Mi a PÜNKÖSD – és a pünkösdi mozgalomról

A pünkösd megünneplésére készülő keresztény világ napjainkban jelentős változáson megy keresztül. A pünkösdről alkotott, az eseményben főleg ünnepnapot és az Egyház születését látó hagyományos szemlélet megváltozása ma már szinte valamennyi felekezetre hatást gyakorol. Az ünnep modern felfogásában nem a történelmi esemény, hanem a Szentlélek jelenkori kiáradása és a keresztény életben, szolgálatban való jelenléte, működése áll a középpontban. A pünkösd nemcsak múlt, hanem izgalmas jelen és csodálatos jövő egyre több hívő számára.

 

 

A hagyományos felfogásban elsikkadt a Szentlélek személyes jelenléte a hívők egyéni és közösségi életében. Ehelyett a vallási szokásoknak való megfelelés került előtérbe. A XX. századi pünkösdi–karizmatikus mozgalom hatására egyre többen ismerik föl, hogy a hitre jutás után szükséges a kereszténnyé válás folyamatában az úgynevezett második lépés megtétele, vagyis a Szentlélek keresztségéből való részesedés. A XX. századi keresztény szellemi tapasztalat azt igazolta és igazolja folyamatosan, hogy a pünkösdi megtapasztalás keresztény tömegek számára élő valóság. Egyre több keresztény állítja magáról, hogy a Szentlélekkel személyesen találkozott, és természetfölötti élményben részesült.
Ezek a modernkori karizmatikus megtapasztalások számos teológust, egyházi személyiséget a Szentlélek szerepének újragondolására késztettek. A pünkösdi–karizmatikus mozgalom egyik fontos célkitűzése a pünkösdkor született egyház helyreállítása. A mozgalom a XX. században szinte a semmiből indult el, és vált a XXI. század küszöbén a keresztény világ legdinamikusabban fejlődő és legnagyobb hatású irányzatává. Számos szakértő kísérletről beszél, amely még közelről sem érte el kitűzött célját. A mozgalomról azonban bebizonyosodott, hogy életképes, a működését kísérő zavarok, ellentmondások fölé tud emelkedni, saját hibáit képes korrigálni. Az elmúlt évek, évtizedek azt is igazolták, hogy a pünkösdkor született egyház helyreállítása a XX. században egy ellentmondásokkal tarkított folyamat, amely minden bizonnyal a XXI. században teljesedik ki és lesz a kereszténység meghatározó, domináns tényezőjévé.

Milyen egyház és kereszténység született pünkösdkor?

