Összesimulva

Nem tudnálak nem szeretni

mert téged adott nekem az Úr

örökéletre szóló útitársul

hogy egyre közelebb jussunk Hozzá

egészen az örökkévalóságig

 

Ez a szeretet soha nem múlik el

meg nem szűnő

hol szelíd hol sürgető

Szerelemmel óv és tűr

ez a szerelem mindent elvisel

 

Kéz a kézben

a hit szép harcát vívjuk

könnyezve vetőmagot szórunk

örvendezve aratunk

a földön idelenn

 

Szerelmünk kezdetén

azt mondtam neked

Isten országában az élet

egyetlen perce sem

unalmas s te meglepődtél

 

Pedig valóra vált

a közös úton

ahogy évet évre magunk

mögött hagytunk

kalandok sora várt

 

Nevetést és szúró könnyeket

sok bánattól-fájdalomtól

nehéz csomagot

cipeltünk roskadón

de kapaszkodva Istenbe

 

A hit útján vállat vállnak vetve

összesimulva egymást támogatva

együtt egymásnak megbocsátva

néha sután megbotolva

de mindig a keskeny-meredek ösvényen

 

így lépkedtünk egyre feljebb

hol a könnyek felszáradnak

a terhek könnyűvé válnak

és csak egyetlen édes iga nyomja a vállat

míg a Fény mind melegebben ölel

 

Olykor egy nap ezer évnek tűnt

erős-ravasznak az ellenség

mohón éhes szájában de sokan végezték

halálos csapdát font lassan körénk

hogy elnyeljen észrevétlenül

 

Ám ekkor sem voltunk egyedül

amikor a napot súlyos felhő takarta

és vihar tört-zúzott maga

alá gyűrve mi útjába akadt

a Kőszikla meg nem rendült

 

nem mosta el a pusztító ár

állt fenségesen szilárdan

vakító fényű világítótorony

a sötét tajtékos éjszakában

mutatva a menekülés útját

 

Isten – és mi ketten

látjuk hatalmas csodáit

ahogy előttünk a tenger szétválik

és száraz lábbal járjuk egész a túlpartig

a simogató fövenyt

 

Kéz a kézben együtt Jézussal

az Ő véres keresztáldozata

hozta el a boldogságot számunkra

hogy győztesen érjünk majd a célba

Hűsége kísér és nem hagy el soha.

(Orbán Anikó)

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688