Lót története


avagy az Úr kegyelmének gyakorlati bemutatása

„…Az Istennek kegyelme szüntelen való.” (Zsolt.52.3) „…öröktől fogva való és örökkévaló az Őt félőkön, és az Ő megigazultsága a fiaknak fiain.”( Zsolt.103.17, Sz.I.T. fordítás)

Mit is jelent ez a szó, hogy kegyelem? A görög szó / Kharisz/ azt jelenti szó szerinti fordításban, hogy: öröm. Isten jóindulatú gondoskodása az ember iránt, amely Jézus Krisztus megváltásában lett nyilvánvalóvá. Szabad fordításban: a kegyelem Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az emberen és az emberben, amelyet jókedvében, örömmel cselekszik.

Isten kegyelmének egyik gyakorlati megjelenését mutatja be Isten Igéje Lót történetében. (1 Móz.12-19 fejezet.) Az itt leírtak elsősorban Ábrahám elhívását, vándorlását, hitben való engedelmességét mutatják be, de egyben Lót történetét is.

Lót Ábrahámmal – ekkor még Ábrámmal – együtt kijött Háránból, ahol addig éltek, és ment vele Kánaán, vagyis az Ígéret földjére. Már az nagyon tanulságos, hogy miért ment? Az Igéből világossá válik, hogy azért, mert Ábrámnak szólt Isten, hogy: „Menj el földedrõl, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Ábrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment.” Mégpedig azért, mert „Fogta Ábrám Szárait, a feleségét, és Lótot, a testvére fiát, meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére.” /B.T./ (1Móz. 12,1.4-5). Lót tehát nem hitből indult el az ígéret földje felé, hanem mert nagybátyja, vagyis Ábrám – vitte!

Később látjuk, hogy amikor Ábrám meggazdagodott, Lót is gazdaggá lett, mert az Ábrámon lévő kegyelem – amely magában foglalja Isten áldásait is –a vele lévő Lótra szintén kiáradt. Majd amikor el kellett válniuk, mert a föld nem bírta eltartani a sok jószágot, (1Móz.13.5-6) Ábrám a választás jogát átadta Lótnak, aki így választott: „Felemelte szemeit, és látta”, hogy gazdag, bővizű föld az egész Jordán melléke, és addig-addig sátorozott – vándorolt – amíg a romlott, és az Úr előtt nagyon gonosz és bűnös városban le nem telepedett, és ott lakott. (1 Móz. 13,10-13;14,12)

Elment Sodomába – a bűnbe – a világi gazdagságért és kényelemért. Elhagyta az Ígéret földjét, és választotta a világ kínálta gazdagságot. Nem hitből tehát, hanem látás – azaz test – szerint választott. Sőt, nemcsak Sodomában lakott, hanem Sodoma kapujában ült, (Móz.19.1) a Bibliában pedig a kapuban ülés azt jelenti, hogy ő Sodomának egyik vezetője lett. (Lásd: Péld.31.23; Ruth 4.1-12) S bár gyötrődött az istentelenek kicsapongó viselkedése miatt, látva és hallva a gonosz cselekedeteket, és napról-napra gyötörte az ő igaz lelkét (2Pét.2,7-8), ennek ellenére nem költözött el a bűn városából, mert jobban szerette a világ nyújtotta kényelmet, gazdagságot és szépséget, mint az Urat. Ugyanis Sodoma és környéke nagyon szép volt, ahogy ezt Isten Igéje mondja: „…olyan volt, mint az Úr kertje…” (1Móz.13.10), mint a paradicsom.

Miközben Lót Sodomában gyötörte magát, Isten Ábrahámmal szövetséget kötött, melynek pecsétjéül adta neki a körülmetélkedést – Lót azonban kívül maradt a szövetségen, és nem lett körülmetélve. Lót a lányait is Sodoma fiaihoz adta feleségül, pedig pontosan tudta, hogy „Sodoma apraja- nagyja fajtalanságban forgolódik. (1Móz-19,4)

Mindennek ellenére, amikor angyalok akarják elpusztítani Sodomát, szólnak Lótnak, „…võdet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helyből. Mert mi elvesztjük e helyet…” (1 Móz. 19.12) Ám Lót nem mozdult. Így számol be erről a Szentírás: „És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevõ két leányodat, hogy el ne vessz a városnak bûne miatt. Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az õ kezét és az õ feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék õt: és ott hagyák a városon kívül. És lõn mikor kivivék õket, monda az egyik: Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz.