Az evangélium a názáreti Jézus életét, földi szolgálatát, valamint halálát és föltámadását tartalmazza. A karizmatikus teológia kiemeli Jézus szolgálatában a Szentlélek szerepét. Álláspontjuk szerint a Szentlélek korszaka valójában már a Názáreti galileai és júdeai tevékenysége által elkezdődött. Jézus mintegy harminc évig névtelen, törvénytisztelő zsidó emberként élt. Nagy valószínűség szerint Názáretben nevelőapja foglalkozását űzte. Keresztelő János prófétai működése jelentős befolyással bírt rá. A Jordánban való megkeresztelkedése után részesedett Szentlélek-keresztségben, majd negyvennapos pusztai tartózkodása után tért vissza szűkebb hazájába, Közép-Galileába, hogy Isten Országát hirdesse.
Az evangéliumok beszámolója szerint Jézus szinte azonnal kortársai érdeklődésének középpontjába került. Akkoriban számos nagy hírű és tudású rabbi tevékenykedett Júdeában, egy fiatal rabbinak nagyon nehéz volt tömegbefolyásra szert tenni. Jézusnak ez első nyilvános fellépésével sikerült. A teológusok szerint azért, mert a kortárs rabbikkal ellentétben Jézus igehirdetése a Szentlélek erejére és Isten hatalmára épült. A Jézuson keresztül megnyilvánuló Szentlélek gyakorolt hatást a hallgatóságra. Az evangéliumi csodákat – mint például a démonok kiűzését, a betegek meggyógyítását, a halottak föltámasztását – a Szentléleknek a Názáretin keresztül történő megnyilvánulásaiként értelmezik. Többen rámutattak, hogy Szentlélek nélkül Jézus nem lett volna képes csodatevésre, mert Krisztus a megtestesülése előtt, ön-kiüresítése (Fil 2,7) során csodatevő képességéről is lemondott.
Jézus földi szolgálata alatt gondoskodott arról is, hogy művét folytassák a földön tanítványai, akiknek megígérte, hogy elküldi nekik a Szentlelket: "De én az igazat mondom néktek: jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok" (Jn 16,7). Sőt, Keresztelő János azt állította a Messiásról, hogy Ő lesz az, aki "Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket" (Mt 3,11b). Jézus a földi szolgálata során köztudottan senkit nem keresztelt meg Szentlélekkel. A tanítványok képzésében az Isten országáról való tanítások és az Isten erejének demonstrációja játszották a főszerepet.
János hangsúlyozza Evangéliumában, hogy a Szentlélek eljövetelének természetfölötti feltétele Jézus felmagasztalása az Atya által. A feltámadástól pünkösdig tartó időben foglalta el Jézus a mennyben kiváltságos pozícióját, amikor is Isten Úrrá kiáltotta ki Őt minden teremtmény és teremtett dolog fölött. Ezt az időszakot a tanítványok várakozással töltötték Jeruzsálemben. A feltámadás utáni ötvenedik napon, pünkösdkor százhúszan voltak együtt, amikor "lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, s ült mindegyikre azok közül, s megtelének mindnyájan Szent Lélekkel és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk" (Csel 2,2–4).
Ezt az eseményt nagy zaj kísérte, ezért is gyűltek több ezren köréjük, hogy megtudják a jelenség okát. Az Apostolok cselekedetei könyvének beszámolója alapján a kíváncsiskodókat megosztotta az, amit láttak és hallottak. Egyesek csodálkoztak, mások a kiváltó okot kutatták, egy harmadik csoport pedig a Szentlélekkel betöltekezett tanítványokkal kapcsolatosan nagyon is markáns, pejoratív véleményt fogalmazott meg: "édes bortól részegedtek meg".
Péter apostol a történtek után lépett először Jézus Krisztus tanítványaként a nyilvánosság elé. Pünkösdi beszédében világosan leszögezte, hogy a Szentlélek eljövetele a Földre azt igazolja, hogy Jézus feltámadt a halálból, Isten Őt felmagasztalta, Úrrá és Krisztussá tette. Ezekkel az üdvtörténeti tényekkel kapcsolatosan az emberek helyes magatartása a következő: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára, és veszitek a Szentlélek ajándékát" (Csel 2,38). Péter apostol pünkösdi felhívását mintegy háromezer ember fogadta el azon a napon és csatlakozott a százhúsz tanítványhoz.
Az eredeti pünkösd üzenetének lényeges részei a következők: a föltámadott Jézust az Atya Krisztussá nyilvánította, Jézus Krisztus megkeresztelte Szentlélekkel a tanítványokat, a hívők pedig átmentek a kereszténnyé válás három alaplépésén: a megtérésen, a vízkeresztségen és a Szellem ajándékainak vételén. Mindezek Jóel próféta előrejelzése alapján az utolsó napok jelei. Ezen mennyei és földi események által született meg az apostoli Egyház.
A jeruzsálemi közösség megtartotta a pünkösdkor nyert szellemi erőt. Sőt, az újszövetségi beszámoló alapján Isten erejében és hatalmában folyamatosan növekedett a korabeli államvallás vezetőinek ügyködései ellenére is, akik mindent megtettek, hogy Jézust a felejtés homályába taszítsák, valamint művének földi folytatását meghiúsítsák. Lukács leírása szerint a jeruzsálemi gyülekezet és különösen az apostolok ténykedése egyre inkább Jézus tetteire emlékeztetett. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője világossá teszi, hogy a tanítványok szolgálatát a Szellem megnyilvánulásai tették sikeressé, hatékonnyá. Jeruzsálem utcáit újra megtöltötték Jézus tanítványainak, valamint betegségekből, démonoktól megszabadult embereknek az örömkiáltásai: "úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a betegeket, és letették ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak az árnyéka is érje valamelyiket közülük, és a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket, kik mind meggyógyulának" (Csel 5,15–16).
A pünkösd utáni időszakban az apostolok kizárólag zsidóknak hirdették az evangéliumot, s nagy meglepetést okozott a korai egyházban Péter apostolnak egy pogány ember, Cornelius százados házába történt látogatása és igehirdetése. A legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy az apostol igehirdetése alatt a hallgatóságra rászállt a Szentlélek: "És álmélkodának a zsidóságból való hívők, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka" (Csel 10,45). A Cornelius házában történt karizmatikus megtapasztalás több mint élmény: korszakváltó esemény, amely az Ábrahámtól Jézus Krisztus haláláig tartó korszakot zárta le, és elindított egy újat, az Egyház korszakát. Ez azt jelenti, hogy az üdvtörténelembe Isten Izrael mellett bekapcsolta a nemzeteket is. Ezután a zsidókereszténység tudatosan tett eleget Jézus utasításának, mely szerint "elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében" (Mt 28,19).
Az Apostolok cselekedetei könyve alapján a korai Egyház szilárdan hitt Jézus föltámadásában és magában az egyetemes föltámadásban is. Az első keresztények Jézus Krisztus által Szentlélekkel és hatalommal fölkent személyiségek voltak, akiknek tettei hasonlóak voltak Jézus földi tetteihez. A korai Egyház igehirdetése erőteljes és energikus volt. A tanítványképzés mellett nagy hangsúlyt helyeztek az úgynevezett evangélizálásra is. A hívők szellemi–lelki egységben éltek egymással, és a világi magatartásformáktól bibliai szellemi–erkölcsi alapon elkülönítették magukat. A korai Egyház tagjai halálraszánt emberek voltak, akik készek voltak életüket föláldozni hitükért és egymásért is, ha Isten úgy kívánta.

