Új teremtés

Új teremtés

Hanem alávetem a testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. (1Korinthus 9,27.)

Keresztényként meg kell tanulnod megengedni az új, belső emberednek, hogy uralkodjon a külső emberen. A külső ember nem lett újjá. A test nem született újjá. A test továbbra is azt akarja majd tenni ezután is, amit eddig – azt, ami nem helyes.

Share
Read more

Aratás

Aratás

Hogyan vegyük át a maximális nyereséget az elvetett magunk után? Azzal akarom kezdeni, hogy megosztok veled néhány igeverset, amelyek egészen megdöbbentőek. Mielőtt megtenném, hadd tegyek fel neked néhány kérdést.

1. Az Isten akarata, hogy te és én boldoguljunk? Igen! Ebben biztos lehetsz. Sok igeverset megnézhetsz, mint például a János 3. levele 2. verse, amelyek azt mutatják, hogy Isten azt akarja, hogy jól legyen dolgunk.

2. Van Istennél elég? Igen! Ő teremtett négyszáz milliárd galaxist, amelyek másodpercenként 186 ezer mérföldes sebességgel növekednek. Azt hiszem, el tudja intézni a lakbéredet! Lazíts!

Share
Read more

Gyógyulás

Gyógyulás

Két nappal karácsony után, 1996-ban, a fa még mindig ünnepi volt, noha az ajándékokat kibontották, és a hulladékot már elpakolták. Anita és én elhelyezkedtünk, hogy pihenjünk, olvassunk, élvezzük egymás társaságát…

Share
Read more

Válságban is áldott – 2. rész

Válságban is áldott – 2. rész

Nemrég olvastam, hogy 11 millió ember lett munkanélküli Amerikában. Három hónap alatt 2 millióval növekedett a számuk. Nem azokról van szó, akik nem akarnak dolgozni, akarnak, de nincs mit. 16 éve nem volt ilyen sok munkanélküli. A gazdasági szakértők azt mondják, a 30-as évek óta ez a legsúlyosabb pénzügyi krízis. A helyzet még drámaibb lesz nemsokára, írta a cikkíró. Az elmúlt 18 hónapban 2 billió dollár tűnt el a nyugdíjas alapokból.

De a mikor a világ a legsötétebb napjait éli, Krisztus teste akkor élheti a legdicsőségesebb napjait! Ez az Igéből bizonyítható.

Share
Read more

Gyermekeink gyógyulása

Gyermekeink gyógyulása

Tavaszi esők áztatták Torontót, amitől buja zöld lett azon a reggelen, ahogy felébresztettem 12 éves fiamat, Aaront, hogy iskolába menjen. „Ideje reggelizni” – mondtam. Amikor felült az ágyban, elállt a lélegzetem. Szeme köröskörül csupa hólyag volt. Felállt a nyakamon a szőr, ahogy eszembe jutottak a hólyagok, amelyek egykor az én testemet borították.
„Biztos nem övsömör!”– gondoltam, ahogy Aaron erőlködve kinyitotta a szemeit.
Iskola helyett orvoshoz vittem, aki mintát vett a folyadékból, amely megtöltötte a hólyagokat, és elküldte a laborba.

Share
Read more

Isten mesteri terve – 9. rész

Isten mesteri terve – 9. rész

Most a vetés – aratás törvényéről fogunk beszélni. Az erre vonatkozó kijelentés megváltoztatja az életedet. Ha akarsz valamit, akkor vess. Ez lehet békesség, vagy megtapintható, megérinthető dolog is, mint kocsi, vagy a pénzügyeid. Tehát vess magot.

Mrk 4,1-6 (Ampl. ford.) ez a legjobb rész, a vetés-aratás tanulmányozásának elkezdéséhez. Jézus nagy tanító is volt. Néhány prédikációja megmaradt az evangéliumokban, s ezek kulcsok az életünkhöz.

Mrk 4,1-6: Jézus ismét elkezdett tanítani a tó mellett, és nagy sokaság gyűlt össze körülötte, így bement egy hajóba, hogy leüljön a tengeren, és az egész tömeg a tóparton volt. Sok dolgot tanított nekik példabeszédekben (illusztrációk, összehasonlítások) amik mellé igazságot tett, hogy megmagyarázza azokat. S a tanításaiban ezeket mondta nekik: adjátok a figyelmeteket erre: íme, egy magvető kiment vetni. Ahogy vetett, néhány mag az ösvényre esett, és a madarak jöttek, felkapdosták és megették azokat. Más mag (ugyanaz a fajta) olyan földre esett, amely tele volt sziklával, amelyen nem sok termőföld volt, s hirtelen a mag kihajtott, de mivel nem volt mély termőtalaja, amikor a nap feljött, megperzselte azt, és mivel nem volt gyökere, elszáradt.

