé esik, azokat jelzi, akik miután meghallották az igét, elmennek, s a földi élet gondjai, gazdagsága és kéjei megfojtják őket, úgyhogy érésig nem jutnak.
[Lk. 8.15] Ami a hasznos földben van, olyanokat jelez, akik, miután nemes és jó szívvel meghallgatták az igét, azt birtokukba veszik, és állhatatossággal gyümölcsöt teremnek.
[Lk. 8.16] Senki sem fedi le a meggyújtott mécsest vékával, sem ágy alá nem teszi, hanem mécslábra helyezi, hogy a bemenők lássák a fényt.
[Lk. 8.17] Mert nincs oly rejtett dolog, ami nyilvánvalóvá nem válnék, sem olyan eldugott dolog, ami ki ne tudódnék, ami világosságra nem jönne.
[Lk. 8.18] Azért vigyázzatok rá, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, annak adni fognak, de akinek nincs, attól még azt is el fogják venni, amije lenni látszik"
[Lk. 8.19] Megérkeztek hozzá anyja s testvérei, de a tömeg miatt nem tudtak vele találkozni.
[Lk. 8.20] Mikor hírül adták neki: "Anyád és testvéreid kinn állnak és látni akarnak."
[Lk. 8.21] Ő ezt felelte nekik: "Az én anyám és testvéreim ezek, akik Isten igéjét hallják és megteszik."
[Lk. 8.22] Történt az egyik napon, hogy tanítványaival hajóba szállt. "Menjünk át a tó túlsó partjára" – mondotta nekik, s azok elhajóztak.
[Lk. 8.23] Amíg vitorláztak, Jézus el­aludt. De szélvihar tört a tóra, egészen megteltek vízzel, úgyhogy veszélyben forogtak.
[Lk. 8.24] Hozzámentek hát, s ily szóval ébresztették fel: "Mester! Mester! Elveszünk!" Erre felkelt, megdorgálta a szelet és a hullámzó vizet, és azok lecsillapodtak, úgyhogy nagy csendesség támadt.
[Lk. 8.25] "Hol van a ti hitetek?" – kérdezte tőlük. Azok pedig féltek és csodálkozva beszélték egymásközt: "Ki ő, hogy még a szelekkel és vízzel is rendelkezik, és azok engedel­meskednek neki?"
[Lk. 8.26] Azután elhajóztak a gerazénusok vidékére, amely Galileával átellenben terül el.
[Lk. 8.27] Amikor kilépett a száraz­földre, a városból egy ember jött vele szemben, akiben ördögi szellemek voltak, aki már jó ideje nem öltözött ruhába s házban nem lakott, hanem csak sírokban.
[Lk. 8.28] Mikor Jézust meglátta, felkiáltott, lábához esett és nagy hangon ezt kiáltotta: "Jézus, a Magasságos Istennek Fia, mi dolgunk van nekünk egymással? Könyörgöm hozzád, ne kínozz engem."
[Lk. 8.29] Megparancsolta ugyanis a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert sok időn át ragadta a szellem őt magával, úgyhogy láncokkal és béklyókkal megbilincselve őrizték, de az ördögi szellem, miután a bilincseket széttörte, a pusztákba űzte őt.
[Lk. 8.30] Jézus megkérdezte tőle: "Mi a neved?" "Légió" – felelte az -, mert sok ördögi szellem ment belé.
[Lk. 8.31] A szellemek aztán rimánkodtak, ne parancsolja nekik, hogy a feneketlen mélységbe menjenek.
[Lk. 8.32] Volt ott a hegységben meglehetősen sok disznóból álló, legelésző csürhe. Kérlelték, hogy engedje meg nekik, hogy azokba menjenek be. Jézus megengedte nekik.
[Lk. 8.33] Kijöttek hát az ördögi szellemek az emberből, bementek a disznókba és a csürhe a meredélyen át lerohant a tóba és belefulladt.
[Lk. 8.34] A pásztorok pedig, mikor látták, hogy mi történt, elfutottak, és hírül vitték a dolgot a városba és a tanyák­ra.
[Lk. 8.35] Eljöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézushoz érkeztek, és azt az embert, akiből az ördögi szellemek kimentek, Jézus lábánál ülve, felöltözve és ép észnél találták, megijedtek.
[Lk. 8.36] Azok, akik látták, hogy az ördöngős hogyan menekült meg, hírül adták nekik az esetet. 
[Lk. 8.37] Ekkor a gerazénusok vidékéről érkező egész sokaság arra kérte őt, hogy távozzék el tőlük, mert nagy félelem szorongatta őket. Erre hajóba szállt és visszatértKapernaumba. 
[Lk. 8.38] Az az ember azonban, akiből az ördögi szellemek kimentek, könyörgött, hogy vele maradhasson. Ám ő búcsút vett tőle ily szóval:
[Lk. 8.39] "Térj vissza házadba, s beszéld el ott mindazt, amit Isten tett veled." Az el is ment, hogy egész városszerte hirdesse mindazt, amit Jézus vele tett.
[Lk. 8.40] Amikor Jézus visszatért, a tömeg szívesen fogadta, mert mindannyian várták.
[Lk. 8.41] Egyszerre egy férfi érkezett, kinek neve Jairus volt, ő volt a zsinagóga elöljárója. Jairus Jézus lábához borult, és úgy esengett, hogy jöjjön el a házába,
[Lk. 8.42] mert egyszülött leánya, ki tizenkét éves, hal­doklik. Miközben útban volt oda, tömeg szorongatta.
[Lk. 8.43] Egy asszony, aki tizenkét esztendeje vérfolyásban szenvedett de nem volt erő, hogy bárki meggyógyíthatta volna,
[Lk. 8.44] hozzálépett, és hátulról köpenyének szegélyét megérintette. Erre azonnal elállott vérének folyása.
[Lk. 8.45] "Ki az, aki hozzám nyúlt?" – kérdezte Jézus. Mikor mindenki tagadta, megszólalt Péter: "Mester, a tömeg szorongat, és nyom össze téged."
[Lk. 8.46] "Valaki hozzám nyúlt – felelte Jézus. Észrevettem, hogy hatalom áradt ki tőlem."
[Lk. 8.47] Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat rejtve, reszketve előjött, lábához borult, és az egész nép előtt tudtára adta, hogy mily okból nyúlt hozzá, és hogy azonnal hogyan gyógyult meg.
[Lk. 8.48] "- Leányom – mondta neki erre Jézus –, hited megmentett téged. Eredj el a békességbe."
[Lk. 8.49] Még szólott, amikor valaki jött a zsinagóga elöljá­rótól és így szólt: "Halott már a leányod. Ne zaklasd tovább a Tanítót."
[Lk. 8.50] Jézus azonban, ahogy ezt meg­hallotta, így szólt hozzá: "Ne félj! Higgy csak! Meg fog menekülni."
[Lk. 8.51] Amikor megérkezett a házba, senkit sem engedett be magával csak Pétert, Jánost, Jakabot és a leányka atyját és anyját.
[Lk. 8.52] Mindenki sírt, s gyászolta leányt. De ő így szólt: "Ne sírjatok! Nem halt meg, hanem szunnyad."
[Lk. 8.53] Kinevették, mert tudták, hogy meg halt.
[Lk. 8.54] Ő azonban megragadta a leány kezét és felkiáltott: "Leányka, támadj fel!"
[Lk. 8.55] Erre visszatért annak szelleme és azonnal felkelt. Jézus erre megparancsolta, hogy adjanak neki enni.
[Lk. 8.56] A leány szülei magukon kívül voltak. Ő pedig szigorú parancsot adott, hogy senkinek se mondják el azt, ami történt.
9. RÉSZ
[Lk. 9.1] Összehívta a tizenkettőt, aztán hatalmat és fennható­ságot adott nekik valamennyi ördögi szellemen, arra is, hogy betegeket gyógyíthassanak.
[Lk. 9.2] Majd elküldte őket, hogy az Isten királyságát hirdessék, és gyógyítsanak.
[Lk. 9.3] "Semmit se vigyetek az útra – mondotta nekik. – Se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt. Se két alsó ruhátok ne legyen.
[Lk. 9.4] Amely házba bementek, ott marad­jatok, onnan induljatok aztán tovább.
[Lk. 9.5] Minden olyan esetben, amikor nem akarnak befogadni titeket, menjetek ki az illető városból, és a port is rázzátok le lábatokról, ellenük szóló tanúságtételül."
[Lk. 9.6] Azok el is mentek, bejár­ták a falvakat, mindenütt hirdették az örömhírt, és gyógyítottak.
[Lk. 9.7] Heródes negyedes fejedelem hallott mindenről, ami történt, és kétségek közt volt, mivelhogy azt beszélték némelyek, hogy János támadt fel a halottak közül,
[Lk. 9.8] némelyek meg, hogy Illés jelent meg, mások ismét, hogy az ősök közül támadt fel egy próféta.
[Lk. 9.9] "Jánost lefejez­tettem – mondotta Heródes – ki azonban ez, akiről ilyen dolgokat hallok?" És látni igyekezett őt.
[Lk. 9.10] Visszatérvén az apostolok, elbeszélték Jézusnak, hogy mi mindent cselekedtek. Jézus magához vette őket, és külön velük visszavonult egy Betszaida nevű városba.
[Lk. 9.11] De a tömeg, mihelyt megtudta, követte őt. Jézus elfogadta őket, beszélt nekik Isten királyságáról, és azo­kat, akiknek gyógyulásra volt szükségük, meggyógyította.
[Lk. 9.12] Közben a nappal hanyatlani kezdett. Hozzáment hát a tizenkettő, s ezt mondták neki: "Bocsásd el a tömeget. Hadd menjenek el a környéken levő falvakba, és tanyákra, hogy megpihenjenek, és élelmet találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk."
[Lk. 9.13] De ő ezt mondta nekik: "Adjatok ti nekik enni!" "- Nincs nekünk többünk, mint öt kenyerünk és két halunk – felelték ők. Hacsak el nem megyünk, s nem vásárolunk ennivalót ennek az egész népnek."
[Lk. 9.14] Mintegy ötezer férfi volt ott tudniillik. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: "Fektessétek le őket mintegy ötvenes csoportokba."
[Lk. 9.15] Úgy tettek, és mindenki ledőlt.
[Lk. 9.16] Ekkor fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, majd megtörte és odaadta őket a tanítványoknak, hogy azok a tömeg elé helyezzék.
[Lk. 9.17] Mindnyájan ettek és jóllaktak, s tizenkét kosarat tettek ki a darabok, melyek tőlük megmaradtak.
[Lk. 9.18] Mialatt egyedül imádkozott, bár tanítványai vele voltak, történt, hogy megkérdezte őket: "Kinek mond a sokaság, ki vagyok én?"
[Lk. 9.19] Azok ezt felelték: "Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg, hogy az ősi próféták közül egyik feltámadott."
[Lk. 9.20] "- Hát ti, kinek mondotok engem?" – kérdezte tőlük. Megszólalt Péter: "Az Isten Felkentjének."
[Lk. 9.21] Ő erre keményen rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek meg ne mondják.
[Lk. 9.22] "Az ember Fiának sokat kell szenvednie – mondotta erre Jézus – s kell, hogy a vének, főpapok és írástudók elvessék őt a próbán, majd megöljék, de a harmadik napon fel fog támadni."
[Lk. 9.23] Majd így szólt mindannyiukhoz: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.
[Lk. 9.24] Mert aki meg akarja menteni lelkét, el fogja veszíteni, aki azonban énértem elveszti lelkét, meg fogja menteni azt.
[Lk. 9.25] Mert mit használ az embernek az, ha az egész világot megnyerte, magát azonban elveszítette, vagy kárt szenvedett magában.
[Lk. 9.26] Aki ugyanis szégyell engem és az én beszédeimet, azt az embernek Fia is szégyellni fogja, amikor a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében megjön.
[Lk. 9.27] Úgy, ahogy igaz, mondom nektek: Vannak az itt állók között egyesek, akik nem ízlelnek addig halált, amíg Isten királyságát meg nem látják."
[Lk. 9.28] Mintegy nyolc nappal e szavak elmondása után magához vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni.
[Lk. 9.29] Mialatt imádkozott, történt, hogy arcának színe elváltozott, s ruházata villogó fehéren szikrázni kezdett.
[Lk. 9.30] Egyszerre két férfi tűnt fel, ahogy beszéltek vele, ezek Mózes és Illés voltak.
[Lk. 9.31] Dicsőségben voltak láthatók, s Jézus elmeneteléről beszéltek, melynek Jeruzsálemben kell teljesülnie.
[Lk. 9.32] Ezalatt Péterre és a vele levőkre álom nehezedett, miután azonban ébrenlétre jutottak, meglátták az ő dicsőségét és a két férfiút, akik együtt álltak vele.
[Lk. 9.33] Történt, hogy mialatt azok elválóban voltak, Péter így szólt Jézushoz: "Mester, kellemes itt lennünk. Készítsünk hát három sátort: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek." Nem tudta azonban, hogy mit beszél.
[Lk. 9.34] Ám, amíg ezeket mondta, köd támadt és árnyékba borította be őket. Mikor a ködbe beléptek, megrémültek.
[Lk. 9.35] A ködből azután hang hallatszott, mely ezt mondta: "Kiválasztott Fiam ő, rá hallgassatok."
[Lk. 9.36] Mikor a hang keletkezett, Jézust egyedül találták. A dolgot azonban elhallgatták, s azokban a napokban senkinek semmit nem szóltak arról, amit láttak.
[Lk. 9.37] A következő napon történt, hogy alászállóban a hegyről nagy tömeggel találkoztak.
[Lk. 9.38] A tömegből egy férfi felkiáltott: "Tanító, könyörgöm, tekints a fiamra, mert egyszülöttem.
[Lk. 9.39] Egyszer-egyszer szellem kapja el, az tüstént kiáltozni kezd, össze-vissza rángatja őt, úgyhogy a szája habzik, és csak nehezen hagyja el, miután összetörte őt.
[Lk. 9.40] Kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem volt rá hatalmuk."
[Lk. 9.41] "Óh, hitetlen, kificamodott nemzedék – szólalt meg Jézus -, meddig leszek még veletek, és meddig kell hordoznom titeket? Vezesd ide a fiadat!"
[Lk. 9.42] Már mialatt odament, megtépte és összerángatta őt az ördögi szellem, de Jézus ráförmedt a tisztátalan szellemre és meggyógyította a fiút, aztán odaadta őt atyjának.
[Lk. 9.43] S mindannyian megdöbbentek az Isten nagyságán. Mialatt mindenkit döbbenet fogott el mind amiatt, amit Jézus cselekedett, így szólott tanítványaihoz:
[Lk. 9.44] "Fogadjátok be fületekbe ezeket a beszédeket, hogy az ember Fia emberek kezére fog adatni."
[Lk. 9.45] De ők nem értették meg ezt a szót, el volt az leplezve előlük, hogy ne észlelhessenek, megkérdezni is féltek őt e dolog felől.
[Lk. 9.46] Vetélkedés csúszott be közéjük afelől, hogy ki közöttük a legnagyobb.
[Lk. 9.47] Jézus, minthogy ismerte szívük fontolgatását, kézen fogott egy gyermeket, azt maga mellé állította
[Lk. 9.48] és így szólt hozzájuk: "Aki ezt a gyermeket az én nevemben befogadja, engem fogad be. S aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. Mert aki mindnyájatok között a legkisebb, az a nagy."
[Lk. 9.49] Erre János megszólalt: "Mester! Láttunk valakit, aki a te neveddel ördögi szellemeket űzött ki, s eltiltottuk, mert nem velünk együtt követ téged." 
[Lk. 9.50] "Ne tiltsátok el – mondta neki Jézus -, mert aki nincs ellenünk, velünk van."
[Lk. 9.51] Amikor Jézus felvétetésének napjai betelőben voltak, arcát szilárdan a Jeruzsálembe vivő útra fordította. Ekkor történt,
[Lk. 9.52] hogy követeket küldött maga előtt. Miután a küldöttek útra keltek, a szamáriaiak egyik falujába tértek be, hogy szállást készítsenek neki.
[Lk. 9.53] De nem fogadták be őket, mert arca a jeruzsálemi útra volt szegezve. 
[Lk. 9.54] Mikor Jakab és János tanítványok ezt látták, megkérdezték: "Uram, akarod-e, hogy kimondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből és megeméssze őket?"
[Lk. 9.55] Erre ő megfordult és megdorgálta őket.
[Lk. 9.56] Azután másik faluba mentek.
[Lk. 9.57] Mialatt az úton mentek, valaki megszólította: "Követni foglak, akárhová mégy is."
[Lk. 9.58] De Jézus ezt felelte neki: "A rókáknak lyukaik vannak, az ég madarainak fészkük, az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania."
[Lk. 9.59] Egy másikhoz szólott: "Kövess engem." De az így felelt: "Engedd meg, hogy előbb elmenjek, s eltemessem az atyámat."
[Lk. 9.60] De ő ezt mondta neki: "Hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat. Te meg eredj és vidd szét az Isten királyságának hírét."
[Lk. 9.61] Megint más szólott: "Követni foglak uram, de engedd meg, hogy előbb búcsút mondjak az otthoniaknak."
[Lk. 9.62] Jézus ezt felelte: "Senki sem alkalmas az Isten királyságára, aki miután kezét az eke szarvára vetette, hátratekint."
10. RÉSZ
[Lk. 10.1] Ezek után az Úr kijelölt hetvenkettőt, és kettesével maga előtt elküldötte őket mindazokba a városokba és helyekre, ahová menni szándékozott.
[Lk. 10.2] Ezeket mondta nekik: "Sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Könyörögjetek hát az aratás Urához, hogy munkásokat küldjön aratásába.
[Lk. 10.3] Menjetek. Úgy küldelek el titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
[Lk. 10.4] Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek.
[Lk. 10.5] Ha valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békessége legyen ennek a háznak.
[Lk. 10.6] S ha van ott békesség fia, azon meg fog nyugodni békességetek, ha nincs, visszatér rátok.
[Lk. 10.7] Ugyanabban a házban maradjatok, azt egyétek és igyátok, amijük van. Hisz méltó a munkás a bérére. Házról házra ne járjatok.
[Lk. 10.8] Ha egy városba bementek, és befogadnak titeket, egyétek, amit előtökbe raknak.
[Lk. 10.9] Orvosoljátok azokat, akik benne elerőtlenültek. Mondjátok nekik: Közel van hozzátok az Isten királysága.
[Lk. 10.10] Ha pedig olyan városba mentek be, ahol nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak a piacára és mondjátok:
[Lk. 10.11] Még ezt a port is lerázzuk rátok, ami városotokból a lábunkra tapadt. Mindamellett tudjátok meg, hogy az Isten királysága közel van.
[Lk. 10.12] Azt mondom nektek, hogy Szodomának ama napon elviselhetőbb lesz a sorsa, mint annak a városnak.
[Lk. 10.13] Jaj neked, Koradzin! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban vagy Szidonban támadtak volna azok a hatalmas jelek, amelyek tebenned támadtak, zsákban és hamuban ülnének, és régen más felismerésre tértek volna.
[Lk. 10.14] Még az ítéletkor is elviselhetőbb lesz Tírusznak és Szidonnak a sorsa, mint a tiétek.
[Lk. 10.15] Hát te Kapernaum? Az égig fogsz felmagasztalódni? A holtak országáig szállasz alá.
[Lk. 10.16] Aki rátok hallgat, énrám hallgat. Aki titeket elvet, engem vet el. Aki pedig engem vet el, azt veti el, aki küldött engem."
[Lk. 10.17] Visszatért a hetvenkettő s örömmel beszélték: "Uram, a te neved által még az ördögi szellemek is alánk vannak vetve."
[Lk. 10.18] Ő azonban ezt felelte nekik: "Figyeltem a sátánt, amint villámként esett alá az égből.
[Lk. 10.19] Lássátok, fennhatóságot adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon s az ellenség minden hatalmán tapossatok, úgyhogy semmi sem fog nektek ártani.
[Lk. 10.20] De annak ne örüljetek, hogy a szellemek alátok vannak rendelve, annak örüljetek, hogy a nevetek a mennyekben be van írva."
[Lk. 10.21] Abban az órában a Szent Szellemtől indítva ujjongott: "Vallást teszek melletted Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy te ezeket a bölcsek és eszesek elől elrejtetted, a kiskorúaknak azonban leleplezted. Valóban, Atyám, így találkozott az a te tetszéseddel.
[Lk. 10.22] Mindent átadott nekem az én Atyám. Senki sem ismeri, ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és aki elől a Fiú a leplet el akarja vonni."
[Lk. 10.23] Ezután hátrafordult a tanítványaihoz és külön ezt mondta nekik: "Boldog az a szem, amely azt látja, amit ti láttok!
[Lk. 10.24] Mert azt mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok, de nem látta meg, hallani, amit hallotok, de nem hallotta meg."
[Lk. 10.25] Előállt egy törvénytudó s próbára téve őt, így szólott: "Tanító, mit tegyek, hogy örök részem legyen az örök élet?"
[Lk. 10.26] "Mi van megírva a törvényben? – kérdezte tőle Jézus. Hogy olvasod?"
[Lk. 10.27] Az ezt felelte: "Szeresd egész szívedből, egész lelkeddel, teljes erőddel és egész gondolkodásoddal Istenedet, az Urat, felebarátodat is, mint magadat."
[Lk. 10.28] "Helyesen feleltél – mondta neki -, ezt cselekedd, és élni fogsz."
[Lk. 10.29] Az azonban igazolni akarta magát, azért így szólt Jézushoz: "Hát ki az én felebarátom?"
[Lk. 10.30] Jézus a szavába vágott és ezt mondta: "Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment alá, de haramiák kezébe esett, akik levetkőztették s megverték, majd elmentek, félholtan hagyva őt.
[Lk. 10.31] Úgy esett, hogy egy pap ment alá azon az úton, de ahogy meglátta a túlsó oldalon, továbbment.
[Lk. 10.32] Hasonlóképpen egy lévita is arra a helyre jött, megnézte, s azt elkerülve továbbment.
[Lk. 10.33] Valami utazó szamáriai is ment arra. Amikor a sebesültet meglátta, szánalomra gerjedt iránta,
[Lk. 10.34] odament hozzá, s olajat és bort töltött sebeibe, bekötözte azokat, azután rákötözte az embert a saját barmára, s egy vendégfogadóba vitte, hol gondját viselte.
[Lk. 10.35] A következő napon elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak és így szólt: Viseld gondját, és ha valamit még költesz rá, én, amikor újra erre jövök, megadom néked.
[Lk. 10.36] Hogy látod a dolgot? E három közül ki a felebarátja annak, aki a haramiák kezébe esett?"
[Lk. 10.37] "Az, aki irgalmat gyakorolt vele" – felelte a törvénytudó. Jézus pedig ezt mondta neki: "Eredj, és te is tégy ugyanúgy."
[Lk. 10.38] Utazásuk közben betért egy faluba. Egy Márta nevű asszony fogadta be házába.
[Lk. 10.39] Annak volt egy testvére, akit Máriának hívtak. Mária leült Jézus lábához és hallgatta beszédét.
[Lk. 10.40] Mártát ellenben sokfelé húzta szolgálata. Odaállt hát az Úrhoz és így szólt: "Uram, nem törődöl vele, hogy testvérem egyedül hagyott a kiszolgálásban? Mondd neki, hogy fogjon velem együtt a munkához."
[Lk. 10.41] Ám az Úr így felelt neki: "Márta, Márta sok mindenre van gondod, és az zaklatottá tesz.
[Lk. 10.42] De kevés a szükséges, vagy csak egy. Mária a jó részt választotta, és azt el nem veszik tőle."
11. RÉSZ
[Lk. 11.1] Történt, hogy egy bizonyos helyen imádkozott. Amikor abbahagyta, tanítványai közül valaki megszólította: "Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította tanítványait."
[Lk. 11.2] "Ha éppen imádkoztok – szólt nekik ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg neved. Jöjjön el királyságod.
[Lk. 11.3] A naponként szükséges kenyeret add meg nekünk.
[Lk. 11.4] Engedd el vétkeinket, mint magunk is elengedjük mindenkinek, amivel nekünk tartozik. Ne vígy minket kísértésbe."
[Lk. 11.5] Majd így szólt hozzájuk: "Ki az közületek, aki ha barátja van, és az az éj közepén hozzámegy ilyen kéréssel: Barátom, három kenyérre van szükségem,
[Lk. 11.6] mivel a barátom útról érkezett meg, és nincs mit elébe tegyek.
[Lk. 11.7] – Ő belülről így felelne neki: Ne zaklass engem, már zárva az ajtó, gyermekeim velem vannak az ágyban, nem kelhetek fel, nem adhatok neked.
[Lk. 11.8] Azt mondom nektek, hogy ha nem kel is fel, hogy adjon neki, azért, mert barátja, de annak szemtelensége miatt mégis felkél, és ad neki mindent, amire szüksége van.
[Lk. 11.9] Én is azt mondom nektek: kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek, megnyitnak majd nektek.
[Lk. 11.10] Mert mindenki kap, aki kér, talál, aki keres és a zörgetőnek meg fognak nyitni.
[Lk. 11.11] Melyik atya az közületek, aki ha fia halat kér tőle, hal helyett kígyót ad neki,
[Lk. 11.12] vagy ha tojást kér, skorpiót ad neki?
[Lk. 11.13] Ha tehát ti, akik rosszak vagytok, jó dolgokat tudtok adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog mennyből való Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik tőle kérik."
[Lk. 11.14] Ördögi szellemet űzött ki éppen, és az néma volt. Az történt, hogy amikor kiment az ördögi szellem, megszólalt a néma, s ezen a tömeg elcsodálkozott.
[Lk. 11.15] Közülük némelyek így szóltak azonban: "Belzebubbal, az ördögi szellemek fejedelmével űzi ki az ördögi szellemeket. " 
[Lk. 11.16] Mások meg, hogy megkísértsék, mennyből való jelt kívántak tőle.
[Lk. 11.17] De ő ismervén gondolkodásukat, így szólt hozzájuk: "Elpusztul minden királyság, mely önmagával meghasonlik, ház a házra dől benne. 
[Lk. 11.18] Ha a sátán is meghasonlik önmagával, hogyan áll majd meg királysága? Mert azt mondjátok, hogy én Belzebubbal űzöm ki az ördögi szellemeket. 
[Lk. 11.19] Na, ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögi szellemeket, fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek bíráitok.
[Lk. 11.20] Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögi szellemeket, akkor már el is jött hozzátok az Isten királysága.
[Lk. 11.21] Ha a felfegyverzett erős vitéz védi udvarházát, békességben van a vagyona.
[Lk. 11.22] De ha nálánál erősebb törne rá és legyőzné, az el fogja venni teljes fegyverzetét melyben bízott, és a tőle elvett martalékot széjjel osztja.
[Lk. 11.23] Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, széjjelszór.
[Lk. 11.24] Ha a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víztelen helyeket jár be, és csillapodást keres, de mikor nem talál, ezt mondja: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem.
[Lk. 11.25] El is megy és kisöpörve, rendbe hozva találja azt.
[Lk. 11.26] Akkor útra kél, magához vesz hét magánál rosszabb szellemet, behatol, letelepedik, és annak az embernek utolsó sora rosszabb lesz az elsőnél."
[Lk. 11.27] Történt, hogy mialatt ezeket mondotta, a tömegből egy asszony felemelt hangon így szólott hozzá: "Boldog a méh, amely téged hordozott és boldogok az emlők, amelyeket szoptál."
[Lk. 11.28] Ő azonban ezt felelte: "Bizonyára azok boldogok, akik hallják és megőrzik az Istennek beszédét."
[Lk. 11.29] Mikor a tömeg összetorlódott mellette, beszélni kezdett: "Rossz ez a nemzedék. Jelt keres, de más jelt nem fognak neki adni, mint Jónás jelét.
[Lk. 11.30] Mert ahogy Jónás jel volt a ninivebelieknek, úgy jel lesz az embernek Fia is ennek a nemzedéknek.
[Lk. 11.31] Ennek a nemzedéknek férfiaival együtt Dél királynője is feltámad majd az ítéletkor és elítéli őket. Mert a királynő a föld legvégéről eljött, hogy Salamon bölcsességét hallgassa. Itt azonban több van Salamonnál.
[Lk. 11.32] Ezzel a nemzedékkel együtt ninivei férfiak fognak feltámadni az ítéletkor és elítélik azt, mert ők Jónás igehirdetésére más felismerésre tértek. Itt azonban több van Jónásnál.
[Lk. 11.33] Senki sem gyújt azért mécsest, hogy valami rejtett helyre tegye, azért se, hogy a véka alá helyezze, hanem hogy a mécslábra állítsa, hogy a belépők lássák sugárzását.
[Lk. 11.34] A test mécsese szemed. Ha szemed egyszerű, egész tested világos, de ha rossz volna szemed, egész tested sötét lesz.
[Lk. 11.35] Nézz utána, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne váljék.
[Lk. 11.36] Ha tehát tested egészen világos és nincs benne sötét rész, oly világos lesz mindenestől, mintha egy mécses sugaraival megvilágítana téged."
[Lk. 11.37] Miközben beszélt, egy farizeus arra kérte, hogy reggelizzék nála. Bement és ledőlt.
[Lk. 11.38] A farizeus azonban csodálkozott, mikor látta, hogy a reggeli előtt nem végezte a vízbe mártást.
[Lk. 11.39] Az Úr azonban így szólt hozzá: "Na, ti farizeusok is megtisztogatjátok a pohárnak vagy a tányérnak külsejét, de a belsőtök hemzseg a ragadozástól és rosszaságtól.
[Lk. 11.40] Esztelenek. Nem ugyanaz készítette-e a belsőt is, aki a külsőt készítette?
[Lk. 11.41] Ne így cselekedjetek. A bennlevőket adjátok könyöradománynak, s egyszerre mindenetek tiszta lesz.
[Lk. 11.42] Ám, jaj néktek farizeusoknak, mert tizedet adtok a köményből, a rutából és mindenféle főzelékből, de elmellőzitek az ítéletet és az Isten szeretetét. Ezeket meg kellene tennetek, amazokat el nem hanyagolnotok.
[Lk. 11.43] Jaj nektek, farizeusoknak, mert a zsinagógákban az első ülést és a piacokon a köszöntéseket szeretitek.
[Lk. 11.44] Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a felismerhetetlen sírok, az emberek rajtuk járnak, de nem tudnak róla."
[Lk. 11.45] Megszólalt az egyik törvénytudó." – Tanító – kérdezte tőle -, mikor ezeket mondod, minket is bántani akarsz?"
[Lk. 11.46] "Jaj nektek is, törvénytudóknak! – mondotta – mert nehezen hordozható terheket raktok az emberekre, de magatok ujjatokkal sem érintitek a terheket.
[Lk. 11.47] Jaj nektek, mert a prófétáknak síremlékeket építetek, atyáitok meg megölték őket.
[Lk. 11.48] Ti tehát arról tesztek tanúságot, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel, azok megölték őket, ti meg építkeztek.
[Lk. 11.49] Ezért mondja az Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat fogok szétküldeni, s közülük némelyeket megölnek, némelyeket elüldöznek majd,
[Lk. 11.50] hogy számon kérhesse az összes próféták vérét, amit csak a világ megalapításától eddig a nemzedékig kiontottak,
[Lk. 11.51] az Ábel vérétől a Zakariás véréig, aki az oltár és a templomépület között veszett el. Bizony azt mondom nektek, számon fogják azt kérni ettől a nemzedéktől.
[Lk. 11.52] Jaj nektek törvénytudóknak, mert elvettétek a megismerés kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenni akaróknak útját álltátok."
[Lk. 11.53] Miután eltávozott onnan, az írástudók és a farizeusok erősen szorongatták, több dolog felől faggatták,
[Lk. 11.54] s kelepcét állítottak neki, hogy valamely szaván, mely száját elhagyja, megfoghassák.
12. RÉSZ
[Lk. 12.1] Mikor tízezrekre menő tömeg gyűlt össze nála, úgyhogy egymást taposták, először tanítványaihoz kezdett beszélni: "Őrizkedjetek a farizeusok kovászától, amely képmutatás.
[Lk. 12.2] Minden dologról lehull egyszer a lepel, akárhogy leplezzék is, nincs elrejtett dolog, amely utóbb ismertté nem válnék.
[Lk. 12.3] Ennek megfelelően, mindaz, amit a sötétségben mondotok, a világosságban fog hallatszani, s amit kamrákban fülbe súgva közöltetek, háztetőkről fogják kihirdetni.
[Lk. 12.4] Úgy szólok hozzátok, mint barátaimhoz: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, s azon túl többet nem tehetnek veletek.
[Lk. 12.5] Megmutatom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek az után, hogy megöl, hatalma van arra, hogy a gyehennára vessen. Igen. Azt mondom nektek, ettől féljetek.
[Lk. 12.6] Ugye, hogy öt verebet árulnak két fillérért? Mégis közülük egyet sem felejt el az Isten.
[Lk. 12.7] A ti fejeteknek meg még a haja szálai is mind számolva vannak. Ne féljetek! Különbek vagytok, mint sok veréb.
[Lk. 12.8] Azt mondom nektek, hogy az embernek Fia mindenki mellett vallást fog tenni az Isten angyalai előtt, aki mellette vallást tesz az emberek előtt.
[Lk. 12.9] De azt, aki engem az emberek előtt megtagad, Isten angyalai előtt meg fogják tagadni.
[Lk. 12.10] Mindenkinek, aki az ember Fia ellen szót szól, el fogják engedni azt, de annak, aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, nem fogják azt elengedni.
[Lk. 12.11] Ha a zsinagógák, fejedelmek, hatóságok elé visznek majd titeket, ne legyen amiatt gondotok, hogy mivel védekezzetek, vagy mit szóljatok,
[Lk. 12.12] mert a Szent Szellem abban az órában meg fog titeket tanítani arra, amit mondanotok kell."
[Lk. 12.13] Megszólította valaki a tömegből: "Tanító, mondd meg a testvéremnek, ossza meg velem az örökséget."
[Lk. 12.14] De ő ezt felelte neki: "Ember, ki tett engem fölétek bírónak, vagy osztónak?"
[Lk. 12.15] Aztán így szólt hozzájuk: "Vigyázzatok, tartózkodjatok minden kapzsiságtól, mert senkinek sem abból támad az élete, amiből feleslegesen sokja van, nem a vagyon adja az életet." 
[Lk. 12.16] Egy példázatot mondott erre nekik: "Egy gazdag embernek jól termett a földje.
[Lk. 12.17] Fontolgatta hát magában: Mit tegyek? Mert nincs hova betakarnom a termésemet.
[Lk. 12.18] Majd így szólt. Ezt fogom tenni: lerontom a csűreimet, és nagyobbakat építek. Majd oda gyűjtöm be minden gabonámat és javaimat.
[Lk. 12.19] Azután ezt mondom a lelkemnek: Lelkem. Sok évre szóló sok javad van, nyugodjál, egyél, igyál, vigadjál.
[Lk. 12.20] De az Isten ezt mondta neki: Esztelen. Még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, amit készítettél, kinek marad akkor?
[Lk. 12.21] Így jár az, aki kincset halmoz össze, de az Istenben nem gazdag."
[Lk. 12.22] Majd így szólt tanítványaihoz: "Ezért azt mondom nektek: Ne aggodalmaskodjatok lelketekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel öltöztessétek.
[Lk. 12.23] Mert a lélek több az eledelnél, és a test az öltözetnél.
[Lk. 12.24] Figyeljetek a hollókra. Sem nem vetnek, sem nem aratnak, nincs kamrájuk, sem csűrük, az Isten mégis táplálja őket. Mennyivel különbek vagytok a madaraknál.
[Lk. 12.25] Ki az közületek, aki gondoskodásával egy arasszal megnyújthatja termetét?
[Lk. 12.26] Ha a legkisebbre nincs hatalmatok, mit aggodalmaskodtok a többiért?
[Lk. 12.27] Figyeljétek meg a liliomokat, hogy sem nem fonnak, sem nem szőnek, mégis azt mondom nektek, Salamon minden királyi dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.
[Lk. 12.28] Ha tehát a mezőn a füvet, amely ma van, s holnap kemencébe vetik Isten így ruházza: mennyivel inkább öltöztet fel titeket, ti kicsinyhitűek.
[Lk. 12.29] Azt se kérdezzétek, hogy mit egyetek, mit igyatok, s félelem és remény közt ne lebegjetek.
[Lk. 12.30] Mert mindezekre csak a világ nemzeteinek törekvése irányul: a ti Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.
[Lk. 12.31] Ellenkezőleg az ő királyságát keressétek, ama dolgokat majd hozzáadják nektek a királysághoz. 
[Lk. 12.32] Ne félj kis nyájacska, mert Atyátok úgy látta helyesnek, hogy a királyságot nektek adja.
[Lk. 12.33] Adjátok el vagyonotokat és adjátok oda könyöradományul. Szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, ki nem fogyó kincset a mennyekben, ahova tolvaj nem fér, és ahol moly meg nem rágja.
[Lk. 12.34] Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is.
[Lk. 12.35] Derekatok felövezve legyen, és lámpásotok égjen!
[Lk. 12.36] Ti meg azokhoz az emberekhez legyetek hasonlók, akik urukat visszavárják. Ezeknek arra van gondjuk, hogy bármikor kerekedik is fel uruk a menyegzőből, amikor eljő és kopogtat, tüstént megnyissanak neki.
[Lk. 12.37] Boldogok azok a rabszolgák, kiket az Úr, amikor megjő, ébren talál. Bizony azt mondom nektek, hogy körülköti magát, asztalhoz fekteti őket, hozzájuk lép és felszolgál nékik.
[Lk. 12.38] Akár a második, akár a harmadik őrváltáskor jönne is meg, ha úgy találja őket, boldogok azok.
[Lk. 12.39] Ezt pedig tudhatjátok, hogy ha a gazda ismerné az órát, hogy mikor jő el a tolvaj, nem hagyná neki átvájni a házát.
[Lk. 12.40] Ti is legyetek arra készen, hogy amely órában nem gondoljátok, akkor jön el az embernek Fia."
[Lk. 12.41] "Uram – szólalt meg Péter -, nekünk mondod ezt a példázatot vagy mindeneknek?"
[Lk. 12.42] Az Úr ezt felelte: "Ki hát akkor a hűséges és eszes sáfár, kit ura cselédjei fölé azért helyez, hogy a kellő időben kiadja nekik a lisztrészüket?
[Lk. 12.43] Boldog az a rabszolga, akit ura, mikor megjő, így cselekedve talál.
[Lk. 12.44] Igazán mondom nektek, minden vagyona fölé fogja állítani.
[Lk. 12.45] De ha az a rabszolga így szól szívében: Késik még uram az eljövetellel, és verni kezdi a legényeket és rabszolgálókat, eszik, iszik és részegeskedik,
[Lk. 12.46] majd egy napon, amelyen nem várja, egy órában, melyről nem tud, megérkezik annak a rabszolgának az ura és kettévágatja azt, a részét meg a hitetlenek közt osztja ki.
[Lk. 12.47] Az a rabszolga, aki ismerte urának akaratát, de nem készítette azt el, illetőleg nem tette meg, sok verést kap,
[Lk. 12.48] aki ellenben nem tudta, de verésre méltó dolgokat tett, kevesebb ütést kap. Mindenkitől, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, többet fognak elkérni attól, akinél sokat tettek le.
[Lk. 12.49] Tüzet vetni jöttem a földre, és mennyire szeretném, ha az már lángra lobbant volna.
[Lk. 12.50] Be kell még merülnöm egy bemerítkezéssel, és micsoda szorongás fog el, míg az beteljesedik.
[Lk. 12.51] Úgy vélitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azért, hanem hogy meghasonlást.
[Lk. 12.52] Mert mostantól kezdve ott, ahol egy házban öten vannak, meghasonlanak: három kettő ellen, és kettő három ellen lesz,
[Lk. 12.53] apa a fiúval hasonlik meg és fiú az apával, anya a leányával és leány az anyjával, anyós a menyével és meny a napával."
[Lk. 12.54] Azután a sokasághoz szólott: "Ti, ha azt látjátok, hogy napszállta felől felhő kél fel, mindjárt azt mondjátok, hogy eső támad, és úgy is lesz.
[Lk. 12.55] Ha a déli szél fúj, azt mondjátok, izzó hőség jön, és úgy történik.
[Lk. 12.56] Képmutatók, a föld és ég arculatának megvizsgálásához értetek, hogy lehet, hogy ennek az időpontnak próbáját nem keresitek?
[Lk. 12.57] Miért van, hogy magatoktól nem ítélitek meg azt, ami az isteni igazságosság rendjéhez tartozik? 
[Lk. 12.58] Hasonló az eset, amikor ellenfeleddel a fejedelem elé mégy. Még ameddig az úton vagy vele, fáradj azon, hogy megszabadulj tőle, hogy valamikor a bíróhoz ne hurcoljon téged, a bíró át ne adjon a poroszlónak, és a poroszló tömlöcbe ne vessen.
[Lk. 12.59] Azt mondom neked, hogy ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillérig meg nem fizeted."
13. RÉSZ
[Lk. 13.1] Abban az időben érkeztek oda némelyek, hogy hírt hozzanak neki azok felől a galileaiak felől, akiknek vérét Pilátus áldozataikkal elegyítette.
[Lk. 13.2] "Úgy gondoljátok – szólította meg őket -, hogy ama galileaiak az összes galileabelieknél vétkesebbek voltak, mert ezeket szenvedték?
[Lk. 13.3] Nem voltak. Sőt azt mondom nektek, hogy ha más felismerésre meg nem tértek, ti is hasonlóképpen elvesztek.
[Lk. 13.4] Vagy arról a tizennyolcról, kikre Siloámnál a torony ráesett és megölte őket, azt gondoljátok, hogy őket több vétek adóssága nyomta, mint az összes Jeruzsálemben lakókat?
[Lk. 13.5] Nem nyomta. Azt mondom nektek, hogy ha más felismerésre nem tértek, mindannyian hasonlóképpen elvesztek."
[Lk. 13.6] Majd ezt a példázatot mondta el: "Egy embernek a szőlőjébe ültetve volt egy fügefája. Elment, kereste a gyümölcsöt rajta, de nem találta.
[Lk. 13.7] Megmondta hát a vincellérnek: Már három éve járok s keresek gyümölcsöt ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki hát, minek foglalja hiába a földet.
[Lk. 13.8] De az így felelt neki: Uram, hagyd meg még ez évre, amíg körülkapálom, trágyával megszórom,
[Lk. 13.9] hátha jövőre gyümölcsöt terem. Ha azután nem terem, vágasd ki."
[Lk. 13.10] Az egyik zsinagógában szombatnapon tanított.
[Lk. 13.11] Volt ott egy asszony, akin tizennyolc esztendő óta erőtlenség szelleme ült, össze volt görnyedve, egyáltalában nem tudott felegyenesedni.
[Lk. 13.12] Mikor Jézus meglátta őt, magához szólította, s ezt mondta neki: "Asszony, szabad vagy erőtlenségedtől."
[Lk. 13.13] Ezzel rávetette kezét. Az azonnal felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.
[Lk. 13.14] Ekkor bosszankodván azon, hogy Jézus szombaton beteget gyógyított, megszólalt a zsinagógafő." Hat nap van arra, hogy dolgozzatok – mondotta a tömegnek -, azokon jöjjetek orvoslásra és ne szombatnapon."
[Lk. 13.15] De megszólalt az Úr: "Képmutatók – mondotta nekik -, közületek bárki eloldja úgy-e ökrét vagy szamarát a jászoltól szombaton is, és elvezeti, hogy megitassa?
[Lk. 13.16] Ábrahámnak ezt a leányát azonban, akit a sátán immár tizennyolc esztendő óta megkötözött, nem szabad szombatnapon feloldani bilincsétől?"
[Lk. 13.17] Az, amit mondott, megszégyenítette mindazokat, akik vele szembeszegültek, az egész tömeg ellenben örvendett mindazoknak a dicsőséges tetteknek, melyeket ő véghezvitt.
[Lk. 13.18] Ezt követőleg így szólt: "Mihez hasonló az Isten királysága? Mivel is vessem össze?
[Lk. 13.19] Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember a kertjében elvetett. A mustár felnőtt és fává lett, az ég madarai pedig fészket raktak ágai közé."
[Lk. 13.20] Majd újra szólott: "Mihez hasonlítsam az Isten királyságát?
[Lk. 13.21] Kovászhoz hasonló, melyet egy asszony három mérce finom liszt közé rejtett, várva , míg az egész megkel."
[Lk. 13.22] Városokon és falvakon utazott által, közben tanított, és folytatta útját Jeruzsálembe.
[Lk. 13.23] Valaki megkérdezte tőle: "Uram, kevesen menekülnek-e meg?" Így felelt nekik:
[Lk. 13.24] "Küzdjetek azért, hogy a szűk kapun bemehessetek, mert azt mondom nektek, hogy sokan igyekeznek majd bemenni, de nem lesz rá erejük.
[Lk. 13.25] Annakutána, hogy a gazda felkél és becsukja az ajtót, ti kinn fogtok állani és kopogtattok az ajtón, s azt mondjátok majd: Uram, nyiss meg nekünk! De ő ezt fogja mondani nektek: Nem ismerlek titeket, nem tudom, honnan valók vagytok.
[Lk. 13.26] Ti majd ilyen beszédbe fogtok akkor: Hiszen előtted ettünk és ittunk, és a mi piacainkon tanítottál.
[Lk. 13.27] Arra ő ezt mondja majd nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok tőlem mind, kik hamisságot cselekedtek.
[Lk. 13.28] Majd lesz ott sírás és fogcsikorgatás, ha az Isten királyságában meglátjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, meg valamennyi prófétát, magatokat pedig kívülre vetve.
[Lk. 13.29] Meg fognak majd érkezni napkeletről, napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz fognak telepedni az Isten királyságában.
[Lk. 13.30] Lám, vannak utolsók, akik elsőkké lesznek és vannak elsők, akik utolsókká lesznek."
[Lk. 13.31] Abban az órában hozzáment néhány farizeus és ezt mondta neki: "Utazzál el, menj el innen, mert Heródes meg akar téged ölni."
[Lk. 13.32] "Menjetek – mondta nekik -, mondjátok meg annak a rókának: Íme ma és holnap ördögi szellemeket űzök, és gyógyításokat végzek, harmadnapon elérkezem a véghez.
[Lk. 13.33] Ennek ellenére ma, holnap és azután utaznom kell, mert nem engedhető meg, hogy a próféta máshol vesszen el, mint Jeruzsálemben.
[Lk. 13.34] Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek, hányszor akartalak magamnál egybegyűjteni, mint tyúk szokta csibéit szárnya alá gyűjteni, de ti nem akartátok. 
[Lk. 13.35] Íme, puszta lesz házatok. De azt mondom nektek, hogy nem láttok addig engem, amíg el nem jön az idő, amelyben ezt mondjátok: Áldott legyen, aki az Úr nevében jön."
14. RÉSZ.
[Lk. 14.1] Történt, hogy amikor egy szombaton a farizeusok egyik elöljárójának házába bement ebédelni, s azok szemmel tartották őt,
[Lk. 14.2] egyszer csak egy vízkóros emberrel találta magát szemben.
[Lk. 14.3] Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: "Szabad-e szombaton valakit gyógyítani vagy nem?"
[Lk. 14.4] Azok hallgattak. Jézus erre kézen fogta a vízkórost, meggyógyította és elküldte,
[Lk. 14.5] majd így szólt azokhoz: "Ki az, aki ha fia vagy ökre kútba esik, szombatnapon is ki nem húzza azt azonnal?"
[Lk. 14.6] S azoknak nem volt rá erejük, hogy erre valami feleletet adjanak.
[Lk. 14.7] Ezután egy példázatot mondott el a meghívottaknak. Megfigyelte ugyanis, hogy hogyan válogatják a főhelyeket.
[Lk. 14.8] "Ha valaki lakodalomba hívna téged, – mondotta nekik -, ne telepedjél a főhelyre, mert esetleg olyan valakit hívott meg a gazda, aki nálad tiszteletreméltóbb.
[Lk. 14.9] Ez esetben hozzád lépne az, aki téged is, őt is meghívott és ezt mondaná neked: Adj helyet neki. Akkor aztán szégyenkezve az utolsó helyet kellene elfoglalnod.
[Lk. 14.10] Hanem ha meghívnak, s te elmégy, dőlj le az utolsó helyre, hogyha belép majd az, aki meghívott téged, így szóljon hozzád: Barátom, eredj feljebb. Akkor dicsőség ér mindazok előtt, akikkel együtt dőltél asztalhoz. 
[Lk. 14.11] Mert azt, aki magát felmagasztalja, le fogják alázni, s azt, aki megalázza magát, felmagasztalják majd."
[Lk. 14.12] Szólt azután ahhoz is, aki meghívta őt: "Ha reggelit vagy ebédet adsz, ne hívd meg arra barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, hogy azok esetleg vissza ne hívjanak téged, és ne viszonozzák meghívásodat, 
[Lk. 14.13] hanem ha vendégséget adsz, hívj meg szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat,
[Lk. 14.14] és boldog leszel, hogy azoknak nincs miből visszafizetniük azt neked. Mert így majd az igazságosak feltámadásakor kapod meg a visszafizetést."
[Lk. 14.15] Mikor a vendégek közül valaki meghallotta ezt, így szólott hozzá: "Boldog az, aki az Isten királyságában lakománál fog ülni."
[Lk. 14.16] De ő ezt felelte neki: "Egy ember nagy ebédet adott, és sokakat meghívott.
[Lk. 14.17] Az ebéd órájában azután elküldötte rabszolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, kész már az ebéd. 
[Lk. 14.18] De az elsőtől kezdve mindnyájan mentegetőzni kezdtek. Az első ezt mondta a rabszolgának: Szántóföldet vettem, kénytelen vagyok kimenni, s azt megtekinteni. Kérlek, ments ki engem.
[Lk. 14.19] Egy másik így szólott: Öt iga ökröt vettem, elmegyek, hogy kipróbáljam őket. Kérlek, ments ki engem.
[Lk. 14.20] Újra egy másik így szólt: Feleséget vettem és ezért nem mehetek.
[Lk. 14.21] Mikor a rabszolga visszatért, hírül adta ezeket urának. Erre a gazda haragra lobbant, és így szólt rabszolgájához: Siess, menj el a város tereire és sikátoraira, hozz be ide szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat.
[Lk. 14.22] Uram – szólt azután a rabszolga -, megtörtént, amit elrendeltél, de még van hely.
[Lk. 14.23] Eredj ki az utakra, a kerítésekhez – mondta erre az Úr a rabszolgának -, és kényszerítsd bejönni az ott levőket, hogy beteljék a házam.
[Lk. 14.24] Mert azt mondom nektek, hogy azok közül a meghívottak közül senki meg nem ízleli ebédemet."
[Lk. 14.25] Nagy tömeg utazott vele együtt. Jézus megfordult és így szólt hozzájuk:
[Lk. 14.26] "Ha valaki hozzám akar jönni, de meg nem gyűlöli atyját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, hozzá még a saját lelkét is, nem lehet tanítványom.
[Lk. 14.27] Aki nem hordja keresztjét, és nem jő utánam, nem lehet tanítványom.
[Lk. 14.28] Van-e közöttetek egy is, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, s nem számítja ki a költséget, lesz-e annyija, hogy be tudja fejezni?
[Lk. 14.29] Valamiképpen úgy ne járjon, hogy miután alapot vetett, nincs ereje ahhoz, hogy befejezze, s akik kudarcát észreveszik, mind gúnyolni kezdjék:
[Lk. 14.30] Ez az ember építkezni kezdett; s nincs ereje arra, hogy befejezze.
[Lk. 14.31] Vagy van-e egy király is, ki háborúba ereszkedik egy másik királlyal anélkül, hogy leülne előbb, és számot nem vetne azzal, hogy képes lesz-e tízezerrel megtámadni azt, aki húszezerrel jön ellene?
[Lk. 14.32] Ha nem teszi meg, követeket küld majd, és békét kér, még mikor távol van amaz.
[Lk. 14.33] Ekképpen, ha közületek valaki búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet tanítványom.
[Lk. 14.34] Hasznos a só, de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?
[Lk. 14.35] Sem a földnek, sem trágyának nem alkalmas, hanem kivetik. Akinek halló füle van, hallja meg."
15. RÉSZ
[Lk. 15.1] A vámszedők és a vétkezők valamennyien Jézus közelébe törekedtek, hogy hallgathassák őt.
[Lk. 15.2] Ellenben a farizeusok és az írástudók igen zúgolódtak. Azt mondogatták: "A vétkezőket magához fogadja, sőt velük eszik."
[Lk. 15.3] Ő erre a következő példázatot beszélte el nekik:
[Lk. 15.4] "Van-e olyan ember közöttetek, aki ha száz juha van, s egyet közülük elveszített, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, s nem megy az elveszett után, míg azt meg nem találja?
[Lk. 15.5] S ha megtalálta, örvendezve a vállára veti,
[Lk. 15.6] hazamegy, összehívja barátait, meg szomszédait és így szól hozzájuk: Vigadjatok velem, mert megtaláltam bárányomat, mely elveszett.
[Lk. 15.7] Azt mondom nektek, hogy ilyen öröm lesz a mennyben is egy vétkesen, ha az más felismerésre tér, nagyobb öröm ez, mint kilencvenkilenc igazságoson örülni,akiknek nincs szükségük arra, hogy más felismerésre térjenek.
[Lk. 15.8] Vagy van olyan asszony, aki ha tíz drahmája van, és egy drahmát elveszít, nem gyújt mécsest, nem sepri ki a házat, és nem keresi gondosan, amíg meg nem találja?
[Lk. 15.9] S ha megtalálta, nem hívja-e össze barátnőit meg szomszédait, és nem szól-e így: Örvendjetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem.
[Lk. 15.10] Ilyen öröm lesz, azt mondom nektek, az Isten angyalainak színe előtt egyetlen vétkezőn, aki más felismerésre tér."
[Lk. 15.11] Majd így szólt: "Volt egy embernek két fia.
[Lk. 15.12] A fiatalabbik így szólt apjához: Atyám, add ki nekem a vagyonból rám eső részt. Az hát megosztotta köztük, ami a megélhetésre volt.
[Lk. 15.13] Nem sok nap múltán a fiatalabbik fiú mindent összeszedett, és kivándorolt egy távoli vidékre. Ott kicsapongó életmóddal vagyonát eltékozolta.
[Lk. 15.14] Miután mindenét elköltötte, nagy ínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett.
[Lk. 15.15] Ekkor elutazott, és beállt a vidék egyik polgárához, ki a mezőkre küldötte ki disznókat legeltetni.
[Lk. 15.16] A fiú kívánta, hogy hasát azokkal a hüvelyekkel tölthesse meg, amelyeket a disznók ettek, de senki sem adott neki.
[Lk. 15.17] Ekkor magába szállt és így szólt: Apám hány béresének fölös mennyiségben van a kenyere, én meg elveszek itt az ínségben.
[Lk. 15.18] Felkelek hát, elmegyek az apámhoz, és ezt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen, meg veled szemben.
[Lk. 15.19] Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak hívjanak, tégy engem béreseid közül eggyé.
[Lk. 15.20] Ezzel felkelt és elment atyjához. Még messze volt, amikor meglátta az apja és szánalomra gerjedt, majd hozzáfutott, nyakába borult és összecsókolgatta.
[Lk. 15.21] A fiú így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben. Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak nevezzenek.
[Lk. 15.22] De az apa így szólt rabszolgáihoz: Siessetek, hozzátok elő a legjobb ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára.
[Lk. 15.23] Azután hozzátok el azt a hizlalt tulkot, öljétek le és vigadjunk, lakomázzunk.