Kísérlet a pünkösdkor született kereszténység helyreállítására

Számos hívő teológus szerint a kereszténységet eltorzította az állam és az Egyház fúziója. Az Egyház éltető ereje, a Szentlélek helyére a feudális hatalom és hierarchia lépett, s ez egy öntörvényű tradíciót dolgozott ki, melynek semmi más célja nem volt, mint az egyháztagok lojalitásának kiépítése és fenntartása a vallási–világi hatalmasságok iránt. A kereszténységet egyfajta hatalmi–politikai ideológiává és rendszerré alakították át, amely az idő haladtával egyre kevesebb hasonlóságot mutatott a korai kereszténységgel.
Az Isten szellemi erejétől való elidegenedés szükségképpen maga után vonta a kinyilatkoztatott igazságok háttérbe szorítását is a vallási tradicionalizmusban. A szokások, hagyományok térhódítása ajtót nyitott különböző okkult, kultikus gyakorlatok előtt is, amelyek az évszázadok során elfogadottakká váltak a névlegesen keresztény vallásgyakorlatban. Ez a folyamat odáig jutott, hogy a Biblia hosszú évszázadokig indexre került. Életével fizetett, akit bibliaolvasáson, netalán a Biblia nemzeti nyelvre történő fordításán értek tetten az inkvizítorok.
Ugyanakkor a tradicionális kereszténységnek a művelődéstörténetében, az európai nemzetek felemelkedésében játszott szerepét e negatívumok ellenére sem lehet elvitatni. A kinyilatkoztatás szemszögéből nézve azonban ezek az évszázadok doktrinálisan és spirituálisan egyaránt a kereszténység elsötétedését jelentették. Az egyháztagok zöme előtt ismeretlen volt a Biblia és a Szentlélek személye és ereje. Ezeket babonás, okkult szokásokkal és ezek követésével azonosították.
A kereszténység megreformálásának igénye régi keletű. Egyidős az Egyház folyamatos történelmi degenerációjával. Európa a kereszténység eredeti tartalmán alapuló reformtörekvések történelmi kálváriájának a temetője lett. Hatalmas ember- és véráldozatok után sikerült csak a reformációnak meggyökereznie kontinensünkön.
A keresztény hit Luther és Kálvin általi megreformálásának szellemi jelentősége rendkívüli. Újra a figyelem középpontjába került a Szentírás, Isten Igéje. A protestantizmus jótékony hatása a kapitalizmus kialakulására, a polgárosodásra és a nemzeti államok létrejöttére ma már szinte közhelynek számít.
A reformátorok első nemzedéke a katolicizmuson nőtt fel, melynek tévelygéseit egyháztisztogató buzgalmukban túlreagálták. A zarándoklatokkal, ereklyék imádásával és ezekhez hasonló praktikákkal kapcsolatos visszaéléseket kíméletlenül ostorozták, hogy a pogány miszticizmustól megtisztítsák az egyházat. Szent buzgalmukban "a ló túlsó oldalára estek", amikor is azt állították, hogy a gyógyulás és a Szellem ajándékai kizárólag az apostoli Egyházban működtek. A karizmák (a Szentlélek természetfeletti megnyilvánulásai, ajándékai) megszűnéséről szóló elméletet Luther és Kálvin egyaránt magáévá tette. Kálvin írásaiban többször is állást foglalt a karizmák ellen, szerinte a szellemi erők csak az apostoloknak adattak: "azzal most már nekünk, akikre ilyen erők nem bízattak, semmi dolgunk" – írja az Institúciókban.
A gyógyulások és csodák megszűnéséről vallott nézetét a későbbi reformátorok a Szentlélek-keresztségre is kiterjesztették. A szélsőséges szesszacionizmus (az apostoli kor csodáinak megszűnését tanító elmélet) szerint a jelenkori hívők semmilyen szellemi megtapasztalást nem kaphatnak. A protestáns felfogásban a keresztény élet központi megtapasztalása csupán a megtérés lett. A reformátorok szerint az ember a Szentírás olvasásán keresztül, valamint szellemének belső tanúságtétele által ismerheti fel Isten akaratát és hangját. Szerintük kizárólag a bibliai személyek kaphattak kijelentéseket elragadtatások, álmok, látomások útján. Az Egyház korszakára vonatkozóan a szellemi megtapasztalásokat az ördög csapdáinak, rajongásnak minősítették.
