Halálos szorításban
Egy magányos téli éjszakán
Gyertyát gyújtottam
Hogy megüljem halotti torom
Nem kellett sokáig várnom
Imbolygó libegő árnyak
Érkeztek sorra
Fekete arcok meredtek rám
Hol az a híres anyai ösztön,
hogy megérezze a bajt,
Hol vagy anyám még ez egyszer?
Hol a sosemvolt apai támasz, védőpajzs
A felsebző tüskék ellen?
Hol marad barátaim vigaszt adó szava?
És nálad kétarcú kedvesem
Menedéket találok-e?
Semmibe hull a kiáltás
Lassan elhal a szó
Megfakul a fény
Megdermed a szív
A közöny-kisértetek pedig
Egyre közelednek
Körülfognak átölelnek
(O.A. – megtérés előtt)