[Lk. 15.24] Mert ez a fiú, az én fiam meghalt, de életre kelt, elveszett, de rátaláltunk. Azzal vigadni kezdtek.
[Lk. 15.25] Az idősebbik fiú ezalatt kinn volt a mezőn. Amikor hazafelé jövet a közelbe ért, zeneszó és körtánc hangját hallotta.
[Lk. 15.26] Magához szólított a legények közül egyet, és megtudakolta hogy mi az.
[Lk. 15.27] Testvéred érkezett meg – mondotta az -, és apád leölette a hizlalt tulkot, mivelhogy egészségesen kapta őt vissza.
[Lk. 15.28] Megharagudott ezért a fiú és nem akart bemenni, apja azonban kijött és kérlelte.
[Lk. 15.29] De ő így felelt atyjának: Lásd, oly sok éve végzem neked a rabszolga munkáját, soha meg nem kerültem parancsodat, de énnékem még egy kis bakot sem adtál, hogy barátaimmal vigadjak egyet. 
[Lk. 15.30] Mikor azonban ez a fiad megjött, ki a megélhetésre szánt vagyonodat szajhákkal ette fel, te leöletted neki a hizlalt tulkot.
[Lk. 15.31] Gyermek – szólt az apa –, te mindenkor velem voltál, minden, ami az enyém, tied is.
[Lk. 15.32] Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy testvéred, aki halott volt, életre kelt, és azt, aki elveszett, megtaláltuk."
16. RÉSZ
[Lk. 16.1] Szólott azután a tanítványaihoz is: "Volt egy gazdag ember, és annak volt egy sáfára, és azt bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát.
[Lk. 16.2] Magához hívatta s így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Számolj be sáfárságodról, mert tovább nem lehetsz sáfár.
[Lk. 16.3] Az erre gondolkodni kezdett: Mit tegyek most már, hogy uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nincs erőm, koldulni szégyellek.
[Lk. 16.4] Tudom már mit tegyek, hogy ha sáfárságomról leváltanak, barátaim legyenek, akik házaikba befogadnak.
[Lk. 16.5] Ezzel magához hívatott mindenkit, aki urának adósa volt. Megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol uramnak?
[Lk. 16.6] Száz bát olajjal – felelte az. – Vedd az írásodat – mondta neki -, ülj le, siess, írj ötvenet.
[Lk. 16.7] Azután egy másikat kérdezett meg: Hát te mennyivel tartozol? Száz kór búzával – felelte az. – Vedd az írásodat – mondta neki – és írj nyolcvanat.
[Lk. 16.8] Megdicsérte az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett. Mert ennek a kornak fiai a saját nemzedékükkel szemben eszesebben viselkednek, mint a világosság fiai teszik.
[Lk. 16.9] És én azt mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor kihagy majd az élet, magukhoz fogadjanak titeket az örök sátrakba.
[Lk. 16.10] Aki a legkisebben hű, a sokon is hű lesz és legkisebben hamis, a sokon is hamis lesz.
[Lk. 16.11] Ha tehát a hamis mammonon hűekké nem lettetek, ki bízza majd rátok az igazit?
[Lk. 16.12] És ha a másén hívekké nem lettetek, ki adja oda nektek a tieteket?
[Lk. 16.13] Egy cseléd sem végezhet egyszerre két úrnak szolgálatot, mert vagy gyűlölni fogja az egyiket és szeretni a másikat, vagy ragaszkodni fog az egyikhez, és meg fogja vetni a másikat. Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak."
[Lk. 16.14] Meghallották pedig mindezt a farizeusok, akik pénzkedvelők voltak, és csúfolták őt.
[Lk. 16.15] Hozzájuk is szólt: "Ti vagytok azok, akik az emberek előtt igazságosnak mutatjátok magatokat, csakhogy – az Isten ismeri szíveteket. Mert ami az emberek között magasztos, Isten előtt utálatos.
[Lk. 16.16] A törvény és a próféták Jánosig voltak, akkortól kezdve az Isten királyságának örömüzenetét hirdetik, s azon mindenki erőszakoskodik.
[Lk. 16.17] Pedig könnyebb a mennynek és földnek elmúlnia, mint a törvényből egy vesszőcskének kiesnie.
[Lk. 16.18] Házasságot tör mindenki, aki feleségét elbocsátja, és egy másikkal házasodik össze, és házasságot tör az, aki férfitől elbocsátott nőt vesz el.
[Lk. 16.19] Volt egy gazdag ember, aki bíborba és gyolcsba öltözködött és naponta pompában vigadott.
[Lk. 16.20] Volt ennek a kapujához vetve egy Lázár nevű szegény, kit fekélyek borítottak,
[Lk. 16.21] s ki vágyott jóllakni azzal, ami a gazdag asztalától lehullt. Na, még a kutyák is eljártak hozzá, hogy fekélyeit nyalogassák.
[Lk. 16.22] Történt azután, hogy a szegény meghalt, és az angyalok elvitték Ábrahám keblére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.
[Lk. 16.23] Mikor a láthatatlan országban szemét felemelte, kínok közt gyötrődve, Ábrahámot látta messziről, és annak kebelén Lázárt.
[Lk. 16.24] Odakiáltott hozzá: Atyám, Ábrahám könyörülj rajtam és küldd el Lázárt, hogy mártsa vízbe ujjának hegyét és hűsítse meg nyelvemet, mert kínlódom e lángban.
[Lk. 16.25] Ábrahám azonban így szólt: Gyermekem, emlékezzél rá, hogy életedben elvetted javaidat, Lázár éppen úgy a rosszat. Itt most őt vigasztalják, te pedig kínlódol.
[Lk. 16.26] Mindezekben köztünk és köztetek szilárdan áll egy nagy szakadék, úgyhogy akik innen hozzátok akarnak átmenni, nem tehetik, sem onnan hozzánk nincs átkelés.
[Lk. 16.27] Akkor hát arra kérlek atyám – szólott a gazdag -, küldd el őt atyám házába.
[Lk. 16.28] Mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyosságot, hogy ők is a kínnak e helyére ne kerüljenek.
[Lk. 16.29] De Ábrahám így szólt: Ott van náluk Mózes, és náluk vannak a próféták, azokat hallgassák.
[Lk. 16.30] Nem úgy atyám – szólt mégis az -, ha a halottak közül menne valaki hozzájuk, más felismerésre térnének.
[Lk. 16.31] De Ábrahám így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még annak sem adnának hitelt, ha valaki a halottak közül feltámadna."
17. RÉSZ
[Lk. 17.1] Tanítványainak meg ezt mondta: "Elkerülhetetlen, hogy kelepcék ne készüljenek, de jaj annak, aki azokat készíti.
[Lk. 17.2] Jobb volna az ilyennek, ha malomkővel a nyaka körül a tengerbe dobnák, minthogy e kicsinyek közül egyet tőrbe csaljon.
[Lk. 17.3] Óvakodjatok tőlük. Ha testvéred vétkezik, dorgáld meg. Ha más felismerésre tér, bocsáss meg neki.
[Lk. 17.4] Ha egy nap hétszer vétkezik ellened és hétszer tér meg hozzád e szóval: Más felismerésre jutottam! Megbocsáss neki."
[Lk. 17.5] "Növeld hitünket" – szóltak az apostolok az Úrnak.
[Lk. 17.6] Az Úr azonban ezt felelte: "Ha olyan volna a hitetek, mint a mustármag és azt mondanátok ennek az eperfának: Szakadj ki gyökerestül és ültetődjél át a tengerbe, engedelmeskednék nektek.
[Lk. 17.7] Mondja-e valaki közületek rabszolgájának, amikor az a szántásból vagy legeltetésből hazatér: Jöjj ide hozzám tüstént és dőlj asztalhoz.
[Lk. 17.8] Ellenkezőleg ezt fogja mondani neki: Készíts valamit, míg eszem és iszom, és azután egyél és igyál te.
[Lk. 17.9] Vajon megköszöni a rabszolgának, hogy megtette rendelkezéseit?
[Lk. 17.10] Éppen így ti is, ha mindent megtesztek, amit rendeltek nektek, így szóljatok: Haszontalan rabszolgák vagyunk, annyit tettünk csak, amennyit úgyis tartoztunk megtenni."
[Lk. 17.11] Történt, hogy amikor Jeruzsálembe utaztában Szamária és Galilea között ment el,
[Lk. 17.12] egy faluba tért be, és ott tíz bőrpoklos férfival találkozott. Azok messziről megálltak
[Lk. 17.13] és emelt hangon kiáltották: "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!"
[Lk. 17.14] Ahogy meglátta őket, így szólt hozzájuk: "Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak." S az történt, hogy mialatt odamentek, megtisztultak.
[Lk. 17.15] Közülük azonban az egyik, amikor látta, hogy meggyógyult, Istennek hangos dicséretével az ajkán visszatért,
[Lk. 17.16] s arcával a lábához esett és hálát adott neki. Ez az ember szamáriai volt.
[Lk. 17.17] "Hát nem tízen tisztultak meg? – szólalt meg Jézus. – Hol van a kilence?
[Lk. 17.18] Nem akadt több, aki visszatért volna, hogy Istennek dicsőséget adjon, csak ez az idegen származású?"
[Lk. 17.19] Azután azt mondta neki: "Kelj fel, eredj el! A hited megmentett."
[Lk. 17.20] Mikor a farizeusok azt kérdezték, hogy mikor jön el az Istennek királysága, ily szóval felelt nekik: "Az Istennek királysága nem szemmel láthatóan jön el,
[Lk. 17.21] nem mondhatják majd azt: Lám itt, vagy amott van. Lássátok, az Isten királysága bennetek van."
[Lk. 17.22] Majd tanítványaihoz szólott: "Napok jönnek, amelyeken megkívánjátok, hogy az ember Fiának napjaiból bár egyet is láthassatok, de nem fogtok látni.
[Lk. 17.23] Akkor ezt fogják majd nektek mondani: Lám ott van! Lám itt van! Ne menjetek el, ne fussatok utána.
[Lk. 17.24] Mert mint ahogy a felvillanó villámlás egyik aljától a másik aljáig megvilágítja az eget, a maga napján olyan lesz az ember Fia is.
[Lk. 17.25] Előbb azonban sokat kell szenvednie, kell, hogy ez a nemzedék elvesse őt, mint olyant, aki a próbát nem állja meg.
[Lk. 17.26] Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is.
[Lk. 17.27] Az emberek ettek, ittak, házasodtak, nőül mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és akkor eljött az özönvíz és mindenkit elveszített.
[Lk. 17.28] Úgy lesz majd, mint ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, vásároltak, eladtak, ültettek, építettek,
[Lk. 17.29] de amely napon Lót Szodomából kiment, tűz és kéneső hullott az égből és elveszített mindenkit.
[Lk. 17.30] Így történik majd azon a napon is, amelyen az embernek Fiáról a lepel lehull.
[Lk. 17.31] Ha valaki azon a napon a háztetőn lesz, a holmija pedig a házban, ne szálljon alá, hogy elvigye azt. Úgy tegyen az is, aki a mezőn van, ne térjen vissza.
[Lk. 17.32] Emlékezzetek Lót feleségére.
[Lk. 17.33] Aki lelkét megszerezni igyekszik, el fogja veszíteni, – aki el fogja veszíteni lelkét, életre szüli azt.
[Lk. 17.34] Azt mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyon, az egyiket magukhoz veszik, a másikat elhagyják majd,
[Lk. 17.35] két asszony őröl egy helyen, az egyiket magukhoz veszik, a másikat elhagyják majd.
[Lk. 17.36] Ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik." 
[Lk. 17.37] Ekkor megszólaltak: "Hol lesz ez Uram?" és ő ezt felelte nekik: "Ahol a test lesz, oda gyűlnek majd a saskeselyűk."
18. RÉSZ
[Lk. 18.1] Egy példázatot is mondott nekik a célból, hogy mindenkor imádkozzanak, és az imádkozásban hanyagokká ne legyenek.
[Lk. 18.2] "Valamelyik városban – mondotta – volt egy bíró, aki Istent nem félt, és emberek előtt nem szégyenkezett.
[Lk. 18.3] Volt egy özvegyasszony is abban a városban, s az ezzel a kéréssel járt a bíróhoz: Ítéld meg az igazamat ellenfelemmel szemben.
[Lk. 18.4] A bíró egy ideig nem akarta megtenni. De később így gondolkozott: Bár Istent nem félek s emberek előtt nem szégyenkezem,
[Lk. 18.5] mégis amiatt, hogy zaklat engem ez az özvegyasszony, megítélem az igazát, hogy a végén, ha eljön, valahogy arcul ne üssön engem.
[Lk. 18.6] Hallottátok, mit mond a hamis bíró? – kérdezte az Úr.
[Lk. 18.7] Hát az Isten nem ítéli-e meg választottainak igazát, ha ezek nappal és éjjel kiáltanak hozzá, még ha hosszútűrő is velük kapcsolatban?
[Lk. 18.8] Azt mondom nektek, hogy hamar megítéli igazukat. Hanem az embernek Fia, amikor eljön, fog-e hitet találni a földön?"
[Lk. 18.9] A következő példázatot mondotta egyeseknek, akik abban elbizakodtak, hogy igazságosak, és a többi embert semmibe sem vették.
[Lk. 18.10] "Két ember felment a templomba imádkozni. Az egyik farizeus volt, a másik vámszedő.
[Lk. 18.11] A farizeus kiállott, és magának beszélve a következőket imádkozta: Óh Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, akik ragadozók, hamisak, házasságtörők, vagy amilyen ez a vámszedő is itt.
[Lk. 18.12] Egy héten kétszer böjtölök, megadom a tizedet mindenből, amit szerzek.
[Lk. 18.13] A vámszedő messzire állott, s még a szemét sem akarta égre emelni, hanem a mellét verte és így szólt: Óh Isten, engesztelődjél meg irányomban, ki vétkes vagyok. 
[Lk. 18.14] Azt mondom nektek, hogy ő megigazulva ment alá házába, inkább, mint amaz. Mert mindenkit meg fognak alázni, aki magát felmagasztalja, de azt, aki megalázza magát, fel fogják magasztalni."
[Lk. 18.15] A kisdedeket is elvitték hozzá, hogy megérintse őket. Mikor a tanítványok látták, korholták őket,
[Lk. 18.16] de Jézus magához szólította a kisdedeket." Hagyjátok a gyermekeket, hadd jöjjenek hozzám – mondotta -, ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten királysága.
[Lk. 18.17] Bizony azt mondom nektek, aki nem úgy fogadja Isten királyságát, mint egy gyermek, nem megy be abba."
[Lk. 18.18] Bizonyos elöljáró is megkérdezte őt: "Jó Tanító! Mit tegyek, hogy az örök élet örökös részemmé váljék?"
[Lk. 18.19] "Miért mondasz engem jónak – felelte neki Jézus. Senki sem jó, csak az Isten.
[Lk. 18.20] A parancsolatokat ismered: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat."
[Lk. 18.21] "Mindezeket ifjúságomtól fogva megőriztem" – felelte az.
[Lk. 18.22] Mikor Jézus meghallotta, így szólt hozzá: "Még egy dolog hiányzik nálad: Add el mindenedet és oszd szét szegényeknek. Így kincsed lesz a mennyekben. Azután jer, és kövess engem."
[Lk. 18.23] Az elöljárót, amikor ezeket hallotta, majd ellepte a bánat, mert szerfelett gazdag volt.
[Lk. 18.24] Mikor Jézus bánatba borulni látta őt, így szólt: "Mily nehezen mennek be az Isten királyságába azok, akiknek birtokaik vannak.
[Lk. 18.25] Mert kevesebb fáradsággal jut be valahová egy teve a tű fokán keresztül, mint ahogy egy gazdag megy be az Isten királyságába."
[Lk. 18.26] Erre megkérdezték azok, akik hallották: "Ki menekülhet meg hát akkor?"
[Lk. 18.27] Jézus ezt felelte: "Ami embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges."
[Lk. 18.28] Megszólalt Péter: "- Lám, mi elhagytuk azt, ami a magunké volt, és téged követtünk."
[Lk. 18.29] Ő ezt felelte: "Bizony, azt mondom nektek, hogy az Isten királyságáért még senki sem hagyta el házát, vagy feleségét, vagy testvéreket, vagy szülőket, vagy gyermekeket anélkül,
[Lk. 18.30] hogy ne kapná meg mindennek a sokszorosát ebben az időben, a jövendő korban pedig nem kapna örök életet."
[Lk. 18.31] Magához vette a tizenkettőt, s így szólt hozzájuk: "Lássátok, most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott befejezésre jut minden, amit az embernek Fia felől a próféták által megírtak.
[Lk. 18.32] Mert át fogják adni a nemzeteknek, megcsúfolják, bántalmazzák, leköpdösik,
[Lk. 18.33] megostorozzák és megölik majd, de a harmadik napon fel fog támadni."
[Lk. 18.34] Ám ők semmit sem láttak át ezekből, a beszéd értelme el volt rejtve előlük és nem ismerték fel a mondottakat.
[Lk. 18.35] Történt, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak az útfélen ült és kéregetett.
[Lk. 18.36] Mikor hallotta, hogy tömeg vonul arra el, tudakozódott, hogy mi az.
[Lk. 18.37] Tudtára adták, hogy a názáreti Jézus megy el arra.
[Lk. 18.38] Erre kiáltani kezdett: "Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!"
[Lk. 18.39] Akik elől mentek, korholták, hogy hallgasson, de ő annál inkább kiáltozott: "Dávid fia, könyörülj rajtam!"
[Lk. 18.40] Jézus erre megállott és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Mikor közelébe ért, megkérdezte tőle:
[Lk. 18.41] "Mit akarsz, mit cselekedjem veled?" "Uram, hogy megjöjjön a szemem világa" – felelte az,
[Lk. 18.42] mire Jézus így szólt hozzá: "Láss! Hited megmentett."
[Lk. 18.43] És azonnal látott, majd Istent dicsőítve követte őt. Erre az egész nép, mely a történetet látta, magasztalta ott az Istent.
19. RÉSZ
[Lk. 19.1] Bevonult Jerikóba és keresztülment a városon. 
[Lk. 19.2] Egy Zakeus nevű férfi, aki fővámszedő volt és gazdag ember, 
[Lk. 19.3] látni igyekezett Jézust, hogy ki s miféle lehet: A tömeg miatt azonban nem tehette, mert alacsony termetű volt.
[Lk. 19.4] Előre futott hát és felmászott egy eperfügefára, hogy lássa őt. Arra kellett ugyanis elmennie.
[Lk. 19.5] Mikor Jézus arra a helyre ért, feltekintett és megszólította: "Zakeus, siess, szállj alá, mert a te házadban kell ma megszállnom."
[Lk. 19.6] Zakeus sietve leszállott és örömmel fogadta be.
[Lk. 19.7] Akik ezt látták, mindnyájan nagyon zúgolódtak. Vétkező emberhez ment be megpihenni szállásra – szóltak.
[Lk. 19.8] Zakeus azonban előállott és így szólt az Úrhoz: "Nézd, Uram, vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és négyszerest fizetek vissza annak, akitől valamit hamis ürüggyel elvettem."
[Lk. 19.9] Jézus erre ezt mondta neki: "Ma jött el a menekülés napja ennek a háznak, amennyiben ő is Ábrahám fia.
[Lk. 19.10] Hiszen az embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet."
[Lk. 19.11] Míg azok ezeket hallgatták, ő még egy példázatot csatolt az elmondottakhoz azért, mert közel volt Jeruzsálemhez, és mert azok úgy vélekedtek, hogy azonnal meg kell jelennie az Isten királyságának.
[Lk. 19.12] "Egy nemes ember messze országba utazott el – szólott -, hogy ott királyságot kapjon, és azután visszatérjen.
[Lk. 19.13] Magához hívatta hát tíz rabszolgáját és azoknak tíz minát adott. – Kereskedjetek – mondta nekik -, amíg visszajövök.
[Lk. 19.14] Polgárai azonban gyűlölték őt, és követséget küldöttek utána ezzel az üzenettel: Nem akarjuk, hogy ő legyen a király rajtunk.
[Lk. 19.15] Miután a királyságot elnyerte és visszatért, történt hogy magához hívatta rabszolgáit, akiknek pénzt adott, hogy megtudja, hogy kereskedésével ki mit szerzett.
[Lk. 19.16] Megjött az első és így szólt: Uram, minád még tízet szerzett.
[Lk. 19.17] Mire ő így felelt: Jól van, derék rabszolgám, minthogy a legcsekélyebben hű voltál, tíz városon legyen fennhatóságod.
[Lk. 19.18] Megjött a második és ezt mondta: Uram, minád öt minát szerzett.
[Lk. 19.19] – Légy öt város felett – mondta ennek is.
[Lk. 19.20] Azután eljött megint más s ezt mondta: Uram, itt van a minád. Keszkenőmben félretéve tartottam.
[Lk. 19.21] Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy, elveszed, amit nem te tettél el, és aratsz ott, ahol nem vetettél.
[Lk. 19.22] Szájadból ítéllek meg, te rossz rabszolga – mondotta neki a király –, mert tudtad, hogy szigorú ember vagyok, elveszem, amit nem én tettem el, és azt aratom, amit nem én vetettem.
[Lk. 19.23] Miért nem adtad pénzemet a bankasztalra? Mikor megjöttem, nyereséggel szerezhettem volna vissza.
[Lk. 19.24] Azután így szólt a mellette állókhoz: Vegyétek el tőle a minát és adjátok annak, akinek tíz minája van.
[Lk. 19.25] Uram, tíz minája van – szólottak azok.
[Lk. 19.26] Azt mondom nektek, hogy mindenkinek adni fognak, akinek van, de attól, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.
[Lk. 19.27] Azon kívül ezeket az én ellenségeimet, akik nem akarták, hogy én legyek királlyá rajtuk, vezessétek ide, és öljétek le őket előttem."
[Lk. 19.28] Miután ezeket elmondta, tovább folytatta előre útját Jeruzsálembe menve fel.
[Lk. 19.29] Történt, hogy amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, azon a hegyen, amelyet az Olajfákról neveztek el, elküldte két tanítványát
[Lk. 19.30] ezzel az utasítással: "Menjetek el a szemben levő faluba, találtok ott egy megkötözött szamárcsikót, amelyen ember még sohasem ült, azt oldjátok el és hozzátok ide. 
[Lk. 19.31] Ha valaki azt kérdené tőletek: Miért oldjátok el? Így feleljetek: Mert az Úrnak szüksége van rá."
[Lk. 19.32] Mikor a küldöttek elmentek, úgy találák, ahogy mondotta nekik.
[Lk. 19.33] Ahogy a szamárcsikót eloldották, a gazdái megkérdezték tőlük: "Miért oldjátok el a csikót?"
[Lk. 19.34] Erre ők ezt felelték: "Mert az Úrnak szüksége van rá."
[Lk. 19.35] Ezután Jézushoz vezették a csikót, rádobták köpenyeiket és felültették Jézust.
[Lk. 19.36] Mialatt ment, köpenyeiket az útra terítették.
[Lk. 19.37] Mikor már közel volt az Olajfák hegyének lejárójához, a tanítványok egész sokasága örvendezve nagy hangon kezdte magasztalni Istent mindazokért a hatalmas tettekért, amelyeket láttak.
[Lk. 19.38] "Áldott, aki jő, az Úr nevében érkező király – szólottak. A mennyben békesség és a magasságban dicsőség."
[Lk. 19.39] Ekkor a tömegből néhány farizeus megszólította Jézust: "Tanító! Korhold meg tanítványaidat!"
[Lk. 19.40] "Azt mondom nektek – felelte ő -, hogy ha ezek hallgatnak, a kövek kezdenek kiáltani."
[Lk. 19.41] Mikor közel érkezett és meglátta a várost, sírva fakadt rajta
[Lk. 19.42] és ezt mondotta: "Óh, ha a mai napon te is megismerted volna, hogy mi válik békességedre. Most azonban el van rejtve szemed elől.
[Lk. 19.43] Mert napok jönnek rád, amelyekben ostromfalat építenek ellened ellenségeid, körülvesznek, és mindenünnen szorongatnak majd,
[Lk. 19.44] azután a földre tipornak téged és benned lakó gyermekeidet, követ kövön nem fognak hagyni benned azért, mert nem ismerted fel meglátogatásodnak idejét."
[Lk. 19.45] Azután bement a szenthelyre, s hozzáfogott az árusok kiűzéséhez.
[Lk. 19.46] "Meg van írva – mondotta nekik – Az én házam imádkozásnak háza lesz. Ti azonban azt rablók barlangjává tettétek."
[Lk. 19.47] Naponta tanított a szenthelyen. A főpapok, írástudók, meg a nép főemberei igyekeztek elveszíteni őt, de nem találták meg a módját, miként vigyék véghez. Mert az egész nép rajta csüngött, s úgy hallgatták őt.
20. RÉSZ
[Lk. 20.1] Egyik napon, amelyen a szenthelyen a népet tanította, s az örömhírt hirdette, történt, hogy hozzáléptek a főpapok és írástudók a vének társaságában
[Lk. 20.2] és megkérdezték őt: "Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszed ezeket. Ki az, aki ezt a felhatalmazást adta?"
[Lk. 20.3] "Én is kérdek valamit tőletek – felelte nekik Jézus. Mondjátok meg nekem,
[Lk. 20.4] János bemerítése az égből volt-e, vagy emberektől való?"
[Lk. 20.5] Azok maguk közt így fontolgattak: "Ha azt mondjuk, mennyből való, ezt fogja rá mondani: Miért nem adtatok hát hitelt neki?
[Lk. 20.6] Ha meg azt mondjuk: Emberektől, az egész nép megkövez bennünket. Hisz meg vannak győződve afelől, hogy János próféta."
[Lk. 20.7] Azt felelték hát, hogy nem tudják, honnan való.
[Lk. 20.8] "Akkor én sem mondom meg nektek, hogy micsoda felhatalmazással cselekszem e dolgokat" – mondotta nekik Jézus.
[Lk. 20.9] Azután a néphez kezdett beszélni, s a következő példázatot mondotta el: "Egy ember szőlőt ültetett és azt szőlőmíveseknek adta ki, azután hosszabb időre külföldre utazott.
[Lk. 20.10] Mikor eljött az ideje, egy rabszolgát küldött a szőlőmívesekhez, hogy adjanak a szőlő gyümölcséből. De a szőlőmívesek megverték, és üresen küldötték vissza.
[Lk. 20.11] Akkor másik rabszolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üresen bocsátották el.
[Lk. 20.12] Folytatta, és egy harmadikat küldött, de azok azt is megsebesítették és kidobták.
[Lk. 20.13] Mit tegyek? – kérdezte ekkor a szőlőnek ura. – Elküldöm szeretett fiamat. Vele szemben majd csak megváltozik viselkedésük.
[Lk. 20.14] Mikor azonban a szőlőmívesek meglátták a fiút, ezt fontolgatták egymás között: Ő az örökös. Öljük meg, hogy mienk legyen az örökrésze.
[Lk. 20.15] Kivetették hát őt a szőlőből és megölték. Vajon mit fog tenni velük a szőlőnek ura?
[Lk. 20.16] Meg fog jönni, s el fogja veszteni ezeket a szőlőmíveseket, a szőlőt pedig másoknak adja ki." Mikor azok ezt hallották, így szóltak: "Szó sem lehet róla."
[Lk. 20.17] De ő rájuk tekintett és így szólt: "Mi van efelől megírva? Amely követ az építők a próbán elvetettek, az lett a szegletnek fejévé.
[Lk. 20.18] Össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik, azt pedig, akire az esik rá, szét fogja morzsolni."
[Lk. 20.19] Az írástudók és főpapok abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy ezt a példázatot róluk mondotta.
[Lk. 20.20] Szemmel tartották hát őt, és kémeket küldöttek mellé, kik magukat igazságosaknak tettették, hogy azok valamely szaván megfogják őt, hogy azután átadhassák a felsőbbségnek és a helytartó hatóságának.
[Lk. 20.21] A kémek megkérdezték őt: "Tanító, tudjuk, hogy helyesen szólasz és tanítasz, hogy nem nézed senki személyét, hanem az Isten útját az igazság alapján tanítod.
[Lk. 20.22] Szabad-e a császárnak adót fizetni vagy nem?"
[Lk. 20.23] Jézus észrevette ravaszkodásukat, és ezt mondta nekik:
[Lk. 20.24] "Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?" "A császáré" – felelték azok,
[Lk. 20.25] mire ezt mondta nekik: "Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené."
[Lk. 20.26] Nem volt rá erejük, hogy a nép előtt valamely szaván megfogják, ellenkezőleg, a felelete csodálatba ejtette és elhallgattatta őket.
[Lk. 20.27] Néhány szadduceus is ment hozzá, kik tagadják, hogy volna feltámadás. Ezek is kérdést intéztek hozzá.
[Lk. 20.28] "Tanító – szóltak -, Mózes megírta nekünk, hogy amikor meghal egy testvér, kinek felesége van, ha gyermek nélkül maradt, a testvére vegye el a feleségét, és ő támasszon magot a testvérének.
[Lk. 20.29] Heten voltak testvérek. Az első feleséget vett, és gyermektelenül meghalt.
[Lk. 20.30] A másik is,
[Lk. 20.31] a harmadik is elvette az asszonyt, hasonlóképpen mind a hét, s anélkül, hogy gyermeket hagytak volna, meghaltak.
[Lk. 20.32] Utoljára az asszony is meghalt.
[Lk. 20.33] A feltámadáskor most már kié lesz az asszony, hiszen mind a hété volt?"
[Lk. 20.34] Jézus ezt felelte nekik: "E kornak fiai házasodnak és férjhez mennek,
[Lk. 20.35] de akiket méltóknak ítélnek arra, hogy eljussanak ama következő korba, s a halottak közül való feltámadásra, azok nem fognak sem házasodni, sem férjhez menni,
[Lk. 20.36] többé már meg sem halhatnak, mert az angyalokkal egyenlők, és mivel a feltámadásnak fiai, Istennek is fiai.
[Lk. 20.37] Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes utalt a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondotta.
[Lk. 20.38] Isten pedig nem halottaké, hanem élőké. Általa ugyanis mindannyian élnek."
[Lk. 20.39] Erre az írástudók közül némelyek megszólaltak: "Tanító! Helyesen szólottál."
[Lk. 20.40] Többet azután nem is merték őt semmi felől megkérdezni.
[Lk. 20.41] De azután ő kérdezte meg őket: "Hogyan mondhatják a Krisztust Dávid fiának,
[Lk. 20.42] amikor Dávid ezt mondja róla a Zsoltárok könyvében: Szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj le jobbomon,
[Lk. 20.43] míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.
[Lk. 20.44] Dávid Urának mondja őt, miképp lehet akkor a fia?"
[Lk. 20.45] Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz:
[Lk. 20.46] "Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szívesen járnak palástosan: akiknek kedvesek a piacokon hallott köszöntések, zsinagógáikban az első hely, és lakomákon az elölülés,
[Lk. 20.47] akik feleszik az özvegyek házát, de színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletet fognak kapni."
21. RÉSZ
[Lk. 21.1] Mikor feltekintett, látta, hogy a gazdagok hogyan dobálják adományaikat a perselybe.
[Lk. 21.2] Látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott bele.
[Lk. 21.3] "Igazán mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy mindannyinál többet dobott.
[Lk. 21.4] Mert azok valamennyien abból dobták adományaikat, amiből feleslegük volt, de ez a maga szegénységéből, ami megélhetésére kellett, mind bevetette." S Mikor egyesek beszélni kezdtek a szenthelyről, hogy mily szép kövek és áldozati ajándékok díszítik, ő így szólt:
[Lk. 21.6] "Jönnek napok, amikor ezekből, amiket most szemléltek, kő kövön nem fog maradni, melyet le nem rombolnának."
[Lk. 21.7] Kérdést intéztek hozzá: "Tanító, mikor történnek meg ezek? Mi lesz a jele annak az időnek, amikor ezek megtörténnek?"
[Lk. 21.8] "Ügyeljetek – szólott -, el ne tévelyedjetek. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és ezt mondják: Én vagyok! Továbbá: Az idő közel! Ti ne menjetek utánuk.
[Lk. 21.9] Ha pedig háborúkról és felfordulásokról hallanátok, ne rettenjetek meg. Mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem tüstént jő el a vég."
[Lk. 21.10] Akkoriban ezt mondta nekik: "Nemzet nemzet ellen fog támadni, királyság királyság ellen,
[Lk. 21.11] nagy földrengések is következnek, helyenkint dögvészek és éhínségek lesznek, az égből félelmetes és nagy jelek támadnak.
[Lk. 21.12] De mindezeket megelőzően kezüket rátok vetik, üldözni fognak, átadnak titeket, hogy zsinagógák elé állítsanak, tömlöcökbe vessenek, elvezetnek királyok, helytartók elé az én nevemért.
[Lk. 21.13] Az lesz a következménye, hogy bizonyságot tehettek.
[Lk. 21.14] Tökéljétek el hát szívetekben, hogy védelmetekről nem fogtok előre gondot viselni.
[Lk. 21.15] Mert én olyan szájat és bölcsességet adok nektek, amelyeknek egy ellenfeletek sem lesz képes ellene állni, vagy ellene mondani.
[Lk. 21.16] Szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok fognak elárulni titeket, s közületek egyeseket meg fognak ölni.
[Lk. 21.17] Mindenki gyűlölni fog titeket az én nevemért.
[Lk. 21.18] Fejetekről mégis egy hajszál sem fog elveszni.
[Lk. 21.19] Állhatatosságotokkal fogjátok megszerezni lelketeket.
[Lk. 21.20] Ha azonban azt látnátok, hogy Jeruzsálemet tábor veszi körül, akkor ismerjétek fel, hogy elpusztulása közel van.
[Lk. 21.21] Akkor, majd akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekbe, akik a városban lesznek, távozzanak belőle. Akik a mezőn lesznek, ne menjenek a városba. 
[Lk. 21.22] Mert az igazságszolgáltatás napjai lesznek azok, amikor minden beteljesedik, amit megírtak.
[Lk. 21.23] Jaj lesz azokban a napokban a terhes és szoptatós asszonyoknak. Mert erős kényszer ül akkor a földön, és harag sújtja majd ezt a népet.
[Lk. 21.24] Kard éle által hullanak el, és az összes nemzetek közé fogságra viszik őket. Jeruzsálemet a nemzetek fogják tapodni, míg csak a nemzetekre kiszabott időszakok el nem telnek.
[Lk. 21.25] Azután jelek fognak támadni a napon, holdon és csillagokon, a földön olyan szorongás ül majd a nemzetekre, mint amilyen a zúgó és hánykódó tengeren érzett bizonytalanság.
[Lk. 21.26] Az emberek a lelküket lehelik majd ki attól a félelemtől és annak várásától, ami még a föld lakóira jön. Mert az ég hatalmai meg fognak rendülni.
[Lk. 21.27] És akkor meg fogják látni az ember Fiát, amint nagy hatalommal és dicsőséggel felhőben megérkezik.
[Lk. 21.28] Amikor azután ezek megkezdődnek, egyenesedjetek ki, és emeljétek fel fejeteket, mivel megváltásotok közel lesz."
[Lk. 21.29] Példázatot is mondott nekik: "Nézzétek meg a fügefát, meg az összes fákat.
[Lk. 21.30] Ha azt látjátok, hogy leveleket hajtanak, magatoktól felismerhetitek, hogy az aratás már közel.
[Lk. 21.31] Ugyanígy, ha látni fogjátok, hogy mindezek megtörténnek, fel fogjátok ismerni, hogy közel az Isten királysága.
[Lk. 21.32] Bizony ezt mondom nektek, hogy az a nemzedék nem múlik el addig, amíg mindezek meg nem történnek.
[Lk. 21.33] Az ég és a föld el fognak múlni, de az én beszédeim nem fognak elmúlni.
[Lk. 21.34] Ügyeljetek magatokra, hogy szíveteket mámor, részegség és az élet gondjai meg ne terheljék, s kelepceképp váratlanul rátok ne törjön az a nap.
[Lk. 21.35] Mert el fog az jönni mindazokra, akik a föld egész kerekségén laknak.
[Lk. 21.36] Virrasszatok minden időben, s könyörögjetek, hogy erőtök legyen majd rá, hogy kimenekedhessetek mindabból, aminek meg kell történnie, s hogy egykor az ember Fia előtt megállhassatok."
[Lk. 21.37] Azokban a napokban a templomban tanított, az éjjeleket azonban a városból kijárva az Olajfákról elnevezett hegyen a szabadban töltötte.
[Lk. 21.38] Az egész nép már korán ott volt nála a szenthelyen, hogy hallgathassa.
22. RÉSZ
[Lk. 22.1] Közel volt már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet pászkának neveznek.
[Lk. 22.2] A főpapok és írástudók módot kerestek rá, hogy megölhessék, féltek tudniillik a néptől.
[Lk. 22.3] A sátán pedig bement az Iskariótnak nevezett Júdásnak a szívébe, kit a tizenkettőhöz számítottak.
[Lk. 22.4] Elment és megbeszélte a főpapokkal és katonai parancsnokokkal, hogy miképp adja őt kezükre.
[Lk. 22.5] Azok megörültek és megállapodtak, hogy pénzt adnak neki.
[Lk. 22.6] Júdás ráállott, és megfelelő alkalmat keresett arra, hogy a tömeg csoportosulása nélkül kezükbe adhassa őt.
[Lk. 22.7] Eljött a kovásztalan kenyerek napja, amelyen le kell ölni a pászkabárányt, 
[Lk. 22.8] Jézus elküldötte Pétert és Jánost ezzel az utasítással: "Menjetek, készítsétek el nekünk a pászkát, hadd együk meg."
[Lk. 22.9] "Hol akarod, hogy elkészítsük?" – kérdezték tőle.
[Lk. 22.10] Ezt felelte: "Ahogy bementek a városba, egy emberrel fogtok találkozni, aki korsót visz: Kövessétek azt abba a házba, amelybe bemegy.
[Lk. 22.11] Azután mondjátok meg a ház gazdájának: A Tanító kérdezteti tőled: Hol van az a szállás, amelyben a pászkát tanítványaimmal együtt megehetem?
[Lk. 22.12] Ő majd mutat nektek egy szőnyegekkel borított nagy felházat, ott készítsétek el."
[Lk. 22.13] Elmentek és úgy találták, ahogy mondta nekik. Azután elkészítették a pászkát.
[Lk. 22.14] Amikor eljött az óra, asztalhoz dőlt, az apostolok vele.
[Lk. 22.15] Akkor így szólt hozzájuk: "Nagy volt bennem a vágy arra, hogy mielőtt szenvednék, ezt a pászkát elköltsem veletek.
[Lk. 22.16] Mert azt mondom nektek, hogy többé nem eszem abból, amíg az az Isten királyságában el nem jut a teljességre."
[Lk. 22.17] Azután a poharat fogta meg, és hálát adván így szólt: "Vegyétek ezt és osszátok el egymás között.
[Lk. 22.18] Azt mondom ugyanis nektek, hogy mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből addig, amíg az Istennek királysága el nem jő."
[Lk. 22.19] Ezután megfogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s odaadta nekik ily szóval: "Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek a rólam való megemlékezésül."
[Lk. 22.20] Estebéd után éppen úgy fogta a poharat is, és ezt mondta: "Ez a pohár értetek ömlő vérem által az új szövetség.
[Lk. 22.21] Egyébként annak keze, aki engemet elárul, velem együtt itt van az asztalon.
[Lk. 22.22] Mert az embernek Fia, ahogy elhatározták, elmegy ugyan, de jaj annak az embernek, aki elárulja."
[Lk. 22.23] Azok erre egymással arról kezdtek vitatkozni, hogy ugyan ki lesz közülük az, aki ezt meg fogja tenni.
[Lk. 22.24] Vitatkozás támadt köztük afelől, hogy közülük ki tekinthető legnagyobbnak.
[Lk. 22.25] Jézus ezt mondta nekik: "A nemzeteken királyaik uralkodnak s azok, akiknek hatalmuk van rajtuk, jótevőknek hivatják magukat.
[Lk. 22.26] Ti ne így legyetek. Ellenkezőleg. Aki közöttetek legnagyobb, legyen olyan, mint a legkisebb, aki vezet, olyan legyen, mint aki felszolgál.
[Lk. 22.27] Ki is a nagyobb, aki asztalhoz dől, vagy aki felszolgál? Ugye, hogy aki asztalhoz dől? Én azonban olyan vagyok közöttetek, mint aki felszolgál.
[Lk. 22.28] Ti vagytok azok, akik kísértéseimben végig mellettem maradtatok.
[Lk. 22.29] Én meg királyságot adok nektek végrendeletképpen, ahogy azt Atyám nekem elrendelte,
[Lk. 22.30] hogy: Királyságomban asztalomnál egyetek és igyatok, és trónon ülve Izráel tizenkét törzsét ítéljétek.
[Lk. 22.31] Simon, Simon, lám a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.
[Lk. 22.32] Én azonban könyörögtem érted, hogy ki ne hagyjon a hited. Ha majd egyszer megtérsz, támogasd testvéreidet."
[Lk. 22.33] "Uram – felelte Péter -, kész vagyok érted börtönbe is, halálba is menni."
[Lk. 22.34] De Jézus ezt felelte: "Azt mondom neked, Péter, hogy nem fog ma a kakas szólani addig, amíg te háromszor meg nem tagadsz engem, s azt nem állítod, hogy nem is ismersz engem."
[Lk. 22.35] Majd így szólt hozzájuk: "Amikor erszény, tarisznya és saru nélkül elküldöttelek titeket, volt-e hiányotok valamiben?" Azt felelték: "Semmiben."
[Lk. 22.36] "Most azonban – szólott hozzájuk -, akinek erszénye van, vegye elő, hasonlóképpen az, akinek tarisznyája van. Akinek nincs, adja el köpenyét, és vásároljon kardot.
[Lk. 22.37] Mert azt mondom nektek, hogy ennek az írásnak: Törvénytiprók közé számították – végbe kell mennie rajtam. Mert az én dolgaim már a végükhöz jutottak."
[Lk. 22.38] "Uram – szóltak azok -, van itt két kard." "Annyi elég" – felelt nekik.
[Lk. 22.39] Távozott a városból és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Tanítványai is követték.
[Lk. 22.40] Mikor a megszokott helyre értek, megszólította őket: "Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok."
[Lk. 22.41] Azután körülbelül egy kőhajításnyira visszahúzódott tőlük, ott letérdelt és így imádkozott:
[Lk. 22.42] "Atyám, ha akarod, vidd tova tőlem ezt a poharat. Mégis, ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg."
[Lk. 22.43] Egy égből jövő angyal jelent meg neki, erőt öntve belé.
[Lk. 22.44] Halálos küzdelembe került, de csak annál megfeszültebben imádkozott, az izzadsága olyan volt, mintha vércseppek csurogtak volna róla a földre.
[Lk. 22.45] Amikor felkelt az imádkozástól, tanítványaihoz ment, de őket a bánattól álomba merülten találta.
[Lk. 22.46] "Miért szunnyadtok? – kérdezte tőlük. Keljetek fel, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok."
[Lk. 22.47] Még beszélt, amikor egyszerre tömeg tűnt fel. Az élükön a tizenkettő közül az egyik jött, az, akit Júdásnak neveznek, és odalépett Jézushoz, hogy megcsókolja.
[Lk. 22.48] Jézus azonban rászólt: "Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?"
[Lk. 22.49] Amikor a Jézus körül levők látták mi történik, megszólaltak: "Uram, vágjunk-e karddal?"
[Lk. 22.50] Közülük az egyik rá is csapott a főpap egyik rabszolgájára és leszelte annak jobb fülét.
[Lk. 22.51] Ekkor megszólalt Jézus: "Hagyjátok itt abba!" Azután megérintette annak fülét és meggyógyította.
[Lk. 22.52] Majd a hozzáérkező főpapokhoz, a szenthely katonai parancsnokaihoz és a vénekhez fordult Jézus: "Mint egy haramiára, úgy jöttetek ellenem kardokkal és fütykösökkel?
[Lk. 22.53] Naponta veletek voltam a szenthelyen, de akkor a kezeteket nem nyújtottátok ki rám. Ám ez a ti órátok. Itt leplezi le magát a sötétség hatalmassága."
[Lk. 22.54] Körülfogták őt, elvezették és bevitték a főpap házába. Péter messziről követte őket.
[Lk. 22.55] Mikor az udvar közepén tüzet gyújtottak és körülülték, Péter is közéjük ült.
[Lk. 22.56] De egy fiatal rabszolgáló, amikor a tűznél ülve meglátta őt, reámeresztette szemét és így szólt: "Ez is vele volt."
[Lk. 22.57] Ám ő letagadta: "Nem ismerem őt, asszony."
[Lk. 22.58] Kevés idő múlva másvalaki, egy férfi, meglátta és megkérdezte: "Te is közülük való vagy?" Péter így felelt: "Ember, nem vagyok."
[Lk. 22.59] Körülbelül egy óra multával más valaki erősítette: "Való igaz. Ő is vele volt. Hiszen galileai is."
[Lk. 22.60] De Péter ezt felelte: "Ember, nem tudom, mit mondasz." Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas.
[Lk. 22.61] Az Úr megfordult és Péterre nézett. Ekkor eszébe jutott Péternek az Úr szava, úgy ahogy mondta neki: "Még mielőtt a kakas szólana, te háromszor tagadsz meg engem."
[Lk. 22.62] Kiment, és keserűen sírásra fakadt.
[Lk. 22.63] Azok a férfiak, akik Jézust körülfogták, gúnyolták, verték őt,
[Lk. 22.64] majd letakarták és kérdezgették: "Prófétáld meg, ki ütött meg."
[Lk. 22.65] Káromló szájjal még sok egyebet is szóltak ellene.
[Lk. 22.66] Mikor azután kinappalodott, összegyűjtötték a nép véneit, a főpapokat és írástudókat, és a nagytanács elé vezették őt.
[Lk. 22.67] Megkérdezték: "Mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus?" "Ha megmondanám nektek – felelte ő nekik -, nem hinnétek.
[Lk. 22.68] Ha meg én kérdezek, ti ugyan nem feleltek nekem.
[Lk. 22.69] Mostantól fogva az embernek Fia ott fog ülni az Isten hatalmas jobbja felől."
[Lk. 22.70] "Hát te vagy az Isten Fia?" – kérdezték mindnyájan, mire így felelt nekik: "Ti mondjátok, hogy az vagyok."
[Lk. 22.71] Ekkor így szóltak: "Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Magunk hallottuk szájából."
23. RÉSZ
[Lk. 23.1] Ekkor az egész sokaság felállott és elvezették Pilátushoz.
[Lk. 23.2] Ott vádolni kezdték: "Azon kaptuk ezt az embert, hogy egész népünket félreviszi, s tiltja, hogy a császárnak adót fizessenek, amellett azt mondja, hogy ő a Krisztus, Király.
[Lk. 23.3] Pilátus megkérdezte őt: "Te a zsidók királya vagy?" "- Te mondod." – felelte neki.
[Lk. 23.4] Pilátus ekkor a főpapokhoz és a tömeghez szólott: "Nem találok ebben az emberben semmi okot a vádra."
[Lk. 23.5] De azok annál inkább erősítették: "Fellázítja a népet. Egész Júdeát elárasztotta tanításával, Galileán kezdve jött idáig."
[Lk. 23.6] Mikor Pilátus Galileát hallotta, megkérdezte, hogy az ember galileai-e,
[Lk. 23.7] és amikor megtudta, hogy Heródes fennhatósága alól való, felküldötte Heródeshez, ki ezekben a napokban szintén Jeruzsálemben tartózkodott.
[Lk. 23.8] Heródes nagyon megörült, amikor Jézust meglátta, mivel hallott róla, már elég idő óta akarta látni őt. Remélte, hogy valami jelt fog látni, melyet Jézus visz véghez.
[Lk. 23.9] Sok szóval faggatta őt, de Jézus semmit sem felelt neki.
[Lk. 23.10] Ott állottak a főpapok és írástudók és nagy erővel vádolták őt.
[Lk. 23.11] Heródes katonáival együtt megvetően bánt vele, gúnyból fényes fehér ruhába öltöztette. Azután visszaküldte Pilátushoz.
[Lk. 23.12] Heródes és Pilátus azon a napon lettek egymás barátaivá, előzőleg ugyanis ellenséges viszonyban voltak egymással.
[Lk. 23.13] Pilátus ekkor összehívta a főpapokat, az elöljárókat és a népet,
[Lk. 23.14] és beszédet intézett hozzájuk: "Ide hoztátok hozzám ezt az embert azzal a váddal, hogy a népet a császártól elfordítja, de én, miután előttetek kikérdeztem a felől, amivel vádoltátok, semmi elítélésre méltó okot ez ember ellen nem találtam.
[Lk. 23.15] Sőt még Heródes sem. Hiszen visszaküldte őt hozzánk. De lám semmi halálra méltó dolgot nem cselekedett.
[Lk. 23.16] Megfenyítem tehát, és elbocsátom őt."
[Lk. 23.17] Minden ünnep alkalmával pedig szabadon kellett nekik bocsátani egy foglyot. 
[Lk. 23.18] Erre az egész sokaság kiáltozni kezdett: "Veszítsd el! Barabbást bocsásd el nekünk."
[Lk. 23.19] Ezt a Barabbást egy a városban keltett lázadásért és gyilkosságért vetették tömlöcbe.
[Lk. 23.20] Pilátus újra szólott hozzájuk, mivel Jézust szabadon akarta bocsátani,
[Lk. 23.21] de azok így kiáltoztak rá: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!"
[Lk. 23.22] Harmadszor is szólott hozzájuk: "De hát mi gonoszt tett? Semmi halálra méltó vádat nem találtam ellene. Meg fogom hát fenyíteni és elbocsátom."
[Lk. 23.23] Ám azok nagy hangon követelték, hogy feszíttesse meg. Kiáltozásuk erőt vett a helytartón. 
[Lk. 23.24] Pilátus ekkor megítélte nekik, amit kívántak:
[Lk. 23.25] Elbocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, akit kikértek. Jézust ellenben odaadta akaratuknak.
[Lk. 23.26] Amikor elvezették, megfogtak egy bizonyos cirénei Simont, ki a mezőről jött haza, s arra rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.
[Lk. 23.27] A nép nagy sokaságban kísérte, asszonyok is, akik mellüket verték és siratták őt.
[Lk. 23.28] Jézus azonban hátrafordult hozzájuk és így szólt: "Jeruzsálem leányai, ne sírjatok rajtam. Inkább magatokon sírjatok, s gyermekeiteken.
[Lk. 23.29] Mert napok jönnek, melyeken ezt fogják mondani: Boldogok a meddők, a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak.
[Lk. 23.30] Azokban a napokban azt mondogatják majd a hegyeknek: Essetek ránk, és a halmoknak: Borítsatok el minket.
[Lk. 23.31] Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?"
[Lk. 23.32] Kivezettek más elítélteket, két gonosztevőt is, hogy vele együtt megfeszítsék.
[Lk. 23.33] Mikor kiértek arra a helyre, melyet Koponyának neveznek, ott megfeszítették őt, a gonosztevőket is, egyiket jobb felől, másikat bal felől.
[Lk. 23.34] "Atyám, mondotta Jézus, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek." Azután szétosztották ruháit, és sorsot vetettek rájuk.
[Lk. 23.35] A nép pedig ott állott és nézegetett. Az elöljárók gúnyolták őt: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten Felkentje, a kiválasztott."
[Lk. 23.36] Gúnyolták őt a katonák is, akik hozzámentek s ecetet vittek neki
[Lk. 23.37] és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat."
[Lk. 23.38] Felirat is volt felette: "Ő a zsidók királya."
[Lk. 23.39] A felfüggesztett gonosztevők közül is az egyik káromolta: "Hát nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is."
[Lk. 23.40] De megszólalt a másik, és korholta őt: "Nem féled az Istent? – mondotta neki -, hiszen ugyanaz az ítélet van rajtad?
[Lk. 23.41] Mi igazságosan szenvedünk, mert annak méltó büntetését kapjuk, amit tettünk, ő azonban semmi helytelent nem tett."
[Lk. 23.42] Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, ha eljössz majd királyságodban."
[Lk. 23.43] Jézus ezt felelte rá: "Bizony azt mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban."
[Lk. 23.44] Már mintegy hat óra volt, amikor az egész földet a kilencedik óráig tartó sötétség borította el, mert a nap világossága kihagyott.
[Lk. 23.45] Majd középen kettéhasadt a templom függönye.
[Lk. 23.46] Ekkor Jézus nagy hangon kiáltott: "Atyám a te kezedbe teszem le szellememet." S amikor ezt mondta kilehelte szellemét. 
[Lk. 23.47] Mikor a százados látta mi történt, dicsőítette az Istent, s azt mondta: "Ez az ember valóban igazságos volt."
[Lk. 23.48] A jelenlevő tömeg, melyet a látványosság gyűjtött egybe, amikor látta, ami történt, mind a mellét verve tért meg.
[Lk. 23.49] Ott álltak messziről Jézus ismerősei valamennyien, az asszonyok is, akik őt követve Galileából vele jöttek, s látták ezeket.
[Lk. 23.50] Egyszer csak egy József nevű ember, ki tanácsos volt, jó és igazságos férfiú,
[Lk. 23.51] ki nem értett egyet amazok szándékával és cselekvésével, Arimátiából, a zsidók egyik városából való, aki várta az Isten királyságát,
[Lk. 23.52] elment Pilátushoz és elkérte Jézus holttestét.
[Lk. 23.53] Azután levette őt a keresztről, gyolcsba burkolta, és egy sziklába vágott sírba helyezte el, ahol még soha senki sem feküdt.
[Lk. 23.54] Az előkészület napja volt: kigyulladtak a szombati csillagok. 
[Lk. 23.55] Józsefet nyomon követték azok az asszonyok, akik Galileából együtt jöttek fel Jézussal. Ezek megnézték a sírt, azt is, hogy hogyan helyezték el a testét,
[Lk. 23.56] majd visszatértek és illatszereket, keneteket készítettek elő.
24. RÉSZ
[Lk. 24.1] Szombaton ugyan nyugodtak a parancsolat szerint, de a hét első napján, még kora szürkületkor a sírhoz mentek, és elvitték az elkészített illatszereket.
[Lk. 24.2] A követ a sírról elhengerítve találták,
[Lk. 24.3] majd amikor beléptek, nem lelték az Úrnak, Jézusnak a testét:
[Lk. 24.4] Míg ők a dolog miatt megzavarodva álltak, történt, hogy egyszerre villogó ruházatban két férfi állott melléjük.
[Lk. 24.5] Mialatt őket félelem tartotta megszállva, s arcukat a földre szegték, amazok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek az élőt a holtak között?
[Lk. 24.6] Nincs itt, hanem feltámadott. Emlékezzetek meg, hogyan mondta nektek, mikor még Galileában volt:
[Lk. 24.7] Az ember Fiát át kell, hogy adják vétkező emberek kezére, meg kell, hogy feszítsék, de harmadnapon fel kell támadnia."
[Lk. 24.8] Vissza is emlékeztek szavaira,
[Lk. 24.9] s amikor a sírtól visszatértek, hírül vitték mindezeket a tizenegynek és az összes többieknek.
[Lk. 24.10] Magdalai Mária, Johanna, Jakab Máriája és a többi nő, akik velük voltak, elmondták ezeket az apostoloknak.
[Lk. 24.11] De azoknak úgy tűntek fel ezek a beszédek, mint üres csacsogás és nem hittek nekik.
[Lk. 24.12] Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken. 
[Lk. 24.13] Közülük kettő még aznap elindult, s egy Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságban levő faluba ment, melynek neve Emmausz.
