A szerelem éneke
Ki vagy Te?
Kiről kamaszkorom álmaiban
ábrándoztam,
az elsöprő érzésnek
alakot formáltam
képzeletemben,
miközben oly közel voltál
mégis elérhetetlen,
árnykép után bolyongtam,
lázasan kutattam
sok hosszú éven át.
Néha már azt hittem,
rábukkantam,
de mindannyiszor csupán
a valóság
gyenge utánzatát
találtam,
szívemben űr maradt
betöltetlen vágyakozás.
Ám egy nap,
egy viharos-sötét éjjelen,
mikor már utolsó reményem
is szétfoszlott
találkoztam Vele,
és világosság gyúlt,
szívem lángra lobbant –
örök tűzben égő szerelemre.
Szólott a Kedvesem nékem:
Kelj fel én mátkám, én szépem,
mert íme a télnek vége,
messze vonult az eső,
virág nyílik a mezőn,
az éneklés ideje elérkezett,
gerlice búg földünkön,
kelj fel én mátkám, én szépem,
és térj hozzám.*
Ki vagy Te?
kiáltom a zúgó szélbe
Ki vagy Te?
nézem a földindulást
Ki vagy Te?
kérdezem a tüzet
de senki sem felel.
Majd a csöndben
egy szelíd hang szól:
ÉN VAGYOK
Szerelmesed.
Mielőtt megszülettél,
magamnak eljegyeztelek,
ott hagytam a menny dicsőségét,
hogy érted eljöjjek,
át halálon, poklon, szenvedésen,
nem pompával, hiú vággyal
szereztelek meg,
de elcsúfított orcával,
töviskoszorúval,
fájdalmas-véres kereszttel.
Megízleltem érted
az emberlét kínjait,
végigjártam a halál útját,
hogy megnyissam a menny kapuját
előtted,
hogy letörjenek bilincseid,
és börtönöd falai
földre omoljanak,
hogy te élhess,
velem örök szövetségre
léphess.
Ki vagy Te?
ÉN VAGYOK
Istened,
letörölni jöttem könnyeidet,
fájdalmadat én viselem,
terhedet vállamra veszem
mostantól fogva mindörökké.
Jól figyelj reám:
Elfeledkezhetik-e anya a gyermekéről,
hogy ne könyörüljön méhe fián?
Ha így volna is,
én rólad el nem feledkezem!
Megutálhatsz, megcsalhatsz,
tőlem elfordulhatsz
ellenem lázadhatsz,
én utánad megyek,
visszahozlak
a föld véghatárairól is –
fogom a kezed, vezetlek,
többé nem kell szomjaznod, éhezned,
mert féltőn szerető,
örökkévaló szerelemmel szeretlek.
Tégy engem mintegy pecsétet szívedre,
mintegy pecsétet karodra,
mert erős a szeretet, mint a halál,
kemény mint a sír, a buzgó szerelem,
lángjai tűznek lángjai,
az Úrnak lángjai.
Semmi sem olthatja el.*
(*Énekek éneke)
