A szerelem éneke

Ki vagy Te?

Kiről kamaszkorom álmaiban

ábrándoztam,

az elsöprő érzésnek 

alakot formáltam 

képzeletemben,

miközben oly közel voltál

mégis elérhetetlen,

árnykép után bolyongtam,

lázasan kutattam

sok hosszú éven át.

 

Néha már azt hittem,

rábukkantam,

de mindannyiszor csupán 

a valóság

gyenge utánzatát

találtam,

szívemben űr maradt

betöltetlen vágyakozás.

 

Ám egy nap,

egy viharos-sötét éjjelen,

mikor már utolsó reményem 

is szétfoszlott

találkoztam Vele,

és világosság gyúlt,

szívem lángra lobbant –

örök tűzben égő szerelemre.

 

Szólott a Kedvesem nékem:

Kelj fel én mátkám, én szépem,

mert íme a télnek vége,

messze vonult az eső,

virág nyílik a mezőn,

az éneklés ideje elérkezett,

gerlice búg földünkön,

kelj fel én mátkám, én szépem,

és térj hozzám.*

 

Ki vagy Te?

kiáltom a zúgó szélbe

Ki vagy Te?

nézem a földindulást

Ki vagy Te?

kérdezem a tüzet

de senki sem felel.

Majd a csöndben 

egy szelíd hang szól:

ÉN VAGYOK

Szerelmesed.

 

       Mielőtt megszülettél,

       magamnak eljegyeztelek,

        ott hagytam a menny dicsőségét,

        hogy érted eljöjjek,

        át halálon, poklon, szenvedésen,

        nem pompával, hiú vággyal

        szereztelek meg,

        de elcsúfított orcával,

        töviskoszorúval,

        fájdalmas-véres kereszttel.

                           

       Megízleltem érted

       az emberlét kínjait,

       végigjártam a halál útját,

       hogy megnyissam a menny kapuját 

        előtted,

       hogy letörjenek bilincseid,

       és börtönöd falai 

       földre omoljanak,

       hogy te élhess,

       velem örök szövetségre 

       léphess.

 

Ki vagy Te?

        ÉN VAGYOK

        Istened,

        letörölni jöttem könnyeidet,

        fájdalmadat én viselem,

        terhedet vállamra veszem

        mostantól fogva mindörökké.

 

        Jól figyelj reám:

        Elfeledkezhetik-e anya a gyermekéről,

        hogy ne könyörüljön méhe fián?

        Ha így volna is, 

        én rólad el nem feledkezem!

        Megutálhatsz, megcsalhatsz,

        tőlem elfordulhatsz

        ellenem lázadhatsz,

        én utánad megyek,

        visszahozlak 

         a föld véghatárairól is –

        fogom a kezed, vezetlek,

        többé nem kell szomjaznod, éhezned,

        mert féltőn szerető,

        örökkévaló szerelemmel szeretlek.

 

Tégy engem mintegy pecsétet szívedre,

mintegy pecsétet karodra,

mert erős a szeretet, mint a halál,

kemény mint a sír, a buzgó szerelem,

lángjai tűznek lángjai, 

az Úrnak lángjai.

Semmi sem olthatja el.*

 

(*Énekek éneke)

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688