Máté evangélium 6-10. fejezet – Kapcsolódó Igékkel

Mát. 6. A hegyi beszéd folytatása:

Mát. 6,1 Vigyázzatok [ügyeljetek; óvakodjatok], hogy alamizsnátokat ne osztogassátok [hogy irgalmas cselekedeteitek ne képmutató, álszent módon] az emberek előtt [ne azért tegyétek], hogy lássanak [nézzenek] titeket [hogy csodáltassátok magatokat velük], mert különben nem lesz jutalmatok [nem kaptok fizetséget] a ti mennyei Atyátoknál91

Mát. 6,2 Azért mikor alamizsnát osztogatsz [adományt adsz; adakozol, és irgalmat gyakorolsz], ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók [kétszínűek; (a színészkedők, akik színészkednek)] tesznek a zsinagógákban [gyülekezetekben] és az utcákon, hogy az emberektől dicséretet nyerjenek [hogy dicsőítsék őket az emberek]. Bizony mondom néktek: elvették [megkapták] jutalmukat [elesnek jutalmuktól; ezzel meg is kapták fizetségüket].

Mát. 6,3 Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz [adakozol; amikor irgalmat gyakorolsz, te úgy adj, úgy adakozz, hogy], ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik [mit tesz] a te jobb kezed;

Mát. 6,4 Hogy a te alamizsnád [könyörületességed; irgalmasságod] titkon legyen [hogy adakozásod titokban történjék]; és a te Atyád, aki titkon néz [aki látja, ami titokban történik], megfizet néked [megjutalmaz; visszafizesse azt neked] nyilván [nyilvánosan fogja megadni fizetséged].

Mát. 6,5 És mikor imádkozol, ne légy olyan [ne tegyetek úgy], mint a képmutatók [kétszínűek, színészkedők], akik a gyülekezetekben [zsinagógákban] és az utcák [piacok] szegletein [vagy az utcasarkokon; terek sarkán; széles útkereszteződésekben] fennállva [megállva] szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek [hogy mutogassák magukat; hogy feltűnjenek az embereknek]. Bizony [úgy van, ahogy] mondom néktek: elvették [megkapták; elnyerték] jutalmukat [ezzel meg is kapják fizetségüket].

Mát. 6,6 Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba [kamrádba], és ajtódat bezárva, imádkozzál [titokban] a te [mennyei] Atyádhoz, aki titkon van [aki a rejtekben is lát, mert Atyád látja, amit titokban teszel]. És a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked [megjutalmaz] nyilván [jól láthatóan, nyilvánosan fogja megadni fizetséged]92

Mát. 6,7 És mikor imádkoztok, ne legyetek sokbeszédűek [ne szaporítsátok a szót; ne fecsegjetek összevissza], mint a pogányok [nemzetekből valók], akik azt gondolják [hiszik; vélik], hogy az ő sok beszédükért [bőbeszédűségükért] hallgattatnak meg [hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak]93

Mát. 6,8 Ne legyetek hát ezekhez hasonlók [ne utánozzátok hát őket; ne hasonlítsatok tehát hozzájuk]; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt [még] kérnétek tőle94

Mát. 6,9 Ti azért így imádkozzatok: Mi [mennybéli] Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg [legyen szent] a te neved95

Mát. 6,10 Jöjjön el a te országod [királyi uralkodásod; királyságod]; legyen meg [valósuljon meg] a te akaratod, (a)mint a mennyben, úgy a földön is96

Mát. 6,11 A mi [létezéshez szükséges] mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma97

Mát. 6,12 És bocsásd meg a mi vétkeinket, [Engedd el tartozásainkat, adósságainkat]  miképpen [amint]  mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek [ahogy mi is elengedtük azokat a nekünk tartozóknak]98

Mát. 6,13 És ne vígy minket kísértetbe [kísértésbe; És ne adj át minket megpróbáltatásnak]99 de szabadíts meg [ments meg, óvj meg, védelmezzél] minket a gonosztól [hanem ragadj ki a rosszból. Hanem (ragadj meg) és vonj magadhoz a gonosztól]100 Mert tiéd az ország [királyság, uralom, királyi hatalom] és a hatalom [az erő] és a dicsőség mind örökké [(aión): a világkorszakokon át]. Ámen!101

Mát. 6,14 Mert ha megbocsátjátok [elengeditek] az embereknek az ő vétkeiket [botlásaikat; Ha ugyanis elengeditek az embereknek eleséseiket hibás lépéseiket, botlásaikat, baklövéseiket, melléfogásaikat], megbocsát [elengedi] néktek is a ti mennyei Atyátok [azokat].

Mát. 6,15 Ha pedig meg nem bocsátjátok [de ha ti nem engeditek el] az embereknek az ő vétkeiket [botlásaikat, eleséseiket, hibás lépéseiket, baklövéseiket, melléfogásaikat], a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg [sem fogja elengedni] a ti vétkeiteket [botlásaitokat; eleséseiteket]102

Mát. 6,16 Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézéstek [ne legyetek szomorúak; búsképűek;  ne járjatok sötét arccal], mint a képmutatóké [ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók; mint a kétszínűek (színészkedők)]. Akik eltorzítják [komorrá változtatják, elrejtik, eltakarják, elhomályosítják] arcukat [és keserű képet vágnak], hogy lássák az emberek [hogy így feltűnjék az embereknek], hogy ők böjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették [megkapták] jutalmukat. [ezzel meg is kapták fizetségüket és elestek jutalmuktól]         

Mát. 6,17 Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg;

Mát. 6,18 Hogy ne az emberek  lássák böjtölésedet [hogy ne az embereknek tűnjön fel böjtölésed], hanem a te Atyád, aki titkon [rejtve] van; és a te Atyád [aki a rejtekben is jelen van], aki titkon néz [aki a rejtekben is lát, és aki látja, ami titokban történik], megfizet néked [megjutalmaz]  nyilván [nyilvánosan fog neked megfizetni]103

Mát. 6,19 Ne gyűjtsetek [ne halmozzatok fel] magatoknak kincseket [nehogy kincset kincsre halmozzatok] a földön, hol [azokat] a rozsda [marja, megeszi, tönkreteszi] és a moly megemészti [megrágja], és ahol a tolvajok kiássák [betörnek; átássák a falat]  és ellopják;

Mát. 6,20 Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben [hanem kincset kincsre az égben halmozzatok], ahol sem a rozsda [azokat nem marja; nem teszi tönkre], sem a moly meg nem emészti [nem rágja], és ahol a tolvajok ki nem ássák [nem törnek be; hol tolvajok falat nem ásnak át], sem el nem lopják.

Mát. 6,21 Mert ahol van a ti kincsetek, ott van [lesz] a ti szívetek is104

Mát. 6,22 A test [szóma: lényed] lámpása [világossága; mécsese] a szem [a tekintet]. Ha azért a te szemed [a tekinteted] tiszta [egyszerű, becsületes, őszinte, egyenes, tettetés nélküli], a te egész tested [szóma: egész lényed] világos [fénytelt, fénylő, ragyogó] lesz.

Mát. 6,23 Ha pedig a te szemed [a tekinteted] gonosz [rossz; álnok; homályos], a te egész tested [szóma: egész lényed] sötét [homályos, beborult] lesz. Ha azért a benned lévő világosság [fény] sötétség [homályosság]: mekkora [mennyivel nagyobb lesz] akkor [maga] a sötétség [homályosság]?!105

Mát. 6,24 Senki sem szolgálhat [senki sem lehet rabszolgája] két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli [ellenszenvet érez iránta], és a másikat szereti [teljesen odaszánja magát]; vagy az egyikhez ragaszkodik [tiszteli], és a másikat megveti [megutálja, lenézi, lekicsinyli]. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak [e világi gazdagságnak, a vagyonnak, a pénznek]106

Mát. 6,25 Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok [ne nyugtalankodjatok; nehogy aggódva tépelődjetek] a ti éltetek felől [megélhetéstek miatt], mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek [(szóma): egész lényetek] felől, mibe öltözködjetek [ruházkodjatok]. Avagy nem több-e az élet hogynem az eledel [táplálék; étel], és a test [(szóma): egész lényetek] hogynem az öltözet [ruha]?

Mát. 6,26 Tekintsetek az égi madarakra [nézzétek az ég madarait], hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe [magtárakba] nem takarnak [gyűjtenek]; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat [táplálja őket]. Nem sokkal különbek [becsesebbek; drágábbak; többet érők; sokkal fontosabbak] vagytok-e azoknál?

Mát. 6,27 Kicsoda pedig az közületek,  aki aggodalmaskodásával [tépelődésével; azzal, hogy gondot hordoz] megnövelheti termetét [ki adhat pedig közületek gondjai által magasságához] egy arasszal [Ugyan ki toldhatja meg életét (nyújthatja meg életkorát) csak egy könyöknyivel (rőfnyivel = kb. 46 cm) is, ha aggodalmaskodik]?

Mát. 6,28 Az öltözet felől [ruházat miatt] is mit aggodalmaskodtok [miért nyugtalankodtok; miért viseltek gondot; és miért tépelődtök]? Vegyétek eszetekbe [figyeljétek (nézzétek) meg; tanuljátok el] a mező liliomait [bíbor színű pipacs virágait], mi módon növekednek: nem munkálkodnak [nem fáradoznak], és nem fonnak [szőnek-fonnak];

Mát. 6,29 De [mégis] mondom néktek, hogy  Salamon minden [teljes] dicsőségében [pompája teljében] sem öltözködött úgy, mint ezek közül [akár csak] egy [is].

Mát. 6,30 Ha pedig a mezőnek füvét [a mezei virágot], amely ma van [virít], és holnap kemencébe [tűzbe] vettetik [dobják], így ruházza [öltözteti] az Isten; nem sokkal inkább-e [vajon nem sokkal jobban] titeket, ti kicsinyhitűek? [kishitűek]

Mát. 6,31 Ne aggodalmaskodjatok [nyugtalankodjatok; Nehogy aggódva tépelődjetek] tehát, és ne mondjátok [ne kérdezgessétek, ne vegyetek hát gondot magatokra ilyen beszéddel]: Mit együnk? Vagy: Mit igyunk? Vagy: Mivel ruházkodjunk [vagy: Mit öltsünk magunkra; Mibe öltözünk]?

Mát. 6,32 Mert mind ezeket a pogányok [nemzetekből valók szokták] kérdezik [Mert mindezekre a pogányok törekszenek; keresik]. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

Mát. 6,33 Hanem keressétek először Istennek országát [a királyságot, az Isten királyi uralmát], és az ő igazságát [igazságosságát]; és ezek [is] mind [ráadásul] megadatnak [hozzáadatnak]  néktek [ezek a dolgok pedig mind elétek lesznek téve ráadásként]107

Mát. 6,34 Ne aggodalmaskodjatok [nehogy aggódva tépelődjetek] tehát a holnap felől [ne viseljetek hát gondot a másnapért]; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől [a holnap majd gondoskodik magáról, a holnapnak ugyanis meg lesz a maga gondja]. Elég minden napnak [a mának] a maga baja. [elég minden napra annyi a bajból, amennyi reá jut; (ami rossz benne)].



91 Így folytatja az Úr Jézus: „Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok [igazságosságotok, megigazulásotok] nem több [nem múlja felül; nem lesz tökéletesebb] az írástudók [törvénymagyarázók] és farizeusok igazságánál [igazságosságánál, megigazulásánál], semmiképpen sem mehettek [juttok] be a mennyeknek országába [királyságába]” (Mát. 5,20) Mert az írástudók és farizeusok: „Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik (mindent csak azért tesznek), hogy lássák őket az emberek (hogy feltűnjenek az embereknek): mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat (imaszíjaikat); és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét (ruhájuk bojtjait)” (Mát. 23,5) Pedig: „… ha [egész] vagyonomat mind felétetem [szétosztom] is [a nélkülözők közt; a szegények táplálására]. És ha testemet [szóma = a földi élet megjelenési formája, a személyiség lényege, ereje, teljes lénye] tűzre adom [hogy meg(el)égessenek, tűzhalálra, tűz martalékául szánom (úgy hogy égjek)] is [égőáldozatul, hogy dicsekedhessem], szeretet pedig nincs énbennem, semmi hasznom abból. [mit sem használ nekem]” (1 Kor. 13,3)

92 Az ígéret fia példát mutat arra, hogy az a „belső szoba” nem más, mint az, hogy csak az Úrral négyszemközt beszéled meg dolgaidat: „Estefelé kiment Izsák imádkozni a mezőre…” (1Móz. 24,63)

93 Ha hústesti ember vagy, így int a Szent Szellem: „Ne gyorsalkodjál a te száddal (ne beszélj elhamarkodottan), és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt (ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat); mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen” (Préd. 5,2) Ha éppen elestél bármi bűnben, vagy hústest szerint élsz, és még nem tértél meg belőle, akkor így szól az Úr: „Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel utálat előttem (még a füstjét is utálom); újhold, szombat s ünnepre-felhívás (ünnepi összejövetel): bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. És ha kiterjesztitek (felém nyújtjátok) kezeiteket, elrejtem (eltakarom) szemeimet előletek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot (bármennyit is imádkoztok), én meg nem hallgatom…(Ésa. 1,13.15)

94 Dávid ismeri az Urat és így énekel az Úrnak, példát hagyva nekünk: „… Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted (te már pontosan tudod) azt Uram” (Zsolt. 139,1-4) És az Úr válasza: „És mielőtt kiáltanának, én felelek (én már válaszolok), ők még beszélnek, és én már meghallgattam” (Ésa. 65,24)

95 A Lukács írása szerinti Evangélium így számol be: „És lőn (történt egyszer), mikor Ő (Jézus) imádkozék egy helyen, minekutána elvégezte (mikor befejezte), monda néki egy az ő tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni, miképpen János is tanította az ő tanítványait. Monda pedig nékik: Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen e földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk naponként. És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, akik nékünk adósok (minden ellenünk vétkezőnek). És ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg minket a gonosztól” (Luk. 11,1-4)

96 Dávid megvallása és buzdítása: „Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik. A te országod örökre fennálló (örökkévaló) ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre (tart)” (Zsolt. 145,11.13) „Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét (állította fel trónját) és az ő uralkodása mindenre kihat (királyi hatalmával mindenen uralkodik). Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek az ő rendeletét (parancsát), hallgatván az ő rendeletének (parancsának) szavára. Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői (és végrehajtói)! Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén!” (Zsolt. 103,19-22)

97 Agur így imádkozik: „A hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd tőlem (óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől); szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel (adj annyi eledelt, amennyi szükséges)” (Péld. 30,8)

98 Péter megkérdezi az Úr Jézust: „… Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer (hetvenszer hétszer) is” (Mát. 18,21-22)

99 Kísértés (peiraszmosz): megpróbáltatás; Ez a megvizsgáltságot eredményező folyamat, amely kemény próbára teszi a testi, a lelki és a szellemi erőinket. Próbára tesz valamivel, hogy a lényeg nyilvánvalóvá legyen.

100 Az apostol bátorítása: „A békességnek Istene megrontja [összezúzza; összetiporja; összemorzsolja] a Sátánt [ellenség; ellenfél; vádoló; üldöző] a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme [legyen] veletek. Ámen” (Róm. 16,20) Ezért: „Senki se mondja, mikor kísértetik (amikor kísértésbe jut): Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal (a gonosztól) nem kísérthető, (és) ő maga pedig senkit sem kísért (a gonosszal). Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti (csalogatja) a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz” (Jak. 1,13-15) „De hű az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól” (2 Thess. 3,3) És: „Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait” (Zsolt. 7,14) A tüzes nyíl pedig, amit Isten készített, és amely győzelmet szerez: „… Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1 Ján. 2,14) „Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig” (Jel. 12,11)

101 Dávid megvallása: „Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség (és a fenség), örökkévalóság (a ragyogás) és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett (magasztos vagy te mindenek feje)! A gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak (tőled erednek), és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése. (A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé). Most azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted (és hálát adunk neked), és dicsérjük a te dicsőséges (fenséges) nevedet” (1 Krón. 29,11-13) És mennyen földön így szól a dicséret: „Sőt hallám, hogy minden teremtett állat (minden teremtmény), amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Jel. 5,13)

102 A megbocsátás feltétele az ima meghallgatásnak: „És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg (engedjétek el), ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa (elengedje) néktek a ti vétkeiteket (botlásaitokat, hibás lépéseiteket, baklövéseiteket, melléfogásaitokat). Ha pedig ti meg nem bocsátotok (el nem engeditek), a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg (engedi el) a ti vétkeiteket (botlásaitokat, hibás lépéseiteket, baklövéseiteket, melléfogásaitokat)” (Márk. 11,25-26) És hogy ez hogyan működik, azt egy példázattal szemlélteti az Úr Jézus: „Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot akar vala vetni (számadást akart tartani) az ő szolgáival. Mikor pedig (hozzákezdett és) számot kezde vetni, hozának eléje egyet, aki tízezer tálentommal vala adós. Nem tudván pedig fizetni (mivel nem volt miből), parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, amije vala, és fizessenek. Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki (így esedezett), mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki. Kimenvén pedig (amikor azonban eltávozott) az a szolga, találkozék eggyel az ő szolgatársai közül, aki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, amivel tartozol. Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki (és így kérlelte), mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. De ő nem akará (nem engedett); hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik. Látván pedig az ő szolgatársai, amik történtek vala, felettébb megszomorodának (nagyon felháborodtak); és elmenvén, mindent megjelentének az ő uruknak, amik történtek vala. Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat (tartozásodat) elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem: Nem kellett volna-e néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem te rajtad? És megharagudván (és haragra lobbant) az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik.  Ekképpen cselekszik (így tesz majd) az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok (el nem engeditek), kiki (mindenki) az ő atyjafiának, az ő vétkeiket (botlásaikat; eleséseiket, hibás lépéseiket, baklövéseiket, melléfogásaikat)” (Mát. 18,23-35) Hát ezért ti is: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén (bocsássatok meg) egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett (megbocsátott) néktek” (Eféz. 4,32) „Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést (türelmet); Elszenvedvén (viseljétek el) egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus (az Úr) is megbocsátott néktek, akképpen (úgy tegyetek) ti is” (Kol. 3,12-13) És hogy ezt meg tudjátok tenni, előbb: „… öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Róm. 13,14) Tudva, hogy Isten már megbocsátott minden embernek, hiszen: „… az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette önmagával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket…” (2 Kor. 5,19)

103 És hogy milyen az igazi böjt, ami kedves az Úr előtt, és annak mi az eredménye, arról így szól az Úr: „Hát ilyen a böjt, amelyet én kedvelek (amely nekem tetszik), és olyan a nap, amelyen az ember lelkét (magát) gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít (és hamut szór) maga alá: ezt nevezed-e böjtnek és az Úr előtt kedves napnak? Hát nem ez-é a böjt, amit én kedvelek (ami nekem tetszik): hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit (amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket), az igának köteleit megoldjad (kibontod a járom köteleit), és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek (és összetörsz minden jármot)? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd (éhezővel megoszd) kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat (és ne zárkózz el testvéred elől)? Akkor felhasad (eljön), mint hajnal(hasadás) a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik (és hamar beheged a sebed), és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ (és az ÚR dicsősége lesz mögötted). Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat (segítségül hívod az Urat, ő válaszol), jajgatsz (kiáltasz), és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát (ha majd senkire sem raksz jármot), és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot (álnokul) beszélni; Ha odaadod utolsó falatodat (kenyeredet) az éhezőnek, és az elepedt lelkűt (életet) megelégíted (és jól tartod a nyomorultat): feltámad (fölragyog) a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél(i napfény).  És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet (tégedet) nagy szárazságban is (kopár földön is jól tart téged), és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a (jól) megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod (falat emelsz a régiek által lerakott alapokra), és neveztetel romlás építőjének (a rések befalazójának), ösvények megújítójának (aki romokat tesz újra lakhatóvá), hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton (a nyugalom napján) lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot (a nyugalom napját) gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván (nem keresed kedvteléseidet), hamis beszédet sem szólván (és nem tárgyalsz ügyeidről). Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj (és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében). Mert az Úr szája szólt!” (Ésa. 58,5-14)

104 És az Úr Jézus így folytatja: „Adjátok el, amitek van (vagyonotokat), és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Luk. 12,33-34) Az Úr Jézust megkérdezi egy ifjú, hogy a parancsolatok betartásán kívül még mit kell tennie: „Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és (aztán) jer és kövess engem. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága (vagyona) vala. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni” (Mát. 19,21-24) Erre: „… Péter megszólalt, és ezt mondta néki: Ímé, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangéliumért, Aki százannyit ne kapna most ebben az időben (és ebben a világban), házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt. A jövendő világon pedig örök életet” (Márk. 10,28-30) Ezért hangzik így az apostoli figyelmeztetés: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (meg csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe (pusztulásba) és romlásba merítik (döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal” (1 Tim. 6,9-10) „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd (parancsold) meg, hogy ne fuvalkodjanak fel (ne legyenek gőgösek), se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (megélhetésünkre). Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, (javaikat osszák meg másokkal). Kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök (az igazi) életet” (1 Tim. 6,17-19) Tehát: „Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagodj; ez ilyen (hús)testi eszességedtől szűnjél meg (és a magad belátásából hagyd abba)” (Péld. 23,4) Mert: „Siet a marhakeresésre (a vagyon szerzésre) a gonosz szemű ember (vagyis vagyont akar szerezni a kapzsi ember); és nem veszi észre, hogy szükség jő reá (de nem tudja, hogy ínségbe jut)” (Péld. 28,22) Hát: „Nosza immár (tehát) ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti (bekövetkező) nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg (megrozsdásodott), és azok rozsdája bizonyság (tanúskodik) ellenetek, és megemészti a ti (hús)testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek (még) az utolsó napokban (is)!” (Jak. 5,1-3) Hanem: „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete (ne legyetek pénzsóvárak); elégedjetek meg (érjétek be) azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el (nem maradok el tőled), sem el nem távozom tőled (sem el nem hagylak téged)” (Zsid. 13,5) Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel” (Kol. 3,1-2) „Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2 Kor. 4,18) Mert: „…meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, [föl nem fogta; meg se gondolt] azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9) „Romolhatatlan, szeplőtelen (makulátlan, be nem szennyezett) és hervadhatatlan (el nem múló) örökségre, amely a mennyekben van fenntartva (erősen tart, megtart, őriz, megőriz) számunkra” (1Pét 1,4) Ezért: „… keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek (is) mind (ráadásul) megadatnak néktek” (Mát. 6,33)