A protestáns hagyományban a Szentlélek kijelentése által szerzett megismerés helyett az öt érzékszervre építő empirizmus lett az egyedüli megbízható ismeret forrása. A természettudományos ismeretszerzés törvényszerűségeit terjesztették ki tévesen az istenismeret szellemi törvényszerűségeire, ami által a keresztény életbe, világnézetbe a pünkösdi megtapasztalás helyére a realizmust és a materializmust építették be. Az Isten ismeretében a Szentírás szerint az ember szíve, szelleme játssza a főszerepet, ezzel szemben a keresztény materializmusban a józan ész lett a domináns, amely a keresztény hitet még a bibliai csodáktól is meg kívánta tisztítani.
A szellemi ajándékok megszűnése 
elméletének következményeképpen alakult ki a bibliai és az apostoli kor csodáinak tagadása is, amely a szesz-szacionizmusnak arra a gyengéjére épített, mely szerint, ha jelenleg nem láthatunk csodákat, akkor azok nyilvánvalóan soha nem is léteztek. Ennek a felfogásnak egyik szélsőséges képviselője Rudolf Bultmann német teológus volt, aki a Biblia "demitologizálásának" szükségességéről beszélt. A teológus a bibliai csodákat is legendáknak, mítoszoknak minősítette. A XIX-XX. században a megszűnési elmélet a hitetlenségig, materializmusig jutott, aminek következtében a kereszténység elveszítette a gondolkodó, alkotó értelmiségi réteget. A bibliai csodákat védelmező protestáns evangéliumi hívőket ezután egyre inkább értelmiség- és tudományellenesnek tartották.
A materializmus térhódításának ellensúlyozásaként a kinyilatkoztatott igazsághoz ragaszkodó hívők között megújulási és ébredési mozgalmak jöttek létre. Ezek a kezdeményezések a bibliai hit védelmezésén túl a kereszténység természetfölötti tartalmához is ragaszkodtak. Ezek az úgynevezett ébredések elsősorban az angolszász világban tettek szert jelentős társadalmi befolyásra; Európában az ideológiákra épülő államhatalom, összefogva a tradicionális és a materialista kereszténység klérusával, kriminalizálta és rendőrségi ügyként kezelte e mozgalmakat.
A XX. század elején indult útjára az úgynevezett pünkösdi mozgalom, amely az istenismeretben, a keresztény életben és szolgálatban a Szentlélek bibliai szerepének helyreállítását célozta meg. A mozgalom alaptétele Jóel próféta kijelentése, amely szerint: "lészen az utolsó napokban, azt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből és prófétálnak" (Csel 2,17–18). A pünkösdi mozgalom elutasítja a keresztény materializmust és a megszűnési elméletet. Álláspontjuk szerint továbbra is a Szentlélek korszakában élünk, s ennek az időszaknak a jelentőségét a keresztény idealizmus nézőpontjából lehet felismerni és értékelni. Ezért szerintük az idealizmus valósághűbb képet fest a világról, mint a materializmus. Az Isten megismerésében, a kereszténnyé válás folyamatában, továbbá a keresztény szolgálatban, így az igehirdetésben is a Szentlélek megelevenítő és Istennel való közösségteremtő ereje, valamint a kijelentése általi ismeret válik mérvadóvá. A pünkösdi mozgalom szerint tévedés a pünkösdben csupán ünnepnapot látni, mert Jézus Krisztus ma is Szentlélekkel keresztel.