[Lk. 24.14] Társalgás közben megemlékeztek mindazokról a dolgokról, amely imént történtek velük.
[Lk. 24.15] Amíg egymással társalogtak, és együtt vitatták a történteket, maga Jézus ért közelükbe, s kísérte útjukat.
[Lk. 24.16] Szemüket azonban valami lefogta úgy, hogy nem ismerték fel őt.
[Lk. 24.17] "Micsoda szavak ezek, amelyeket jártatokban egymással váltotok?" – szólította meg őket. Azok sötét arccal megállottak.
[Lk. 24.18] Egyik, a Kleopás nevű ezt felelte neki: "Te vagy egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, hogy mi történt ott ezekben a napokban?"
[Lk. 24.19] "Ugyan mi?" – kérdezte tőlük, s azok így feleltek neki: "Hát, amik a názáreti Jézussal estek meg, aki tettben is, szóban is hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt,
[Lk. 24.20] hogy mint adták át őt főpapjaink és elöljáróink halálos ítéletre és feszítették meg őt,
[Lk. 24.21] pedig azt reméltük, hogy ő az, aki Izráelt meg fogja váltani. Ám mindezeknek már harmadik napja, hogy megtörténtek.
[Lk. 24.22] Sőt még közülünk is néhány asszony megzavart minket. Ezek kora reggel a sírnál voltak,
[Lk. 24.23] és mivel nem találták az ő testét, eljöttek és elbeszélték, hogy angyalokat láttak látomásban, s azok állítólag azt mondották volna, hogy ő él.
[Lk. 24.24] Ekkor a velünk levők közül némelyek elmentek a sírhoz és úgy találták a dolgot, ahogy az asszonyok mondták, őt azonban nem látták."
[Lk. 24.25] Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: "Óh, mily értelmetlenek és rest szívűek vagytok mindannak elhívésére, amit a próféták mondottak.
[Lk. 24.26] Hát nem ezeket kellett szenvednie a Krisztusnak és azután bemennie dicsőségébe?"
[Lk. 24.27] Azután elkezdte Mózesnél és az összes többi prófétáknál, és elmagyarázta nekik azt, ami az összes iratokban felőle írva van.
[Lk. 24.28] Mikor közel jutottak ahhoz a faluhoz, ahová utaztak, az útitárs úgy tettette, mintha tovább akarna menni.
[Lk. 24.29] De erővel kényszerítenék őt." Maradj velünk – mondták. Már este van, bealkonyult." Erre bement, hogy náluk maradjon.
[Lk. 24.30] Történt azután, hogy amikor velük együtt asztalhoz dőlt, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte és odaadta nekik.
[Lk. 24.31] Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték őt. Ő azonban láthatatlanná vált számukra.
[Lk. 24.32] Ekkor így szóltak egymáshoz: "Nem éreztük-e magunkban, hogy ég a szívünk, amikor az úton szólott hozzánk, amikor megnyitotta nekünk az írásokat?"
[Lk. 24.33] Erre felálltak, s még abban az órában visszatértek Jeruzsálembe. A tizenegyet és a velük levőket egybegyűlve találták.
[Lk. 24.34] Azok elbeszélték, hogy valóban feltámadott az Úr, és láthatóan megjelent Simonnak.
[Lk. 24.35] Ők meg előadták az úti élményeket, meg azt is, hogy miképpen ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
[Lk. 24.36] Mialatt ezeket beszélték, egyszer csak ott állt közöttük.
[Lk. 24.37] Megrettenve, félelemmel telten úgy vélték, hogy szellemet látnak.
[Lk. 24.38] Ő azonban megszólította őket: "Miért vagytok nyugtalanok? Miért szállnak fel fontolgatások szívetekben?
[Lk. 24.39] Nézzétek meg kezemet és lábamat, hogy én magam vagyok az. Tapintsatok meg, és ismerjétek fel, hogy a szellemnek nincs húsa és csontja,
[Lk. 24.40] mint ahogy látjátok, hogy nekem van."
[Lk. 24.41] Még hitetlenek voltak az örömtől és álmélkodtak, amikor így szólt: "Van-e itt valami ennivalótok?"
[Lk. 24.42] Azok egy sült haldarabot adtak oda neki.
[Lk. 24.43] Megfogta, és a szemük láttára megette.
[Lk. 24.44] Azután így szólt hozzájuk: "Ezekkel a szavakkal mondtam meg nektek, még amikor veletek voltam, hogy be kell teljesedniük mindazoknak, amiket Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban felőlem megírtak."
[Lk. 24.45] Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy belássanak az írásokba.
[Lk. 24.46] Azt is mondta nekik: "Így van megírva: A Krisztus szenvedni fog, de harmadnapon feltámad a halottak közül,
[Lk. 24.47] és nevében Jeruzsálemtől elkezdve az összes nemzetek között hirdetni fogják, hogy a vétkek megbocsátása végett más felismerésre térjenek az emberek. 
[Lk. 24.48] Ti vagytok ezeknek tanúi.
[Lk. 24.49] Én meg elküldöm reátok Atyám ígéretét. Ti várjátok a városban mindaddig, amíg a Magasságból jövő hatalomba bele nem öltöztetnek titeket."
[Lk. 24.50] Azután kivezette őket Betánia tájékáig, ott rájuk emelte kezét és megáldotta őket.
[Lk. 24.51] Azalatt amíg áldotta őket, történt, hogy elszakadt tőlük.
[Lk. 24.52] Ők meg nagy örvendezéssel visszatértek Jeruzsálembe,
[Lk. 24.53] és az Istent áldva mindenkor a templomban voltak.

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT
1. RÉSZ
[Jn. 1.1] Kezdetben már volt az Ige, az Ige Isten felé fordult és Isten volt az Ige.
[Jn. 1.2] Ő kezdetben az Isten felé fordulva volt.
[Jn. 1.3] Minden rajta keresztül támadt s egyetlen létező sem lett őnélküle.
[Jn. 1.4] Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.
[Jn. 1.5] A világosság fénylik a sötétségben és a sötétség azt fel nem tartóztatta.
[Jn. 1.6] Támadt egy ember, kit Isten maga mellől küldött el, a neve János.
[Jn. 1.7] Tanúságtétel végett jött, hogy a világosság mellett tanúskodjék, hogy rajta keresztül mindenki hihessen.
[Jn. 1.8] Nem ő volt a világosság, csak azért jött, hogy a világosságról tanúságot tegyen.
[Jn. 1.9] Az igazi világosság, mely minden embert megvilágít, érkezőben volt már a világra.
[Jn. 1.10] A világban volt és a világ rajta keresztül támadt, de a világ nem ismerte őt fel.
[Jn. 1.11] A sajátjába jött, de az övéi be nem fogadták.
[Jn. 1.12] Ám mindazoknak, akik befogadták őt, lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek,
[Jn. 1.13] azoknak, akik nevében hisznek, az ő nevében, aki nem vérből, sem a hús akaratából, sem a férfi akaratából nem született, hanem Istenből.
[Jn. 1.14] Az Ige hússá lett, közöttünk vett szállást és mi megláttuk dicsőségét, mely olyan volt, mint az Atya mellől érkező Egyszülöttnek dicsősége: kegyelemmel és igazsággal teli.
[Jn. 1.15] János tanúságot tett mellette és kiáltása így hangzott: "Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jő ugyan, mégis előttem lett: mert előbb volt nálamnál."
[Jn. 1.16] Mert mi mindannyian abból kaptunk, akivel ő volt tele, kegyelmet kegyelem fejében.
[Jn. 1.17] Mert a törvényt Mózesen át adták, de a kegyelem és az igazság a Krisztus Jézuson át támadt.
[Jn. 1.18] Senki sohasem látta Istent, az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő jelentette Őt ki.
[Jn. 1.19] Így hangzott János tanúságtétele, amikor Jeruzsálemből a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá, hogy megkérdezzék tőle: "Ki vagy te?"
[Jn. 1.20] Megvallotta, nem tagadta el, megvallotta: "Nem én vagyok a Krisztus."
[Jn. 1.21] Megkérdezték: "Mi vagy hát? Te vagy Illés?" Azt felelte: "Nem vagyok." "A próféta vagy te?" – Felelte: "Nem."
[Jn. 1.22] "Ki vagy? – kérdezték tőle – hadd felelhessünk azoknak, akik elküldöttek minket. Mit mondasz magadról?"
[Jn. 1.23] "Pusztában kiáltozónak szava vagyok én – felelte. Tegyétek egyenessé az Úrnak útját, mint Ézsaiás, a próféta megmondta."
[Jn. 1.24] A küldöttek a farizeusok közül valók voltak.
[Jn. 1.25] Aztán megkérdezték: "Miért merítesz be, ha sem a Krisztus nem vagy, sem Illés, sem a próféta?"
[Jn. 1.26] János így felelt: "Én vízbe merítek, köztetek áll azonban valaki, akit nem ismertek,
[Jn. 1.27] aki utánam jő, kinek még a saruja szíját megoldani sem vagyok én méltó."
[Jn. 1.28] Ezek történtek a Jordánon túl, Betániában, ahol János a bemerítést végezte.
[Jn. 1.29] Következő napon látja János, hogy Jézus hozzámegy és így szól: "Íme az Istennek Báránya, ki elveszi a világnak vétkeit.
[Jn. 1.30] Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jő egy férfi, ki már előttem is megvolt, mert előbb volt nálam.
[Jn. 1.31] Én ugyan nem ismertem őt, de hogy nyilvánosan ismert legyen Izráel előtt, azért jöttem én a vízbe merítéssel."
[Jn. 1.32] János aztán tanúságot tett: "A szemem előtt szállott le a Szellem az égből, mint egy galamb és őrajta megült.
[Jn. 1.33] Én ugyan nem ismertem őt, de aki elküldött, hogy vízbe merítsek, az szólt nekem: Akire látod, hogy a Szellem leszáll, és rajta marad, az az, aki Szellembe fog meríteni.
[Jn. 1.34] Én szemtanúja voltam annak, hogy ő az Istennek Fia."
[Jn. 1.35] A következő napon János megint ott állott s a tanítványai közül még kettő.
[Jn. 1.36] Mikor ránézett az arra járkáló Jézusra, így szólt: "Íme az Istennek Báránya."
[Jn. 1.37] Meghallotta két tanítványa, hogy ezt mondta és utána mentek Jézusnak.
[Jn. 1.38] Jézus hátrafordult és mikor meglátta, hogy követik, megszólította őket: "Mit kerestek?" Azok így feleltek: "Rabbi (aminek fordítása: tanító), hol szálltál meg?"
[Jn. 1.39] "Jöjjetek és lássátok meg!" – felelte nekik. Elmentek hát és meglátták, hol van szálláson és azon a napon nála maradtak.
[Jn. 1.40] Mintegy tíz óra volt. A közül a két tanítvány közül, akik Jánostól a közlést hallották, és Jézust követték, az egyik András volt, Simon Péter testvére.
[Jn. 1.41] Ő először saját testvérével, Simonnal találkozott és ezt mondta neki: "Megtaláltuk a Messiást" (minek fordítása: Krisztus, azaz Felkent).
[Jn. 1.42] Elvezette őt Jézushoz. Jézus ránézett és megjegyezte: "Te vagy János fia, Simon, téged Kéfásznak fognak nevezni" (minek fordítása Petrosz, azaz Kő).
[Jn. 1.43] A következő napon Galileába akart elutazni s találkozott Fülöppel. – "Kövess engem" – mondta Jézus neki.
[Jn. 1.44] Fülöp Betsaidából, András és Péter városából való volt.
[Jn. 1.45] Fülöp találkozott Nátánáéllel és ezt mondta neki: "Megtaláltuk azt, akiről Mózes a törvényben és a próféták szólottak, József fiát, Jézust, a Názáretit."
[Jn. 1.46] Nátánáél megkérdezte tőle: "Názáretből támadhat-e valami jó?" "Jöjj és lásd meg!" – felelte neki Fülöp.
[Jn. 1.47] Jézus látta Nátánáélt amint hozzáment és ezt mondta róla: "Lám, egy igazán izraelita: kiben nincsen csalárdság."
[Jn. 1.48] "Honnan ismersz engem" – kérdezte tőle Nátánáél. Jézus azt felelte neki: "Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, ahogy a fügefa alatt voltál."
[Jn. 1.49] – "Rabbi! – felelte neki Nátánáél – Te az Isten Fia vagy, az Izráel királya."
[Jn. 1.50] Jézus ezt válaszolta neki: "Mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél."
[Jn. 1.51] Aztán így szólt hozzá: "Bizony, bizony azt mondom nektek: Megnyitva fogjátok látni az eget s látni fogjátok Isten angyalait, amint föl s alá szállanak az embernek Fiára."
2. RÉSZ
[Jn. 2.1] Harmadnapon menyegző lett a galileai Kánában. Jézusnak anyja is ott volt.
[Jn. 2.2] Meghívták továbbá Jézust és tanítványait is a menyegzőbe.
[Jn. 2.3] De hamar elfogyott a boruk, mire Jézus anyja így szólt fiához: "Boruk nincs."
[Jn. 2.4] "Mi közünk ehhez, óh asszony? – felelte neki Jézus. Még nincs itt az én órám."
[Jn. 2.5] "Tegyétek meg, amit mond nektek!" – szólt anyja a felszolgálókhoz.
[Jn. 2.6] A zsidók tisztálkodási szokásának elvégzésére volt ott hat kőkorsó, melyek közül egybe-egybe két-három metréta fért.
[Jn. 2.7] "Töltsétek meg a korsókat vízzel!" – szólt Jézus, és színig megtöltötték azokat.
[Jn. 2.8] Majd így szólt hozzájuk: "Most merítsetek és vigyetek a násznagynak!" Azok vittek.
[Jn. 2.9] Mikor a násznagy megízlelte a borrá lett vizet és nem tudta honnan való – a felszolgálók ellenben, akik a vizet merítették, tudták -, szólította a násznagy a vőlegényt
[Jn. 2.10] és így szólt hozzá: "Minden ember a jó bort teszi fel először, és ha már részegek, a silányabbat, te ellenben a jó bort mostanra tartogattad."
[Jn. 2.11] Ezt kezdeti jelként tette Jézus a galileai Kánában és vele láthatóvá tette dicsőségét. Tanítványai erre hittek benne.
[Jn. 2.12] Ezután Jézus anyjával, testvéreivel és tanítványaival lement Kapernaumba és egy pár napig ott maradtak.
[Jn. 2.13] Közel volt a zsidók pászka-ünnepe és Jézus felment Jeruzsálembe.
[Jn. 2.14] Ott talált a szenthelyen ülve marha-, juh- és galambárusokat és pénzváltókat,
[Jn. 2.15] – mire kákakötélből ostort font: valamennyit kiűzte a szenthelyről, a juhokat is, marhákat is, a pénzváltók váltópénzét kiöntötte, az asztalokat felfordította,
[Jn. 2.16] a galambárusoknak pedig ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen! Atyám házát ne tegyétek kalmárok házává!"
[Jn. 2.17] Tanítványai visszaemlékeztek rá, hogy meg van írva: "A házad miatt való féltékenység emészt engem."
[Jn. 2.18] Erre megszólaltak a zsidók: "Micsoda jelt mutatsz nekünk annak igazolására, hogy ezeket mered tenni?"
[Jn. 2.19] Jézus azt felelte nekik: "Bontsátok le ezt a templomot, s én három nap alatt felépítem."
[Jn. 2.20] "Negyvenhat éven át épült ez a templom – felelték most a zsidók -, és te három nap alatt felépíted azt?"
[Jn. 2.21] De ő testének templomáról beszélt.
[Jn. 2.22] Mikor aztán a halottak közül feltámadott, tanítványai visszaemlékeztek rá, hogy ezt mondotta, s hittek az írásnak és annak a szónak, amelyet Jézus mondott.
[Jn. 2.23] Mikor a pászka-ünnepen fönt volt Jeruzsálemben, sokan hittek nevében, figyelve azokat a jeleket, amelyeket tett,
[Jn. 2.24] csakhogy Jézus nem bízta magát rájuk, mivelhogy mindnyájukat ismerte,
[Jn. 2.25] és mert nem volt szüksége arra, hogy valaki tanúságot tegyen valamely emberről, mert maga is jól tudta, hogy mi lakik az emberben.
3. RÉSZ
[Jn. 3.1] Volt a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, ki elöljáró volt a zsidóknál.
[Jn. 3.2] Ez Jézushoz ment éjjel és megszólította: "Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítónak! Hiszen senkinek sincs hatalmában, hogy ezeket a jeleket tegye, csak ha Isten van vele."
[Jn. 3.3] "Bizony, bizony ezt mondom neked – felelte neki Jézus -, hogy senki sem láthatja meg Isten királyságát, ha felülről nem születik."
[Jn. 3.4] "Hogy születhetik egy ember, ha vén – kérdezte tőle Nikodémus. – Vajon bemehet ő az anyja méhébe, és másodszor születhetik?"
[Jn. 3.5] Jézus ezt felelte: "Bizony, bizony azt mondom néktek, hogy ha valaki vízből és Szellemből nem születik, nem mehet Isten királyságába be.
[Jn. 3.6] Ami húsból született, az hús, és ami Szellemből született, az szellem.
[Jn. 3.7] Ne csodáld, hogy azt mondtam néked, hogy felülről kell születnetek.
[Jn. 3.8] A Szellem odafúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtől született."
[Jn. 3.9] Nikodémus megszólalt és megkérdezte: "Hogy történhetnek meg ezek?"
[Jn. 3.10] – "Te Izráel tanítója vagy – felelte Jézus – és nem tudod ezeket?
[Jn. 3.11] Bizony, bizony azt mondom neked, hogy amit tudunk, azt beszéljük, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot. A tanúságtételünket nem fogadjátok el.
[Jn. 3.12] Ha földieket szóltam néktek és nem hiszitek, hogy fogtok hinni, ha mennyeieket szólok nektek?
[Jn. 3.13] Senki sem jutott fel a mennybe, csak, aki a mennyből szállt alá: az embernek Fia.
[Jn. 3.14] Mint ahogy Mózes is felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az ember Fiának is felemeltetnie:
[Jn. 3.15] Hogy örök élete legyen mindenkinek, aki hisz.
[Jn. 3.16] Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy senki el ne vesszen, aki őbenne hisz, hanem örök élete legyen.
[Jn. 3.17] Mert az Isten nem azért küldte a Fiút a világra, hogy elítélje a világot, hanem, hogy rajta keresztül megmentse a világot.
[Jn. 3.18] Az, aki benne hisz, nem kap ítéletet, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében.
[Jn. 3.19] Az ítélet pedig ebben áll: A világosság a világra érkezett, de az emberek inkább szerették meg a sötétséget, mint a világosságot, mert a tetteik rosszak voltak.
[Jn. 3.20] Mindenki gyűlöli a világosságot, aki hitványságokat cselekszik, és nem jön a világosságra, hogy tettei rá ne bizonyuljanak.
[Jn. 3.21] Aki ellenben az igazságot cselekszi, világosságra megy, hogy tetteiről nyilvánvalóvá legyen, hogy Istenben tette őket."
[Jn. 3.22] Ezek után Jézus és tanítványai júdeai földre mentek. Ott időzött velük és keresztelt.
[Jn. 3.23] János is bemerítést végzett Sálimhoz közel Ajnónban, mert ott sok volt a víz. Az emberek jöttek és bemerítkeztek.
[Jn. 3.24] Jánost ugyanis még nem vetették akkor tömlöcbe.
[Jn. 3.25] János tanítványai vitatkozni kezdtek egy zsidóval a megtisztulás felől.
[Jn. 3.26] Majd elmentek Jánoshoz és jelentették neki: "Rabbi, az, aki a Jordánon túl veled volt, aki mellett te tanúságot tettél, lásd, bemerít, és mindenki hozzámegy."
[Jn. 3.27] János ezt felelte: "Az ember nem juthat semmihez másképp, csak ha a mennyből adják neki.
[Jn. 3.28] Ti magatok vagytok tanúi, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem csak őelőtte küldöttek el.
[Jn. 3.29] Akié a menyasszony, az a vőlegény. A vőlegény barátjában, aki ott áll és hallgatja őt, nagy örömet kelt, ha a vőlegény szavát hallhatja. Ez az én örömöm teljessé vált.
[Jn. 3.30] Neki növekednie kell, nekem kisebbé lennem.
[Jn. 3.31] Aki felülről jő, mindenek fölött való. A földből való a földből van, a földből is beszél. Aki a mennyből jön, mindenek fölött van.
[Jn. 3.32] Arról tesz tanúságot, ami felől látást kapott, és amit hallott, de tanúságtételét senki sem fogadja be.
[Jn. 3.33] Aki elfogadja tanúságtételét, azzal pecsétet tett arra, hogy az Isten igaz.
[Jn. 3.34] Akit az Isten küldött el, az az Isten beszédeit szólja, mert az Isten nem mértékkel adja a Szellemet.
[Jn. 3.35] Az Atya szereti a Fiút és mindent az ő kezébe adott.
[Jn. 3.36] Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem fog életet látni, hanem Istennek haragja marad rajta."
4. RÉSZ
[Jn. 4.1] Amint most már az Úr észrevette, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és merít be, mint János –
[Jn. 4.2] noha Jézus maga nem merített be, csak a tanítványai -,
[Jn. 4.3] elhagyta Júdeát és ismét Galileába távozott.
[Jn. 4.4] Szamárián kellett keresztül mennie.
[Jn. 4.5] Eljutott Szamáriának egyik városába, melyet Szikárnak neveznek, mely szomszédja annak a teleknek, amelyet Jákób a fiának, Józsefnek adott.
[Jn. 4.6] Itt volt a Jákób forrása. Jézus itt, az utazástól fáradtan, úgy ahogy volt, leült a forráshoz. Körülbelül hatodik óra volt.
[Jn. 4.7] Szamáriából egy asszony jött vizet meríteni. Jézus megszólította: "Adj innom!"
[Jn. 4.8] Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vásároljanak.
[Jn. 4.9] A szamáriai asszony megkérdezte őt: "Zsidó létedre, hogy kérhetsz tőlem inni, mikor én szamáriai asszony vagyok?" A zsidók ugyanis nem társalognak a szamáriaiakkal.
[Jn. 4.10] Jézus így felelt neki: "Ha ismernéd az Isten ajándékát és tudnád, hogy ki az, aki neked azt mondta: Adj innom! – te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked."
[Jn. 4.11] "Uram – felelte az neki -, vedred sincs, a kút is mély. Honnan volna neked élő vized?
[Jn. 4.12] Vajon nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki a forrást adta nekünk? Hiszen ő maga is ebből ivott, meg a fiai is, az állatai is."
[Jn. 4.13] Jézus ezt felelte neki: "Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik,
[Jn. 4.14] de aki abból a vízből iszik, melyet majd én adok neki, többé soha meg nem szomjazik, hanem az a víz, melyet majd én adok néki, örök életre buzgó víznek forrásává válik benne."
[Jn. 4.15] "Uram – szólt hozzá az asszony -, add nekem ezt a vizet, hogy meg ne szomjazzam, és hogy többet ne járjak ide meríteni."
[Jn. 4.16] "Eredj el – mondta neki Jézus -, hívd el a férjedet és jöjj ide!"
[Jn. 4.17] "Nincs férjem" – felelt az asszony, mire Jézus így szólt hozzá: "Helyesen mondtad, hogy nincs férjem,
[Jn. 4.18] mert öt férjed volt, és akid most van, nem férjed. Ezzel igazat mondottál."
[Jn. 4.19] "Uram! – mondta neki az asszony -, látom már, hogy próféta vagy.
[Jn. 4.20] Atyáink ezen a hegyen borultak le Istent imádni, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádni kell őt. " 
[Jn. 4.21] "Higgy nekem – mondta neki Jézus, jön egy óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát.
[Jn. 4.22] Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert a megmentés a zsidók közül ered.
[Jn. 4.23] De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.
[Jn. 4.24] Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk."
[Jn. 4.25] "Tudom, hogy Messiás jön – mondotta neki az asszony -, akit Krisztusnak mondanak. Ha az eljön, mindent tudtunkra fog adni."
[Jn. 4.26] "Én vagyok az – szólt neki Jézus-, aki veled beszélek."
[Jn. 4.27] Ennél a szónál megérkeztek a tanítványai és elcsodálkoztak, hogy asszonnyal beszél. Mégsem kérdezte senki: "Mit akarsz vele?" vagy: "Miért beszélsz vele?"
[Jn. 4.28] Az asszony most otthagyta a vedrét, elment a városba és így szólt az emberekhez:
[Jn. 4.29] "Jertek, lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit tettem! Vajon nem ő-e a Krisztus?"
[Jn. 4.30] Elmentek a városból és megérkeztek hozzá.
[Jn. 4.31] Közben arra kérték őt a tanítványok: "Rabbi, egyél."
[Jn. 4.32] De ő így felelt nekik: "Van nekem eledelem, melyről ti nem tudtok."
[Jn. 4.33] "Vajon valaki enni hozott neki?" – kérdezték a tanítványok egymástól,
[Jn. 4.34] Jézus ezt mondta nekik: "Az én eledelem, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem és bevégezzem az ő művét.
[Jn. 4.35] Nem ti mondogatjátok, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Lám, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a tájakat, hogy fehérek már, aratásrakészek. 
[Jn. 4.36] Már az arató elnyeri bérét, és gyümölcsöt gyűjt örök életre, hogy a magvető és az arató együtt örüljön.
[Jn. 4.37] Mert abban igaz a mondás, hogy más a magvető és más az arató!
[Jn. 4.38] Én olyan aratásba küldöttelek titeket, amelynek vetésével nem ti fáradtatok. Mások fáradtak s ti abba léptetek be, amiért azok fáradtak."
[Jn. 4.39] Abból a városból a szamaritánusok közül sokan hittek őbenne az asszony beszédéért, aki tanúságot tett: "Mindent megmondott nekem, amit tettem."
[Jn. 4.40] Mikor a szamaritánusok hozzámentek, kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig.
[Jn. 4.41] És sokkal többen hittek az ő saját beszédéért.
[Jn. 4.42] Azt mondták az asszonynak: "Többé már nem a te beszédedért hiszünk. Magunk is hallottuk és tudjuk, hogy ő a világ Megmentője valóban.
[Jn. 4.43] Két nap múlva elment onnan Galileába.
[Jn. 4.44] Maga Jézus tett ugyanis tanúságot arról, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában.
[Jn. 4.45] Mikor most Galileába érkezett, elfogadták őt a galileaiak, miután mindent láttak, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett. Mert ők is elmentek az ünnepre.
[Jn. 4.46] Ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Volt Kapernaumban egy királyi udvari ember, akinek a fia elerőtlenült.
[Jn. 4.47] Mikor az az ember meghallotta, hogy Jézus Júdeából megérkezett Galileába, hozzá utazott és megkérte, hogy menjen le és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.
[Jn. 4.48] Erre így szólt Jézus: "Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek."
[Jn. 4.49] Mire a királyi ember azt felelte neki: "Uram, jöjj alá, mielőtt meghal gyermekem!"
[Jn. 4.50] "Csak utazzál el – mondta neki Jézus -, fiad él!" Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott és elutazott.
[Jn. 4.51] Még alászállóban volt, amikor rabszolgái szembejöttek vele, és hírül hozták, hogy gyermeke él.
[Jn. 4.52] Megtudakolta tőlük az órát, amelyben megkönnyebbedett és azok azt felelték neki, hogy tegnap a hetedik órában hagyta el a láz.
[Jn. 4.53] Felismerte az apa, hogy ugyanabban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: "Fiad él." És hitt maga is, egész háza is.
[Jn. 4.54] Ezt újra második jelül tette Jézus, miután Júdeából Galileába ment.
5. RÉSZ
[Jn. 5.1] Ezeket az eseményeket a zsidóknak egy ünnepe követte, amelyen Jézus felment Jeruzsálembe.
[Jn. 5.2] Van Jeruzsálemben a Juhkapunál egy fürdőmedence, melyet héberül Betezdának neveznek. Öt tornáca van.
[Jn. 5.3] Ezekben elerőtlenülteknek, vakoknak, sántáknak, aszkórosoknak nagy sokasága feküdt. És várták a víz megmozdulását. 
[Jn. 5.4] Mert az Úr angyala időnkint leszállt a tóra, és felkavarta a vizet: mármost, aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, az egészséges lett, bármilyen betegségben szenvedett. 
[Jn. 5.5] Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendőt töltött el testi erőtlenségben.
[Jn. 5.6] Mikor Jézus meglátta őt ott fekve és felismerte, hogy már sok ideje beteg, megszólította: "Akarsz-e egészséges lenni?"
[Jn. 5.7] – "Uram – felelte az elerőtlenült -, nincs emberem, hogy amikor a víz megháborodik, belevessen a medencébe, és mire én odaérek, más előttem száll alá."
[Jn. 5.8] "Kelj fel – mondta neki Jézus -, vedd fel a hordágyadat és járj!"
[Jn. 5.9] És tüstént egészséges lett az az ember, felvette a hordágyát és járt.
[Jn. 5.10] Aznap szombat volt, azért a zsidók azt mondták a meggyógyítottnak: "Szombat van, ma nem szabad hordágyadat hordoznod!"
[Jn. 5.11] De ő így felelt: "Az, aki egészségessé tett, mondta nekem: Vedd fel a hordágyadat és járj."
[Jn. 5.12] Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj?"
[Jn. 5.13] A meggyógyult nem tudta, hogy kicsoda az, mert Jézus elsietett onnan, mivel tömeg volt azon a helyen.
[Jn. 5.14] Később azonban Jézus találkozott vele a templomban és megszólította: "Lásd, egészséges lettél, ne vétkezzél többé, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!"
[Jn. 5.15] Az ember elment és tudatta a zsidókkal, hogy Jézus az, aki az egészségét visszaadta.
[Jn. 5.16] Emiatt azután a zsidók üldözőbe vették Jézust, mert ilyesmit tett szombatnapon.
[Jn. 5.17] Jézus megszólította őket: "Atyám mostanáig munkálkodik, én is munkálkodom."
[Jn. 5.18] Ezért azonban a zsidók még inkább azon voltak, hogy megöljék, mert azonkívül, hogy a szombatot eltörölte, az Istent is saját atyjának mondotta és azzal vele magát egyenlővé tette.
[Jn. 5.19] Azért szólította meg őket Jézus: "Bizony, bizony – szólt hozzájuk – azt mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet magától, hacsak azt nem látja, hogy az Atya valamitcselekszik, mert amiket az cselekszik, azt teszi hozzá hasonlóan a Fiú is.
[Jn. 5.20] Mert az Atyának kedves a Fiú és mindent megmutat neki, amit ő tesz, ezeknél nagyobb munkát is fog neki mutatni, hogy elcsodálkozzatok.
[Jn. 5.21] Amiképpen ugyanis az Atya feltámasztja és megeleveníti a halottakat, úgy a Fiú is megeleveníti azokat, akiket akar.
[Jn. 5.22] Ítélni sem ítél senkit az Atya, hanem az egész ítéletet átadta a Fiúnak,
[Jn. 5.23] hogy mindenki úgy becsülje a Fiút, ahogy becsülik az Atyát. Aki nem becsüli a Fiút, nem becsüli az Atyát sem, aki elküldte őt.
[Jn. 5.24] Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hallja az én szómat és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, ítéletre nem megy, ellenkezőleg a halálból már átment az életre.
[Jn. 5.25] Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy jön egy óra, sőt az már most itt van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak.
[Jn. 5.26] Mert amiképpen az Atya önmagában bírja az életet, úgy a Fiúnak is megadta, hogy önmagában bírja az életet.
[Jn. 5.27] Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tegyen, minthogy embernek Fia.
[Jn. 5.28] Ne csodálkozzatok azon, hogy jön egy óra, amelyben mindenki, aki a sírokban van, meg fogja hallani az ő szavát,
[Jn. 5.29] és azok, akik jót cselekedtek, elő fognak jönni élet feltámadására, akik pedig hitványságokat cselekedtek, ítélet feltámadására.
[Jn. 5.30] Én magamtól semmit sem tehetek. Amint hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engemet.
[Jn. 5.31] Ha én teszek magam felől tanúságot, tanúságtételem nem igaz.
[Jn. 5.32] Más az, aki mellettem tanúskodik és tudom, hogy igaz az a tanúságtétel, amellyel rólam tanúságot tesz.
[Jn. 5.33] Ti Jánoshoz küldöttetek el és előttetek áll az ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról tett. 
[Jn. 5.34] Én azonban nem fogadok el emberektől tanúságtételt. Ezeket csak azért mondom, hogy ti megmeneküljetek.
[Jn. 5.35] János égő és világító szövétnek volt, ti azonban csak ideig-óráig akartatok az ő világosságánál ujjongani.
[Jn. 5.36] Nagyobb tanúságtétel szól mellettem a Jánosénál. Azok a munkák, amelyeket az Atya nekem adott, hogy véghez vigyem őket, azok a munkák, amelyeket teszek, tanúskodnak mellettem, amellett, hogy az Atya küldött engem.
[Jn. 5.37] Aki engem elküldött, az Atya, tett tanúságot mellettem. Sem a hangját nem fogta fel soha fületek, sem alakját nem észlelte soha szemetek,
[Jn. 5.38] szava sincs maradandóan bennetek, minthogy nem hisztek annak sem, akit ő elküldött.
[Jn. 5.39] Ti fürkészitek az írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban örök életetek van, és éppen azok tesznek tanúságot felőlem.
[Jn. 5.40] Ti azonban mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
[Jn. 5.41] Emberektől nem fogadok el dicsőséget,
[Jn. 5.42] titeket azonfelül ki is ismertelek, hogy Isten szeretetét nem hordjátok magatokban.
[Jn. 5.43] Az én eljövetelem az én Atyám nevében történt, ti azonban nem fogadtok el engemet. Ha majd más jő el a saját nevében, azt el fogjátok fogadni.
[Jn. 5.44] Hogy volnátok képesek hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget? Azt a dicsőséget ellenben, mely az egyedülvaló Istennél található, nem keresitek.
[Jn. 5.45] Ne gondoljátok, hogy én foglak titeket vádolni az Atyánál. Van nektek vádlótok: Mózes, akibe reménységeteket vetettétek.
[Jn. 5.46] Ha Mózesnek hittetek volna, talán nekem is hinnétek, mert ő én felőlem írt.
[Jn. 5.47] De ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hihetnétek az én beszédeimnek?"
6. RÉSZ
[Jn. 6.1] Ezek után Jézus elutazott a galileai Tibériász tónak a túlsó oldalára.
[Jn. 6.2] Nagy tömeg követte, mert figyelték jeleit, amelyeket az elerőtlenülteken tett.
[Jn. 6.3] Jézus azután felment a hegyre és ott tanítványaival leült.
[Jn. 6.4] Közel volt a zsidók ünnepe, a pászka.
[Jn. 6.5] Jézus felemelte a szemét, és amikor meglátta, hogy nagy tömeg jön hozzá, megszólította Fülöpöt: "Honnan vásároljunk kenyereket, hogy ehessenek ezek?"
[Jn. 6.6] Ezt azonban csak azért mondta, hogy megkísértse őt. Mert ő maga tudta, hogy mit készül tenni.
[Jn. 6.7] "Kétszáz dénár árú kenyér nem elég nekik, hogy mindenikőjük csak keveset is kapjon" – felelte neki Fülöp.
[Jn. 6.8] Megszólalt erre az egyik tanítvány is, Simon Péter testvére, András, és ezt mondta neki:
[Jn. 6.9] "Van itt egy kis gyermek, akinek öt árpakenyere és két halacskája van. De mi az ennyinek?"
[Jn. 6.10] Jézus azonban így szólt: "Fektessétek a fűbe az embereket!" Sok fű volt azon a helyen. Ledőlt erre szám szerint, mintegy ötezer férfi.
[Jn. 6.11] Jézus most fogta a kenyereket, hálát adott és szétosztotta a fekvő embereknek, hasonlóképpen osztott a halakból is, amennyit csak akartak.
[Jn. 6.12] Mikor már jóllaktak, azt mondta tanítványainak: "Gyűjtsétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi el ne vesszen."
[Jn. 6.13] Össze is gyűjtötték, és tizenkét kosarat töltöttek meg azokkal a darabokkal, amelyek az öt árpakenyérből az étkezők után megmaradtak.
[Jn. 6.14] Mikor az emberek látták a jelt, amelyet tett, azt rebesgették, hogy valóban ő a próféta, aki a világra eljövendő.
[Jn. 6.15] Jézus ekkor, miután észrevette azt a szándékukat, hogy eljöjjenek, és őt elragadják azért, hogy királlyá tegyék, újra félrevonult a hegyre, de egyedül.
[Jn. 6.16] Mikor már késő lett, tanítványai lementek a tóhoz,
[Jn. 6.17] hajóba szálltak és útban voltak a tó túlsó partja felé Kapernaumba. Beállt már a sötétség, amikor Jézus még mindig nem ment hozzájuk,
[Jn. 6.18] a tó pedig, mivel nagy szél fújt, háborgott.
[Jn. 6.19] Körülbelül huszonöt-harminc stádiumnyira (5-6 km-re) eveztek, amikor látták, hogy Jézus a tengeren jár és közeledik a hajóhoz. Megijedtek.
[Jn. 6.20] – "Én vagyok! Ne féljetek!" – szólott ő nekik.
[Jn. 6.21] Be akarták venni a hajóba, s a hajó tüstént ott volt azon a földön, ahová utaztak.
[Jn. 6.22] Másnap a tömeg a tó túlsó partján állott és látta, hogy nincs ott több hajó egynél, látta továbbá, hogy Jézus nem szállott be tanítványaival a hajóba, hanem csak a tanítványai indultak el.
[Jn. 6.23] Tibériászból jöttek azonban csónakok annak a helynek közelébe, ahol azután, hogy az Úr hálát adott, kenyeret ettek.
[Jn. 6.24] Mikor azután a tömeg látta, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a csónakokba és Kapernaumba mentek, hogy Jézust megkeressék.
[Jn. 6.25] Mikor a tó túlsó partján rátaláltak, megkérdezték: "Rabbi, mikor érkeztél ide?"
[Jn. 6.26] – "Bizony, bizony azt mondom néktek – felelte nekik Jézus -, ti nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem mert a kenyerekből ettetek és jóllaktatok.
[Jn. 6.27] Ne az elvesző kenyéren munkálkodjatok, hanem azon a kenyéren, mely örök életre megmarad, melyet az embernek Fia fog nektek adni, mert erre az Atya ütött pecsétet."
[Jn. 6.28] Megkérdezték tőle: "Mit tegyünk, hogy az Isten munkáin dolgozhassunk?"
[Jn. 6.29] "Istennek munkája az – felelte nekik Jézus -, hogy higgyetek abban, akit ő elküldött."
[Jn. 6.30] Azt kérdezték tőle: "De hát micsoda jelt teszel, hogy lássunk és higgyünk neked? Min munkálkodol?
[Jn. 6.31] Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írva van: Az égből kenyeret adott nekik enni."
[Jn. 6.32] "Bizony, bizony azt mondom néktek – szólt most hozzájuk Jézus -, nem Mózes adta nektek a mennyből való kenyeret, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret.
[Jn. 6.33] Mert Isten kenyere az, aki a mennyből száll alá és életet ad a világnak."
[Jn. 6.34] – "Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!" – mondták neki,
[Jn. 6.35] mire Jézus azt felelte nekik:- "Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jő, meg nem éhezik, és aki bennem hisz, meg nem szomjazik soha.
[Jn. 6.36] Ám én megmondtam néktek, hogy bár láttok, mégsem hisztek.
[Jn. 6.37] Minden, amit Atyám nekem ad, elérkezik majd hozzám. S azt, aki hozzám jő, ki nem vetem.
[Jn. 6.38] Mert nem azért szállottam le az égből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak akaratát, aki elküldött engem.
[Jn. 6.39] Ez pedig annak akarata, aki engem elküldött, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit ő nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
[Jn. 6.40] Mert az az én Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, és hogy az utolsó napon azt én feltámasszam."
[Jn. 6.41] Ekkor a zsidók zúgolódtak ellene amiatt, hogy azt mondta: "Én vagyok az a kenyér, mely a mennyből száll alá"
[Jn. 6.42] – és azt mondták: "Hát nem Jézus ő, a József fia, akinek mi atyját is, anyját is ismerjük? Hogy mondhatja hát: A mennyből szállottam alá?"
[Jn. 6.43] "Ne zúgolódjatok egymás közt! – szólította meg őket Jézus.
[Jn. 6.44] Senkinek nincs arra hatalma, hogy hozzám jöjjön, csak ha az Atya vonja, aki engem elküldött és én majd feltámasztom azt az utolsó napon.
[Jn. 6.45] Meg van írva a prófétákban: Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Mindenki, aki az Atyát hallgatta és nála tanult, hozzám jő.
[Jn. 6.46] Nem mintha az Atyát másvalaki látta volna, mint az, aki az Atya mellől származik, annak volt alkalma látni az Atyát.
[Jn. 6.47] Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hisz, örök élete van.
[Jn. 6.48] Én vagyok az életnek kenyere.
[Jn. 6.49] Atyáitok a mannát ették a pusztában és meghaltak.
[Jn. 6.50] Ez az a kenyér, amely a mennyből száll alá, hogy bárki ehessék belőle, és meg ne haljon.
[Jn. 6.51] Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből alászállott. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. S az a kenyér; amelyet oda fogok adni a világ életéért, a húsom."
[Jn. 6.52] A zsidók most a felől harcoltak egymással: "Hogy adhatja ez nekünk enni a húsát?"
[Jn. 6.53] Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony azt mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát, és nem isszátok a vérét, akkor nincsen bennetek az élet.
[Jn. 6.54] Annak, aki húsomat eszi, és véremet issza, örök élete van, és én azt feltámasztom majd az utolsó napon.
[Jn. 6.55] Mert húsom igazi étel és vérem igazi ital.
[Jn. 6.56] Az, aki húsomat eszi, és véremet issza, bennem marad és én is abban.
[Jn. 6.57] Minthogy engem az élő Atya küldött el és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, élni fog általam.
[Jn. 6.58] Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá: ez a kenyér másként hat, mint az atyáitok kenyere, akik ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog."
[Jn. 6.59] Ezeket mondta, mikor Kapernaumban a zsinagógában tanított.
[Jn. 6.60] Tanítványai közül sokan, amikor hallották, így szóltak: "Kemény beszéd ez. Ki hallgathatja?"
[Jn. 6.61] Jézus, miután magában tudomása volt róla, hogy tanítványai zúgolódtak emiatt, így szólt hozzájuk: "Tőrbe ejt ez titeket?
[Jn. 6.62] Hátha majd azt látjátok meg, hogy az embernek Fia felmegy oda, ahol előzőleg volt?
[Jn. 6.63] A szellem az, aki megelevenít, a hús nem használ semmit. Azok a beszédek, amelyeket elmondtam nektek: szellem és élet.
[Jn. 6.64] De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek és ki az, aki elárulni készül őt.
[Jn. 6.65] "Ezért mondottam nektek – beszélt tovább -, hogy senki sem jöhet hozzám, csak akinek Atyám megadta azt!"
[Jn. 6.66] Ettől fogva a tanítványok közül sokan hátravonultak és többé nem jártak vele.
[Jn. 6.67] Megkérdezte hát a tizenkettőt: "Hát ti nem akartok elmenni?"
[Jn. 6.68] "Uram – felelte neki Simon Péter -, kihez mehetnénk? Örök élet beszédei vannak nálad.
[Jn. 6.69] S mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje."
[Jn. 6.70] Jézus megszólalt: "Ugye, hogy tizenkettőt válogattam én ki közületek? – mondta nekik Jézus – és közületek egy vádoló."
[Jn. 6.71] Júdást, – karióti Simon fiát értette, ez készült őt elárulni, a tizenkettő közül az egyik.
7. RÉSZ
[Jn. 7.1] Ezek után Jézus Galileában járt-kelt, mert nem akart Júdeában járni, mivel a zsidók őt megölni igyekeztek.
[Jn. 7.2] Közel volt a zsidók ünnepe, a sátorverés.
[Jn. 7.3] Testvérei azt mondták Jézusnak: "Menj innen tovább, eredj Júdeába, hogy tanítványaid lássák tetteidet, melyeket teszel.
[Jn. 7.4] Mert senki sem tesz ilyesmit rejtekben, hanem a nyilvánosságra törekszik. Ha ilyen dolgokat teszel, állj ki vele a világ szeme elé."
[Jn. 7.5] Mert még testvérei sem hittek benne.
[Jn. 7.6] Jézus erre ezt mondta nekik: "Az én időm még nincs itt, a ti időtök mindenkor készen áll.
[Jn. 7.7] Titeket nem gyűlölhet e világ, de engemet gyűlöl, mert én ellene teszek tanúságot, hogy az, amin munkálkodik rossz.
[Jn. 7.8] Ti menjetek fel az ünnepre, én még nem megyek fel erre az ünnepre, mert az én időm még nem telt be."
[Jn. 7.9] Azután, hogy ezeket megmondta nekik, Galileában időzött.
[Jn. 7.10] Amint azonban testvérei felmentek az ünnepre, akkor ő is felment nem látványosan, hanem mint aki rejtőzni akar. 
[Jn. 7.11] A zsidók keresték őt az ünnepen, és azt kérdezték: "Hol van ő?"
[Jn. 7.12] Nagy zúgás volt a tömegben miatta. Némelyek azt mondták róla, hogy "jó," mások meg: "nem az – ellenkezőleg -, eltévelyíti a tömeget."
[Jn. 7.13] A zsidóktól való félelem miatt azonban nyíltan senki sem beszélt róla.
[Jn. 7.14] Már az ünnep közepén tartottak, amikor Jézus felment a szenthelyre és tanított.
[Jn. 7.15] A zsidók csodálkozva szóltak: "Mi a titka, hogy az Írásokat így ismeri, mikor nem tanulta?"
[Jn. 7.16] Jézus ezt felelte: "Amit én tanítok, nem enyém, hanem azé, aki elküldött engem.
[Jn. 7.17] Ha valaki akarja az ő akaratát tenni, felismeri erről a tanításról, hogy Istentől való-e, vagy magamtól beszélek.
[Jn. 7.18] Aki magából beszél, a saját dicsőségét keresi. Aki annak dicsőségét keresi, aki elküldte őt, az olyan ember igaz, az olyanban hamisság nincsen.
[Jn. 7.19] Úgy-e, hogy Mózes adta nektek a törvényt? Közületek mégsem teszi meg senki a törvényt. – Miért igyekeztek hát megölni engem?"
[Jn. 7.20] "Ördögi Szellemed van – felelte a tömeg – Ki akar téged megölni?"
[Jn. 7.21] Jézus ezt felelte nekik: "Egy munkát hajtottam végre és mindnyájan csodálkoztok rajta.
[Jn. 7.22] Azért hát meg kell változtatnotok gondolkodástokat, mert ti, akiknek Mózes a körülmetélkedést adta – ugyan nem Mózestől, hanem az atyáktól való az -, szombaton is körülmetélitek az embert.
[Jn. 7.23] Ha szombaton körülmetélhető az ember anélkül, hogy Mózes törvényét felbontanák, rám megharagusztok, mert szombaton egy embert egészen egészségessé tettem?
[Jn. 7.24] Ne ítéljetek látszat szerint, hanem igazságos ítélettel ítéljetek!"
[Jn. 7.25] "Vajon nem ő az, akit megölni akarnak? – kérdezte most néhány jeruzsálemi.
[Jn. 7.26] – Nézzétek csak mily szabadon beszél, és semmit sem szólnak neki. Vajon valóban felismerték az elöljárók, hogy ő a Krisztus?
[Jn. 7.27] De még nem! Erről tudjuk, hogy honnan való, ha azonban a Krisztus eljő, senki sem fogja tudni, honnan jön."
[Jn. 7.28] Jézus, aki éppen a szenthelyen tanított, ekkor felkiáltott: "Ismertek is engem, és azt is tudjátok, honnan való vagyok. Magamtól én nem jöttem, hanem van valaki, egy igaz, aki engem küldött, akit ti nem ismertek.
[Jn. 7.29] Én ismerem őt, mert mellőle való vagyok és ő küldött el engem."
[Jn. 7.30] Igyekeztek elfogni őt, de senki sem vetette rá kezét, mert még nem jött el az ő órája.
[Jn. 7.31] A tömegből ellenben sokan hittek benne és azt mondogatták: "Fog-e több jelt tenni a Krisztus, ha eljön, mint amennyit ő tett?"
[Jn. 7.32] Meghallották a farizeusok, hogy a zúgolódó tömeg ilyeneket beszél róla, azért a főpapok és farizeusok szolgákat küldtek el, hogy letartóztassák őt.
[Jn. 7.33] "Még egy kevés ideig veletek vagyok – mondta Jézus – azután elmegyek ahhoz, aki elküldött engem.
[Jn. 7.34] Keresni fogtok engem, de nem fogtok megtalálni. Ahol én vagyok, ti oda nem jöhettek."
[Jn. 7.35] Eme a zsidók azt beszélték egymás közt: "Hová készül menni, hogy mi nem fogjuk őt megtalálni? Talán a hellének közé, a szétszóródottakhoz készül a helléneket tanítani?
[Jn. 7.36] Mit jelent az a beszéd, amelyet mondott: Keresni fogtok, és nem fogtok megtalálni és: Oda, ahol én leszek, ti nem jöhettek?"
[Jn. 7.37] Az ünnep utolsó nagy napján Jézus kiállott és felkiáltott: "Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!
[Jn. 7.38] Annak, aki hisz bennem, amint az Írás mondja, élő víznek árjai folynak majd belsejéből."
[Jn. 7.39] Ezt pedig a Szellemről mondta, akit kapniuk kellett azoknak, akik benne hittek. Nem volt ugyanis még Szellem, mert Jézus nem dicsőült meg.
[Jn. 7.40] Voltak a tömegben olyanok, akik, mikor ezeket a szavakat hallották, így szóltak: "Valóban próféta ő."
[Jn. 7.41] Mások ezt mondták: "Ő a Krisztus." Megint mások így szóltak: "Na, majd éppen Galileából jön el a Krisztus?
[Jn. 7.42] Nem azt mondta az Írás: Dávid magvából, Bethlehemből, abból a faluból jön a Krisztus, ahol Dávid élt?"
[Jn. 7.43] Meghasonlott a tömeg miatta.
[Jn. 7.44] Közölök némelyek el akarták őt fogni, de senki sem vetette rá kezét.
[Jn. 7.45] Ekkor visszamentek a szolgák a főpapokhoz és farizeusokhoz. – "Miért nem hoztátok őt ide?" – kérdezték tőlük.
[Jn. 7.46] A szolgák ezt felelték: "Még soha ember úgy nem beszélt, mint ahogy ez az ember szól!"
[Jn. 7.47] A farizeusok erre is feleltek: "Ti is el vagytok tévelyítve?
[Jn. 7.48] Vajon az elöljárók vagy a farizeusok közül hitt valaki benne?
[Jn. 7.49] De a tömeg, amely nem ismeri a törvényt, átkozott!"
[Jn. 7.50] Közülük egy azonban, Nikodémus, aki megelőzőleg meglátogatta őt, így szólt hozzájuk:
[Jn. 7.51] "Elítél-e valakit a mi törvényünk, akit ki nem hallgat előbb, és nem tudja meg, miket csinál?"
[Jn. 7.52] "Vajon te is Galileából való vagy? – kérdezték tőle. – Kutass utána és lásd meg, hogy Galileából nem származott próféta!"
[Jn. 7.53] Azzal ki-ki házába ment.
8. RÉSZ
[Jn. 8.1] Jézus pedig útnak indult az Olajfák hegyére.
[Jn. 8.2] Korán reggel azonban ismét megjelent a szenthelyen. Az egész nép hozzágyűlt s ő leült és úgy tanította őket.
[Jn. 8.3] Közben az írástudók és farizeusok egy asszonyt vezettek eléje, kit házasságtörésen kaptak, és azt a középre állították.
[Jn. 8.4] "Tanító – szóltak -, ezt az asszonyt tetten érték éppen, amikor házasságot tört.
[Jn. 8.5] Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?"
[Jn. 8.6] De ezt csak azért mondták, kísértésképpen, hogy legyen mivel vádolniuk őt. Jézus ezalatt lehajolva ujjával írt a földre.
[Jn. 8.7] Mikor azok kitartón kérdezték őt, felemelte fejét és ezt felelte nekik: "Aki közületek nem vétkezett, az vesse rá az első követ."
[Jn. 8.8] Azután megint lehajolt és tovább írt a földre.
[Jn. 8.9] Azok, ahogy ezt hallották (lelkiismeretüktől meggyőzetve), eltávoztak, először a vének, azután a többi mind egy szálig, úgyhogy egyedül maradtak ő, meg a középen álló asszony.
[Jn. 8.10] Ekkor felemelte fejét és megkérdezte a nőt: "Asszony, hol vannak ők? Senki sem kárhoztatott téged?"
[Jn. 8.11] "Senki, Uram!" – felelte az, mire Jézus ezt mondta: "Én sem kárhoztatlak. Eredj el, de tovább ne vétkezzél."
[Jn. 8.12] Azután újra szólt hozzájuk Jézus és ezt mondta: "Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem az élet világossága az övé."
[Jn. 8.13] Azt mondták neki a farizeusok: "Te magad teszel magad mellett tanúságot, tanúságtételed nem igaz."
[Jn. 8.14] De Jézus megfelelt nekik: "Még ha magam tanúskodom is magam mellett, tanúságtételem igaz, mert tudom, honnan jöttem és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök és hová megyek.
[Jn. 8.15] Ti hús szerint ítéltek. Én nem ítélek senkit.
[Jn. 8.16] Még ha ítélnék is, ítéletem igaz, mert nem egyedül vagyok, hanem mellettem van az is, aki küldött engem.
[Jn. 8.17] A ti törvényetekben meg van írva, hogy két ember tanúságtétele igaz.
[Jn. 8.18] Én vagyok, aki tanúságot teszek magam mellett, és tanúságot tesz felőlem az, aki elküldött engem, az Atya."
[Jn. 8.19] "Hol van a te Atyád?" – kérdezték tőle. Jézus így felelt: "Se engem nem ismertek, sem Atyámat, ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek."
[Jn. 8.20] Ezeket a beszédeket a kincstárnál tartotta, miközben a szenthelyen tanított. És senki sem tartóztatta le, mert még nem jött el az órája.
[Jn. 8.21] Ismét szólt hozzájuk: "Én elmegyek s ti keresni fogtok engem, de vétketekben fogtok meghalni. Ahová én megyek, ti oda nem jöhettek."
[Jn. 8.22] A zsidók ezt kérdezték: "Talán meg akarja magát ölni, hogy azt mondja, ahová én megyek, ti oda nem jöhettek?"
[Jn. 8.23] Majd így szólt hozzájuk: "Ti az alant levők közül valók vagytok, én a fent levők közül való vagyok. Ti ebből a világból valók vagytok, én nem vagyok ebből a világból való.
[Jn. 8.24] Megmondtam nektek, hogy vétkeitekben fogtok meghalni. Ha ugyanis nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok vétkeitekben."
[Jn. 8.25] "Ki vagy hát te?" – kérdezték tőle. Jézus ezt mondta nekik: "Amit kezdettől fogva szólok nektek.
[Jn. 8.26] Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek, de az, aki engem elküldött, igaz, és én, csak amit tőle hallottam, azt szólom a világba."
[Jn. 8.27] Nem vették észre, hogy az Atyát említette nekik.
[Jn. 8.28] "Ha majd felemelitek az embernek Fiát – mondta Jézus -, akkor fel fogjátok ismerni, hogy én vagyok, s hogy semmit sem teszek magamtól, hanem ahogy az Atya tanított engem úgy beszélem e dolgokat.