105 Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „A testnek (szóma: lényed) lámpása (világossága; mécsese) a szem (a tekintet): ha azért a te szemed (a tekinteted) őszinte (egyszerű, becsületes, egyenes, tettetés nélküli), a te egész tested (szóma: egész lényed) is világos lesz (fénytelt, fénylő, ragyogó). Ha pedig a te szemed gonosz, a te tested (szóma: lényed) is sötét. Meglásd azért (vigyázz tehát), hogy a világosság (fény), mely te benned van, sötétség(gé) ne legyen. Annakokáért (tehát) ha a te egész tested (szóma: lényed) világos (fénytelt, fénylő, ragyogó), és semmi részében sincs homályosság (és nincsen benne egyetlen sötét rész sem), olyan világos lesz egészen, mint mikor a lámpás megvilágosít téged az ő világosságával (fényével)” (Luk. 11,34-36)

106 Lukács írása szerinti Evangélium is megismétli az Úr Jézus szavait: „Egy (rab)szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli (ellenszenvet érez iránta) és a másikat szereti (teljesen odaszánja magát); vagy az egyikhez ragaszkodik (tiszteli), és a másikat megveti (megutálja, lenézi, lekicsinyli). Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak (az e világi gazdagságnak, a vagyonnak, a pénznek)” (Luk. 16,13) És hogy az Úr mit ért mammonon, vagyis bálványon, azt János apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a (hús)test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17) Hát: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni (és e világgal barátságot köt), az Isten ellenségévé lesz” (Jak. 4,4) Te pedig: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd (parancsold) meg, hogy ne fuvalkodjanak fel (és ne legyenek gőgösek), se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (megélhetésünkre). Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők (vagyis javaikat osszák meg másokkal). Kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök (az igazi) életet” (1 Tim. 6,17-19)

107 Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek (szóma: egész lényetek) felől, mibe öltözködjetek (hogy mivel ruházkodjatok). Az élet több, hogynem az eledel (táplálék), és a test (szóma: egész lényetek), hogynem az öltözet (ruházat). Tekintsétek (nézzétek) meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk (kamrájuk), sem csűrük; és az Isten (mégis) eltartja őket: mennyivel drágábbak (értékesebbek) vagytok ti a madaraknál? Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal (vagy ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét //életidejét//)? Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek (ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek), mit aggodalmaskodtok a többi felől? Tekintsétek (nézzétek) meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden (teljes) ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy (bármelyik). Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza (öltözteti) az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek (és ne nyugtalankodjatok). Mert mind ezeket a világi pogányok (a nemzetekből valók) kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak (inkább) keressétek az Isten országát, és ezek (is ráadásul) mind megadatnak néktek” (Luk. 12,22-31) Mert: „Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniük?” (Jób. 39,3) „Aki megadja táplálékát a baromnak (az állatoknak), a holló-fiaknak, a melyek kárognak” (Zsolt. 147,9) Ezért: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal (mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt” (Fil. 4,6) És: „Minden gondotokat (aggályosság, nyugtalanság, gond, aggodalom) Őreá vessétek (minden gondotokkal forduljatok hozzá), mert néki gondja van (gondot visel) reátok (törődik veletek, gondoskodik rólatok)” (1Pét 5,7) Már Dávid ezt tanácsolja: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad…” (Zsolt. 55,23) És az aggogalmaskodás helyett: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti (mert ő munkálkodik)” (Zsolt. 37,4-5) És: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben (mindenkor) a Szellem által, (éppen azért legyetek éberek) és ugyanezen dologban vigyázván minden (teljes) állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért (is)(Eféz. 6,18) „Szüntelenül imádkozzatok. Mindenben (és mindenért) hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok (a ti javatokra)” (1 Thess. 5,17.18) „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19) „És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek (tegyétek), hálát adván az Istennek és Atyának (az Atya Istennek) Ő általa” (Kol. 3,17) Mert: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! (mert akit az ÚR szeret) szerelmesének álmában (is) ád eleget. (Zsolt. 127,2) Ezért boldogan vallja Dávid: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt. 23,1) Hiszen: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem (öregedtem), de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, (sem azt, hogy) a magzatja (gyermeke) pedig kenyérkéregetővé (vagy koldussá vált)” (Zsolt. 37,25) Az apostol pedig így folytatja: „Hanem hirdetjük, [prédikáljuk] amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, [föl nem fogta; meg se gondolt] azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9) Mert: „Aki az ő tulajdon [saját] Fiának nem kedvezett, [nem kímélte] hanem őt mindnyájunkért odaadta [áldozatul kiszolgáltatta] mimódon ne ajándékozna vele [miért ne adna ingyen; kegyelemből az ö Fiával] együtt mindent minékünk? (Róm. 8,32)

Mát. 7. Az ítélkezés

Mát. 7,1 Ne ítéljetek [ne ítélkezzetek], hogy ne ítéltessetek [hogy fölöttetek se ítélkezzenek, és nehogy elítéljenek titeket is]108

Mát. 7,2 Mert amilyen ítélettel [felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítélése, bírál(gatása), kárhoztatása, rosszallása] ítéltek [ítélkeztek, elmarasztaló ítéletet, véleményt alkottok], olyannal ítéltettek [olyannal fognak titeket is megítélni, fölöttetek is ítélkezni], és amilyen mértékkel mértek, [másoknak] olyannal mérnek [majd vissza] néktek [is]109

Mát. 7,3 Miért nézed [nézegeted; látod meg] pedig a szálkát [forgácsot, (szilánkot)], amely a te atyádfia [testvéred] szemében van, a gerendát [a hosszú, nehéz fadarabot] pedig, amely a te [saját] szemedben van, nem veszed észre?

Mát. 7,4 Avagy mi módon [hogyan] mondhatod a te atyádfiának [testvérednek; embertársadnak]: Hadd vessem ki [távolítsam el dobjam ki] a szálkát [forgácsot,(szilánkot)] a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda [hosszú, nehéz fadarab] van?

Mát. 7,5 Képmutató [te színészkedő,  kétszínű], vesd [dobd] ki előbb a gerendát [azt a hosszú, nehéz fadarabot] a te [saját] szemedből, és akkor gondolj arra [és aztán fogsz elég élesen (tisztán) látni ahhoz], hogy kivessed [kidobjad] a szálkát [forgácsot, szilánkot] a te atyádfiának [testvérednek] szeméből!110

Mát. 7,6 Ne  adjátok azt, ami szent [a szent dolgokat], az ebeknek [ne szolgáltassátok ki az Istennek szentelt dolgokat a kutyáknak]. Se [a ti drága] gyöngyeiteket ne hányjátok [szórjátok, dobjátok oda] a disznók [sertések] elé, hogy meg ne tapossák [nehogy széttapossák] azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak [szét ne tépjenek] titeket [aztán visszafordulnak, és belétek hasítanak]111

Mát. 7,7 Kérjetek és (meg)adatik néktek [kapni fogtok]; keressetek és találtok; zörgessetek [kopogtassatok] és megnyittatik néktek [és ajtó nyílik előttetek].

Mát. 7,8 Mert [minden] aki kér, mind kap [megnyeri azt, amit kér]; és aki keres, talál [megtalálja, amit keres]; és a zörgetőnek megnyittatik [és aki kopogtat, annak ajtó nyílik].

Mát. 7,9 Avagy ki az az ember közületek [vagy talán van olyan ember közöttetek], aki, ha az ő fia  kenyeret kér tőle, [netán] követ ád néki?

Mát. 7,10 És ha halat kér, vajon kígyót ad-e néki?                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         Mát. 7,11 Ha azért ti gonosz [romlással teli] létetekre [noha rosszak vagytok] tudtok a ti fiaitoknak [gyermekeiteknek] jó ajándékokat [adományokat] adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei [égi] Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!112

Mát. 7,12 Amit akartok azért [szeretnétek tehát], hogy az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek, bánjanak], mindazt ti is úgy [ugyanazt] cselekedjétek [tegyétek meg] azokkal [velük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták [Ez a törvény és a próféták tanításának lényege.]113

Mát. 7,13 Menjetek [lépjetek] be a szoros [szűk, keskeny] kapun [az örök életre]. Mert tágas [széles] az a kapu és széles [lapos, sík, tág] az az út, amely [félre], a veszedelemre [romlás, pusztulás, teljes feloldódásba] visz [vezet], és sokan vannak, akik azon járnak [rajta mennek be].

Mát. 7,14 Mert szoros [szűk, keskeny] az a kapu és keskeny [szoros] az az út, amely az (örök)életre visz, és kevesen [csak néhányan] vannak, akik megtalálják azt [rátalálnak,rálelnek arra]114

Mát. 7,15 Őrizkedjetek [óvakodjatok; tartsátok szemmel; figyeljetek oda ügyeljetek] pedig a  hamis [az ál- (látszat, hazug)] prófétáktól/ra, akik juhoknak ruhájában [báránybőrben; bárány-külsőben] jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.

Mát. 7,16 Gyümölcseikről ismeritek meg [fel] őket. Vajon a tövisről [tövisbokorról] szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról [bogáncskóróról; tüskés gyomnövényről] fügét?115

Mát. 7,17 Ekképpen [így hát] minden jó fa jó [nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt terem [érlel]; a romlott [rossz; hitvány; haszontalan] fa pedig rossz [nyomorúságos; rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány haszontalan, hibás, silány] gyümölcsöt terem.

Mát. 7,18 Nem teremhet [nem hozhat; nem képes; nem tud] jó fa rossz [nyomorúságos; rossz, káros, gonosz, semmirekellő, hitvány haszontalan, hibás, silány] gyümölcsöt; romlott [rossz; hitvány; haszontalan] fa sem teremhet [hozhat] jó [nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt.

Mát. 7,19 Minden fa, amely nem terem jó [nemes; (eszményi) szép] gyümölcsöt, kivágattatik, és tűzre vettetik [dobnak (vetnek, hajítanak)].

Mát. 7,20 Azért [tehát] az ő gyümölcseikről ismeritek meg [fel] őket [ismertek is rájuk]116

Mát. 7,21 Nem  minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek [az Egek (Istenének)] országába [királyságába]; hanem [csak az] aki cselekszi [teszi] az én mennyei [égi] Atyám akaratát.

Mát. 7,22 Sokan mondják majd nékem [áradoznak] ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e [jövendöltünk; tanítottunk-e], és nem a te nevedben űztünk-e [dobtunk ki] ördögöket [démonokat; gonosz szellemeket], és nem cselekedtünk-e [tettünk-e] sok hatalmas dolgot [csodát; nem történt-e sok erő-megnyilvánulás általunk] a te nevedben?

Mát. 7,23 És akkor vallást teszek [kijelentem; kinyilvánítom; megvallom] majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem [színem elől], ti gonosztevők [akik a törvény megrontásán munkálkodtok; akik a törvénytelenséget cselekedtétek]117

Mát. 7,24 Valaki azért hallja [tehát mindenki, aki valóban meghallgatja] én tőlem e beszédeket [ez igéimet], és megcselekszi azokat [megteszi; tettre váltja őket], hasonlítom azt a bölcs emberhez [hasonló lesz az okos (az olyan eszes, megfontolt és meggondolt) emberhez], aki a kősziklára építette az ő házát:

Mát. 7,25 És ömlött [eleredt, zuhogott, szakadt] a (zápor)eső [felhőszakadás támadt]. És eljött az árvíz [áradások jöttek; kiáradtak a folyók; ömlött az ár]. És fújtak [feltámadtak; süvítettek] a szelek, és beleütköztek abba a házba [nekidőltek, nekizúdultak, nekicsaptak, nekiestek annak a háznak; (rázúdultak a házra); és ostromolták azt a házat]; de nem dőlt [nem omlott] össze: mert a kősziklára építtetett [mert alapja a kősziklára volt vetve].

Mát. 7,26 És valaki hallja [mindenki, aki meghallgatja] én tőlem e beszédeket [aki hallja e szavaimat, Igéimet], és nem cselekszi [nem teszi] meg [nem váltja tetté] azokat, hasonlatos lesz a bolond [olyan ostoba, balga] emberhez, aki a fövényre [(parti)homokra] építette házát:

Mát. 7,27 És ömlött [eleredt, szakadt] a (zápor)eső [felhőszakadás támadt]. És eljött az árvíz [és jöttek az áradások; kiáradtak a folyók; ömlött az ár]. És fújtak [feltámadtak; süvítettek] a szelek, és beleütköztek abba a házba [rázúdultak arra a házra és az leomlott nagy zúdulással; és ostromolták azt a házat]; és összeomlott: és nagy lett annak romlása [és hatalmas kár keletkezett benne; és teljesen elpusztult; (és összeomlott nagy zuhanással); Az összedőlt és romhalmazzá vált]118

Mát. 7,28 És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket [befejezte, bevégezte az Ige szólását)], álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán [megdöbbentek a tömegek; A tömeget nagyon megrázta a tanítása / az Ő tudománya (g. szó szerint: ki voltak ütve); nagyon megijedtek, megdöbbentek, megrémültek, megrendültek, magukon kívül voltak a megdöbbenéstől]:

Mát. 7,29 Mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [fennhatósága van az embereken és; (telj)hatalma (felhatalmazása) van], és nem úgy, mint az írástudók. [és farizeusok; törvénytanítók]119



108 És így folytatja az apostol: Ne szóljátok meg egymást, testvéreim. Aki testvérét megszólja, vagy ítélkezik felette, az a törvény ellen szól, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (Jak. 4,11-12) „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod [elítéled; megbírálod] a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. [saját Ura állítja talpra, vagy ítéli el] De meg fog állani [talpán], mert az Úr által képes, hogy megálljon. [hatalmas ereje van az Úrnak arra, hogy megerősítse; felállítsa]” (Róm. 14,4) „Te pedig miért kárhoztatod [ítéled el] a te atyádfiát? [testvéredet] avagy te is miért veted meg [nézed le; állítod semminek] a te atyádfiát? [testvéredet; embertársadat] Hiszen mindnyájan oda állunk [jutunk] majd a Krisztus ítélőszéke [díjkiosztó emelvénye; trónja] elé” (Róm. 14,10) „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben (szóma = személyében) cselekedett: akár jót, akár gonoszat” (2Kor. 5,10) „[ezért] Nincs hát számodra mentség, [menthetetlen vagy] bárki vagy is, te ember, aki ítélkezel. Mert amikor [amiben] mást elítélsz, [más felett ítélkezel] magadat marasztalod el, [magadra mondasz ítéletet] hiszen ugyanazt műveled [hasonlókat teszel] te is, ítélkező. [miközben ítélkezel]” (Róm 2,1) „Azért [a megfelelő] idő előtt semmit se ítéljetek (el), míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világ(osság)ra hozza [megvilágítja, fénybe borítja] a sötétségnek titkait, [rejtekeit, rejtelmeit; titkos dolgait]. Másrészt megjelenti [földeríti; nyilvánvalóvá teszi; kinyilatkoztatja; nyilvánosságra hozza; láthatókká teszi] a szíveknek [bensőknek] tanácsait; [szándékait, akaratát] És akkor mindenkinek az Istentől lészen a dicsérete. [majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől]” (1 Kor. 4,5) Lukács is idézi az Úr Jézus kijelentését: „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok, és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik; (szó szerinti fordítás: Bocsássátok szabadon (az adóst?) és ti is szabadon bocsáttattok)” (Luk. 6,37-38)

109 A tanítványaihoz így szól az Úr: „… Megjegyezzétek, amit hallotok: Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok” (Márk. 4,24) Lukács még további kiegészítésekkel idézi az Úr Jézust: „Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet (megtetézett mértékkel) adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek (viszonzásul) néktek, amellyel ti mértek” (Luk. 6,38) Ezért figyelmezteti a mindenkori hívőket az apostol: „Azt mondom (tudjuk) pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat” (2 Kor. 9,6) Hiszen meg van írva, hogy: „Kölcsön ád az Úrnak, aki kegyelmes (könyörül) a szegényhez; és az ő jótéteményét megfizeti néki” (Péld. 19,17)

110 Lukács is ír a kijelentésről: „Miért nézed pedig a szálkát (forgácsot, szilánkot), a mely a te atyádfia (testvéred) szemében van, a gerendát (azt a hosszú, nehéz fadarabot) pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon (hogyan) mondhatod a te atyádfiának (testvérednek): Atyámfia (testvérem), hadd vessem (dobjam) ki a szálkát (forgácsot, szilánkot) a te szemedből, holott te a te (saját) szemedben lévő gerendát (azt a hosszú, nehéz fadarabot) nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát (azt a hosszú, nehéz fadarabot) a te szemedből és azután gondolj arra (és akkor jól fogsz látni ahhoz), hogy kivesd (kidobd) a szálkát (forgácsot, szilánkot), amely a te atyádfia (testvéred) szemében van” (Luk. 6,41-42)

111 A Szent Szellem így figyelmeztet: „Aki tanítja a csúfolót (rossz, káros, ártalmas, gonoszt), nyer magának szidalmat: és aki (meg)feddi a latrot (istentelent, szentségtörőt), szégyenére lesz (magát szennyezi be)” (Péld. 9,7) És: „A bolondnak (az esztelen, buta, értetlen ostoba füle) hallására ne szólj; mert megutálja a te beszédednek bölcsességét (és mert megveti okos szavaidat, és csúfolódik, gúnyolódik a te beszédeden)” (Péld. 23,9) Hanem: „Menj el a bolond (esztelen, buta, ostoba, értetlen) férfiú (ember) elől; és nem ismerted meg a tudománynak beszédét (mert nem szerzel az ellenkező, ellenséges ajkáról tudást)” (Péld. 14,7) Pál apostol Antiókiába hirdeti az Úr igéjét, és sokan hallgatják őt: „A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle az Isten igéjének hallgatására, Mikor pedig (meg)látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva” (Csel. 13,44-45) És mert az apostol ismerte a Szent Szelem figyelmeztetését: „… azoktól eltávozván (otthagyta őket), elszakasztá (távol tartotta tőlük) a tanítványokat (is, és) mindennap egy bizonyos Tirannus (nevű ember) iskolájában prédikálván (tanított)” (Csel. 19,9) A hitetlen embereknek az Evangéliumot – az Úr Jézus halálának és feltámadásának örömhírét – szabad csak hirdetni. A „gyöngyök” eléjük tárásának következményét egy történeten keresztül mutatja be a Szent Szellem: Ezékiás királyt halálos betegségéből csodát téve gyógyította meg az Úr, és: „Ebben az időben küldött Berodákh Baladán (jelentése: Mars az uralkodó és az én uram), Baladánnak, a babilóniai (jelentése: zűrzavar; összevisszaság, rendbontás) királynak fia levelet és ajándékokat Ezékiásnak; mert meghallotta, hogy Ezékiás beteg volt. És meghallgatá őket Ezékiás, és megmutatta nékik az ő egész kincsesházát (kincstárát). Az ezüstöt (személyes kijelentést, ígéretet, vagyis rémát), az aranyat (a hit ajándékát), a fűszerszámokat (balzsamokat, az Úr vigasztalásait), a drága kenetet és az ő fegyveres házát (fegyvertárát) és mindent, ami csak találtatott az ő kincstáraiban, és nem volt semmi az ő házában (palotájában) és egész birodalmában, amit meg nem mutatott volna Ezékiás. Ekkor jött Ézsaiás próféta Ezékiás királyhoz, és monda néki: Mit mondtak ezek a férfiak, és honnét jöttek hozzád? És felele Ezékiás: Messze földről jöttek, Babilóniából. És monda: Mit láttak a te házadban (palotádban)? Felele Ezékiás: Mindent láttak, ami csak van az én házamban (palotámban), és nem volt semmi az én tárházamban (kincstáramban), amit nékik meg ne mutattam volna. Akkor monda Ézsaiás Ezékiásnak: Halld meg az Úrnak beszédét (igéjét): Ímé eljő az idő, amikor mindaz, ami a te házadban (palotádban) van, és amit eltettek a te atyáid e mai napig (amit elődeid gyűjtöttek mindmáig), elvitetik Babilóniába, és semmi sem marad meg, azt mondja az Úr. És a te fiaid (utódaid) közül is, akik tőled származnak és születnek (akiket nemzel), elhurcoltatnak (elvisznek egyeseket) és udvariszolgák lesznek a babilóniai király udvarában (palotájában)” (2 Kir. 20,12-18; és Ésa. 39,1-8)

//És ez be is teljesedett először a fia életében (2 Krón. 33,11) majd az utódai közül végérvényesen Joákin életében és sorsában. (2 Kir. 24.8-15)//

