Kőszikla vagy homokvár?

Napra nap, éjre éj jő,

völgybe le, hegyre föl,

szédítő menetelés az életed,

csak rovod a köröket.

Észrevétlen háló fon be,

lelked tőrben vergődik,

megvakítva, megkötözve,

erőd vesztve

hajtod, egyre hajtod

a malomkereket

körbe-körbe.

 

Delila pedig kacagva,

a szeretet álarcában,

hamis ígérettel

áll mögötted,

vesztes harcra buzdítva:

„segíts magadon és

meglásd,

Isten is megsegít,

még egy lépés,

súgja kacéran,

s a börtön kinyílik.”

 

Ó te balga szűz,

hagyod hogy olajod

a mécsesből kifogyjon,

s miközben a Vőlegényt várod,

mély álomba szenderülsz.

De jaj, megérkezett,

már késő a kapkodás,

lámpásod halott fénye elárult,

a nászterem ajtaja bezárult –

kívül maradtál,

egyedül.

 

Hová igyekszel hát,

milyen úton jársz?

Ha Isten szól, s ez éjjel

elkéretik a lelked,

mit tudsz mondani, ha elé állsz?

Milyen kincseket mutathatsz fel?

Gyümölcseid teremnek-e már?

Vagy terméketlen a fügefa,

hiába öntözi, kapálja a Gazda?

Hol van a szeretet –

hol van Ő maga?       

 

A saját életedet

és Istent

egyszerre követni nem lehet.

Becsületed kincseinek

hiába építed csűröd homokfalait,

amit nappal izzadsággal felraksz,

éjjel leomlik,

mint Jerikó bástyái

Isten előtt

trombitaszóra,

egy szempillantás alatt.

 

Gedeon Kősziklára épített –

nem kitartó harccal,

erőfölénnyel, karddal

győzte le az ellent,

csupán Istenben bízó,

engedelmes szívvel,

jól tudva,

az Úr számára

nincs akadály,

hogy sok vagy kevés által

szerezzen szabadulást.

 

Nem menthet meg

csak Isten maga –

ha leteszed a fegyvert

s engeded hogy harcaidat

Ő harcolja,

bilincseid lehullanak.

Ne félj,

Jézus a csodák Istene maradt,

Aki ugyanaz

tegnap, ma, és mindörökké.

Bízd hát rá magad.

(Orbán Anikó)

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688