Magasztalás ereje – 2. rész

Az első részben arról volt szó, mennyire fontos a dicséret az imában. Az Apcsel 16:25 azt mondja: Éjféltájt pedig Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent. A foglyok pedig hallották. Mi történk akkor, mikor imádkoztak és dicsérték Istent, mi volt az eredmény? Pál és Silás megszabadult! 

És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentumai, és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájuknak bilincsei feloldódnak. 

Pál és Silás imádkozott ÉS dicsőítették Istent éjszaka a börtönben és a válasz azalatt jött, mialatt dicsérték az Urat. Láthatod, hogy nem az ima egyedül, ami a munkát végzi! A hálaadással ÉS dicsérettel „fémjelzett” ima hoz csak eredményt! Van még a Bibliában példa az imádságra és hálaadásra. Észrevetted már, hogy az Újszövetségben Pál hányszor inti az embereket, hogy adjanak hálát is az imáik mellett? Számos ilyen igehely van. 

A Zsidó levél 13. fejezetében nézzünk meg most egy verset, ami a dicséret áldozatáról szól: 
Őáltala azért ajánljuk fel folyamatosan a dicséret áldozatát Istennek, amely a mi ajkaink gyümölcse hálát adván az Ő nevének” (Zsid. 13:5 – angol fordítás szerint) 

Ez a vers „ajkaink gyümölcséről” beszél. Mi a mi ajkaink gyümölcse? Ebben a versben a mi ajkaink gyümölcse: hálát adni az Ő nevének, vagyis dicséretet mondani a szánkkal! Emlékeztek, olvastuk az Apcsel 16:25-ben, hogy Pál és Silás imádkoztak és dicséretet énekeltek hangosan. Más szóval, imádkoztak és áldozatot kínáltak fel Istennek dicsérvén őt ajkaiknak gyümölcsét, hálát adván az Ő nevének. 

Pál és Silás vérző háttal volt a börtönben. Megkorbácsolták őket, lábuk kalodában volt. Tudjátok, fájdalmaik voltak, valószínűleg nem úgy érezték, hogy itt az idő dicsérni Istent. Mégis, Pál és Silás pont ezt tették. Ez egy áldozat volt részükről, és ez jelenti az igazi áldozatot – akkor ajánlani föl, amikor nem úgy érzed, hogy most felajánlhatod. 

Az Apcsel 16:25 azt mondja: Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozott.Köszönet Istennek az imáért, az imának megvan a maga helye. De van itt más is, ami együtt jár vele: És énekkel dicsőítették Istent. Amikor Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent, Isten megrázta a börtönt, megnyílt az összes ajtó és a bilincsek leoldódtak a lábaikról. A börtönőr azt gondolta, hogy mindenki elmenekült. Tudta, hogy emiatt meg lesz büntetve, ezért meg akarta ölni magát a kardjával, de Pál így szólt: Semmi kárt ne tégy magadban mert mindnyájan itt vagyunk! (Apcsel 16:26-34.) Láthatod, ha megfelelő módon dicséred Istent, megvan az eredmény! 

Mindez Filippiben történt. Szeretnék arra gondolni, hogy talán ez a börtönőr lett a filippibeli gyülekezet pásztora, akinek Pál később a filippibeliekhez írt levelet írta. Ugyanebben a levélben írta Pál azt is, hogy Örüljetek az Úrban mindenkor ….semmi felől ne aggódjatok! (Fil 4:4-6.) – mialatt eszébe juthatott mindaz az élmény, ami a börtönben történt. 

Nos, ha Pál és Silás olyan keresztény lett volna, mint ma a legtöbb keresztény – még ha Szent Szellemmel betöltekezett úgynevezett „hitmozgalom”-ban részt vett emberekről is van szó – valószínűleg még most is a börtönben lennének, persze ha ilyen sokáig éltek volna. Azt értem ezalatt, hogy soha nem szabadultak volna ki. Ezt arra alapozva mondom, amit hallok emberektől, mikor átmennek egy próbán vagy egy kísértésen. 

Ha Pál és Silás olyanok lettek volna, akkor éjszaka ahelyett, hogy imádkoztak volna és dícsőítették volna Istent, Silás megbökte volna Pált és megkérdezte volna tőle: „Pál, itt vagy még?” Pál erre így válaszolt volna: „Hol máshol lennék?” Silás erre azt mondta volna: „Pál, biztos eltértél az Úrtól!” 

Pál volt az, ki látomást kapott, melyben egy férfi azt mondta neki: Gyere Macedóniába és segíts nekünk (Apcsel 16:9) . De hogy gondolkodott volna a mai Silás: „Ha Isten valóban benne van ebben a dologban – ha valóban Ő adta ezt a látomást Pálnak és Ő vezette őt ide – mostanra már az egész városnak meg kellett volna térnie. Azonban csak annyi történt, hogy egy asszony megtért és most itt vagyunk a börtönben.” 

Láthatjátok, addig az ideig valóban csak annyi történt. Egy asszony üdvösséget nyert, ők pedig börtönbe kerültek. Ha Silás olyan lett volna, mint ma a legtöbb keresztény, azt mondta volna: „Biztos eltértél az Úrtól, Pál. Az a látomás nem lehetett Istentől, túl sokat ettél. Amikor még az ördögnek szolgáltam, soha nem voltam börtönben. Miért engedte Isten, hogy börtönbe kerüljünk?” (Valóban hallottam, mikor úgynevezett „hit emberei” beszélnek egymással, mikor átmennek egy próbán: „Soha nem volt ennyire ’durva’, mikor még az ördögnek szolgáltam” – vagyis, ha ezt mondják, ezzel azt kívánják, bárcsak még az ördögnek szolgálnának! 