112 Azután egy példázattal szemlélteti az Úr Jézus az előzőekben kijelentett igazságokat, elmondva azt is, hogy mit/kit kell legelőször kérnünk:  „Azután így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek (egy) barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret. Mert az én barátom én hozzám jött (érkezett) az útról, és nincs mit adjak ennie (és nincs mit elébe tegyek). Az pedig onnét belülről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts (ne zaklass) engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked? Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád, amennyi kell (megadja néki amire szüksége van). Én is (azt) mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? Vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ad-e néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak (gyermekeiteknek) jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik(Luk. 11,5-13) És hangzik a kijelentés, hogy miért kell először is a Szent Szellemet kérni: „… Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk. [hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell (helyesen) tennünk, nem tudjuk] de maga a Szellem esedezik [jár közben] miérettünk kimondhatatlan [összefüggéstelen; nem egybefüggő, nem értelmesen elmondott beszéddel] fohászkodásokkal [szavakba nem önthető, emberileg megfoghatatlan sóhajtozásokkal]. [S Ő], Aki pedig a szíveket vizsgálja, [fürkészi; kutatja] tudja, mi [mit kíván; mire irányul] a Szellem gondolata [elgondolása, törekvése] mert Isten [tetszése; akarata] szerint [Istenhez igazodva] esedezik [jár közben; könyörög; emel szót] a szentekért” (Róm. 8,26-27) Ezért: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által” (Eféz. 6,18) Mert: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének Szelleme” (Ézs 11:2) És hogy miért és hogyan kell Őt kérni az Úrtól: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja. És megadatik néki (és meg is kapja). De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához (az olyan, mint a tenger hulláma), amelyet a szél hajt (sodor) és ide s tova hány. Mert ne vélje (ne gondolja tehát) az ilyen ember, hogy kaphat valamit (bármit) az Úrtól; A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,5-8) Mert a Szent Szellem nélkül:  „Kéritek, de nem kapjátok (meg), mert nem jól (rosszul) kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt (csupán élvezeteitekre akarjátok eltékozolni)” (Jak. 4,3)

113 A Lukács írása szerinti Evangélium is idézi az Úr Jézus kijelentését: „És amint akarjátok (szeretnétek), hogy az emberek veletek cselekedjenek (bánjanak), ti is akképpen (úgy) cselekedjetek azokkal (úgy bánjatok velük)” (Luk. 6,31) „És ímé egy törvénytudó felkele (előállt), kísértvén őt, és mondván (ezt kérdezte): Mester, mit cselekedjem (tegyek), hogy az örök életet vehessem (elnyerjem)? Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből (egész lényeddel) és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól (helyesen) feleltél; ezt cselekedd (tedd), és élsz. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom? Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, akik azt kifosztván és megsebesítvén (meg is verték), elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint (történetesen) pedig megy vala alá azon az úton (és odaért arra a helyre) egy pap, aki azt látván (és amikor meglátta), elkerülé. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula (és megszánta). És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára (állatára), vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki (és ápolta). Másnap pedig elmenőben két pénzt (két dénárt) kivévén, adá a gazdának (a fogadósnak), és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, aki könyörült rajta (és irgalmas volt hozzá). Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél” (Luk. 10,25-37) És: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből (teljes lényeddel) és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ (e két parancsolatra van felfüggesztve) az egész törvény és a próféták” (Mát. 22,37-40) Ezt az Úr már Mózesen keresztül kijelentette: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a népedhez tartozókkal szemben), hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18) A Szent Szellem az apostolokon keresztül részletesebben kifejti, hogy mit jelent a felebaráti szeretet: „Senkinek semmivel ne tartozzatok [ne legyetek adósok] hanem csak azzal, hogy egymást [ugyanabból a fajtából (Krisztusi) egy másikat] szeressétek. [kölcsönös szeretettel; (agapaó)= SZERET önzetlenül, a másik érdemeitől függetlenül] mert aki szereti a felebarátját [embertársát; különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi); idegent] a törvényt [Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesít; véghezvisz, megvalósít; tartalmat adott neki]. Mert ez: Ne paráználkodjál [ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, [a másét] és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [egy egészbe foglalja ez az egy ige] Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, szomszédot, embertársadat] mint saját magadat. A [felebaráti] szeretet [(agapé): isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret, az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni] nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm. 13,8-10) Mert: „A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5) Az igazi (isteni) szeretet pedig: „A szeretet hosszútűrő (türelmes), kegyes (jóságos); a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik (nem henceg), nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül (Nem viselkedik bántóan), nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt (a rosszat), Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr(1 Kor. 13,4-7)A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez a szeretet” (Péld. 10,12) „Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14) Hiszen: „A parancsolatnak vége (célja) pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz (képmutatás nélküli) hitből való (fakadó) szeretet” (1 Tim. 1,5)

114 Az Úr Jézus újra figyelmeztet, elmondva az okokat, amelyek miatt nem tudnak az emberek a szoros kapun bemenni: (a szellemi gazdagság, vagy akik jobban ragaszkodnak a világi vagyonukhoz): „Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-e akik üdvözülnek? Ő pedig monda nékik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek (akarnak majd) bemenni és nem mehetnek (de nem tudnak). Mikor már (attól kezdve, hogy) a gazda (a ház ura) felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk (az ajtót); és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom honnét valók vagytok ti” (Luk. 13,23-25) „… Bizony mondom néktek, hogy a gazdag (ember) nehezen megy (majd) be a mennyeknek országába. Sőt mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak (megdöbbentek) vala, mondván: (Akkor) kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Mát. 19,23-26) (Akik nem az Úr Jézuson keresztül akarnak bemenni): „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi/t (jelent) az, amit szól vala nékik. Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam (át) megy be, megtartatik (üdvözül) és bejár és kijár majd, és legelőt talál” (Ján. 10,6-7.9) (Akik elfogadják az Úr Jézus hívását) „Mert sokan vannak a hivatalosok (az elhívottak, azokra vonatkozik, akiket meghívtak és elfogadták a meghívást), de kevesen a választottak. (azokról, akiket Isten a tömegből kiemelt magának)” (Mát. 22,14) A Szent Szellem kijelentése arról, hogy kik mehetnek be, (csak a megigazultak): „Nyissátok meg nékem az igazságnak (megigazulásnak) kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat (és hálát adjak)! Ez az ÚR kapuja: igazak (megigazultak) mehetnek be rajta(Zsolt. 118,19-20) (Az Ige megőrzői) „Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon (hadd jöjjön be) az igaz (a megigazult) nép, a hűség (alétheia: a valóság = Ige) megőrzője (mely hűséges maradt)” (Ésa. 26,2) (Az Úr Jézus vérével megmosottak): „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek (hitetlenek) és a bűbájosok (a varázslók), és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mindenki aki szereti és szólja (cselekszi) a hazugságot (valótlanságot)” (Jel. 22,14-15) (A minden nyomorúság ellenére hitben megmaradók): Ezért az apostolok így intik a mindenkori tanítványokat: „Erősítve a tanítványokat, intvén (és bátorították őket), hogy maradjanak meg a hitben, és (mivel) hogy sok háborúságon által (nyomorúságon át) kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22)

115 Az Úr Jézus így figyelmezteti az Övéit: „… Meglássátok (vigyázzatok), hogy valaki el ne hitessen (meg ne tévesszen) titeket, mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus (a felkent); és sokakat elhitetnek (megtévesztenek)” (Mát. 24,4-5) „Mert hamis Krisztusok (felkentek) és hamis próféták támadnak (állnak majd elő), és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék (hogy megtévesszék), ha lehet, a választottakat is” (Mát. 24,24-25) Bizony: „Sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek, (megtévesztenek)” (Mát. 24,11) Már Mózestől elkezdve több prófétán keresztül figyelmeztet az Úr: „Mikor te közötted jövendőmondó (próféta), vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád (tudtodra) néked. (és) Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, amelyről szólott (beszélt) vala néked, mondván: Kövessünk idegen isteneket, akiket te nem ismersz, és tiszteljük azokat: Ne hallgass efféle jövendőmondónak (akkor se hallgass annak a prófétának) beszédeire, vagy az efféle álomlátóra. Mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket (mert csak próbára tesz benneteket Istenetek, az ÚR,), hogy megtudja, ha szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből (lényetekkel)?” (5 Móz. 13,1-3) Azért: „Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a (nektek prófétáló) prófétáknak szavait (beszédét), akik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket (hiábavalóvá tesznek benneteket): az ő szívüknek látását szólják (látomását hirdetik), nem az Úr szájából valót (nem azt, amit az ÚR adott)” (Jer. 23,16) János apostol elragadtatásban így látja ezeket: „És láték a sárkány (a sátán) szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellemet kijőni, a békákhoz hasonlókat; Mert ördögi szellemek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára (harcára)” (Jel. 16,13-14) Az apostol így figyelmezteti Krisztus népét, hogy aki mást tanít, mint amit az apostolok, az hamis próféta: „Kérlek [buzdítlak, intelek] pedig titeket atyámfiai [testvérek], vigyázzatok azokra, [tartsátok szemmel azokat] akik szakadásokat [egyenetlenséget; széthúzásokat; megosztást, meghasonlásokat támasztanak. Háborúságnak okai volnának] és botránkozásokat okoznak [kelepcéket készítenek; elégedetlenséget okoznak] a tudomány körül, [akik más tudományra tanítanának azon kívül; az ellenkezőjét tanítják annak] melyet tanultatok. És azoktól hajoljatok el. [kerüljétek (eltávoztassátok) őket; térjetek ki előlük] (Róm. 16,17) „Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz” (2 Kor. 11,13-15) Ezek más Evangéliumot hirdetnek: „De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gal. 1,8-9) Timóteust is erre figyelmezteti az apostol, megmagyarázva azt is, hogy mik ezek a „hamis evangéliumok”: „Amikor Macedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efézusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, ne is foglalkozzanak mondákkal (mítoszokkal) és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének megismerésére hit által. A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat, törvénytanítók akarnak lenni; de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak. Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él azzal. És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással. Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott” (1 Tim. 1,3-11) „Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik(1 Tim. 6,3-5) Mert: „Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát ezektől” (2 Tim. 3,5) „Senki titeket meg ne csaljon (meg ne tévesszen) üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira (ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait)” (Eféz. 5,6) Ezek azok, akik szakadásokat okoznak, ezért: „A szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét” (Tit. 3,10-11) Hiszen: „Aki félrelép, és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé. Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba (a gyülekezetbe, amely a házatokban van), és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel” (2 Ján. 1,9-11) Meglássátok (vigyázzatok), hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által (hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel), mely emberek rendelése szerint (emberek hagyományához), a világ elemi tanításai szerint (a világ elemeihez), és nem a Krisztus szerint való (és nem Krisztushoz alkalmazkodik)” (Kol. 2,8) Tehát: „Óvakodjatok az ebektől, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől! Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének (kínoszlopának) ellenségei; az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek(Fil. 3,2.17-19) Pál apostol figyelmeztetése: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká (őrizőivé) tett, az Isten anyaszentegyházának (eklézsiájának = a kihívottak gyülekezetének) legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz (és dühös) farkasok, kik nem kedveznek (nem kímélik) a nyájnak/at. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják” (Csel. 20,28-30) János apostolon keresztül is hangzik a figyelmeztetés: „Fiacskáim (gyermekeim), itt az utolsó óra; és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt (jelent meg); ahonnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk (indultak el és) váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók” (1 Ján. 2,18-19) „Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok (vizsgáljátok) meg a szellemeket, ha Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Szellemét: valamely szellem Jézust (hús)testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely szellem nem vallja Jézust (hús)testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus szelleme, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már” (1 Ján. 4,1-3) Már Ezékielen keresztül így figyelmeztet az Úr: „Elöljárói ő közepette, mint a ragadományt ragadozó farkasok: vért ontani, a lelkeket elveszteni (embereket elpusztítani), hogy nyerekedhessenek nyereséggel (nyereségvágyból). És prófétái mázolnak nékik mázzal (mázolják a habarcsot): hiábavalóságot látnak, s jövendölnek (jósolgatnak) hazugságot nékik, mondván: Így szól az Úr Isten! Holott az Úr nem beszélt (nem szólt)” (Ezék. 22,27-28) „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szólottak (az Istentől küldött és) az Istennek szent emberei. Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és (ezekkel) az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet (így gyors pusztulást) hoznak. És sokan fogják követni azoknak romlottságát (kicsapongásaikat); akik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek (benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban); kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel (ellenük már régóta készen van az ítélet), és romlásuk nem szunnyad (és nem kerülik el pusztulásukat)” (2 Pét. 1,21; 2,1-3) És egyik ismertető jegyük a hamis prófétáknak „A (hús)testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések (viszálykodás), gyűlölködések (féltékenység), harag, (önzés) patvarkodások, visszavonások (széthúzás), pártütések (pártoskodás), Irigységek, gyilkosságok, részegségek, tobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek. De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés (türelem), szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség (önmegtartóztatás). Akik pedig Krisztus Jézuséi, a (hús)testet megfeszítették indulataival (szenvedélyeivel) és kívánságaival együtt” (Gal. 5,19-24) Mert: „Nem jó fa az, amely romlott (rossz) gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről (tüskebokorról) nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek (csipkebokorról sem szüretelnek) szőlőt. A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő (a gonoszból hozza elő a) gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája (mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj)” (Luk. 6,43-45) „Avagy atyámfiai (testvéreim), teremhet-e a fügefa olajmagvakat (olajbogyót), vagy a szőlőtő fügét? Azonképpen egy forrás sem adhat sós és édes vizet” (Jak. 3,12) „Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt (mert ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is); mert gyümölcséről ismerik meg a fát” (Mát. 12,33) Ezért: „Mindent megpróbáljatok (meg vizsgáljatok); ami jó, azt megtartsátok!  Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek (a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok)!” (1 Thess. 5,21-22)

116 Ha Istenhez tértetek: „Teremjetek hát megtéréshez [a gondolkozásmód-megváltoztatáshoz, az új felismerésre téréshez, az Isten felé forduláshoz] illő [méltó] gyümölcsöket. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó [nemes] gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik [tűzbe dobnak (hajítanak)](Mát. 3,8.10) És példázattal magyarázza meg az Úr a kijelentést: „És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda (így válaszolt) néki: Uram, hagyj békét néki (hagyd meg) még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom (körülásom) és megtrágyázom: És (hát)ha gyümölcsöt terem (jövőre), jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk. 13,6-9) Mert csak a megigazult ember tud gyümölcsöt teremni: „Az igaz (dikaio: megigazult) virágzik (virul), mint a pálmafa, (magasra) növekedik, mint a cédrus a Libanonon. Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek (dús lombúak) és zöldellők lesznek” (Zsolt. 92,13.15)

117 És így folytatódik a kijelentés: „Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! Ha nem művelitek (nem teszitek), amiket mondok?” (Luk. 6,46) Mert hiába hallgattátok az Igét, ha nem cselekedtétek meg: „Mikor már a gazda felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk (az ajtót); és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom honnét valók vagytok ti; Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál; De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti; távozzatok el én tőlem mindnyájan, kik hamisságot (istentelenség, igazság hiánya /Ige nélkül/) cselekesztek (ti gonosztevők)! Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve (onnan)” (Luk. 13,25-28) Ha nem cselkedtétek a hit és szeretet cselekedeteit: „Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem (menjetek előlem), ti átkozottak, az örök (aióniosz: örökkévalóság) tűzre, amely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg/fel engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly (börtönben) voltál, és nem szolgáltunk volna néked? Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek (tettétek) meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek (nem tettétek) meg. És ezek elmennek majd az örök (aióniosz: örökkévalóságon át tartó) gyötrelemre (nevelő célzatú fenyítésre); az igazak pedig az örök  életre (a természetfeletti életre; az életnek egy más létezési formájára)” (Mát. 25,41-46) És ha nem vagytok Szent Szellemmel teljesek, mert megoltottátok Őt: „Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővevén (fogták) az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé (a vőlegény fogadására). Öt pedig közülük eszes (okos) vala, és öt bolond (balga). Akik (ugyanis) bolondok (balgák) valának, mikor lámpásaikat elővevék (magukhoz vették), nem vivének magukkal olajat; Az eszesek (okosak) pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben (korsóikban). Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának (elálmosodtak és elaludtak). Éjfélkor pedig kiáltás lőn (hangzott): Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe (a fogadására)! Akkor felkelének (felébredtek) mind azok a szüzek, és elkészíték (rendbe hozták) az ő lámpásaikat. A bolondok (balgák) pedig mondának az eszeseknek (okosakhoz): Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak. Az eszesek (okosak) pedig (így) felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árusokhoz (kereskedőkhöz), és vegyetek magatoknak. Mikor pedig venni járnak vala (és távol voltak vásárolni), megérkezék (megjött) a vőlegény; és akik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és (azután) bezáraték az ajtó. Később pedig a többi szüzek is megjövének (megérkezett és így szóltak), mondván: Uram! Uram! Nyisd meg (az ajtót) mi nékünk. Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket” (Mát. 25,1-12) Mert: „… Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. [ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, (nem birtokolja) az nem is az Övé]” (Róm. 8,9) Ha nincs bennünk szeretetet: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs énbennem [a szeretet nincs birtokomban] olyanná lettem [váltam], mint a zengő érc [réz; mint a visszhangzó gongütés] vagy pengő cimbalom [vagy a megzendülő cintányér] És ha jövendőt tudok is mondani [és ha prófétálni is tudok, mert bennem van a prófétálás ajándéka is]. És minden titkot és minden tudományt [bölcsességet] ismerek is (tudok; felfogom, úgyhogy teljes ismeretem van) [s ha minden titkot tudnék, ha látnám az ismeret egész területét]; és ha egész [teljes] hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről [helyezhetnék át] szeretet pedig nincs énbennem, semmi vagyok. [mit sem érek]. És ha [egész] vagyonomat mind felétetem [szétosztom] is [a nélkülözők közt; a szegények táplálására]. És ha testemet [szóma = a földi élet megjelenési formája, a személyiség lényege, ereje, teljes lénye] tűzre adom [hogy meg(el)égessenek, tűzhalálra, tűz martalékául szánom (úgy hogy égjek)] is [égőáldozatul, hogy dicsekedhessem], szeretet pedig nincs énbennem, semmi hasznom abból. [mit sem használ nekem](1 Kor. 13,1-3) Vagyis nem él bennem Isten, hiszen: „… az Isten szeretet. … Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne” (1 Ján. 4,8.16) Isten az Ő Szelleme, vagyis a Krisztus Szelleme által él bennünk:  „Ti azonban… Szellemben éltek, ha ugyan [valóban] az Isten Szelleme lakik bennetek. És ismét: „Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. [ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, (nem birtokolja) az nem is az Övé]” (Róm. 8,9) Mert: „Mi a haszna (mit használ), atyámfiai (testvéreim), ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e (üdvözítheti-e) őt (egyedül) a hit?” (Jak. 2,14) „Azonképpen (ugyanígy) a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt (halott) ő magában” (Jak. 2,17) Hát: „Fiacskáim (gyermekeim), ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,18) Az Úr Jézus ígérete, és figyelmeztetése: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. De azon/annak ne örüljetek, hogy a szellemek néktek engednek (engedelmeskednek); hanem inkább azon/annak örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Luk. 10,19-20) De ne engedjétek, hogy az ördög megtévesszen, mert: „És az ördög, aki elhitette (megtévesztette) őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak (gyötrődnek) éjjel és nappal örökkön örökké (örökkévalóságon át)” (Jel. 20,10) „És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték” (Jel. 20,15)

118 Lukács írása szerinti Evangélium is megismétli az Úr Jézus szavait: „Valaki én hozzám jő és hallgatja (és hallja) az én beszédeimet (Igéimet) és azokat megtartja (és azok szerint cselekszik), megmondom (megmutatom) néktek, mihez hasonló. Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot (kősziklára alapozott): mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz (az áradat) abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta (nem tudta megingatni): mert kősziklán épült (jól volt megépítve). Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg (de nem azok szerint cselekedett), hasonló ahhoz az emberhez, aki (alap nélkül) csak a földön építette házát fundamentom nélkül: amelybe beleütközvén a folyóvíz (az áradat), azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása (és teljesen elpusztult)” (Luk. 6,47-49) Az apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: ha azt akarjátok, hogy változzatok: „Az igének pedig megtartói (cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván (hogy be ne csapjátok) magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem megtartója (de nem cselekszi), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát (arcát): Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal (nyomban) elfelejtette, (hogy) milyen volt” (Jak. 1,22-24) Mert: „A teljes (minden) írás (amit az Isten sugalmazott) Istentől ihletett és hasznos (jól használható) a tanításra, a feddésre (érvelésre, meggyőzésre), a megjobbításra (helyreállításra), [korrekcióra] az igazságban (megigazultságra) való nevelésre (oktatásra, képzésre). Hogy tökéletes [elkészült] legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre (jótettre) felkészített (kész legyen)” (2 Tim. 3,16-17) Hát: „(kérve) Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt [jelenlétében], aki ítélni fog élőket és holtakat (ítélkezni szándékozik élők és holtak fölött) az Ő eljövetelekor [múlt- vagy jövőbeni megjelenés] és az Ő országában. Hirdesd az igét (evangéliumot), állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben (akár alkalmas, akár alkalmatlan), ints, feddj (érvelj, kérj, győzz meg), buzdíts (biztass, bátoríts) teljes béketűréssel (türelemmel) és tanítással (hozzáértéssel, tudománnyal)” (2 Tim. 4,1-2)

119 Az Úr Jézus elhívta tanítványait: „És bemenének [betértek] Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala. És elálmélkodának [megdöbbentette (felzaklatta) a zsinagógában lévőket] az ő tanításán [tudományán]; mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [mint aki Istentől fennhatóságot kapott], és nem úgy, mint az írástudók” (Márk. 1,21-22) Ezután: „És kiméne (eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai (is). És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek (honnan veszi ezeket)? És mely (miféle) bölcsesség az, ami néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa (és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak)? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei (húgai) is? És megbotránkoznak vala Őbenne. Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül (és nem vetik meg a prófétát másutt) csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában. Nem is tehet vala ott semmi csodát (nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni), csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit. És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván” (Márk. 6,1-6) Máté arról is bizonyságot tesz, hogy azok az emberek, akik azt gondolják, hogy ismerik az Úr Jézust, nem tudnak hinni benne: „És (elment, és) hazájába érve, tanítja vala őket az ő zsinagógájukban, annyira, hogy álmélkodnak, és ezt mondják vala: Honnét van ebben ez a bölcsesség és ezek a (csodatevő) erők? Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? (ugyan) Honnét vannak tehát ennél (benne) mindezek? És megbotránkoznak vala Őbenne. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül (és sehol sem vetik meg a prófétát), hanem csak az ő (saját) hazájában és (a maga) házában. Nem is tőn ott sok csodát, az ő hitetlenségük miatt” (Mát. 13,54-58) Ezután visszament a maga városába, Kapernaumba (Jelentése: vigasztalás faluja), és a pogányok hittek benne: „És leméne Kapernaumba, Galilea (jelentése: alacsony, megvetett) városába; és tanítja vala azokat (őket) szombatnapokon. És (ők pedig) csodálkoznak (álmélkodtak) az ő tudományán (tanításán), mert beszéde hatalmas vala (és szavának (igéjének) hatalma volt)” (Luk. 4,31-32) //Megjegyzés: Galilea legészakibb részét Izráel fogságba vitele után pogányokkal telepítették be, akiknek leszármazottai még itt éltek Jézus korában (Mt 4,13–15). a déli részen lakó zsidók megvetették őket (Jn 7,52): Bibliai nevek és fogalmak//. Az Úr Jézus isteni hatalma átsugárzott az Ő emberi testén is, hiszen: „… Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az Ő valóságának (lényének) képmása. Aki hatalma(s) szavával fenntartja (és hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle (a mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3) De a vallási vezetők ezt nem ismerték fel, ezért szolgákat küldenek el, hogy fogják el Jézust, és vigyék a nagytanács elé, azonban: „Elmenének (visszamentek) azért a szolgák a főpapokhoz és farizeusokhoz; és mondának azok ő nékik: Miért nem hoztátok el (ide) őt? Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott (beszélt), mint ez az ember!” (Ján. 7,45-46)


Máté 8. Jézus betegeket gyógyít:

Mát. 8,1 Mikor leszállott [lejött] vala a hegyről, nagy sokaság [nagy tömeg csatlakozott hozzá és] követé őt.