 

A XX. századi nemzetközi pünkösdi karizmatikus mozgalomról

A XX. századi nemzetközi pünkösdi-karizmatikus mozgalom áttekintésének egyik nehézsége, hogy a különböző országokban kialakult megújulási hullámokat nem mindenhol adminisztrálták a résztvevők és szakemberek, illetve a mozgalmat elutasító, ellenséges környezet ezt nem tette lehetségessé a számos helyen illegalitásban működő irányzatok számára. Az alábbiakban a magát korlátozás nélkül, látványosan reprezentáló észak-amerikai pünkösdizmus fókuszából tekintjük át, a teljesség igénye nélkül, e megújulási mozgalom főbb áramlatait.

Cl2

Az észak-amerikai pünkösdizmus atyjának Charles F. Parhamet tartják, akinek, miután a metodista felekezet vezetőivel konfliktusba került, állítása szerint elege lett "a szektás felekezetieskedés szűklátókörűségéből", és ezért örökre hátat fordított a "felekezeti szellemnek". 1900-ban Kansas állam Topeka nevű városában vezetett bibliaiskolát, ahol szorgalmasan kutatták a Szentlélek-keresztség bibliai bizonyítékait. Az Apostolok cselekedetei könyvének tanulmányozása nyomán Parhamék arra a következtetésre jutottak, hogy – az Írások szerint – aki Szentlélek-keresztségben részesült, más nyelveken kezdett szólni. Beszámolója szerint hallgatói közül egy hölgy részesült először Szentlélek-keresztségben, aki kínai nyelven szólalt meg. A következő évben nyerte el a Szentlélek-keresztséget más lelkésztársaival együtt maga Parham is.
A pünkösdi megtapasztalás terjedésének hatására újságírók, nyelvészprofesszorok, tolmácsok tanulmányozták a jelenséget, akik arról győződtek meg, hogy az iskola hallgatói a világ létező nyelvein beszélnek. A korabeli újságok szalagcímekben hirdették: "Pünkösd! Eljött pünkösd!" Charles Parham ezután számos meghívást kapott különböző amerikai keresztény közösségektől, ahol igehirdetéseiben bátran hirdette, hogy a Szentlélek-keresztség bizonyítéka a nyelvekenszólás (glosszolália). A prédikátor rendszeresen imádkozott a betegekért is, korabeli beszámolók alapján számos csoda kísérte működését. A modern pünkösdizmus atyja szilárdan hitt abban is, hogy "Krisztus második eljövetelekor az Egyház ugyanolyan erő birtokában lesz, mint az apostolok idején az első időszakban".
Meggyőződése miatt a lelkész egész életében alantas támadások kereszttüzében állt. Vallásos ellenségei homoszexualitással vádolták, amit a sajtón és a "suttogó propagandán" keresztül az egész országban elterjesztettek róla. Természetesen később kiderült, hogy a vádak rosszindulatú kitalációk voltak csupán. Parham szolgálatának kiterjedését így sem lehetett megakadályozni. Életrajzírói szerint 1929-ig kétmillió embert nyert meg a modern pünkösdi mozgalom számára.
Az új mozgalom "katalizátorának" egy fekete lelkészt, William J. Seymourt tartják a pünkösdizmus szakértői, akire nagy hatást gyakorolt Charles Parham tevékenysége. Seymour a Los Angeles-i Azusa utcai ébredés vezetője volt, ahol 1906-tól tömeges méretekben töltekeztek be az emberek Szentlélekkel. A Los Angelesben történt szellemi megtapasztalások hírére az Egyesült Államokból és a világ különböző országaiból misszionáriusok keresték fel az Azusa utcában működő közösséget, hogy Szentlélek-keresztségben részesülhessenek. Ennek következtében a pünkösdi mozgalom rövid időn belül világméretűvé vált. Akkoriban az amerikai kereszténységet is megosztotta a rasszizmus, a faji gondolkodás. Az Azusa utcai pünkösdi élmény azért is forradalminak számított, mert különböző etnikai háttérrel rendelkező hívőket bőrszínre, fajra való tekintet nélkül hozott egységbe.
A II. világháború előtti pünkösdi mozgalom egyik tekintélyes képviselője Parham egyik tanítványa, Fred Bosworth lelkész volt, aki a hitből való gyógyulás teológiáját részletesen kifejtette magyarul is megjelent könyvében (Krisztus, a gyógyító). Bosworth már a 20-as években rádión keresztül hirdette az Egyesült Államokban több százezres hallgatóságának, hogy Krisztus engesztelő áldozatának része az ember testének megváltása is, vagyis a betegségből való gyógyulás.
1906-tól egészen 1932-ig a pünkösdi üzenet dinamikusan terjedt az egész világon. A szemtanúk számos csodát jegyeztek fel. Milliók élték át a Szentlélek-keresztséget nyelvekenszólás által. Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában, Európában és másutt a pünkösdi élmény számos központja jött létre, ahol misszionáriusokat képeztek és küldtek ki, hogy a pünkösdi megtapasztalás alapján a Szellem ajándékait elfogadó hívőkből keresztény csoportokat, gyülekezeteket hozzanak létre.
A pünkösdi tűz európai elterjedése Thomas Ball Barratt norvég származású prédikátornak köszönhető, aki Amerikában hallott az Azusa utcai eseményekről. Bár személyesen nem járt ott, már Szentlélekkel betöltekezve tért haza oslói gyülekezetébe, ahonnan kiindulva Európa többi részén is elterjedt a pünkösdi üzenet, különösen erőteljesen Angliában és Észak-Európában. Külön is meg kell említeni az első évtizedekben igen dinamikusan fejlődő svéd pünkösdizmust, Lewi Pethrus vezetésével. Stockholmi gyülekezete, a Philadelphia Gyülekezet Európában a misszionálás és a rádiós evangelizálás úttörője volt. Ebben az időszakban jelent meg a pünkösdizmus Magyarországon is, ahol stílszerűen a Viharsarokból kiindulva terjedt erőteljesen. A békéscsabai Esti Újság már 1913 márciusában hírt adott egy helyi közösség működéséről. A magyarországi munka élvonalában működők között meg kell említeni Mihók Imre és Rároha Dezső nevét. 
A korabeli beszámolók szerint Európában Smith Wigglesworth angol prédikátor szolgálatát kísérték tömeges megtérések, csodák és jelek. Wigglesworth nemcsak a betegségekkel, hanem a démonokkal szemben is felvette a harcot. Az angol prédikátor nagyobb hangsúlyt helyezett a démonok kiűzésére, mint amerikai kollégái.
A XX. századi pünkösdi mozgalomnak a nyelvekenszólás mellett az isteni gyógyítás is alapja lett. A hagyományos, klasszikus független pünkösdi gyülekezetek 1907 és 1932 között jöttek létre a világ különböző pontjain. Természetesen a mozgalom szinte minden oldalról össztűz alatt állt. Különösen a fasizálódó európai országokban voltak célpontjai hecc- és sajtókampányoknak, és szenvedtek fizikai üldöztetést állami hatóságok részéről is. A különböző keresztény irányzatok – így katolikusok, protestánsok, fundamentalisták – a pünkösdizmust mint társadalomra veszélyes, destruktív tévelygést, vallási fanatizmust utasították el. Az első pünkösdi nemzedék szolgáltatott is alapot kritikákra. A mozgalom számos, főleg doktrinális gyengeséggel rendelkezett. A pünkösdizmusnak a kezdetek óta különösen szembetűnő sajátossága volt szakadásra való hajlama, önmagával való viszálykodása.