[Jn. 8.29] Az, aki küldött engem, velem van, nem hagyott engem egyedül, mert mindenkor neki tetsző dolgokat cselekszem."
[Jn. 8.30] Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.
[Jn. 8.31] Jézus azután így szólt azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: "Ha megmaradtok beszédemben, valóban tanítványaim vagytok
[Jn. 8.32] és akkor meg fogjátok ismerni az igazságot, és az igazság szabadokká fog tenni titeket."
[Jn. 8.33] "Ábrahám magva vagyunk – felelték neki -, soha, senkinek rabszolgái nem voltunk, hogy mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?"
[Jn. 8.34] "Bizony, bizony azt mondom nektek – felelte nekik Jézus -, hogy mindaz, aki teszi a vétket, rabszolgája a véteknek.
[Jn. 8.35] A rabszolga pedig nem marad örökké a házban, a fiú marad meg örökre.
[Jn. 8.36] Így hát, ha a Fiú szabadít meg titeket, akkor lesztek tényleg szabadokká.
[Jn. 8.37] Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok, de engem megölni igyekeztek, mert beszédem nem fér meg bennetek.
[Jn. 8.38] Én, amit Atyámnál láttam, azt beszélem, ti is azt teszitek, amit atyátoknál hallottatok."
[Jn. 8.39] "A mi atyánk Ábrahám" – felelték neki. Jézus meg ezt mondta nekik: "Ha Ábrahám gyermekei vagytok, Ábrahám tetteit teszitek,
[Jn. 8.40] ámde ti megölni igyekeztek engem, engem (az embert), aki megmondtam nektek az igazságot, amit az Isten mellől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.
[Jn. 8.41] Ti a ti atyátok tetteit teszitek." – "Nem születtünk mi paráznaságból – felelték neki -, egy Atyánk van: Isten."
[Jn. 8.42] Jézus ezt felelte nekik: "Ha Isten volna Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől jöttem, és úgy vagyok itt. Mert nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
[Jn. 8.43] Miért nem ismertek rá arra, amit beszélek? Azért, mert nem vagytok képesek meghallgatni, amit mondok.
[Jn. 8.44] Ti a vádló atyjától valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok megtenni. Az kezdettől fogva embergyilkos volt, nem állott meg az igazságban, mert az igazság nincs benne. Akkor a magáéból beszél, amikor a hazugságot szólja, mert hazug ő és a hazugságnak atyja.
[Jn. 8.45] De mert én az igazságot szólom, nem hisztek nekem.
[Jn. 8.46] Közületek ki bizonyít rám vétket? Ha meg az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem?
[Jn. 8.47] Aki Istenből való, hallgatja Isten beszédeit. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem Istentől valók vagytok."
[Jn. 8.48] Megszólaltak a zsidók: "Nem helyesen mondjuk-e, hogy szamaritánus vagy és ördögi szellem van benned?"
[Jn. 8.49] "Bennem nincs ördögi szellem – felelte Jézus -, ellenkezőleg, megbecsülöm Atyámat, ti azonban nem becsültök engem.
[Jn. 8.50] Én nem keresem a magam dicsőségét, van, aki megkeresse és megítélje.
[Jn. 8.51] Bizony, bizony azt mondom nektek, ha valaki megőrzi beszédemet, soha nem lát halált."
[Jn. 8.52] "Most tudjuk hát, hogy ördögi szellem van benned – mondták neki a zsidók. – Ábrahám meghalt, a próféták is. Te meg azt mondod: Ha valaki megőrzi beszédemet, soha nem kóstol halált.
[Jn. 8.53] Nagyobb vagy te atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed te magad?"
[Jn. 8.54] Jézus ezt felelte: "Ha én magam dicsőítem magamat, dicsőségem semmit sem ér. Van, aki engem megdicsőítsen: Atyám, akiről azt mondjátok: Ő a mi Istenünk.
[Jn. 8.55] De ti nem ismertétek őt, én ellenben ismerem őt, ha azt mondanám: Nem ismerem őt, hozzátok hasonló hazuggá lennék. Ám én ismerem őt, és beszédét megőrzöm.
[Jn. 8.56] Atyátok, Ábrahám ujjongott annak, hogy meglátja az én napomat, meg is látta, meg is örült."
[Jn. 8.57] "Ötven éves sem vagy és láttad Ábrahámot?" – kérdezték tőle a zsidók.
[Jn. 8.58] Jézus azt felelte nekik: "Bizony, bizony azt mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én öröktől fogva vagyok."
[Jn. 8.59] Köveket emeltek fel, hogy reája vessék. Jézus azonban elrejtőzött és kiment a szenthelyről.
9. RÉSZ
[Jn. 9.1] Elmentében meglátott egy embert, aki születésétől fogva vak volt.
[Jn. 9.2] Tanítványai megkérdezték: "Rabbi, ki vétkezett, ő-e, vagy a szülei, hogy vakon született?"
[Jn. 9.3] Jézus ezt felelte: "Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem azért történt ez, hogy az Isten munkái rajta láthatókká legyenek.
[Jn. 9.4] Amíg nappal van, annak munkáin kell dolgoznunk, aki engem küldött, éjszaka jön, amikor senki nem munkálkodhatik.
[Jn. 9.5] Én, amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok."
[Jn. 9.6] Miután ezeket mondta, a földre köpött, sarat csinált a köpésből, a sarat rátette a vak szemére
[Jn. 9.7] és így szólt hozzá: "Eredj el, mosakodjál meg a Siloám medencéjében," (aminek jelentése: küldött). A vak elment, megmosakodott és látott.
[Jn. 9.8] A szomszédok, és akik korábban koldulni látták őt, így szóltak: "Nem ő ült itt és kéregetett?"
[Jn. 9.9] Némelyek ezt mondták: "Ő volt," mások: "Nem, csak hasonlít hozzá." Ő maga azt mondta: "Én vagyok az."
[Jn. 9.10] Megkérdezték tőle: "Hogy nyílt meg a szemed?"
[Jn. 9.11] "Az az ember, akit Jézusnak mondanak, sarat csinált, szememre kente és ezt mondta: Eredj el a Siloámba, s mosakodjál meg. Elmentem, megmosakodtam és megjött a látásom."
[Jn. 9.12] Megkérdezték tőle: "Hol van az az ember?" – "Nem tudom" – felelte.
[Jn. 9.13] Elvezették a farizeusokhoz, azt tudniillik, aki vak volt.
[Jn. 9.14] Szombat volt az a nap, melyen Jézus a sarat csinálta, és amelyen megnyitotta a vak szemét.
[Jn. 9.15] Újra megkérdezték tőle a farizeusok is, hogyan lett látóvá? Azt felelte: "Sarat tett a szememre, megmosakodtam és látok."
[Jn. 9.16] Egynéhány farizeus megjegyezte: "Az az ember nincs Istentől, mert a szombatot nem tartja meg." Mások ezt mondták: "Hogy volna képes vétkes ember ilyen jeleket tenni?" Úgyhogy szakadás lett közöttük.
[Jn. 9.17] Azután újra megkérdezték a vakot: "Mit mondasz te felőle, hisz szemedet megnyitotta?" "Azt, hogy próféta" – felelte a vak. 
[Jn. 9.18] A zsidók most már nem hitték el felőle, hogy vak volt és hogy úgy jött meg a látása, míg csak el nem hívták annak szüleit, aki látóvá lett,
[Jn. 9.19] és őket meg nem kérdezték: "Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogy van, hogy lát most?"
[Jn. 9.20] A szülei ezt felelték: "Azt tudjuk, hogy ő a fiunk és hogy vakon született,
[Jn. 9.21] de hogy hogyan lát most, nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt mi nem tudjuk. Őt kérdezzétek, elég koros. Majd ő felel magáért."
[Jn. 9.22] Ezeket azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis összebeszéltek, hogyha valaki a Krisztusnak vallja Jézust, kivetik a zsinagógából.
[Jn. 9.23] Ezért mondták a szülei: "Elég koros, őt kérdezzétek."
[Jn. 9.24] Másodszor is hivatták azt az embert, aki vak volt és így szóltak hozzá: "Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember vétkes."
[Jn. 9.25] "Hogy vétkes-e, nem tudom – felelte az -, egyet tudok, hogy vak létemre most látok."
[Jn. 9.26] "Mit tett veled, hogyan nyitotta meg szemedet?" – kérdezték tőle.
[Jn. 9.27] "Már megmondtam nektek – felelte nekik. Nem hallottátok? Miért akarjátok újra hallani? Vajon ti is tanítványai akartok lenni?"
[Jn. 9.28] Azok gyalázkodva szóltak hozzá: "Te vagy a tanítványa neki, mi Mózes tanítványai vagyunk.
[Jn. 9.29] Mi tudjuk, hogy Mózesnek Isten szólott, de erről nem tudjuk, honnan való."
[Jn. 9.30] Az ember ezt felelte nekik: "Ebben csak az a csudálatos, hogy nem tudjátok, hogy ő honnan való, bár ő nyitotta meg a szememet.
[Jn. 9.31] Tudjuk, hogy vétkezőkre az Isten nem hallgat, csak arra hallgat, aki istenfélő és az ő akaratát teszi.
[Jn. 9.32] Öröktől fogva nem hallotta senki, hogy született vaknak valaki megnyitotta volna a szemét.
[Jn. 9.33] Ha ő nem Isten mellől jött volna, nem volna képes tenni semmit."
[Jn. 9.34] "Te mindenestől vétekben születtél – mondották neki -, és te tanítasz minket?" Azzal kivetették őt a zsinagógából. 
[Jn. 9.35] Jézus meghallotta, hogy kivetették, s amikor rátalált, megszólította: "Hiszel az ember Fiában?"
[Jn. 9.36] Az így felelt: "És ki az Uram, hogy higgyek benne?"
[Jn. 9.37] "Láttad már őt – felelte neki Jézus -, az az, aki beszél veled."
[Jn. 9.38] "Hiszek Uram" – felelte ő és a földre borult előtte.
[Jn. 9.39] Erre Jézus így szólt: "Ítélni jöttem e világra, hogy azok, akik nem látnak, látókká legyenek és a látók vakokká."
[Jn. 9.40] A vele tartózkodó farizeusok közül egyesek meghallották ezeket a szavakat és megszólították: "Hát mi is vakok vagyunk?"
[Jn. 9.41] "Ha vakok volnátok – felelte nekik Jézus -, nem volna vétketek. De mivel azt mondjátok: Látunk -, vétketek megmarad."
10. RÉSZ
[Jn. 10.1] "Bizony, bizony azt mondom néktek, aki nem az ajtón át megy be a juhok karámjába, hanem máshonnan hág be, tolvaj az, haramia.
[Jn. 10.2] Aki ellenben az ajtón át megy be, az a juhok pásztora.
[Jn. 10.3] Neki az ajtónálló megnyit. A juhok is hallgatnak szavára. Saját juhait nevükön szólítja és kivezeti őket.
[Jn. 10.4] Ha mind kihajtotta a saját juhait, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját.
[Jn. 10.5] Más embert egyáltalában nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a mások hangját."
[Jn. 10.6] Ezt a példaszót mondta nekik Jézus, de azok nem ismerték fel, hogy mi az, amit elbeszélt nekik.
[Jn. 10.7] Majd újra megszólalt Jézus: "Bizony, bizony azt mondom néktek, hogy én vagyok a juhok ajtaja.
[Jn. 10.8] Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és haramiák, de nem hallgattak rájuk a juhok.
[Jn. 10.9] Én vagyok az ajtó. Ha valaki rajtam át bemegy, megmenekül: Bemegy majd, kimegy majd, és legelőt talál.
[Jn. 10.10] A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és elveszítsen. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségük.
[Jn. 10.11] Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor a lelkét adja oda a juhokért.
[Jn. 10.12] Aki béres és nem pásztor, kinek a juhok nem tulajdonai, – amikor észreveszi, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat és elfut, a farkas meg elragadja és szétszórja őket,
[Jn. 10.13] az ilyen ugyanis béres és nem törődik a juhokkal.
[Jn. 10.14] Én vagyok a jó pásztor. Én ismerem az enyéimet, s az enyéim ismernek engem,
[Jn. 10.15] mint ahogy az Atya is ismer engem és én is ismerem az Atyát. Én lelkemet adom oda a juhokért.
[Jn. 10.16] Más juhaim is vannak nékem, melyek nem ebből a karámból valók. Azokat is elő kell vezetnem. Hallgatni fognak a szavamra úgy, hogy egy nyáj lesz majd és egy pásztor.
[Jn. 10.17] Azért szeret engem az Atya, mert lelkemet adom oda, hogy újra felvegyem.
[Jn. 10.18] Senki nem vette el azt tőlem, magam vetem azt el magamtól. Felhatalmazást kaptam arra, hogy elvessem azt, és felhatalmazást kaptam, hogy újra magamhoz vegyem azt. Atyámnál kaptam ilyen parancsolatot."
[Jn. 10.19] Hasadás támadt a zsidók közt e beszédek miatt.
[Jn. 10.20] Közülük sokan ezt mondották: "Ördögi szellem van benne, nincs eszénél: Mit hallgattok rá?"
[Jn. 10.21] "Ezek nem ördöngösnek beszédei, – mondották mások. – Ördögi szellemnek lehet-e hatalma arra, hogy vakok szemét megnyissa?"
[Jn. 10.22] A templom újraszentelésének ünnepe következett akkor Jeruzsálemben. Tél volt.
[Jn. 10.23] Jézus a szenthelyen a Salamon tornácában járt.
[Jn. 10.24] Körülfogták a zsidók és megkérdezték tőle: "Meddig tartod még feszültségben a lelkünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd ki a nyilvánosság előtt."
[Jn. 10.25] "Már mondtam, és nem hiszitek – felelte Jézus nekik. – A tettek, amelyeket Atyám nevében teszek, tanúskodnak mellettem.
[Jn. 10.26] Ti azonban nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók.
[Jn. 10.27] Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem.
[Jn. 10.28] Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből.
[Jn. 10.29] Atyám, aki őket nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket Atyám kezéből.
[Jn. 10.30] Én és az Atya egy vagyunk."
[Jn. 10.31] A zsidók újra köveket hoztak, hogy megkövezzék.
[Jn. 10.32] Jézus megszólította őket: "Sok nemes tettet mutattam nektek, melyek Atyámtól valók-, közülük melyik tettemért köveztek meg engem?"
[Jn. 10.33] "Nemes tettért nem kövezünk meg téged – felelték neki a zsidók -, hanem káromlásért, azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad."
[Jn. 10.34] Jézus ezt felelte nekik: "Nincsen megírva törvényetekben: Én mondtam: Istenek vagytok?
[Jn. 10.35] Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten szava szólott, és az Írás fel nem bontható -, 
[Jn. 10.36] akkor ti annak mondjátok, hogy: Káromolsz! – akit az Atya megszentelt és a világba küldött s csak azért, mert azt mondtam: Isten Fia vagyok?
[Jn. 10.37] Ha nem Atyámnak a munkáit végzem, ne higgyetek nekem.
[Jn. 10.38] De ha azokat teszem, még ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy felismerhessétek és tudhassátok, hogy bennem az Atya van és én az Atyában."
[Jn. 10.39] Újra azon voltak, hogy elfogják őt, de kiment a kezük közül.
[Jn. 10.40] Eltávozott ismét a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János korábban bemerített és ott tartózkodott.
[Jn. 10.41] Sokan mentek hozzá és azt beszélték, hogy János ugyan semmi jelt nem tett, de igaz volt minden, amit János őfelőle mondott.
[Jn. 10.42] Sokan hittek hát ott őbenne.
11. RÉSZ
[Jn. 11.1] Volt egy elerőtlenült ember, Lázár, Betániából, Mártának és Márta húgának, Máriának falujából.
[Jn. 11.2] Mária volt az az asszony, aki az Urat kenettel megkente és lábát hajával törölte meg. Ennek a testvére Lázár volt az elerőtlenült.
[Jn. 11.3] A nőtestvérek elküldtek hát Jézushoz ezzel az üzenettel: "Uram, lásd, akit kedvelsz, elerőtlenült."
[Jn. 11.4] Mikor Jézus ezt meghallotta, így szólt: "Ez az erőtlenség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy érte az Istennek Fiát dicsőítsék."
[Jn. 11.5] Jézus pedig szerette Mártát, valamint annak hugát és Lázárt.
[Jn. 11.6] Amint tehát meghallotta, hogy Lázár megerőtlenült, akkor még két napig maradt ugyanazon a helyen.
[Jn. 11.7] Azután így szólt tanítványaihoz: "Menjünk ismét Júdeába."
[Jn. 11.8] "Rabbi – mondták neki tanítványai -, éppen most akartak a zsidók megkövezni s te újra odamégy?"
[Jn. 11.9] "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? – felelte Jézus. – Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát.
[Jn. 11.10] Ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen benne világosság."
[Jn. 11.11] Ezeket mondta. Azután így szólt hozzájuk: "Barátunk, Lázár aluszik, de elmegyek, hogy felébresszem álmából."
[Jn. 11.12] "Uram, ha alszik, meg fog menekülni" – mondták a tanítványai.
[Jn. 11.13] Jézus azonban a haláláról beszélt, míg azok azt vélték, hogy álom alvásáról szól,
[Jn. 11.14] akkor azután nyíltan megmondta nekik: "Lázár meghalt.
[Jn. 11.15] De örülök annak, hogy nem voltam ott, miattatok, hogy higgyetek. Most azonban menjünk el hozzá."
[Jn. 11.16] "Menjünk el és haljunk meg vele együtt!" – szólt tanítványtársaihoz Tamás, akit Ikernek neveznek.
[Jn. 11.17] Mikor Jézus odaért, úgy találta, hogy már négy nap óta van a sírban.
[Jn. 11.18] Betánia közel volt Jeruzsálemhez, csak mintegy tizenöt stádiumnyira.
[Jn. 11.19] A zsidók közül sokan jöttek el Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
[Jn. 11.20] Mikor Márta meghallotta, hogy Jézus útban van, elébe ment, Mária pedig ült házában.
[Jn. 11.21] "Uram – szólt Márta Jézushoz -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
[Jn. 11.22] Azt azonban most is tudom, hogy amire csak kéred az Istent, megadja neked az Isten."
[Jn. 11.23] "Fel fog támadni a testvéred" – felelte neki Jézus.
[Jn. 11.24] Márta így válaszolt: "Tudom, hogy fel fog támadni a feltámadáskor az utolsó napon."
[Jn. 11.25] "Én vagyok a feltámadás és az élet – mondta neki Jézus -, aki bennem hisz, élni fog, még ha meghalna is.
[Jn. 11.26] Soha nem hal meg senki, aki él és hisz bennem. Hiszed-e ezt?"
[Jn. 11.27] "Igen, Uram – mondta neki -, én hívő vagyok, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világra jő.
[Jn. 11.28] Mikor ezt mondta, eltávozott és hívta a húgát, Máriát, titkon azt súgva neki: "A tanító itt van és hív tégedet."
[Jn. 11.29] Az, ahogy meghallotta, sietve felkelt és hozzáment.
[Jn. 11.30] Jézus még nem ment be a faluba, hanem ott volt azon a helyen, ahová Márta elébement.
[Jn. 11.31] Azok a zsidók, akik Máriával együtt voltak a házban és vigasztalták őt, – amikor meglátták, hogy Mária sietve felkel és eltávozik, követték abban a hiedelemben, hogy a sírhoz megy, hogy ott sírjon.
[Jn. 11.32] Mihelyt Mária odaért, ahol Jézus volt és meglátta őt, a lábaihoz borult és így szólította meg: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem."
[Jn. 11.33] Amikor Jézus sírni látta őt és azokat a zsidókat, akik vele jöttek, indulat jött reá, nyugtalanná lett
[Jn. 11.34] és így szólott: "Hol helyeztétek őt el?" – "Uram, jöjj és lásd meg!" – mondották neki.
[Jn. 11.35] Jézus könnyezett.
[Jn. 11.36] "Nézd, mennyire kedvelte őt" – szóltak a zsidók.
[Jn. 11.37] Némelyek meg ezt mondták közülük: "Ő, aki a vaknak szemét megnyitotta, nem lett volna képes megtenni, hogy Lázár ne haljon meg?"
[Jn. 11.38] Jézus most újra megtelt indulattal és a sírhoz ment. Ez egy üreg volt és egy kő feküdt rajta.
[Jn. 11.39] "Vigyétek el a követ!" – mondotta Jézus." Uram – szólalt meg Márta, a halott testvére -, már szaga van, hiszen négy napos."
[Jn. 11.40] "Nem megmondtam neked – mondta neki Jézus -, hogyha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?"
[Jn. 11.41] Erre elemelték a követ, Jézus pedig az égre emelte szemét és így szólt: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.
[Jn. 11.42] De tudtam én, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló tömegért szóltam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem."
[Jn. 11.43] Miután ezeket mondta, nagy hangon felkiáltott: "Lázár, jöjj ki!"
[Jn. 11.44] És kijött a halott, kezén, lábán pólyákkal átkötözve, arcát keszkenő takarta." Oldjátok fel, hadd járjon!" – mondta nekik Jézus.
[Jn. 11.45] Azok közül a zsidók közül, akik Máriához jöttek és látták, hogy Jézus mit cselekszik, sokan hittek.
[Jn. 11.46] Közülük némelyek elmentek azután a farizeusokhoz és elmondották nekik, mit tett Jézus.
[Jn. 11.47] Ekkor a főpapok és farizeusok összegyűjtötték a nagytanácsot és abban így szóltak: "Mit tegyünk, mert ez az ember sok jelt cselekszik?
[Jn. 11.48] Ha úgy hagyjuk, mindenki benne hisz majd. Azután eljönnek a rómaiak és elveszik tőlünk a helyet is, a nemzetet is."
[Jn. 11.49] Közülük egyik, Kajafás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: "Nem tudtok ti semmit.
[Jn. 11.50] Azzal sem számoltok, hogy hasznosabb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mintsem, hogy az egész nemzet elvesszen."
[Jn. 11.51] Ezt pedig nem magától mondta, hanem mivel ő volt abban az esztendőben a főpap, prófétai látást mondott, hogy Jézusnak meg kell halnia a nemzetért,
[Jn. 11.52] és hozzá nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszórt gyermekei egybegyűjtessenek.
[Jn. 11.53] Attól a naptól fogva támadt az az elhatározásuk, hogy Jézust megöljék.
[Jn. 11.54] Így azután Jézus többé nem járt nyilvánosan a zsidók közt, hanem elvonult onnan egy, a pusztához közel eső vidékre, Efraim nevű városba és tanítványaival együtt ott tartózkodott.
[Jn. 11.55] Közel volt a zsidók pászkája. A pászka előtt a vidékről sokan mentek fel Jeruzsálembe, hogy szent tisztulásban részesüljenek.
[Jn. 11.56] Keresték Jézust és a szenthelyen állva így beszélgettek egymás között: "Mi a véleményetek? Úgy gondoljátok, hogy nem jön fel az ünnepre?"
[Jn. 11.57] A főpapok és farizeusok pedig parancsolatot adtak, hogy ha valaki tudja, hol van, jelentse, hogy elfoghassák.
12. RÉSZ
[Jn. 12.1] Jézus a pászka előtt hat nappal Betániába érkezett, ott lakott Lázár, akit Jézus a halottak közül feltámasztott.
[Jn. 12.2] Ugyanott lakomát készítettek számára, amelyen Márta szolgált fel, Lázár pedig egy volt azok közül, akik vele együtt asztalhoz dőltek.
[Jn. 12.3] Mária ekkor, miután vett egy font igazi nagyon értékes nárdus kenőcsöt, megkente vele Jézus lábát, azután hajával megtörölte. A ház erre betelt a kenet illatával,
[Jn. 12.4] Tanítványai közül azonban egyik, a karióti Júdás, ki őt elárulni készült, így szólott:
[Jn. 12.5] "Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért s miért nem adták oda a szegényeknek?"
[Jn. 12.6] Ezt azonban nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem, mert tolvaj volt. Nála volt az erszény, s ő hordta, amit belé vetettek.
[Jn. 12.7] "Hagyd őt – mondotta Jézus -, hadd szóljon ez nekem temetésem napjára.
[Jn. 12.8] Szegények ugyanis mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindenkor a tietek."
[Jn. 12.9] A zsidók közül nagy tömeg értesült arról, hogy Jézus ott van s eljöttek, nemcsak Jézusért, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit a halottak közül feltámasztott.
[Jn. 12.10] A főpapok erre elhatározták, hogy Lázárt is megölik,
[Jn. 12.11] mert a zsidók közül sokan mentek le oda és hittek Jézusban.
[Jn. 12.12] A következő napon az a nagy tömeg, amely az ünnepre érkezett, miután meghallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,
[Jn. 12.13] pálmaágakat szedtek, kimentek eléje és így kiáltottak: "Hozsánna, áldott az, aki az Úr nevében jön, Izráel királya!"
[Jn. 12.14] Jézus, miután egy fiatal szamarat talált, ráült a megírt Ige szerint:
[Jn. 12.15] "Ne félj Sion leánya! Íme királyod jő, szamárnak csikaján ül."
[Jn. 12.16] Tanítványai eleinte nem ismertek rá e dolgokra, de amikor Jézus megdicsőült, akkor visszaemlékeztek, hogy ezek már meg voltak írva felőle, és hogy ezeket is tették vele.
[Jn. 12.17] Az a tömeg, mely együtt volt vele akkor, amikor Lázárt a sírból előhívta, és a halottak közül feltámasztotta, most tanúságot tett mellette. 
[Jn. 12.18] Azért is ment eléje a tömeg, mert hallották róla, hogy ezt a jelt tette.
[Jn. 12.19] A farizeusok meg így beszéltek egymás között: "Látjátok, semmi hasznotok már? Lám! Utána megy már a világ."
[Jn. 12.20] Azok között, akik az ünnepre felmentek imádkozni, volt néhány hellén.
[Jn. 12.21] Ezek odamentek a galileai Betszaidából való Fülöphöz és megkérték: "Uram, Jézust akarnók látni."
[Jn. 12.22] Fülöp elment és szólt Andrásnak, András és Fülöp elmentek és szóltak Jézusnak.
[Jn. 12.23] Jézus meg így szólt hozzájuk: "Eljött az óra, hogy az embernek Fia megdicsőüljön.
[Jn. 12.24] Bizony, bizony azt mondom nektek, ha a földbe hullatott gabonamag el nem hal, egyedül marad. Ha azonban meghal, sok gyümölcsöt terem.
[Jn. 12.25] Aki kedveli a lelkét, elveszti azt, s aki gyűlöli e világban a lelkét, örök életre megőrzi azt.
[Jn. 12.26] Ha valaki kiszolgál engem, kövessen is engem, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Ha valaki nekem szolgál, meg fogja becsülni azt az Atya.
[Jn. 12.27] Most nyugtalan a lelkem. Mit mondjak? Atyám, ments meg engem ez órától! De hisz ezért jöttem erre az órára.
[Jn. 12.28] Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" Hang szólt az égből: "Meg is dicsőítettem és újra meg fogom dicsőíteni."
[Jn. 12.29] Az ott álló és hallgató tömeg azt mondta: "Mennydörgés hallatszott." Mások ezt mondták: "Angyal beszél vele."
[Jn. 12.30] Megszólalt Jézus: "Nem értem szólt ez a hang, hanem érettetek.
[Jn. 12.31] Most folyik a világon az ítélet! Most fogják e világ fejedelmét kivetni.
[Jn. 12.32] De én is, ha engem felemelnek e földről, mindeneket magamhoz vonok majd."
[Jn. 12.33] Ilyen jelképpel fejezte ki, hogy mily halállal kell meghalnia.
[Jn. 12.34] "Mi a törvényből azt hallottuk – felelte neki a tömeg -, hogy a Krisztus örökre megmarad, hogy mondhatod hát, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Ki ez az embernek Fia?"
[Jn. 12.35] Jézus azt felelte nekik: "A világosság még egy kis ideig köztetek van. Úgy járjatok, ahogy világosságotok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket. Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
[Jn. 12.36] Minthogy világosságotok van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiaivá lehessetek." Ezeket mondta Jézus, azután elment és elrejtőzött előlük.
[Jn. 12.37] Bár ily nagy jeleket tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, melyet mondott:
[Jn. 12.38] "Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott? Az Úrnak karjáról ki előtt hullott le a lepel?"
[Jn. 12.39] Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás később még azt is mondta:
[Jn. 12.40] "Vakká tette szemüket, megkövesedetté szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, szívükkel ne értsenek, meg ne forduljanak, és meg ne gyógyíthassam őket."
[Jn. 12.41] Ezeket azért mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét és őróla beszélt.
[Jn. 12.42] Mégis még az elöljárók közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották meg, hogy a zsinagógából ki ne vessék őket.
[Jn. 12.43] Mert jobban szerették az emberek elismerését, mint azt a dicsőséget, amelyet az Isten ad. 
[Jn. 12.44] Jézus hangosan kiáltotta: "Aki bennem hisz, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.
[Jn. 12.45] És aki engem lát, azt látja, aki engem elküldött.
[Jn. 12.46] Én világosságul jöttem e világra, hogy senki, aki bennem hisz, sötétségben ne maradjon.
[Jn. 12.47] Ha valaki beszédemet hallgatja, és nem őrzi meg, én nem ítélem meg azt, mert nem azért jöttem, hogy a világot megítéljem, hanem hogy megmentsem a világot.
[Jn. 12.48] Van valaki, aki megítéli azt, aki elvet engem és beszédeimet el nem fogadja, az Ige ítéli el, amelyet szóltam, az Ige ítéli
[Jn. 12.e1] azt az utolsó napon.
[Jn. 12.49] Mert én nem magamból szóltam, hanem az Atya, aki engem elküldött, adott nekem parancsot arra, hogy mit szóljak, és mit beszéljek.
[Jn. 12.50] És tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amiket tehát beszélek, úgy beszélem, ahogy az Atya mondotta nekem."
13. RÉSZ
[Jn. 13.1] A pászka ünnepe előtt történt, hogy Jézus, miután tudta, hogy eljött az órája arra, hogy ebből a világból átmenjen az Atyához, azért mert szerette övéit, akik e világban vannak, mindvégig szerette őket.
[Jn. 13.2] Egy estebéd alkalmával, mikor a vádló már belesugallta Júdásnak, a karióti Simon fiának szívébe, hogy elárulja őt,
[Jn. 13.3] miután tudta Jézus, hogy az Atya mindent neki adott az ő kezébe, és tudta, hogy ő az Istentől jött ki és az Istenhez megy el.
[Jn. 13.4] Minderről tudva felkelt az estebédtől, köpenyét levetette, fogott egy vászontörlőt s azt körülkötötte magán.
[Jn. 13.5] Aztán vizet töltött egy tálba s hozzáfogott, hogy tanítványainak lábát megmossa és a törülközővel, melyet magán körülkötött, megtörölje.
[Jn. 13.6] Elérkezett Simon Péterhez, ki ezt mondta neki: "Uram, te mosod meg az én lábamat?"
[Jn. 13.7] "Amit most én teszek, azt te most nem érted – felelte neki Jézus -, később majd meg fogod érteni."
[Jn. 13.8] De Péter ezt mondta: "Az én lábamat te soha meg nem mosod." Jézus azt felelte neki: "Ha meg nem moslak, nincs részed velem."
[Jn. 13.9] "Uram – szólott Simon Péter -, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is."
[Jn. 13.10] "Annak, aki megmosdott, nincs többre szüksége – válaszolta neki Jézus -, minthogy a lábát megmossák, egyébként egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan."
[Jn. 13.11] Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt, azért mondotta, hogy nem vagytok mindnyájan tiszták.
[Jn. 13.12] Mikor már megmosta lábukat, felvette köpenyét, újra asztalhoz dőlt és így szólt hozzájuk: "Értitek, mit tettem veletek?
[Jn. 13.13] Ti így hívtok engem: Tanító! Vagy: Úr! És helyesen mondjátok, az vagyok.
[Jn. 13.14] Ha én, aki Úr és Tanító vagyok, megmostam lábatokat, ti is tartoztok egymás lábát mosni,
[Jn. 13.15] mert példát adtam nektek, hogy ti is úgy tegyetek, ahogy én tettem.
[Jn. 13.16] Bizony, bizony azt mondom nektek, a rabszolga nem nagyobb uránál, sem akit elküldenek nem nagyobb annál, aki elküldötte.
[Jn. 13.17] Ha ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha megtehetitek őket.
[Jn. 13.18] Nem mindnyájatok felől szólok. Tudom, kiket válogattam ki. De azért tettem, hogy az Írás beteljesedjék: Aki kenyeremet eszi, felemelte sarkát ellenem.
[Jn. 13.19] Most kezdem ezt beszélni nektek, még mielőtt megtörtént volna, hogy ha megtörténik, elhiggyétek, hogy én vagyok az.
[Jn. 13.20] Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy aki valakit befogad, akit én küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem."
[Jn. 13.21] Mikor Jézus ezeket mondta, nyugtalanná tette szelleme, mire ő a következő tanúságot tette: "Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy közületek egy el fog engem árulni."
[Jn. 13.22] A tanítványok erre egymásra néztek, zavarban a felől, hogy melyikükről beszél.
[Jn. 13.23] Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keblére dőlve feküdt
[Jn. 13.24] s annak intett Simon Péter kérdezve: "Ki az, akiről beszél?"
[Jn. 13.25] Az Jézus keblére vetvén magát, megkérdezte tőle: "Uram, ki az?"
[Jn. 13.26] Jézus ezt felelte: "Az, akinek a bemártott falatot oda fogom adni." Bemártott egy falatot, azután fogta és odaadta karióti Simon fiának, Júdásnak.
[Jn. 13.27] Akkor a falat után bement abba a sátán." Jobban siess azzal, amit tenni készülsz!" – mondta neki Jézus.
[Jn. 13.28] Azt azonban az asztalnál fekvők közül senki sem értette, hogy ezt mire mondotta.
[Jn. 13.29] Némelyek azt gondolták, hogy miután a persely Júdásnál volt, Jézus azt mondta neki: "Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz," vagy, hogy a szegényeknek adjon valamit.
[Jn. 13.30] Mikor azután a falatot elvette, tüstént eltávozott. Akkor már éjszaka volt.
[Jn. 13.31] Mikor elment, Jézus így szólt: "Most dicsőült meg az embernek Fia, Isten is megdicsőült benne.
[Jn. 13.32] Ha Isten megdicsőült benne, Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, hamarosan megdicsőíti őt.
[Jn. 13.33] Gyermekeim, még egy kevés ideig veletek vagyok, keresni fogtok engem, és amiként a zsidóknak már megmondtam, azt most nektek is mondom: Ahová én megyek, ti oda nem jöhettek.
[Jn. 13.34] Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek. Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.
[Jn. 13.35] Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet lesz bennetek egymás iránt."
[Jn. 13.36] "Uram, hová mégy?" – kérdezte tőle Simon Péter. Jézus ezt felelte: "Ahová megyek, oda most nem követhetsz, de utólag követni fogsz."
[Jn. 13.37] "Uram – mondta neki Péter -, miért nem követhetlek most? A lelkemet adom oda érted."
[Jn. 13.38] "A lelkedet adod oda értem? – felelte neki Jézus -, bizony azt mondom neked, hogy nem szól addig a kakas, míg háromszor meg nem tagadsz engem."
14. RÉSZ
[Jn. 14.1] "Ne rendüljön meg a szívetek! Higgyetek Istenben, én bennem is higgyetek!
[Jn. 14.2] Atyám házában sok lakás van. Ha nem úgy volna, megmondtam volna nektek. Mert azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek.
[Jn. 14.3] És ha elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét megjövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.
[Jn. 14.4] Az utat tudjátok oda, ahová megyek."
[Jn. 14.5] "Uram – szólt hozzá Tamás -, nem tudjuk hova mégy, hogy tudhatnánk az utat?"
[Jn. 14.6] Jézus ezt felelte: "Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak rajtam keresztül.
[Jn. 14.7] Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva ismeritek és látjátok őt."
[Jn. 14.8] "Uram – mondta neki Fülöp -, mutasd meg nekünk az Atyát és ez elég nekünk."
[Jn. 14.9] "Annyi idő óta veletek vagyok – felelte neki Jézus -, és te nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogy mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát?
[Jn. 14.10] Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A beszédeket, melyeket nektek szólok, nem magamtól szólom. Az Atya, ki bennem marad, végzi a maga munkáit.
[Jn. 14.11] Higgyétek el nekem, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem. Ha nem, magukért a tettekért higgyetek.
[Jn. 14.12] Bizony, bizony azt mondom nektek, az, aki bennem hisz, ugyanazokat a munkákat fogja tenni, melyeket én teszek, sőt azoknál nagyobbakat fog tenni, mert én az Atyához megyek.
[Jn. 14.13] S amit csak kérni fogtok az én nevemben, megteszem majd, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban.
[Jn. 14.14] Ha valamire nevemben kérni fogtok, én megteszem.
[Jn. 14.15] Ha szerettek engem, parancsolataimat megőrizzétek!
[Jn. 14.16] S majd kérni fogom az Atyát és ő más Bátorítót fog adni nektek, hogy az örökké veletek legyen:
[Jn. 14.17] Az igazság Szellemét, akit a világ nem képes befogadni, mert nem látja, s nem is ismeri őt, ti ellenben ismeritek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz.
[Jn. 14.18] Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok.
[Jn. 14.19] Még egy kevés idő és a világ nem lát többé engem: Ti ellenben láttok, mert én élek s ti is élni fogtok.
[Jn. 14.20] Azon a napon fel fogjátok ismerni, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem vagytok, én is tibennetek.
[Jn. 14.21] Az szeret engem, aki magánál tartja parancsolataimat és megőrzi őket. Azt pedig, aki engem szeret, szeretni fogja Atyám. Én is szeretni fogom azt, és láthatóvá teszem magam majd neki."
[Jn. 14.22] "Uram – szólt hozzá Júdás, nem a karióti -, mi történt, hogy nekünk készülsz láthatóan megjelenni és nem a világnak?"
[Jn. 14.23] Jézus ezt felelte neki: "Ha valaki szeret engem, és igémet megőrzi, Atyám is szeretni fogja azt, azután majd elmegyünk hozzá, és lakást készítünk nála.
[Jn. 14.24] Aki engem nem szeret, igéimet sem őrzi meg. Az az ige pedig, melyet hallotok, nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem, Atyámé.
[Jn. 14.25] Ezeket beszéltem nektek, amíg veletek voltam.
[Jn. 14.26] A Bátorító azonban, a Szent Szellem, akit az Atya nevemben küldeni fog, mindenre meg fog tanítani titeket, s mindenre emlékeztetni fog, amit mondottam nektek.
[Jn. 14.27] Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és el ne csüggedjen.
[Jn. 14.28] Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, de eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy Atyámhoz megyek, mert az Atya nagyobb nálamnál.
[Jn. 14.29] Most hát megmondtam nektek, mielőtt megtörtént volna, hogy ha megtörténik, higgyetek.
[Jn. 14.30] Már nem sokat beszélek veletek, jön ugyanis e világ fejedelme. Bennem azonban semmije sincsen.
[Jn. 14.31] De azért van ez, hogy a világ megtudja, hogy szeretem az Atyát, s hogy amiképpen parancsolta nekem az Atya, akképpen cselekszem. Keljetek fel, menjünk innen!"
15. RÉSZ
[Jn. 15.1] "Én vagyok az igazi szőlőtőke. Atyám a szőlőműves.
[Jn. 15.2] Lemetsz rólam minden vesszőt, mely gyümölcsöt nem terem és megtisztít mindent, mely gyümölcsöt terem, hogy több gyümölcsöt teremjen.
[Jn. 15.3] Ti már tiszták vagytok a miatt a beszéd miatt, melyet szóltam hozzátok.
[Jn. 15.4] Maradjatok bennem, én is bennetek maradok. Miként a vessző nem képes magától gyümölcsöt teremni, csak ha a tőkén marad, úgy ti sem, ha bennem nem maradtok.
[Jn. 15.5] Én vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s akiben én is megmaradok, sok gyümölcsöt terem, mert nálam nélkül semmit nem tehettek.
[Jn. 15.6] Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ott elszárad, azután összeszedik, tűzre vetik és elégetik.
[Jn. 15.7] Ha megmaradtok bennem és beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok és meglesz nektek.
[Jn. 15.8] Azzal dicsőül meg Atyám, ha sok gyümölcsöt teremtek, és tanítványaimmá lesztek.
[Jn. 15.9] Amiként engem szeretett Atyám, én is úgy megszerettelek titeket, maradjatok meg szeretetemben.
[Jn. 15.10] Ha parancsolataimat megőrzitek majd, megmaradtok szeretetemben, miként én is, ki Atyám parancsolatait megőriztem, meg fogok maradni az ő szeretetében.
[Jn. 15.11] Ezeket beszéltem el nektek, hogy az én örömöm bennetek legyen, s így örömötök teljessé legyen.
[Jn. 15.12] Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.
[Jn. 15.13] Annál nagyobb szeretet senkiben sem lehet, hogy ha valaki lelkét adja oda barátaiért.
[Jn. 15.14] Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
[Jn. 15.15] Többé nem mondalak titeket rabszolgáknak, mert a rabszolga nem tudja, mit cselekszik ura, hanem barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtotokra adtam, amit Atyámnál hallottam.
[Jn. 15.16] Nem ti választottatok ki engem, hanem én válogattalak ki, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, a gyümölcsötök pedig megmaradjon, hogy bármire is kéritek az Atyát az én nevemben, megadja nektek.
[Jn. 15.17] Ezeket parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.
[Jn. 15.18] Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.
[Jn. 15.19] Ha a világból valók volnátok, a világ kedvelné a sajátját, de mert nem vagytok a világból valók, hanem én válogattalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.
[Jn. 15.20] Emlékezzetek meg arról a szóról, melyet mondottam nektek: A rabszolga nem nagyobb uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én szómat megőrizték, a tieteket is meg fogják őrizni.
[Jn. 15.21] Ámde mindezt az én nevemért fogják veletek tenni, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.
[Jn. 15.22] Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna nekik, nem volna vétkük, így azonban nincs mentségük a vétkükre.
[Jn. 15.23] Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli.
[Jn. 15.24] Ha nem tettem volna közöttük azokat a tetteket, melyeket senki más nem tett, nem volna vétkük. Így azonban láttak is, meg gyűlöltek: Engem is, Atyámat is.
[Jn. 15.25] De azért lett ez így, hogy beteljesedjék a törvényükben megírt ige: Ok nélkül gyűlöltek engem.
[Jn. 15.26] Ha eljő a Bátorító, akit Atyám mellől én fogok küldeni, az igazság Szelleme, aki Atyám mellől jő elő, ő fog tanúskodni mellettem.
[Jn. 15.27] De ti is tanúskodni fogtok, mert kezdettől fogva velem vagytok.
16. RÉSZ
[Jn. 16.1] Ezeket azért beszéltem nektek, hogy tőrbe ne essetek.
[Jn. 16.2] Ki fognak vetni titeket a zsinagógából. De jön egy óra, mikor bárki, aki titeket megöl, azt fogja gondolni, hogy az Istennek tesz szolgálatot vele.
[Jn. 16.3] Azért fognak így cselekedni, mert nem ismerték fel az Atyát, sem engem.
[Jn. 16.4] Mégis elmondtam e dolgokat nektek, hogy ha majd eljön az órájuk, visszaemlékezzetek, hogy megmondtam nektek. Ezeket eleitől fogva azért nem mondtam nektek, mert veletek voltam.
[Jn. 16.5] Most azonban ahhoz megyek el, aki elküldött engem. Ám közületek senki sem kérdez engem: Hová mégy?
[Jn. 16.6] Mégis, mikor ezeket mondottam nektek, a bánat töltötte meg szíveteket.
[Jn. 16.7] De én megmondtam nektek az igazat: Hasznotokra van, hogy én elmenjek. Mert ha nem megyek el, a Bátorító nem jön el hozzátok, ha ellenben elmegyek, elküldöm őt hozzátok.
[Jn. 16.8] Ha ő eljön, meggyőzi a világot vétek, igazságos döntés és ítélet dolgában.
[Jn. 16.9] Vétek dolgában, hogy nem hisznek bennem.
[Jn. 16.10] Igazságos döntés dolgában, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem.
[Jn. 16.11] Ítélet dolgában, hogy a világ fejedelme ítélet alatt van.
[Jn. 16.12] Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most nem vagytok képesek elhordozni még.
[Jn. 16.13] Ha azonban eljön ő, az igazság Szelleme, útmutatótok lesz a teljes igazságban. Mert nem magától fog beszélni, csak amit hall, azt mondja el, s a jövendőt tudatja veletek.
[Jn. 16.14] Engem fog dicsőíteni, mert az enyémből fog meríteni s azt mondja el nektek.
[Jn. 16.15] Mindaz, amije Atyámnak van, az enyém, ezért mondtam nektek, hogy az enyémből meríti, s azt tudatja veletek.
[Jn. 16.16] Még egy kevés idő s többé nem láttok engem, megint egy kis idő, s megláttok majd engem."
[Jn. 16.17] Tanítványai közül egyesek így szóltak egymáshoz: "Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő s nem láttok engem, megint egy kis idő s megláttok majd engem? Meg hogy: Az atyához megyek.
[Jn. 16.18] Micsoda az az kis idő, amiről beszél? – szóltak – nem tudjuk, mit beszél."
[Jn. 16.19] Jézus észrevette, hogy meg akarják őt kérdezni, megszólította hát őket: "Afelől vitatkoztok egymással, hogy azt mondtam: Egy kevés idő és nem láttok engem, megint egy kevés idő és megláttok majd engem?
[Jn. 16.20] Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy ti sírni és jajveszékelni fogtok, a világ pedig örülni fog, ti bánkódni fogtok, de bánkódástok örömre fordul.
[Jn. 16.21] Ha az asszony szül, bánata van, mert eljött az órája, de ha megszüli gyermekét, többé nem emlékezik szorongására a miatt az öröm miatt, hogy ember született a világra.
[Jn. 16.22] Nektek ugyan most bánatotok van, de majd újra meglátlak titeket és akkor szívetek örülni fog, s örömötöket senki sem fogja elvenni tőletek.
[Jn. 16.23] Azon a napon engem többé nem kérdeztek meg semmi felől. Bizony, bizony azt mondom nektek: Bármire kéritek is akkor az Atyát az én nevemben, megadja nektek.
[Jn. 16.24] Mostanáig semmit sem kértetek az én nevemben: Kérjetek és kapni fogtok, hogy örömötök teljes legyen.
[Jn. 16.25] Ezeket példaszóval beszéltem nektek: De jön egy óra, mikor többé nem szólok nektek példaszóval, hanem teljes nyíltsággal adok nektek tudósítást az Atya felől.
[Jn. 16.26] Azon a napon az én nevemben kérni fogtok s nem mondom nektek, hogy az Atyát én fogom kérni értetek,
[Jn. 16.27] mert hisz az Atya maga is kedvel titeket, mert én kedvessé lettem nektek, ti meg annak hívőivé, hogy én Isten mellől jöttem el.
[Jn. 16.28] Eljöttem az Atyától, lejöttem a világba, ismét elhagyom a világot, és az Atyához megyek."
[Jn. 16.29] "Most nyíltan beszélsz – szóltak tanítványai -, és nem mondasz semmit példaszóval.
[Jn. 16.30] Most tudjuk, hogy mindent tudsz és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen, emiatt hisszük, hogy Isten mellől jöttél el."
[Jn. 16.31] "Most hiszitek? – mondta nekik Jézus.
[Jn. 16.32] Lám, eljön egy óra és már el is jött, hogy szétszóródtok, ki-ki a magáéba és engem egyedül hagytok. De nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
[Jn. 16.33] Ezeket azért beszéltem el nektek, hogy bennem békességetek legyen. A világban szorongatástok lesz, de bízzatok: A világ legyőzve áll alattam."
17. RÉSZ
[Jn. 17.1] Ezeket beszélte Jézus. Azután felemelte szemét az égre és így szólt: "Atyám! Eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad megdicsőíthessen téged.
[Jn. 17.2] Cselekedjél annak megfelelően, hogy fennhatóságot adtál neki minden húson, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adhasson.
[Jn. 17.3] Az az örök élet, hogy téged, az egyetlen igaz Istent ismerjenek és azt, akit elküldtél, a Krisztus Jézust.
[Jn. 17.4] Én megdicsőítettelek téged a földön, miután elvégeztem a munkát, melyet te adtál nekem, hogy megtegyem.
[Jn. 17.5] Most pedig dicsőíts meg engem Atyám, azzal a dicsőséggel, mely nálad az enyém volt, még mielőtt a világ lett volna.
[Jn. 17.6] Kinyilatkoztattam nevedet azoknak az embereknek, akiket a világból nekem adtál. Tieid voltak és te nekem adtad őket, ők meg a te igédet megőrizték.
[Jn. 17.7] Most vált ismertté számukra, hogy minden, amit nekem adtál tőled való,
[Jn. 17.8] mert azokat a szavakat, melyeket nekem adtál, nekik adtam, ők elfogadták, és valósággal felismerték, hogy tőled jöttem el, elhitték, hogy te küldtél el engem.
[Jn. 17.9] Őértük kérlek téged, nem a világért kérlek, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert tieid.
[Jn. 17.10] Minden, ami enyém a tiéd és a tiéd az enyém, én meg bennük jutottam dicsőségre.
[Jn. 17.11] Én ezentúl nem vagyok a világon, de ők a világban vannak, én hozzád megyek, Szent Atyám, őrizd meg őket neveddel, melyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.
[Jn. 17.12] Mikor velük voltam, én megőriztem őket a te neveddel, melyet nekem adtál, vigyáztam és senki sem veszett el közülük, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesedjék.
[Jn. 17.13] Most pedig hozzád megyek és ezeket azért beszélem a világon, hogy az én örömömet a maga teljességében birtokolhassák.
[Jn. 17.14] Igédet nekik adtam. A világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.
[Jn. 17.15] Nem arra kérlek, hogy kivedd őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a rossztól.
[Jn. 17.16] Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.
[Jn. 17.17] Szenteld meg őket az igazságban! A te igéd igazság.
[Jn. 17.18] Amint te elküldtél engem a világba, én is úgy küldöm el őket a világba.
[Jn. 17.13] Értük szentelem magamat, hogy ők is igazán megszenteltekké legyenek.
[Jn. 17.20] Nem egyedül ezekért kérlek, hanem azokért is, akik az ő beszédükért fognak bennem hinni.
[Jn. 17.21] Hogy mindannyian egyek legyenek, hogy amiként te, Atyám bennem vagy és én tebenned vagyok, ők is bennünk legyenek, hogy a világ elhiggye, hogy te küldtél engem.
[Jn. 17.22] Én azt a dicsőséget, melyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, mint mi egyek vagyunk:
[Jn. 17.23] én bennük és te énbennem, hogy az egységük befejezett legyen, hogy a világ felismerje, hogy te küldtél engem, s hogy úgy szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.
[Jn. 17.24] Atyám, akarom, hogy azok, akiket nekem adtál, velem együtt ott legyenek, ahol én vagyok, hogy szemléljék dicsőségemet, melyet nekem adtál, hisz a világ alapítása előtt szerettél engem.
[Jn. 17.25] Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ezek felismerték, hogy te küldtél engem.
[Jn. 17.26] Megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, mellyel engem szerettél, bennük legyen, én is bennük legyek."
18. RÉSZ
[Jn. 18.1] Miután Jézus ezeket mondotta, tanítványaival együtt egy, a Kidrón patakán túleső helyre ment, hol egy kert volt. Abba bementek ő és tanítványai. 
[Jn. 18.2] Azt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus sokszor gyűlt ott össze tanítványaival. 
[Jn. 18.3] Júdás magával vivén a kohorszot (egy csapat katonát), továbbá a főpapoktól és a farizeusoktól kiküldött szolgákat, fáklyákkal, lámpákkal és fegyverekkel Jézushozment. 
[Jn. 18.4] Jézus, aki tudta mindazt, ami rá következik, előjött és megkérdezte őket: "Kit kerestek?" 
[Jn. 18.5] "A názáreti Jézust" – felelték azok -, mire azt mondta nekik: "Én vagyok." Velük együtt ott állt Júdás is, aki őt elárulta. 
[Jn. 18.6] Amikor azt mondta nekik: "Én vagyok," azok hátra hőköltek és földre estek. 
[Jn. 18.7] Újra megkérdezte hát őket: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" – felelték azok. 
[Jn. 18.8] "Megmondtam már, hogy én vagyok – válaszolta Jézus -, ha engem kerestek, ezeket hagyjátok elmenni." 
[Jn. 18.9] Azért mondta ezt, hogy beteljesedjék az ige, amit mondott: "Azok közül, akiket nekem adtál, senkit el nem veszítettem." 
[Jn. 18.10] Simon Péter, akinél kard volt, kivonta azt és megvágta a főpap rabszolgáját, lemetszette annak jobb fülét. A rabszolga neve Málkus volt. 
[Jn. 18.11] "Dugd kardodat hüvelyébe – szólt Jézus Péterre. – Hát én nem innám ki a poharat, melyet az Atya adott nekem?" 
[Jn. 18.12] A kohorsz, az ezredes és a zsidók szolgái ekkor elfogták és megkötözték Jézust. 
[Jn. 18.13] Először Annáshoz vezették. Ő volt Kajafás ipa, aki abban az esztendőben főpap volt. 
[Jn. 18.14] Kajafás volt az, aki a tanácsban azt mondta a zsidóknak, hogy "hasznosabb, ha egy ember vész el a népért." 
[Jn. 18.15] Simon Péter és egy másik tanítvány követték Jézust. Az a tanítvány ismerős volt a főpapnál és Jézussal együtt bement a főpap udvarába. 
[Jn. 18.16] Míg Péter kinn állt a kapunál. Akkor a másik tanítvány, aki a főpapnál ismerős volt, kiment és szólt a kapunálló leánynak, azután bevitte Pétert. 
[Jn. 18.17] A kapunál álló fiatal rabszolgáló megszólította Pétert: "Nem vagy te is annak az embernek tanítványai közül való?" "Nem vagyok" – felelte ő. 
[Jn. 18.18] Ott álldogáltak a rabszolgák és bérszolgák is, széntüzet csináltak, mert hideg volt és melegedtek. Köztük állt Péter is és melegedett. 
[Jn. 18.19] A főpap tanítványai, és tanítása felől kérdezte Jézust.
[Jn. 18.20] Jézus így felelt neki: "Én nyíltan beszéltem a világnak. Mindenkor a zsinagógában és szent helyen tanítottam, hol a zsidók mindannyian összejönnek, rejtőzve semmit sem beszéltem.
[Jn. 18.21] Miért kérdezel engem? Kérdezd meg hallgatóimat, mit beszéltem nekik. Azok, látod, tudják, hogy miket mondottam."
[Jn. 18.22] Mikor ezeket mondotta, a szolgák közül egy, aki mellette állt, arcul ütötte Jézust, és ezt mondotta: "Így felelsz a főpapnak?"
[Jn. 18.23] Jézus így válaszolt: "Ha gonoszul szóltam, bizonyítsd rám a gonoszt, ha pedig megfelelően, miért versz?"
[Jn. 18.24] Annás ekkor megkötözve elküldte őt Kajafás főpaphoz.
[Jn. 18.25] Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Kérdezték tőle: "Úgy-e, hogy te is a tanítványai közül való vagy?" Ő eltagadta: "Nem vagyok" – mondta.
[Jn. 18.26] A főpap rabszolgái közül egy, aki rokona volt annak, akinek fülét Péter levágta, így szólt: "Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?"
[Jn. 18.27] Péter ismét eltagadta és akkor tüstént megszólalt a kakas.
