A lélek sötét éjszakája

 

Messze tűnt Istenem

elárult szerelmem

megtaposva

földre dobva

halálos sebtől vérzik

mezítelen-védtelen szívem.

Bár volna erőm

Sámsonként kiáltani

Uram

csak még ez egyszer segíts!

 

Ám eltűnt minden

mi fontos volt nekem

mi reményt adott

csillogó délibábként

széfoszlott hirtelen

csak a fájdalom ég

beborít újra a sötétség

ez a réges-régi érzés

a hiábavaló céltalanság

szédítő mókuskerék 

elúszik a szemem előtt

s az út

mely tegnap még

napfényben fürdött

egyre sűrűsödő homályba vész.

 

Boldogság vagy szenvedés?

Mi választja szét e kettőt?

Csupán a lélek rezdülése

a vér lüktetése az erekben…?

 

Ím a pillanat megáll

az örökkévalóság 

kapuja kitárul

s én lassan belépek

hogy találkozzam  

Veled.

(Orbán Anikó)

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688