Szent Szellemmel és tűzzel – olvasónk bizonysága

Szent Szellemmel és tűzzel – olvasónk bizonysága

Nagyon érdekes volt a megtérésem…nekem senki sem prédikált, senki sem tett bizonyságot. Isten neve a mi otthonunkban csak káromkodás formájában hangzott el. Anyám kommunista, apám ateista volt. A családi békét nélkülözve nőttem fel. Sok ballépést követtem el megtérésemig, hiszen életem a szüleimtől örökölt „hiábavaló élet” volt.

A szülői ház veszekedésektől terhes légköréből egy meggondolatlan, fiatal fejjel megkötött házasságba menekültem. Mivel mind a ketten nagyon fiatalok voltunk, férjem úgy gondolta, hogy a szórakozás, a haverok előrébb való, mint a családja. Két szép gyermekünk született, egy kislány, és egy kisfiú. A kislányomon azonban tizenéves korában kiütköztek egy családi betegség (scoliózis – oldalirányú gerincferdülés) jelei. Anyám, én, és most ő is….ez már a harmadik generáció volt. Akkor még nem tudtam ez mit jelent, hiszen nem voltam bibliaismerő ember.

Share
Read more



A vetélytárs

A vetélytárs

– Amikor tíz évvel ezelőtt összeházasodtunk, semmink nem volt a három gyereken kívül – emlékezik K. Sándor. – Összekerülésünk nagyon zivataros volt, mert ugye három gyerekkel, két különböző családból… Az ilyen állapotokból a reményvesztettség szokott kikerekedni, bennünk viszont hatalmas remény volt arra, hogy ez a házasság jó lesz, és jól fognak történni a dolgok. Albérletben indult az életünk. Semmire nem volt szükségünk, csak a három gyerekre, még gyerektartást sem kértünk az előző társainktól.

Share
Read more

„Boldogabb vagyok, mint valaha”

„Boldogabb vagyok, mint valaha”

A 42 éves, törékeny, halk szavú asszony megjárta a halál árnyékának völgyét. Közeli ismerősei közül is néhányan már lemondtak róla. Ám Isten nem így tett. Nagy küzdelmek árán, de M. Anna kijött a mélységből, a halál árnyékából. Mégpedig megújulva, Isten szeretetének tanújaként. Valljon most életéről, gyógyulásáról ő maga.

Share
Read more

UA-6786688