Share
Read more

Válságban is áldott

Pál azt mondja itt: az áldás teljessége. A teljességre néhány definíció:
1. Eljutni a legmagasabb szintre. Pontosabban: Isten áldásainak különböző szintjén tudsz élni. Negyven évvel ezelőtt, amikor megtértem, már Isten áldásainak a dimenziójában éltem, de most sokkal magasabb szinten élek, mint akkor. Miért? Mert többet tudok. Az áldás nem egy vallásos szó a számomra. Nem az, amit vasárnaponként használunk a családban – mindig erről folyik a szó. Folyamatosan tanítom az áldásra a gyerekeimet, az unokáimat. Nagyon sok keresztény családban csak akkor hangzik el, mikor valaki tüsszent (blessing = áldás – mondják angolul.) Értik ezt a szót a Bibliából, de csak akkor használják. Isten áldjon meg – mondják az amerikaiak, mikor valaki tüsszent. De mikor elkezdtem ezt tanulmányozni a Bibliában, rá kellett jönnöm, az áldás azt jelenti, hogy ez egy erő, amely megerősít az áldásra.

Share
Read more

Gyógyítás szolgálata

Gyógyítás szolgálata

Az Isten kegyelme általi megváltás alkalmazásában tudományos. Jézus sokféle módszert használt a betegek gyógyításánál. Mindegyik tudományos volt. A tudomány annak felfedezése, hogy Isten miként tesz dolgokat. Jézus az emberekre tette a kezét engedelmeskedve a kapcsolat és átadás törvényének. Kezeinek érintése, kapcsolata felhatalmazta Isten Szellemét benne, hogy átfolyjon a beteg személybe. A beteg asszony, aki a ruháit megérintette, azt találta, hogy a Szellem kiáradt Jézus személyéből.

Share
Read more

A hatékony imádság alapelvei

Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. (Filippi levél 4:6)

Voltál már valaha olyan nagy szükségben, hogy úgy érezted, egy próféta egész éjszaka imádkozhatna, hogy be legyen töltve?

Én igen!

Kevéssel az után, hogy keresztény lettem, imakéréssel fordultam a gyülekezethez az anyagi szükségeimet illetően. A prédikátortól olyan mértékű ihletett közbenjárást vártam el, hogy mindenki térdre essen. Elképzeltem, ahogy majd sírni fog a problémáim felett, ahogy Jézus sírt Lázár halálakor. De megdöbbenésemre épp csak rátette kezét a mellkasomra, lehajtotta a fejét és annyit mondott: „Uram, áldd meg őt. Töltsd be minden szükségét, Jézus Nevében.” Majd megfordult és elsétált!

Share
Read more

Az imádság ideje

Az imádság ideje

züntelenül imádkozzatok. (1 Thesszalonika 5:17)
Ha a füleid Istenre figyelmeznek, feltételezem, hogy hallottál Tőle valamit az imával kapcsolatban. Hív téged, hogy több időt tölts imában, helyezd előbbre az imádságot a fontossági sorrendedben.
Honnan tudom ezt? Onnan, hogy nekem is ugyanezt mondogatja. Tulajdonképpen minél több emberrel beszélek erről, annál inkább meggyőződöm róla, hogy Isten az egész népét imádságra hívja.
Az ok egyszerű. Az utolsó idők legutolsó napjaiban vagyunk. Isten kész rá, hogy csodálatos és természetfeletti módon mozduljon rajtunk keresztül. Ezt azonban nem tudja megtenni,
ha nem járunk szellemben. Nem tud olyanokon keresztül munkálkodni, akiket annyira lefoglalnak a testi dolgok, hogy nem képesek meghallani az Ő hangját.

Share
Read more

Isten mesteri terve – 8. rész

Isten mesteri terve – 8. rész

Most az engedelmességről és engedetlenségről beszélünk. Ez az a terület, ahol a dolgok eldőlnek. Azért olyan csodálatos az Ige, mert nem kell találgatni, hogy vajon Isten mit akar tőlem, hiszen pontosan megmondja. Arra jöttem rá, minél több időt töltök Istennel, az írott Igéjével és próbálok rájönni, hogy mi a véleménye bizonyos dolgokról, s erről újra és újra gondolkodom, annál könnyebb úgy élnem, hogy engedelmeskedem neki. Valóban megismerheted őt az írott Igén keresztül. Természetesen imádkozni is szükséges, de csak akkor tudsz Isten Igéje szerint imádkozni, ha ismered azt. Mint például azt, hogy gyorsnak kell lennünk a megbocsátásban, a rossz dolgokból való megtérésben.

Share
Read more

A gyógyítás és csodatevés szolgálata

A gyógyítás és csodatevés szolgálata

Az Isten kegyelme általi megváltás alkalmazásában tudományos. Jézus sokféle módszert használt a betegek gyógyításánál. Mindegyik tudományos volt. A tudomány annak felfedezése, hogy Isten miként tesz dolgokat. Jézus az emberekre tette a kezét engedelmeskedve a kapcsolat és átadás törvényének. Kezeinek érintése, kapcsolata felhatalmazta Isten Szellemét benne, hogy átfolyjon a beteg személybe. A beteg asszony, aki a ruháit megérintette, azt találta, hogy a Szellem kiáradt Jézus személyéből. Megérintette ruhái szegélyét, és a Szellem átáramlott belé. Meggyógyult. Ez tudományos folyamat. Pál, ismerve ezt a törvényt, keszkenőkre és ruhákra tette a kezét. A Biblia azt mondja, hogy amikor ezeket a betegekre helyezték, meggyógyultak, és a démonok kimentek. A materialisták ezt babonaságnak mondták. De ez teljesen tudományos.

Share
Read more

UA-6786688