Mát. 8,2 És ímé [egyszer csak] eljövén egy bélpoklos [leprás], leborula [térdre esék] előtte [lábához borult], mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem [hatalmad van, hogy megtisztíts]120

Mát. 8,3 És  kinyújtván kezét, megilleté [megérintette; megfogta]  őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal [hamar, azon órában, rögtön, haladéktalanul] eltisztult annak poklossága [leprája].

Mát. 8,4 És [ekkor] monda [megparancsolta] néki Jézus: Meglásd [vigyázz, ügyelj, hogy], senkinek se szólj [senkinek se mondd el]. Hanem eredj [menj el], mutasd meg magadat a papnak, és vidd [ajánld] fel az [áldozati] ajándékot, amelyet Mózes (el)rendelt, bizonyságul [tanúbizonyság-tételül] nékik [hogy bizonyíték legyen számukra, hogy meggyógyultál]121

Mát. 8,5 Mikor pedig beméne [beérkezett] Jézus Kapernaumba, egy százados méne [lépett] hozzá, kérvén őt [és segítségül hívta],

Mát. 8,6 És ezt mondván: Uram, az én (rab)szolgám otthon gutaütötten [bénán] fekszik, és nagy kínokat szenved [és szörnyű kínjai vannak, és borzasztóan kínlódik (gyötrődik), nagy fájdalmai vannak, szenved].

Mát. 8,7 És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt.

Mát. 8,8 És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok [én arra elég] méltó [nem vagyok érdemes rá; nem érdemlem meg], hogy az én hajlékomba [házamba; fedelem alá; otthonomba] jöjj [betérj; belépj]; hanem csak szólj egy szót [(logosz): Igét], és meggyógyul [éppé lesz] az én (rab)szolgám.

Mát. 8,9 Mert én is hatalmasság alá vetett [hatalom (fennhatóság) alatt álló] ember vagyok, és vannak alattam vitézek [és nekem is vannak alárendelt katonáim, akiknek én parancsolok]. És mondom egyiknek: Eredj el [indulj útnak], és elmegy [elindul]; és a másiknak: Jöszte [jer csak], és eljő; és az én (rab)szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi.

Mát. 8,10 Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék [meglepődött, megdöbbent], és monda az őt követőknek [kísérőinek]: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet [senkinél].

Mát. 8,13 És monda Jézus a századosnak: Eredj el [(menj) haza], és legyen néked a te hited szerint [Ahogy hittél, úgy történjék veled]. És meggyógyult annak szolgája [legénye] abban az órában122

Mát. 8,11 De [azt] mondom néktek, hogy sokan eljőnek [sokan fognak érkezni]  napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [az Egek (Istenének) királyságában]:

Mát. 8,12 Ez ország fiai pedig [akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat]  kivettetnek [De azokat, akiket a királyság illetne, hogy e királyság fiai legyenek, ki fogják dobni] a külső sötétségre; holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak csikorgatása123

Mát. 8,13 És monda Jézus a századosnak: Eredj el [(menj) haza], és legyen néked a te hited szerint [Ahogy hittél, úgy történjék veled]. És meggyógyult annak szolgája [legénye] abban az órában122

Mát. 8,14 És [aztán] bemenvén [betért] Jézus a Péter házába, látá [észrevette], hogy annak napa [anyósa; hideglelésben]  fekszik és lázas [lázban ég].

Mát. 8,15 És illeté [megérintette, megfogta]  annak kezét, és elhagyta őt a láz [a hideglelés]; és fölkele, és szolgála nékik124

Mát. 8,16 Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst [démontól megszállottat; démonizáltat; akikben gonosz szellem volt], és egy szóval [igével] kiűzé a tisztátalan [gonosz] szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget [akik gonoszul szenvedtek.  Akik szerencsétlenül, nyomorúságosan, rosszul voltak]    

Mát. 8,17 Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott [az Ézsaiás prófétán át szólt ige], így szólván: Ő vette el [Ő viselte; Magára vette, hordozta, eltávolította, megszüntette] a mi erőtlenségünket [gyengélkedéseinket; gyengeségeinket; bajainkat], és ő (el)hordozta  [(basztadzó): hord, cipel; eltávolít, elvisz. (Itt: betegségeinket Ő vette le rólunk)] a mi betegségünket [fájdalmainkat; nyavalyáinkat, csapásainkat]125

Mát. 8,18 Látván pedig Jézus a nagy sokaságot [tömeget] maga körül, parancsolá [úgy rendelkezett], hogy menjenek [keljenek át a tó] a túlsó partra126

Mát. 8,19 És [ekkor azonban] hozzámenvén [eléjárul] egy írástudó [törvénytanító egy törvénymagyarázó], monda néki: Mester [tanító], követlek  téged, akárhova mégy.

Mát. 8,20 És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjok [odújuk; vackuk] és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának  nincs hová fejét lehajtani127

Mát. 8,21 Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat [apámat].

Mát. 8,22 Jézus pedig monda néki: [te csak] Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat128

Mát. 8,23 És mikor a hajóra szállt vala [beszállt a bárkába], követék őt az ő tanítványai.

Mát. 8,24 És ímé nagy háborgás lőn [heves vihar (nagy rengés) támadt] a tengeren [a tavon], annyira, hogy a hajót [a bárkát már-már] elborítják vala a hullámok; ő pedig [azonban] aluszik [lepihent, és szunnyadott] vala.

Mát. 8,25 És az ő tanítványai hozzámenvén, felkölték [felébresztették] őt, mondván: Uram [Urunk], ments [tarts] meg minket; mert elveszünk [mindjárt elpusztulunk, meghalunk]129

Mát. 8,26 És monda nékik: Mit féltek [miért vagytok ilyen félénkek, bátortalanok, gyávák], óh kicsinyhitűek? [milyen kevés a hitetek] Ekkor fölkelvén [azután felállt], megdorgálá [megfeddte; ráparancsolt] a szeleket és a tengert [a tavat], és lőn nagy csendesség [nagy nyugalom támadt, és teljes szélcsend lett].

Mát. 8,27 Az emberek pedig elcsodálkozának [megdöbbentek, és elámultak], mondván: Kicsoda ez [honnan való ő], hogy mind a szelek, mind a tenger [a tó] engednek [engedelmeskednek] néki130

Mát. 8,28 És amikor eljutott [átért] vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába [földjére], két ördöngős [démontól megszállott, démonizált] ment eléje [jött szembe vele; közeledett felé]. A sírboltokból kijövén, igen [rendkívül, roppant] kegyetlenek [veszélyesek, dühöngő őrültek voltak], annyira, hogy senki sem mer [senki sem tudott miattuk] vala elmenni [végigmenni, közlekedni] azon az úton.

Mát. 8,29 És ímé [egyszer csak] kiáltának [felkiáltottak, rikoltottak, sikítottak, felordítottak]: mondván Mi közünk te veled [mi dolgunk van nekünk egymással, mit akarsz tőlünk, mi bajod velünk] Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy [a kijelölt, az elrendelt] idő előtt meggyötörj minket? [megkínozz bennünket]

Mát. 8,30 Tőlük [messze] távol pedig egy nagy disznónyáj [disznócsürhe; disznókonda] legelészik [turkált] vala.

Mát. 8,31 Az ördögök [démonok; gonosz szellemek] pedig [esengve] kérik [kérlelték] vala őt [és könyörögtek neki] mondván: Ha kiűzesz minket, engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba [disznócsürhébe] mehessünk [küldj a disznókondába]!

Mát. 8,32 És monda nékik: Menjetek [takarodjatok]. Azok pedig kimenvén [előjöttek; kijöttek az emberekből], (bele)menének  a disznónyájba [és megszállták a sertéseket]: és ímé az egész disznónyáj [az egész konda, az egész csürhe] a meredekről [a lejtőről] a tengerbe rohana [lezúdult], és oda vesze [beleveszett; belefulladt] a vízben [s elpusztultak a hullámok között].

Mát. 8,33 A pásztorok [kondások; kanászok] pedig elfutának [elmenekültek], és bemenvén [beszaladtak] a városba hírré adának [elhíreszteltek] mindent, azokat is, amik [a szemük láttára történt] az ördöngősökkel [a démonoktól megszállottakkal, démonizáltakkal, azokkal az emberekkel, akikben gonosz szellemek voltak] történtek vala.

Mát. 8,34 És ímé [ekkor]  az egész város kiméne Jézus elébe [hogy Jézussal találkozzék; hogy lássa Jézust]; és mihelyt meglátták, kérék őt, hogy távozzék [menjen máshová] az ő határukból [hagyja el a környéküket]131



120 Ez a leprás odament az Úr Jézushoz, pedig a törvény kimondja: „Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság (var), vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet (és poklos kiütés lesz belőle): vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egyvalamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot (kiütést). Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje (mondja ki) azt. A poklos ember pedig, akin a fakadék (a kiütés) van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel (és a haja gondozatlan) legyen, és a bajuszát fedezze be (takarja el), és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék (a kiütés), tisztátalan az; csak ő maga lakjék (egyedül), a táboron kívül legyen az ő lakása” (3 Móz. 13,2-3.5-46) A leprás – éppen úgy, mint mindenki, aki kérni akart valamit – leborult  az Úr Jézus előtt, példát adva nekünk: Akinek a lánya meghalt:  „… egy főember (egy zsinagógai elöljáró) eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd reá kezedet, és megelevenedik (és élni fog)” (Mát. 9,18) Akinek a lányát démonok gyötörték: „Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem (és segíts rajtam)!” (Mát. 15,25) Amikor kivételezett helyet kértek Tőle: „Ekkor hozzá méne a Zebedeus fiainak anyja az ő fiaival együtt, leborulván és kérvén ő tőle valamit” (Mát. 20,20) Pedig az Úr (Jehova) kijelentette, hogy csak Őelőtte szabad leborulni, mert: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat (a szolgaság) házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2 Móz. 20,2-3) „… és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat…” (5 Móz. 4,19)

121 Mert a törvény parancsa a poklos emberről így hangzik: „Ez legyen a poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz (és amikor megtisztulva a pap elé kerül). A pap pedig menjen ki a táboron kívül, és nézze meg a pap, és ha meggyógyult a pokloson a poklos fakadék (és ha úgy látja, hogy meggyógyult a poklos kiütésből): Akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért két élő, tiszta madarat, cédrusfát, karmazsint (bíborfonalat) és izsópot” (3 Móz. 14,2-4) Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele: „És jöve (és odament) hozzá egy bélpoklos (leprás), kérvén őt és leborulván előtte (aki könyörögve és térdre borulva) és mondván néki (így szólt hozzá): Ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz tisztítani) engem. Jézus pedig könyörületességre indulván (megszánta), kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle (róla) a poklosság (lepra) és megtisztula. És erősen megfenyegetvén (erélyesen rászólva Jézus), azonnal elküldé őt, És monda néki: Meglásd (vigyázz), hogy senkinek semmit ne szólj (el ne mondj); hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd (ajánld) fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt (rendelt), bizonyságul nékik. Az pedig kimenvén (elment), kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot (és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet), annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől” (Márk. 1,40-45) Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus gyógyító akaratáról: „És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé vala ott egy poklossággal teljes (leprával borított) ember: és mikor meglátta Jézust, arcra borulva kéré őt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz (meg tudsz tisztítani) engem! Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté azt (megérintette őt és így szólt), mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság (letisztult róla a lepra). És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy (ajánlj fel) áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik. A hír azonban annál inkább terjedt őfelőle; és nagy sokaság gyűle egybe, hogy őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak (és meggyógyítsa őket) az ő betegségeikből” (Luk. 5,12-15) „… és ő meggyógyítja vala mindnyájokat; És megfenyegeté őket (és meghagyta nekik), hogy őt ismertté ne tegyék (ne fedjék fel, kicsoda ő)” (Mát. 12,15-16) És akik hallottak az Úr Jézusról, azok mind Hozzá mentek gyógyulást keresve, de csak kevesen ismerték Őt fel, és adtak néki hálát: „És mikor egy faluba beméne, jöve elébe (szembejött vele) tíz bélpoklos (leprás) férfi, kik távol megállának: És felemelék szavukat (és kiáltozva kérték), mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamenének, megtisztulának. Egy pedig ő közülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, (fennhangon) dicsőítvén az Istent nagy szóval; És arccal leborula az ő (Jézus) lábainál hálákat adván néki: és az Samariabeli vala. Felelvén pedig (ekkor így szólt) Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilence (a többi kilenc) pedig hol van? Nem találkoztak (nem akadt más) akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek (és hogy dicsőítsék Istent), csak ez az idegen? És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott” (Luk. 17,12-19) Az Úr Jézus mindenkinek azt a parancsot adja, hogy ne híreszteljék, hogy meghallgatta kérésüket, és teljesítette is, mert hatalmában állott megtenni. Ezt parancsolta, amikor a vakok szemeit meggyógyította: „És megnyilatkozának azoknak szemei; és (erélyesen) rájok parancsola Jézus, mondván: Meglássátok (vigyázzatok), senki meg ne tudja!” (Mát. 9,30) Az Úr Jézus süket némát gyógyít meg: „És megparancsolá (meghagyta) nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék” (Márk. 7,36) A Jairus lányát feltámasztja, és: „Ő pedig erősen megparancsolá (szigorúan meghagyta) nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a leánykának) enni” (Márk. 5,43) A tanítványainak, amikor Péter apostol kijelentést nyer az Ő személyéről: „… Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. És (ekkor) rájuk parancsola, hogy senkinek se szóljanak felőle (ne beszéljenek őróla)” (Márk. 8,29-30)

122 Lukács bizonyságtétele a történtekről, újabb részletekkel kiegészítve: „Mikor pedig minden Ő (az Úr Jézus) beszédeit a nép hallatára elvégezte (befejezte), beméne Kapernaumba. Egy századosnak szolgája pedig, aki annál nagy becsületben volt (akit nagyon kedvelt), igen rosszul lévén, már halófélben vala (és haldoklott). Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa (mentse) meg az ő szolgáját. Azok pedig Jézushoz menvén, igen (sürgetve) kérék őt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki; Mert szereti a mi nemzetünket (népünket), és a zsinagógát is ő építtette nékünk. Jézus tehát elméne (elindult) velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj; Amiért is magamat sem tartottam érdemesnek (méltónak) arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd (csak szólj), és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalom alá vetett (rendelt) ember vagyok, és vitézek vannak alattam (és nekem is vannak alárendelt katonáim); és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel (ide), eljő; és ha szolgámnak szólok: Tedd (meg) ezt, azt (meg)teszi. Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék őrajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen (ekkora) hitet Izráelben sem találtam! És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák” (Luk. 7,1-10) Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy mi a feltétele a gyógyulásnak. Egy kananeus asszony jön az Úr Jézushoz, és kéri, hogy a leányát szabadítsa meg és Ő megszabadította: „Ekkor felelvén Jézus, (így szólt hozzá és) monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint (legyen úgy, amint kívánod). És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva (még abban az órában)” (Mát. 15,28) Két vak azt kéri az Úrtól, hogy lásson: „Akkor illeté (megérintette) az ő szemeiket, (ezt) mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint. És megnyilatkozának azoknak szemei” (Mát. 9,29)A vérfolyásos asszony a tömegben megérinti az Úr Jézust: „Mert ezt mondja vala magában: Ha csak ruháját illetem is (ha csak megérinthetem), meggyógyulok. Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén (és meglátta őt így szólt), monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott (meggyógyított) téged. És meggyógyult az asszony abban az órában” (Mát. 9,21-22) Az apostol bizonyságtétele az Úr Jézusról a zsidóknak: „A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (és igájában vergődtek); mert az Isten vala ő vele. És mi vagyunk bizonyságai (tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén” (Csel. 10,38-39) Így teljesedtek be a próféciák, amelyek már előre hirdették: „Ímé, én hozok néki kötést (majd bekötözöm) és orvosságot (és orvoslom sebeit), és meggyógyítom őket, és megmutatom nékik a békesség és hűség (a hit) kincseit(Jer. 33,6) És: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; és a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (ahogy kell)” (Ezék. 34,16) Mert: „… az Úrhoz kiáltának szorultságukban (nyomorúságukban): sanyarúságukból (szorult helyzetükből) kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát (elküldte igéjét) és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből (a sír mélyéről)” (Zsolt. 107,19-20) Az Úr Jézus így buzdítja az Őbenne hívőket: „… Legyen hitetek (higgyetek) Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (emelkedjél) fel és ugorjál (vesd magadat) a tengerbe! És szívében (az ő bensőjében) nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond (az) megtörténik, meg lesz néki (annak meg is adatik), amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek (amiért imádkoztok), higgyétek, hogy mindazt megnyeritek (megkapjátok), és meglészen (és meg is adatik) néktek” (Márk. 11,22-24) Hát: „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (leprásokat) tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek (kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,8) Hogy beteljesedjen Isten Igéje, amely szerint: „A vakok látnak, és a sánták (bénák) járnak; a poklosok (leprások) megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik; És boldog, aki énbennem meg nem botránkozik (meg nem botlik)” (Mát. 11,5-6)

123 Lukács bizonyságtétele: „Ott (és akkor) lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve (onnan). És (akkor) (el)jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek (az asztalhoz)” (Luk. 13,28-29) Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől (és nyugat felől), és amazok Sinnek (Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz (vigadozz), ujjongva énekeljetek (törjetek ki ujjongásba) hegyek; mert megvígasztalá (megszánta) népét az Úr, és könyörül szegényein (a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13) De: „Titeket én a kard alá számlállak (fegyver lesz a sorsotok), és mindnyájan leborultok megöletésre (valamennyien a vágóhídra kerültök): mert hívtalak és nem feleltetek, szóltam és nem hallottátok: (hanem azt tettétek, amit rossznak látok) a gonoszt cselekedtétek szemeim előtt, és amit nem szerettem (ami nem tetszik nekem), azt választottátok. Azért így szól az Úr Isten (az Úr, az én Uram): Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti megszégyenültök (szégyent vallotok)! Ímé, szolgáim vígadnak szívük boldogságában (ujjongani fognak örvendező szívvel), és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört szellemmel jajgatni fogtok; És (csak) átok gyanánt (formájában) hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más (újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő) névvel nevezi (Ésa. 65,12-15)