Ha Pál olyan lett volna, mint ma a legtöbb keresztény, ő azt mondta volna: „Igen, Silás, azt hiszem igazad van. Valahol elvéthettem az Urat. Annyira fáj a hátam, tudod, az nem Isten akarata, hogy megkorbácsoljanak minket. Valahogy elvétettük a dolgot.” Silás erre azt felelné: „Egy dolgot mondok neked. Ha valaha is kijutok ebből a börtönből, nem merek a szégyentől hazamenni. Börtöntöltéknek fognak csak hívni.” 

Ha Pál és Silás olyan lett volna, mint ma a legtöbb keresztény, bosszankodtak volna és tele lettek volna aggodalmaskodással. Pedig a Biblia ezt mondja: Semmi felől ne aggódjatok …. (Fil 4:6.) Még ha fáj is a hátad, ne aggódj. 

Mit fogtok akkor ilyen esetben tenni? Imádkozni fogtok! De ugye utána nem fogtok megállni? Ha igen, akkor túl hamar fejeztétek be az imát. 

Sok ember túl hamar abbahagyja. El kezdenek imádkozni, ez rendben is van, a Biblia mondja nekünk, hogy imádkozzunk. Aztán itt megállnak. Nem folytatják Isten dicsőítésével, hamar megállnak várván Istentől a választ. 

Valaha Kelet-Texas vidékein volt található az egyik legjobb olajtermelő föld a világon. Ezek a földek ma is termelnek olajat, de nem annyit, mint akkoriban, Az emberek sok olajat kitermeltek a földből. Évekkel ezelőtt Kelet-Texasban pásztorkodtam és ismertem egy férfit ott, akinek egy millió dollárja volt olajban, de a Nagy Gazdasági Válság alatt mind elveszítette. A 30-as évekről beszélek, amikor 1 millió dollár még valóban 1 millió dollárt ért. Akkoriban 1 millió dollár annyit ért, mint ma több millió dollár. Miután elveszítette ez a férfi a pénzét, folytatta a fúrást. Kölcsönpénzből fúrt száraz lukakat. Egyszer a bankárok meg akarták őt állítani, hogy ne fúrjon tovább, de ő azt mondta: „El akarom érni a 150 métert! Mások is próbálták leállítani. Egy ideig nem talált olajat. Látszólag, mintha kiapadt volna a forrás. De az üzletember nem hagyta abba a fúrást. Lefúrt egy másik 150 méter mélyre és feltört a felszínre az olaj! Mi történt volna, ha a férfi hamarabb abbahagyja a fúrást? Éppen egy nagy földalatti olajtó szélén volt. Mi történt volna, ha abbahagyja, ahelyett, hogy tovább fúr? Lemaradt volna arról az olajkútról. 

Szellemileg mondva, nagyon sok embernek van szüksége arra, hogy még „150 métert lefúrjon”, vagyis nemcsak imádkozniuk kellene, hanem addig dicsérni, magasztalni az Urat mígnem rábukkannak egy „olajkútra”. Szánjatok időt arra, hogy énekkel dicsőítitek Istent. Pál és Silás börtönben voltak és éjszaka volt, mégis imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent. S amíg ők énekeltek, jött a válasz. 

Feleségemmel majdnem húsz éve, hogy pásztorkodunk (Oretha az első két-három évben még nem volt velem, mert még nem voltunk házasok). Ezalatt a húsz év alatt nem emlékszem, hogy bármikor is kimerülésig kellett volna imádkoznunk emberekért, manapság viszont azt látom, hogy a pásztorok végkimerültségig szolgának mások felé. Tudjátok, van egy titka, hogy miért volt számunkra lehetséges, hogy csak keveset kellett szolgálni mások felé. A titok nyitja az imádság és a dicséret. 

Egy este például az egyik gyülekezetben, ahol pásztorkodtam, odajött hozzám egy férfi és láttam rajta, hogy valami komoly dolog történhetett. Nagyon csüggedtnek nézett ki. Azt mondta: „Hagin testvér, beszélni szeretnék veled.” Ránéztem az órámra és csak annyit mondtam: „Az alkalom néhány perc múlva kezdődik, majd utána beszélünk.” Alkalom után a hátsó ajtónál kezet fogtam az emberekkel. Végül ez a férfi is odajött. Mosolygott, egészen másként nézett ki, mintha kicserélték volna. „Rögtön végzek, pár perc múlva a rendelkezésedre állok”- mondtam neki. „Nem szükséges.” – mondta a férfi. Azután rámutatott az oltárra és annyit mondott. „Ott lent már megkaptam a választ. Mi történt az oltárnál ezzel a férfival? Az istentisztelet előtt úgy nézett ki, hogy valami nagyon szörnyű dolog történhetett vele. De miután vége lett az alkalomnak, a férfi csak mosolygott, tele volt az Úr örömével. 

Tudjátok nálunk soha nincs úgy vége az istentiszteletnek, hogy ne menne mindenki előre az oltárhoz imádkozni. Aztán nemcsak, hogy imádkozunk, sokszor ima után valaki elkezd egy dicséretet énekelni és mi csatlakozunk és mindnyájan énekelünk. Néha a zongorista vezet minket és időt töltünk azzal, hogy dicsőítsük Istent. 

Meg kell, hogy tanuljuk, milyen erőteljes helye van a dicsőítésnek a hívő imaéletében. Jó az imádság, de nem az ima egyedül, ami végzi a munkát. Amikor igazi magasztalást, igazi hálaadást adsz hozzá az imádsághoz, akkor fogsz csak válaszokat kapni. A válasz akkor jön, amikor dicsőíted Istent. 

ÁMEN!

Share
Tagged on: ,

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688