Áttörnek a felekezeti határok

A II. világháború után két típusú világméretű keresztény megújulás indult el. Az evangéliumi ébredés leghatásosabb képviselője Billy Graham amerikai baptista lelkész volt, aki százezreket vonzó evangelizáló öszszejövetelein elsősorban a megtérés, újjászületés szükségességét hirdette hatékonyan. A második megújulási hullám a pünkösdi mozgalom hatására indult el, amelynek legismertebb képviselői ebben az időszakban William Branham, Oral Roberts és Kathryn Kuhlman prédikátorok voltak. 1947 és 1958 között úgynevezett gyógyító evangélisták járták keresztül-kasul az Egyesült Államokat. Ez idő alatt a pünkösdi mozgalom olyan nagy növekedésen ment keresztül, hogy áttört bizonyos felekezeti, szociális, gazdasági határokat. A szakemberek a II. világháború utáni "gyógyító ébredést" tartják a karizmatikus megújulás szülőatyjának.
Ennek az időszaknak meghatározó alakja William Branham prédikátor volt, akit elmondása szerint 1946-ban egy angyal látogatott meg, és ezután hirtelen a pünkösdi mozgalom vezető alakja lett. Összejövetelein számos rendkívüli csoda történt, melyek nagy nyilvánosságot kaptak a sajtóban. Neve az Egyesült Államokban 1951-ben lett országosan ismert, amikor egy mozgássérült kongresszusi tag Branham imájának hatására felállt a tolószékből és meggyógyult. Az evangélista szolgálatának eredményeként a pünkösdi mozgalom robbanásszerű növekedésen ment keresztül.
Oral Roberts 1947-ben indította el ökumenikus gyógyító szolgálatát. Hordozható sátorral járta be az Egyesült Államokat. Ő volt az első, aki 1955-től kezdődően televízió-műsorán keresztül is hirdette a pünkösd és a gyógyítás üzenetét. Tevékenysége minden felekezethez tartozó embert vonzott, döntő szerepet játszott a karizmatikus mozgalom megindításában. Oral Roberts alapította az első nagy karizmatikus intézményeket Tulsában (egyetemet, kórházat stb.).
Kathryn Kuhlman szolgálata szintén 1946-ban kezdődött. Személye része volt az 50-es évek végén és a 60-as években kibontakozó karizmatikus mozgalomnak. A Time magazin Kuhlmant "a lourdes-i jelenség egyszemélyes amerikai képviselőjének" titulálta. Szolgálata nagy hatást gyakorolt a katolikus és protestáns karizmatikus mozgalom elindítóira.
A 60-as évektől egyre inkább terjedt a keresztény világban az a meggyőződés a megszűnési elmélettel szemben (e teológiai nézet szerint a természetfeletti jelek és csodák csak az apostoli kort jellemezték, később azonban megszűntek az egyházban), hogy az újszövetségi karizmatikus ajándékok ma is működnek. Egyre több pap, lelkész és laikus kérte imáiban Jézus Krisztust, hogy keresztelje meg Szentlélekkel. A 60-as évek közepétől a karizmatikus mozgalom dinamikus növekedésnek indult. 1988-ra 354 millió követőjét tartották számon a szakemberek világszerte. A mozgalom különböző irányzatokat foglal magában. Az egyik a karizmatikus megújulási mozgalom. Ide a felekezeteikben maradt, de a Szentlélek-keresztséget elfogadó hívőket sorolják. Az irányzat képviselői a karizmatikus megtapasztalás mellett a felekezeti tradíciókat is tiszteletben tartják. Álláspontjuk szerint a felekezeteket a karizmatikus megtapasztalással és az ajándékok működésével meg lehet újítani.
Az irányzaton belül a legnépesebb táborral a katolikus karizmatikusok rendelkeznek. Felfogásuk szerint felekezetük szakramentumain keresztül is gyógyulások, csodák történhetnek. A katolikus karizmatikus mozgalom képviselői jelentős történelmi örökségre is hivatkoznak, állításuk szerint egyházukban sohasem szűnt meg a karizmák működése. Mindenkor éltek olyan egyházi személyek, akiknek személyes kapcsolatuk volt a Szentlélekkel, és rendelkeztek karizmákkal. Sokan azt is a mozgalom hatásának tulajdonítják, hogy a II. Vatikáni Zsinat újrafogalmazta az "utolsó kenetről" szóló imát. A mostani hivatalos szöveg nem a halálra való felkészülésre koncentrál, hanem a gyógyulásra.
A mozgalom hatására a katolikus egyházban a démonológia és az ezzel kapcsolatos hivatalos tanítás is megújult. Általában katolikus körökben a mai modern világban démonok működésével többen számolnak, mint a protestáns világban. A mozgalmat ugyanakkor rendszeresen kritika éri konzervatív katolikus, valamint pünkösdi-evangéliumi oldalról egyaránt. Az utóbbiak főleg a kinyilatkoztatott igazsággal össze nem egyeztethető felekezeti tradíció megtartása miatt fogalmaznak meg velük szemben súlyos kifogásokat. Az evangéliumiak a katolikus karizmatikus mozgalomban a pápaság eszközét látják, amivel a klérus szerintük kísérletet tesz a független pünkösdi mozgalom háttérbe szorítására és megosztására, valamint felmorzsolására.
Az anglikán karizmatikus mozgalom jeles képviselőjének, Dennis Bennettnek könyvei magyar nyelven is megjelentek (Nem részegek ezek; A Szentlélek és te). Jelentős befolyást gyakorolt ezek által a magyar karizmatikus mozgalomra a hetvenes években. 
