Magasztalás ereje – 1. rész

Sok ember hisz az ima erejében, de nem mindig az ima egyedül az, ami végzi a munkát. A dicsérettel és hálával „fémjelzett” ima hozhat csak eredményt. Erő van a magasztalásban! Az imádság témájához kapcsolódva a Biblia nagyon fontos tanítást ad arról, hogy hogyan kaphatunk Istentől: a hálaadás és a dicsőítés közvetlenül kapcsolódik az imádsághoz.

Az Apcsel 16-ban olvashatunk arról, hogy Pált és Silást bebörtönözték Filippiben az evangélium hirdetése miatt. A 25. vers mutatja meg nekünk a kapcsolatot az imádság és a dicsőítés között:

Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják őket. (Apcsel. 16. 25.)

Láthatjuk ebből a versből, hogy Pál és Silás nem csöndben dicsőítették az Urat, mivel azt mondja a vers, hogy a foglyok hallották őket. Néhányan azt mondják – „Nos, én hiszek a dicséretben, elfogadom, de csak csendben, magamban dicsérem Istent.” Itt viszont épp azt olvassuk az Apcsel. 16. 25-ben, hogy Pál és Silás dicséretet énekeltek Istennek és nem voltak csöndben. Nemcsak a többi fogolytárs hallotta őket, hanem maga Isten! És mikor Isten meghallotta, hogy Őt dicsőítik, lenyúlt és megrázta az öreg börtönt úgy, hogy az ajtók kinyíltak!

Észrevetted, hogy nincs arról beszámoló, hogy bármilyen más épület is megrázkódott volna – csak a börtön? És azt is észrevetted, hogy Isten nem rombolta le a börtönt, csak megrázta, amíg minden ajtó kinyílt és a bilincsek feloldódtak? Miért? Mert Pál és Silás imádkoztak és énekkel dicsőítették az Urat! Most nézzünk meg egy másik igét, ami ehhez a témához kapcsolódik:

Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. (Fil. 4.6.)

Pál akkor ezt a Filippibeli gyülekezetnek írta, de az egész egyháznak szól ma. Amikor azt írta „… ne aggódjatok …”, lehet, hogy épp a börtönben átélt tapasztalataira gondolt. Tudtad, hogy Pált és Silást nemcsak bebörtönözték, hanem meg is verték? Azért tudjuk, mert miután kiszabadultak, azt mondja az Ige a börtönőrről, hogy … magához vévén őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől. (Apcsel. 16.33.)

Szóval, tudjuk, hogy Pált és Silást megverték, a hátuk megsérült és a lábukat is lebilincselték. Láttál mát megbilincselt embert? Nos, Pál és Silás lebilincselt állapota azt jelentette, hogy egy helyre voltak zárva és nem tudtak mozogni! Hátuk vérzett, lábuk bilincsben és a legbelső börtönbe voltak zárva.

Ilyen körülmények között, amiben Pál és Silás akkor volt, látszólag minden joguk meg lett volna a világon, hogy bosszankodjanak és aggodalmaskodjanak. De Pál ezt írta: „Ne bosszankodj és ne aggodalmaskodj semmi felől.” (angol fordítás) SEMMI FELŐL! Ez azt jelenti: sem kicsi, sem nagy, sem közepes dolog felől – semmi felől!

Nos mit szándékozol tenni, ha nem bosszankodhatsz, aggódhatsz, vagy aggodalmaskodhatsz? Azt szándékozod tenni, amit a Biblia mond: .. imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt. (Fil. 4.6.)
– Még a börtönben is, megbilincselt lábakkal? – kérdezhetné valaki. – A válasz: igen.
– Még vérző háttal, ütésekkel telve ? – A válasz ismét: igen. MINDEN ALKALOMMAL!

Elmondok néktek egy történetet egy fiatal szolgálóról, aki megtapasztalta a magasztalás erejét gyógyulást nyervén. Ő maga mondta el ezt a történetet. A Nagy Gazdasági Válság első idejében ez a szolgáló – egy utazó evangélista – még nagyon fiatal volt. Megházasodott, született egy kisbabája, amikor a feleségével felfedezték, hogy a férfinek tuberkulózisa lett. (A Nagy Gazdasági Válság idején az Egyesült Államokban a tuberkulózis ölte meg akkor a legtöbb embert.)