[Jn. 18.28] Jézust Kajafástól a pretóriumba (laktanyába) vezették. Ők maguk nem mentek be a pretóriumba, hogy ne fertőződjenek, hanem megehessék a pászkát.
[Jn. 18.29] Pilátus ment ki hát hozzájuk és megkérdezte: "Micsoda vádat emeltek ez ember ellen?"
[Jn. 18.30] Azok ezt felelték: "Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át."
[Jn. 18.31] Pilátus erre ezt mondta nekik: "Vegyétek ti át és ítéljétek el törvényetek szerint." – "Nekünk nincs megengedve, hogy bárkit is megöljünk" – válaszolták a zsidók neki,
[Jn. 18.32] hogy beteljesedjék Jézus jelképes szava, mellyel azt példázta, hogy milyen halállal kell meghalnia.
[Jn. 18.33] Pilátus hát újra bement a pretóriumba, hivatta Jézust és megkérdezte: "Te a zsidók királya vagy?"
[Jn. 18.34] Jézus így felelt: "Magadtól kérded ezt, vagy mások mondották neked rólam?"
[Jn. 18.35] "Zsidó vagyok én? – válaszolta Pilátus. A te nemzeted és a főpapok adtak téged át nekem. Mit tettél?"
[Jn. 18.36] Jézus ezt felelte: "Az én királyságom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból való volna a királyságom, szolgáim küzdenének, hogy ne adassam át a zsidóknak. Így hát királyságom nem innen való."
[Jn. 18.37] "Tehát király vagy?" – kérdezte tőle Pilátus." Te mondod, hogy király vagyok – felelte Jézus. Én azért születtem és azért jöttem a világra, hogy tanúskodjam az igazság mellett. Mindenki hallgat a szómra, aki az igazságból való."
[Jn. 18.38] "Mi az igazság?" – szólt Pilátus. E szó után újra kiment a zsidókhoz és így szólt hozzájuk: "Én semmi okot nem találok benne a vádolásra.
[Jn. 18.39] Van nálatok egy szokás, hogy pászka alkalmával elbocsássak egy foglyot. Akarjátok, hogy elbocsássam a Zsidók Királyát?"
[Jn. 18.40] Azok újra kiáltozták: "Ne őt, hanem Barabbást!" Barabbás pedig haramia volt.
19. RÉSZ
[Jn. 19.1] Akkor Pilátus elvitette és megostoroztatta Jézust.
[Jn. 19.2] A katonák tövisből koszorút fontak és fejére tették. Bíborköpenybe burkolták,
[Jn. 19.3] hozzáléptek és így szóltak: "Örvendj Zsidók Királya!" Majd arcára verdestek.
[Jn. 19.4] Azután újra kiment Pilátus és így szólt hozzájuk: "Nézzétek, kihozom őt, hogy lássátok: A vádra semmi okot nem találok benne,"
[Jn. 19.5] Jézus kiment hát a töviskoszorút és bíborköpenyt viselve." Nézzétek az embert" – szólt nekik Pilátus.
[Jn. 19.6] Mikor a főpapok és a szolgák őt meglátták, ezt kiáltozták: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" – "Vegyétek őt ti és feszítsétek meg – mondta nekik Pilátus. Én a vádra semmi okot nem találok benne."
[Jn. 19.7] A zsidók ezt felelték neki: "Nekünk törvényünk van s a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiának mondotta magát."
[Jn. 19.8] Mikor Pilátus ezt a szót hallotta, még jobban megrémült.
[Jn. 19.9] Újra bement a pretóriumba és megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy?" De Jézus nem adott neki választ.
[Jn. 19.10] Azt kérdezte tőle Pilátus: "Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy elbocsássalak s hatalmam van arra, hogy megfeszíttesselek?"
[Jn. 19.11] "Nem volna semmi hatalmad ellenem – felelte neki Jézus -, ha felülről nem adták volna neked. Ezért nagyobb annak a vétke, aki átadott engem neked."
[Jn. 19.12] Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt, de a zsidók azt kiáltozták: "Ha elbocsátod őt, nem vagy a császár barátja. Ellentmond a császárnak mindenki, aki magát királlyá teszi."
[Jn. 19.13] Pilátus, ahogy meghallotta ezeket a szavakat, kivezettette Jézust és leült az ítélőszékre, a Mozaik-kövezetnek, héberül Gabbathának nevezett helyen.
[Jn. 19.14] A pászka előkészülete volt, körülbelül a hatodik óra. Azt mondta a zsidóknak: "Nézzétek! Itt a királyotok!"
[Jn. 19.15] Azok kiáltoztak: "Vidd el! Vidd el! Feszíttesd meg!" – "A ti királyotokat feszíttessem meg?" – kérdezte tőlük Pilátus. A főpapok felelték: "Nincs királyunk, hanem csak császárunk."
[Jn. 19.16] Akkor odaadta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust.
[Jn. 19.17] Keresztjét hordozva kiment arra a helyre, melyet Koponyák helyének, héberül Golgotának neveznek.
[Jn. 19.18] Ott megfeszítették. Vele együtt innen is, onnan is, két másikat is megfeszítettek, középütt Jézust.
[Jn. 19.19] Pilátus feliratot is írt és azt a keresztre helyezték: – "Názáreti Jézus, a Zsidók Királya" -, volt a felirat.
[Jn. 19.20] Ezt a feliratot sok zsidó olvasta, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, római nyelven és hellénül volt írva.
[Jn. 19.21] A zsidók főpapjai azt mondták Pilátusnak: "Ne írd azt, hogy a zsidók királya, hanem, hogy ő mondotta, hogy a zsidók királya vagyok."
[Jn. 19.22] De Pilátus ezt felelte: "Amit megírtam, megírtam."
[Jn. 19.23] Mikor a katonák Jézust megfeszítették, fogták ruháit és négy részre osztották, mindenik katonának egy rész jutott. A köntös felől, mely varrásnélküli volt, a felső résztől kezdve az egész egyből volt szőve,
[Jn. 19.24] – megbeszélést folytattak egymással: "Ne hasítsuk el, hanem vessünk sorsot, kié legyen, hogy ez az írás beteljesedjék: Ruhámat széjjelosztották, köntösömre sorsot vetettek." Ezt tették a katonák.
[Jn. 19.25] Ott álltak a keresztnél Jézus anyja, anyjának testvére, Mária a Klopászé és magdalai Mária.
[Jn. 19.26] Jézus látta, hogy mellette áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett és megszólította anyját: "Nézd, ő lesz a fiad!"
[Jn. 19.27] Azután így szólt a tanítványhoz: "Nézd, ő lesz az anyád!" Attól az órától fogva a tanítvány magához vette őt.
[Jn. 19.28] Ezután Jézus, minthogy látta, hogy már minden elvégeztetett arra, hogy az írás beteljesedjék, így szólt: "Szomjazom."
[Jn. 19.29] Volt ott egy ecettel telt edény, egy ecettel telt szivacsot izsópra helyezve a szájához vittek:
[Jn. 19.30] Mikor Jézus elfogadta az ecetet, így szólt: "Elvégeztetett!" Azután lehajtotta fejét, és szellemét átadta Atyjának. 
[Jn. 19.31] Előkészület ideje volt , s mert a következő nap a szombat nagy napja volt, a zsidók megkérték Pilátust, hogy töresse össze a megfeszítettek lábszárát s vétesse le őket, hogy szombaton a testek a keresztfán ne maradjanak.
[Jn. 19.32] Elmentek tehát a katonák s az elsőnek és a másiknak, akit vele együtt megfeszítettek, összetörték a lába szárát.
[Jn. 19.33] Mikor azonban Jézushoz érkeztek és látták, hogy már halott, nem törték össze a lábát,
[Jn. 19.34] hanem az egyik katona dárdáját az oldalába döfte. A sebből tüstént vér és víz folyt ki.
[Jn. 19.35] Az, aki látta, bizonyságot tett róla s az ő tanúságtétele igaz. Ő tudja, hogy igazat mond és azért mondja, hogy ti is higgyetek.
[Jn. 19.36] Mert azért történtek meg ezek, hogy beteljesedjék ez az írás: "Csontjait nem fogják összezúzni."
[Jn. 19.37] Megint egy másik írás ezt mondja: "Meg fogják látni azt, kit általszegeztek."
[Jn. 19.38] Ezek után Arimátiából való József, aki a zsidóktól való félelem miatt Jézusnak csak titkon volt tanítványa, arra kérte Pilátust, hogy Jézus testét elvihesse. Pilátus megengedte. Erre elment és levette a testét.
[Jn. 19.39] Odament Nikodémus is, aki első esetben éjjel ment hozzá és körülbelül száz fontnyi mirha és áloé-keveréket hozott.
[Jn. 19.40] Fogták azután Jézus testét és az illatszereket mellé téve körülkötötték vászonszalagokkal, ahogy a zsidóknál a temetkezés szokásban volt.
[Jn. 19.41] Volt azon a helyen, ahol megfeszítették, egy kert, a kertben egy új sír, melybe még senkit sem helyeztek el,
[Jn. 19.42] mivel ez a sír közel volt, a zsidók előkészülete miatt odahelyezték Jézust.
20. RÉSZ
[Jn. 20.1] A hét első napján, kora reggel, még szürkületkor kiment a sírhoz magdalai Mária s látta, hogy a sírról el van emelve a kő, elvették a követ.
[Jn. 20.2] Erre elfutott Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz ment, akit Jézus kedvelt. – "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk hová tették!" – szólott hozzájuk.
[Jn. 20.3] Mire Péter s az a másik tanítvány elindult és a sírhoz ment.
[Jn. 20.4] Szaladva ment együtt a kettő, de az a másik tanítvány gyorsabban szaladva megelőzte Pétert és elsőnek ért a sírhoz.
[Jn. 20.5] Betekintett és vásznakat látott, melyek ott hevertek, be azonban még nem ment.
[Jn. 20.6] Őt követve megérkezett Simon Péter is és bement a sírba. Látta az ott heverő vásznakat,
[Jn. 20.7] meg a keszkenőt, mely a fején volt, de az nem volt együtt a vásznakkal, hanem külön feküdt egy helyen összehajtogatva.
[Jn. 20.8] Akkor bement a másik tanítvány is, aki előbb ért a sírhoz, s ő látott és hitt.
[Jn. 20.9] Tudniillik még nem értették az írást, hogy a halottak közül fel kell támadnia.
[Jn. 20.10] A tanítványok erre újra hazamentek.
[Jn. 20.11] Mária sírva állott kinn a sírnál. Míg sírdogált, betekintett a sírba
[Jn. 20.12] és két angyalt látott, amint fehér öltözetben ott ültek, egyik a fejnél, másik a lábnál, ahol Jézus teste feküdt.
[Jn. 20.13] "Asszony, miért sírsz?" kérdezték az angyalok tőle. – "Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették" – felelte nekik.
[Jn. 20.14] Mikor ezt mondta, hátrafordult és észrevette, hogy ott áll Jézus, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
[Jn. 20.15] "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" – kérdezte Jézus tőle. Mária azt gondolta, hogy a kertész az, azért megkérdezte tőle: "Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem hová tetted, és majd én elviszem."
[Jn. 20.16] "Mária!" – szólította meg Jézus, az megfordult és héberül ezt mondta neki: "Rabbuni!", ami azt jelenti: "Tanító."
[Jn. 20.17] "Ne nyúlj hozzám! – szólt hozzá Jézus -, hisz még nem mentem fel az Atyához. Menj el azonban testvéreimhez és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez."
[Jn. 20.18] Erre magdalai Mária elment és így adott hírt a tanítványoknak: "Láttam az Urat, és ezeket mondta nekem."
[Jn. 20.19] Azon a napon, a hét első napján, mikor már késő lett és mikor az ajtók ott, ahol a tanítványok voltak, a zsidóktól való félelem miatt zárva voltak, megjött Jézus és a középen megállott." Békesség nektek!" – mondta nekik,
[Jn. 20.20] és ezt mondván megmutatta nekik kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy meglátták az Urat.
[Jn. 20.21] Majd újra szólt hozzájuk: "Békesség nektek! Amint engem küldött el az Atya, úgy küldelek el én is titeket.
[Jn. 20.22] Miután ezt mondotta, rájuk lehelt és így szólt hozzájuk: "Vegyetek Szent Szellemet!
[Jn. 20.23] Akiknek vétkeit megbocsátjátok, azoknak megbocsátják azokat, akikéit megtartjátok, azoknak megtartják."
[Jn. 20.24] A tizenkettő közül az egyik, Tamás, akit Ikernek mondanak, nem volt velük, mikor Jézus eljött,
[Jn. 20.25] de a többi tanítvány elmondta neki: "Láttuk az Urat!" Tamás azonban így szólt hozzájuk: "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, s nem dugom ujjamat a szegek helyére, ha nem teszem kezemet az oldalába, én nem hiszek."
[Jn. 20.26] Nyolcadik napon újra benn voltak a tanítványok. Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, odajött Jézus, megállt a középen és így szólt: "Békesség nektek!"
[Jn. 20.27] Azután Tamáshoz szólt: "Hozd ide az ujjadat és nézd meg a kezemet, hozd ide a kezedet és tedd az oldalamra és ne légy hitetlen, hanem hívő."
[Jn. 20.28] "Én Uram és én Istenem!" – szólt hozzá Tamás.
[Jn. 20.29] Mire Jézus ezt mondta: "Mert látsz, hiszel? Boldogok, akik nem láttak és mégis hittek."
[Jn. 20.30] Ugyan számos és másféle jeleket is tett Jézus a tanítványok előtt, melyeket ebben a könyvben nem írtam meg.
[Jn. 20.31] Ezeket azért írtam meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia és hogy ezt hívén életetek legyen az ő neve által.
21. RÉSZ
[Jn. 21.1] Ezek után a Tibériás tavánál Jézus újra láthatóan megjelent a tanítványoknak. A dolog így történt:
[Jn. 21.2] Simon Péter, Tamás, akit Ikernek mondanak, Natánáél a galileai Kánából, a Zebedeus két fia és két más tanítvány együtt voltak.
[Jn. 21.3] Simon Péter így szólt hozzájuk: "Elmegyek halászni." – "Mi is megyünk veled" – mondták neki. Elmentek, hajóba szálltak, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.
[Jn. 21.4] Már kora reggel volt, mikor Jézus kiállt a partra, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az.
[Jn. 21.5] "Fiacskáim – szólította meg őket Jézus -, nincs valami ennivalótok?" "Nincs" – felelték.
[Jn. 21.6] "Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán és találni fogtok" – – mondta nekik. Kivetették a hálót, de a halak sokasága miatt azt többé bevonni nem volt erejük.
[Jn. 21.7] Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, odaszólt Péternek: "Az Úr az!" Simon Péter, mikor meghallotta, hogy az Úr az, felkötötte felső ruháját, mert meztelen volt és a tóba vetette magát.
[Jn. 21.8] A többi tanítvány a csónakkal közeledett, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz ölnyire s magukkal vonszolták a hálót a halakkal.
[Jn. 21.9] Mikor kijutottak a földre, széntüzet láttak és rajta halat meg kenyeret.
[Jn. 21.10] "Hozzatok a halakból, melyeket most fogtatok!" – mondta nekik Jézus.
[Jn. 21.11] Simon Péter is feljött s kivonta a szárazföldre a százötvenhárom nagy hallal telt hálót. S noha ennyi volt, nem szakadt el a háló.
[Jn. 21.12] "Jertek reggelizzetek meg" – mondta nekik Jézus. A tanítványok közül senki sem merte őt kikérdezni: "Ki vagy?" Tudták, hogy az Úr az.
[Jn. 21.13] Jött Jézus, fogta a kenyeret és adott nekik, a halakból is hasonlóképpen adott.
[Jn. 21.14] Ezzel már harmadszor tette magát Jézus a tanítványoknak láthatóvá azután, hogy a halottak közül feltámadt.
[Jn. 21.15] Mikor megreggeliztek, Jézus megszólította Simon Pétert: "Simon, János fia, jobban szeretsz engem náluknál?" "Úgy van, Uram – felelte -, te tudod, milyen kedves vagy nekem." "Legeltesd bárányaimat!" – mondta neki.
[Jn. 21.16] Másodszor is újra megkérdezte: "Simon, János fia, szeretsz engem?" "Úgy van, Uram! Te tudod, hogy kedves vagy nekem!" Mondta neki: "Terelgesd a juhaimat!"
[Jn. 21.17] Harmadszor is szólt hozzá: "Simon, János fia, kedves vagyok neked?" Megszomorodott Péter, hogy harmadszor kérdezte tőle: "Kedves vagyok neked?" – és azt felelte neki: "Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy kedves vagy nekem." Jézus ezt felelte neki: "Legeltesd a juhaimat!
[Jn. 21.18] Bizony, bizony azt mondom neked: mikor fiatalabb voltál, te övezted fel magadat és odamentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod majd kezedet, más övez fel téged, és oda mégy, ahová nem akarsz."
[Jn. 21.19] Ezt pedig azért mondta, hogy jelképesen jelezze, micsoda halállal fogja Istent megdicsőíteni. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: "Kövess engem!"
[Jn. 21.20] Péter megfordult és meglátta azt a tanítványt, akit Jézus szeretett, hogy követte őket, azt, aki az estebéden az Úr keblére dőlt, s aki azt kérdezte: "Uram, ki az, aki elárul téged?"
[Jn. 21.21] Mikor Péter meglátta őt, azt kérdezte: "Uram, vele mi lesz?"
[Jn. 21.22] Jézus ezt felelte neki: "Ha azt akarnám, hogy ő megmaradjon addig, amíg én megjövök, mit tartozik rád? Te engem kövess!"
[Jn. 21.23] Szétment a beszéd a testvérek közé, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig nem mondta neki Jézus, hogy nem hal meg, hanem: "Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon addig, míg megjövök, mit illet téged?"
[Jn. 21.24] Ez a tanítvány az, aki tanúságot tett e dolgokról és megírta ezeket. És tudjuk, hogy tanúságtétele igaz.
[Jn. 21.25] Van sok más dolog is, amiket Jézus tett, amiket, ha egyenként megírnánk, úgy gondolom, hogy maga a világ sem tudná mind befogadni a megírt könyveket.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI
1. RÉSZ
[Csel. 1.1] Első elbeszélésemet mind a felől írtam, óh Teofilosz, amit Jézus kezdetben tett és tanított
[Csel. 1.2] addig a napig, amelyen az égbe felvétetett. Ezt megelőzően a Szent Szellemen át parancsot adott az apostoloknak, akiket magának kiválasztott.
[Csel. 1.3] Azután hogy szenvedett, sok bizonysággal állott élve az apostolok elé, úgyhogy azok negyven napon át láthatták őt, és ezalatt az Isten királyságáról szólt hozzájuk.
[Csel. 1.4] Mialatt együtt volt velük, megparancsolta nekik, hogy Jeruzsálemből ne távozzanak el, hanem várják meg az Atya ígéretét," melyet hallottatok tőlem.
[Csel. 1.5] Mert János vízbe merített, ti ellenben nem sok nap múltán Szent Szellemben fogtok bemerülni."
[Csel. 1.6] Akik a parancsra egybegyűltek, megkérdezték őt: "Uram, a mai időben állítod-e helyre Izráelnek a királyságot?"
[Csel. 1.7] Jézus ezt felelte nekik: "Az időtartamokat és időpontokat, melyeket az Atya saját hatáskörébe helyezett, nem a ti dolgotok tudni,
[Csel. 1.8] hanem azáltal, hogy a Szent Szellem rátok száll, hatalmat fogtok kapni s mind Jeruzsálemben, mind Júdeában és Szamáriában el egész a föld széléig tanúim lesztek."
[Csel. 1.9] Ahogy ezeket elmondta, szemük láttára felemelkedett, azután felhő vette hátára s elszakította szemüktől.
[Csel. 1.10] De mialatt meredten néztek a mennybe távozó után, fehér ruhában hirtelen két angyal állott eléjük
[Csel. 1.11] és megszólította őket: "Galileai férfiak, miért álltok itt s néztek a mennybe? Az a Jézus, aki tőletek a mennybe felvétetett, ugyanazon a módon jő majd el, ahogy őt a mennybe menni láttátok."
[Csel. 1.12] Ekkor az Olajfák-kertjének nevezett hegyről, mely Jeruzsálemtől szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.
[Csel. 1.13] Amikor beértek, felmentek abba a felsőházba, amelyben szállva voltak, éspedig Péter, János, Jakab, András, Fülöp, és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia és a buzgó Simon, meg Júdás, a Jakab fia.
[Csel. 1.14] Ezek mindannyian egy indulattal s állandóan imádkoztak az asszonyokkal, továbbá Máriával, Jézus anyjával és Jézus testvéreivel együtt.
[Csel. 1.15] Azokban a napokban a testvérek közepette, mikor körülbelül százhúsz főnyi tömeg volt együtt, felállott Péter és szólni kezdett:
[Csel. 1.16] "Férfiak, Testvéreim! Be kellett teljesülnie az írásnak, melyet a Szent Szellem Dávid száján át előre megmondott Júdásról, ki vezetőjük lett azoknak, akik Jézust elfogták,
[Csel. 1.17] mert őt közénk számítottuk és sorsjuttatásképpen kapta ezt a szolgálatot, amelyet mi teljesítünk. 
[Csel. 1.18] Ez a Júdás telket szerzett a hamisság béréből, azután hanyatt-homlok zuhant alá, úgyhogy kettéhasadt és minden bele kiomlott.
[Csel. 1.19] A dolog Jeruzsálem összes lakói előtt ismeretessé vált, úgyhogy azt a telket saját nyelvükön Akeldamák-nak nevezték el, mi azt jelenti: vérmező.
[Csel. 1.20] Meg van írva ugyanis a Zsoltárok Könyvében: Legyen hajléka pusztává: lakó ne éljen benne! Továbbá: Felügyelői hivatalát (püspökségét) más nyerje el.
[Csel. 1.21] Kell tehát, hogy valaki tanúbizonysága legyen az ő feltámadásának azok közül a férfiak közül, akikkel együtt jártunk az egész idő alatt, ameddig Jézus, az Úr ki-, és bejárt közöttünk,
[Csel. 1.22] tehát a János bemerítésétől fogva addig a napig, amelyen Jézus felvétetett tőlünk."
[Csel. 1.23] Erre előállítottak két férfit: a Barsabásnak nevezett Józsefet, kinek Jusztusz (igazságos) volt a mellékneve és Mátyást,
[Csel. 1.24] majd ilyen szavakkal imádkoztak: "Te mindeneknek szívét ismerő Úr, jelöld meg, hogy e kettő közül kit választottál ki,
[Csel. 1.25] hogy elnyerje ennek a szolgálatnak és apostolságnak helyét, melyről Júdás félretért, hogy a saját helyére jusson."
[Csel. 1.26] Sorsot vetettek rájuk és a sors Mátyásra esett, kit azután a tizenegy apostollal együvé számítottak.
2. RÉSZ
[Csel. 2.1] Mikor a húsvéttól számított ötvenedik nap, a pünkösd napja betelt s mindannyian ugyanazon a helyen egy indulattal együtt voltak,
[Csel. 2.2] hirtelen zúgás támadt a mennyből, mintha erős sodró szél jönne, és az betöltötte az egész házat, amelyben ültek.
[Csel. 2.3] Majd tüzes nyelvekhez hasonló jelenségek lettek láthatókká rajtuk, melyek szétoszlottak s minden egyesükre ült belőlük.
[Csel. 2.4] Ezzel mindannyian megteltek Szent Szellemmel és különböző nyelveken kezdtek szólani, amint a Szellem adta nekik, hogy megnyilatkozzanak.
[Csel. 2.5] Jeruzsálemben akkor az ég alatt lakó összes nemzetekből zsidók, lelkiismeretes férfiak tartózkodtak.
[Csel. 2.6] Mikor az a zúgás felhangzott, zavart tömegben ömlött össze a sokaság, mert kiki a saját nyelvén hallotta őket beszélni.
[Csel. 2.7] Magukon kívül voltak, csodálkozva mondták: "Hiszen ezek, kik beszélnek, mind galileabeliek:
[Csel. 2.8] Hogy lehet hát, hogy mindannyian a saját nyelvünkön halljuk őket szólani, amelyben születtünk?
[Csel. 2.9] Pártusok, médek, elámiták, Mezopotámia, Júdea, Kappadócia, Pontus és Ázsia,
[Csel. 2.10] Frigia, Pamfilla, Egyiptom, a líbiai s cirénei vidékek lakói, római jövevények, zsidók is, közeledők is,
[Csel. 2.11] krétaiak és arabok halljuk, hogy a mi nyelvünkön szólják az Isten felséges tetteit!"
[Csel. 2.12] Mindannyian magukon kívül voltak hát és kétségek között kérdezte egyik a másikat: "Mi akar ez lenni?"
[Csel. 2.13] Mások gúnyolódva szóltak: "Édes bortól részegedtek meg."
[Csel. 2.14] Azonban előállott Péter a tizeneggyel együtt és hangját fölemelve a következő nyilatkozatot tette: "Zsidó férfiak s Jeruzsálemben tartózkodó idegenek! Legyen mindannyiotoknak tudtára és vegyétek fületekbe szavaimat mindannyian,
[Csel. 2.15] semmiképpen sem részegek ezek, mint ahogy ti vélitek, hiszen a nappalnak még csak a harmadik órája van,
[Csel. 2.16] hanem csak az történt, amit Jóel prófétán át megmondott már:
[Csel. 2.17] Úgy lesz az utolsó napokban – szól az Isten -, Szellememből öntök ki minden húsra, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak, véneitek álmokat álmodnak,
[Csel. 2.18] sőt Szellememből rabszolgáimra és rabszolgálóimra is ki fogok önteni, és azokban a napokban prófétálni fognak.
[Csel. 2.19] Azután csodákat rendelek fenn az égre és jeleket alant a földre: vért, tüzet, gomolygó füstöt,
[Csel. 2.20] a nap sötétségre fordul át, a hold vérré válik, minek előtte az Úrnak nagy és tündöklő napja eljő.
[Csel. 2.21] Akkor úgy lesz, hogy aki az Úrnak nevét segítségül hívja, meg fog menekülni.
[Csel. 2.22] Izráeli férfiak! Halljátok meg ezeket a szavakat: A názáreti Jézust, azt a férfit, akit az Isten ti közöttetek hatalmas erőkkel, csodákkal és jelekkel igazolt, melyeket őrajta keresztül tett, amint magatok tudjátok,
[Csel. 2.23] miután Isten elhatározott szándékkal és előzetes tudással nektek őt kiadta, ti törvényszegő kézzel keresztre szegeztétek és megöltétek.
[Csel. 2.24] Isten azonban a halál fájdalmait feloldotta és feltámasztotta őt, mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa őt.
[Csel. 2.25] Dávid ugyanis így szól róla: Mindenkoron (már eleve) magam előtt láttam az Urat, mert jobbomon van ő, hogy meg ne inogjak.
[Csel. 2.26] Ezért vigadott a szívem és ujjongott a nyelvem: még a húsom is azzal a reménységgel lakik itt, 
[Csel. 2.27] hogy nem fogod lelkemet a láthatatlan országban hagyni, sem nem adod oda Jámborodat, hogy rothadást lásson.
[Csel. 2.28] Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel.
[Csel. 2.29] Férfiak, Testvéreim! Legyen szabad nekem ősatyánk, Dávid felől nyíltan megmondanom nektek, hogy ő életének végére jutott, el is temették, és sírja a mai napig nálunk van.
[Csel. 2.30] Ám miután ő próféta volt és tudta azt, hogy Isten esküvel esküdött neki arra, hogy ágyékának gyümölcséből származó utódot fog ültetni trónjára,
[Csel. 2.31] előre látva beszélt a Krisztus feltámadásáról, hogy sem a láthatatlan országban nem marad vissza, sem rothadást nem lát a húsa.
[Csel. 2.32] Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk.
[Csel. 2.33] Miután tehát Isten jobbjára felemelték őt s az Atyától a Szent Szellem ígéretét kapta, kiöntötte a Szent Szellemet, amit ti most láttok is, hallotok is.
[Csel. 2.34] Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hisz ő maga mondja: Mondá az Úr az én uramnak: Ülj jobbom felől,
[Csel. 2.35] míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.
[Csel. 2.36] Teljes bizonyossággal tudja meg azért Izráel egész háza, hogy Isten Úrrá s Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek."
[Csel. 2.37] Mikor ezt hallották, a szó átszúrta a szívüket s ők így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: "Mit cselekedjünk, testvéreink, férfiak?"
[Csel. 2.38] "Térjetek más felismerésre! – mondta nekik erre Péter -, és merítkezzetek be mindannyian a Krisztus Jézusnak nevébe vétkeitek bocsánatára, és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát.
[Csel. 2.39] Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek, valamint mindazoknak, akik messze vannak, akiket az Úr, a mi Istenünk még el fog hívni."
[Csel. 2.40] Sok más szóval tett erős bizonyságot és úgy kérlelte őket: "Mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől."
[Csel. 2.41] Azok már most, akik szavát örömmel fogadták, bemerítkeztek, úgyhogy aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott az eklézsiához. 
[Csel. 2.42] Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tudományával, a közösséggel, a kenyér megtörésével és az imádkozásokkal.
[Csel. 2.43] Minden lélekben félelem támadt. Sok csoda és jel történt az apostolokon át.
[Csel. 2.44] Mindazok, akik hittek, mindenüket közösen egy helyen tartották,
[Csel. 2.45] szerzeményeiket és vagyonukat eladták, és mindenkivel megosztották, ahogy kinek-kinek szüksége volt rá. 
[Csel. 2.46] Amellett naponként egy indulattal állandóan a szenthelyen tartózkodtak, házanként kenyeret törtek és egyszerű szívvel részesedtek az eledelben,
[Csel. 2.47] magasztalták Istent és kedvesek voltak az egész népnek. Az Úr pedig azon a helyen naponta csatolt az eklézsiához megmenekülőket.
3. RÉSZ
[Csel. 3.1] Péter és János az imádkozás órájában, kilenckor, felmentek a szenthelyre.
[Csel. 3.2] Oda szoktak hordani egy férfit, ki anyja méhétől fogva sánta volt. Napról-napra a szenthelynek úgynevezett Ékes Kapujában helyezték el a sántát, hogy a szenthelyre bemenőktől könyöradományt kéregessen.
[Csel. 3.3] Mikor a sánta látta, hogy Péter és János belépni készülnek a szenthelyre, kérte őket, hogy könyöradományt adjanak neki.
[Csel. 3.4] Péter azonban Jánossal együtt rászegezte szemét és így szólt: "Tekints ránk."
[Csel. 3.5] Az feléjük fordult és várta, hogy valamit kapni fog tőlük.
[Csel. 3.6] Péter azonban ezt mondta: "Ezüstöm és aranyam nincsen, csak amim van, azt adom neked: A Krisztusnak, a Názáreti Jézusnak nevében járj!"
[Csel. 3.7] Azzal jobb kezénél fogva megragadta és felegyenesítette őt. Azonnal megszilárdult annak talpa és bokája,
[Csel. 3.8] úgyhogy felugorva talpára állt, járt, bement velük a szenthelyre, járt, ugrándozott és magasztalta az Istent.
[Csel. 3.9] Mikor látták, hogy jár és magasztalja az Istent,
[Csel. 3.10] az egész nép ráismert, hogy ő ült könyöradományt kéregetve a szenthely Ékes Kapujában, úgyhogy döbbenettel és önkívülettel töltötte meg őket az, ami vele történt.
[Csel. 3.11] Mialatt a sánta Péterhez és Jánoshoz ragaszkodott, s nagy megdöbbenéssel az egész nép köréjük futott a Salamonról elnevezett tornácba,
[Csel. 3.12] Péter, amint ezt látta, beszédet intézett a néphez: "Izráeli férfiak, miért ejt csodálkozásba ez a dolog titeket? Miért meredtek ránk szemetekkel, mintha saját hatalmunkkal vagy istenfélelmünkkel vittük volna véghez, hogy ez az ember járjon?
[Csel. 3.13] Csak az történt, hogy Atyáinknak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene megdicsőítette ezzel gyermekét Jézust, kit azonban ti Pilátus színe előtt elárultatok és megtagadtatok. Pilátus úgy ítélt, hogy elbocsátja őt,
[Csel. 3.14] ti azonban a Szentet és Igazságost megtagadtátok, és azt kértétek, hogy a gyilkos férfit adja ki kegyelemből nektek,
[Csel. 3.15] az élet Elkezdőjét pedig megöltétek, ellenben Isten őt a halottak közül feltámasztotta, minek mi tanúi vagyunk.
[Csel. 3.16] Az ő nevébe vetett hitnek alapján ezt az embert, akit láttok és ismertek, az ő neve tette szilárddá, a hit őrajta keresztül adta neki ezt az épséget mindnyájatok szeme láttára.
[Csel. 3.17] Most hát, testvéreim tudom, hogy ti is, valamint fejedelmeitek is értelmetlenségből cselekedtetek,
[Csel. 3.18] ellenben Isten ekképp teljesítette azt, amit az összes próféták száján át eleve megígért, hogy Felkentjének szenvednie kell.
[Csel. 3.19] Térjetek hát más felismerésre és forduljatok meg, hogy vétkeiteket kitörülhesse,
[Csel. 3.20] hogy az Úrnak orcájától eljöhessenek a felüdülés időszakai s elküldhesse nektek a Krisztus Jézust, akit eleve erre rendelt,
[Csel. 3.21] kit ugyan a mindenek helyreállításának idejéig, melyről szent prófétáinak száján keresztül öröktől fogva szólott, a mennynek kellett befogadnia.
[Csel. 3.22] Hiszen már Mózes mondta, hogy az Úr, az Isten, Prófétát fog támasztani testvéreitek közül, olyant, mint engem. Rá fogtok hallgatni mindabban, amit szólni fog hozzátok,
[Csel. 3.23] de minden lelket, aki nem hallgat arra a prófétára, a nép közül mindenestül ki fognak irtani.
[Csel. 3.24] Sámueltől fogva az összes próféták, akik csak sorjában egymás után szóltak, előre megígérték ezeket a napokat.
[Csel. 3.25] Ti vagytok a prófétáknak s ama szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáitokra vonatkozólag rendelt el, mikor Ábrahámhoz így szólt: Magoddal fogják egymást áldani a föld összes nemzetségei.
[Csel. 3.26] Miután azonban Isten gyermekét feltámasztotta, először nektek küldötte őt el, hogy amennyiben közületek minden egyes lélek elfordul rosszaságaitól, megáldhasson titeket."
4. RÉSZ
[Csel. 4.1] Még beszéltek a néphez, amikor odaléptek hozzájuk a papok, a szenthely parancsnoka és a szadduceusok,
[Csel. 4.2] mert nehezen szívelték el, hogy tanították a népet, és azt hirdették, hogy Jézusban nyerhető el a halottak közül való feltámadás.
[Csel. 4.3] Rájuk vetették hát kezüket, és másnapig őrizetbe helyezték őket. Mert akkor már este volt.
[Csel. 4.4] Azok közül, akik az igét hallgatták, sokan hittek, úgyhogy a hívő férfiak száma körülbelül ötezerre emelkedett Jeruzsálemben. 
[Csel. 4.5] Másnap azután összegyűltek az elöljárók, a vének, és az írástudók Jeruzsálemben,
[Csel. 4.6] továbbá Annás főpap, Kajafás, János és Alekszánder és mindazok, akik főpapi származásúak voltak.
[Csel. 4.7] Középre állították, azután kikérdezték őket: "Micsoda hatalommal, micsoda névvel tettétek ezeket?"
[Csel. 4.8] Akkor Péter megtelt Szent Szellemmel és így beszélt: "Népünk elöljárói és ti vének!
[Csel. 4.9] Ha ma egy erőtelen emberrel tett jócselekedet miatt folyik a vizsgálat ellenünk a felől, hogy ki által menekült az meg,
[Csel. 4.10] legyen mindnyájatoknak s Izráel egész népének is tudtára, hogy a Krisztus Jézusnak, a Názáretinek neve által, akit ti megfeszítetettek, kit azonban az Isten a halottak közül feltámasztott, ő általa áll ő itt egészségesen előttetek.
[Csel. 4.11] Ő az a kő, akit ti, az építők megvetettetek, ki mégis a szeglet fejévé lett.
[Csel. 4.12] Nincs senki másban menekülés! Nevet sem adtak mást az ég alá emberek közé, melyben a menekülést keresnünk kell."
[Csel. 4.13] Ahogy Péternek meg Jánosnak bátor előadását figyelték és meggondolták, hogy tudományban járatlan és beavatatlan emberek, elámultak. Arra is visszaemlékeztek, hogy Jézussal együtt voltak.
[Csel. 4.14] Miután azt is látták, hogy a meggyógyult ember is ott áll velük együtt, semmi ellenvetésük nem lehetett.
[Csel. 4.15] Megparancsolták hát, hogy menjenek ki a nagytanács elől, azután számot vetettek egymással:
[Csel. 4.16] "Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Hiszen mindenkitől ismert csodajel történt rajtuk keresztül, mely nyilvánvaló Jeruzsálem összes lakói előtt, és le nem tagadhatjuk!
[Csel. 4.17] De hogy a dolog ne terjedjen a nép közé, megfenyegetjük őket, hogy e névről többé egy embernek se szóljanak."
[Csel. 4.18] Erre behívták őket és megparancsolták nekik, hogy Jézus nevét többé ne kiáltozzák, se ne tanítsanak róla.
[Csel. 4.19] Péter és János azonban így nyilatkoztak előttük: "Ítéljétek meg, igazságos dolog-e Isten előtt, hogy rátok inkább hallgassunk, mint Istenre?
[Csel. 4.20] Nem tehetjük meg, hogy ne szóljuk azt, amit láttunk és hallottunk."
[Csel. 4.21] Azok erre megfenyegették, de elbocsátották őket, mert a nép miatt nem találtak semmi módot arra, hogy megbüntessék őket, mert mindannyian dicsőítették az Istent azért, ami történt.
[Csel. 4.22] Az az ember, akivel a gyógyulásnak ez a jele történt, több volt negyven évesnél.
[Csel. 4.23] Miután elbocsátották őket, övéikhez mentek és hírül adták mindazt, amit a főpapok és vének nekik mondottak.
[Csel. 4.24] Azok, miután meghallgatták, egy indulattal felemelték szavukat és így szólottak Istenhez: "Parancsolónk, te alkottad a mennyet és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
[Csel. 4.25] Te mondottad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak szájával a Szent Szellemen át: Miért féktelenkednek a nemzetek, és miért van gondjuk a népeknek a hiábavalóságra?
[Csel. 4.26] Előálltak a föld királyai és egybegyűltek a fejedelmek az Úr ellen és Felkentje ellen.
[Csel. 4.27] Hát valósággal összegyűltek ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izráel népeivel szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél,
[Csel. 4.28] hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározták.
[Csel. 4.29] Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes szabadsággal szólhassák igédet,
[Csel. 4.30] mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások, hogy gyermekednek Jézusnak szent nevén keresztül jelek és csodák történjenek."
[Csel. 4.31] Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel és nagy szabadsággal szólták az Isten beszédét.
[Csel. 4.32] A sokaságnak, amely hitt, szíve-lelke egy volt. Vagyonából senki semmit sem mondott a magáénak, hanem mindenük közös volt.
[Csel. 4.33] Az apostolok nagy hatalommal tettek tanúságot az Úrnak, Jézusnak feltámadásáról és mindnyájukon nagy kegyelem nyugodott.
[Csel. 4.34] Mert szűkölködő egy sem volt közöttük. Akik ugyanis telkeket és házbirtokokat szereztek, eladták birtokaikat, az eladottaknak árát elhozták
[Csel. 4.35] és az apostolok lábához tették, azután széjjelosztották, ahogy kinek-kinek a szüksége kívánta. 
[Csel. 4.36] József, akit az apostolok a Barnabás melléknévvel láttak el, minek jelentése: bátorítás fia, aki ciprusi származású lévita volt,
[Csel. 4.37] miután volt egy szántóföldje, azt eladta, a pénzt elhozta és az apostolok lábához tette.
5. RÉSZ
[Csel. 5.1] Valami Anániás nevű ember is a feleségével, Szafírával eladta szerzeményét,
[Csel. 5.2] az árából felesége tudtával félretett magának valamit, többi részét pedig az apostolok lábához helyezte.
[Csel. 5.3] Péter megszólította: "- Anániás, miért töltötte meg a sátán szívedet, hogy megcsald a Szent Szellemet és a telek árából félretégy magadnak?
[Csel. 5.4] Ha megmarad a telek, nem neked maradt volna-e meg, s ha eladtad, nem volt-e hatalmadban az ára? Miért határoztad el ezt a dolgot szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek."
[Csel. 5.5] Anániás, ahogy e szavakat hallotta, leroskadt és kilehelte lelkét. Mindazokra, akik ezt hallották nagy félelem szállt.
[Csel. 5.6] Azután felkeltek a fiatalok, felszedték, kivitték és eltemették.
[Csel. 5.7] Történt, hogy körülbelül három óra elteltével a felesége is bement, de nem tudta, hogy mi történt.
[Csel. 5.8] Péter őt is megszólította: "Mondd meg nekem, hogy ennyiért adtátok-e el a telket?" "- Igen, annyiért" – felelte az.
[Csel. 5.9] Erre Péter ezt mondta neki: "Mi az oka, hogy összebeszéltetek, hogy az Úrnak Szellemét megkísértsétek? Látod, az ajtóban van azoknak lába, kik férjedet eltemették, téged is ki fognak vinni."
[Csel. 5.10] Erre tüstént a Péter lábához esett és kilehelte lelkét. Mikor az ifjak bementek, halva találták, kivitték és eltemették férje mellé.
[Csel. 5.11] Nagy félelem szállott ezzel az egész eklézsiára s mindazokra, akik hallottak e dolgokról.
[Csel. 5.12] Különben az apostolok kezei által sok jel és csoda történt a nép között. Mindannyian egy indulattal a Salamon tornácában tartózkodtak.
[Csel. 5.13] Ám a többiek közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni, de a nép magasztalta őket.
[Csel. 5.14] Mindig többen csatlakoztak hozzájuk olyanok, akik az Úr által hittek: férfiaknak és asszonyoknak nagy sokasága,
[Csel. 5.15] úgyhogy még a terekre is elvittek erőtleneket s nyugágyakon és hordágyakon ott elhelyezték őket, hogy esetleg az arra menő Péternek az árnyéka essék közülük valakire.
[Csel. 5.16] A Jeruzsálemet körülvevő városokból is tömegestől özönlöttek össze s magukkal hoztak erőtleneket és tisztátalan szellemektől gyötörteket, – ezek is mindnyájan meggyógyultak.
[Csel. 5.17] Felkelt azonban a főpap mindazokkal együtt, akik vele tartottak, ők lévén a szadduceusok felekezete, s megteltek irigységgel,
[Csel. 5.18] kezüket rávetették az apostolokra, és a községi börtönbe vetették őket.
[Csel. 5.19] Ám az Úrnak egy angyala az éj alatt felnyitotta a börtön ajtóit, kivezette őket és így szólt:
[Csel. 5.20] "Menjetek, álljatok fel a szenthelyen és szóljátok ott a népnek ennek az Életnek összes igéit."
[Csel. 5.21] Ahogy ezt hallották, szürkület felé bementek a szenthelyre és tanítottak. Közben megjelent a tanácsházban a főpap és környezete, összehívták a nagytanácsot, Izráel fiai közül a vének egész tanácsát, majd elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elő az apostolokat. 
[Csel. 5.22] Mikor azonban a szolgák odaérkeztek, nem találták őket a börtönben, visszaérkeztek hát és hírül vitték:
[Csel. 5.23] "A börtönt teljes biztonsággal lezárva találtuk, az őrök ott álltak az ajtókban, mikor azonban kinyitottuk, benn senkit sem találtunk."
[Csel. 5.24] Mikor a szenthely parancsnoka s a főpapok e szavakat hallották, zavarban voltak miattuk, nem értették, hogy mit jelent ez a dolog.
[Csel. 5.25] Megjelent azonban valaki és hírül hozta nekik: "Lám, azok a férfiak, akiket ti börtönbe vetettetek, a szenthelyen állnak és tanítják a népet."
[Csel. 5.26] Ekkor a parancsnok a szolgákkal együtt odament és elhozta őket, de nem erőszakkal, féltek ugyanis a néptől, hogy még megkövezik őket.
[Csel. 5.27] Elhozták hát, és a nagytanács elé állították az apostolokat. A főpap vallatni kezdte őket:
[Csel. 5.28] "Szigorú paranccsal parancsoltuk meg nektek – szólott -, hogy ezt a nevet hangoztatva ne tanítsatok, ti ellenben betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és reánk akarjátok hozni annak az embernek a vérét."
[Csel. 5.29] Péter és az apostolok azonban így feleltek: "Istennek kell-e inkább engedelmeskednünk vagy embereknek?
[Csel. 5.30] Atyáinknak Istene feltámasztotta azt a Jézust, akit fára függesztve megöltetek.
[Csel. 5.31] Felemelte őt az Isten jobbjára vezérül és megmentőül, hogy Izráelnek más felismerésre térést és vétkek bocsánatát adhassa.
[Csel. 5.32] Mi vagyunk e dolgoknak tanúi, továbbá a Szent Szellem, kit az Isten azoknak adott, akik neki engedelmeskednek."
[Csel. 5.33] Mikor ezt hallották, fogukat csikorgatták s az volt a szándékuk, hogy megölik őket.
[Csel. 5.34] Felkelt azonban a nagytanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, az egész nép előtt becsült törvénytudó s megparancsolta, hogy kevés időre távolítsák el az embereket,
[Csel. 5.35] azután ezt mondta a tanácsbelieknek: "Izráeli férfiak, őrizkedjetek attól, hogy bármit is tegyetek ezekkel az emberekkel.
[Csel. 5.36] Napjaink előtt előállt ugyanis Teudás, ki magát valami nagynak mondotta s mintegy négyszáz ember hajlott utána. Ezt az embert megölték, azután mindazok, akik neki hitelt adtak, szétszóródtak és semmivé lettek.
[Csel. 5.37] Utána az összeírás idejében a galileai Júdás állott elő és tekintélyes számú népet vitt magával a pártütésbe, elveszett ő is és szétszórták mindazokat, akik hitelt adtak neki.
[Csel. 5.38] Ami a mostani esetet illeti, azt mondom nektek, álljatok el ezektől az emberektől és hagyjátok menni őket, mert ha emberektől van ez a szándék és ez a tett, úgyis felbomlik,
[Csel. 5.39] de ha Istentől van, nincs hatalmatok arra, hogy megsemmisítsétek őket, sőt esetleg még az Isten ellen harcolás vétke bizonyulhat rátok."
[Csel. 5.40] Azok engedtek neki, majd behívták az apostolokat, megverették őket s megparancsolták, hogy Jézus nevére hivatkozva ne beszéljenek, majd elbocsátották őket.
[Csel. 5.41] Ők meg örvendezve mentek el a nagytanács színe elől amiatt, hogy méltóknak ítélték őket arra, hogy ama névért megbecstelenítést szenvedjenek.
[Csel. 5.42] Azután mindennap a szenthelyen és házanként is nem szűntek meg tanítani, és a Krisztus Jézus örömüzenetét hirdetni.
6. RÉSZ
[Csel. 6.1] Ezekben a napokban a tanítványok megszaporodásakor zúgolódás támadt a hellenisták részéről a hebraisták ellen, hogy a mindennapos felszolgálásban az ő özvegyeiket mellőzés érte.
[Csel. 6.2] A tizenkettő erre összehívta a tanítványok sokaságát és így szólt: "Nem Istennek tetsző dolog az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva felszolgáljunk az asztaloknál.
[Csel. 6.3] Szemeljetek ki hát, testvéreink, magatok közül hét olyan férfit, akinek jó híréről tanúságot tesznek, kik Szellemmel és bölcsességgel vannak telve, hogy őket e szükség pótlására beállítsuk,
[Csel. 6.4] mi pedig állandóan az imádkozással és az ige szolgálatával fogunk foglalkozni."
[Csel. 6.5] Megtetszett a beszéd az egész sokaságnak s kiválasztották Istvánt, egy hittel és Szent Szellemmel telt férfiút, továbbá Fülöpöt, Prokhoruszt, Nikánort, Timónt, Parmenászt és egy antióhiai csatlakozót, Nikolaoszt.
[Csel. 6.6] Ezeket az apostolok elé állították, és azok imádkozás után rájuk tették kezüket.
[Csel. 6.7] Közben meg növekedett az Isten igéjének hatása s a tanítványok száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. A papoknak is nagy tömege hallgatott a hitre.
[Csel. 6.8] István pedig kegyelemmel és hatalommal telten nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép között.
[Csel. 6.9] Előálltak azonban egyesek a libertinusokról elnevezett zsinagógából, továbbá küréneiek, alekszandriaiak, kilikiaiak és ázsiabeliek és vitatkozásba bocsátkoztak Istvánnal,
[Csel. 6.10] de nem volt erejük arra, hogy ellenálljanak annak a bölcsességnek és Szellemnek, amellyel ő beszélt.
[Csel. 6.11] Erre felbujtottak bizonyos férfiakat, hogy azt mondják: "Hallottuk, hogy káromló szavakat szólott Mózes és az Isten ellen."
[Csel. 6.12] Felindították a népet is, a presbitereket és az írástudókat, rátörtek Istvánra, magukkal vonszolták, és a nagytanács elé vitték,
[Csel. 6.13] majd hamis tanúkat állítottak ellene, kik ezt mondták: "Ez az ember szüntelenül káromló szavakat szólt e szenthely ellen és a törvény ellen.
[Csel. 6.14] Hallottuk, hogy azt mondta: A názáreti Jézus le fogja rombolni ezt a helyet és megváltoztatja azokat a szokásokat, melyeket Mózes adott át nekünk."
[Csel. 6.15] Egyszer csak a nagytanácsban ülők mind meredten néztek rá és az arcát olyannak látták, mintha angyal orcája volna.
7. RÉSZ
[Csel. 7.1] A főpap pedig megkérdezte: "Így vannak-e csakugyan ezek a dolgok?"
[Csel. 7.2] Mire ő így szólott: "Férfiak, testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A dicsőségnek Istene megjelent atyánknak Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában volt, még mielőtt Háránba átköltözött volna
[Csel. 7.3] és így szólott hozzá: Jöjj ki földedről és rokonságod közül, jöjj arra a földre, melyet majd mutatok neked.
[Csel. 7.4] Erre Ábrahám kiment a kaldeusok földjéről és letelepedett Háránban. Onnan atyja halála után átköltözött erre a földre, melyben most ti laktok,
[Csel. 7.5] ámde Isten nem adott neki abban örökrészt, még egy talpalatnyit sem, hanem azt ígérte, hogy majd birtokába fogja azt adni neki, utána meg a magvának, noha méggyermeke nem volt.
[Csel. 7.6] Ám azt is elmondta az Isten, hogy magva zsellér lesz idegen földön, ott rabszolgasorba vetik, és négyszáz esztendeig gonoszul sanyargatják.
[Csel. 7.7] De azt a nemzetet, mely őket rabszolgaságban tartja, megítélem én – mondta az Isten -, azután ki fognak onnan jönni, és nekem fognak szolgálni ezen a helyen.
[Csel. 7.8] Ekkor adta neki a körülmetélkedés szövetségét. Így nemzette azután Ábrahám Izsákot és metélte körül a nyolcadik napon, Izsák Jákóbot és Jákób a tizenkét ősatyát.
[Csel. 7.9] Az ősatyák irigykedtek Józsefre és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt
[Csel. 7.10] és minden nyomorúságából kiragadta, kedvességet és bölcsességet adott neki Egyiptom királya, a fáraó előtt, az kormányzóvá tette őt Egyiptom és a maga egész háza fölött.
[Csel. 7.11] Azután éhínség és nagy nyomorúság tört egész Egyiptomra és Kánaánra, úgyhogy atyáink nem találtak eleséget.
[Csel. 7.12] Mikor Jákób meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, első ízben elküldötte atyáinkat,
[Csel. 7.13] másodízben József megismertette magát testvéreivel, azzal a fáraó előtt nyilvánvalóvá lett József származása.
[Csel. 7.14] Ekkor József elküldött, áthívta atyját, Jákóbot és egész rokonságát, mely akkor hetvenöt lélekből állott.
[Csel. 7.15] Jákób le is ment Egyiptomba és ott végezte életét, mint atyáink is,
[Csel. 7.16] onnan vitték át őket Sikembe és helyezték őket abba a sírba, amelyet Ábrahám áron vásárolt a sikembeli Emmór fiaitól.
[Csel. 7.17] Mikor azután eljött az ígéret ideje, melyet Isten Ábrahámnak megígért, Egyiptomban meg növekedett és elszaporodott a nép,
[Csel. 7.18] amíg csak másik király nem lépett fel Egyiptomban, ki nem ismerte Józsefet.
[Csel. 7.19] Ez ravasz fondorlatokkal fölébe kerekedett a mi nemzetségünknek, gonoszul bánt az atyákkal, amennyiben kisdedeiket kitétette velük, hogy ne az életre szülessenek.
[Csel. 7.20] Ezidőtájt született Mózes, kit Isten finom vonásokkal alkotott, kit három hónapig atyja házában tápláltak,
[Csel. 7.21] de azután kitették a folyóra, onnan a fáraó leánya kiemelte s felnevelte a maga fiává.
[Csel. 7.22] Ezután Mózest az egyiptomiak mindenféle tudományra nevelték, úgyhogy szóban is, tettben is hatalmas volt.
[Csel. 7.23] Mikor azonban elérte a negyvenéves kort, az a vágy támadt szívében, hogy meglátogassa testvéreit, Izráel fiait.
[Csel. 7.24] De amikor meglátta, hogy az egyik hébert bántalmazzák, bosszút állt és agyonütve az egyiptomit, igazságosságot szerzett a megkínzottnak.
[Csel. 7.25] Azt gondolta, hogy testvérei belátják, hogy Isten az ő keze által ad nekik menekülést, de azok nem látták be.
[Csel. 7.26] A következő napon azt látta, hogy övéi egymással veszekednek, megpróbálta kiengesztelni őket, hogy megbéküljenek: – Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást? – szólott,
[Csel. 7.27] de az, aki a felebarátját bántotta, ily szóval taszította el magától: Ki állított téged fejedelemnek s bírónak fölénk?
[Csel. 7.28] Engem is oly módon akarsz elveszíteni, ahogy tegnap az egyiptomit elpusztítottad?
[Csel. 7.29] Erre a szóra Mózes elmenekült és jövevény lett Midián földjén, ahol két fiat nemzett.
[Csel. 7.30] Negyven esztendő múlott már el, amikor a Sinai hegy pusztájában tüzes csipkebokor lángjában megjelent neki egy angyal.
[Csel. 7.31] Mózes, amidőn meglátta, elcsodálkozott a látomáson. Amikor azonban oda akart menni, hogy figyelmesen megnézze, megszólalt az Úr hangja:
[Csel. 7.32] Én vagyok atyáidnak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene. Mózes erre remegni kezdett, és nem mert odanézni.
[Csel. 7.33] Ekkor így szólt hozzá az Úr: Oldd le lábadról sarudat, mert szent a hely, amelyen állasz.
[Csel. 7.34] Jól láttam népem gonosz bántalmazását Egyiptomban, meghallottam sóhajtozását. Most alászálltam, hogy kiragadjam őket. Jer hát, hadd küldjelek el Egyiptomba.
[Csel. 7.35] Ugyanazt a Mózest, akit ilyen szóval tagadtak meg: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá fölénk? Ugyanazt küldötte el Isten fejedelemnek is, megváltónak is, annak az angyalnak közbenjárásával, aki neki a csipkebokorban megjelent.