A magyar karizmatikus mozgalom a hatvanas és a hetvenes években indult el. A hetvenes évekig főleg protestáns közösségekben (református, baptista, szabadkeresztény, nazarénus) terjedt a Szentlélek-keresztség. A hetvenes évek közepén indult útnak a magyar katolikus karizmatikus mozgalom, amely napjainkra sokkal nagyobb befolyásra tett szert, mint a protestáns karizmatikusok. 
Egy másik karizmatikus irányzat az úgynevezett hit-mozgalom, amit ige-mozgalomnak is definiálnak. Ez az irányzat az Ige fundamentalista követését az evangelizálással, valamint a Szentlélek ajándékaival kombinálta. A mozgalom atyjának Kenneth Hagint fogadják el, akinek teológiáját – elemzői szerint – az evangéliumi ortodoxia, bibliai fundamentalizmus és a metafizikai gondolkodásmód jellemzi. A mozgalom nagy hangsúlyt helyezett a pozitív gondolkodásra és megvallásra. Emiatt számos kritikusa az irányzatot minden valóságos alap nélkül a New Age-dzsel, az okkultizmussal hozta kapcsolatba. Kenneth Hagin befolyása a nyolcvanas években az egész világra kiterjedt, magyar nyelven is számos könyve jelent meg. 
A Vineyard-mozgalom a nyolcvanas években ért el jelentős növekedést. A "harmadik hullámnak" is nevezett karizmatikus irányzat nem azonosult a pünkösdi mozgalommal. A karizmák közül főleg az isteni gyógyító erőre tette a hangsúlyt. Vezetőjének, az 1997-ben elhunyt John Wimbernek az Erőevangelizáció (Power evangelization) című könyve szintén nagy hatást gyakorolt a pneumatikus megújulásra.
A karizmatikus mozgalom legdinamikusabban növekvő irányzatai a független karizmatikus gyülekezetek, amelyek különböző szövetségekbe tömörültek. Ilyen volt például a hetvenes években a "tanítványsági mozgalom", amely olyan kiváló bibliatanítókkal gazdagította a karizmatikus mozgalmat, mint például Derek Prince, Don Basham. Ez az irányzat nagy hangsúlyt helyezett az Isten dicséretére, a keresztény alaptanítások elsajátítására, a bibliai gyülekezeti struktúra kialakítására, emellett a pünkösdi mozgalomnak a Szentlélek kilenc karizmájáról (nyelvekenszólás, nyelvek magyarázása, prófétálás, tudomány beszéde, bölcsesség beszéde, szellemek megítélése, gyógyítás ajándékai, hit ajándéka, csodatevő erők ajándéka) való felfogását is magáévá tette. 
Ahogy Gutenberg találmányán a Bibliát nyomtatták ki először, a huszadik században is a technikai vívmányok megjelenésével szinte egy időben jelentkezett az igény, hogy ezeket is felhasználják az evangélium üzenetének terjesztésére. Azt lehet mondani, hogy a pünkösdi-karizmatikus mozgalmak élen jártak az új lehetőségek kiaknázásában. Az Egyesült Államokban F. F. Bosworth volt a rádiós evangelizálás úttörője, ami pedig Isten munkájának képi megörökítését illeti, Oral Roberts gyógyító összejöveteleit vették először filmre, illetve sugározták televízión keresztül. Az amerikai vallási életnek azóta is fontos eleme a televíziós evangelizálás; a legismertebb prédikátorok naponta jelentkeznek műsoraikkal, illetve nagy sikerű keresztény televíziós hálózatok jöttek létre (ilyenek például a Paul Crouch vezette Trinity Broadcast Network vagy Pat Robertson Christian Broadcasting Network-je). A washingtoni Foreign Policy című folyóirat adatai szerint az Egyesült Államokban mintegy 200 keresztény televízió- és közel 1500 rádióállomás működik: ezek közül szinte valamennyi úgynevezett "teljes evangéliumi" (pünkösdi-karizmatikus), illetve helyet ad a keresztény jobboldal képviselőit szerepeltető programoknak. A legnépszerűbb Pat Robertson "700-ak Klubja" című műsora, amely naponta mintegy egymillió nézőt ér el. Robertson tévéállomása 90 országban több mint 40 nyelven sugároz adásokat. James Dobson családvédelmi szervezete 114 millió dolláros éves költségvetéssel 8 rádióprogramot sugároz, köztük a félórás "Fókuszban a család" címűt, amelyet hetente mintegy ötmillióan hallgatnak.
A kilencvenes években újabb megújulási hullám tört ki a pünkösdi-karizmatikus mozgalomban. A Szentlélekkel való találkozást szellemi megnyilvánulások mellett számos fizikai, érzelmi reakció kísérte, mint például nevetés, földre esés, remegés, eksztatikus megnyilvánulások, valamint érzelmi-szellemi gyógyulások, látomások stb. Ez a pünkösdi hullám hívők százezreinek kapcsolatát újította meg Istennel. Az "új hullámnak" nevezett megújulásban különösen Rodney Howard-Browne dél-afrikai prédikátor, egy torontói karizmatikus gyülekezet, valamint a pensacolai pünkösdi közösség került reflektorfénybe. Ez a friss hullám a kilencvenes években söpört végig a dél-amerikai, európai, ázsiai, afrikai, független és felekezeti pünkösdi-karizmatikus gyülekezeteken. 