Bárhova ment az evangélista, elmondta a gyülekezetnek, hogy tuberkulózisa van és kérte az embereket, hogy imádkozzanak érte. Azt mondta: „Imádkozzatok értem minden alkalommal amikor gondoljátok. Ha nincs a gondolatodban, ne érezd kényszernek, de azért próbáljatok meg rám gondolni. Hányan fogjátok megtenni?” Az emberek felemelték a kezüket jelezvén, hogy imádkozni fognak a férfi gyógyulásáért.

Nos, ez a férfi rosszabb állapotba került, ahelyett, hogy javult volna. Végül már prédikálni sem tudott. Eladták otthonukat és apósához költöztek, akinek egy farmja volt Texasban. Ágyhoz kötött lett, és vérzett is. Az igazat megvallva, a halál szélén volt. Annyira gyenge volt ez a férfi, hogy egyedül még felkelni sem tudott az ágyból.

Azt mesélte nekem: „egy napon, mialatt az apósom szántott és az anyósom a ház mögött mosott, kinéztem az ablakon és láttam néhány fát és egy csomó bokrot úgy negyed mérföldre a háztól. Nem tudtam megfordítani a testemet, csak a fejemet, úgy láttam meg a bokrokat. Nem tudom miért, hisz oly gyenge voltam, de azt mondtam az Úrnak: Uram, adj erőt, hogy ki tudjak kelni az ágyból és el tudjak jutni azokhoz a bokrokhoz . Odamegyek és addig imádkozom, míg meggyógyulok vagy meghalok. Vagy egyik, vagy másik.”

Aztán így folytatta: „Tettem egy kísérletet, hogy ki tudjak kelni az ágyból, és addig próbálkoztam, míg valahogy, nagy nehezen sikerült kikecmeregnem a házból és eljutottam a bokrokig. Kimerülve lehuppantam, mire az ördög megszólalt: ’Na fiú, most aztán tényleg bolondot csináltál magadból, még nem is kiabálhatsz segítségért. Nem tudsz olyan hangosan kiabálni, hogy azt bárki is meghallaná. Senki nem tudja, hol vagy és nem is fogják megtudni, mígnem az egerészölyvek oda nem vezetik őket hozzád.’

„Nem tudok ugyan hangosan beszélni – mondta erre a férfi – , csak suttogni tudok, de suttogom, hogy: Uram, tudod, hogy miért jöttem ide, imádkozni addig, míg meggyógyulok, vagy ameddig meghalok. Amint egy kis erőt veszek, elkezdek imádkozni.”

A férfi így folytatta: ”Egy kicsit feküdtem és gondolkodtam azokról az emberekről, akik az elmúlt hónapokban és években ígérték, hogy imádkoznak értem.” Azt gondoltam: „Hogyha csak a fele is imádkozott azok közül az emberek közül, akik mondták, hogy imádkoznak az egészségemért, akkor is emberek ezreinek imája szállt fel.” Aztán azt gondoltam: ”Nos, ha az ima megtette a maga részét, akkor már megtörtént. Meg kell, hogy gyógyuljak.”

Láthatod, az imának megvan a maga helye. Menjünk vissza az Apcsel. 16.25-höz:Éjféltájban pedig Pál és Silás IMÁDKOZTAK és énekkel dicsőítették az Istent …
Mielőtt folytatnám a gondolatsort, nézzük meg ezt a szót: „éjféltájban”. Hiszem, hogy ez a vers szó szerint éjféltájt jelent. Másrészt viszont átvitt értelemben is használhatjuk ezt a szót, mint: sötétségben. Ilyen értelemben, a „sötétség” szó jelentheti életünk legsötétebb óráját, olyan helyzetet, amikor mindennek vége.

Nos, az Apcsel. 16-nak ez a verse elmondja nekünk, mit tegyünk a sötétségben. Nem kell sötétségben lenned! Nem kell azt mondanod senkinek, hogy :”Nem tudom, mit tegyek!” A Biblia elmondja, mit tegyél! Az ördög azt mondja, hogy tárd ki a kezed és add fel. De az Apcsel. 16.25 azt mondja, hogy Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték Istent….

