Az Egyház az évek során mindenféle bonyolult tervet dolgozott ötlött ki, hogyan is evangelizálja a világot. Összejöttünk, gyűléseket tartottunk, stratégiákat ötlöttünk ki, terveket szőttünk, sőt még pénzt is gyűjtöttünk. erre De csak ritkán gondoltunk arra tervre, amit Jézus maga adott nekünk.
A legtöbb hívő nem is tudja, hogy Jézus már ideadta nekünk azt a kulcsot, amivel megnyerhetjük a világot.
A hitről mindenkinek más jut az eszébe. Ha szóba kerül, az emberek arról beszélnek, hogy milyen gyülekezethez, egyházhoz tartoznak. Pedig az Isten szerinti hit sokkal több. Én most a megalkuvás nélküli hitről fogok beszélni.
Nagyon könnyű kompromisszumot kötni, amikor vihar van az életedben, könnyű lejjebb adni a viharos tengeren. Ha nem töltesz időt azzal, hogy a hiteddel kapcsolatos véleményedet végiggondolod, könnyen kompromisszumot köthetsz a próbák, kísértések kellős közepén. (Lehet, hogy már rájöttél – ezek bizony jönnek.)
A Biblia királyoknak és papoknak (Jel.1,6), továbbá a világ legyőzőjének (1Ján 5,4.) nevez bennünket. Sokunk számára ezek a kijelentések még valóságossá kell hogy váljanak. Egyelőre még tanuljuk, hogy kik is vagyunk valójában.
Az 1Krónika 14. fejezetét elolvasva láthatod, hogy Dávidnak ugyanez volt a problémája. Még tinédzserként lett Sámuel próféta által felkent király. Évek óta tudta, hogy eljön a nap, amikor Izrael fölött fog uralkodni, de valahogy ez nem akart megtörténni. Ám nézd csak meg, mit ír a 2. vers:. “És Dávid megértette, hogy az Úr királlyá kente őt
Előkészület. Ha éppen szellemi csatába indulsz, ez az a szó, amit nem szabad elfelejtened. A legtöbb hívő nem fordít erre kellő gondot. Nem készítik fel magukat előre. Játszadoznak, amíg az ördög első csapása el nem éri őket. Akkor riadnak fel, és próbálnak harcolni Isten Igéjével… de rendszerint veszítenek.
A 42 éves, törékeny, halk szavú asszony megjárta a halál árnyékának völgyét. Közeli ismerősei közül is néhányan már lemondtak róla. Ám Isten nem így tett. Nagy küzdelmek árán, de M. Anna kijött a mélységből, a halál árnyékából. Mégpedig megújulva, Isten szeretetének tanújaként. Valljon most életéről, gyógyulásáról ő maga.
Isten a Bibliában elmondja: Ő azt akarja, hogy egyre jobban és jobban éljünk. Jób 22:21 Bízd csak magadat ő reá és légy békességben: ezekből jó származik reád.
Az Ige alapján látjuk a folyamatot: ahogy egyre közelebb vagyunk Istenhez, Ő megáld minket, mi pedig egyre közelebb kerülünk hozzá. Harmincnyolc éve tértem meg, és megtanultam, ha azt akarom, hogy az életemből a legjobbat hozzam ki, Istennel kell járnom. Ha Isten legjobbját akarod az életedben, az Ő útját kell választanod. Minél jobban akarsz élni, annál több időt kell töltened Istennel.
Mennyei Atyám! Magasztallak, amiért megszabadítottál a sötétség hatalmából, és általvittél a Te szerelmes Fiadnak országába, a világosságba.(Eféz. 1,7)
Köszönöm Úr Jézus Krisztus, hogy Te tettél alkalmassá arra, hogy mint világosság fia, úgy járjak, (Eféz.5,8) s meg van írva, hogy a világosságban nincsen semmi sötétség(1Ján.1,5). Tehát a sötétség gyümölcstelen cselekedetei sincsenek bennem, (Eféz.5,11) mert szent véreddel megmostál (Jel. 1,5), szent Igéddel és Szellemeddel újonnan szültél, (1pét.1,23 és Tit.3,5) és adtad Törvényedet az én elmémbe, és az én szívembe írtad be azt. (Zsid. 10,8)
Nézz fel… mert ezekben az időkben az életed ettől függhet! Ha megengedted, hogy rossz hírek vegyenek körül és az ördög negatív erőkkel bombázzon, ha levetted a szemedet Isten Igéjéről, Jézusról, akkor a szellemed, a belső embered elveszíti az uralmát lelked és tested felett, s az Ige azt mondja, hogy ennek következménye a megfáradás: fáradt leszel és elalélsz.
Néhány éve, mikor imádkoztam föl s alá járkálva kis lakásunkban Tulsában, Oklahomában, megvallottam az 1Ján 4,4-et: nagyobb az, aki bennem van … nagyobb Ő… nagyobb Ő… Hirtelen kijelentés tört fel bennem, mint egy buzgó patak, és tudtam: Ó! Isten bennem van!
Ez megrázóbb volt, mintha valaki egy vizes ruhával képen vágott volna.
Nem vagyok focirajongó. Nem is értek hozzá. Őszinte leszek: még csak nem is kedvelem. Soha nem voltam egyetlen mérkőzésen sem. Így aztán, amikor a férjem hazaállított két ajándékjeggyel, és arra kért, hogy kísérjem el a magyar-horvát meccsre, a Szusza Ferenc Stadionba – finoman fogalmazva, nem örültem neki. Látva azonban, mennyire szeretne VELEM elmenni erre az eseményre, végül beadtam a derekam, és elmentem életem legnagyobb (mert egyetlen) focimeccsére.