122 Lukács bizonyságtétele a történtekről, újabb részletekkel kiegészítve: „Mikor pedig minden Ő (az Úr Jézus) beszédeit a nép hallatára elvégezte (befejezte), beméne Kapernaumba. Egy századosnak szolgája pedig, aki annál nagy becsületben volt (akit nagyon kedvelt), igen rosszul lévén, már halófélben vala (és haldoklott). Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa (mentse) meg az ő szolgáját. Azok pedig Jézushoz menvén, igen (sürgetve) kérék őt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki; Mert szereti a mi nemzetünket (népünket), és a zsinagógát is ő építtette nékünk. Jézus tehát elméne (elindult) velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj; Amiért is magamat sem tartottam érdemesnek (méltónak) arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd (csak szólj), és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalom alá vetett (rendelt) ember vagyok, és vitézek vannak alattam (és nekem is vannak alárendelt katonáim); és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel (ide), eljő; és ha szolgámnak szólok: Tedd (meg) ezt, azt (meg)teszi. Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék őrajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen (ekkora) hitet Izráelben sem találtam! És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák” (Luk. 7,1-10) Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy mi a feltétele a gyógyulásnak. Egy kananeus asszony jön az Úr Jézushoz, és kéri, hogy a leányát szabadítsa meg és Ő megszabadította: „Ekkor felelvén Jézus, (így szólt hozzá és) monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint (legyen úgy, amint kívánod). És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva (még abban az órában)” (Mát. 15,28) Két vak azt kéri az Úrtól, hogy lásson: „Akkor illeté (megérintette) az ő szemeiket, (ezt) mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint. És megnyilatkozának azoknak szemei” (Mát. 9,29)A vérfolyásos asszony a tömegben megérinti az Úr Jézust: „Mert ezt mondja vala magában: Ha csak ruháját illetem is (ha csak megérinthetem), meggyógyulok. Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén (és meglátta őt így szólt), monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott (meggyógyított) téged. És meggyógyult az asszony abban az órában” (Mát. 9,21-22) Az apostol bizonyságtétele az Úr Jézusról a zsidóknak: „A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (és igájában vergődtek); mert az Isten vala ő vele. És mi vagyunk bizonyságai (tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén” (Csel. 10,38-39) Így teljesedtek be a próféciák, amelyek már előre hirdették: „Ímé, én hozok néki kötést (majd bekötözöm) és orvosságot (és orvoslom sebeit), és meggyógyítom őket, és megmutatom nékik a békesség és hűség (a hit) kincseit(Jer. 33,6) És: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; és a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (ahogy kell)” (Ezék. 34,16) Mert: „… az Úrhoz kiáltának szorultságukban (nyomorúságukban): sanyarúságukból (szorult helyzetükből) kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát (elküldte igéjét) és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből (a sír mélyéről)” (Zsolt. 107,19-20) Az Úr Jézus így buzdítja az Őbenne hívőket: „… Legyen hitetek (higgyetek) Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (emelkedjél) fel és ugorjál (vesd magadat) a tengerbe! És szívében (az ő bensőjében) nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond (az) megtörténik, meg lesz néki (annak meg is adatik), amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek (amiért imádkoztok), higgyétek, hogy mindazt megnyeritek (megkapjátok), és meglészen (és meg is adatik) néktek” (Márk. 11,22-24) Hát: „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (leprásokat) tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek (kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,8) Hogy beteljesedjen Isten Igéje, amely szerint: „A vakok látnak, és a sánták (bénák) járnak; a poklosok (leprások) megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik; És boldog, aki énbennem meg nem botránkozik (meg nem botlik)” (Mát. 11,5-6)

124 Márk bizonyságtétele így hangzik: „És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt. A Simon napa (anyósa) pedig hideglelésben (lázasan) fekszik vala, és azonnal szólának néki felőle (Jézusnak). És ő odamenvén, fölemelé azt, annak kezét fogván (talpra állította); és elhagyá azt a hideglelés (a láz) azonnal, és szolgál vala nékik” (Márk. 1,29-31) Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Azután a zsinagógából eltávozván, a Simon házába méne. A Simon napa pedig nagy hideglelésben feküdt (anyósát magas láz gyötörte), és könyörögtek neki érette (és szóltak az érdekében Jézusnak). És Jézus mellé állván, megdorgálá a hideglelést (és fölébe hajolva ráparancsolt a lázra), és az (a láz) elhagyá őt (az asszonyt); és ő azonnal felkelvén, szolgála nékik” (Luk. 4,38-39)

125 Márk bizonyságtétele így hangzik: „Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a betegeseket [(kakosz): gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan beteg, fájdalmas rosszullévőket] és az ördöngősöket [gonosz szellemtől megszállottakat; (démonizáltakat)], És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé [ott tolongott az ajtó előtt]. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben [nyavalyákban; bajokban (noszosz): – egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek] sínlődnek [gyötrődtek; gonoszul szenvedtek] vala. és sok ördögöt [gonosz szellemet; démont] kiűze [kihajított, kidobott], és nem hagyja [nem engedte] vala szólni [szóhoz jutni; beszélni] az ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat], mivelhogy Őt (fel)ismerék(Márk. 1,32-34) Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig ördögök (gonosz szellemek, démonok) is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedé őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41) Az Úr Jézus nem csak szavakkal hirdette Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek életében: „És körüljárja (bejárta) vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten (a mennyek) országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között” (Mát. 9,35) „És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínlődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket. És nagy sokaság [sereg; tömeg] követé őt [szegődött nyomába; csatlakozott hozzá; csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból [Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,24-25) „És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magukkal sántákat (bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezék (tették) őket a Jézus lábai elé; és (Ő) meggyógyítá őket” (Mát. 15,30) Mert az emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá” (Mát. 14,14) Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „És (Jézus) prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket [démonokat] űz [kihaj(í)t; kidob] vala” (Márk. 1,39) „És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt (ne tolongjanak körülötte). Mert sokakat (sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (megérinthessék) őt. A tisztátalan szellemek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és (így) kiáltának, mondván: Te vagy az Istennek a Fia. Ő pedig erősen fenyegeti vala őket (Ő azonban ezt erélyesen megtiltotta nekik), hogy őt ki ne jelentsék (nehogy felfedjék kilétét)” (Márk. 3,9-12) „És (némelyek) azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy ő ott van (ahol hallomásuk szerint éppen tartózkodott). És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (településekre), a betegeket letevék a piacokon (tereken), és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (érinthessék). És valahányan csak illeték (megérintették meg is), gyógyulának” (Márk. 6,55-56) „Jézus pedig elméne (elvonult) tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé őt Galileából és Júdeából, És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is, amikor hallották, hogy miket mivel vala (milyen nagy dolgokat visz véghez), nagy sokasággal jövének ő hozzá” (Márk. 3,7-8) „És alámenvén ővelük, megálla a síkságon (egy sík helyen), és (vele együtt) az ő tanítványainak serege (nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága (nagy néptömeg) egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulának. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,17-19) Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38) Mindenki Hozzá ment, kivéve azokat, akik „ismerik” az Írásokat: „Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (benne), és: Az ördögök fejedelme által (segítségével) űzi ki az ördögöket” (Márk. 3,22) Az Úr Jézus a tanítványainak azt is kijelenti, hogy ez az evangélium lesz a jele annak, hogy befejeződött ez a világkorszak: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég (Mát. 24,14) És beteljesítette az Ézsaiáson keresztül hangzó próféciát, amely így hangzik: „… a mi betegségeinket (Ő) viselte, a mi fájdalmainkat hordozta (eltávolította). Mi meg azt (hittük) gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta (hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és kínoztatik). Pedig a mi vétkeink (hamartia: céltévesztésünk) miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ésa. 53,4-5) Péter apostol is idézi a próféciát, ezzel bizonyságot téve arról, hogy azt az Úr Jézus beteljesítette: „Aki a mi bűneinket (vétkeinket) maga vitte fel (hús)testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván (a vétkekre ne legyünk kaphatók). Az igazságnak (igazságosságnak) éljünk (igaz életet éljünk): akinek sebeivel gyógyultatok meg, (teljessé, éppé lettetek, véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket). (az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg)” (1Pét 2:24) És az Úr Jézus beteljesítette Ézsaiásnak ezt a próféciáját is a Messiás (a Felkent) küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3) „És nem mondja (többé) a lakos (Sion lakója = a messze sugárzó emlékmű; jel = a diadalmas gyülekezet): (hogy) beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer” (Ésa. 33,24) Mert Ő az: „Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,3-4)

126 Márk bizonyságtétele így hangzik: „Azután monda nékik azon a napon, amint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt, úgy amint (éppen) a hajóban vala…” (Márk. 4,35-36) Lukács írása szerinti Evangélium hírt ad arról, hogy az Úr Jézus többször is átkelt hajón a túlsó partra: „Lőn (történt) pedig egy napon, hogy beméne (beszállt) a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk (át) a tónak túlsó partjára. És elindulának” (Luk. 8,22)

127 Az Úr Jézus egy próféciára utal válaszában, egyben kijelentve azt is, hogy ki Ő, hiszen nem volt „hajléktalan”: Mert: „… odahagyva Názáretet, elméne és lakozék (letelepedett) a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Nafthali határain (területén)” (Mát. 4,13) Viszont a prófécia így szól Róla: „Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény, és mint valami utas, aki (csak) éjjeli szállásra tér be (vándorként)? Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi (mint a riadt ember, mint akit megbénít a félelem); mint a vitéz (mint az olyan férfi), aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram (JHVH=Jehova), és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!” (Jer. 14,8-9)

128 A Lukács írása szerinti Evangélium, további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová (akárhova) mégy! És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának (Emberfiának) nincs fejét hová lehajtania. Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda (és ezt kérte): Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak (házam népétől). És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára” (Luk. 9,57-62)

129 Már Dávid így prófétál: „De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban (nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeté őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből). Megállítá (lecsendesítette) a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok (elcsitultak a hullámok). És örülének, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és a kívánt kikötőbe vezette őket. (Zsolt. 107,28-30) „Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj (ébredj) fel, ne vess (ne taszíts) el minket örökké (végképp)!” „Kelj fel, Uram (lépj elő), haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen (szállj szembe dühös ellenségeimmel); serkenj (kelj) fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet (szolgáltass igazságot nekem)!” (Zsolt. 44,24; 7,7) Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8) Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10) Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal (mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7)

130 Márk írása szerinti Evangélium így ad hírt a történtekről: „Azután monda nékik (ugyan)azon a napon, amint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt (magukkal), úgy amint (ahogy éppen) a hajóban vala; de más hajók is valának vele (a nyomában). Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék. Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon (a vánkoson) aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk? És felkelvén megdorgálá a szelet (ráparancsolt a szélre), és (azt) monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél(vihar), és lőn nagy csendesség. És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek (miért féltek ennyire)? Hogy van, hogy nincsen hitetek? És megfélemlének nagy félelemmel (nagy félelem fogta el őket), és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek (engedelmeskednek) néki?” (Márk. 4,35-41) Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Lőn (történt) pedig egy napon, hogy beméne a hajóba (hajóra szállt) ő (Jézus) és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulának. De hajózásuk közben elszenderedék (ő elaludt); és (ekkor) szélvész (szélvihar) csapott le a tóra, és (a hajó kezdett vízzel megtelni, és) megmerülének, és veszedelemben valának (úgyhogy veszélyben forogtak). És (ekkor) hozzá menvén, felkölték (felébresztették) őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén (felkelt), megdorgálá a szelet és a víznek habjait (ráparancsolt a hullámokra mire azok lecsillapodtak); és megszünének, és lőn csendesség. És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És (ők pedig) félelemmel (megrettenve) csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és (azok) engednek (engedelmeskednek) néki?” (Luk. 8,22-25)

131 Márk bizonyságtétele így hangzik: „És (azután) menének a tenger túlsó partjára, a Gadarénusok földére. És amint a hajóból kiméne (kiszállt), azonnal elébe méne (egyszer csak szembejött vele) egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan szellem (aki egy tisztátalan szellemtől megszállott) volt, Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni (megkötözni). Mert sokszor megkötözték őt békókkal (már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel) és láncokkal, de ő a láncokat szétszaggatta, és a békókat (bilincseket pedig) összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt (tartózkodott), kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula (leborult előtte), És fennhangon kiáltva (és hangosan felkiáltott) monda: Mi közöm nékem te veled (hozzád), Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz (ne gyötörj) engem. Mert (Jézus ugyanis) ezt mondja vala néki: Eredj (menj) ki, tisztátalan szellem, ez emberből. És (meg)kérdezé tőle: Mi a neved? És (az így) felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. És igen (nagyon) kéré őt, hogy ne küldje (ne űzze) el őket arról a vidékről. Vala pedig ott a hegynél (a hegyoldalban) egy nagy disznónyáj, amely legel vala. És (ezért) az ördögök (a tisztátalan szellemek) kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba (hadd) menjünk be(léjük). És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan szellemek pedig kijövén, bemenének (beköltöztek) a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúlnak a tengerbe. Akik pedig őrzik (és legeltették) vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a (környező) falvakba. És (erre az emberek) kimenének, hogy lássák, mi az, ami történt. És menének Jézushoz (és amikor közelébe értek), és láták, hogy az ördöngős (a megszállott) ott ül, fel van öltözködve, és eszénél van, az, akiben a légió volt; és megfélemlének (félelem fogta el őket). Akik pedig látták, elbeszélék (elmondták) nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel (a megszállottal), és a disznókkal. És (ekkor) kezdék kérni őt (Jézust), hogy távozzék el az ő határukból. Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős (megszállott) kéré őt, hogy vele lehessen (mellette maradhasson). De Jézus nem engedé meg néki (ezt), hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg (vidd hírül) nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült (meg) rajtad. El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett (milyen nagy jót tett) vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának” (Márk. 5,1-20) Lukács is hírt ad a történtekről, további részletekkel kiegészítve: „És evezének a Gadarénusok tartományaiba, mely Galileával átellenben van (fekszik). És mikor ő kiment a földre (amikor partra szállt), jöve elébe a városból (a város felől szembejött vele) egy ember, kiben ördögök (tisztátalan szellemek) voltak sok időtől fogva, sem ruhába nem öltözött (már régóta nem vett magára ruhát), sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban. És mikor meglátta Jézust, felkiálta és lábai elé esék néki (leborult eléje), és fennszóval (hangosan ezt) monda: Mi közöm van nékem te veled (hozzád), Jézus, felséges (a magasságos) Istennek Fia? Kérlek téged, ne gyötörj engem. Mert (ugyanis) azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki (ebből) az emberből. Mert gyakran elragadá őt (mivel az régóta tartotta megszállva): annakokáért láncokkal és békókkal (bilincsekkel) megkötözve őrizteték; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől (gonosz szellemtől) a pusztákba hajtaték. Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió; mert sok ördög (gonosz szellem) ment vala (költözött) bele. És (ezek nagyon) kérék őt, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek (ne parancsolja őket vissza az alvilágba). Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen; és kérék őt (a gonosz szellemek), hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És (Ő pedig) megengedé nékik. És minekutána kimentek az ördögök (a gonosz szellemek) az emberből, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekről a tóba rohana, és megfullada. A pásztorok pedig látván mi történt, elfutának, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban. Kimenének azért (az emberek) megnézni mi történt; és menének (és amikor odaértek) Jézushoz, és (ott) ülve találák az embert, kiből az ördögök (a gonosz szellemek) kimentek, felöltözve és eszénél (ép elmével), a Jézus lábainál; és megfélemlének (megrettentek). Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mimódon szabadult meg az ördöngős (a megszállott). És (ekkor) kéré őt a Gadarénusok körül való tartományok egész sokasága (Gadara vidékének egész népe), hogy ő közülük menjen (távozzon) el, mert felette igen félnek vala (nagy félelem lett úrrá rajtuk): ő pedig beülvén a hajóba (Jézus ekkor hajóra szállt és), visszatére. (arra) Kéré pedig őt az az ember, akiből az ördögök (a gonosz szellemek) kimentek, hogy ő vele lehessen (hogy vele maradhasson); de Jézus elbocsátá (elküldte) őt, (ezt) mondván (neki): Térj vissza házadhoz (térj haza), és beszéld el, mely nagy dolgokat (mit) tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett (milyen nagy jót tett) Jézus ő vele” (Luk. 8,26-39)

Máté 9. A béna megggyógyítása

Mát. 9,1 És hajóra [bárkába]  szállva átkele [a tavon; a tengeren], és méne a maga városába

Mát. 9,2 És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő [hordágyra helyezett] gutaütött embert [egy bénát]. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek [a bénának]: Bízzál fiam [légy bátor gyermekem]! Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia): céltévesztés, a cél ELVÉTÉSE]133

Mát. 9,3 És ímé némelyek az írástudók [törvénytanítók] közül mondának magukban: Ez káromlást szól [ez az ember Istent káromolja, gyalázza]134

Mát. 9,4 És Jézus, látva [mivel ismerte] az ő gondolataikat [tűnődéseiket; belelátva a gondolataikba], monda: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben [miért hatnak a rossz indulatok szívetekben]?135

Mát. 9,5 Mert [ugyan] mi könnyebb [mi jár kevesebb fáradtsággal, mi egyszerűbb], ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj [járkálj, sétálj]?

Mát. 9,6 Hogy pedig megtudjátok [hogy azonban lássátok, megmutatom nektek], hogy az ember Fiának van hatalma [felhatalmazása van] a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek) [a bénának]: Kelj föl, vedd [föl] a te (hord)ágyadat, és eredj haza136

Mát. 9,7 És az felkelvén, haza méne.

Mát. 9,8 A sokaság [a tömeg] pedig ezt látván, elálmélkodék [félelem fogta el őket; elcsodálkozott; megrémültek], és dicsőíté az Istent, hogy ilyen [nagy dolgokra] hatalmat [felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott az embereknek137

Mát. 9,9 És mikor Jézus onnét tovább méne [onnan távozott], láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya], és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt138

Mát. 9,10 És lőn [történt], amikor [vendégül látta és] Ő (Jézus) letelepedék a házban [és mikor benn a házban asztalhoz dőlt], ímé sok vámszedő és bűnös [céltévesztett] jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz [és szintén asztalhoz dőltek].

Mát. 9,11 És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel [céltévesztettekkel] együtt?

Mát. 9,12 Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek [jó erőben lévőknek; nem az erő(telje)seknek,] van szüksége orvosra, hanem a betegeknek [akik gonoszul szerencsétlenül, nyomorúságosan, súlyosan szenvednek; a rosszullévőknek]139

Mát. 9,13 Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]140

Mát. 9,14 Akkor a János tanítványai jövének [odamentek] hozzá, mondván: Miért [van] hogy [amíg] mi és a farizeusok sokat [gyakran] böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?

Mát. 9,15 És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é [csak nem gyászolhat] a násznép [búsulnak-e a vőlegény barátai; hogy a lakodalmas ház fiai gyászban üljenek] amíg velük van [náluk tartózkodik] a vőlegény? De eljőnek a napok [az az idő], amikor elvétetik tőlük a vőlegény [erővel elviszik], és akkor [majd ők] böjtölni fognak141

Mát. 9,16 Senki sem vet [tesz, varr] pedig új posztóból [szövetből] foltot az ócska [régi] ruhára [köpenyre]. Mert ami azt kitoldaná [amivel a lyukat betölti; mert a folt (a toldás)], még elszakít a ruhából [kitép; magához szakítja a köpenyt]. és nagyobb szakadás lesz [csúnyább (rosszabb) szakadás támad; keletkezne].

Mát. 9,17 Új bort sem töltenek ó [régi] tömlőkbe; máskülönben [ha mégis megteszik]  a tömlők szétszakadoznak [szétrepednek; kiszakadnak], és a bor kiömöl [elfolyik], a tömlők is elvesznek [elpusztulnak; tönkremennek]; hanem az újbort új tömlőkbe töltik, és [akkor] mindkettő megmarad [együtt]142

Mát. 9,18 Mikor ezeket mondá nékik, ímé egy főember [egy zsinagógai elöljáró] eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd [tedd] reá kezedet, és megelevenedik [és életre kel, és élni fog].

Mát. 9,19 És felkelvén Jézus [erre útnak indult] követé őt tanítványaival együtt143

Mát. 9,20 És ímé, egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván [hozzáférkőzve] hátulról, illeté [megérintette] az ő ruhájának szegélyét [szélét; bojtját; szegélyrojtját].

Mát. 9,21 Mert ezt mondja [így gondolkodik] vala magában: [elég], ha csak ruháját illetem [megérinthetem] is, meggyógyulok [mentes leszek bajomtól].

Mát. 9,22 Jézus pedig megfordulván [hátrafordult] és reá tekintvén [ránézett az asszonyra], monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott [meggyógyított] téged. És meggyógyult [mentesült bajától; egészséges lett] az asszony abban az órában [abban a pillanatban]144

Mát. 9,23 És Jézus a főember házához érvén[bement az elöljáró házába], látván a sípolókat [fuvolásokat] és a tolongó [zajongó; jajgató] sokaságot [tömeget, a temetési zenét játszó embereket],

Mát. 9,24 [Azonnal rájuk szólt és] Monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó [a kislány] nem halt meg, hanem [csak] aluszik [szunnyad]. És kinevették (kigúnyolták) őt.

Mát. 9,25 Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték [kiment; kiterelték onnan az embereket], bemenvén [a szobába], megfogá annak [a kislánynak a] kezét, és a leányzó felkelt [felébredt; feltámadt].

Mát. 9,26 És elterjede ez a hír abban az egész tartományban [az egész vidéken]145

Mát. 9,27 s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak [csatlakozott hozzá] követé őt [és nyomába szegődött], kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk [légy irgalmas hozzánk], Dávidnak fia!