Igen az imának megvan a maga része, a probléma viszont az, hogy mi csak ezt a részt akarjuk megtenni. Mindkettő szükséges – ima és dicsőítés – csak a kettő együtt végzi el a munkát. Pál és Silás imádkozott és énekkel dicsőítették Istent! És a Biblia azt mondja, hogy megszabadultak. Ez volt az eredmény. Lehet, hogy te is imádkoztál már a „sötétségben”, de vajon mennyi időt töltöttél el dicsőítéssel? Láthatjuk a Bibliából, hogy erő származik a magasztalásból.

Adok még egy példát az Igéből, mert meg van írva: ….. két vagy három tanú vallomásával erősítessék minden szó. (V. Móz. 19.15.; Mt. 18.16.; 2 Kor. 13.1)Timóteusnak írván , aki fiatal misszionárius és pásztor volt, Pál mondott valami mást is az imáról és magasztalásról:

Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, HÁLAADÁSOK minden emberekért” (1Tim. 2.1)

Vedd észre, hogy a vers imával kezd, és hálaadással végzi. Be akarom ültetni az elmétekbe, hogy a dicséret és a hálaadás szorosan kapcsolódik az imádsághoz. Nem az ima egyedül az, ami a munkát elvégzi.

Például ez a szolgálótestvér, akinek tuberkulózisa volt, rájött, hogyha az ima egyedül az, ami őt meggyógyítja, már rég kijött volna a betegágyból. Belátta, hogy van egy hiányzó alkotórész, és ez a dicséret. Azt mondta: „Megváltoztattam a szavakat, amiket addig mondtam az Úrnak. Ahelyett, hogy azt mondtam volna: „Addig imádkozom, míg meggyógyulok vagy amíg meghalok”, azt mondtam: „Uram, itt fekszem és addig dicsérlek míg meg nem gyógyulok vagy amíg meghalok”.

Miért dicsérte az Urat ez a szolgáló? A megválaszolt imákért. A megválaszolt ima ennek a férfinak az esetében a gyógyulást jelentette. A szolgáló hozzátette:” Minden erőmmel megpróbáltam beszélni, de csak suttogni tudtam: Dicsérlek, Uram! Dicsőség az Úrnak! Köszönöm, Jézus.” Aztán így folytatta: „Két óra múlva lábaimon álltam, és olyan hangosan kiáltottam, hogy egy mérföldre is meghallhatták!”

Tíz, tizenegy évvel később mesélte el mindezt ez a férfi, és még mindig tökéletesen egészséges volt. Aztán láttam őt 4 vagy 5 évvel ezelőtt egy tulsai összejövetelen. Nyolcvanas éveiben volt és még mindig jól – nincs tuberkulózisa. Dicsőség az Úrnak.

Amiről meg akarlak győzni titeket, az az, hogy az imának megvan a helye, de nem szabad megállni az imádságnál. Ima és dicséret! Pál és Silás esetében ekkor jött a válasz. Először imádkoztak, de aztán dicséretet énekeltek. Miért dicsérték Istent? Hiszem, hogy azért, mert az ő imáik válasz nyertek. Dicsérték Istent mielőtt még látták volna a választ. És az én szolgatárs barátom esetében is jött a válasz, miután dicsérte Istent.

Évekkel ezelőtt egy bizonyos gyülekezetben prédikáltam, ahol 2000 ember volt jelen a csarnokban. Egy délelőtti összejövetel alkalmával előre jött az egyik helybéli tisztviselő egy másik férfival és egy papírt nyújtottak át a dicséretvezetőnek. Aztán mindkét férfi feljött a színpadra, abbahagyta mindenki az éneklést. „ Most kaptuk a hírt, hogy X.Y. pásztor kórházban van. Súlyos szívinfarktust kapott, eszméletlen állapotban van, az orvos szerint nem éli túl.” A férfi folytatta: ”Szeretném megkérni X.X. testért, hogy jöjjön fel ide és vezessen minket egy imába.”