A modern pünkösdizmus a második világháború után látványos növekedést ért el a világ minden kultúrkörében. Különösen jelentős ázsiai térhódítása okozott meglepetést. Dél-Koreában a 23 millió keresztény jelentős része pünkösdi-karizmatikus, közéjük tartozik egy szöuli, a világon a legnépesebb keresztény helyi gyülekezet, mely közel egymilliós tagsággal rendelkezik. Kínában a pünkösdi-karizmatikus ébredés létszámát 50 és 100 millió közöttire becsülik, Japánban is jelentős növekedésen ment keresztül ez az irányzat az elmúlt évtizedekben.
Oroszországban, egyes feljegyzések szerint, a pünkösdi mozgalom az észak-amerikai előtt, a XIX. század vége felé indult el, amit a kommunista diktatúra szétvert. A Szovjetunió széthullása után szinte minden orosz és szovjet utódállam jelentős városaiban pünkösdi-karizmatikus közösségek alakultak. A beszámolók szerint a pravoszláv egyház ellenséges magatartása dacára látványos növekedési rátát tud felmutatni a mozgalom. A nyolcvanas és a kilencvenes években a dél-amerikai pünkösdi-karizmatikus mozgalom ugrásszerű növekedése súlyos fejtörést okozott a Vatikánnak. A pápa az elmúlt években több ízben felszólította a dél-amerikai katolikusokat, hogy állítsák meg az egyre nagyobb társadalmi-politikai befolyásra szert tevő pünkösdi-karizmatikusok terjeszkedését a latin világban. Afrikában az irányzat létszámát 50 millióra becsülik, Reinhard Bonnke német származású misszionárius szolgálata nyomán 1987 és 1998 között, saját hivatalos adatai szerint, 12,08 millió ember tért meg és kapcsolódott be a pünkösdi-karizmatikus mozgalomba. Dr. David B. Barrett Mission Megatrends című tanulmányában a pünkösdi-karizmatikusok létszámát a világon 1996-ban 479 millió 834 ezerben határozza meg. 2000-re számuk meghaladja a félmilliárdot, 2025-re a valláskutató előrejelzése szerint már a kereszténység egyharmada ehhez a mozgalomhoz fog tartozni. 
A hetvenes évek végén a magyar alapítású Hit Gyülekezetére elsősorban a független karizmatikus irányzat, a hit-mozgalom, valamint a kilencvenes években az úgynevezett "új hullám" gyakorolt jelentős hatást. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb karizmatikus irányzatának szellemi életében központi helyen áll az Isten dicsérete, a Szentlélek megtapasztalása, Isten Igéjének a követése, valamint az evangelizálás. A térség múltját tekintve különösen figyelemreméltó ezek mellett a keresztény–zsidó 
viszony gyökeres átértékelése a tradicionális felekezetek úgynevezett "helyettesítési" (szubsztitúciós) teológiájához képest, amely szerint a zsidó nép az Egyház születésekor véglegesen megszűnt Isten népének lenni, 
helyét örökre az Egyház vette át, így az Izraelre vonatkozó próféciák szó szerinti beteljesedése érvényét vesztette, s ezek allegorikus értelemben az Egyházra vonatkoznak. Ezzel szemben a Hit Gyülekezete azt hirdeti, hogy a zsidó nép továbbra is Isten kiválasztott népe, a jövőben újból Isten tervének középpontjába kerül vissza saját helyreállított államában, Izraelben, és emiatt – valamint az ezekből fakadó rendkívüli történelmi szenvedései miatt – ma is speciális viszonyulást érdemel.
A pünkösdi-karizmatikus mozgalom továbbra is keresi a zsidó– keresztény kinyilatkoztatás eredeti szellemi-erkölcsi tartalmát. Napjainkban is jelentős változásokon, korrekciókon megy keresztül világszerte. Az első pünkösdkor született Egyház helyreállítását számos karizmatikus vezető olyan fejlődő, ellentmondásoktól sem mentes folyamatnak értelmezi, amely remélhetőleg a XXI. században megvalósítja végcélját. 
A mozgalom továbbra is kritikák, támadások kereszttüzében áll a hagyományos keresztény világban is.
A kilencvenes évek közepétől ezek a támadások megújulni látszottak, különösen a mozgalom vallási ellenfelei, az úgynevezett megszűnési elmélet alapján állók részéről. A valláskutatók szerint a mozgalom tagjait világméretekben sok zaklatás, üldöztetés éri, sőt közülük többen szenvedtek mártírhalált hitükért, mint más keresztény irányzatok tagjai. Ennek ellenére a pünkösdi–karizmatikus mozgalom terjeszkedése, növekedése továbbra is hömpölyög. Naponta körülbelül ötvenezren csatlakoznak hozzájuk. Újabban számos kívülálló kritikus pozitív képet fest a mozgalom társadalmi befolyásáról és a globalizálódás folyamatában lévő világban betöltött szerepéről. A mozgalom gyengeségei ellenére is vitathatatlanul mentes minden feudális vallási kötöttségtől, a nemzeti kereszténység elfogultságától, sovinizmusától, valamint a – vörös és barna – diktatúrák bélyegétől. 
A hagyományos keresztény világ már nem hagyhatja figyelmen kívül a pünkösdi-karizmatikus mozgalmat. Kirekesztésük, elutasításuk egyre élesebb társadalmi, politikai, vallási feszültséget gerjeszt. A történelmi keresztény irányzatok már számos országban kénytelenek voltak tudomásul venni, és modus vivendit kialakítani az általuk nem kívánt megújulási mozgalommal. Erre a változásra előbb-utóbb a posztkommunista országokban is sor fog kerülni, ha számukra valóban Európa a cél.

(forrás: Hetek archívum)

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688