Dávid imája és próféciája

Eféz. 2,1 [Vele (az Úr Jézussal) együtt] Titeket is megelevenített [életre keltett; feltámasztott], akik [megölötten] holtak valátok a ti vétkeitek [hibás lépéseitek, botlásaitok, eleséseitek] és bűneitek [céltévesztésetek] miatt, [következtében]* *Dávid így imádkozik és prófétál az Úr Jézusról, aki elhozta az üdvösséget, és az örök életet: „Legyen a te kezed a te jobbodnak férfián, és az embernek fián, akit megerősítettél magadnak. (Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél). Hogy el ne térjünk tőled (És mi nem pártolunk el tőled; Többé nem hagyunk el téged).

Eleveníts meg minket (Tarts életben bennünket) és imádjuk (áldjuk, és segítségül hívjuk) a te nevedet. Seregek Ura, Istene! Állíts helyre minket (újíts meg bennünket); világoltasd (ragyogtasd ránk) a te orcádat (jelenlétedet), hogy megszabaduljunk (és megmenekülünk. (szódzó) bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítást (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazást; biztonságot; állandóságot; jólétet (bővölködést anyagi és szellemi javakban); jóllétet (egészséget); boldogságot, megtartatást nyerünk)! (Zsolt. 80,18-20)

Hiszen: „Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat (csodáidat). Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat (hatalmadat) e nemzetségnek (nemzedéknek), és minden következendőnek a te nagy tetteidet. Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat (fölér) a (magas) égig, mert nagyságos (hatalmas) dolgokat cselekedtél (vittél véghez); kicsoda hasonló te hozzád (ki olyan, mint te), oh Isten?! Aki sok bajt (kakosz: rosszat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat) és nyomorúságot (thlipszisz: nyomást, szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést, szorongást) láttattál (mutat, megmutat, rámutat, kimutat) velünk, de ismét (újra) megelevenítesz (újra életet adsz; életre hívsz), és a föld (feneketlen) mélységéből (abüsszosz: a pokol feneketlen mélységéből) ismét felhozol (kiemelsz) minket” (Zsolt. 71,17-20)

Csodálatos ígéret az Ószövetségben, amely előremutat Jézus Krisztusra, aki elhozta számunkra az üdvösséget (2.bekezdésben – érdemes ezen elmélkedni, ez maga az evangélium!) és az örökéletet. Ragadjuk hát meg a mi üdvösségünk szarvát, Jézus Krisztust!

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688