A szolgáló, akit a férfi megkért, gyógyító evangélistaként volt ismert, erőteljes gyógyító szolgálata volt. Ez az evangélista felment a színpadra és felolvasta egyik kedvenc versét a Zsidó levélből, amit mindig szokott használni az összejövetelein :Mert mi hívők, bemegyünk a nyugodalomba, miképpen megmondotta: Amint megesküdtem haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, jóllehet munkáit a világ alapításától kezdve bevégezte! „Látjátok, ha hisztek Istenben, akkor nyugodalomban vagytok!” – kiáltotta.

Ezután az evangélista megkérdezte: „Hányan hiszitek, hogy Isten hallott titeket?” Körülnéztem, és amennyire meg tudtam állapítani, a tömegnek kb. 90 % -a felnyújtotta a kezét.

„Nos”- mondta az evangélista – „emeljük fel kezünket és dicsérjük az Urat a gyógyulásért. ”Mindnyájan fölemeltük a kezünket és hangosan dicsértük az Urat a megválaszolt imáért. Gyönyörűen hallatszott. Végül abbahagytuk a dicséretet, a dicséretvezető odalépett a mikrofonhoz, hogy folytassa a dicsőítést zenével és az evangélista kezdte elhagyni a színpadot.

De aztán hirtelen megfordult és visszarohant a mikrofonhoz. Azt mondta a tömegnek: „Hányan fognak még közületek imádkozni X.Y. pásztorért? Újra körülnéztem és újra kb. 90 % nyújtotta fel a kezét. Én nem emeltem fel a kezem, mert nem volt szándékomban tovább folytatni az imát azért a pásztorért. Miért? Mert, ha hiszem, hogy Isten meghallgatott, már csak dicsérni fogom Őt a válaszért.

Amikor a tömeg felemelte a kezét, az evangélista így szólt: „Mit akartok csinálni?! Azt gondoltam, hogy elhittétek, hogy Isten már meghallgatott minket.” Nem mindenki értette, miről beszél az evangélista – még néhány jelenlevő prédikátor sem. Láthatjátok, ha nem tanultatok a hitről, akkor nem tudjátok megérteni, hogy a válasz az imára akkor jön, mikor dicsérjük az Urat.

Nos, ez a pásztor meggyógyult és hét évvel később hallottam őt prédikálni. Üzenetében épp az ő saját gyógyulásáról beszélt. Azt mondta, hogy mialatt eszméletlenül feküdt a kórházban, Jézus megjelent és azt mondta: „Én vagyok az Úr, a te gyógyítód”. Aztán kinyújtotta a kezét az Úr és megérintette őt, mire ő rögtön felkelt – és kijött a kórházból.

Gondolkoztál már azon, hogy mit mondott Jézus a Mt. 18.19-ben: …ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek megadja nékik az én mennyei Atyám. CSAK KETTEN! Értitek ? Nem azt mondja az Ige, hogy ha kétezer ember egy akaraton lesz! De, láthatjátok, az emberi okoskodás úgy következtet, hogy sok embernek kell imádkoznia azért, hogy a választ megkapjuk.
Sokan, akik nem értik a hitet, most azt mondják: „Nem értem ezt az egész dicséret dolgot.” Nekik mindnyájuknak el kell olvasni az Újszövetségben, hogy a dicséret együtt jár az imával.

Pál újra ír a dicséretről és imáról Timóteusnak szóló levelében, és most valami mást mond: Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen ( nemcsak bizonyos gyülekezeti körökben) tiszta kezeket emelvén fel harag és versengés nélkül.” (1Tim. 2.8.)

Mint láthatod, igei az, ha felemeled a kezed és imádkozol és az is igei, ha felemeled a kezed és magasztalod Istent. Ha ez igaz, márpedig igaz, miért nem tesszük, amit az Úr akar, hogy tegyünk – imádkozni, hálát adni és dicsérni Őt? Ha ezt tesszük, megkapjuk az eredményt az Ige alapján. Erő van a magasztalásban!

ÁMEN!

Share
Tagged on: , ,

One thought on “Magasztalás ereje – 1. rész

  1. Hajnalka Balazova

    Köszönöm Uram, hogy soha nem hatsz el és minden nap  vezetsz, megadva a válaszokat. Halleluja.

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688