[Csel. 7.36] Mózes vezette ki őket, miközben Egyiptomban, a Vörös tengeren és pusztában negyven esztendőn át csodákat és jeleket tett.
[Csel. 7.37] Ő az a Mózes, aki Izráel Fiainak ezt mondotta: Olyan prófétát fog támasztani az Isten testvéreitek közül, mint amilyen én vagyok.
[Csel. 7.38] Ő az, aki a sivatagban, a gyülekezetben azzal az angyallal együtt volt, aki a Sinai hegyen beszélt vele és atyáinkkal, aki élő igét kapott, hogy azokat nektek adja.
[Csel. 7.39] És mégis ennek a Mózesnek atyáink nem akartak engedelmeskedni, hanem eltaszították maguktól és szívükkel Egyiptom felé fordultak,
[Csel. 7.40] azzal, hogy azt mondták Áronnak: Készíts nekünk isteneket, hogy azok előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi lett azzal a Mózessel, aki Egyiptomból kivezetett bennünket.
[Csel. 7.41] Azokban a napokban borjút készítettek s áldozatot öltek a bálványnak, s gyönyörködtek saját kezük művében.
[Csel. 7.42] De erre megfordult az Isten és arra adta őket, hogy az ég seregének szolgáljanak, amint az a próféták könyvében írva van: Hát hoztatok nekem vágó marhákat, véres áldozatokat negyven éven át a pusztában, óh Izráel háza?
[Csel. 7.43] Hordoztátok a Moloch sátorát és a Romfa isten csillagát, azokat a szobrokat, amelyeket azért csináltatok, hogy imádjátok őket. Babilonon túlra foglak titeket száműzni.
[Csel. 7.44] A pusztában a bizonyságtétel sátora volt atyáinknak rendelve, ahogy ezt Isten – amikor Mózeshez beszélt – elrendelte, hogy készítse arra a mintára, amelyet látott.
[Csel. 7.45] Ezt a sátort atyáink átvették, azután bevitték Józsuéval arra a földre, melyet azok a nemzetek tartottak birtokukban, amelyeket Isten kiűzött atyáink elől. Birtokukban volt e sátor egészen Dávid napjaiig,
[Csel. 7.46] aki kegyelmet talált Isten előtt és azt kérte, hogy hajlékot találhasson Jákób Istenének.
[Csel. 7.47] De nem ő, hanem Salamon épített neki házat.
[Csel. 7.48] Ám a Magasságos kézzel épített templomokban nem lakik, amint a próféta mondja:
[Csel. 7.49] Az ég a trónom, a föld meg lábamnak zsámolya, micsoda házat fogtok ti nekem építeni – kérdi az Úr -, vagy melyik az a hely, amelyen lenyugodhatom?
[Csel. 7.50] Vajon nem kezem alkotta-e mindezeket?
[Csel. 7.51] Kemény nyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek, ti mindig szembe szegültetek a Szent Szellemnek, ti éppen úgy, mint atyáitok.
[Csel. 7.52] A próféták közül ugyan kit nem üldöztek a ti atyáitok? Megölték azokat, akik előre hirdették amaz Igazságosnak eljövetelét, kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek,
[Csel. 7.53] akik a törvényt angyalok rendezésével kaptátok, de nem őriztétek meg."
[Csel. 7.54] Mikor e dolgokat hallották, szívüket elöntötte a méreg, úgyhogy a fogukat csikorgatták rá.
[Csel. 7.55] Ő azonban Szent Szellemmel telten a mennyre szegezte szemét és meglátta Isten dicsőségét, Jézust is, amint Istennek jobbján állott.
[Csel. 7.56] "Ni, megnyílva látom az egeket – szólott -, az embernek Fiát is, amint ott áll az Istennek jobbján."
[Csel. 7.57] Azok meg hangos kiáltozásba kezdtek, a fülüket befogták: azután egy indulattal rárohantak,
[Csel. 7.58] és miután a városból kivetették, megkövezték őt. A tanúk köpenyeiket egy Saul nevű ifjú lábánál rakták le.
[Csel. 7.59] Azután megkövezték Istvánt, miközben ő Istent szólította és ezt mondotta: "Uram, Jézus fogadd el szellememet!"
[Csel. 7.60] Majd térdre esett és nagy hangon kiáltotta: "Uram, ne ródd fel nekik ezt a vétket." Ahogy ezt kimondta, elaludt.
8. RÉSZ
[Csel. 8.1] Azon a napon nagy üldözés támadt a jeruzsálemi eklézsia ellen. Az apostolokat kivéve mindannyian széjjelszóródtak Júdeának és Szamáriának vidékeire.
[Csel. 8.2] Jó lelkiismeretű férfiak eltemették Istvánt és nagy gyászt tartottak felette.
[Csel. 8.3] Saul meg házról házra menve mindenhová behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt, hogy börtönbe vettesse őket.
[Csel. 8.4] Azok most már, akiket széjjelszórtak, szétmentek és hirdették az örömüzenet szavát.
[Csel. 8.5] Fülöp Szamária városába ment alá és azoknak hirdette a Krisztust.
[Csel. 8.6] A tömeg egy indulattal figyelt azokra a dolgokra, melyeket Fülöp mondott, hallgatták szavát és szemlélték a jeleket, melyeket tett.
[Csel. 8.7] Sokakból, akikben tisztátalan szellemek voltak, azok hangos kiáltással mentek ki, sok szélütött és sánta meggyógyult.
[Csel. 8.8] Úgyhogy nagy öröm támadt abban a városban.
[Csel. 8.9] Egy Simon nevű férfi már korábban ott tartózkodott a városban, s mint mágus, varázslást folytatott, annyira, hogy a szamáriai nemzet magán kívül volt a csodálattól. Simon magát valami nagynak mondotta,
[Csel. 8.10] s kicsinytől nagyig mindenki ráfigyelt, azt mondva róla, hogy ő az Istennek úgynevezett Nagy hatalma.
[Csel. 8.11] Ráfigyeltek, mert már meglehetős ideje magukon kívül voltak varázslásai miatt,
[Csel. 8.12] mikor azonban Fülöpnek hittek, ki az Isten királyságáról és a Krisztus Jézusnak nevéről szóló örömüzenetet hirdette, bemerítkeztek férfiak is, nők is.
[Csel. 8.13] Simon maga is hitt s miután bemerítkezett, állandóan Fülöp mellett tartózkodott, s amikor látta a jeleket és a hatalmas nagy erőket, magán kívül volt.
[Csel. 8.14] Miután a Jeruzsálemben tartózkodó apostolok meghallották, hogy Szamária az igét befogadta, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.
[Csel. 8.15] Mikor azok lementek, imádkoztak a szamáriaiakért, hogy kapjanak Szent Szellemet,
[Csel. 8.16] ugyanis még egyikőjükre sem szállott le, csak az Úrnak, Jézusnak nevére merítkeztek be.
[Csel. 8.17] Azután rájuk tették kezüket és azok Szent Szellemet kaptak.
[Csel. 8.18] Mikor Simon látta, hogy hogyan adják a Szellemet az apostolok kezük rátevésével, pénzt vitt nekik
[Csel. 8.19] és kérte: "Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire kezemet rávetem, Szent Szellemet kapjon."
[Csel. 8.20] Péter azonban ezt mondta neki: "Vesszen el ezüstöd veled együtt azért, hogy azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzen meg lehet szerezni.
[Csel. 8.21] Nincs neked részed, sem örök juttatásod ebben a dologban, hiszen szíved nem egyenes az Istennel szemben.
[Csel. 8.22] Térj hát más felismerésre, fordulj el ettől a gonoszságtól és könyörögj az Úrhoz, hátha elengedi majd neked szíved gonosz szándékát.
[Csel. 8.23] Mert úgy látom, hogy keserű epébe és a hamisság bilincsébe jutottál bele."
[Csel. 8.24] "Könyörögjetek értem az Úrhoz – szólt erre Simon -, hogy abból, amit mondottatok, semmi rám ne szálljon."
[Csel. 8.25] Az apostolok, miközben mindenfelé erős bizonyságot tettek és az Úr beszédét szólták, visszatértek Jeruzsálembe. Közben a szamáriaiak sok falujában hirdették az örömhírt.
[Csel. 8.26] Az Úrnak egy angyala azután így szólt Fülöpnek: "Kelj fel és menj délre a Jeruzsálemből Gázába alávivő útra. Ez puszta út." 
[Csel. 8.27] Fülöp felkelt és elment. Egyszer csak egy éthiópiai embert látott meg, az éthiópiaiak királynéjának, Kandakénak nagy hatalmú eunuchját, ki egész kincstára fölé volt rendelve, s ki azért ment Jeruzsálembe, hogy ott az Istent imádja,
[Csel. 8.28] most azonban már visszatérőben volt. Szekéren ült és Ézsaiás prófétát olvasta.
[Csel. 8.29] "Eredj oda – szólt a Szellem Fülöpnek – és csatlakozzál ehhez a szekérhez!"
[Csel. 8.30] Fülöp odafutott és hallotta, hogy az eunuch Ézsaiás prófétát olvassa. Megkérdezte: "Vajon érted-e, amit olvasol?"
[Csel. 8.31] "Hogy volnék rá képes, ha csak valaki útmutatást nem ad?" – Felelte az. Azzal kérlelni kezdte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje.
[Csel. 8.32] Az Írásnak az a helye, amelyet olvasott, ez volt: "Mint egy bárányt mészárszékre vitték, mint ahogy a juh néma azzal szemben, aki őt nyírja, ő sem nyitja fel száját.
[Csel. 8.33] Megaláztatásában elvették ítéletét. A nemzetségét ki sorolhatná el? Mert elveszik a földről életét."
[Csel. 8.34] Az eunuch megszólította Fülöpöt: "Könyörgöm, kiről mondja ezt a próféta, magáról vagy valakiről másról?"
[Csel. 8.35] Fülöp erre megnyitotta száját és kezdve ezen az íráson, örömhírt hirdetett neki Jézusról.
[Csel. 8.36] Amint utaztak az úton, egy vízhez értek." – Lám – mondta az eunuch -, víz van itt! Mi az akadálya, hogy bemerítkezzem?"
[Csel. 8.37] "Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet." Az pedig így válaszolt: "Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia." 
[Csel. 8.38] Azzal parancsot adott, hogy a szekér álljon meg. Mindketten leszálltak a vízbe, Fülöp és az eunuch, és Fülöp bemerítette őt.
[Csel. 8.39] Mikor azonban feljöttek a vízből, az Úrnak Szelleme elragadta Fülöpöt, úgyhogy az eunuch nem látta őt többé. De azért örvendezve utazott tovább a maga útján.
[Csel. 8.40] Fülöp Azótusba került. Innen az örömhírt hirdetve bejárta az összes városokat, míg Cézáreába jutott.
9. RÉSZ
[Csel. 9.1] Saul, aki még mindig fújta magából a fenyegetést és a gyilkos dühöt az Úr tanítványai ellen, elment a főpaphoz
[Csel. 9.2] és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha bárkit, férfiakat, avagy nőket, ehhez az Úthoz tartozókat találna, megkötözve vihesse Jeruzsálembe.
[Csel. 9.3] Utazás közben történt, hogy amikor közeledett Damaszkuszhoz, a mennyből hirtelen fény villámlotta körül.
[Csel. 9.4] Erre a földre bukott és hangot hallott, amely így szólt hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?"
[Csel. 9.5] "Ki vagy, Uram?" – kérdezte ő, mire ő így felelt: "Én vagyok Jézus, akit üldözöl.
[Csel. 9.6] De most már kelj fel, menj be a városba, s ott majd megmondják neked, mit kell tenned."
[Csel. 9.7] A vele együtt utazó férfiak némán állottak, hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.
[Csel. 9.8] Saul felkelt a földről, ám amikor felnyitotta szemét, semmit sem látott, úgyhogy kézen fogva vezették be Damaszkuszba.
[Csel. 9.9] Három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
[Csel. 9.10] Volt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr látomásban megszólította őt: "Anániás!" "- Itt vagyok, Uram!" – felelte ő,
[Csel. 9.11] mire az Úr így szólt hozzá: "Kelj fel, eredj az Egyenes nevű utcába, ott Júdás házában keresd meg a tárzusinak nevezett Sault. Mert már imádkozik."
[Csel. 9.12] Saul pedig látomásban látta, hogy egy Anániás nevű férfi megy be hozzá, s reá teszi kezét azért, hogy lásson.
[Csel. 9.13] Ugyanakkor Anániás így szólt: "Uram, sokaktól hallottam e férfi felől, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben.
[Csel. 9.14] Itt is meghatalmazása van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a te nevedet segítségül hívják."
[Csel. 9.15] De az Úr ezt felelte neki: "Eredj el, mert ő nekem kiválasztott eszközöm arra, hogy nevemet a nemzetek, királyok és Izráel fiai elé vigye.
[Csel. 9.16] Én majd meg fogom neki mutatni, hogy mennyit kell az én nevemért szenvednie."
[Csel. 9.17] Anániás el is ment, bement a házba és miután kezét Saulra tette, így szólt: "Testvérem, Saul, Jézus, az Úr küldött engem, ki neked azon az úton, amelyen jöttél, megjelent, azért, hogy megjöjjön látásod és megtelj Szent Szellemmel."
[Csel. 9.18] Erre tüstént, mintha hályog esett volna le Saul szeméről, megjött a látása. Azután felkelt, bemerítkezett
[Csel. 9.19] és miután táplálékot vett magához, megerősödött.
[Csel. 9.20] Egy ideig a Damaszkuszban levő tanítványoknál időzött, és gyülekezeteikben azonnal hirdette Jézust, hogy ő Istennek Fia.
[Csel. 9.21] Akik hallották, mindannyian magukon kívül voltak a csodálkozástól és ezt mondották: "Nem ő volt-e az, aki Jeruzsálemben pusztította azokat, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött-e, hogy őket megkötözve vigye a főpapokhoz?"
[Csel. 9.22] Saul pedig mindig több hatalomra tett szert, úgyhogy nagy zavarba hozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva, hogy Jézus a Krisztus.
[Csel. 9.23] Mikor már meglehetősen sok idő eltelt, a zsidók összebeszéltek, hogy megölik őt.
[Csel. 9.24] Saulnak azonban tudomására jutott alattomos tervük. Éjjel-nappal szemmel tartották a kapukat, hogy megölhessék.
[Csel. 9.25] Ám a tanítványok fogták őt és éjszaka, gyümölcsös kosárban a falon át leeresztették.
[Csel. 9.26] Mikor Jeruzsálembe megérkezett, ott csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindannyian féltek tőle és nem hitték el, hogy tanítvány.
[Csel. 9.27] Barnabás erre magához vette őt, és az apostolokhoz vezette, elbeszélte nekik, hogy miképp látta meg az úton az Urat és hogy szólott vele, hogy Damaszkuszban miképp szólt nyilvánosan Jézus nevében.
[Csel. 9.28] Idő múltán bejáratos lett náluk, Jeruzsálemben,
[Csel. 9.29] és szabadon szólott az Úr nevében, beszélt, vitatkozott a hellenistákkal, akik rajta voltak, hogy őt elpusztítsák.
[Csel. 9.30] Mikor a testvérek megtudták szándékukat, levitték Sault Cézáreába, és útnak indították Tarzusba.
[Csel. 9.31] Az egész Júdeában, Galileában és Szamáriában az eklézsiának békessége volt s közben épült, az Úr félelmében előrehaladt és a Szent Szellem bátorítása szaporodott benne.
[Csel. 9.32] Amikor Péter e helyeket bejárta, történt, hogy eljutott a Liddában lakó szentekhez is.
[Csel. 9.33] Ott talált egy Éneász nevű embert, ki nyolc év óta hordágyon fekvő gutaütött volt.
[Csel. 9.34] "Éneász – szólította meg Péter -, meggyógyít téged a Krisztus Jézus. Kelj fel és vesd meg az ágyadat!" Tüstént felkelt.
[Csel. 9.35] A Liddában és Száronban lakók mind látták őt s megtértek az Úrhoz.
[Csel. 9.36] Joppéban volt egy bizonyos nőtanítvány, a neve Tábita, mely lefordítva Dorkászt, azaz Zergét jelent. Jótettek, könyöradományok osztása töltötték be életét. 
[Csel. 9.37] Azokban a napokban történt azonban, hogy elerőtlenült és meghalt. Miután megmosták, elhelyezték a felső házban.
[Csel. 9.38] Mivel Lidda közel esik Joppéhoz és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, két férfit elküldtek hozzá, hogy kérleljék meg: "Késlekedés nélkül jöjj át hozzánk!"
[Csel. 9.39] Péter felkerekedett és elment velük. Amikor megérkezett, felvitték a felső házba, ott eléje álltak az özvegyek valamennyien és sírva mutogatták azokat a köpenyeket és köntösöket, amelyeket még mikor velük volt, Dorkász készített.
[Csel. 9.40] Péter erre mindenkit kiűzött, térdre borult és úgy imádkozott. Azután visszafordult a testhez és ezt mondotta: "Tábita, kelj fel!" Az felnyitotta szemét, és amikor Pétert meglátta, felült.
[Csel. 9.41] Péter a kezét nyújtotta neki, talpra segítette, majd beszólította a szenteket és az özvegyeket, és élve eléjük állította Tábitát. 
[Csel. 9.42] A dolog egész Joppéban ismeretessé vált, úgyhogy sokan hittek az Úrban.
[Csel. 9.43] Úgy történt, hogy Péter meglehetősen sok időn át maradt még Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.
10. RÉSZ
[Csel. 10.1] Volt egy Kornéliusz nevű férfi Cézáreában, egy százados, ki az Itáliainak nevezett csapathoz tartozott.
[Csel. 10.2] Ez a férfi, valamint egész háza istenes emberek voltak és félték az Istent, – Kornéliusz sok könyöradományt adott a népnek és minden időben könyörgött Istenhez.
[Csel. 10.3] A nappalnak kilencedik órája körül világos látomásban látta, hogy Istennek egy angyala ment be hozzá és így szólította meg: "Kornéliusz!"
[Csel. 10.4] A századost, míg meredten az angyalt nézte, félelem töltötte meg, majd így szólt: "Miről van szó, Uram?" Az angyal ezt felelte: "Imádságaid és könyöradományaid felszálltak Isten elé, hogy emlékezetébe idézzenek téged. 
[Csel. 10.5] Most hát küldj el férfiakat Joppéba és hívasd onnan át Simont, akinek mellékneve Péter.
[Csel. 10.6] Vendégként időzik egy bizonyos Simon nevű tímárnál, kinek háza a tenger mentén van."
[Csel. 10.7] Mihelyt eltávozott az angyal, aki vele beszélt, a százados magához hívatta két háziszolgáját és a házánál tartózkodók közül egy istenes katonát.
[Csel. 10.8] Mindent közölt velük, azután elküldte őket Joppéba.
[Csel. 10.9] Másnap, mialatt ők úton voltak és a városhoz közeledtek, a hatodik óra körül Péter felment a háztetőre imádkozni.
[Csel. 10.10] Közben nagyon megéhezett és szeretett volna valamit enni. De amíg eledelt készítettek neki, önkívületbe esett
[Csel. 10.11] s megnyílni látta az eget és alászállani látott valami eszközt, mely olyan volt, mint egy nagy vitorlavászon, melyet négy sarkánál fogva eresztenek le a földre.
[Csel. 10.12] Abban benn látta a földnek összes négylábúit és csúszómászóit, meg az ég madarait.
[Csel. 10.13] Azután egy hang szólt hozzá: "Kelj fel, Péter, öld és egyél!"
[Csel. 10.14] "- Semmiképp se, Uram! – mondotta Péter -, mert még soha semmiféle szentségtelent vagy tisztátalant nem ettem."
[Csel. 10.15] De másodszor is szólt hozzá a hang: "Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak!
[Csel. 10.16] Háromszor történt ez, utána az eszköz azonnal felvétetett az égbe.
[Csel. 10.17] Amíg Pétert kételyek szállták meg a felől, hogy mit jelent a látomás, amelyet látott, egyszer csak a Kornéliusztól küldött emberek megálltak a kapunál és Simon háza után kérdezősködtek.
[Csel. 10.18] Bekiáltottak és megkérdezték, hogy az a Simon, akinek mellékneve Péter, ott van-e megszállva?
[Csel. 10.19] Mialatt Péter a látomáson tűnődött, megszólalt a Szent Szellem: "Nézd, két férfi keres téged.
[Csel. 10.20] Kelj fel hát, menj alá és utazzál el velük kételkedés nélkül, mert én küldöttem őket!"
[Csel. 10.21] Péter lement hát a férfiakhoz és így szólt: "Itt vagyok! Én vagyok az, akit kerestek. Mi okból jöttetek ide?"
[Csel. 10.22] Azok ezt felelték: "Kornéliusz százados igazságos és Istent félő férfiú, ki mellett az egész zsidó nemzet tanúságot tesz, szent angyaltól kijelentést kapott, hogy hívasson át téged házába és hallgassa meg szavaidat."
[Csel. 10.23] Péter erre behívta és elszállásolta őket. Másnap felkerekedett és elutazott velük. Egyes Joppéból való testvérek szintén vele mentek.
[Csel. 10.24] A következő nap beért Cézáreába, hol Kornéliusz már várta őket, sőt rokonait és legközelebbi barátait is összehívta.
[Csel. 10.25] Mikor azután bekövetkezett, hogy Péter bemenjen hozzá, Kornéliusz elébe ment, a lábához borult és a földet csókolta.
[Csel. 10.26] Péter azonban felkeltette őt, és ezt mondta neki: "Kelj fel, én is ember vagyok!"
[Csel. 10.27] Mikor beszélgetve bement vele és sokakat összegyűlve talált,
[Csel. 10.28] beszédet intézett hozzájuk: "Ti tudjátok, hogy zsidó embernek nincs megengedve, hogy más törzshöz tartozókhoz csatlakozzék, vagy olyanhoz bemenjen. Nekem azonban az Isten megmutatta, hogy egy embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.
[Csel. 10.29] Ezért ellentmondás nélkül jöttem, amikor áthívattál. Azt kérdem hát, micsoda ügyben hívtatok át engem?"
[Csel. 10.30] Kornéliusz ezt felelte: "Ez idő előtt négy nappal a kilencedik órában éppen imádkoztam a házamban, amikor fénylő fehér ruhában egy férfi jelent meg előttem
[Csel. 10.31] és így szólt: Kornéliusz, imádságod bejutott Isten fülébe és könyöradományaidról megemlékeztek Isten előtt.
[Csel. 10.32] Küldj hát el Joppéba és hívasd át Simont, akinek Péter a mellékneve. Simon tímár házában szállott meg a tenger partján.
[Csel. 10.33] Így azonnal hozzád küldöttem, te meg nemesen cselekedtél, hogy eljöttél. Mi hát mindannyian azért vagyunk itt Isten színe előtt, hogy meghallgassuk azokat a szavakat, amelyeket az Úr rendelt neked."
[Csel. 10.34] Péter ekkor ily beszédre nyitotta száját: "Most látom igazán, hogy Isten nem személyválogató,
[Csel. 10.35] hanem minden nemzetből szívesen fogadja azokat, akik félik őt és igazságosságot cselekesznek.
[Csel. 10.36] Ti ismeritek azt az igét, melyet Isten Izráel fiainak küldött el, amikor a Krisztus Jézuson át a békesség örömüzenetét hirdette. Ez a Jézus mindeneknek ura.
[Csel. 10.37] Ti ismeritek azt az igét, mely Galileától elkezdve egész Júdeát általjárta azután a bemerítés után, amelyet János hirdetett,
[Csel. 10.38] tudtok a Názáretből való Jézusról, hogy hogyan kente fel őt Isten Szent Szellemmel és hatalommal, őt, aki jót cselekedve széjjeljárt és meggyógyította mindazokat, akiket a vádló a maga hatalma alá kényszerített, az Isten volt ugyanis vele.
[Csel. 10.39] Mi vagyunk a tanúi mindannak, amit ő a zsidók földjén és Jeruzsálemben cselekedett, noha fára függesztve megölték.
[Csel. 10.40] De az Isten őt harmadnapon feltámasztotta, s látható alakban megjelentette,
[Csel. 10.41] nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kijelölt tanúknak, nekünk, akik vele együtt ettünk és ittunk azután, hogy ő a halottak közül feltámadott.
[Csel. 10.42] Ő parancsolta meg nekünk, hogy hirdessük a népnek, és erős bizonyságot tegyünk arról, hogy ő az, akit az Isten elválasztott arra, hogy élők és holtak bírája legyen.
[Csel. 10.43] Róla tesznek tanúságot az összes próféták, hogy az ő nevén át megkapja vétkeinek bocsánatát mindenki, aki ő benne hisz."
[Csel. 10.44] Péter még mindig szólta ezeket a szavakat, amikor a Szent Szellem rászállt mindazokra, akik az igét hallgatták.
[Csel. 10.45] A körülmetélkedésből való hívek, akik Péterrel együtt jöttek, magukon kívül jutottak a csodálkozástól, amikor látták, hogy a nemzetekre is kitöltetik a Szent Szellem ajándéka.
[Csel. 10.46] Hallaniuk kellett ugyanis, hogy nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Ekkor Péter megszólalt.
[Csel. 10.47] "Vajon eltilthatja-e valaki a vizet ezektől, hogy be ne merítkezzenek, ezektől, akik éppen úgy kapták a Szent Szellemet, mint mi?"
[Csel. 10.48] Elrendelte hát nekik, hogy a Krisztus Jézus nevében merítkezzenek be. Ekkor megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.
11. RÉSZ
[Csel. 11.1] Meghallották az apostolok és a Júdea-szerte élő testvérek, hogy a nemzetek elfogadták Istennek igéjét.
[Csel. 11.2] Mikor azonban Péter felment Jeruzsálembe, a körülmetélkedésből származók perbe fogták őt.
[Csel. 11.3] "- Körül nem metélt emberekhez mentél be – mondották -, és velük együtt ettél."
[Csel. 11.4] Péter ekkor hozzáfogott, hogy sorjában elbeszélje nekik:
[Csel. 11.5] "Imádkozás közben történt velem Joppéban, hogy önkívületben látomást láttam, – valami eszköz szállt alá, mint egy négy sarkánál fogva a mennyből alábocsátott vitorlavászon s egészen lejött hozzám.
[Csel. 11.6] Amikor meredten néztem, észrevettem, hogy földi négylábúak, fenevadak, csúszómászók s az ég madarai vannak benne. 
[Csel. 11.7] Hangot is hallottam, mely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öljed és egyél!
[Csel. 11.8] Azt feleltem: Semmiképp sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan sohasem ment be a szájamon.
[Csel. 11.9] De a mennyből jövő hang másodszor is megszólalt: Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak.
[Csel. 11.10] Háromszor történt ez, azután mindent visszavontak ismét az égbe.
[Csel. 11.11] Tüstént ezután három férfi állott az elé a ház elé, melyben voltam, kiket Cézáreából küldtek hozzám.
[Csel. 11.12] A Szellem ekkor azt mondta nekem, hogy minden kételkedés nélkül menjek el velük. Eljött velem ez a hat testvér is és együtt mentünk be annak a férfinak házába.
[Csel. 11.13] Az azután közölte velünk, hogy hogyan látott egy angyalt a házában megállani, s hallotta, hogy az azt mondja: Küldj Joppéba s hívasd át Simont, kinek Péter a mellékneve.
[Csel. 11.14] Ő majd oly szókat fog mondani neked, melyek által megmenekülsz te és egész házad.
[Csel. 11.15] Mikor elkezdtem beszélni, a Szent Szellem úgy szállott le rájuk, mint reánk is kezdetben.
[Csel. 11.16] Visszaemlékeztem ekkor az Úr szavára, hogy hogyan mondotta: János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok bemerülni.
[Csel. 11.17] Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta Isten nekik is, mint amelyet nekünk adott, kik az Úrban, a Krisztus Jézusban hittünk, lehet nekem hatalmam arra, hogy Istent megakadályozzam?"
[Csel. 11.18] Ahogy ezt meghallották, lecsillapodtak, és ily szókkal dicsőítették Istent: "Tehát a nemzeteknek is megadta Isten, hogy az életre vivő új felismerésre térhessenek."
[Csel. 11.19] Mármost azok, akiket az Istvánnal meginduló üldözés szétszórt, elmentek egész Föníciáig, Ciprusig és Antióhiáig, ám senkinek sem szólták az igét, csak zsidóknak.
[Csel. 11.20] Voltak azonban közöttük néhányan ciprusi és cirénei férfiak, kik Antióhiába mentek és ott a hellénekhez is szóltak, örömüzenetként hirdetve nekik Jézust, az Urat.
[Csel. 11.21] Velük volt az Úr keze, úgyhogy sokan tértek meg az Úrhoz pogányok, akik hittek.
[Csel. 11.22] Eljutott a hír felőlük a Jeruzsálemben levő eklézsia fülébe is, úgyhogy onnan Barnabást elküldték Antióhiába.
[Csel. 11.23] Mikor az odaérkezett és látta az Istennek ott ható kegyelmét, megörült és mindnyájukat bátorította, hogy elszánt szívvel maradjanak meg az Úr mellett.
[Csel. 11.24] Mert jó, Szent Szellemmel és hittel telített férfi volt. Így elég nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
[Csel. 11.25] Elment azután Tárzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antióhiába.
[Csel. 11.26] Úgy történt azután, hogy egy egész éven át együtt voltak az eklézsiában, s jókora sokaságot tanítottak. A tanítványok először Antióhiában kapták a keresztyén nevet.
[Csel. 11.27] Ezekben a napokban próféták mentek alá Jeruzsálemből Antióhiába.
[Csel. 11.28] Közölök egy Agábusz nevű előállott és a Szellem által jelképekben arra mutatott rá, hogy az egész lakott földre nagy éhínségnek kell eljönnie, ami Klaudiusz alatt be is következett.
[Csel. 11.29] A tanítványok elhatározták, hogy amely mértékben közölök kinek-kinek módjában fog állani, valamit küldeni fognak, hogy a Júdeában lakó testvéreknek szolgálatára lehessenek.
[Csel. 11.30] Meg is tették ezt, Barnabáson és Saulon keresztül elküldték az adományt a véneknek.
12. RÉSZ
[Csel. 12.1] Az idő tájt kezdett Heródes király az eklézsiából egyeseket gonosz bántalmakkal illetni.
[Csel. 12.2] Karddal ölette meg Jakabot, János testvérét.
[Csel. 12.3] Mikor látta, hogy a zsidóknak tetszik a dolog, folytatta azzal, hogy Pétert is elfogatta. Éppen a kovásztalan kenyerek ideje volt.
[Csel. 12.4] Letartóztatta, tömlöcre vetette, s négy négyes katonai őrségnek adta őt át, hogy őrizzék. Az volt a szándéka, hogy a pászka-ünnep után elővezetteti a népnek.
[Csel. 12.5] Míg Pétert a tömlöcben őrizték, az eklézsia kitartóan imádkozott érte az Istenhez.
[Csel. 12.6] Azon az éjszakán, amelyet követőleg Heródes elővezettetni készült őt, Péter két katona között aludt, két lánccal megkötözve s az ajtó előtt őrök őrizték a tömlöcöt.
[Csel. 12.7] Egyszerre azonban az Úrnak egy angyala állott mellé. Fény világította meg a helyiséget. Az angyal megtaszította Péter oldalát, felkeltette és így szólt: "Siess, kelj fel!" Erre lehullottak kezéről a láncok.
[Csel. 12.8] "Kösd fel övedet és kösd fel sarudat is!" – mondta neki az angyal. Megtette. "Vesd magad köré köpenyedet és kövess engem!" – szólt hozzá az angyal, 
[Csel. 12.9] majd kiment és Péter követte őt. De nem tudta, hogy való-e az, ami az angyalon keresztül történt vele. Úgy vélte, hogy látomást lát.
[Csel. 12.10] Miután általmentek az első és második őrségen, eljutottak a vaskapuhoz, mely a városba vitt. Az magától megnyílt előttük, és amikor kijutottak és egy utcasarkot mentek előre, az angyal tüstént elmaradt mellőle.
[Csel. 12.11] Ahogy Péter magára maradt, így szólott: "Most látom már igazán, hogy az Úr csakugyan elküldötte angyalát és ő ragadott ki engem Heródes kezéből és a zsidók népének minden várakozása elől."
[Csel. 12.12] Ahogy ezt felismerte, Máriának, a Márk melléknévvel nevezett János anyjának házához ment, ahol elég sokan voltak egybegyűlve és imádkoztak.
[Csel. 12.13] Miután a kapuajtón kopogtatott, odament egy Ródé nevű fiatal rabszolgáló, hogy hallgatózzék.
[Csel. 12.14] Mikor ráismert Péter hangjára, az örömtől nem nyitotta ki a kaput, hanem befutott és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
[Csel. 12.15] Ám azok így szóltak hozzá: "Elment az eszed!" De mikor az erősködött, hogy úgy van, így szóltak: "Az angyala van ott!" 
[Csel. 12.16] Péter azonban kitartóan kopogott. Mikor azután kinyitottak és látták, hogy ő az, magukon kívül voltak.
[Csel. 12.17] Péter hallgatást intett nekik kezével és elbeszélte, hogy az Úr hogyan vezette ki a tömlöcből. Majd így szólott: "Adjátok hírül ezeket Jakabnak és a testvéreknek!" Ezzel eltávozott és más helyre utazott.
[Csel. 12.18] Mikor kinappalodott, nem kis kavarodás keletkezett a katonák közt amiatt, hogy hát mi is lett Péterrel.
[Csel. 12.19] Heródes kerestette őt, és amikor nem találta, kihallgatta az őröket, majd megparancsolta, hogy vezessék el őket. Azután Júdeából Cézáreába ment le s ott időzött.
[Csel. 12.20] Heves harag töltötte el a tírusziak és szidoniak iránt. Azok pedig egy indulattal megjelentek nála s miután megnyerték maguknak Blasztust, a királyi hálószoba felügyelőjét, békét kértek. Az ő országuk a királyéból kapta élelmét.
[Csel. 12.21] Egy rendelt napon Heródes királyi ruhába öltözve az ítélőszékre ült és nyilvános beszédet mondott hozzájuk.
[Csel. 12.22] A nép erre rákiáltotta: "Isten szava ez, nem emberé!"
[Csel. 12.23] De az Úrnak angyala azonnal megverte őt azért, hogy nem Istennek adta a dicsőséget, úgyhogy miután a férgek rágták meg, kilehelte lelkét.
[Csel. 12.24] Istennek igéje pedig növekedett és sokasodott.
[Csel. 12.25] Barnabás és Saul, miután szolgálatukat elvégezték, visszatértek Jeruzsálemből és kísérőjükül fogadták Jánost, akinek mellékneve Márk.
13. RÉSZ
[Csel. 13.1] Antióhiában az ott levő eklézsiában próféták és tanítók működtek: Barnabás, Simeon, akit Nigernek neveztek, cirénei Luciusz, Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére és Saul.
[Csel. 13.2] Mialatt az Úrnak szolgálatát teljesítették és böjtöltek, megszólalt a Szent Szellem: "Válasszátok most nekem külön Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket."
[Csel. 13.3] Akkor böjtölés és imádkozás után rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket.
[Csel. 13.4] Azután, hogy a Szent Szellem útnak indította őket, lementek Szeleukiába, onnan elhajóztak Ciprusba.
[Csel. 13.5] Szalamiszbe érkeztek, és ott Isten igéjét hirdették a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt szolgaként.
[Csel. 13.6] Mikor az egész sziget bejárása után Páfuszba érkeztek, egy emberre bukkantak ott, aki mágus, hamis próféta volt s neve Bárjézu volt.
[Csel. 13.7] Ez a férfi egy mély belátású férfiúnak Szergiusz Paulusz helytartónak udvarában tartózkodott, ki Barnabást és Sault magához hívatta és azon volt, hogy Isten igéjét hallgathassa.
[Csel. 13.8] Elimász, a mágus azonban ellenállt nekik – így értelmezik tudniillik a nevét -, és igyekezett a helytartót a hittől elfordítani.
[Csel. 13.9] Saul erre, aki Pál is, Szent Szellemmel megtelve, rászögezte szemét
[Csel. 13.10] és így szólt: "Óh, te mindenfajta ármánnyal és minden könnyelműséggel megtöltött ember, a vádlónak fia, mindenféle igazságosságnak ellensége, nem hagyod abba, hogy az Úr egyenes útjait elforgasd?
[Csel. 13.11] Lásd, most rád súlyosodik az Úr keze: Vak leszel, és egy ideig nem látod a napot." Azonnal köd és sötétség borult reá és keringve vezetőket keresett.
[Csel. 13.12] Ekkor a helytartó, mert látta, hogy mi történt, hitt, megdöbbentette őt az Úrnak tanítása.
[Csel. 13.13] Miután Páfuszban tengerre szálltak, Pál és társai a pamfiliai Pergébe mentek, ott azonban János megvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
[Csel. 13.14] Ők maguk meg Pergéből átutazóban megérkeztek a piszidiai Antióhiába. Szombat-napon bementek a zsinagógába és leültek.
[Csel. 13.15] A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagógafők hozzájuk küldöttek ezzel a kéréssel: "Férfiak, testvéreink, ha van bátorító szavatok a néphez, mondjátok el."
[Csel. 13.16] Pál erre felállott, kezével csendre intette őket és így szólt: "Izráeli férfiak és ti istenfélők, halljátok meg!
[Csel. 13.17] Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és amikor Egyiptomban zsellérek voltak, felmagasztalta őket: felemelt karral hozta ki őket onnan,
[Csel. 13.18] majd negyven éven át viselte szokásaikat a pusztában,
[Csel. 13.19] Kánaán földjén hét nemzetet irtott ki s azok földét örökös birtokul adta nekik,
[Csel. 13.20] mintegy négyszázötven esztendőre. Ezek után Sámuel prófétáig bírákat adott nekik.
[Csel. 13.21] Azután királyt kértek maguknak és Isten Sault, a Kisz fiát, egy Benjámin törzséből való férfiút adta nekik negyven évre.
[Csel. 13.22] De azután leváltotta őt, s Dávidot támasztotta nekik királyul, ki mellett ezt a tanúságot tette: Megtaláltam Dávidot, a Jessze fiát, szívem szerint való férfiút, aki minden akaratomat meg fogja tenni.
[Csel. 13.23] Ígéret szerint ennek a magvából hozta elő Isten Izráelnek Megmentőül Jézust,
[Csel. 13.24] kinek fellépése előtt János előre hirdette Izráel egész népének az új felismerésre térést jelképező bemerítkezést.
[Csel. 13.25] János, amikor pályafutásának végére jutott, így szólt: Aminek ti engem sejtetek, az én nem vagyok. Az majd utánam jön el, s én még arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.
[Csel. 13.26] Férfiak, testvéreim, ti Ábrahámtól származó fiak és ti, kik félitek az Istent, nekünk küldték el a mostani megmenekülésnek igéjét.
[Csel. 13.27] Hiszen Jeruzsálem lakói s azok elöljárói, mikor őt fel nem ismerték és elítélték, csak a prófétáknak minden szombaton felolvasott szavait töltötték be.
[Csel. 13.28] Bár semmi halálra méltó okot nem találtak ellene, mégis arra kérték Pilátust, hogy ölesse meg őt.
[Csel. 13.29] Mikor meg véghez vitték mindazt, amit felőle megírtak, levették őt a fáról, és sírba tették.
[Csel. 13.30] Isten azonban feltámasztotta őt a halottak közül,
[Csel. 13.31] úgyhogy sok napon át látták őt azok, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe, kik most tanúi a nép felé.
[Csel. 13.32] Mi is örömüzenetül hirdetjük nektek az atyáinknak adott ígéretet,
[Csel. 13.33] mert Isten azt teljesítette gyermekeinek azzal, hogy Jézust feltámasztotta, ahogy a második zsoltárban is írva van: Fiam vagy te, én ma szültelek téged.
[Csel. 13.34] Minthogy azonban őt a halottak közül feltámasztotta, úgyhogy többé nem kell neki a rothadásba visszatérnie, így szólott: Nektek fogom adni Dávid jámborságának biztos jutalmát. 
[Csel. 13.35] Ezért mondja más helyen is: Nem fogod odaadni szentedet, hogy rothadást lásson.
[Csel. 13.36] Dávid ugyan, miután saját nemzedékében szolgálta az isteni tervet, elaludt és atyái mellé helyezték, úgyhogy rothadást látott,
[Csel. 13.37] de akit Isten feltámasztott, nem látott rothadást.
[Csel. 13.38] Legyen azért tudtotokra, férfiak, testvéreim, hogy rajta keresztül hirdetik nekünk a vétkek bocsánatát.
[Csel. 13.39] Mindazokból a vétkekből, melyekből Mózes törvényének nincs hatalma titeket igazságosakká tenni, ő mindenkit igazságossá tesz, aki hisz.
[Csel. 13.40] Vigyázzatok hát, hogy rátok ne szálljon az, amit a prófétákban megmondottak.
[Csel. 13.41] Lássátok meg, ti megvetők, csodálkozzatok és enyésszetek el, mert én egy munkát viszek véghez napjaitokban, munkát, melyet nem hinnétek el, ha valaki végig elbeszélné nektek."
[Csel. 13.42] Mikor a zsinagógából kimentek, kérlelték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.
[Csel. 13.43] Mikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és az istenfélő csatlakozók közül sokan követték Pált és Barnabást. Az apostolok elbeszélgettek velük és rábeszélték őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelme mellett.
[Csel. 13.44] A rákövetkező szombaton majdnem az egész város összegyűlt, hogy az Úr szavát hallgassák.
[Csel. 13.45] Mikor a zsidók a tömeget látták, megteltek irigységgel, s káromolva ellentmondtak annak, amit Pál beszélt.
[Csel. 13.46] Pál és Barnabás azonban bátorsággal ezt mondották: "Kényszerűségből először nektek szóltuk az Isten szavát. Miután azonban elvetettétek azt, és nem ítéltétek magatokat az örök életre méltóknak, a nemzetekhez fordulunk.
[Csel. 13.47] Mert ekképp parancsolta nekünk az Úr: Nemzetek világosságául helyeztelek el téged, hogy a föld széléig te légy a menekülés útja."
[Csel. 13.48] A nemezetek örültek, ahogy ezt hallották, dicsőítették az Úrnak igéjét, és akik csak örök életre voltak rendelve, hittek.
[Csel. 13.49] Az Úr beszédét ezután az egész vidéken széjjelhordták.
[Csel. 13.50] A zsidók ellenben felingerelték az előkelő kegyes asszonyokat s a város főembereit, üldözést keltettek Pál és Barnabás ellen és kiűzték őket határaikból.
[Csel. 13.51] Ők erre rájuk rázták lábuk porát és Ikóniumba mentek.
[Csel. 13.52] A tanítványok azonban telve voltak örömmel és Szent Szellemmel.
14. RÉSZ
[Csel. 14.1] Ikóniumban ugyanúgy történt a dolog: bementek a zsidók zsinagógájába és ott beszédet mondottak, úgyhogy itt is a zsidóknak és helléneknek nagy sokasága hitt.
[Csel. 14.2] De az engedetlen zsidók felindították és elkeserítették a nemzetbeliek lelkét a testvérek ellen.
[Csel. 14.3] Mégis elég sokáig időztek ott és bátran szóltak az Úrról, az Úr meg tanúságot tett kegyelmének igéje mellett és megadta, hogy kezükön át jelek és csodák történjenek.
[Csel. 14.4] A városbeli sokaság kétfelé szakadt, egyesek a zsidókkal voltak, mások az apostolokkal.
[Csel. 14.5] Történt azonban, hogy a nemzetek és zsidók elöljáróikkal együtt rohamot intéztek, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket.
[Csel. 14.6] Mikor erről tudomást szereztek, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környező vidékre
[Csel. 14.7] és ott hirdették az örömüzenetet.
[Csel. 14.8] Lisztrában ült egy férfi, ki nem tudott a lábára állni, ki anyjának méhétől fogva sánta volt és még sohasem járt.
[Csel. 14.9] Ez figyelt Pálra, amíg az beszélt. Pál rászögezte szemét, és amikor látta, hogy hite van arra, hogy megmeneküljön,
[Csel. 14.10] erős hangon szólt: "Kelj fel és egyenesedjél fel a lábadon!" Az felszökött és járt.
[Csel. 14.11] Mikor a tömeg látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven hangosan így szóltak: "Az istenek emberi alakban leszálltak hozzánk."
[Csel. 14.12] Barnabást azután elnevezték Zeusznak, Pált meg Hermésznek, miután ő vitte a szót.
[Csel. 14.13] A város előtt levő Zeusz templomnak a papja erre felkoszorúzott bikákat vitt a kapukhoz és a tömeggel együtt áldozni akart.
[Csel. 14.14] Ahogy ezt Barnabás és Pál apostol meghallották, megszaggatták köpenyüket, a tömeg közé rohantak s hangosan kiáltozták:
[Csel. 14.15] "Férfiak, miért teszitek ezeket? Mi is csak emberek vagyunk, akiket hozzátok hasonló szenvedélyek töltenek meg, Mi azt az örömhírt hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavalóságoktól forduljatok az élő Istenhez, aki a mennyet, a földet, a tengert és mindazt alkotta, ami bennük van.
[Csel. 14.16] Azt az Istent, aki a tovatűnő nemzedékekben a nemzeteket hagyta mind a maguk útján menni,
[Csel. 14.17] ki mégis nem hagyta magát tanúság nélkül, amennyiben jót tett veletek, azzal, hogy a mennyből esőzéseket és gyümölcstermő időszakokat adott és szíveteket táplálékkal és jókedvvel megtöltötte."
[Csel. 14.18] Ilyesmit beszéltek, de alig-alig tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne áldozzék nekik.
[Csel. 14.19] Közben Antióhiából és Ikóniumból zsidók érkeztek oda, s azok rábeszélésére a sokaság megkövezte Pált, azután kivonszolta a városból, azt gondolva, hogy halott.
[Csel. 14.20] Mikor azonban a tanítványok gyűrűje körülvette, felkelt és bement a városba. Másnap Barnabással együtt Derbébe távozott.
[Csel. 14.21] Annak a városnak is hirdették az örömüzenetet, miután tekintélyes számú embert tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, onnan Ikóniumba, majd Antióhiába.
[Csel. 14.22] Közben támogatták a tanítványok lelkét, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, s hangoztatták, hogy sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten királyságába.
[Csel. 14.23] Kézfelemeléssel eklézsiánként véneket választattak nekik, majd böjtölés és imádkozás után rábízták őket az Úrra, akibe hitüket vetették.
[Csel. 14.24] Piszidiát bejárván elérkeztek Pamfiliába
[Csel. 14.25] s azután, hogy Pergében az igét szólták, lementek Attáliába.
[Csel. 14.26] Innen azután elhajóztak Antióhiába, ahonnan az Isten kegyelmének adták át őket arra a munkára, amelyet már el is végeztek.
[Csel. 14.27] Miután megérkeztek és összegyűjtötték az eklézsiát, tudósították őket mindarról, amit az Isten tett velük, arról is, hogy hogyan nyitotta meg a nemzetek előtt a hitnek ajtaját.
[Csel. 14.28] Meglehetősen sok időt töltöttek el a tanítványok társaságában.
15. RÉSZ
[Csel. 15.1] Később Júdeából jöttek le egyesek és így tanították a testvéreket: "Ha a mózesi szokás szerint körül nem metélkedtek, nem menekültök meg."
[Csel. 15.2] Azonban Pál és Barnabás nem csekély zendülést és vizsgálódást támasztottak ellenükben és elrendelték, hogy Pál és Barnabás és néhányan mások menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.
[Csel. 15.3] Az eklézsia elkísérte őket egy darabon, azután keresztülutaztak Fönícián és Szamárián. Útközben azzal, hogy végtől végig elbeszélték a nemzetek megtérését, nagy örömöt szereztek az összes testvéreknek.
[Csel. 15.4] Ahogy Jeruzsálembe megérkeztek, az eklézsia, az apostolok és a vének szívesen fogadták őket, ők meg tudomásukra adták, hogy Isten mily nagy dolgokat tett velük.
[Csel. 15.5] A farizeusok felekezetéből azonban előállottak némelyek, akik már hívőkké lettek, és kijelentették, hogy a nemzetbelieket körül kell metélni, és meg kell nekik parancsolni, hogy őrizzék meg Mózes törvényét.
[Csel. 15.6] Összegyűltek hát az apostolok és a vének, hogy e dolog felől meglássák az igazságot. 
[Csel. 15.7] Sokat vitatkoztak, majd felállott Péter és így szólt hozzájuk: "Férfiak, testvéreim, tudjátok, hogy a kezdeti napok óta Isten engem kiválasztott arra, hogy a nemzetek az én szájamon át meghallják az örömüzenetet, hogy hihessenek.
[Csel. 15.8] A szíveket ismerő Isten tanúságot is tett mellettük azzal, hogy a Szent Szellemet éppen úgy adta nekik, mint nekünk is,
[Csel. 15.9] miután hittel megtisztította szívüket, nem tett közöttünk és közöttük semmi különbséget.
[Csel. 15.10] Most hát miért kísértitek az Istent azzal, hogy oly igát raktok a tanítványok nyakára, melynek elviselésére sem atyáinknak, sem nekünk nem volt erőnk.
[Csel. 15.11] Csak az Úrnak, Jézusnak kegyelmén át hisszük, hogy azon a módon megmenekülhetünk, melyen azok is."
[Csel. 15.12] Ekkor elhallgatott az egész sokaság és ráfigyelt Barnabásra és Pálra, akik eléjük tárták, hogy mily nagy jeleket és csodákat tett rajtuk keresztül Isten a nemzetek között.
[Csel. 15.13] Ahogy ők elhallgattak, Jakab szólalt meg."- Férfiak, testvéreim – mondta -, hallgassatok reám.
[Csel. 15.14] Simon előadta, hogyan irányította Isten tekintetét először arra, hogy a nemzetek közül népet szerezzen nevének.
[Csel. 15.15] Ezzel összhangzásban vannak a próféták beszédei, ahogy meg van írva:
[Csel. 15.16] Ezek után visszatérek majd s felépítem Dávid leomlott sátorát, felépítem, és magasba emelem annak omladékait,
[Csel. 15.17] hogy a többi ember megkeresse az Urat, meg az összes nemzetek, melyek felett az én nevemet segítségül hívják.
[Csel. 15.18] Így szól az Úr, ki ezeket az öröktől fogva ismert dolgokat megcselekszi.
[Csel. 15.19] Ezért úgy ítélem én, hogy nem kell zaklatni azokat, akik a nemzetek közül térnek meg az Istenhez, hanem levelet kell írni nekik,
[Csel. 15.20] hogy tartózkodjanak a bálványoknak, a paráznaságnak, a fulladt állatnak és a vérnek tisztátalanságától.
[Csel. 15.21] Mózesnek tudniillik az ősi nemzedékek óta városonként megvannak a maga hirdetői, amennyiben a zsinagógákban minden szombaton felolvassák."
[Csel. 15.22] Ekkor az apostolok és a vének az egész eklézsiával együtt úgy vélték jónak, hogy Pállal és Barnabással válogatott férfiakat küldjenek Antióhiába, mégpedig Júdást, akit Barsabásnak hívnak, és Szilást, kik a testvérek között vezető férfiak voltak.
[Csel. 15.23] Ezt az írást küldték velük: "Az apostolok és a vének, testvérek a testvéreknek, kik Antióhiában, Szíriában és Kilikiában a nemzetek közül valók. Örvendjetek!
[Csel. 15.24] Miután meghallottuk, hogy közülünk némelyek beszédükkel nyugtalanná tettek titeket, s megterhelték a lelketeket, holott mi nekik parancsot nem adtunk,
[Csel. 15.25] egy indulattal lévén, úgy láttuk jónak, hogy a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal együtt,
[Csel. 15.26] kik lelküket adták oda a mi Urunknak, a Krisztus Jézusnak nevéért, válogatott férfiakat küldjünk hozzátok.
[Csel. 15.27] Így küldtük el Júdást és Szilást, akik szóval maguk ugyanazt fogják közölni.
[Csel. 15.28] Jónak véltük ugyanis, a Szent Szellem és mi, hogy semmivel többel ne terheljünk meg titeket a szükségesen kívül, azon kívül,
[Csel. 15.29] hogy tartózkodjatok a bálványoktól, vértől, megfulladt állatoktól és paráznaságtól. Ha ezektől magatokat megőrzitek, jól lesz dolgotok. Egészséget kívánunk."
[Csel. 15.30] Ezután elbocsátották őket, ők meg lementek Antióhiába, ott összegyűjtötték a sokaságot és átadták a levelet.
[Csel. 15.31] Amikor az összegyűltek, azt elolvasták, megörültek a bátorításnak.
[Csel. 15.32] Júdás és Szilás is, kik maguk is próféták voltak, sok szóval buzdították a testvéreket és megszilárdították őket.
[Csel. 15.33] Miután egy időt ott töltöttek, a testvérektől békességgel elváltak, hogy visszatérjenek azokhoz, akik őket elküldötték.
[Csel. 15.34] De Szilás jónak látta, hogy megvárja őket. 
[Csel. 15.35] Pál és Barnabás azonban Antióhiában időztek még, és sok más társukkal együtt tanították az Úrnak igéjét és hirdették örömüzenetét.
[Csel. 15.36] Bizonyos napok eltelte után Pál így szólt Barnabáshoz: "Térjünk most vissza és látogassuk meg a testvéreket minden városban, amelyekben az Úr szavát hirdettük,lássuk, hogyan vannak."
[Csel. 15.37] Barnabásnak az volt a szándéka, hogy magukkal vigyék Jánost is, kinek Márk volt a mellékneve.
[Csel. 15.38] Pál azonban nem tartotta méltányosnak, hogy azt, aki Pamfiliától fogva elhagyta őket és nem ment velük együtt a munkára, magukkal vigyék.
[Csel. 15.39] Ámde emiatt akkora ingerültség támadt, hogy elváltak egymástól, és Barnabás, Márkot magához vévén, Ciprusba hajózott.
[Csel. 15.40] Pál ellenben Szilást választotta maga mellé. Miután a testvérek az Úr kegyelmére bízták őt, elutazott.
[Csel. 15.41] Bejárta azután Szíriát és Ciliciát, miközben az eklézsiát szilárdítgatta.
16. RÉSZ
[Csel. 16.1] Eljutottak Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, hívő zsidó asszonynak, de hellén apának fia,
[Csel. 16.2] ki mellett jó bizonyságot tettek a Lisztrában és Ikóniumban élő testvérek.
[Csel. 16.3] Pál azt akarta, hogy Timóteus vele utazzék el, fogta hát és körülmetélte őt a zsidók miatt, kik azokon a helyeken laktak. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy hellén volt az apja.
[Csel. 16.4] Amikor átutaztak a városokon, átadták nekik, hogy megőrizzék azokat a rendelkezéseket, melyeket a Jeruzsálembeli apostolok és vének határozatként kimondottak.
[Csel. 16.5] Az eklézsiák eközben napról-napra szilárdultak a hitben és gyarapodtak számban.
[Csel. 16.6] Azután Frígiát és a Galata vidékét járták be, minthogy a Szent Szellem eltiltotta őket attól, hogy Ázsiában szólják az igét.
[Csel. 16.7] Elmentek Mizia mellett, és megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézusnak szelleme nem engedte őket.
[Csel. 16.8] Így Mizia mellett elmenvén, Troászba szálltak alá.
[Csel. 16.9] Itt Pál az éjszakában látomást látott: egy macedón férfi állott előtte és kérlelte őt: "Jöjj át Macedóniába és segíts rajtunk."
