Mindannyian várjuk az ébredést, hogy a Szent Szellem ismét fújjon, át a népeken, át a világon, átalakítva szíveket, életeket, nemzeteket. Nos, az alábbi hteles történet akár minta lehet. És reménység, hiszen EGYETLEN ember szívéből indult.
A Mester tervét követni nagyon izgalmas életstílus, mert jóval fölötte áll annak, amit kérni tudnál. Amikor fiatal házas voltam, nem is gondoltam, el sem tudtam volna képzelni, mit visz véghez az Úr az életemben. Most Isten jóságáról és a fénylő ösvényéről fogunk beszélni.
A Példabeszédek könyve sokat beszél Isten bölcsességéről. Minél többet tudunk arról, mit mond az Ige helyesnek, azt megismerjük, és az életünkbe beépítjük, egyre több áldás fog az életünkben megjelenni. Isten által bárki, bármit képes megtenni. Mégpedig azért, mert Ő formált minket erre a tervre.
iam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Példabeszéd 4,20-21
Ha visszagondolok 1957 szeptemberére, eszembe jut egy 82 éves evangélista hölgy, aki már két éve súlyos gyomorrákban szenvedett. Az orvosok nem értették, hogyan élhet még. Mikor felnyitották a testét, láttak jó néhány rosszindulatú daganatot, és nem csináltak semmit, csak visszavarrták a sebet. Azt mondták, itt már semmit sem lehet tenni.
Mielőtt megismerted volna az Urat, Ő már ismert téged. Minden pillanatodban veled van. Ennyire biztonságban vagy! Előtted megy, és mögötted is rendezi a dolgokat. Ez Isten jelenléte körülötted. Isten már akkor tudott rólad, mikor fogantattál. (Mi van az abortusszal, gondoljatok bele!) Mikor anyád méhében voltál, Isten illesztett össze és formált téged. Életed minden napja rögzítve van a könyvben, egészen attól kezdve, hogy fogantattál. Istennek van egy terve a számodra, egy mesteri terve. S ezt már látja, mielőtt egyáltalán megfogantál volna. Az én imám: Uram, mutass rá, ami sértés rád nézve, és mutasd meg az utat, amely a te akaratod. Már jó néhány éve járok Istennel, és tudom, hogy az Ő terve fantasztikus, magasan fölötte van annak, amit csak elképzelni tudnék.
Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Mert életök ezek azoknak, akik megnyerik, és egész testöknek egészség. (Példabeszéd 4,20-22)
Az új Strong konkordancia szerint a Példabeszéd 4,22-ben szereplő héber egészség szó valójában gyógyszert jelent. Más szavakkal ez az Ige így hangzik: „… ezek (Isten Igéje) élet azoknak, akik megtalálják azt, és gyógyszer egész testüknek.
Zsolt 35,27 mindazok, akik gyönyörködnek az én igazságomban, és örömük van az én megigazításomban, kiáltsanak örömért, és legyenek boldogok, és szüntelenül mondják: legyen az Úr felemelve, aki gyönyörködik az Ő szolgáinak Isten áldásaiban bővölködő (prosperáló) életében. (Amplified Bible)
Ha a hagyományos vallás azt tanította neked, hogy Isten szegénynek, és elesettnek akar látni, jó hírem van számodra. A Biblia azt mondja: Isten örül a te bővölködésednek. Isten azt akarja, hogy prosperálj!
Könyörületesség. Erre van leginkább szükségük az embereknek ezen a világon. Kell valaki, aki Isten könyörületességével kinyúl feléjük.
A könyörületesség mély sóvárgás, vágy arra, hogy az emberek szükségeit betöltse. Sokkal erősebb érzés, mint az együttérzés, amely tehetetlenül ül, és sajnálkozik rajtuk. A könyörületesség tenni is akar valamit értük.
gyermekies lelkületről
Mát. 18,1 Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, [és megkérdezték tőle] mondván: Vajon ki a (leg)nagyobb [hatalmasabb; fontosabb] a mennyeknek országában [az egek (Istenének) királyságában]?
Mát. 18,2 És előhíván Jézus egy kisgyermeket, közéjük [eléjük] állítja vala azt,
Mát. 18,3 És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek [ha nem változtok meg, ha meg nem fordultok] és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába [királyságába].
Mát. 18,4 Aki azért [annyira] megalázza magát [annyira kicsivé lesz], mint ez a kis gyermek, az [lesz] a (leg)nagyobb [hatalmasabb; fontosabb; nagyszerűbb] a mennyeknek országában [a mennyek, az Egek Istenének királyságában].
ézus és Bemerítő János
Mát. 11,1 És lőn [az történt], mikor elvégezé [bevégezte] Jézus a tizenkét tanítványának [apostolnak] adott utasítást [útbaigazítását, rendelkezéseit; oktatását], elméne [továbbment] onnan, hogy tanítson és prédikáljon [igét hirdessen] azoknak [környező] városaiban [is].
Mát. 11,2 János pedig, mikor meghallotta a fogságban [a börtönben; a tömlöcben]171 a Krisztus cselekedeteit [tetteit], elküldvén kettőt az ő tanítványai közül [ezt üzente neki, és]
Mát. 11,3 Monda néki: Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?
Mát. 11,4 És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és jelentsétek [mondjátok el; adjátok hírül (adjátok tudtára)] Jánosnak, amiket hallotok és láttok:
Mát. 11,5 A vakok [újra] látnak, és a sánták [bénák] járnak; a poklosok [leprások] megtisztulnak és a siketek (némák) hallanak; a halottak föltámadnak [életrekelnek], és a (koldus)szegényeknek Evangélium [örömhír; örömüzenet] hirdettetik;
„…ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.”(1 Móz. 21.17)
Hágár – aki Ábrahám feleségének, Sárának volt a szolgálója, és aki Ábrahámnak fiút szült – a Beérseba pusztájában bujdosik gyermekével együtt, mert Sára kívánságára Ábrahám elküldte őket. Nincs vizük, nincs élelmük, s Hágár, hogy ne lássa gyermeke haldoklását, leteszi őt egy fa alá, és odébb leülve sír; De az Úr angyala a fenti mondatot mondja Hágárnak, bátorítva és reményt adva neki.
Mózes halála után az Úr Józsuét bízza meg azzal, hogy Izráel fiait bevigye az ígéret földjére. És hogy a feladatát sikeresen végre tudja hajtani – azt mondja az Úr – ahhoz az szükséges, hogy: Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek (a könyvek Könyvének, vagyis a BIBLIÁNAK) az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.