És monda Lót nékik: Ne oh Uram! Ímé a te szolgád kegyelmet talált te elõtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem, és meghaljak. Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd meneküljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok. Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyrõl szólottál. Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak. A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.”(1 Móz. 19.15-23)

Isten Igéje azt is kijelenti, hogy miért mentette meg Lótot, aki elhagyta az Ígéret földjét, és a bűn városát választotta: „És lõn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembõl, mikor elsûlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.” (1 Móz. 19.29) Az Ige bizonyságtétele szerint tehát Ábrahám hite elég volt ahhoz, hogy Lótot – aki Ábrahám háznépének számított, hiszen unokaöccse volt – megmentse. Azt is láthatjuk, hogy az a kegyelem, amely Ábrahám hite miatt kiáradt Lótra, még arra is elegendő volt, hogy Coár városa, amelyet szintén el akartak pusztítani az angyalok, megmeneküljön Lót könyörgése miatt.

Így mutatja be az Úr az Ő ígéretének teljesítését, hiszen azt ígérte, hogy: „De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.” (2 Móz. 20.6) És aki megtapasztalta Isten végtelen szeretetét és kegyelmét, az Dáviddal együtt vallja, hogy: „…az Úr kegyelme öröktõl fogva való és örökkévaló az õt félõkön, és az õ igazsága a fiaknak fiain; Azokon, a kik megtartják az õ szövetségét és megemlékeznek az õ parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.” (Zsolt. 103.17-18) Mert „nap és paizs az Úr Isten; kegyelmet és dicsõséget ád az Úr, nem vonja meg a jót azoktól, a kik ártatlanul élnek.” (Zsolt. 84.12)

Mit jelent ez nekünk, akik az Újszövetség – Krisztus – népe lettünk? Az Ige bemutatja, hogy Isten nem változott és ígéreteit sem vonta vissza, sőt Isten valamennyi ígérete Jézus Krisztusban igenné és ámenné lett (2 Kor.1.20). Az Úr Jézus megváltói műve eredményeként mi egy „…magasabb rendű, tökéletesebb ígéreten alapuló…” (Zsid.8.6) szövetség népének tagjai lettünk.

Egyetlen történet a sokból, amelyen keresztül láthatjuk, hogy Ő ugyanaz a szerető és könyörülő Isten, akit az Ószövetség népe megismert: egyik alkalommal az Úr Jézus bement Kapernaumba, és amikor ezt az emberek meghallották, azonnal olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó elébe sem fértek, Jézus pedig tanította őket. Egyszer csak jött négy ember, akik hoztak magukkal egy magatehetetlen, gutaütött beteget. Csakhogy nem tudtak az Úr Jézushoz férni a sokaság miatt. Ám ők hitték, hogy Jézus képes arra, hogy beteg társukat meggyógyítsa, sőt hitték, hogy akarja is, ezért megbontották a ház fedelét, és azon keresztül engedték le a prédikáló Jézus lába elé beteg társukat. A Biblia ezután azt írja: „Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bûneid.… Majd: monda a gutaütöttnek: Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza. Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsõíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!” (Márk. 2,5.10-12)

Ez a jól ismert történet azért fontos nekünk, mert Isten végső kijelentése Jézus Krisztusban – Isten egyszülött Fiában – adatott. (Zsid-1.1.) Őbenne ismerhetjük meg Isten emberi értelemmel felfoghatatlan szeretetét, irgalmát, kegyelmét, könyörületes szívét. (Ef.3.19), Aki bennünket egy „…magasabb rendû, tökéletesebb ígéreten alapuló szövetség” -be hívott el, amit az Úr Jézus azáltal tett lehetővé, hogy Önmagát adta áldozatul érettünk; Aki elhordozta betegségeinket, fájdalmainkat, Aki kiszabadított a sátán rabszolgaságából, hogy az Ő csodálatos országának polgárai legyünk már itt a földön. Aki által van bűneink bocsánata, örök életünk és üdvösségünk. Akinek ma is az az akarata, hogy minden ember üdvözüljön, és ezért már nemcsak házunk népére terjeszti ki kegyelmét, hanem barátainkra, a velünk kapcsolatba kerülő emberekre, mindazokra, akiket hittel Őelé viszünk. Ezt mutatja be a fenti történet is.

Így valósult meg – és ma is így lesz valósággá – sokak életében Istennek az az ígérete, hogy: „A ki megbocsátja minden bûnödet, meggyógyítja minden betegségedet. A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.” (Zsolt. 103.3-5) Hogyan? A Jézus Krisztusban való hit által!

Neked „csak” annyi a feladatod, hogy amikor a házad népe, a szeretted, vagy barátod nyomorúságba – betegségbe, nehéz helyzetbe – kerül, ne rendülj meg. Bármit is látsz, vagy bármit mondanak róluk ilyenkor mások: ne rendülj meg, hanem bízz az Úrban, és bátran vidd őt Őhozzá, tedd a lábai elé – járj közben, imádkozz érte, igei megvallásokat tégy vele kapcsolatban, és Őrá nézz, aki nem akarja hogy bárki is elvesszen, hanem hogy éljen -, a többit a minden kegyelem Istene, az Úr Jézus Krisztus elvégzi. (Gyenis Mária)

Tagged on: ,

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688