[Csel. 16.10] Mihelyt a látomást látta, tüstént azon voltunk, hogy Macedóniába induljunk, mert úgy következtettünk, hogy az Isten arra hívott minket, hogy a macedónoknakszóljuk az örömüzenetet.
[Csel. 16.11] Troászból hajón egyenesen Szamotrákiába siettünk, a következő napon Neápoliszba,
[Csel. 16.12] onnan Filippibe, mely a macedóniai táj első városa, római kolónia. Bizonyos időt ebben a városban töltöttünk.
[Csel. 16.13] Szombatnapon kimentünk a városon kívül egy folyó mellé, ahol – úgy gondoltuk – imádkozás lesz. Leültünk és beszélgettünk az összegyűlt asszonyokkal.
[Csel. 16.14] Az egyik asszony, Lídia nevű, ki Tiatírából való bíborárus és istenfélő volt, hallgatott ránk. Ennek Isten megnyitotta szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál beszél.
[Csel. 16.15] Mihelyt azután ő és a háza bemerítkezett, kérlelni kezdett minket: "Ha úgy ítéltek, hogy én hű vagyok az Úrhoz, jöjjetek be házamba és maradjatok nálam."Erőszakkal is kényszerített minket.
[Csel. 16.16] De történt, hogy amikor éppen az imádkozásra mentünk, egy fiatal rabszolgálóval találkoztunk, akiben jós szellem volt, ki jósolgatásával nagy nyereséget szerzett gazdáinak.
[Csel. 16.17] Ez követte Pált és minket, és azt kiáltozta: "Ezek az emberek a legmagasabb Istennek rabszolgái és nektek a menekülés útját hirdetik."
[Csel. 16.18] Sok napon át tette ezt, végre Pál, mivel ránehezedett a dolog, megfordult és ezt mondta a szellemnek: "A Krisztus Jézus nevével megparancsolom neked, hogy menj ki belőle!" Az abban az órában ki is ment.
[Csel. 16.19] Mikor azonban a lány urai meglátták, hogy remélt nyereségük elveszett, megragadták Pált és Szilást és az elöljárók elé a piacra vonszolták őket.
[Csel. 16.20] Miután katonai parancsnokok elé állították őket, így szóltak: "Ezek az emberek fellázítják városunkat. Zsidó létükre
[Csel. 16.21] olyan erkölcsöket hirdetnek, melyeket nekünk, rómaiaknak sem elfogadnunk, sem megtennünk nem szabad."
[Csel. 16.22] Ellenük fordult a tömeg is. A parancsnokok erre letépették ruháikat, s megparancsolták, hogy botozzák meg őket.
[Csel. 16.23] Miután sok vesszőcsapást mértek rájuk, börtönbe vetették őket s megparancsolták a foglárnak, hogy biztos őrizet alatt tartsa őket.
[Csel. 16.24] A porkoláb a parancs vétele után a belső tömlöcbe vetette őket és a lábukat biztonság végett kalodába zárta. 
[Csel. 16.25] Éjféltájban Pál és Szilás imádkoztak, és énekkel magasztalták Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.
[Csel. 16.26] Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a tömlöc alapjai is megrendültek, tüstént kinyíltak az összes ajtók és mindnyájuk bilincsei lehullottak.
[Csel. 16.27] A tömlöctartó, ahogy álmából felriadt s meglátta, hogy a tömlöc ajtajai nyitva vannak, kardot rántott és el akarta magát pusztítani, mert azt hitte, hogy a foglyok elmenekültek.
[Csel. 16.28] Pál azonban hangosan rákiáltott: "Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindnyájan itt vagyunk."
[Csel. 16.29] Az erre világosságot kért és beugrott. Reszketve borult Pál és Szilás elé,
[Csel. 16.30] majd kivezette őket és így szólott: "Uraim, mit kell tennem, hogy megmeneküljek?"
[Csel. 16.31] "Higgy az Úrban, Jézusban – felelték azok – s megmenekülsz te is, a házad is."
[Csel. 16.32] Azután az Isten igéjét szólták mindazoknak, akik a házában voltak.
[Csel. 16.33] A porkoláb azután az éjszakának még abban az órájában magához fogadta őket, és sebeiket kimosta. Nyomban be is merítkeztek, ő is, az övéi is mindannyian.
[Csel. 16.34] Majd felvezette őket házába, asztalt tett eléjük és egész házával ujjongott, hogy Istenben hívővé lehetett.
[Csel. 16.35] Mikor kinappalodott, a katonai parancsnokok ily üzenettel küldötték oda a poroszlókat: "Bocsásd el azokat az embereket!"
[Csel. 16.36] A tömlöctartó közölte e szavakat Pállal: "A katonai parancsnokok ideüzentek, hogy el kell titeket bocsátani. Most hát induljatok el, utazzatok el békességgel!"
[Csel. 16.37] De Pál így szólott hozzájuk: "Elítéletlenül nyilvánosan megverettek minket, s noha római polgárok vagyunk, tömlöcbe vetettek, most pedig titkon űznek ki bennünket. Ez így nem megy. Jöjjenek el maguk a parancsnokok és vezessenek ki bennünket!"
[Csel. 16.38] A poroszlók hírül vitték a parancsnokoknak e szavakat. Mikor azok meghallották, megijedtek amiatt, hogy rómaiak.
[Csel. 16.39] Elmentek hát és szívükre beszéltek, majd kivezették, és kérlelni kezdték őket, hogy távozzanak el a városból.
[Csel. 16.40] Erre kimentek a tömlöcből és bementek Lídiához. Ahogy meglátták a testvéreket, bátorították őket. Azután eltávoztak a városból.
17. RÉSZ
[Csel. 17.1] Ezután átutaztak Amfipoliszon és Apollónián, és eljutottak Tesszalonikába, ahol a zsidóknak zsinagógájuk volt.
[Csel. 17.2] Pál szokása szerint bement hozzájuk és három szombaton át boncolgatta előttük az írásokat,
[Csel. 17.3] megnyitotta azok értelmét és kimutatta, hogy a Krisztusnak szenvednie kellett és a halottak közül feltámadnia és hogy ez Jézus, a Krisztus, akit – szólt – én hirdetek nektek.
[Csel. 17.4] Közülük némelyek hitelt adtak nekik és Isten Pálnak, és Szilásnak juttatta őket, úgyszintén az istenfélő hellének közül is nagy sokaságot, valamint a város első asszonyai közül nem keveset.
[Csel. 17.5] Erre a zsidókat irigység szállta meg, magukhoz vettek a piacról néhány rossz embert, csődületet támasztottak és fellázították a várost. Majd odaálltak Jázon háza elé, és azon voltak, hogy az apostolokat a népgyűlés elé vigyék.
[Csel. 17.6] Mivel azonban nem találták őket, Jázont és néhány testvért hurcoltak a városnagyok elé, miközben ezt kiáltozták: "Ezek azok, akik a föld lakóit felzendítik, itt is megjelentek
[Csel. 17.7] és Jázon fogadta be őket. Mindannyiuknak a tettei sértik a császár rendeleteit, amellett más királyt hirdetnek, Jézust."
[Csel. 17.8] Fellázították a tömeget és a városnagyokat, kik már hallottak ezekről a dolgokról.
[Csel. 17.9] Amikor azonban elég biztosítékot kaptak Jázontól és a többiektől, elbocsátották őket.
[Csel. 17.10] A testvérek pedig azonnal, még azon az éjjelen útnak indították Pált és Szilást Béreába. Amikor odaérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.
[Csel. 17.11] A béreabeliek nemesebbek voltak a tesszalonikabelieknél: teljes készséggel fogadták az igét, és naponként megvizsgálták az írásokat, hogy azoknak megfelelnek-e ezek a dolgok.
[Csel. 17.12] Sokan hittek is közülük, még az előkelő hellén asszonyok és férfiak közül sem kevesen.
[Csel. 17.13] Mikor azonban a Tesszalonikából való zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdette az Istennek igéjét, odamentek, hogy ott is megingassák és fellázítsák a tömeget.
[Csel. 17.14] Akkor azonban a testvérek Pált azonnal útnak indították, hogy utazzék el egész a tengerpartig, Szilás és Timóteus ellenben hátra maradtak.
[Csel. 17.15] Akik Pált elkísérték, elvezették őt egészen Athénig és miután Szilás és Timóteus felől parancsot kaptak tőle, hogy a leggyorsabban menjenek hozzá, elutaztak.
[Csel. 17.16] Míg Pál Athénben várta őket, erős izgalomba jutott szelleme, amikor észrevette, hogy bálványképekkel van teli az egész város.
[Csel. 17.17] Értekezett a zsinagógában a zsidókkal és istenfélőkkel, és a piacon is mindennap olyanokkal, akiket éppen ott talált.
[Csel. 17.18] Az epikureista és sztoikus filozófusok közül némelyek azonban összacsaptak vele." – Mit akar mondani ez a fecsegő?" – kérdezték némelyek, mások meg azt mondták: "Úgy látszik, mintha idegen isteneket hirdetne." Mert Jézusról és a feltámadásról szóló örömüzenetet hirdette.
[Csel. 17.19] Megragadták hát és elvitték az Areopágoszra." – Megtudhatjuk, miben áll ez az új, tőled hirdetett tudomány?" Kérdezték.
[Csel. 17.20] "Mert néhány idegenszerű dologgal tömöd a fülünket. Tudni akarjuk, mi akar ez lenni."
[Csel. 17.21] Az athéniek és az ott vendégként időző jövevények ugyanis semmi másra nem értek rá, csak arra, hogy valami újdonságot szóljanak vagy halljanak.
[Csel. 17.22] Pál erre kiállott az Areopágosz közepére és szólni kezdett: "Athéni férfiak! A vallásosságban mindenképp igen buzgónak láttalak titeket. Mikor ugyanis bejártam s újra meg újra megnéztem
[Csel. 17.23] istentiszteleti tárgyaitokat, egy oltárt is találtam ezzel a felirattal: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit ti tudatlanul tiszteltek, azt hirdetem én nektek.
[Csel. 17.24] Az az Isten, aki a világot és mindazt, ami benne van, alkotta, mennynek és földnek ura lévén, nem lakhatik kézzel épített templomokban,
[Csel. 17.25] sem emberi kéz nem gondozhatja őt, mintha valamit nélkülözne, hiszen ő maga ad mindeneknek életet, leheletet és mindent.
[Csel. 17.26] Ő úgy intézte, hogy az egy eredettől támadó emberek összes leszármazottjai a föld egész színét benépesítsék, miután az időpontokat és lakóhelyeket is elhatárolta számukra,
[Csel. 17.27] hogy az Istent megkeressék, hogy hátha kitapogathatnák és megtalálhatnák őt, hiszen egyikünktől sincs messze az Isten. 
[Csel. 17.28] Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk, mint ahogy a közületek való költők közül is némelyek mondották: Az ő leszármazottjai vagyunk.
[Csel. 17.29] Isten leszármazottjai lévén tartozunk azt gondolni, hogy ami isteni, az aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, emberi művészet, vagy szenvedély alkotta faragványhoz nem lehet hasonló.
[Csel. 17.30] Az értelmetlenségben eltöltött időket tehát elnézve most azt parancsolja az Isten az embereknek, hogy mindenütt mindannyian térjenek új felismerésre,
[Csel. 17.31] amennyiben már egy napot is kitűzött, melyen igazságosan meg fogja ítélni a föld lakóit egy ember által, akit erre külön kiválasztott. Arra pedig, hogy hinni tudjatok benne, azzal nyújtott lehetőséget mindeneknek, hogy őt a halottak közül feltámasztotta."
[Csel. 17.32] Ám ahogy a halottak feltámasztásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak, mások meg így szóltak: "Efelől majd még egyszer meghallgatunk téged."
[Csel. 17.33] Így hát Pál eltávozott közülük.
[Csel. 17.34] Egyes férfiak mégis csatlakoztak hozzá és hittek. Ezek közül való az areopágita Dénes, egy Damarisz nevű asszony és velük mások.
18. RÉSZ
[Csel. 18.1] Ezek után Pál eltávozott Athénből és Korintusba ment.
[Csel. 18.2] Ott talált egy pontuszi származású, Akvila nevű zsidót, ki feleségével Priszcillával csak nemrég jött el Itáliából Klaudiusz rendeletének következtében, mely szerint a zsidóknak el kellett hagyniuk Rómát. Pál hozzájuk ment
[Csel. 18.3] és mivel ugyanolyan ipart űzött, náluk maradt. Sátorkészítés volt ugyanis a mesterségük.
[Csel. 18.4] Minden szombaton értekezett a zsinagógában, zsidókat is, helléneket is meggyőzni igyekezett. 
[Csel. 18.5] Mikor azonban Macedóniából Szilás is, Timóteus is alájöttek, Pál az igétől szorongattatva erősen bizonygatta a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.
[Csel. 18.6] Mikor azonban azok ellenszegültek és káromoltak, kirázta ruháit s így szólt hozzájuk: "Véretek szálljon a fejetekre, én tőletek tisztán megyek el és mostantól fogva a nemzeteknél leszek."
[Csel. 18.7] Át is ment onnan egy bizonyos Ticiusz Jusztusz nevű istenfélő embernek a házába, kinek a háza a zsinagógával szomszédos volt.
[Csel. 18.8] Kriszpusz pedig, a zsinagógafő, egész házával együtt hitt az Úrban, a korintusiak közül is sokan hallgatták őt és hittek, majd bemerítkeztek.
[Csel. 18.9] Az Úr pedig éjjel látomásban azt mondotta Pálnak: "Ne félj, hanem szólj, ne hallgass,
[Csel. 18.10] mert veled vagyok, és senki sem fog gonosz ártással rád támadni. Hiszen nagy népem van ebben a városban."
[Csel. 18.11] Ott is maradt egy évig és hat hónapig s tanította közöttük az Istennek igéjét.
[Csel. 18.12] Mikor azonban Gallió volt Ahája helytartója, a zsidók egy indulattal Pálnak estek és az ítélőszék elé hurcolták.
[Csel. 18.13] Azt mondták: "Ez törvénytelen istentiszteletre lázítja az embereket."
[Csel. 18.14] Mikor Pál a száját kinyitni készült, Gallió így szólt a zsidókhoz: "Ha valami hamiskodás vagy rossz csíny forogna szóban, óh zsidók, valami ésszerű ügyben elviselnélek titeket,
[Csel. 18.15] de ha szóbeszéd, nevek, s a ti törvényetek a vitának a tárgya, magatok nézzetek utána. Ezekben nem akarok bíró lenni."
[Csel. 18.16] Azzal elűzte őket az ítélőszék elől.
[Csel. 18.17] Ekkor mindannyian rátámadtak Szósztenésre, a zsinagógafőre, és mialatt verték az ítélőszék előtt, Gallió mit sem törődött velük.
[Csel. 18.18] Pál azután még meglehetősen sok ideig maradt náluk, majd búcsút vévén a testvérektől, elhajózott Szíriába, vele együtt mentek Priszcilla és Akvila is, miután ez Kenkreában megnyíratta a fejét, ugyanis fogadalma volt.
[Csel. 18.19] Mikor elérkeztek Efézusba, ott hátrahagyta őket. Efézusban Pál bement a zsinagógába s ott értekezett a zsidókkal.
[Csel. 18.20] Mikor arra kérték, hogy maradjon több ideig, nem intett igent,
[Csel. 18.21] hanem ily szóval búcsúzott: "Ha Isten úgy akarja, visszatérek hozzátok újra." Azután elvitorlázott Efézusból.
[Csel. 18.22] Innen lement Cézáreába, ott kiszállt és miután az eklézsiát köszöntötte, lement Antióhiába.
[Csel. 18.23] Bizonyos időt ott töltvén, elutazott onnan. Majd sorjában végigjárta a galata földet és Frígiát, szilárdítgatta a tanítványokat mind.
[Csel. 18.24] Ezalatt egy bizonyos Apollós nevű alexandriai származású zsidó, szónoki képzettségű férfi, ki az írásokban is jártas volt, Efézusba érkezett.
[Csel. 18.25] Ez, miután korábban oktatást kapott már az Úr útját illetően, most a szellem tüzétől égve szólta s tanította pontosan Jézus dolgait, de csak a János bemerítését ismerte.
[Csel. 18.26] Nagy bátorsággal kezdett szólni a zsinagógában. Priszcilla és Akvila, miután meghallgatták, magukhoz vették őt, s pontosabban kifejtették előtte az Isten útját.
[Csel. 18.27] Később Ahájába akart átmenni, a testvérek buzdították és írtak az ottani tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor odaérkezett, nagy segítségére volt azoknak, akik kegyelem által hívőkké lettek.
[Csel. 18.28] Mert a nyilvánosság előtt erőteljesen cáfolta a zsidókat s az írásokból kimutatta, hogy Jézus a Krisztus.
19. RÉSZ
[Csel. 19.1] Mialatt Apollós Korintusban volt, Pál a felső vidékeket járta be. Azután történt, hogy Efézusba ment és ott néhány tanítványra talált,
[Csel. 19.2] akiktől megkérdezte: "Vajon amikor hívőkké lettetek, kaptatok-e Szent Szellemet?" "De még csak nem is hallottuk, hogy Szent Szellem volna" – felelték azok,
[Csel. 19.3] mire megkérdezte: "Hát mibe merítkeztetek be?" "A János bemerítésébe" – felelték azok.
[Csel. 19.4] Pál ezt válaszolta: "János új felismerésre térített és úgy merített be. Egyidejűleg azt mondta a népnek, hogy higgyenek abban, aki ő utána jő el, tudniillik Jézusban."
[Csel. 19.5] Mikor ezt meghallották, bemerítkeztek az Úrnak, Jézusnak nevében.
[Csel. 19.6] És amikor Pál kezét rájuk tette, rájuk szállott a Szent Szellem, nyelveken beszéltek és prófétáltak.
[Csel. 19.7] Ezek a tanítványok összesen mintegy tizenketten voltak.
[Csel. 19.8] Pál azután bement a zsinagógába, ott három hónapon át bátran szólott, az Isten királyságát fejtegette és igyekezett meggyőzni őket.
[Csel. 19.9] De amikor némelyek magukat megkeményítve ellenszegültek és a sokaság előtt gonoszul szólottak az Útról, otthagyta őket és különválasztotta tőlük a tanítványokat. Ezekkel azután naponta értekezett Tiránnus iskolájában.
[Csel. 19.10] Mintegy két éven át folyt ez így, úgyhogy az Ázsiában lakók mind meghallották az Úrnak szavát, zsidók is, hellének is.
[Csel. 19.11] Az Isten Pál kezén át hatalmának nem mindennapi jeleit is adta,
[Csel. 19.12] úgyhogy az elerőtlenültek Pál testéről a keszkenőket és a kötényeket is elvitték, mire elhagyták őket a betegségek, a rossz szellemek is kimentek belőlük. 
[Csel. 19.13] Még a szerte csatangoló zsidó ördögűzök közül is némelyek elkezdték az Úrnak, Jézusnak a nevét megnevezni azok fölött, akikben rossz szellemek voltak." – Arra a Jézusra kényszerítlek titeket – mondták -, akit Pál hirdet."
[Csel. 19.14] Szkévász zsidó főpapnak hét fia cselekedett így.
[Csel. 19.15] A rossz szellem azonban ezt felelte nekik: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de hát ti kik vagytok?"
[Csel. 19.16] Erre az az ember, akiben a rossz szellem volt, nekiugrott, s miután mindkettőn úrrá lett, erőszakoskodni kezdett rajtuk, úgyhogy meztelenül és megsebesítve menekültek ki abból a házból.
[Csel. 19.17] Ezt azután megtudta minden zsidó és hellén, aki Efézusban lakott, és félelem szállta meg mindnyájukat és magasztalták az Úrnak, Jézusnak nevét.
[Csel. 19.18] Azok közül, akik hívőkké lettek, sokan eljöttek, vallomást tettek és számot adtak cselekedeteikről.
[Csel. 19.19] Azok közül, akik varázslásokkal foglalkoztak, tekintélyes számú ember összehordta a könyveket, és mindenkinek szeme láttára elégette. Megszámolták értéküket s azt ötvenezer ezüstpénznek találták.
[Csel. 19.20] Így az Úr feljebbvalóságának mértékében növekedett és erősödött az ige.
[Csel. 19.21] Mikor mindezek elvégződtek, Pál szellemben határozva kitűzte maga elé, hogy Macedóniának és Ahájának bejárása után Jeruzsálembe utazik. Azt mondta: "Azután, hogy oda eljutottam, Rómát is meg kell látnom."
[Csel. 19.22] Miután azok közül, akik neki szolgáltak, kettőt, Timóteust és Erasztust Macedóniába elküldötte, ő maga egy ideig még Ázsiában késlekedett.
[Csel. 19.23] Az idő tájt nem csekély kavarodás támadt az Út körül.
[Csel. 19.24] Egy bizonyos Demeter nevű ezüstötvös, ki ezüstből Artemisz-templomokat csinált, és ezzel az ötvösöknek nem csekély keresetet szerzett,
[Csel. 19.25] egybegyűjtötte ezeket az ötvösöket és a hasonló szakmájú iparosokat, és így szólt: "Férfiak, ti tudjátok, hogy boldogulásunk ettől a keresettől függ.
[Csel. 19.26] Láthatjátok is, hallhatjátok is, hogy nemcsak Efézusban, hanem majdnem egész Ázsiában is az a Pál rábeszélésével jókora tömeget hangolt át, azzal az állításával, hogy nem istenek azok, melyek kézzel készülnek.
[Csel. 19.27] De nemcsak az a veszély fenyeget, hogy mesterségünk tönkremegy, hanem a nagy istennőnek, Artemisznek a szentélyét semmibe sem fogják venni, sőt az ő fenséges tekintélyét is leronthatják, melyet félve tisztelnek egész Ázsia és a föld lakói."
[Csel. 19.28] Mikor ezt hallották, megteltek indulattal s kiáltozni kezdték: "Nagy az efézusi Artemisz!"
[Csel. 19.29] Az egész városra kiterjedt a zavargás, a sokaság egy indulattal a színházba rohant és magával hurcolta a macedóni Gájuszt és Arisztárhuszt, Pál utazó társait.
[Csel. 19.30] Pál be akart menni a népgyűlésbe, de a tanítványok nem engedték.
[Csel. 19.31] Sőt egyes ázsiai főpapok, kik barátai voltak, hozzá küldtek és kérlelték, hogy ne menjen el a színházba.
[Csel. 19.32] Ott ezalatt ki ezt, ki azt kiáltotta, mert az eklézsia fel volt zavarva, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze.
[Csel. 19.33] A tömeg figyelme Alexandroszra irányult, akit a zsidók előre toltak. Alexandrosz a kezével csendre intett és igazolni akarta magát a népgyűlés előtt.
[Csel. 19.34] De amikor felismerték, hogy zsidó, mindnyájukból egy kiáltás tört elő s mintegy két óra hosszat kiáltoztak: "Nagy az efézusi Artemisz!"
[Csel. 19.35] Csak a jegyző csendesítette le a tömeget, ki így szólt: "Efézusi férfiak, ugyan ki az az ember, aki nem tudná, hogy az efézusiak városa a nagy Artemisznek és az égből leesett szobornak templomőre?
[Csel. 19.36] Mivel pedig ezeknek ellentmondani nem lehet, szükséges, hogy lecsendesedjetek, és semmi elhamarkodottságot el ne kövessetek.
[Csel. 19.37] Ide vezettétek ezeket a férfiakat, kik sem nem templomfosztogatók, sem istennőnket nem káromolták.
[Csel. 19.38] Ha Demeternek és a vele tartó ötvösöknek valaki ellen keresetük van, vannak törvénynapok, vannak helytartók, emeljenek panaszt egymás ellen.
[Csel. 19.39] Ha pedig még további követelésetek van, a törvényes eklézsián elintézhető.
[Csel. 19.40] De az a veszély is fenyeget minket, hogy a mai napért lázadással vádolhatnak meg bennünket, mert semmi okot nem tudunk felmutatni, amivel ezt a csoportosulást megmagyarázhatjuk." Ezeket mondván, szétküldötte az eklézsiát.
20. RÉSZ
[Csel. 20.1] A zavargás megszűnése után Pál magához hívatta a tanítványokat, s miután bátorította és köszöntötte őket, elutazott, hogy Macedóniába távozzék.
[Csel. 20.2] Miután bejárta azokat a tájakat s hosszú beszéddel bátorította a tanítványokat, Hellászba érkezett s
[Csel. 20.3] ott három hónapot töltött. Majd, amikor Szíriába akart hajózni, s a zsidók alattomos szándékát látta ébredni maga ellen, az a vélemény alakult ki benne, hogy Macedónián át kell visszatérnie.
[Csel. 20.4] Kíséretében voltak Pirrusz fia, a béreai Szópátén, a tesszalonikai Arisztárhus és Szekundusz, a derbei Gájusz és Timóteus, azután az ázsiai Tihikusz és Trofimusz.
[Csel. 20.5] Ezek előre mentek és Troászban vártak meg minket.
[Csel. 20.6] Mi pedig Filippiből a kovásztalan kenyerek ideje után hajón indultunk el és öt nap alatt jutottunk el hozzájuk Troászba, ahol hét napig időztünk.
[Csel. 20.7] Mikor a hét első napján a kenyér megtörésére összegyűltünk, Pál fejtegette nekik az írást, és mivel másnap el akart utazni, éjfélig nyújtotta a beszédet.
[Csel. 20.8] Tekintélyes számú fáklya égett a felsőházban, ahol együtt voltunk.
[Csel. 20.9] Mikor Pál beszéde megnyúlt, egy Eutihusz nevű ifjú, ki az ablaknál ült és mély álomba merült, az álomtól elnyomva, a harmadik emeletről leesett és holtan szedték fel.
[Csel. 20.10] Pál azonban lement, ráborult, átölelte s azt mondta: "Ne üssetek lármát, hiszen benne van a lelke."
[Csel. 20.11] Azután felment, megtörte a kenyeret, megkóstolta és még jó sok ideig, egész pirkadásig társalgott velük, azután útnak indult.
[Csel. 20.12] A fiút pedig élve felvezették és a gyülekezet nem kis mértékben vigasztalódott meg.
[Csel. 20.13] Mi azután előrementünk a hajóra és tengeren mentünk Asszoszba, ott készültünk felvenni Pált, így rendelkezett ugyanis, mert gyalogolni akart.
[Csel. 20.14] Amint Asszoszban összetalálkoztunk, felvettük őt, és Mitilénébe mentünk.
[Csel. 20.15] Onnan elhajóztunk s a következő napon Kiosz magasságába jutottunk, másnap Számosz mellett hajóztunk el, (Trogülionban megszálltunk) az arra következőn pedig Milétuszba értünk.
[Csel. 20.16] Pál ugyanis úgy döntött, hogy Efézus mellett csak elhajózunk, hogy ne vesztegesse Ázsiában az időt. Mert sietett, hogy ha teheti, pünkösd napján Jeruzsálemben legyen.
[Csel. 20.17] Miletuszból azonban átküldött Efézusba és áthívatta az eklézsia véneit.
[Csel. 20.18] Mikor azok nála megjelentek, így szólt hozzájuk: "Ti tudjátok, hogy az első naptól kezdve, melyen Ázsiába léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek,
[Csel. 20.19] hogy voltam az Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája, könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos szándékai szereztek nekem.
[Csel. 20.20] Ti tudjátok, hogy mennyire nem hallgattam el semmit abból, amit hasznos volt tudatnom veletek. Nem vonakodtam titeket nyilvánosan és házanként tanítani,
[Csel. 20.21] sürgetően bizonyságot téve zsidóknak is, helléneknek is, hogy az Isten új felismerésére kell térnünk és Urunkban, Jézusban hinnünk.
[Csel. 20.22] És lám, most a szellemtől megkötözve Jeruzsálembe utazom, és nem tudom, hogy ott mik fognak történni velem.
[Csel. 20.23] Mégis a Szent Szellem városonként erős bizonyságot tesz nekem, azt mondja, hogy bilincs és szorongattatások várnak rám.
[Csel. 20.24] Én azonban semmi értéket nem tulajdonítok a lelkemnek, csakhogy futásomat befejezhessem, és azt a szolgálatot bevégezhessem, melyet Uramtól, Jézustól kaptam, hogy Isten kegyelmének örömhíréről határozott bizonyságot tegyek.
[Csel. 20.25] Most lám tudom, hogy sem ti, sem senki azok közül, akik között a királyságot hirdetve jártam, többé nem fogjátok látni orcámat.
[Csel. 20.25] Ezért a mai napon tanúságot teszek nektek arról, hogy mindenkinek vérétől tiszta vagyok.
[Csel. 20.27] Én nem vonakodtam az Isten teljes szándékát hirdetni nektek.
[Csel. 20.28] Ügyeljetek hát magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem felügyelőkké tett titeket, hogy terelgessétek az Isten eklézsiáját, melyet tulajdon vére árán tartott meg magának.
[Csel. 20.29] Én tudom, hogy elmenetelem után ragadozó farkasok fognak közétek betörni, kik nem kímélik majd a nyájat.
[Csel. 20.30] S közületek magatok közül is olyan férfiak fognak előállani, kik fonák dolgokat hirdetnek, hogy a tanítványokat elvonják maguk után.
[Csel. 20.31] Azért legyetek éberek és emlékezzetek meg arról, hogy én három éven át sem éjjel, sem nappal meg nem szűntem közületek minden egyest könnyhullatással inteni.
[Csel. 20.32] Most pedig az Úrra bízlak titeket s az ő kegyelmének szavára, melynek hatalma van arra, hogy építsen titeket és arra, hogy az összes megszenteltek között örökrészt adjon nektek. 
[Csel. 20.33] Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháit meg nem kívántam.
[Csel. 20.34] Ti magatok tudjátok, hogy a magam szükségleteiért és a velem lévőkért ezek a kezek dolgoztak.
[Csel. 20.35] Mindenben megmutattam nektek, hogy ilyen fáradozással kell az elerőtlenülteknek segítségére menni s emlékeztetni az Úrnak, Jézusnak beszédeire, hogy ő azt mondta, hogy boldogítóbb dolog, ha adunk, mintha kapunk."
[Csel. 20.36] Mikor mindezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borult és imádkozott.
[Csel. 20.37] Sok-sok sírás után mindannyian nyakába borultak Pálnak s összecsókolgatták őt,
[Csel. 20.38] különösen fájlalva azt a szavát, mellyel azt mondotta, hogy az arcát többé nem fogják látni. Azután kikísérték őt a hajóhoz.
21. RÉSZ
[Csel. 21.1] Amikor tőlük elváltunk és tengerre szálltunk, egyenes irányba sietve Kószba mentünk, a következő napon Róduszba, onnan Patarába.
[Csel. 21.2] Miután találtunk egy hajót, mely Föníciába volt átkelőben, abba beszálltunk és tengerre keltünk.
[Csel. 21.3] Mikor Ciprus feltűnt a láthatáron, azt balkézre elhagytuk, és Szíriába hajóztunk. Lementünk Tíruszba, mert odavitte a hajó a rakományát.
[Csel. 21.4] Miután tanítványokra leltünk, hét napig ott maradtunk. Ezek a tanítványok azt mondták a Szellemen át Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
[Csel. 21.5] Mikor azonban a hét nap végére jutottunk, mégis elindultunk és elutaztunk. Azok feleségükkel, gyermekeikkel együtt mind kikísértek bennünket a városon kívül. A parton térdre borultunk és imádkoztunk,
[Csel. 21.6] azután elbúcsúztunk egymástól, mi beszálltunk a hajóba, ők otthonukba tértek vissza.
[Csel. 21.7] Miután a hajózásnak végére jutottunk, Tíruszból Ptolemaiszba érkeztünk, ott köszöntöttük a testvéreket és egy napig náluk maradtunk.
[Csel. 21.8] A következő napon elindultunk és Cézáreába mentünk, hol Fülöp evangélista házában szálltunk meg, ki a hét közül való volt, és nála maradtunk.
[Csel. 21.9] Volt neki négy hajadon leánya, akik prófétáltak.
[Csel. 21.10] Több napig ott időztünk. Ezalatt lejött Júdeából egy Agábusz nevű próféta,
[Csel. 21.11] ki felkeresett minket, felvette Pál övét, azzal összekötözte saját lábát és kezét és így szólott: "Azt mondja a Szent Szellem: Azt a férfit, akié ez az öv, így fogják a zsidók megkötözni, azután átadják a nemzetek kezébe."
[Csel. 21.12] Mihelyt ezt meghallottuk, kérlelgettük mi is, a helybeliek is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
[Csel. 21.13] Akkor Pál így felelt: "Miért teszitek ezt ? Miért sírtok és töritek össze a szívemet. Hiszen én nemcsak arra vagyok kész, hogy megkötözzenek Jeruzsálemben, hanem arra is, hogy meghaljak az Úrnak, Jézusnak nevéért."
[Csel. 21.14] Miután nem győzhettük meg, lecsillapodtunk, és azt mondtuk: "Az Úr akarata történjék."
[Csel. 21.15] E napok után felkészültünk és felmentünk Jeruzsálembe.
[Csel. 21.16] Velünk jöttek egyesek a Cézáreából való tanítványok közül is, azok egy bizonyos ciprusi Mnázonhoz vezettek bennünket, ki kezdettől fogva tanítvány volt, nála szállást kaptunk.
[Csel. 21.17] Ahogy Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadtak a testvérek.
[Csel. 21.18] A következő napon Pál velünk együtt elment Jakabhoz. Megjelentek a vének is mind.
[Csel. 21.19] Pál, miután köszöntötte őket, esetről esetre eléjük tárta, hogy mit tett Isten az ő szolgálatán keresztül a nemzetek között.
[Csel. 21.20] Azok, mikor hallották, dicsőítették az Istent, és azt mondták neki: "Látod testvérem, hány tízezer hívő van már a zsidók között, és valamennyi buzgón megőrzi a törvényt.
[Csel. 21.21] Felőled azonban az a beszéd hangzik, hogy mindazokat a zsidókat, akik a nemzetek között élnek, Mózestől való elpártolásra tanítod, hogy azt mondod, hogy ne metéljék körül gyermekeiket, és ne járjanak az átöröklött szokások szerint.
[Csel. 21.22] Hogy áll hát a dolog? Mindenesetre meg fogják hallani, hogy idejöttél.
[Csel. 21.23] Tedd meg azért, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat vettek magukra.
[Csel. 21.24] Vedd ezeket magadhoz és fogj velük együtt szent tisztuláshoz. Fizess be értük, hogy lenyírathassák, a hajukat és akkor mindenki látni fogja, hogy semmi sem igazabból, amit felőled hangoztatnak, ellenkezőleg, magad is úgy élsz, hogy megőrzöd a törvényt.
[Csel. 21.25] A hívő nemzetbeliek felől pedig már levélben rendelkeztünk, és úgy határoztunk, hogy őrizkedniük kell a bálványoknak áldozottól, vértől, fulladt állattól és paráznaságtól."
[Csel. 21.26] A következő napon tehát Pál magához vette ama férfiakat, velük együtt szent tisztulás végett bement a szent helyre s kihirdettette a megtisztulás napjainak eltelését, amikor mindegyikükért megviszik a felajánlást.
[Csel. 21.27] Mikor a hét nap éppen befejezéshez közeledett, az ázsiai zsidók, akik meglátták őt a szent helyen, az egész tömeget összecsődítették. Kezüket Pálra vetették
[Csel. 21.28] és így kiáltoztak: "Izráeli férfiak segítsetek! Ez az ember, aki mindenhol mindenkit a nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít, a tetejében még helléneket is hozott be a szent helyre s megszentségtelenítette ezt a szent helyet."
[Csel. 21.29] Előzőleg ugyanis vele látták a városban az efézusi Trofimuszt, és róla gondolták, hogy Pál a szent helyre bevitte.
[Csel. 21.30] A város mindenestől megmozdult, a nép összetódult. Pált megragadták, és kifelé vonszolták a szent helyről. Tüstént bezárták a kapukat.
[Csel. 21.31] Mikor meg akarták ölni, jelentés ment fel a zászlóalj ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem zendülésben van.
[Csel. 21.32] Az abban a nyomban katonákat és századosokat vett magához és lefutott hozzájuk. A zsidók, amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál verését.
[Csel. 21.33] Akkor az ezredes közelükbe jött, letartóztatta Pált és megparancsolta, hogy két bilinccsel kötözzék meg. Majd a felől tudakozódott, hogy kicsoda és mit cselekedett.
[Csel. 21.34] A tömegben egyik ezt, a másik azt kiáltozta rá, s mivel a zűrzavar miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy a foglyot vezessék fel a kaszárnyába.
[Csel. 21.35] Mikor Pál a lépcsőkre jutott, úgy volt, hogy a tömeg erőszakossága miatt a katonáknak vinniük kellett őt.
[Csel. 21.36] Mert a tömeg nyomon követte, s ezt kiáltozta: "Pusztítsd el!"
[Csel. 21.37] Éppen be akarták vinni őt a kaszárnyába, amikor Pál megszólította az ezredest: "Szabad-e valamit kérnem tőled?" "- Te tudsz hellénül? – kérdezte az.
[Csel. 21.38] Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki egy idővel ezelőtt felzendült és négyezer szikáriust a pusztába vezetett ki?"
[Csel. 21.39] Pál így felelt: "Én tarzusi zsidó ember vagyok, Cilicia nem jelentéktelen városának vagyok polgára. Könyörgöm, engedd meg, hogy a néphez szólhassak."
[Csel. 21.40] Mikor az megengedte, Pál felállott a lépcsőre, kezével csendet intett a népnek, erre nagy hallgatás következett, ő meg héber nyelven így szólt hozzájuk:
22. RÉSZ
[Csel. 22.1] "Férfiak, testvéreim és atyák! Hallgassátok meg, halljátok meg most hozzátok intézendő védekezésemet."
[Csel. 22.2] Mikor azok meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban lecsillapodtak. Ekkor így szólott:
[Csel. 22.3] "Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tárzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem fel Gamáliel lábánál, az atyai törvény pontos betartásában, Istenért buzgó voltam, mint ahogy ti mindnyájan vagytok ma.
[Csel. 22.4] Ezt az utat halálra üldöztem, megkötöztettem, börtönbe juttattam férfiakat is, nőket is,
[Csel. 22.5] ahogy azt a főpap is tanúsíthatja és a vének egész tanácsa. Miután tőlük leveleket is kaptam a testvérekhez, Damaszkuszba utaztam, hogy onnan foglyokat hozzak Jeruzsálembe, hogy megfenyítsék őket.
[Csel. 22.6] De utazás közben, mikor már közel voltam Damaszkuszhoz, déltájban az történt velem, hogy az égből hirtelen villámló nagy fényt láttam magam körül,
[Csel. 22.7] leestem a földre és hallottam, ahogy egy hang megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl?
[Csel. 22.8] Megkérdeztem: Ki vagy Uram? Az így felelt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.
[Csel. 22.9] Azok, akik velem voltak, látták a fényt, de a velem beszélő hangot nem hallották.
[Csel. 22.10] Mit cselekedjem, Uram? – kérdeztem, mire az Úr így felelt nekem: Kelj fel, utazzál Damaszkuszba, ott majd mindenfelől tudósítanak téged, amiről ez van rendelve, hogy meg kell tenned.
[Csel. 22.11] Mivel pedig annak a fénynek a dicsőségétől a látásom elveszett, a velem levők a kezemet fogták meg és úgy mentem be Damaszkuszba.
[Csel. 22.12] Ott hozzám jött egy bizonyos Ananiás, ki a törvény szerint élő lelkiismeretes férfiú, ki mellett az összes ott lakó zsidók tanúságot tesznek,
[Csel. 22.13] mellém állott és így szólt: Saul, testvérem, tekints reám! S én abban az órában láttam őt.
[Csel. 22.14] Ekkor így szólt: Atyáinknak Istene eleve kezébe vett téged, hogy megismertesse veled akaratát és megláttassa veled azt az Igazságosat, szót hallj annak szájából
[Csel. 22.15] és te tanúja légy neki minden ember előtt, arról, amit láttál és hallottál.
[Csel. 22.16] Azért most mit habozol még? Kelj fel, merítkezzél be, mosd le vétkeidet azzal, hogy az ő nevét segítségül hívod.
[Csel. 22.17] Amikor később visszatértem Jeruzsálembe és a szent helyen imádkoztam, az történt velem, hogy önkívületbe estem,
[Csel. 22.18] és megláttam őt. Ő így szólt hozzám: Siess, eredj ki gyorsan Jeruzsálemből, minthogy nem fogadják el rólam tett tanúságtételedet.
[Csel. 22.19] Én azonban így szóltam: Uram, ők maguk tudják, hogy én zsinagógáról zsinagógára menve bebörtönöztettem és megverettem azokat, akik benned hittek,
[Csel. 22.20] meg hogy amikor tanúdnak, Istvánnak a vére kiömlött, én is egyetértően állottam ott, s én őriztem gyilkosainak köpenyét.
[Csel. 22.21] Ám ő ezt mondta nekem: Utazzál el, mert messzi nemzetekhez küldelek el téged."
[Csel. 22.22] Eddig a szóig hallgatták őt, de itt felemelték szavukat: "Veszítsd el a földről az ilyent! Mert nem való az ilyennek élnie."
[Csel. 22.23] Mikor azután azok kiáltoztak, s köpenyeiket dobálták a magosba, és a port szórták a levegőbe,
[Csel. 22.24] az ezredes megparancsolta, hogy vezessék Pált be a kaszárnyába. Majd azt mondta, hogy korbáccsal vallassák ki, hogy megtudhassa, mely okból kiáltoztak úgy rá.
[Csel. 22.25] Ám, amikor szíjakkal kifeszítették, Pál megkérdezte az ott álló századost: "Római polgárt szabad-e nektek ítélet nélkül megostoroznotok?"
[Csel. 22.26] Ahogy a százados ezt hallotta, odament az ezredeshez és hírt adott neki: "Mit szándékozol tenni? Hiszen ez az ember római!"
[Csel. 22.27] Az ezredes odament Pálhoz és megkérdezte tőle: "Mondd meg nekem, hogy római vagy-e." Ő azt felelte: "Az vagyok."
[Csel. 22.28] "Én nagy összeg pénzzel szereztem meg ezt a polgárjogot" – mondta az ezredes, mire Pál ezt felelte: "Én meg már benne születtem."
[Csel. 22.29] Erre tüstént félreálltak tőle azok, akik vallatni készültek őt. Az ezredes pedig megijedt, hogy megtudta, hogy római, és mert megkötöztette.
[Csel. 22.30] A következő napon az ezredes, mivel valami biztosat akart megtudni a felől, hogy mivel vádolják a zsidók, feloldotta Pált és megparancsolta, hogy a főpapok és az egész nagytanács gyűljenek össze, azután levezettette, és közéjük állíttatta Pált.
23. RÉSZ
[Csel. 23.1] Pál a nagytanácsra szögezte szemét és megszólalt: "Férfiak, testvéreim! Az én nyilvános életemben lelkiismeretem Isten felé a mai napig tiszta volt."
[Csel. 23.2] Erre Anániás főpap elrendelte a mellette állóknak, hogy üssenek a szájára.
[Csel. 23.3] De Pál így szólt hozzá: "Meg fog téged verni az Isten, te bemeszelt fal. Még te ülsz le ítélkezni rajtam s a törvény ellen cselekszel. A törvényt megkerülve parancsolod, hogy verjenek meg engem?"
[Csel. 23.4] Ám a mellette állók megszólaltak: "Isten főpapját gyalázod?"
[Csel. 23.5] "Nem tudtam testvéreim – szólt Pál is -, hogy főpap. Meg van ugyanis írva: Néped fejedelme ellen gonoszat ne szólj."
[Csel. 23.6] Mikor azonban Pál észrevette, hogy részben szadduceusok, más részben farizeusok vannak a nagytanácsban, felkiáltott: "Férfiak, testvéreim, farizeus vagyok, farizeus fia, a holtak felől való reménységért és a halottak feltámadásáért vádolnak."
[Csel. 23.7] Mikor ezt mondotta, farizeusok és szadduceusok egymás ellen támadtak, úgyhogy a sokaság kettészakadt.
[Csel. 23.8] A szadduceusok ugyanis azt mondták, hogy nincs feltámadás, sem angyalok, sem szellem, a farizeusok ellenben mindegyiket vallják.
[Csel. 23.9] Nagy kiáltozás támadt. Felállott néhány írástudó a farizeusok felekezetéből és élénk vitába kezdtek: "Semmi gonoszat nem találunk ebben az emberben. Talán szellem szólott neki, vagy angyal."
[Csel. 23.10] Mikor nagy lett a villongás, az ezredes megijedt, hogy Pált szétszaggatják, megparancsolta hát, hogy a sereg menjen le és ragadja ki közülük Pált, azután vezessék fel a kaszárnyába.
[Csel. 23.11] A következő éjjelen az Úr Pál mellé állott és ezt mondotta: "Bízzál! Mint ahogy bizonyságot tettél ügyem mellett Jeruzsálembe, úgy kell Rómában is tanúságot tenned!"
[Csel. 23.12] Mikor kinappalodott, egybegyűltek a zsidók és átokkal kötelezték magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, amíg Pált meg nem ölik.
[Csel. 23.13] Negyvennél többen voltak, akik ezt az összeesküvést csinálták.
[Csel. 23.14] Ugyanezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez és ezt mondták: "Erős átokkal fogadtuk meg, hogy addig semmit meg nem ízlelünk, amíg Pált meg nem öljük.
[Csel. 23.15] Most hát a nagytanáccsal együtt tegyetek jelentést az ezredesnek, hogy hozza le őt hozzátok, minthogy pontosabb vizsgálatot akartok tartani a dolog felől, mi pedig készen várjuk őt, hogy mielőtt ide megérkeznék, elpusztítsuk."
[Csel. 23.16] Mikor azonban Pál nőtestvérének fia hallott a cselvetésről, odament, belépett a kaszárnyába és hírt adott Pálnak.
[Csel. 23.17] Pál erre a századosok közül egyet magához hívatott és ezt mondta: "Vezesd el azt az ifjút az ezredeshez, valami hírt hozott számára."
[Csel. 23.18] Az maga mellé vette a fiút, elvezette az ezredeshez és jelentette: "A fogoly Pál magához hívatott és megkért, hogy ezt az ifjút hozzád vezessem, valami mondanivalója van neked."
[Csel. 23.19] Az ezredes kézen fogta őt, félrevonult vele és külön megtudakolta: "Mi híred van számomra?"
[Csel. 23.20] Az így felelt: "A zsidók összebeszéltek, hogy megkérnek téged, hogy holnap vezettesd le Pált a nagytanácsba, mintha pontosabb értesülést akarnának szerezni felőle.
[Csel. 23.21] Te azonban ne engedj nekik, mert közülük többen, mint negyvenen állnak lesben ellene, ezek átokkal fogadták meg, hogy addig sem nem esznek, sem nem isznak, míg Pált meg nem ölik. Most készenlétben vannak és ígéretedre várnak."
[Csel. 23.22] Az ezredes elbocsátotta az ifjút, de előbb megparancsolta: "Senkinek ki ne beszéld, hogy ezeket nekem bejelentetted."
[Csel. 23.23] Azután magához hívott két századost és ezt mondta: "Tartsatok az éjszaka harmadik órájától fogva készenlétben kétszáz katonát, hogy azok menjenek el Cézáreáig, továbbá hetven lovast és kétszáz kopjavetőt,
[Csel. 23.24] egy nyerges állatot is állítsanak elő, hogy Pált rája ültetve Félix helytartóhoz biztosan átvihessétek."
[Csel. 23.25] Amellett levelet is írt, melynek tartalma a következő volt:
[Csel. 23.26] "Klaudius Liziász, Félixnek, a magasztos helytartónak. Örvendj!
[Csel. 23.27] Ezt az embert a zsidók elfogták és meg akarták ölni. Miután megtudtam, hogy római, a sereggel rajtuk ütöttem s a kezükből kiragadtam őt.
[Csel. 23.28] Meg akarván tudni, hogy micsoda vádat emelnek ellene, levezettettem őt az ő nagytanácsukba.
[Csel. 23.29] Úgy találtam, hogy saját törvényük vitakérdéseiben vádolják, de semmi halálra vagy bilincsre méltó vád fel nem merült ellene.
[Csel. 23.30] Intést kaptam azonban, hogy valami terv készül ez ember ellen, úgyhogy nyomban hozzád küldöttem őt s megparancsoltam a vádlóknak is, hogy elédbe terjesszék vádjukat."
[Csel. 23.31] A katonák a kapott rendelkezés értelmében magukhoz vették Pált s az éjszakán át Antipatriszba vitték.
[Csel. 23.32] Másnap a lovasokra hagyván, hogy tovább kísérjék, visszatértek a táborba.
[Csel. 23.33] Amazok meg elmentek Cézáreába, átadták a levelet a helytartónak, és eléje állították Pált is.
[Csel. 23.34] Az elolvasta s megkérdezte, hogy melyik tartományból való, mikor megtudta, hogy Ciliciából,
[Csel. 23.35] így szólt: "Majd kihallgatlak, ha vádlóid megjelennek." Parancsot adott, hogy Heródes pretóriumában őrizzék.
24. RÉSZ
[Csel. 24.1] Öt nap múltán alájött Anániás főpap néhány vénnel és bizonyos Tertullusz ügyvéddel. Feljelentést tettek a helytartónál Pál ellen.
[Csel. 24.2] Miután előszólították őt, Tertullusz hozzáfogott a vádbeszédhez:
[Csel. 24.3] "Teljes hálával elismerjük, magasztos Félix, hogy minden oldalon és mindenhol nagy biztonsághoz juttattál bennünket és előrelátásod sok helyes intézkedéssel javított a nép helyzetén.
[Csel. 24.4] Hogy azonban tovább ne fárasszalak, esengem, hogy szokott méltányosságoddal hallgasd meg rövid előterjesztésünket.
[Csel. 24.5] Miután úgy találtuk, hogy ez az ember igazi dögvész, szerte a lakott földön az összes zsidók közt lázadásokat szít, a názáretiek felekezetének az elöljárója,
[Csel. 24.6] s most még a szent helyet is megpróbálta megszentségteleníteni, – ezért letartóztattuk, és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni. 
[Csel. 24.7] Liziász ezredes azonban odajött és erőszakkal kivette őt a kezünk közül, és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek. 
[Csel. 24.8] Különben, ha kérdezed, magad is tudomást szerezhetsz tőle mindazok felől, amikkel vádoljuk őt."
[Csel. 24.9] Egy értelemben szóltak vele a zsidók is: "Így vannak ezek" – mondották.
[Csel. 24.10] Miután a helytartó intett Pálnak, hogy beszélhet, az megszólalt: "Minthogy tudom, hogy sok év óta vagy ennek a népnek a bírája, jó kedvvel védekezem a magam dolgában,
[Csel. 24.11] annál inkább, mert hiszen hatalmadban van megtudni, hogy nincs több, mint tizenkét napja annak, hogy feljöttem Jeruzsálembe, hogy itt Istent imádjam.
[Csel. 24.12] Amellett sem a szent helyen nem kaptak azon engem, hogy bárkivel is vitatkoztam volna, vagy tömeget felcsődítettem volna magam köré, sem a zsinagógákban, sem városszerte nem tettem ilyet, 
[Csel. 24.13] sem semmi bizonyítékot nem tudnak felmutatni azok igazolására, amikkel most vádolnak engem.
[Csel. 24.14] Azt azonban megvallom neked, hogy a szerint az Út szerint, melyet felekezetnek (szakadásnak) mondanak, úgy szolgálok az atyák Istenének, hogy hiszek mindennek, amit a törvény tartalmaz, hogy hiszek a prófétákban megírottaknak,
[Csel. 24.15] hogy azt a reménységet ápolom az Istenben, amire ezek maguk is várnak, hogy el kell jönnie az igazságosak és hamisak feltámadásának.
[Csel. 24.16] Abban magam is gyakorolom magamat, hogy lelkiismeretem Istennel és emberekkel szemben mindenkor olyan legyen, hogy botlására senkinek ne legyek.
[Csel. 24.17] Sok év elmúltával jelentem itt meg, hogy népem számára könyöradományokat és felajánlásokat hozzak.
[Csel. 24.18] Ebben a foglalatosságban találtak engem bizonyos ázsiai zsidók, mikor a szent helyen a szent tisztulást végeztem, de nem csődületben, sőt anélkül, hogy bármily zavart keltettem volna.
[Csel. 24.19] Ezeknek a zsidóknak meg kell jelenniük előtted és vádat emelniük ellenem, ha ugyan van valami vádolni valójuk ellenem.
[Csel. 24.20] Vagy pedig ezek, akik itt állanak, mondják meg, micsoda hamisságot találtak bennem, amikor ott álltam a nagytanács előtt,
[Csel. 24.21] hacsak nem azt, ez egy szót, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy "a halottak feltámadása miatt vagyok vád alatt a mai napon."
[Csel. 24.22] Ekkor Félix, kinek pontosabb értesülése volt ez Út felől, elhalasztotta ügyüket. Azt mondta: "Ha Liziás ezredes alájön, majd döntök ügyetekben."
[Csel. 24.23] Rendeletet adott a századosnak, hogy tartsák ugyan Pált őrizetben, de enyhítést adjanak neki és övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy neki szolgáljon.
[Csel. 24.24] Néhány nap múlva megjelent Félix feleségével, Druzillával, ki zsidó volt. Pálért küldött és meghallgatta őt a Krisztus Jézusba vetett hit felől.
[Csel. 24.25] Mikor azonban Pál az igazságosságot, önmegtartóztatást és az elkövetkező ítéletet fejtegette, Félixet félelem töltötte el és így szólott: "Mára elég. Eredj el, ha időt tudok rá keríteni, majd hívatni foglak."
[Csel. 24.26] Egyúttal azt is remélte, hogy Pál pénzt fog neki adni. Ezért sűrűbben hívatta és társalgott vele.
[Csel. 24.27] Két év múltán Félix utódot kapott, Porciusz Fesztuszt. Mivel pedig valami kedves dolgot akart tenni a zsidóknak, Pált fogságban hagyta.
25. RÉSZ
[Csel. 25.1] Fesztusz három nappal az után, hogy a kormányzói tisztébe lépett, felment Cézáreából Jeruzsálembe.
[Csel. 25.2] Ott a főpapok és a zsidók főemberei feljelentést tettek nála Pál ellen. Esengve kérték tőle
[Csel. 25.3] azt a kegyet Pál ellen, hogy küldje őt át Jeruzsálembe. Az úton lest vetettek neki, hogy megöljék.
[Csel. 25.4] Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pált Cézáreában őrzik, ő maga is készül hamarosan odautazni.
[Csel. 25.5] "Akik tehát – szólt – közületek tehetik, jöjjenek velem le és nyújtsanak be vádat az ellen a férfi ellen, ha ugyan van benne valami helytelen."
[Csel. 25.6] Nyolc-tíz napnál nem tovább időzvén közöttük, lement Cézáreába s másnap az ítélőszékre ült. Megparancsolta, hogy Pált vezessék elő.
[Csel. 25.7] Amikor előjött, körülállták a zsidók, akik Jeruzsálemből jöttek alá. Sok és súlyos vádat hoztak elő ellene, melyeket bizonyítani azonban nem volt erejük.
[Csel. 25.8] Pál így védekezett: "Sem a zsidók törvénye ellen, sem a szent hely ellen, sem a császár ellen nem vétettem."
[Csel. 25.9] Fesztusz kedves dolgot akarván tenni a zsidóknak, megkérdezte Páltól: "Akarsz-e Jeruzsálembe felmenni, hogy ott kapj ítéletet tőlem?"
[Csel. 25.10] De Pál azt felelte: "A császár ítélőszéke előtt állok, ott kell ítéletet kapnom. A zsidóknak nem ártottam, amint te ezt igen jól tudod.
