Tökéletes

Tapasztalatom szerint ehhez a bibliai fogalomhoz: tökéletes – általában vallásos képzet társul. Néhányan úgy reagálnak: „én sosem leszek az!” „Ez nekem túságosan távoli… talán, egyszer, az út végén…” „Egész életünkben törekszünk rá, de persze soha nem érhetjük el.” És ehhez hasonlók. Lehet, hogy elsőre alázatosnak is tűnhetnek ezek a vélekedések. Azonban az igazi alázat az igének való alárendeltség, engedelmesség. Az igében pedig az áll több helyen is (felszólító módban): LEGYETEK TÖKÉLETESEK!

Share
Read more

Ne engedd, hogy az ördög terheket rakjon rád!

Ne engedd, hogy az ördög terheket rakjon rád!

Néhányan nehéznek találják, hogy elhiggyék Isten ígéreteit, mert a természetes világban annyi ellenpéldát láttak. Találkoztak hűséges tizedfizetőkkel, akik tönkrementek, olyan keresztény betegekkel, akik nem tudták megragadni a gyógyulásukat.

Pontosabban fogalmazva: úgy gondolják, hogy látták ezeket a dolgokat. De tudod, van egy csaló ebben a világban, aki munkálkodik.

Share
Read more


Megérteni Jézus meghökkentő szavait – Blizzard, Bivin

Máté evangélium 11,12 „A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.”

Ezt az igét elég nehéz megértenünk. Nemcsak egyszerű keresztényeket döbbentenek meg ezek a szavak. Úgy tűnik, nincs kielégítő magyarázat még a teológusok között sem, hiszen Isten királyságával sok erőszakos cselekedet is kapcsolatba hozható. Mégis, valahogy nem illik össze Jézus más tanításaival. Sokan, sokféleképpen próbálták – szolgálók és tanítók – megmagyarázni ezt az igét.

Share
Read more

Isten akarata

Isten visszaadja azt a helyet, amit mint feleségnek készített. Év elején, miután imádkoztam, hogy nyíljanak meg ajtók, és azóta sok lehetőség adódott nekem, az Úr azt mondta : Ő túlcsorduló módon jön. Ez történik velem most. Ő azt akarja, hogy kijelentéseket kapj, és ajtókat akar nyitni neked. Azt akarja, hogy az Ő akarata nyilvánvaló legyen a számodra, és ígéretei megvalósuljanak az életedben.

Share
Read more

A negyedik ember

Nabukodonozor király csináltata egy arany állóképet, …felállíttatá azt a Dura mezején, Babilon tartományában…. És a hírnök hangosan kiálta: …Mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek…

Share
Read more

Hogyan szerezhető meg…?

A könyv 1983-ban jelent meg a Rhéma Bibliaiskolában. Témája: hogyan szerezhető meg a valóságos hit? Emberek ezrei imádkoznak azért, hogy valóságos hitük legyen, miközben a hit Isten igéjének hallása által keletkezik. Kenneth E. Hagin rámutat arra, hogy mivel a természetes világban élünk, ezért arra vagyunk hajlamosak, hogy inkább érzékeinkre támaszkodjunk, mint Isten igéjének igazságaira. K. E. Hagin hozzáteszi még, hogy a valóságos hit – az Ábrahám típusú hit – nem a fizikai valóságon alapul, hanem Isten igéjén.

Share
Read more

Te igaz vagy!

Nem érdekel, hány rossz döntést hoztál tegnap, mennyi hibát követtél el, azt szeretném, ha ma, most azonnal felismernéd azt a tényt, hogy te igaz vagy. Nem azért, mert valamit is jól csináltál volna, vagy jót tettél volna, hanem mert Jézusba vetett hited által Isten igazságát befogadtad.

Share
Read more

Higyj a szeretetben

Egy nap, ahogy a parkban sétálgattam imádkozva, ezt kérdeztem az Úrtól: Uram, mi az akaratod, mit mondjak a te népednek? Pillanatnyi késlekedés nélkül a következő szavakat hallottam, szinte visszhangoztak a szellememben és az elmémben:

„Mondd meg nekik, hogy nagyon szeretem őket!”

Ezek a szavak annyira tele voltak szeretettel és odaadással, hogy nehéz ezt kifejezni. Ezután napokig csak az 1 Ján 4,16-ra tudtam gondolni: „És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét.„

Share
Read more


A valódi szabadság

Az alábbiakban egy 28 éves fiatalember, F. Sándor vallomását olvashatjuk önmagáról, a világról és Istenről. Ez az írás öt évvel ezelőtt jelent meg egy keresztény újságban. „Arról szeretnék beszélni, hogy…

Share
Read more


UA-6786688