Mát. 9,28 Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem [hogy meg tudom ezt tenni]? Mondának néki: Igen, Uram.

Mát. 9,29 Akkor illeté [megérintette] az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek [történjen] a ti hitetek szerint [ahogyan hittétek].

Mát. 9,30 És megnyilatkozának azoknak szemei; és [erélyesen, keményen, szigorúan] rájok parancsola Jézus, mondván: Meglássátok [vigyázzatok], senki meg ne tudja!146

Mát. 9,31 Azok pedig [alighogy] kimenvén, elterjeszték az ő hírét abban az egész tartományban [az egész vidéken].

Mát. 9,32 Mikor pedig azok elmentek vala, ímé egy ördöngős [démontól megszállott, démonizált] néma embert [egy süketnémát] hozának néki.

Mát. 9,33 És az ördögöt [a gonosz szellemet, a démont] kiűzvén [és mihelyt a démont kihajtotta belőle], megszólalt a néma; és a sokaság [a tömeg] csodálkozik [megdöbbent] vala, mondván: Soha nem láttak [még] ilyet [ilyen hatalmas dolog még soha nem történt] Izráelben!

Mát. 9,34 A farizeusok pedig ezt mondják [kijelentették] vala: Az ördögök [a gonosz szellemek, a démonok] fejedelme által [segítségével] űzi ki az ördögöket [a gonosz szellemeket, démonokat]147

Mát. 9,35 És körüljárja [bejárta] vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten [a mennyek] országának] Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét]. És gyógyítván mindenféle [mindenfajta] betegséget és mindenféle erőtelenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között.

Mát. 9,36 Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indula rajtok [megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak], mint a pásztor nélkül  való juhok148

Mát. 9,37 Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés.

Mát. 9,38 Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába149



133 Márk is bizonyságot tesz a történtekről: „Napok [néhány nap] múlva pedig ismét beméne [visszatért] Kapernaumba, és meghallák [és mihelyt elterjedt a híre], hogy otthon van. És azonnal [olyan] sokan összegyülekezének [összejöttek], annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek [ajtó előtti téren sem volt hely]; és hirdette [prédikálja] nékik az igét (logoszt). És jövének hozzá egy gutaütöttet [bénát] hozva, akit négyen emelnek [cipelnek] vala. És mivel a sokaság [a tömeg] miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá [nem tudták eléje vinni; nem fértek a közelébe], megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala [kibontották fölötte a tetőt], és rést törvén [a nyíláson át], leereszték a nyoszolyát [hordágyat], amelyben a gutaütött [a béna] feküdt. Jézus pedig azoknak [nagy] hitét látván, monda a gutaütöttnek [így szólt a bénához]: Fiam [gyermekem], megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed]. Valának pedig ott némely írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók], akik ott ülnek vala, szívükben [bensőjükben] így okoskodván [tanakodtak; ezt fontolgatták; így mérlegelték a dolgot]: Mi dolog [hogy beszélhet ez így], hogy ez ilyen káromlásokat szól [káromkodik; Istent káromolja; Istent gyalázza]? Ki bocsáthatja meg [engedheti el] a bűnöket [(hamartia)= céltévesztést] más,  hanemha egyedül az Isten [az egyetlen Istenen kívül]? És Jézus azonnal észrevevé [belelátott gondolataikba; átlátta gondolataikat; felismerte] az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak [tanakodnak; hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük], és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben [miért tanakodtok így (miért fontolgatjátok ezeket; mit tűnődtök ezen) szívetekben (bensőtökben); mit okoskodtok ezen]? Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek [bénának]: Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed bocsánatot nyert], vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat [fogd az ágyadat], és járj [menj]? [azért] Hogy pedig megtudjátok [és lássátok], hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani [felhatalmazást kapott arra, hogy [(hamartia)= céltévesztést a földön megbocsásson]: monda a gutaütöttnek [ezzel odafordult a bénához]. Mondom néked, kelj föl, vedd fel [fogd] a te nyoszolyádat [ágyadat], és eredj [menj] haza. Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját [fogta a hordágyat], kiméne mindenkinek [szeme] láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodék [és félelem fogta el őket; ámulatba estek; csodálkoztak; valamennyien, szinte magukon kívül voltak], és [eksztázisban] dicsőiték az Istent, ezt mondván: [Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma] Soha sem láttunk ilyet (hogy ilyen hatalmat adott az embereknek)!(Márk. 2,1-12) Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói (a törvénytudók), akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ő vele, hogy gyógyítson (az Úr ereje gyógyításra indította őt). És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, aki gutaütött (béna) vala; és igyekezének azt bevinni és ő elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be, felhágának (felmentek) a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsáták őt alá ágyastól Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid (hamartia= céltévesztésed). Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól (aki így káromolja az Istent)? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten (az egy Istenen kívül)? Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat (átlátta gondolataikat), felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben (bensőtökben)? Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid (hamartia= céltévesztésed); vagy azt mondani: Kelj fel és járj? (Azért) hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának (Emberfiának) van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket (hamartia= céltévesztést), (monda a gutaütöttnek /bénának/): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony (hihetetlen) csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26) „És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan]  valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínlődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.” (Mát. 4,24)

134 Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat (gonoszságodat) enmagamért, és bűneidről (gonoszságodról) nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25) Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt (a gonoszságot) és elengedi öröksége (népe) maradékának vétkét (gonoszságát; büntetését)?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad)! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk (újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat (igazságtalanságunkat). Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket (hamartia: céltévesztésünket)!” (Mik. 7,18-19) Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (és ne feledd el, mennyi jót tett veled). Aki (Ő) megbocsátja minden bűnödet (gonoszságodat), meggyógyítja minden betegségedet (fogyatékosságodat, rosszullétedet). Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4)

135 Hiszen az Úr Jézus: „… nem szorult rá (és nem volt szüksége arra), hogy valaki bizonyságot tegyen (hogy bárki tanúskodjék) az emberről; mert magától (mert Ő maga) is tudta, mi volt (hogy mi lakik) az emberben” (Ján. 2,25) Már Dávid így prófétál az Úrról: „Az Úr (JHVH=Jahve) tudja az embernek gondolatait, hogy azok hiábavalók” (Zsolt. 94,11) És amikor meg akarják kövezni az Úr Jézust, azt mondják a zsidók: „… Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat” (Ján. 10,33)

136 Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent” (Ján. 3,35)

137 Az Úr Jézus mindig és minden beteget meggyógyított, és meggyógyít, ha Hozzá fordulnak: „És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat (és bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezék őket a Jézus lábai elé. És meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik (csodálkozik) vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek (a nyomorékok épek lesznek), a sánták (a bénák) járnak, a vakok látnak: és dicsőiték Izráel Istenét” (Mát. 15,30-31) „És elfogá mindazokat (mindnyájukat) a félelem, és dicsőiték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette (és meglátogatta) az ő népét” (Luk. 7,16)

138 A tanítványok névszerinti elhívásáról Márk és Lukács is beszámol: Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem! És az mindeneket elhagyván, felkele és követé őt” (Luk. 5,27-28) És Márk így ír róla: „És amikor tovaméne [ahogy a vámnál elhaladt], meglátá Lévit [jelentése: ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült], az Alfeus fiát [jelentése: vezető, tanító], aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt” (Márk. 2,14)

139 Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt; úgy alakult], amikor Ő ennek házában asztalhoz üle [Lévi házában asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök [(hamartólosz): a céltévesztett emberek] is sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának [kik nyomába szegődtek], és követék őt. És amikor látták az írástudók [törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elkülönült, elzárkózó; elválasztó; kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel (a céltévesztettekkel), mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik? És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek [a jó erőben levőknek] van szükségük orvosra, hanem a betegeknek [azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak]. Nem azért jöttem, hogy igazakat [igazságosokat; (meg)igaz(ult)akat], hanem hogy bűnösöket [vétkezőket; (céltévesztetteket)] hívjak megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra](Márk. 2,15-17) A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát (vendégséget) készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek (másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek volt (az asztalhoz). És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel (hamartólosz: céltévesztettekkel) (együtt)? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)(Luk. 5,29-32) És az Úr Jézus így folytatja a kijelentést: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy (megkeresse) megtartsa (és megmentse), ami elveszett vala” (Mát. 18,11) és a kijelentés megismételtetik: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (az elveszettet)” (Luk. 19,10) Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (sérültet) kötözgetem (bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16) És ezután: „Közelgetnek vala (igyekeztek) pedig ő hozzá (Jézushoz) a vámszedők és a bűnösök mind (mindnyájan), hogy hallgassák őt. És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig (erre) ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, (vajon) nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti (felveszi) az ő vállára, örülvén (örömében). És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek (örüljetek) én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon (ugyanígy) nagyobb öröm lesz a mennyben egy(etlen) megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája (A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám) van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát (lámpást), és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van (így fognak örülni) az Isten angyalainak színe előtt egy(etlen) bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10) Egy történetben mutatja be a Szent szellem, hogy ki szabadíthat meg, és milyen orvosra van szüksége a betegnek: „És Asa (jelentése: (Ő, Isten megszomorított) azt cselekedé, ami kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja (amit helyesnek lát az ÚR, őséhez, Dávidhoz hasonlóan). De amikor az ellenség megtámadta, akkor már nem az Úrtól várta a szabadítást: „Mert feljöve Baása (jelentése: a rossz, a gonosz), az Izráel királya Júda ellen, és megépíté Rámát (jelentése: hegy), hogy senkit ki és be ne bocsásson Asához a Júda királyához. És (ekkor) vévén Asa mind az ezüstöt és aranyat, amely megmaradott volt mind az Úr (templomának a kincstárában), mind a király házának kincseiből. adá azt az ő szolgáinak kezébe, és elküldé azt Asa király Benhadádnak (jelentése: Hadád fia, a hatalmas fia, Hadád jelentése: (vadság; mennydörgő, erős, a hatalmas. Ősi sémita viharisten), Tabrimmon fiának (jelentése: mennydörgő, ordító), aki Héczion fia volt (jelentése: látomás), Siria (jelentése: felföld, magaslat. az ÓSZ »Arám«-nak is nevezi) királyának, aki Damaskusban (jelentése: tevékenység, serénység) lakott, ezt izenvén néki: Szövetség van köztem és te közötted, az én atyám és a te atyád között. Ímé ajándékot küldök néked, ezüstöt és aranyat, bontsd fel a te szövetségedet Baásával, az Izráel királyával, hogy távozzék el tőlem” (1 Kir. 15,11.17-19) Az Úr figyelmezteti a mindenkori hívőket, hogy mi a következménye, ha a gonoszhoz fordulnak szabadításért: „Az időben méne Hanáni próféta/látnok (jelentése: az Úr kegyelmes, irgalmas) Asához, a Júda királyához, és monda néki. Mivel a Siria (jelentése: szomjas, száraz föld) királyában volt bizodalmad (és Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az Úrra), és nem az Úrban, a te Istenedben bíztál. Ezért szabadult meg (csúszott ki a kezedből) a Siriabeli (Arám) király hada a te kezedből. Avagy nem vala-é a Szerecseneknek/etiópoknak (jelentése: fekete, sötétbőrű; összefutott nép) és a Líbiabelieknek (jelentése: szomjas, száraz föld) nagy seregük (roppant hadereje), felette sok szekereik és lovagjaik? Mindazáltal, mivel az Úrban volt bizodalmad, kezedbe adá azokat; Mert az Úr szemei forognak az egész földön (áttekintik az egész földet), hogy hatalmát (erejét) megmutassa azokhoz, a kik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak (akik tiszta szívvel az övéi). Bolondul cselekedtél (ostobán viselkedtél) ebben (a dologban); azért mostantól kezdve háborúk lesznek te ellened (és emiatt mostantól fogva háborúkban lesz részed). Akkor megharaguvék (bosszús lett) Asa a prófétára/látnokra, és veté őt a tömlöcházba (kalodába zárá), mert igen megharagudott vala e szóért reá (olyan dühös lett rá emiatt); és ugyanakkor Asa a nép közül is sokat megnyomoríta (bántalmazott)” (2 Krón. 16,7-10) És mivel nem tért meg a próféta intésére sem, szíve megkeményedett: „És megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége (és betegsége egyre súlyosbodott); mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé (nem az Úrhoz folyamodott), hanem az orvosokat. És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának (uralkodása) negyvenegyedik esztendejében” (2 Krón. 16,12-13) Pál apostol bizonyságtétele:  „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa (üdvözítse, megtartsa, meggyógyítsa, megszabadítsa) a bűnösöket, akik közül első vagyok én” (1 Tim. 1,15)

140 És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok (értenétek), mi(t jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (nem ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (azokat, akik nem vétkeztek)” (Mát. 12,7) Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy élj törvény szerint), szeressed az irgalmasságot (törekedj szeretetre), és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8) „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6) Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden (országodban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad (és ne terheljen vérontás)” (5 Móz. 19,10)

141 Márk elbeszélése így hangzik: „A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jőnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon” (Márk. 2,18-20) Lukács is ír erről: „Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak? Ő pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek (rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön), amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik őtőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35) És ezt a példázatot mondta az Úr Jézus. „Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában (Más értelmezés szerint: önmagáról; vagy: önmagára nézve; vagy: önmagához. Vagyis imádsága magával való beszélgetés volt): Isten! Hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek (mint a többi ember), ragadozók (rablók), hamisak (gonoszok), paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát (tizedet) adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Luk. 18,10-14) Az Úr Jézus halála és feltámadása után, vagyis amikor elvétetett tőlük a vőlegény: „Valának pedig Antiókiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus. (Egyszer) mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsáták őket” (Csel. 13,1-3) És ők ezután már betöltik elhívásukat, mindenben a Szent Szellem tanácsát kérve:  „És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérnek Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványokat, intvén (és bátorították őket), hogy maradjanak meg a hitben, és (mivel) hogy sok háborúságon (nyomorúságon) által kell nékünk az Isten országába bemennünk. Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlák őket az Úrnak, kiben hittek vala” (Csel. 14,21-23)

142 Márk így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó (régi) ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz (csúnyább szakadás támadna). És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja (szétrepesztené), a bor is kiömlik (odalenne), a tömlők is elpusztulnak; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni (új tömlőbe való)” (Márk. 2,21-22) Lukács is idézi az Úr kijelentését: „És monda nékik példabeszédet (példázatot) is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz (senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja); mert különben az újat is megszakasztja (eltépné) és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt. És senki sem tölti az újbort ó (régi) tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja (szétrepesztené) a tömlőket, és a bor kiömöl (elfolyna), és a tömlők is elvesznek (tönkremennek). Hanem az újbort új tömlőbe kell tölteni (és a kettő együtt megmarad). Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó” (Luk. 5,36-37) ELIHU (jelentése: maga az Isten) így beszél az új tömlőről, és az újborról: „Mert tele vagyok beszéddel (szavakkal); unszolgat (szorongat) engem a bennem levő Szellem. Ímé, bensőm olyan, mint az újbor, a melynek nyílása nincsen; miként (újbortól) az új tömlők, csaknem szétszakad (széthasad)” (Jób. 32,18-19)

143 Márk így ír a történtekről: „És mikor ismét általment (átkelt) Jézus a hajón a túlsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá (sereglett köré); és vala a tenger mellett (de ő a tenger partján maradt). És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike (az egyik zsinagógai elöljáró), névszerint Jairus (jelentése: héber. ’ragyogjon föl [az istenség]), és meglátván őt, lábaihoz esék (lába elé borult), És igen kéré (esedezve kérte) őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd (tedd) reá kezedet, hogy meggyógyuljon (és életben maradjon) és éljen. El is méne (elindult) vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt (és tolongott körülötte)” (Márk. 5,21-24) Lukács is beszámol a történtekről, további részletekkel egészítve ki:  „És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép (a sokaság) örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt. És ímé eljöve (hozzá) egy ember, kinek Jairus vala neve, ki a zsinagógának feje (elöljárója) volt; és Jézus lábai előtt leesvén (lába elé borulva), kéré őt, hogy menjen be az ő házába (kérlelte, hogy jöjjön el a házába); Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt. Mikor pedig ő méne, (menet közben) a sokaság (minden oldalról) szorongatá őt” (Luk. 8,40-42)

144 Márk is bizonyságot tesz a történtekről, további részletekkel kiegészítve: „És egy asszony (pedig), aki tizenkét év óta vérfolyásos vala. És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát (mindenét) magára költötte, és semmit sem javult (de semmi hasznát sem látta), sőt inkább még rosszabbul lett. Mikor Jézus felől hallott vala (amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek eljött és), a sokaságban hátulról kerülve, illeté (megérintette) annak ruháját. Mert (így gondolkodott és) ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem (megérintem) is, meggyógyulok. És vérének forrása azonnal kiszárada (elapadt) és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából. Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, (ezért) megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté (érintette meg) az én ruháimat? És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság (hogyan tolong körülötted és) szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett (ki érintett meg) engem? És körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte. Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott (meggyógyított) téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból (és bajodtól megszabadulva maradj egészséges)” (Márk. 5,25-34) Lukács így írja le a történteket: „És (ekkor) egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván (hozzáférkőzve), illeté (megérintette) az ő ruhájának peremét (szegélyét); és azonnal elálla vérének folyása. És monda Jézus: Ki az, aki engem illete (ki érintett engem)? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged (és tolong körülötted), és azt mondod: Ki az, aki engem illete? Jézus pedig monda: Illete (érintett) engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem (áradt ki belőlem). Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban (hogy nem maradhat észrevétlen), reszketve előjöve és előtte leesvén (eléje borult), megjelenté néki az egész sokaság előtt (és elbeszélte az egész nép előtt), miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult (és hogy miként gyógyult meg azonnal). És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” (Luk. 8,43-48) A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé lesz az ő magfolyása a testén (vérfolyás a testében), hét napig legyen az ő havi bajában (hét napig számít havi tisztulásban levőnek), és valaki (és mindenki aki) illeti azt (érinti őt), tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin hál (fekszik) az ő havi bajában (havi tisztulása idején), tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen. És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül (is), vagy ha a folyás a havi bajon túl (a havi tisztulás idejénél tovább) tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen (akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején), mint havi bajának (éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának) idején, tisztátalan az. És mindaz is, aki illeti azokat (bárki ér hozzá azokhoz), tisztátalan lesz, mossa meg (mossa ki) azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27) Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta – ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti – hogy: „És ahová bemegy vala (az Úr Jézus) a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a (tereken) piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (megérinthessék). És valahányan csak illeték, (megérintették) meggyógyulának” (Márk. 6,56) „…sokakat (sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (megérinthesse) őt” (Márk. 3,10) És bárhová megy az Úr, az Ő híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt – és ma is az – hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén (a túlsó partra), eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték (felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe (embereket), és minden beteget hozzá hozának; És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét (szegélyét) illethessék (megérinthessék). És akik illeték (megérintették) vala, mindnyájan meggyógyulának(Mát. 14,34-36) „És alámenvén ő velük, megálla a síkságon (egy sík helyen), és (vele együtt) az ő tanítványainak serege (nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága (és nagy néptömeg) egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik (azért) jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulának. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (megérinteni): mert erő származék (áradt ki) belőle, és mindeneket (mindenkit) meggyógyíta” (Luk. 6,17-19) Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon (fekvőhelyekre), hogy az arra menő Péternek (legalább) csak árnyéka is érje valamelyiket közülük (vetődjék rá valamelyikükre). És a szomszéd városok sokasága (népe) is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulának” (Csel. 5,15-16)

145 Márk is leírja a történteket: „Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől (a zsinagógai elöljáró házától), mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljárónak): Ne félj, csak higgy. És senkinek sem engedé (meg), hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. És méne a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljáró) házához, és látá a zűrzavart, a sok (hangosan) siránkozót és jajgatót. És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok (miért csináltok ilyen zűrzavart) és (miért) sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem (csak) alszik. És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala. És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj (ébredj) föl. És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala (már). És nagy csodálkozással csodálkozának (azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól). Ő pedig erősen megparancsolá (szigorúan meghagyta) nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a leánykának) enni(Márk. 5,35-43) Lukács így írja le ezt a csodát: „Mikor még a szó szájában vala (még beszélt), eljöve egy ember a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljáró) házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd (tovább) a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik (meggyógyul). Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó (a kislány) atyját és anyját. Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt (a leányt); ő pedig (így szólt hozzájuk és) monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem (csak) aluszik. És (erre) kinevették őt, tudván, hogy meghalt. Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel (ébredj)! És visszatére (bele) annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő (Jézus pedig) parancsolá (meghagyta), hogy adjanak néki enni. És elálmélkodának annak szülei (és nem tudtak hová lenni az ámulattól); ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, ami történt” (Luk. 8,49-56) A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva  a Jeremiás siralmaiban (és el is rendelték ezt)” (2 Krón. 35,25)

146 És beteljesült a prófécia: „Az Úr (JHVH= Jahve) megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8)