[Csel. 25.11] Ha hamis vagyok és halálra méltót tettem, nem kérem, hogy elkerüljem a halált. De ha az, amivel ezek vádolnak, semmis, senki engem nem adhat oda nekik azért, hogy kedveskedjék. A császárra fellebbezek."
[Csel. 25.12] Ekkor Fesztusz, miután a tanáccsal megbeszélte a dolgot, határozatot hirdetett. "A császárra fellebbeztél: a császár elé fogsz menni."
[Csel. 25.13] Napok múltával Agrippa király és Berniké Cézáreába érkeztek, hogy Fesztuszt köszöntsék.
[Csel. 25.14] Mikor már több napig időztek ott, Fesztusz a király elé terjesztette a Pál ellen beadott vádat: "Van itt egy fogoly, akit Félix hagyott hátra.
[Csel. 25.15] Ellene, amikor Jeruzsálemben voltam, a zsidók főpapjai és vénei feljelentést tettek, s ítéletet kértek ellene.
[Csel. 25.16] Azt feleltem nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk, hogy bármely embert kegyképpen odaadjanak, amíg a vádlottat a vádlókkal nem szembesítették, és a vád felől a védekezésre helyet nem adtak.
[Csel. 25.17] Mikor itt összegyűltek, halogatás nélkül már a következő napon ítélőszékre ültem, és parancsot adtam, hogy vezessék elő azt a férfit.
[Csel. 25.18] A vádlók köréje álltak, de semmi olyan rosszaságot vádképpen elő nem adtak, amilyet gyanítottam,
[Csel. 25.19] hanem a saját vallásukkal kapcsolatban voltak vitakérdéseik ellene, valami meghalt Jézus felől, akiről Pál azt mondja, hogy él.
[Csel. 25.20] Zavarban lévén efelől, hogy az ily dolgok ügyében hogyan kell vizsgálatot tartani, azt mondtam Pálnak, ha akarja, utazzék Jeruzsálembe, s ott kapja meg az ítéletét e dolgok felől.
[Csel. 25.21] Mikor azonban Pál fellebbezett, hogy ügye a felség döntésére tartassék fenn, megparancsoltam, hogy tartsák őrizetben addig, amíg felküldhetem őt a császárhoz."
[Csel. 25.22] Agrippa ekkor így szólt Fesztuszhoz: "Magam is szeretném meghallgatni azt az embert." "Holnap – szólt a helytartó – meghallhatod őt."
[Csel. 25.23] Másnap nagy pompával érkezett meg Agrippa és Berniké, s az ezredesekkel és a város kimagasló férfiaival együtt bementek az előadó terembe. Fesztusz parancsára előhozták Pált.
[Csel. 25.24] Azután megszólalt Fesztusz: "Agrippa király s mindazok, akik most itt velünk együtt vagytok, megfigyelhetitek azt a férfit, akinek ügyében Jeruzsálemben is, itt is a zsidók tömegestül fordultak hozzám s azt kiáltozták, hogy ez ne éljen tovább!
[Csel. 25.25] Én magam úgy találtam, hogy semmi halálra méltót nem követett el. Mivel azonban a császárra fellebbezett, úgy ítéltem, hogy odaküldöm.
[Csel. 25.26] De nem áll semmi biztos adat a rendelkezésemre, amit az úrnak írhatnék. Azért vezettettem őt elétek, és különösen eléd Agrippa király, hogy ha a kikérdezése megtörténik, tudjak mit írni.
[Csel. 25.27] Értelmetlenségnek tűnik fel ugyanis előttem, hogy foglyot küldjek, és ne jelezzem az ellene emelt vádakat is."
26. RÉSZ
[Csel. 26.1] Agrippa ekkor így szólt Pálhoz: "Engedelmet kapsz, hogy magad felől beszélj." Erre Pál kinyújtotta kezét és így védekezett:
[Csel. 26.2] "Boldognak tartom magamat Agrippa király, hogy mindabban, amivel a zsidók vádolnak engem, előtted kell ma védekeznem,
[Csel. 26.3] mivel te nagyon jól ismered a zsidóknak minden szokását és vitakérdését. Azért könyörgöm, hallgass meg engem nagy türelemmel.
[Csel. 26.4] Nemzetem közt is, Jeruzsálemben is tudják az összes zsidók, hogy az én régebbi életmódom ifjúságomtól fogva milyen volt, ha éppen tanúskodni akarnának.
[Csel. 26.5] Mert már előzőleg, sőt kezdettől fogva tudták rólam, hogy a mi istentiszteletünk legpontosabb felekezetének szabályai szerint éltem: farizeus voltam. 
[Csel. 26.6] S most is azért a reménységért állok itt vád alá helyezve, melyet Isten atyáinkra vonatkozólag adott,
[Csel. 26.7] s amelyhez a mi tizenkét törzsünk, éjjel-nappal megfeszülten szolgálva, remél eljutni egyszer. Ezért a reménységért vádolnak engem most a zsidók, óh király!
[Csel. 26.8] Hogy is van hát a dolog? Nálatok hihetetlennek ítélik azt, hogy az Isten halottakat támaszt?
[Csel. 26.9] Nos, én magam is arra a véleményre jutottam, hogy a názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges tettet kell véghez vinnem
[Csel. 26.10] és ezt Jeruzsálemben meg is tettem: a főpapoktól nyert meghatalmazással a szentek közül sokakat zárattam börtönökbe, s megöletésükhöz is hozzájárultam szavazatommal,
[Csel. 26.11] amellett az összes zsinagógákban sokszor kínzással kényszerítettem őket arra, hogy káromoljanak. A harag őrjöngővé tett velük szemben, és külországi városokig folytattam ellenük az üldözést.
[Csel. 26.12] Ilyképpen utaztam Damaszkuszba a főpapoktól kapott meghatalmazással és engedéllyel,
[Csel. 26.13] s utazás közben egy délben azt láttam, óh király, hogy a mennyből a nap ragyogását felülhaladó fény sugároz körül engem és azokat, akik velem utaztak.
[Csel. 26.14] Mindannyian a földre estünk és én egy hangot hallottam, mely héber nyelven így szólított meg: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.
[Csel. 26.15] Azt kérdeztem erre: Ki vagy Uram? Az Úr így felelt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
[Csel. 26.16] Ám kelj fel! Állj a lábadra! Hisz éppen avégett jelentem meg neked, hogy téged előre kezembe vegyelek, és szolgaként és tanúként használjalak annak hirdetésében, amit láttál, s amiért még megjelenek neked.
[Csel. 26.17] Ugyanakkor meg foglak menteni téged a néptől és ama nemzetektől, melyek közé téged küldelek,
[Csel. 26.18] hogy szemüket megnyisd, hogy sötétségből világosságra térítsd őket, sátán fennhatósága alól Istenhez, hogy a belém vetett hit által elvehessék vétkeik bocsánatát és örök részt a megszenteltek között.
[Csel. 26.19] Innen van, király, hogy nem lettem engedetlen az égi látomás iránt,
[Csel. 26.20] hanem először a damaszkusziaknak, aztán a jeruzsálemieknek és a Júda egész földjén, majd a nemzeteknek hirdettem, hogy új felismerésre térjenek és hogy odaforduljanak Istenhez, aztán az új felismerésre téréshez méltó tetteket cselekedjenek.
[Csel. 26.21] Ilyen dolgok miatt fogtak el engem a zsidók a szent helyen és kísérelték meg, hogy meggyilkoljanak.
[Csel. 26.22] Elnyerve, s a mai napig élvezne, az isteni gondviselés oltalmát, itt állok mégis, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmivel sem mondok többet azoknál, amikről a próféták és Mózes is megmondták már, hogy azoknak meg kell lenniük:
[Csel. 26.23] hogy tudniillik szenvedőnek kell lennie a Krisztusnak, hogy elsőként kell feltámadnia a halottak közül, hogy világosságot kell hirdetnie mind a népnek, mind a nemzeteknek."
[Csel. 26.24] Amikor Pál védelmére ezeket elmondotta, Fesztusz nagy hangon felkiáltott: "Elment az eszed Pál, a sok tanulás kavarog benned az őrültségig."
[Csel. 26.25] "Nem vagyok őrült, magasztos Fesztusz – felelte Pál -, hanem igaz és józan szavakat szólok.
[Csel. 26.26] Hiszen ismeri a dolgokat a király is, akihez szabadon szólhatok. Meg vagyok győződve, hogy e dolgok közül semmi sem maradt rejtve őelőle, mert nem valami zugban történtek ezek.
[Csel. 26.27] Hiszel Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel."
[Csel. 26.28] Agrippa erre így szólt Pálhoz: "Rövidesen ráveszel, hogy én is keresztyénként lépjek fel."
[Csel. 26.29] Mire Pál: "Esdek az Istennek, hogy akár rövidesen, akár hosszabb idő múltán nemcsak te, hanem mindazok, akik ma hallgatnak engem, olyanokká legyenek, amilyen én vagyok, ezeket a bilincseket kivéve."
[Csel. 26.30] Erre a király, a helytartó, Berniké és a velük ülők felkeltek,
[Csel. 26.31] elvonultak és azt beszélték egymás között, hogy ez az ember semmi olyant nem cselekszik, ami halált vagy bilincset érdemelne.
[Csel. 26.32] Agrippa pedig mondta Fesztusznak: "Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem fellebbezett volna."
27. RÉSZ
[Csel. 27.1] Mikor megtörtént a döntés, hogy elhajózunk Itáliába, Pált és más foglyokat átadták egy Juliusz nevű századosnak, ki őfelsége kohorszából való volt.
[Csel. 27.2] Beszálltunk egy adramitteni hajóba, mely az ázsiai partokra készült vitorlázni s elindultunk. Velünk volt egy tesszalonikai macedón is, Arisztarhusz.
[Csel. 27.3] Másodnapon Szidonban kötöttünk ki s mivel Juliusz emberszeretőleg bánt Pállal, megengedte, hogy a barátaihoz menjen, és azok gondoskodását élvezze.
[Csel. 27.4] Onnan tengerre szállván Ciprus alatt vitorláztunk el, minthogy a szelek ellenkezőek voltak.
[Csel. 27.5] Miután a Cilicia és Pamfilia partját mosó tengert áthajóztuk, a liciai Mirába érkeztünk.
[Csel. 27.6] Ott a százados egy Itáliába tartó alexandriai hajót talált és arra felszállított bennünket.
[Csel. 27.7] Jó sok napig késéssel hajóztunk s alig tudtunk Knidusz közelébe jutni, s mivel a szél nem engedte, Szalmóné mellett Kréta alatt hajóztunk el,
[Csel. 27.8] de alig tudtunk mellette elhaladni. Majd egy bizonyos Szép Kikötőnek nevezett helyre érkeztünk, melyhez közel volt Lászája városa.
[Csel. 27.9] Meglehetősen sok idő elteltével, s amikor már a miatt is veszélyes volt a hajózás, mert a nagyböjt ideje elmúlt, Pál megintette a hajózókat: 
[Csel. 27.10] "Férfiak, úgy veszem észre, hogy nemcsak a hajótehernek és a hajónak, hanem a lelkeknek, nekünk magunknak is bántalmunkkal és nagy kárunkkal jár majd a hajózás."
[Csel. 27.11] A százados azonban inkább adott hitelt a kormányosnak és a hajó gazdájának, mint annak, amit Pál mondott.
[Csel. 27.12] Mivel a kikötő alkalmatlan volt a kitelelésre, a többség azt a tervet fogadta el, hogy elhajóznak onnan, hátha valamiképp eljuthatnának Főnixbe, és ott telelhetnének ki. Főnix Krétának olyan kikötője, mely délnyugati és északnyugati szélnek ellenében néz.
[Csel. 27.13] Miután gyenge déli szél fújt, azt vélvén, hogy elhatározásuknak urai lehetnek, felszedték a horgonyt és Kréta mellett, ahhoz közel hajóztak el.
[Csel. 27.14] Nem sokkal azután orkánszerű szél csapott rájuk, melyet Euraquilónak neveznek.
[Csel. 27.15] Ez a hajót magával ragadta, s amikor a hajó nem volt képes a széllel szembeszegülni, ráhagytuk magunkat, s az magával sodort bennünket.
[Csel. 27.16] Mikor egy Klauda nevű kis sziget alá futottunk, alig volt annyi erőnk, hogy a mentőcsónakot hatalmunkban tartsuk.
[Csel. 27.17] Miután ezt felhúzták, mentőeszközökhöz folyamodtak: alul körülövezték a hajót. Félve attól, hogy zátonyra futunk, leeresztették a vitorlát és így sodortattak.
[Csel. 27.18] A vihartól erősen szorongattatva, a következő nap kidobálták a rakomány egy részét, 
[Csel. 27.19] s harmadnapon saját kezünkkel szórtuk ki a hajó felszerelését.
[Csel. 27.20] Mivel sem nap, sem csillagok több napon át nem fénylettek, s mivel nem csekély viharnak voltunk kitéve, a jövőt illetőleg a megmenekülésnek minden reménységét elvesztettük.
[Csel. 27.21] Mikor hosszú ideje tartott már az étlenség, felállott közöttük Pál és így szólott: "Óh férfiak, engedelmeskednetek kellett volna nekem, hogy Krétából ne induljunk el, és akkor megtakaríthattuk volna ezt a kárt és veszteséget.
[Csel. 27.22] De most arra intelek titeket, hogy ne veszítsétek el kedveteket, mert közületek egyetlen lélek sem fog elveszni, csak a hajó.
[Csel. 27.23] Ezen az éjszakán ugyanis mellém állott annak az Istennek egyik angyala, akié vagyok, akinek szolgálok
[Csel. 27.24] és ezt mondta: Ne félj Pál! Neked a császár elé kell állnod! Amellett lásd csak, Isten kegyelemből neked adta mindazokat a lelkeket, akikkel együtt utazol.
[Csel. 27.25] Ne veszítsétek el hát kedveteket, férfiak. Mert hűnek tartom az Istent és hiszem, hogy minden azon a módon fog történni, ahogy mondotta nekem.
[Csel. 27.26] Valamilyen szigetre ki kell jutnunk."
[Csel. 27.27] Miután az Adrián való sodortatásunknak tizennegyedik éjjele is elérkezett ránk, éjfélkor észrevették a matrózok, hogy valamilyen föld felé vitetünk.
[Csel. 27.28] Amikor a mérő ónt kivetették, harminchét métert találtak. Kis távolságra ismét kivetették a mérő ónt és huszonhat métert találtak.
[Csel. 27.29] Mivel féltek, hogy sziklás helyre jutunk, a hajó faráról négy horgonyt eresztettek le, s epedve várták, hogy nappal legyen.
[Csel. 27.30] Minthogy a matrózok azon voltak, hogy elmeneküljenek a hajóról, a mentőcsónakot le is eresztették a tengerbe, színlelve, mintha a hajó orráról horgonyokat készülnének kivetni.
[Csel. 27.31] Pál azt mondta a századosnak és a katonáknak: "Ha ezek nem maradnak a hajóban, ti sem menekülhettek meg."
[Csel. 27.32] Ekkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, s azt kiesni hagyták.
[Csel. 27.33] Mikor már nappalodni kezdett, Pál mindenkit bátorított, hogy élelmet vegyen magához. Azt mondta: "Már az étlen várakozásnak tizennegyedik napját töltitek úgy, hogy semmit magatokhoz nem vettetek.
[Csel. 27.34] Azért kérve kérlek titeket, hogy vegyetek magatokhoz élelmet, mivel ez megmenekülésteket munkálja. Mert közületek senkinek a hajaszála sem fog meggörbülni."
[Csel. 27.35] Miután így szólt, mindenki előtt fogott egy kenyeret, hálát adott Istennek, megtörte és enni kezdett.
[Csel. 27.36] Erre mindenki jókedvre derült és evett.
[Csel. 27.37] Mindannyiunkat összevéve kétszázhetvenhat lélek voltunk együtt a hajóban.
[Csel. 27.38] Miután jóllaktunk az eledellel, megkönnyítették a hajót azzal, hogy a gabonát a tengerbe dobták.
[Csel. 27.39] Mikor kinappalodott, nem ismerték meg a szárazföldet, de valami öblöt figyeltek meg, amelynek lapos partja volt, így gondolták, ha lehet, erre hajtják ki a hajót.
[Csel. 27.40] A horgonyokat köröskörül levágták, s a tengerbe eresztették, egyúttal a kormányevezők szíjazatát fellazították és a sudárvitorlát a fúvó szél elé vonva, a part felé tartottak.
[Csel. 27.41] Mikor egy félszigetszerű helyre jutottak, a hajót partnak taszították, a hajó orra a fenékbe fúródott, mozdíthatatlanul megállott, a hajó farát azonban az erőszakos nyomás leszakította.
[Csel. 27.42] Ekkor a katonákban az a szándék fogamzott meg, hogy a foglyokat megölik, hogy valaki ki ne ússzék, és meg ne szökjék.
[Csel. 27.43] Ámde a százados, ki Pált meg akarta menteni, megakadályozta tervüket. Megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, vessék magukat a tengerbe, és először menjenek ki a szárazra,
[Csel. 27.44] a többiek deszkákon, vagy más hajótartozékokon ússzanak ki. Így történt azután, hogy mindannyian kimenekedtek a szárazföldre.
28. RÉSZ
[Csel. 28.1] Csak mikor megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy a szigetet Melittának (Máltának) nevezik.
[Csel. 28.2] A barbárok nem mindennapi emberszeretetet tanúsítottak irántunk. Mert tüzet gyújtottak, és bennünket mindannyiunkat odafogadtak magukhoz a beálló eső és a hideg miatt.
[Csel. 28.3] Mikor Pál rengeteg rőzsét gyűjtött össze és azt a tűzre vetette, a hőségtől előbújt egy vipera s kezéhez ragadt.
[Csel. 28.4] Amikor a barbárok meglátták a kezéről csüngő fenevadat, azt mondták egymás közt: "Ez az ember csak gyilkos lehet, mert az isteni igazságszolgáltatás azután sem hagyta élni, hogy a tengerből megmenekedett."
[Csel. 28.5] Ő azonban belerázta az állatot a tűzbe és semmi kárt nem szenvedett.
[Csel. 28.6] Azok várták, hogy majd megdagad, és hirtelen holtan esik le. Mikor már sokáig várták és látták, hogy semmi rendkívüli nem történik vele, megváltoztatták nézetüket,és istennek mondták őt.
[Csel. 28.7] Annak a helynek környékén terült el a sziget főemberének, név szerint Publiusznak a birtoka, aki felvette gondunkat és három napon át barátságos indulattal vendégelt minket.
[Csel. 28.8] Publiusz atyja azonban láztól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, imádkozott, kezét rávetette és meggyógyította.
[Csel. 28.9] Ennek megtörténte után a szigeten levő többi elerőtlenült is eljött, és meggyógyultak.
[Csel. 28.10] Mikor azután elutaztunk, nagy megtiszteltetésekben részesítettek minket s gondoskodtak szükségleteinkről.
[Csel. 28.11] Három hónap elmúltával egy hajón, mely a szigeten telelt át, éspedig egy alexandriai hajón, melynek a Dioszkurok voltak jelvényei, elutaztunk.
[Csel. 28.12] Lementünk Szirakuzába, három napig ott maradtunk, onnan körbehajózva, Régiumba érkeztünk.
[Csel. 28.13] Egy nap múltán déli szél támadt, úgyhogy másodnap Puteoliba jutottunk,
[Csel. 28.14] ahol testvéreket találtunk. Ezek kérlelésére hét napig náluk maradtunk és úgy jutottunk el Rómába.
[Csel. 28.15] Puteoliból hallották meg a római testvérek is dolgainkat és egész Appiusz piacáig és a Három Kocsmáig elibünk jöttek. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek és bizalmat merített.
[Csel. 28.16] Amikor Rómába bementünk (a százados átadta a foglyokat a laktanyaparancsnoknak), Pálnak megengedték, hogy az őt őrző katonával együtt saját szállásán maradjon.
[Csel. 28.17] Három nap múltán magához hívatta az ott lakó zsidók főembereit. Mikor azok összegyűltek, így szólt hozzájuk: "Testvéreim, férfiak, noha semmit sem tettem, ami a népnek vagy az atyai szokásoknak ellenére volna, Jeruzsálemből mégis fogságba adtak a rómaiak kezére.
[Csel. 28.18] Ezek azután, miután kikérdeztek, el akartak bocsátani engem, mivel semmi halálra méltó vád nem merült fel ellenem.
[Csel. 28.19] Mivel azonban a zsidók ellentmondtak, kényszerítve voltam a császárra fellebbezni anélkül, hogy népem ellen nekem valami vádam volna.
[Csel. 28.20] Ez okból kérettelek titeket, hogy egyrészt lássalak, másrészt elbeszélgethessek veletek. Mert Izráel reménységéért övez engem ez a bilincs."
[Csel. 28.21] Azok ezt felelték neki: "Semmiféle írást nem kaptunk felőled Júdeából, sem a testvérek közül senki ide nem érkezett, hogy hírt hozzon, vagy hogy valami rosszat szóljon ellened.
[Csel. 28.22] Méltányosnak találjuk, hogy tőled halljuk meg, hogy micsoda dolgok foglalják el elmédet. E felől a felekezet (szakadás, szekta) felől pedig annyit tudunk, hogy mindenütt ellene mondanak neki."
[Csel. 28.23] Miután egy napot tűztek ki neki, többen lementek hozzá a szállására. Ezeknek azután bizonyságot tett. Kifejtette előttük az Isten királyságát, s Jézus felől reggeltől estig igyekezett meggyőzni őket mind a Mózes törvényéből, mind a prófétákból.
[Csel. 28.24] Egyesek engedtek szavainak, mások nem hittek neki.
[Csel. 28.25] Minthogy meghasonlottak egymás között, elváltak Páltól, miután Pál csak egy szót mondott: "Helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás prófétán keresztül atyáitokhoz,
[Csel. 28.26] amikor ezt mondta: Eredj népemhez és mondd neki: Jól odahallgattok majd, mégsem látjátok be, jól megnézitek, mégsem fogtok látni,
[Csel. 28.27] mert háj nőtte be e nép szívét, úgyhogy fülük nehezen hallóvá lett, szemüket álom csukta be, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel belátásra ne jussanak, meg ne térjenek s én meg ne gyógyítsam őket.
[Csel. 28.28] Ez pedig legyen tudtotokra, hogy az Istennek ez a megmentő hatalma a nemzetekhez küldetett, s ők meg is fogják hallani."
[Csel. 28.29] Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak. 
[Csel. 28.30] Két egész évig maradt az apostol a saját bérelt szállásán, s fogadta szívesen mindazokat, akik hozzá mentek.
[Csel. 28.31] Bátran, szabadon és akadálytalanul hirdette nekik az Isten királyságát, és tanította az Úrra, a Krisztus Jézusra vonatkozó igazságokat. 

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ
1. RÉSZ
[Róm. 1.1] Pál, a Krisztus Jézus rabszolgája, elhívott apostol, kit örömüzenetének hirdetésére Isten különválasztott.
[Róm. 1.2] Az Isten prófétáin át a szent írásokban már előre megígérte azt, amiről az örömüzenet szól.
[Róm. 1.3] Ennek az üzenetnek tárgya a Fiú, ki, ha a húst nézzük, Dávid magvából támadott.
[Róm. 1.4] Kit azonban a szentség szelleme a halottak közül való feltámasztással Isten Fiaként hatalmas erővel bizonyított. E Fiú, a Krisztus Jézus, nekünk Urunk
[Róm. 1.5] és rajta keresztül kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevével minden nemzetben a hit engedelmességét keltsük fel,
[Róm. 1.6] e nemzetek közé tartoztok ti is, Krisztus Jézus elhívottai.
[Róm. 1.7] Küldi e levelet az Isten Rómában lakó összes szeretteinek, elhívott szenteknek. Kegyelem néktek és békesség Atyánktól, Istentől és az Úrtól, a Krisztus Jézustól.
[Róm. 1.8] Először is a Krisztus Jézuson át mindnyájatokért hálát adok Istenemnek azért, hogy hiteteket az egész világon szerte mindenütt hirdetik.
[Róm. 1.9] Mert az az Isten, akinek Fia örömüzenetének hirdetésével szellememben szolgálok, a tanúm arra, hogy imádságaimban mindenkor szakadatlanul emlegetlek titeket.
[Róm. 1.10] Könyörgök is azért, hogy Isten akaratával valamiképpen már jó út nyíljék számomra hozzátok.
[Róm. 1.11] Mert epedve vágylak látni titeket, hogy a kegyelemnek egy s más szellemi ajándékát közölhessem veletek a ti megszilárdítástokra,
[Róm. 1.12] helyesebben, hogy köztetek ti is, én is kölcsönös bátorítást kapjunk azon a hiten keresztül, mely bennünk van, bennetek és bennem.
[Róm. 1.13] Nem akarom azonban, hogy ne tudjátok testvéreim, hogy már sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de mostanáig megakadályoztak abban, hogy köztetek is teremjek valami gyümölcsöt úgy, mint a többi nemzetek között.
[Róm. 1.14] Helléneknek is, barbároknak is, bölcseknek is, értelmetleneknek is adósa vagyok.
[Róm. 1.15] Így hát, ami engem illet, bennem a készség megvan arra, hogy nektek, Rómabelieknek is hirdessem az örömüzenetet.
[Róm. 1.16] Mert nem szégyenlem az örömhírt. Hiszen Istennek hatalma az minden hívőnek megmentésére, zsidónak is, sőt annak először, meg hellénnek is.
[Róm. 1.17] Mert Isten igazságosságáról hull le az örömüzenetben a lepel, s ezt az igazságosságot a hit a hitnek adja tudtul, miként írva is találjuk: "Az igazságos ember hite alapján fog élni."
[Róm. 1.18] Mert hull már a lepel Isten haragjáról, mely mennyből sújt le azoknak az embereknek minden istentelenségére és hamisságára, akik az igazságot hamissággal lefogva tartják.
[Róm. 1.19] Lesújt rájuk, mert mindaz, amit Istenből megismerhetünk, köztük is nyilvánvaló, minthogy Isten láthatóvá tette nekik.
[Róm. 1.20] Hiszen azt, ami belőle láthatatlan, alkotásaiból az emberek a világ megalapítása óta megértik és átlátják, éspedig az ő örök hatalmát és Isten voltát, úgyhogy menthetetlenek.
[Róm. 1.21] Menthetetlenek, mert bár Istent megismerték, Istenként nem dicsőítették, és hálát neki nem adtak, hanem következtetéseikben hiábavalókká lettek, és be nem látó szívük elsötétedett.
[Róm. 1.22] Azt állították magukról, hogy bölcsek, pedig ostobákká lettek,
[Róm. 1.23] mikor a romolhatatlan Isten dicsőségét romlandó embernek, madaraknak, négylábúaknak és csúszómászóknak hasonmásával cserélték fel.
[Róm. 1.24] Ezért az Isten szívük kívánságainak következményeként kívánságaikban tisztátalanságra adta oda őket, hogy testüket egymás között megbecstelenítsék.
[Róm. 1.25] Hiszen ők maguk cserélték fel az Isten igazságát hazugsággal. Ők maguk félték és szolgálták a teremtményt, tették félre a Teremtőt, aki áldott az örök korokig. Ámen.
[Róm. 1.26] Ezért adta azután az Isten oda őket becstelen szenvedélyekre, nőik a természetes életmódot természetellenesre cserélték fel,
[Róm. 1.27] hasonlóképpen a férfiak is elhagyták a nővel való természetes élést és indulatuktól hajtva, egymás iránt gyulladtak lángra, férfiak férfiakon követtek el torz dolgokat és önmagukban kapták meg azt a bért, mely tévedésükért kijárt nekik.
[Róm. 1.28] S mint ahogy ők Istent kipróbálták s elvetették, nem méltatva arra, hogy ismeretükben megőrizzék, annak megfelelően Isten is olyan életfelfogásnak dobta őket oda, mely majd az ítéletkor nem állja ki a próbát. Hogy azt tegyék, ami ocsmány,
[Róm. 1.29] hogy telve legyenek mindenféle hamissággal, rosszasággal, haszonleséssel, gonoszsággal, jóllakjanak irigységgel, gyilkolással, civakodással, cselszövéssel, gonosz szokásokkal.
[Róm. 1.30] Hogy suttogók, pletykahordók, istengyűlölők, erőszakoskodók, fennhéjázók, kérkedők, gonosz dolgok feltalálói, szüleik iránt engedetlenek,
[Róm. 1.31] belátásnélküliek, állhatatlanok, szeretetlenek, könyörtelenek legyenek.
[Róm. 1.32] Mert bár Isten igazságos útjait felismerték – hogy akik ily dolgokat cselekszenek halálra méltók -, mégis nemcsak megteszik ezeket, hanem azokat, akik e dolgokat művelik, egyetértésükkel erősítik.
2. RÉSZ
[Róm. 2.1] Ezért menthetetlen vagy ember, bárki vagy is, aki ítélkezni szoktál, mert mikor a másikat elítéled, magadra mondasz kárhoztatást, hiszen ugyanazokat műveled, mikor magad ítélkezel.
[Róm. 2.2] Azt azonban tudjuk, hogy Isten ítélete az igazságnak megfelelően sújtja azokat, akik ily dolgokat művelnek.
[Róm. 2.3] Vagy arra számítasz te ember, aki elítéled ezeket, akik ilyesmit művelnek, de magad is ugyanazokat teszed, hogy az Isten ítélete elől elmenekülhetsz?
[Róm. 2.4] Vagy éppen semmibe veszed gazdagon ömlő jóságát, türelmét és hosszútűrését, és nem érted meg, hogy az ő jósága arra indít téged, hogy új felismerésre térj?
[Róm. 2.5] Te azonban keménységeddel és új látásra térni nem akaró szíveddel haragot halmozol fel magadnak arra a napra, melyen az Isten haragja le fog sújtani, s melyenigazságos ítéletéről a lepel lehull.
[Róm. 2.6] Meg fog ő fizetni kinek-kinek tettei szerint,
[Róm. 2.7] azoknak, akik állhatatos jócselekvéssel dicsőséget, megbecsülést és romolhatatlanságot keresnek: örökélettel,
[Róm. 2.8] ellenben azoknak, akik versengeni szoktak, és nem az igazságnak engedelmeskednek, hanem belenyugosznak a hamisságba: haraggal és indulattal.
[Róm. 2.9] Nyomorúság és szorongás jő minden emberi lélekre, aki a gonoszt munkálja, zsidóra is, sőt arra elsősorban, de hellénre is.
[Róm. 2.10] Ám dicsőség, megbecsülés és békesség lesz része mindenkinek, aki a jót munkálja, zsidónak is, annak először, de hellénnek is.
[Róm. 2.11] Mert Istennél nincs személyválogatás.
[Róm. 2.12] Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül fognak elveszni is, akik pedig a törvényt ismerve vétkeztek, a törvényen át kapják majd ítéletüket.
[Róm. 2.13] Mert nem a törvény hallgatói igazságosak, hanem annak megtevőit fogják igazságosaknak nyilvánítani.
[Róm. 2.14] Mikor ugyanis azok a nemzetek, melyeknek nincs írott törvényük, természetszerűleg teszik a törvény dolgait, bár törvényük nincs, maguk képezik a törvényt maguknak.
[Róm. 2.15] Ezek ugyanis kimutatják, hogy a törvény kívánta tett a szívükbe van írva, amennyiben lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, sőt tanúskodnak szívük fontolgatásai is, melyek egymást hol vádolják, hol védelmezik.
[Róm. 2.16] A lelkiismeret és e következtetések fognak majd tanúskodni ama napon is, melyen Isten az emberek rejtett titkait, ahogy az én örömüzenetem mondja, a Krisztus Jézuson át meg fogja ítélni.
[Róm. 2.17] Ha pedig te a zsidó nevet viseled, és a törvényből hamis biztonságot merítve megnyugtatod magad, ha te Istennel dicsekszel
[Róm. 2.18] és ismered a törvényben megnyilatkozó isteni akaratot, ha a törvényből nyert oktatás alapján mérlegelni tudod az eltérő ítéleteket,
[Róm. 2.19] ha elhitetted magaddal, hogy vakok vezére, sötétségben levők világossága,
[Róm. 2.20] esztelenek nevelője, kiskorúak tanítója vagy, mivel a mózesi törvényben bírod az alakba öntött ismeretet és igazságot,
[Róm. 2.21] hát akkor éppen te, aki tanítasz, nem tanítod magadat? Ki azt hirdeted: ne lopj, lopsz?
[Róm. 2.22] ne törj házasságot, házasságot törsz? Ki utálod a bálványokat, templomot fosztogatsz?
[Róm. 2.23] Ki a törvénnyel dicsekszel, a törvény áthágásával gyalázod meg az Istent?
[Róm. 2.24] Hiszen "Isten nevét miattatok káromolják a nemzetek között," – amint az írva van.
[Róm. 2.25] Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt véghez viszed, de ha a törvény áthágója vagy, körülmetélt voltod körülmetéletlenséggé változik.
[Róm. 2.26] Ha ellenben a körülmetéletlenek a törvény igazságos útjait megőrzik, körülmetéletlen voltuk nem számít-e majd körülmetéltségnek?
[Róm. 2.27] Akkor azok a körülmetéletlenek, akik természetüknél fogva hajtják végre a törvényt, fognak elítélni téged, aki betűn és körülmetélésen keresztül hágod át a törvényt.
[Róm. 2.28] Mert nem az a zsidó, aki szemnek láthatóan az, és nem az a körülmetélés, mely a húson látható,
[Róm. 2.29] hanem az számít zsidónak, aki rejtett mivoltában zsidó és a szív körülmetélése az igazi körülmetélés, mely szellemben, nem betűben történik, s melynek magasztalása nem emberektől származik, hanem Istentől.
3. RÉSZ
[Róm. 3.1] Mennyivel több a zsidó a nemzetbelinél, vagy mennyivel hasznosabb a körülmetélkedés?
[Róm. 3.2] Mindenféleképpen sokkal. Először is azzal, hogy rájuk bízták Isten szózatait.
[Róm. 3.3] Mert mi is a helyzet? Ha némelyek hitetlenekké lettek is, vajon hűtlenségük Isten hűségét hatálytalanítani fogja?
[Róm. 3.4] Szó sem lehet róla. Inkább az Isten igaz és minden ember hazug, mint ahogy írva is van, hogy: "Igazságosnak fogsz bizonyulni beszédeidben, s győzni fogsz, mikor perbe szállasz."
[Róm. 3.5] Ha pedig éppen a mi hamisságunk erősíti meg Isten igazságosságát, mit mondjunk? Hát nem igazságtalan az Isten, mikor a haragot ránk hozza? Emberi okoskodással szólok.
[Róm. 3.6] Szó sem lehet róla. Különben hogy ítélhetné meg Isten a világot?
[Róm. 3.7] De ha Isten megbízhatóságát az én hazugságom fokozza az ő dicsőségére, miért ítélnek el engem akkor, mint vétkest?
[Róm. 3.8] Nem kellene-e azt tennünk, amivel rágalmaznak is bennünket, amiről azt állítják, hogy a mi szójárásunk: tegyük a gonoszt, hogy jó származzék belőle? Az ilyen ember elítélése igazságos volna.
[Róm. 3.9] Mi hát a valóság? Előnyben vagyunk? Semmi esetre sem. Hiszen az előbb mind a zsidókat, mind a helléneket azzal vádoltuk, hogy vétek terhe nyomja mindnyájukat.
[Róm. 3.10] Amint írva van: "Nincs igazságos egy sem,
[Róm. 3.11] nincs belátó, nincs aki megkeresné Istent.
[Róm. 3.12] Mindnyájan elhajlottak, együttesen hasznavehetetlenné lettek, nincs ki jóságosan cselekedjék, nincs egy sem.
[Róm. 3.13] Nyitott sír a gégéjük, nyelvük csalárdságot szól, viperaméreg van ajkuk mögött.
[Róm. 3.14] Szájuk átokkal, keserűséggel telve,
[Róm. 3.15] lábuk gyors a vérontásra,
[Róm. 3.16] útjukat romok és nyomor jelzik.
[Róm. 3.17] A békesség útját nem ismerték meg.
[Róm. 3.18] Isten félelme nincs a szemük előtt."
[Róm. 3.19] Tudjuk pedig, hogy mindazt, amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény hatálya alatt élnek, hogy minden szájat betömjön, és az egész világ Isten kárhoztatása alá essék.
[Róm. 3.20] Ezért olyan tettek, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hús igazságos voltát sem bizonyítják Isten előtt, mert a törvény csak a vétek felismerését nyújtja.
[Róm. 3.21] Most azonban a törvény nélkül lett láthatóvá nekünk az isteni igazságosság, amint arról a törvény és a próféták tanúságot tesznek.
[Róm. 3.22] A Krisztus Jézusba vetett hiten át lett láthatóvá Isten igazságossága az összes hívek számára. Mert nincs különbségtétel zsidó és nemzetbeli között, 
[Róm. 3.23] hiszen mind vétkeztek, és híjával vannak az Isten dicsőségének,
[Róm. 3.24] ám ingyen jutnak igazságossághoz annak a kegyelemnek révén, melyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk. 
[Róm. 3.25] Azon át, hogy az ő vérében kell hinnünk, már eleve őt rendelte az Isten engesztelő fedélnek, hogy igazságosságát megmutassa nekünk. Igazságosságát abban, hogy az isteni türelem elengedte az előzőleg (a Krisztus előtt) elkövetett vétkeket
[Róm. 3.26] és kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is, hogy igazságos maradjon, amikor igazságosnak nyilvánítja azt, aki a Jézus hitéből való.
[Róm. 3.27] Hol van hát az ember számára a dicsekvés lehetősége? Kizáratott. Miféle törvény zárta ki? A tettek törvénye? Nem, hanem a hitnek törvénye.
[Róm. 3.28] Mert úgy következtetünk, hogy az embert a törvény tettei nélkül a hit teszi igazságossá.
[Róm. 3.29] Hát akkor csak a zsidóké az Isten? Nem a nemzeteké is? Igen, a nemzeteké is,
[Róm. 3.30] ha ugyan az az Isten, aki a körülmetélteket hit alapján igazságosakká teszi, ugyanaz, mint aki a körülmetéletleneket hiten keresztül teszi igazságosakká.
[Róm. 3.31] Vajon hatályától fosztjuk meg a törvényt a hiten át? Szó sem lehet róla. Ellenkezőleg, éppen érvényre emeljük a törvényt a hiten át. 
4. RÉSZ
[Róm. 4.1] Mit mondjunk hát? Mire jutott ősatyánk, Ábrahám a hús készségeivel?
[Róm. 4.2] Ha Ábrahámot a tettek tették volna igazságossá, volna dicsekedni valója. Csakhogy nincs erre lehetőség az Istennel szemben.
[Róm. 4.3] Mit mond tudniillik az Írás? "Hitt Ábrahám az Istennek, és azt igazságosságul számították be neki."
[Róm. 4.4] Annak, aki tetteket visz véghez, a bért nem kegyelemképpen számítják, hanem tartozásképpen.
[Róm. 4.5] Annak ellenben, aki nem tetteket hajt végre, hanem hisz Abban, aki az istentelent igazságossá teszi, hitét számítják be igazságosságul,
[Róm. 4.6] úgy, ahogy Dávid írja le annak az embernek boldogságát, akinek tettek nélkül tulajdonít Isten igazságosságot:
[Róm. 4.7] "Boldogok azok, akiknek törvénytiprásait elengedték, és vétkeiket elfedezték.
[Róm. 4.8] Boldog az az ember, akinek az Úr vétket nem fog felszámítani."
[Róm. 4.9] Vajon ez a boldognak mondás a körülmetélt vagy a körülmetéletlen Ábrahámnak szólt-e? Mert hiszen azt mondjuk: Ábrahámnak hitét számították be igazságosságnak.
[Róm. 4.10] Milyen állapotában számították be neki. Akkor-e, mikor körülmetélt volt, vagy mikor körülmetéletlen?
[Róm. 4.11] A körülmetélés jelképét éppen hitbeli igazságosságának pecsétjéül kapta még akkor, amikor körülmetéletlenül hitt, hogy így minden körülmetéletlenül hívőnek atyja legyen, hogy nekik is igazságosságot számítsanak be,
[Róm. 4.12] amellett a körülmetélteknek is atyja legyen, azoknak, akik nemcsak a körülmetélésből valók, hanem annak a hitnek nyomdokain is járnak, mellyel atyánk, Ábrahám, körülmetéletlen állapotában hitt. 
[Róm. 4.13] Ábrahámnak és magvának ugyanis nem a törvényen át szól az ígéret, hogy a világ örököse lesz, hanem a hit igazságosságán keresztül.
[Róm. 4.14] Hiszen, ha a törvény alapján állók az örökösök, hiábavalóvá lett a hit, hatálytalanná az ígéret,
[Róm. 4.15] mert a törvény haragot munkál. Ahol azonban nincs törvény, ott azt nem lehet áthágni sem.
[Róm. 4.16] Azért van hit alapján az ígéret, hogy kegyelemképpen lehessen, hogy minden egyes mag számára szilárd legyen az ígéret, nemcsak annak, aki a törvény alapjánvárja, hanem az Ábrahám hite alapján állónak is (aki mindannyiunknak atyja,
[Róm. 4.17] amint meg van írva: "Sok nemzetnek atyjává rendeltelek téged"). Mindannyiunknak atyja ő az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, aki a nem létezőket úgy hívja elő, mintha léteznének.
[Róm. 4.18] Ábrahám reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nemzetnek atyjává lesz, ahogy mondták neki: "Így lesz a te magod."
[Róm. 4.19] A hit tette arra képessé, hogy mintegy száz éves korában sem erőtlenült el, és nem figyelte saját kihalt testét, sem Sára méhének elhalt voltát,
[Róm. 4.20] hitetlenül nem kételkedett Isten ígéretében, hanem a hit hatalomra emelte, s miután Istennek adta a dicsőséget,
[Róm. 4.21] teljes bizonyosságot kapott a felől, hogy Istennek hatalma van azt megtenni, amit ígért.
[Róm. 4.22] Ezért számították be hitét igazságosságul.
[Róm. 4.23] Nem őérte magáért írták meg azonban, hogy "beszámították neki,"
[Róm. 4.24] hanem értünk is, kiknek szintén be fogják számítani, értünk, akik hiszünk abban, aki Urunkat, Jézust a halottak közül feltámasztotta,
[Róm. 4.25] azt a Jézust, akit eleséseinkért halálra adtak, megigazulásunkért azonban feltámasztottak.
5. RÉSZ
[Róm. 5.1] Miután tehát a hit alapján igazságosakká lettünk, legyünk békességben Istennel, Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül,
[Róm. 5.2] akin keresztül szabadon járulhatunk ahhoz a kegyelemhez, melynek révén állunk, és az Isten dicsőségének reménységével is dicsekedhetünk.
[Róm. 5.3] Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál,
[Róm. 5.4] az állhatatosság kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet. [Róm. 5.5] A reménység pedig nem szégyeníthet meg, mivel Isten szeretete a nekünk adott Szent Szellemen keresztül ki van öntve szívünkbe,
[Róm. 5.6] ha ugyan igaz, hogy a Krisztus, még mikor erőtlenek voltunk, a kijelölt időben meghalt az istentelenekért,
[Róm. 5.7] akkor, amikor még az igazságosokért is alig hal meg valaki. A jóért ugyanis hamarabb elszánja magát valaki a halálra.
[Róm. 5.8] Irántunk való szeretetét éppen azzal bizonyította Isten, hogy a Krisztus akkor halt meg értünk, mikor még vétkesek voltunk.
[Róm. 5.9] Azután tehát, hogy igazságosakká tett minket, sokkal inkább meg fogunk menekülni a haragtól vére hatalmával őrajta keresztül.
[Róm. 5.10] Mert ha akkor, mikor ellenségek voltunk, Fiának halálán át megbékéltünk Istennel, mennyivel inkább mentetünk meg a Belőle belénk ömlő élet révén most, mikor már megbékéltünk,
[Róm. 5.11] sőt mikor már dicsekedhetünk is az Istennel Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül, ki által most a megbékülést elnyertük.
[Róm. 5.12] Számot kell tehát vetnünk a következőkkel: egyik oldalon a vétket látjuk, mely egy emberen keresztül jött be a világba, a vétken keresztül meg a halál jött be, s ekképp a halál minden emberig elhatolt, amennyiben mindnyájan vétkeztek.
[Róm. 5.13] Hiszen a törvényig is volt vétek a világban, de ha nincs törvény, a vétket nem róják fel.
[Róm. 5.14] A halál mégis uralomra jutott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám eleséséhez hasonlóan vétkeztek, ki az eljövendőnek (a második Ádámnak) az előképe.
[Róm. 5.15] A másik oldalon ott látjuk a kegyelmet, mellyel nem úgy vagyunk, mint az eleséssel. Ha ugyanis az egynek elesése a sokat halálra vitte, sokkal nagyobb az egy embernek, a Krisztus Jézusnak kegyelmén át az Isten kegyelmének és ingyen ajándékának hatása a sokakra.
[Róm. 5.16] Nem hatott úgy az ingyen ajándék, mint hatott a vétek azon az egyen át, aki vétkezett. Egyik oldalon az ítélet egy elesés alapján vált kárhoztató ítéletté, a másikoldalon a kegyelemajándék lett sok elesésből megigazulás útjává. 
[Róm. 5.17] Ha ugyanis egynek elesése a halált azon az egyen keresztül uralomra juttathatta, mennyivel inkább kell uralkodniuk az egy Krisztus Jézuson keresztül az élethatalmával azoknak, akik bőségben kapták a kegyelmet és az igazságosság ajándékát.
[Róm. 5.18] Mint ahogy tehát egy elesésen keresztül a kárhoztató ítélet minden emberig elhatolt, úgy hozza el a kegyelem egynek megigazító munkáján át az életadó megigazulást minden emberre.
[Róm. 5.19] Mint ahogy ugyanis egy ember engedetlensége a sok embert a vétkesség állapotába döntötte, úgy egy ember engedelmessége a sok embert az igazságosságállapotába fogja visszaállítani.
[Róm. 5.20] A törvény pedig azért csúszott be a kegyelem mellett, hogy megsokasítsa az elesést. De ahol a vétek megsokasodott, ott – azt messze felülmúlva – megszaporodott a kegyelem,
[Róm. 5.21] hogy amiképpen a vétek a halálban uralomra jutott, úgy a kegyelem is uralomra jusson az igazságosságon át, hogy Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül elhozza azörök életet.
6. RÉSZ
[Róm. 6.1] Mit mondjunk hát? Megmaradjunk a vétekben, hogy a kegyelmet megsokasítsuk?
[Róm. 6.2] Szó sem lehet róla. Vajon mi, akiket halálba vitt a vétek, élhetnénk-e még tovább ebben a vétekben? 
[Róm. 6.3] Hát nem értitek, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, halálába merültünk be?
[Róm. 6.4] A bemerítkezés ővele együtt eltemetett minket a halálba, hogy amiként a Krisztust a halottak közül az Atya dicsősége feltámasztotta, úgy mi is megújult életben járjunk.
[Róm. 6.5] Hiszen, ha eljutottunk arra, hogy halálának hasonmásával összenőjünk, feltámadásával is összenőttekké leszünk.
[Róm. 6.6] Mert tudjuk, hogy ó emberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy a vétek teste tehetetlenné váljék, hogy tovább ne legyünk a vétek rabszolgái,
[Róm. 6.7] mert aki meghalt, az igazságossá lett, és a vétektől szabaddá. 
[Róm. 6.8] Ha pedig a Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.
[Róm. 6.9] Miután tudjuk, hogy a Krisztus azután, hogy a halottak közül feltámadt, többé meg nem halhat, a halál rajta többé nem uralkodik.
[Róm. 6.10] Ami ugyanis benne meghalt, azt a vétek ölte meg egyszer, ami pedig él, azt Isten élteti.
[Róm. 6.11] Ti is hát halottaknak számítsátok magatokat, miután a vétek megölt titeket, mindamellett élőknek is Isten által a Krisztus Jézusban.
[Róm. 6.12] Ne a vétek uralkodjék tehát halandó testetekben, hogy kívánságainak engedelmeskedjetek,
[Róm. 6.13] se tagjaitokat ne állítsátok hamisság fegyvereiül a vétek oldalára, hanem álljatok Isten oldalára, mint akik a halottak közül feltámadtatok és éltek. Tagjaitokat is állítsátok az igazságosság fegyvereiként Isten mellé.
[Róm. 6.14] Mert a vétek nem fog uralkodni rajtatok, Hiszen nem törvény alatt vagytok, hanem kegyelem alatt.
[Róm. 6.15] Mi tehát a helyzet? Vétkezzünk, mivel nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Szó sem lehet róla.
[Róm. 6.16] Nem tudjátok, hogy ami mellé rabszolgák gyanánt odaálltok, hogy annak engedelmeskedjetek, annak rabszolgái is vagytok? Rabszolgái annak, aminek engedelmeskedtek: vagy a vétek rabszolgái, hogy meghaljatok, vagy a szófogadáséi, hogy igazságosak legyetek.
[Róm. 6.17] De hála legyen Istennek, hogy csak voltatok a vétek rabszolgái, ám szívből engedelmeskedtetek a tudomány amaz alakjának, amelyre rendelve vagytok.
[Róm. 6.18] Miután megszabadultatok a vétektől, az igazságosság rabszolgáivá lettetek.
[Róm. 6.19] Húsotok erőtlensége miatt emberi módra szólok: Ahogy azelőtt a tisztátalanság és törvényrontás oldalára állítottátok tagjaitokat, hogy azok törvényrontástműveljenek, most úgy állítsátok tagjaitokat rabszolgákul az igazságosság oldalára, hogy azok megszentelődéseteket munkálják. 
[Róm. 6.20] Hiszen amikor a vétek rabszolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságosságtól.
[Róm. 6.21] Mi gyümölcsötök volt akkor? Olyan dolgok, amiket most szégyelltek, mert azok vége halál.
[Róm. 6.22] Ám most, hogy a vétektől lettetek szabadokká és Isten rabszolgáivá lettetek, gyümölcsöt teremtek, amely a megszentelődést munkálja, annak vége pedig örök élet.
[Róm. 6.23] Mert a vétek zsoldja halál, de Urunkban, a Krisztus Jézusban az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet.
7. RÉSZ
[Róm. 7.1] Hát nem értitek testvéreim – törvényismerőkhöz szólok -, hogy a törvény csak annyi ideig uralkodik az emberen, ameddig az ember él?
[Róm. 7.2] Hiszen a férj alatt élő nőt is a törvény csak az élő férjhez köti, ám ha meghal a férj, a férj törvénye hatálytalan ránézve.
[Róm. 7.3] Következőleg a férj életében házasságtörő a neve, ha más férfié lesz, de ha meghal a férj, szabad a törvénytől, nem lesz házasságtörővé, ha más férfié lesz.
[Róm. 7.4] Így van veletek is testvéreim. Titeket is halottakká tett a törvény a Krisztus testén keresztül, hogy máséi legyetek. Azéi, Aki azért támadott fel a halottak közül, hogy az Istennek teremjünk gyümölcsöt.
[Róm. 7.5] Mikor ugyanis a húsban voltunk, tagjainkban a vétkek szenvedélyei dolgoztak, amelyeket a törvény váltott ki, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt,
[Róm. 7.6] most azonban, hogy a törvény ránk nézve elvesztette hatályát, miután meghaltunk, megölve attól, ami lefogva tartott, új szellemben, és ne a régi betűvilágban végezzük szolgálatunkat.
[Róm. 7.7] Mit mondunk tehát? Vétek a törvény? Szó sem lehet róla. De a vétket nem ismertem volna meg, ha a törvényen át meg nem ismerem. A vágyat sem ismerném, ha a törvény nem mondta volna: "Ne kívánd!"
[Róm. 7.8] A vétek azonban, miután a parancsolatban ugródeszkát talált, kimunkált bennem minden kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a vétek holt.
[Róm. 7.9] Én pedig valaha törvény nélkül voltam, de amikor eljött a parancsolat, a vétek megelevenedett,
[Róm. 7.10] én pedig meghaltam és úgy találtam, hogy a parancsolat, mely az életet szolgálja, nekem halálomra van.
[Róm. 7.11] A vétek, miután ugródeszkát kapott a parancsolatban, végképp megcsalt és a parancsolaton át megölt engem.
[Róm. 7.12] Így tehát a törvény szent, és a parancsolat szent, igazságos és jó.
[Róm. 7.13] Úgy, hát a jó lett nekem halálommá? Szó sem lehet róla. Hanem a vétek, hogy véteknek tűnjék fel, a jón keresztül munkálja ki a halált, hogy a vétek a parancsolaton keresztül szerfölött vétkessé váljék.
[Róm. 7.14] Tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi, én ellenben hús vagyok, eladva a vétek alá.
[Róm. 7.15] Hiszen, amit véghez viszek, nem ismerem, mert nem azt hajtom végre, amit akarok, hanem, amit gyűlölök, azt teszem meg.
[Róm. 7.16] Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor egyetértek a törvénnyel: elismerem róla, hogy jó.
[Róm. 7.17] Így hát többé nem én viszem azt véghez, hanem a bennem lakó vétek.
[Róm. 7.18] Tudom ugyanis, hogy bennem, azaz húsomban jó nem lakik, mert az akarás ugyan kezem ügyében van, de a jó dolgok véghezvitelét nem lelem magamban. 
[Róm. 7.19] Mert nem a jót teszem, amit akarok, hanem a gonoszt, amit nem akarok, azt hajtom végre.
[Róm. 7.20] Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, többé nem én munkálom azt, hanem a bennem lakó vétek.
[Róm. 7.21] Magamra nézve tehát azt találom törvénynek, hogy nekem, aki a jót akarom tenni, a gonosz van kezem ügyében.
[Róm. 7.22] Gyönyörűségemet lelem ugyanis az Isten törvényében a belső embernek megfelelően,
[Róm. 7.23] de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely hadban áll értelmem törvényével, és fogollyá tesz annak a véteknek törvényébe zárva, mely tagjaimban van.
[Róm. 7.24] Én nyomorult ember! Ki fog kiragadni e halálos testből?
[Róm. 7.25] Az Istentől felkínált kegyelem a mi Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül. Következőleg én, mikor értelmem indít, Isten törvényének teljesítek rabszolgálatot, de amikor húsom indít, a vétek törvényének.
8. RÉSZ
[Róm. 8.1] Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,
[Róm. 8.2] mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől.
[Róm. 8.3] Amire ugyanis a törvénynek nem volt képessége, mert a hús erőtlenné tette, azt véghez vitte az Isten, mikor a húsban a vétket elítélte azzal, hogy a vétkes hús hasonmásában és a vétek miatt saját Fiát küldte el,
[Róm. 8.4] hogy a törvény igazságos követelései beteljesedjenek bennünk, akiknek járását-kelését nem a hús vezérli, hanem a szellem.
[Róm. 8.5] A húshoz igazodók ugyanis a hús dolgain jártatják eszüket, de a szellemhez igazodók a szellem dolgain.
[Róm. 8.6] A hús észjárása ugyanis halálra visz, a szellem észjárása ellenben életre és békességre.
[Róm. 8.7] Ezért a hús észjárása ellenségeskedés Isten ellen, Isten törvényének ugyanis nem veti magát alá, minthogy nem is képes rá.
[Róm. 8.8] A húsban élők Istennek nem tetszhetnek.
[Róm. 8.9] Ti azonban nem a húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme lakik bennetek. Ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, az nem is övé.
[Róm. 8.10] Ha ellenben a Krisztus bennetek van, a test holt ugyan a vétek következtében, de a szellem élet azért, hogy igazságosságot munk&