Isten mesteri terve – 9. rész

Isten mesteri terve – 9. rész

Most a vetés – aratás törvényéről fogunk beszélni. Az erre vonatkozó kijelentés megváltoztatja az életedet. Ha akarsz valamit, akkor vess. Ez lehet békesség, vagy megtapintható, megérinthető dolog is, mint kocsi, vagy a pénzügyeid. Tehát vess magot.

Mrk 4,1-6 (Ampl. ford.) ez a legjobb rész, a vetés-aratás tanulmányozásának elkezdéséhez. Jézus nagy tanító is volt. Néhány prédikációja megmaradt az evangéliumokban, s ezek kulcsok az életünkhöz.

Mrk 4,1-6: Jézus ismét elkezdett tanítani a tó mellett, és nagy sokaság gyűlt össze körülötte, így bement egy hajóba, hogy leüljön a tengeren, és az egész tömeg a tóparton volt. Sok dolgot tanított nekik példabeszédekben (illusztrációk, összehasonlítások) amik mellé igazságot tett, hogy megmagyarázza azokat. S a tanításaiban ezeket mondta nekik: adjátok a figyelmeteket erre: íme, egy magvető kiment vetni. Ahogy vetett, néhány mag az ösvényre esett, és a madarak jöttek, felkapdosták és megették azokat. Más mag (ugyanaz a fajta) olyan földre esett, amely tele volt sziklával, amelyen nem sok termőföld volt, s hirtelen a mag kihajtott, de mivel nem volt mély termőtalaja, amikor a nap feljött, megperzselte azt, és mivel nem volt gyökere, elszáradt.

Share
Read more

Egyedüli reménységed Jézus

Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. (Apcsel2,26-27)

Isten mondott nekem valamit, ami örökre meghatározta a szolgálatomat. Az egyedüli remény, ami itt a földön, ebben a világban elérhető, az a Jézus Krisztusban való hit.

Share
Read more


Ima – anyagiak

Változásra van szükséged az anyagi életedben? Ez a Biblián alapuló imádság nagy segítséged lesz ebben. Csak egy szellemi alapelvet ne feledj: Isten megáld, hogy te is áldás lehess! Uralkodj te a pénzen, ne az uralkodjon rajtad. Mert a pénz lehet a legkegyetlenebb úr, ha alá veted magad. Ha viszont szabad vagy a pénz szerelmétől, nagyszerű szolga.

Share
Read more

Még válságban is áldott

Még válságban is áldott

IGEN, BŐVÖLKÖDHETSZ MÉG A VÁLSÁG KÖZEPETTE IS.

Még ezekben a zaklatott és nyugtalanító gazdasági időkben is, Isten valami jó hírt adott, hogy megosszam veled . A pénzügyi kihívások egyáltalán nem újak, mégis a Biblia tele van szó szerint hatalmas történetekkel arról, hogy Isten népe hogyan tapasztalta meg az Ő bőséges áldását, és természetfeletti gondoskodását a nagy válságok pillanataiban.

És ez Isten szava ma hozzád most is, barátom. Te is prosperálhatsz még a válság kellős közepén is!

Share
Read more

Tudd, hogy újjá lettél

Tudd, hogy újjá lettél

Azért ha valaki Krisztusban van; új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. (2Korinthus 5,17)
Ez az igerész az egyik legkedvesebb Igém. Már akkor megragadtam az értelmét, amikor tinédzserként ágyhoz voltam kötve. Amikor pedig gyógyultan keltem föl a betegágyamból, mindenkinek elmondtam, akivel csak találkoztam: Én egy új teremtés vagyok.
Elmélkedj ezen a versen, mert ha nem érted meg az újjászületés igazságát, akadályozni fogja a hitedet és visszatarthat azoknak az áldásoknak az átvételétől, amiket Isten szán neked.

Share
Read more

Válságban is áldott

Pál azt mondja itt: az áldás teljessége. A teljességre néhány definíció:
1. Eljutni a legmagasabb szintre. Pontosabban: Isten áldásainak különböző szintjén tudsz élni. Negyven évvel ezelőtt, amikor megtértem, már Isten áldásainak a dimenziójában éltem, de most sokkal magasabb szinten élek, mint akkor. Miért? Mert többet tudok. Az áldás nem egy vallásos szó a számomra. Nem az, amit vasárnaponként használunk a családban – mindig erről folyik a szó. Folyamatosan tanítom az áldásra a gyerekeimet, az unokáimat. Nagyon sok keresztény családban csak akkor hangzik el, mikor valaki tüsszent (blessing = áldás – mondják angolul.) Értik ezt a szót a Bibliából, de csak akkor használják. Isten áldjon meg – mondják az amerikaiak, mikor valaki tüsszent. De mikor elkezdtem ezt tanulmányozni a Bibliában, rá kellett jönnöm, az áldás azt jelenti, hogy ez egy erő, amely megerősít az áldásra.

Share
Read more

A Teremtő ereje az anyagi életben

E könyvecske azzal a céllal íródott – miként A Teremtő ereje veled van és A Teremtő ereje meggyógyít címmel korábban megjelentek is -, hogy az Isten Igéjében rejlő elvek föltáruljanak előtted, s így együttműködhess azokkal, alkalmazhasd őket minden nap.

Isten Igéje nem valami mesekönyv, nem is történelemkönyv vagy vallásos irat. Isten Igéje teremtő erő. Az Ige ma is hordozza ezt az erőt, ám ahhoz, hogy akcióba lépjen az érdekedben, fel kell szabadítanod: mondd ki hittel! Sajnálatos módon a legtöbb ember a félelem és kudarc szavait szólja, amikor gyakran emlegeti a gazdasági pangást, a munkalehetőségek hiányát és a pénzhiányt. Így az emberek arról beszélnek, amijük van, és azt birtokolják, amit kimondanak.

Share
Read more

A világosságot hit követi

A világosságot hit követi

A Te Igéd megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűt. (Zsoltárok 119,130.)

Tinédzserkoromra ágyhoz kötött beteg lettem. Az orvostudomány akkori állása szerint halálra ítélt. Egész addigi életemben hallottam prédikációkat az újjászületésről, ismertem Isten akaratát az üdvösséggel kapcsolatban.

Így, amikor betegágyamon az Úrhoz jöttem, semmi kétség nem volt bennem afelől, hogy Ő meghallgat engem. E tekintetben megvolt a megfelelő megértésem. Ezért nem kételkedtem, nem is hitetlenkedtem az üdvösségemmel kapcsolatban. Elfogadtam az üdvösséget és tudtam, hogy üdvösséget nyertem.

Share
Read more




UA-6786688