147 Az Evangélium beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst (megszállottat) hoztak ő eléje (és odavitték hozzá); és (Ő) meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodék (elcsodálkozott) az egész sokaság, és (ezt) monda: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia? A farizeusok pedig ezt hallván, mondának (kijelentették): Ez nem űzi ki az ördögöket (másként), hanemha (csak) Belzebubbal, az ördögök fejedelmével (az ördögök fejedelmének a segítségével (Belzebub jelentése: a legyek, a férgek ura; a szemétnek, a bálványáldozatnak az ura). Jézus pedig, tudva (ismerve) az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép (vagy ház) sem állhat meg (maradhat fenn), amely meghasonlik (ön)magával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; (és akkor hogyan) mimódon állhat meg (maradhat fenn) tehát az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által (kivel) űzik ki? Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm ki az ördögöket, akkor (bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Mát. 12,22-28) Lukács is beszámol a történtekről:  „És (egyszer azután) ördögöt űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög, megszólala a néma; és (el)csodálkozék a sokaság. Némelyek pedig azok közül (így szóltak és) mondának: A Belzebub által, az ördögök fejedelme által (segítségével) űzi ki az ördögöket. Ő pedig tudván (ismerve) azoknak gondolatát, monda nékik: Minden ország, amely (ön)magával meghasonlik, elpusztul; és ház a házzal, ha meghasonlik, leomlik. És a Sátán is ha (ön)magával meghasonlik, mimódon állhat meg (maradhat fenn) az ő országa? Mert (ti) azt mondjátok, hogy én a Belzebub által (segítségével) űzöm ki az ördögöket. És ha én a Belzebub által (segítségével) űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által (kinek a segítségével) űzik ki (azokat)? Annakokáért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, (akkor bizony) kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Luk. 11,14-20)

148 És hogy miért lett a nyáj szétszórva, ezt egy történeten keresztül mutatja be Isten Igéje: Júda királya Izráel királyával együtt akar a harcba menni, azzal a királlyal, aki eltévelyítette egész Izráel népét. Az Úrnak prófétáját kérdezik meg, hogy szerencsés lesz-e a harcuk. S a próféta így felel: „És monda: Látám az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat (mint egy nyájat), amelyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr: Nincsen ezeknek uruk (gazdájuk)? Térjen vissza kiki az ő házához (térjen haza) békességben (békével)” (1 Kir. 22,17) És Izráel királya életét vesztette a harcban, Júda királya pedig megmenekült. De az Úr kijelenti, hogy miért történt mindez. „És eleibe méne Jéhu próféta, a Hanáni fia, és monda Josafát királynak: Avagy az istentelennek (az Isten nélkül élőnek) kellett-é segítségül lenned, és az Úrnak gyűlölőit szeretned? Ezért nagy az Úrnak haragja ellened” (2 Krón. 19,2) És – a  többi okról – így  szól az Úr a pásztorokról: „Embernek fia! Prófétálj Izráel pásztorai felől, prófétálj és mondjad nékik, a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Jaj Izráel pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Avagy nem a nyájat kell-é legeltetni a pásztoroknak? A tejet megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat (a kövéret) megöltétek (levágtátok); (de) a nyájat nem legeltettétek. A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet (a sérültet) nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok (az eltévedtet nem tereltétek vissza) és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen (erőszakosan) és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak hát pásztor nélkül, és lőnek mindenféle mezei vadak eledelévé, és szétszóródtak. Tévelygett nyájam minden hegyen s minden magas halmon, és az egész föld színén szétszóródott az én nyájam, s nem volt, aki keresné (és nincs aki utána járjon), sem aki tudakozódnék utána. Ezért, ti pásztorok, halljátok meg az ÚR (JHVH=Jahve) igéjét! Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, megyek a pásztorok ellen (most a pásztorok ellen fordulok). És előkérem (és számon kérem) nyájamat az ő kezükből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől (véget vetek annak, hogy ők legeltessék), és nem legeltetik többé a pásztorok önmagukat, s kiragadom juhaimat szájukból, hogy ne legyenek nékik ételül (és nem esznek belőlük többé). Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, (majd) én magam keresem meg nyájamat (juhaimat), és magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat). Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), amely napon ott áll elszéledt juhai között (amelyek szét voltak szóródva); így tudakozódom nyájam után (úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek s borúnak napján. És kihozom (kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről (és összegyűjtöm az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (a völgyekben) s a föld (és az ország) minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein lészen akluk (és Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott feküsznek (ott heverésznek) jó akolban (jó tanyájuk lesz), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat (juhaimat), s én nyugosztom meg őket (és én keresek nekik pihenőhelyet), ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem. (a kövérre és az erősre vigyázok), és legeltetem őket úgy, mint illik (ahogy kell)” (Ezék. 34,2-6.9-16) A prófécia az Úr Jézusban beteljesült: „Az Úr, a minden test szellemének Istene (a minden embernek szellemet adó Isten), rendeljen férfiút a gyülekezet fölé (élére). Aki kimenjen ő előttük, és aki bemenjen ő előttük (az legyen előttük jártukban-keltükben); aki kivigye őket, és aki bevigye őket (vezesse harcba, és vezesse haza őket), hogy ne legyen az Úr gyülekezete (közössége) olyan, mint a juhok (mint a nyáj), amelyeknek nincsen pásztoruk” (4 Móz. 27,16-17) Az Úr Jézus ezt ki is jelenti: „A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek (sőt bőségben éljenek). Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert (csak) béres, és nincs gondja a juhokra (és nem törődik a juhokkal). Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, Amiként ismer engem az Atya, és én is (úgy) ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért” (Ján. 10,10-15) És az Úr Jézus: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [a mennyek] országának evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23) „És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani” (Márk. 6,34) Az apostol is így ír az Úr Jézushoz megtértekhez: „Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok. De most megtértetek (visszatértetek, visszafordultatok) lelketek (legbelső énetek, életetek) pásztorához és felvigyázójához (felügyelőjéhez, gondozójához)” (1Pét 2:25)

149 Az Úr így szól az Övéihez: „Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy (a mezők) már fehérek az aratásra. És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Mert ebben az (esetben az) a (köz)mondás igaz, hogy más a vető, más az arató. Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok (amiért nem ti fáradtatok); mások munkálták (és fáradoztak érte), és ti a mások munkájába állottatok” (Ján. 4,35-38) És az aratás Ura gondoskodik aratókról: „Ezek után pedig rendele (szolgálatba állított) az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és helyre, ahová ő menendő vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek el: Ímé én elbocsátlak (elküldelek) titeket, mint bárányokat a farkasok közé” (Luk. 10,1-3)

Máté 10. A tizenkét apostol kiválasztása

Mát. 10,1 És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtelenséget [és gyengeséget]150

Mát. 10,2 A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon [jelentése: Isten meghallgatott], akit Péternek [jelentése: szikla vagy kő(darab)] hívnak, és András [jelentése: férfias], az ő testvére. Jakab [jelentése: ravasz; az istenség védjen], a Zebedeus fia [jelentése: Isten ajándéka], és János [jelentése: az Úr megkegyelmezett] az ő testvére.

Mát. 10,3 Filep [jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli] és Bertalan [Talmai fia; Talmai jelentése: merész, bátor, vakmerő ]. Tamás [jelentése: iker] és Máté [jelentése: az Úr adománya], a vámszedő. Jakab [jelentése: más helyébe lépő], az Alfeus [jelentése: vezető, tanító] fia, és Lebbeus [jelentése: szívélyes, értelmes férfi], akit Taddeusnak [jelentése: szívélyes; dicséret; vagy Tádénak: jelentése: bátor] hívtak;

Mát. 10,4 [a vakbuzgó] Simon [jelentése: meghallgattatás] a kananita [jelentése: buzgó, féltékenyen szerető; a zelóta], és Júdás, az Iskariotes [Jelentése: kerióti férfi; akit a sqarja = áruló névvel illették], aki el is árulta [kiszolgáltatta (feladta)] őt [aki árulója is lett]151

Mát. 10,5 Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá [ezt a rendelkezést adta] nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, [pogányokhoz (a nemzetekhez) vivő úton el ne induljatok] és Samaritánusok [jelentése: őrtorony, őrhegy; őrséghez tartozó] városába ne menjetek [ne térjetek] be;

Mát. 10,6 Hanem menjetek inkább Izráel házának [népének] eltévelyedett [elveszett] juhaihoz152

Mát. 10,7 Elmenvén [menjetek el, (hírnökként)] pedig és prédikáljatok [és ezt hirdessétek nekik], mondván: Elközelített [közel jött] a mennyeknek országa [királysága; az Egek (Istenének) királyi uralma].

Mát. 10,8 Betegeket  [erőtleneket; gyengélkedőket] gyógyítsatok, poklosokat [leprásokat] tisztítsatok [meg], halottakat támasszatok [keltsetek életre], ördögöket [ördögi, gonosz szellemeket, démonokat]  űzzetek. Ingyen vettétek [ajándékba kaptátok], ingyen [ajándékba] adjátok.

Mát. 10,9 Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe [övetekbe],

Mát. 10,10 [Ne vigyetek az útra se poggyászt] se  útitáskát [tarisznyát], se két (felső)ruhát [köntöst], se sarut, se pálcát [se vándorbotot ne vigyetek]; mert méltó a munkás az ő táplálékára [az ő kenyerére; a munkás ugyanis megérdemli, hogy gondoskodjanak róla].

Mát. 10,11 Amely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg [érdeklődjetek, hogy kire számíthattok; kutassátok ki hogy], ki abban méltó; és ott [annál] maradjatok, amíg tovább [nem] mehettek [indultok].

Mát. 10,12 Ha pedig bementek [beléptek] a házba, köszöntsétek azt [a ház népét e szavakkal: Békesség (eiréné: vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás), a háznak].

Mát. 10,13 És ha méltó [erre az] a ház (az a háznép), szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.

Mát. 10,14 És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket [meg sem hallgatja szavaitokat (logosz: igéiteket), távozzatok abból a házból, vagy városból és], mikor kimentek abból a házból, vagy városból, [még] lábaitok porát is  verjétek [rázzátok] le [lábatokról].

Mát. 10,15 Bizony mondom néktek: Az ítélet [(kriszisz): döntés, (meg)ítélés, válság] napján könnyebb [elviselhetőbb (tűrhetőbb, kíméletesebb) sorsa, helyzete] lesz a Sodoma [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék] és Gomora [jelentése: elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; hasadék, szakadék]  földjének [az ítélet napján]. Mint annak a városnak.

Mát. 10,16 Ímé, én elbocsátlak [küldelek] titeket, mint juhokat [bárányokat] a farkasok közé; legyetek azért okosak [józanságot megőrzők, önmagatokon uralkodók, érzéseiteknek parancsolók, körültekintők, fortélyosok, ravaszok, eszesek; meggondoltak] mint a kígyók, és szelídek [(akeraiosz): keveretlen, vegyítetlen, tiszta, érintetlen, romlatlan, ártatlan, be nem szennyezettek, egyszerűek] mint a galambok153

Mát. 10,17 De óvakodjatok az emberektől [vigyázzatok az emberekkel]; mert törvényszékekre adnak [ítélő tanácsoknak (bíróságoknak) fognak átadni] titeket és az ő gyülekezeteikben [zsinagógáikban] megostoroznak [megkorbácsolnak] titeket;

Mát. 10,18 És helytartók [vezető emberek; fejedelmek; kormányzók] és királyok elé visznek [hurcolnak] titeket érettem [énmiattam], bizonyságul [tanúságtételül; hogy tanú(bizony)ságot tegyetek] ő [nekik]  magoknak és a pogányoknak [és a más nemzetekhez tartozóknak]154

Mát. 10,19 De mikor átadnak [elárulnak és kiszolgáltatnak]  titeket [és bíróság elé állítanak], ne aggodalmaskodjatok [ne legyen gondotok arra; nehogy (aggódva) tépelődjetek; ne töprengjetek, és ne nyugtalankodjatok, hogy], mi módon vagy mit szóljatok [vagy mit beszéljetek]. Mert megadatik néktek [megkapjátok] abban az órában, mit mondjatok [amit mondanotok kell majd; és hogy hogyan beszéljetek].

Mát. 10,20 Mert nem ti vagytok, akik szóltok [beszéltek], hanem a ti Atyátoknak Szelleme az, aki szól ti bennetek [és általatok; és rajtatok keresztül]155

Mát. 10,21 [Abban az időben] halálra adja pedig testvér testvérét, atya [apa] gyermekét; támadnak magzatok [gyermekek lázadnak fel] szüleik ellen, és megöletik [halálra juttatják] őket [és vesztüket okozzák].

Mát. 10,22 És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt [minden nemzet szemében] az én nevemért [az én nevem miatt]; de aki mindvégig156 megáll157 [kitart; állhatatos marad], az megtartatik158 [üdvözül; megmenekül; megszabadul]159

Mát. 10,23 Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok [meneküljetek; fussatok] a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok [végig sem járjátok] Izráel városait [igazán mondom: nem végzitek el ezt a munkát Izrael minden városában], míg [mire] az embernek Fia [Emberfia] eljövend [visszajön hozzátok]160

Mát. 10,24 Nem fölebbvaló [nem nagyobb] a tanítvány a tanítónál [mesterénél], sem a (rab)szolga az ő uránál.

Mát. 10,25 Elég a tanítványnak, ha olyan( legyen,) mint a mestere [elégedjék meg, ha úgy lesz a sora, mint a tanítójának], és a  (rab)szolgának, mint az ő Ura. Ha a házigazdát [a ház urát] Belzebubnak [magasság ura; legyek ura] hívták [nevezték el], mennyivel inkább [úgy fogják nevezni; csúnyább néven nevezik] az ő házanépét [a cselédjeit; a házához tartozókat; a család többi tagját]?!161

Mát. 10,26 Azért ne féljetek [ne rettenjetek, (ne ijedjetek, rémüljetek, riadjatok) meg] tőlük. Mert nincs oly rejtett [leplezett, eltitkolt] dolog, ami [egyszer] napfényre ne jőne [le ne lepleződnék]; és oly titok [rejtett, titkos, vagy színlelt dolog], ami ki ne tudódnék [melyet meg ne ismernének].

Mát. 10,27 Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban [(verő)fényben; fényes nappal] mondjátok [el, szóljátok]; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről [hírnökként] hirdessétek [prédikáljátok].

Mát. 10,28 És ne féljetek azoktól [sem], akik [csak] a testet [(szóma) élő szervezet] ölik meg [a testet (szóma: élő szervezet) képesek megölni, elpusztítani]. A lelket [(pszükhé): legbelső éneteket] pedig meg nem ölhetik [de a lelket (pszükhé) megölni nincs hatalmukban; nem képesek; nem tudják; a léleknek (pszükhé) azonban nem árthatnak!]. Hanem attól féljetek inkább, aki [akinek hatalma van] mind a lelket [(pszükhé): legbelső éneteket], mind a testet [(szóma): élő szervezet] elvesztheti [el tudja pusztítani, és taszítani] a gyehennában [(geenna): az örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB szerint: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság)]162

Mát. 10,29 Nemde, két verebecskét [verébfiókát, a verébnek párját] meg lehet venni [árulják] egy kis fillérért?  [(asszarion): as, római pénzérme. Az Újszövetség idejére elértéktelenedett, ezért kb. fillér, krajcár] És egy sem esik azok közül a földre [mégsem pusztulhat el közülük egy sem.] a ti Atyátok akarata nélkül [tudtán kívül]!

Mát. 10,30 Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon [számolva] vannak [tartva, és egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről].

Mát. 10,31 Ne féljetek [tehát, ne ijedjetek, ne rémüljetek, riadjatok meg] azért; ti sok [számos] verebecskénél [verébfiókánál] drágábbak [értékesebbek, különbek] vagytok [és többet értek]163

Mát. 10,32 Valaki azért vallást tesz164 én rólam [akik meg fognak vallani engem, és elismeri, hogy hisz bennem] az emberek előtt, [majd]  én is vallást teszek arról [mindazok mellett] az én mennyei [égi] Atyám előtt [arról én is elismerem mennyei Atyám előtt, hogy hozzám tartozik];

Mát. 10,33 Aki pedig megtagad [elutasít, visszautasít] engem az emberek előtt, én is megtagadom azt [majd] az én mennyei [égi] Atyám előtt [aki a mennyekben van]165

Mát. 10,34 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet [(eiréné): a veszély érzetétől való mentességet, és  háborítatlanságot] bocsássak [hozzak]  e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak [hozzak], hanem hogy fegyvert [(harci) kardot vetni jöttem].

Mát. 10,35 Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja [hogy szétválasszam, és egymás ellen fordítsam az embert és atyját], a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa [anyósa] közt;

Mát. 10,36 És hogy az embernek ellensége legyen az ő [saját] házanépe [tulajdon családja lesz az ellensége]166

Mát. 10,37 Aki inkább szereti [(phileó): jobban kedveli; kedvét leli, (A szó a szeretet lelki-érzelmi jellegét emeli ki főképp: ragaszkodás, vonzalom, szimpátia] atyját és anyját [jobban ragaszkodik apjához vagy anyjához], hogynem engemet [semmint hozzám], nem méltó én hozzám. És aki inkább szereti [jobban ragaszkodik; jobban kedveli] fiát és leányát, hogynem engemet [mint hozzám], nem méltó én hozzám167

Mát. 10,38 És a ki föl nem veszi [vállára; aki nem fogadja el] az ő keresztjét  [(sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//] és úgy nem követ [nem kísér] engem [nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal utánam,], nem méltó én hozzám [ugyancsak nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon].

Mát. 10,39 Aki megtalálja az ő életét [aki próbálja megtartani az életét], elveszti168 [pusztulásba viszi] azt; és a ki elveszti [pusztulásba viszi] az ő életét én érettem [én miattam], megtalálja [megmenti] azt169

Mát. 10,40 Aki titeket befogad, engem  fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem (el)küldött.

Mát. 10,41 Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi [prófétának fizetségét fogja kapni]; és aki befogadja az igazat [a megigazultat] igaznak [megigazultnak] nevében, igaznak [megigazultnak] jutalmát veszi [fizetségét fogja kapni];

Mát. 10,42 És aki inni ád egynek e kicsinyek [legkisebbek] közül

csak egy pohár hideg [friss] vizet [és megitat egyet], tanítvány nevében [mert az tanítványom], bizony mondom néktek, el nem vesztheti [semmiképpen sem] jutalmát [fizetségét]170

11. Jézus és Bemerítő János


150 Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn (történt) azokban a napokban, (hogy) kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el (és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát). És mikor megvirrada, előszólítá (odahívta) az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is neveze” (Luk. 6,12-13) Márk bizonyságtételéből megtudjuk, hogy a tanítványokat is Isten jelenlétébe hívta be, mielőtt szolgálatra küldte ki őket: „Azután felméne a hegyre, és magához szólítá (magához hívta), akiket akar vala; és (ők pedig) hozzá menének. És választa tizenkettőt (arra), hogy vele legyenek, és hogy kiküldje (elküldje) őket prédikálni (hogy hirdessék az igét), És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és (a tőle kapott hatalommal) az ördögöket (démonokat, a gonosz, tisztátalan szellemeket) kiűzni:(Márk. 3,13-15) Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt  kiküldi az Övéit, azt mondja:  „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek (és hogy semmi se árthasson nektek)” (Luk. 10,19) Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen (démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett), és betegségek gyógyítására. És (azután) elküldé őket, hogy prédikálják (hirdessék) az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat (botot), se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És (amikor) valamely házba bementek (betértek), ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És (ha valahol) valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul (bizonyítékul) ő ellenük” (Luk. 9,1-5) És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is vonatkozik: „Majd (ezek után) magához szólítá (hívta) a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek (démonok) fölött. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán (egyetlen vándorboton) kívül; se táskát (tarisznyát), se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut (saru viszont legyen rajtuk), de két ruhát ne öltsenek (magukra). És (ezt is) monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak (be) titeket, sem nem hallgatnak rátok, (akkor) onnét kimenvén, verjétek le a port (is) lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11) És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindíták (felingerelték ellenük) az istenfélő és tisztességbeli (tekintélyes) asszonyokat és a városnak eleit (előkelőit), és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52) A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen (erők és hatalmak ellen), ez élet sötétségének világbírói ellen (a sötétség világának urai ellen), a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért (és éppen ezért) vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén (leküzdve) megállhassatok. Álljatok hát elő (álljatok meg tehát), körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel (igazságszeretettel), és felöltözvén az igazságnak (a megigazulás) mellvasába (páncéljába). És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván (legyetek éberek) minden (teljes) állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)

151 Az Úr Jézus kiválasztja a tizenkét tanítványt. Erről így tesz bizonyságot Márk: (Kiválasztotta tehát a tizenkettőt:) Simont, akinek Péter nevet ada. És Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt teszi: mennydörgés fiai, (gyors harag fiai); És Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai Simont, És Iskáriótes Júdást, aki el is árulta őt” (Márk. 3,16-19) Lukács így ír a tanítványok kiválasztásáról. Az Istenhez való imádkozás után tehát az Úr Jézus kiválasztotta tanítványait: Simont, akit Péternek is neveze, és Andrást, annak testvérét, Jakabot és Jánost, Filepet és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, és Simont, aki Zélótának nevezteték, Júdást, a Jakab fiát és Iskariotes Júdást, aki árulóvá is lőn” (Luk. 6,14-16) Akiket az Úr kiválaszt, azok egy akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr felment a mennybe: „Akkor megtérének (ezután visszatértek) Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett (közelében) van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek (hazatértek), felmenének a felsőházba (a felső szobába), ahol szállva valának: (mégpedig) Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel (homothümadon: – egyhangúlag, egyetértésben; közös akarattal) foglalatosak valának (kitartóan vettek részt) az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14)

152 Samáriában pogányok laktak, mert a babilóniai fogságra vitelkor Assiria királya elhurcolta Babilóniába a zsidókat: „És más népet telepített be Assiria (foglyok, megkötözöttek) királya Babilóniából (zűrzavar; összevisszaság, rendbontás), Kutából (megőrzés, kincs), Avából (lerombolás; visszafordulás), Hámátból (erődítmény, vár, falaktól körülvett; központi város) és Sefárvaimból (számos magaslat). És beszállítá (letelepítette) őket Samária városaiba az Izráel fiai helyett, akik (azok) birtokba vették Samáriát, és annak városaiban laktak (és letelepedtek városaiban)” (2 Kir. 17,24) Amikor a kananeus asszony kéri az Úr Jézus segítségét:  „Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem (máshoz), csak az Izráel házának elveszett juhaihoz” (Mát. 15,24) De Pál apostol már Antiókiában hirdeti a Krisztust, és: „Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek (elutasítjátok) azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig (a föld végső határáig)” (Csel. 13,45-47)

153 Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus parancsáról, amelyet így teljesítettek a kiválasztott tanítványok: „(A tanítványok pedig elindultak és) kimenvén azért, prédikálják vala (és hirdették az embereknek), hogy térjenek meg. És sok ördögöt (démont, tisztátalan gonosz szellemet) űznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala” (Márk. 6,12-13) Lukács így ír erről. A kiválasztott tanítványok: „Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat (és jártak faluról falura), hirdetvén az evangéliumot, és gyógyítván mindenütt” (Luk. 9,6) Az Úr a hetven tanítványnak is ezt a parancsot adta: „Menjetek el: Ímé én elbocsátlak (elküldelek) titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne hordozzatok (ne vigyetek magatokkal) erszényt, se táskát (tarisznyát), se sarut; és az úton (útközben) senkit ne köszöntsetek. (Ha azonban) valamely házba bementek (beléptek), (leg)először ezt mondjátok: Békesség e(nnek a) háznak! És ha lesz ott valaki békességnek fia (ha ott a békesség fia lakozik), a ti békességtek azon marad (megnyugszik rajta); ha (pedig) nem, ti reátok tér (száll) vissza. Ugyanazon (ugyanabban) házban maradjatok pedig, azt evén és iván, amit ők adnak: mert méltó a munkás az ő jutalmára (a maga bérére). Ne járjatok házról-házra. És valamely (ha egy) városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit előtökbe adnak (amit elétek tesznek): És gyógyítsátok a betegeket, akik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa. Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utcáira kimenvén, ezt mondjátok: Még a port is, amely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük (leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt); mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített (közel jött) hozzátok. Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota (sorsa) tűrhetőbb (elviselhetőbb) lesz ama napon, hogynem azé a városé” (Luk. 10,3-12) És mindez ingyen adatik, és ingyen is kell tovább adni. Erről így beszél Pál apostol: „Micsoda tehát az én jutalmam [mi is a bérem]? Az, hogy amikor prédikálom [hirdetem] az evangéliumot, [örömüzenetet; jó hírt] ingyenessé [viszonzás nélkülivé] teszem a Krisztus evangéliumát, [örömüzenetét] hogy ne éljek vissza a jogaimmal [anélkül, hogy élnék az evangélium hirdetésével együtt járó szabadságommal; és nem kell igénybe vennem az örömüzenettel együtt járó jogomat] az evangélium hirdetésénél” (1 Kor. 9,18) Elizeus próféta beszédét elfogadva a leprás Naámán bemerítkezett a Jordánba (jelentése: az alájövő, a lejövő) És meggyógyult – de a próféta sem fogadott el semmit –: „Azután (Naamán: jelentése: héberül [az istenség] gyönyörűség, kedvesség szépség, jóság) visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, és bemenvén megálla előtte, és monda: Ímé, most tudom már, hogy nincsen az egész földön (máshol) Isten, csak Izráelben! Azért most vedd (fogadd) el, kérlek, ez ajándékot a te szolgádtól. Ő pedig monda: Él az Úr, aki előtt állok (az élő Úrra mondom, akinek a szolgálatában állok), hogy el nem veszem (hogy nem fogadok el semmit). Kényszeríti (és bár unszolta) vala pedig őt, hogy elvegye (hogy fogadja el); de ő nem akará (ő hajthatatlan maradt)” (2 Kir. 5,15-16) És így mutatja be  a Szent Szellem, hogy aki pénzen akarja megkapni a Szent Szellemet, Aki által történik minden csoda: „Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Szellem, megkínálá őket pénzzel (pénzt ajánlott fel nekik), Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem (akire ráteszem) kezeimet, Szent Szellemet vegyen. De Péter (azonban) monda néki: A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető (megszerezhető)” (Csel. 8,18-20)

154 Márk így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „… Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek (bíróságoknak) adnak át titeket, és gyülekezetekben (zsinagógákban) vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik” (Márk. 13,9) És így folytatódik a kijelentés a Lukács írása szerinti Evangéliumban:  „Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és (amikor) kirekesztenek (kiközösítenek), és szidalmaznak titeket (és gyaláznak benneteket), és kivetik (kitörlik) a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek (ujjongjatok); mert ímé a ti jutalmatok bőséges (és nagy) a mennyben; hiszen hasonlóképen (ugyanezt) cselekedtek (tették) a prófétákkal az ő atyáik” (Luk. 6,22-23) De: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál (mint titeket). Ha e világból (valók) volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé (szeretné a magáét); de mivelhogy nem vagytok e világból (valók), hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről (igékről), amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet (igémet) megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik (teszik) veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki (el)küldött engem” (Ján. 15,18-21) Az Úr Jézus mennybemenetele után azonnal elkezdődött az üldözés: „Abban az időben pedig Heródes király elkezde kegyetlenkedni némelyekkel, a gyülekezetből valók közül (a gyülekezet egyes tagjaival). Megöleté (kivégeztette) pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel (karddal)” (Csel. 12,1-2) Pál apostol vallja meg, hogy mennyi üldözésben és bántódásban van része annak, aki a Krisztus Nevét vallja: „A zsidóktól ötször kaptam negyvenet (negyven botütést) egy híján. Háromszor megostoroztak (megvesszőztek), egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem (egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain). Gyakorta való utazásban (gyakran voltam úton), veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak (áltestvérek) közt. Fáradságban (fáradozásban) és nyomorúságban (vesződségben), gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben” (2 Kor. 11,24-27) „De mindezekben [mindezekkel szemben]  győzteseknél is többek vagyunk, [felettébb diadalmaskodunk; döntő (teljes, tökéletes, végleges, fölényes) győzelmet aratunk] Őáltala, aki minket szeretett” (Róm. 8,37) És: „… hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor. 15,57) És mindazok győztesek, akik víztől és Szellemtől újonnan születtek:  „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1Jn. 5,4-5) Az Úr Jézus így bátorította és bátorítja a mindenkori tanítványait: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn. 16,33)

155 Így bátorít a Szent Szellem, Márkon keresztül is: „Mikor pedig fogva visznek (elhurcolnak), hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szent Szellem” (Márk. 13,11) Lukács is ír az Úr bátorításáról: „Mikor pedig a zsinagógákba visznek benneteket, és a fejedelmek és hatalmasságok elé (a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak), ne aggodalmaskodjatok, mimódon vagy mit szóljatok védelmetekre (hogyan vagy mivel védekezzetek), vagy mit mondjatok; Mert a Szent  Szellem azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok” (Luk. 12,11-12) Ezért mondom, hogy: „Tökéljétek (határozzátok) el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre (és nem gondoltok előre a védekezésre): Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, akik magokat ellenetekbe vetik (egyetlen ellenfeletek sem)” (Luk. 21,14-15) Már az Ószövetségben is így bátorította az Úr az Övéit: „És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy süketté, vagy látóvá, vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj, és én leszek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell” (2 Móz. 4,10-12) Jeremiáshoz is így szól az Úr: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú (fiatal) vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld (és hirdesd) mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak (és megmentelek) téged! Mond az Úr. És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté (megérintette a) számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9)

156 Mindvégig (telosz): 1) megvalósulás, beteljesedés, eredmény. 2) cél, határ, vég, befejeződés. Bármilyen dolognak, cselekedetnek, vagy időnek a célba érkezése, de nem a vég, a megszűnés, hanem annak megvalósulása értelmében: beteljesülése. Szó szerint: BEVÉGZÉS.

157 Megáll (hüpomenó): eltűr, elvisel, kibír; magára vállal. Helytáll, ellenáll. Alatta marad a tehernek, nem teszi le (átvitt értelemben): hanem viszi; a próbatételnek, lelki és szellemi nyomásnak: állhatatosnak lenni, maradni. Vállal valamit.

158 Megtartatik (szódzó): 1) megtart, (biztonságban) megőriz. 2) megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít. 3) betart (ígéretet)

4) megtart (emlékezetében). 5) elrejt, titokban tart passzív alak: 6) életben marad, tovább él. 7) megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül. 8) elmenekül, szerencsésen eljut valahová. Megment, azaz kiszabadít, vagy megvéd (szó szerint vagy képletesen). Életben tart, megóv a haláltól; megtart. Meggyógyít, megőriz, megment, jól van, ép(-pé tesz), egészséges(-sé tesz).

159 Ahogy közeledik ennek a világkorszaknak a lezárása, úgy fokozódik az üldözés. Erről így ír Márk: „Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok (gyermekek) támadnak szülők ellen, és megöletik őket (és vesztüket okozzák). És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad (kitart), az megtartatik” (Márk. 13,12-13) János még további részletekkel egészíti ki az elkövetkezendőket: „A gyülekezetekből (zsinagógákból) kirekesztenek (kizárnak) titeket; sőt jön idő (eljön az óra), hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik (hogy Istennek tetsző szolgálatot végez). És ezeket azért cselekszik (teszik) veletek, mert nem ismerték meg (sem) az Atyát, sem engem” (Ján. 16,2-3) Lukács idézi az Úr Jézus szavait, amelyben elmondja hogy mire számíthatnak az Övéi: „Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön (hogy békességet hozzak a földre)? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban (egy családban), akik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő, három ellen. Meghasonlik az atya (az apa) a fiú ellen, és a fiú az atya (az apja) ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa (az anyós) a menye ellen, és a menye a napa (az anyósa) ellen” (Luk. 12,51-53)A prófétán keresztül pedig így figyelmeztet a Szent Szellem: „Ne higgyetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban (a jó ismerősben); az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját (még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz). Mert a fiú bolondnak tartja atyját (gyalázatosan bánik apjával), a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára (az anyósa ellen); az embernek saját háznépe az ellensége” (Mik. 7,5-6) És: „Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket (átadnak titeket kínvallatásra), és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak (eltántorodnak), és elárulják egymást, és (meg)gyűlölik egymást. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad (kitart), az üdvözül” (Mát. 24,9-10.12-13) És mielőtt lezárul e világkorszak: „De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik (kezet emelnek rátok), és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé (átadnak benneteket a zsinagógáknak), és tömlöcökbe (börtönbe vetnek), és királyok és helytartók elé visznek (vezetnek titeket) az én nevemért. De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok (de ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre). Tökéljétek (határozzátok) el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre (hogy nem gondoltok előre a védekezésre): Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, akik magokat ellenetekbe vetik (amelynek nem tud ellenállni, vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem). Elárulnak (kiszolgáltatnak) pedig titeket (még a) szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket (egyeseket) ti közületek. És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. De fejeteknek egy hajszála sem vész el. A ti béketűréstek által (állhatatosságotokkal) nyeritek meg lelketeket (az életet)” (Luk. 21,12-19) És hogy mindez mikor kezdődik, és hogyan lehet megmenekülni, arról így beszél Pál apostol: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta (elküldte) Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt (a törvénynek alávetve) lett, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot (és Isten fiaivá legyünk)” (Gal. 4,4-5) „Mert az Isten őt [eleve] (el)rendelte [oda adta] engesztelő [véres] áldozatul [fedélnek, a Láda fedele (a Templomban), mint előkép, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés]. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát [igazságosságát] megmutassa [nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként] Isten ugyanis az előbb [korábban] elkövetett bűnöket [végtelen türelmében] elnézte [elengedte; megbocsátotta]. Türelme idején [az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása; elengedése; megbocsátása által, Melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével] hogy e mostani időben [időszakban] mutassa meg [jelentse meg] igazságát [és kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is]: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, [megigazít mindenkit] aki Jézusban hisz. [aki a Jézus hitéből való]” (Róm. 3,25-26)

160 Az Úr Jézus kijelentése Máté szerint: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják (nem ízlelik) meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában” (Mát. 16,28) És Márk szerint: „… monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak addig (nem ízlelik meg a) halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal„ (Márk. 9,1) Lukács szerint: „Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják (meg nem ízlelik), mígnem meglátják az Istennek országát” (Luk. 9,27) A farizeusok kérdésére „Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el (nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá, vagy kiszámíthatná). Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa közöttetek, van” (Luk. 17,20-21) Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5) „Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20) Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49) Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8) És ez be is teljesedett pünkösdkor: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának (ugyanazon a helyen). És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése (hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt), és eltelé (betöltötte) az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek (lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak) és üle (leszálltak) mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken (különféle nyelveken), amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4) Így vált valóra az Úr ígérete, aki megígérte a Szent Szellem eljövetelét: „Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem (is) ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek” (Ján. 14,17-20) Hiszen: Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám (az Úr Jézus) pedig megelevenítő Szellemmé” (1Kor 15,45)

161 Lukács is ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere (aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere)” (Luk. 6,40) Mert: „Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ (a küldött, az apostol) nem nagyobb annál, aki azt (el)küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket (ha így cselekesztek)” (Ján. 13,16-17) De: „Emlékezzetek meg ama beszédekről (arról az igékről), amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet (igéimet) megtartották, a tiéteket is megtartják majd” (Ján. 15,20)

162 Lukács is idézi az Úr Jézus szavait: „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne (amely le ne lepleződnék); és oly titok, mely ki ne tudódnék. Annakokáért amit a sötét(ség)ben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani; és amit fülbe súgtatok a rejtekházakban (a belső szobákban), azt a házak tetején fogják hirdetni. Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet (szóma: élő szervezet) ölik meg, és azután többet nem árthatnak. De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek attól, aki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára (geenna: az örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB szerint: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság) vessen. Bizony, mondom néktek, ettől (Tőle) féljetek” (Luk. 12,2-5) És meg is ismétli: „Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne (és olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne); és nincs oly elrejtett dolog (olyan titok), mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne (és ismertté ne válna)” (Luk. 8,17) Márk is ír erről: „Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék (ami ki ne derülne); és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson (és semmi titok, ami napfényre ne jutna)” (Márk. 4,22) A Prédikátoron keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert minden cselekedetet (minden tettet) az Isten ítéletre előhoz (megítél), minden titkos (titkolt) dologgal, akár jó, akár gonosz (rossz) legyen az” (Préd. 12,16) És: „Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat (és sötét titkokat leplez le, és napvilágra hozza a homályos dolgokat), és a halálnak árnyékát is világosságra hozza” (Jób. 12,22) Az apostolokon keresztül hangzó kijelentések: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk (és leplezetlenül kell odaállnunk) a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék (és mindenki megkapja, amit megérdemel) a szerint, amiket e testben (szóma: élő szervezet) cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt” (2 Kor. 5,10) Mert: „Egy a törvényhozó (a törvényadó, és az ítélőbíró), aki hatalmas megtartani (megmenteni) és elveszíteni…” (Jak. 4,12)

163 Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Nemde öt verebet (adnak és) meg lehet venni két filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak (meg vannak számlálva). Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak (értékesebbek) vagytok” (Luk. 12,6-7)

164 Vallást tesz (homologeó): szó szerint: ugyanazt mondják velem (együtt). Tehát jelentése még: ugyanazt mondja, mint én, egyetért velem (a nyilvánosság előtt). Azonosul velem, elismer, elfogad engem (az emberek előtt).

165 Lukács is megismétli az Úr Jézus kijelentését: „Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik (azt én is megtagadom) az Isten angyalai előtt” (Luk. 12,8-9) „Mert valaki szégyell engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval (amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében)” (Luk. 9,26) Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Mert (ha) valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között (és előtt), az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal” (Márk. 8,38) Pál apostol így bátorítja Timóteust, és a minden időben élő, Istent szeretőket: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát; hanem (velem) együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által)” (2 Tim. 1,8) Mert: „Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket” (2 Tim. 2,12) A feltámadott Úr ígérete: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt” (Jel. 3,5) Ezt tudva így bátorít az apostol: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van” (Zsid. 10,35)

166 Lukács így tesz bizonyságot az Úr kijelentéséről: „Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön (békességet hozzak a földre)? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban (egy családban), akik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő, három ellen. Meghasonlik az atya a fiú ellen (az apa a fiával), és a fiú az atya ellen (és a fiú az apjával); és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa (az anyós) a menye ellen, és a menye a napa (anyósa) ellen” (Luk. 12,51-53) Az Úr Jézus saját családján mutatja be, hogy mit jelent az előző kijelentése. Egyik alkalommal, amikor nagy sokaság vette körül, és Ő meggyógyította a betegeket, és kiűzte a démonokat: „Amint az övéi (a hozzátartozói) ezt meghallák, (elindultak és) eljövének, hogy megfogják őt (hogy elfogják); mert azt mondják vala, hogy magán kívül van. Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (Belzebub van benne), és: Az ördögök (démonok) fejedelme által az ördögök (démonok) fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket (a démonokat)” (Mk. 3,21-22) Mert a testvérei sem hittek benne(Ján. 7,5) A próféta már előre figyelmeztette Isten népét: „Ne higgyetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban (ne bízzatok a jó ismerősben); az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját (még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz). Mert a fiú bolondnak tartja atyját (és gyalázatosan bánik apjával), a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége” (Mik. 7,5-6)

167 Lukács így idézi az Úr Jézus kijelentését: „Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli (miszeó: kevésbé szeret, vagy választ, mögé helyez. (Tehát a mondat így hangzik: aki kevésbé szeret atyjánál, anyjánál, feleségénél, gyermekeinél, testvéreinél, vagy mögéjük helyez, és őket választja…) az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét (életét) is, nem lehet az én tanítványom” (Luk. 14,26) Léviről (jelentése: kísér, csatlakozik, kötődik) – példaként minden hívő számára – így  prófétál Mózes: „Aki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról. Nem láttam őt. És az ő atyjafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt (nem néz se apjára, se anyjára, nem ismerte el testvéreit, nem akart tudni fiairól); mert megtartották a te beszédedet (parancsodat), és ragaszkodtak szövetségedhez (és megőrizték)” (5 Móz. 33,9)

168 A görög szöveg szerint ez a kijelentés jelenti a fizikai, biológiai élet elvesztését is, azaz: meghalni az Úrért, de önmegtagadást és önfeláldozó életet is jelent, (és nem önpusztítást). Ez azt is kifejezi, hogy valaki már az élete sorén sem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá, s tagadja meg ha kell – azaz „elpusztítja”, „elveszti” – az életét másokért.

169 Lukács bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét (önmagát), elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét (önmagát) én érettem, az megtartja (megmenti) azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e  világot megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában kárt vall (vagy magát romlásba viszi)?” (Luk. 9,23-25) „És valaki nem hordozza az ő (maga) keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom” (Luk. 14,27) A Máté írása Evangélium jelenti ki, hogy mikor és miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni. És Péter előfogván (magához vonta) őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem (botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol), hanem az emberi dolgokra (az emberek szerint). Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem (és az evangéliumért), megtalálja (megmenti) azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (az élete kárt szenved)? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát. 16,21-26) „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el//meg//hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz). Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26) Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33) Az apostolok is így: „Erősítették a tanítványok lelkét (a tanítványokat), intvén (és bátorították őket), hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon (sok nyomorúságon, szorongattatáson) által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22) Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között (a mostani megpróbáltatásokban); mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy üldözni fognak minket); amint meg is történt, és tudjátok (és amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4) „De mindazok is, akik kegyesen (vagyis Istenben való hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban, (szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12)

170 És így folytatja az Úr Jézus: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20) És: „Aki innotok ád (nektek) egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát (és el nem marad a jutalma)” (Márk. 9,41) Mert: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet (elutasít), engem vet meg (engem utasít el); és aki engem vet meg (és aki engem elutasít), azt veti meg (azt utasítja el), aki engem elküldött” (Luk. 10,16) A Szent Szellem egy történeten keresztül mutatja be, hogy mi a jutalma annak, aki befogadja azt, akit az Úr küld. Nagy szárazság volt a földön, és az Úr azt parancsolta Illésnek, hogy menjen Sareptába (jelentése: olvasztóhuta; a tisztítás, nemesítés helye).: „És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott, aki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam. De mikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz (nekem), kérlek, egy falat kenyeret is (magaddal a) kezedben. Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem. (és a te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs honnan vennem), csak egy marok lisztecském van a vékában (a fazekamban), és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük, és azután meghaljunk. Monda pedig néki Illés: Ne félj, (csak) menj el, cselekedjél a te beszéded szerint (és tégy úgy, ahogyan mondtad). De mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát (lepényt), és hozd ide (nekem). Magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy (és a lisztesfazék nem ürül ki), sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül (és az olajoskorsó nem fogy ki) addig, míg az Úr, esőt ád a földnek színére. És ő (az asszony) elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék (az Illés beszéde szerint járt el.), és evék mind ő, mind amaz (vagyis az asszony), mind annak háznépe, naponként. A vékabeli liszt nem fogyott el (a lisztesfazék nem ürült ki), sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg (az olajoskorsó sem fogyott ki), az Úrnak beszéde (ígérete) szerint, amelyet szólott Illés által” (1 Kir. 17,10-16)

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688