Emancipáció vagy helyreállítás?
Néhány évvel ezelőtt készült a Pünkösdi Teológiai Főiskola tanárával, Simonfalvi Lajossal egy interjú a nők gyülekezeti szolgálatáról. Ebből közlünk részletet:
– Vannak a közösségben jellegzetesen nők által betöltött szolgálati területek, például a gyermekbibliaköri tanítás. Vajon nem az adottságok különbözősége miatt alakult ez így?
– Ha a jelenlegi gyülekezeti szolgálatokat nézzük, valóban vannak jellegzetesen női szolgálati ágak, de nem így volt ez kétezer évvel ezelőtt. A helyzet Európa kulturális fejlődéséből adódik, ahol több évezredre visszamenően egyértelműen a férfiuralom jellemző. Még nem olyan régen is komoly gondolkodók azt tartották, hogy mivel a nők agya kisebb, egyúttal fejletlenebb is.
Komoly meghökkenést keltett a tudós társadalomban, amikor a huszadik század elején, Magyarországon a nők közül elsőként Dienes Valéria doktori címet szerzett. A sok évszázados gondolkodás beszivárgott a gyülekezetekbe is. Amikor a gyülekezet vezetéshez hatalom is kapcsolódott, kezdték kiszorítani a nőket a szolgálatokból. Ez a közgondolkodásra is jellemző nálunk.
Míg Franciaországban a parlamenti képviselők között a nők aránya közel ötven százalékos, nálunk elenyésző. Mondanék egy jellemző példát. Testvéreink a Károli–bibliát fordító csapatban megalkottak egy gyönyörű szót: "atyafi, „atyámfiai". Ez itt csak férfiakra utal, míg az eredeti kifejezés pontos fordítása: „emlőtől elválasztott", ami egyértelműen mindkét nemre vonatkozik.
Ez nem szándékos ferdítés, hanem jól mutatja az akkori közgondolkozást: a férfi az, aki számít. Még a magyar nyelv mindkét nemre vonatkozó „testvér" szaván is erőszakot követünk el, amikor testvéreket és testvérnőket emlegetünk.
– Az európai kultúra több mint ezer éve keresztény kultúra. A jelenlegi férfi-nő viszony kialakulásáért talán nem is a korábbi pogány hagyományok a felelősek. Ez nem inkább a keresztény tanításokból, különösen az idézett páli tanításokból származtatható?
– Az európai kultúrára kétség kívül a kereszténység volt a legnagyobb hatással, de szeretném megvédeni Pál testvéremet azokkal szemben, akik nőgyűlölőnek gondolják, vagy annak szeretnék beállítani. Pál apostol nem volt nőgyűlölő. Kik voltak a nőgyűlölők? Akik Pált idézték, azok, akik a nőket másodrangú lényeknek akarták feltüntetni. Ezek hivatkoznak Pálra, és rosszul idézik őt.
Az apostoli atyák között már találhatók diszkriminálók, az egyházatyák kötött pedig az igazán kiválóak is mondtak egészen megdöbbentő dolgokat. Ez a szemlélet végighúzódik az egyház történetén. Sajnos, az ébredési mozgalmak második generációi ugyancsak átvették ezt a szemléletet. Elég régen foglalkozom már az ébredési mozgalmakkal, különösen a karizmatikus típusúakkal. Azt tapasztalom, hogy az ébredési mozgalmak elején a nők egyenlő szerepet kapnak, minden szolgálatban részt vesznek, nem egy esetben vezető szerephez is jutnak. A montanistáknál például két prófétanő kiemelt szerepet játszik Montánusz mellett.
A metodista ébredés, a szentség–mozgalmak, a pünkösdi ébredés mind azt mutatja, hogy az ébredési szakaszban, amikor még nem szerveződtek egyházzá, a nők kiemelt szerepet játszanak. Például a pünkösdi mozgalom kezdetén három jelentős tanító volt, közülük kettő nő. Később a harmadik – a férfi – egészen különös tanításokat fogalmazott meg, ezért a mozgalom el is határolódott tőle. A tanító nők kvékerek voltak, akik között az volt a lényeg, hogy aki karizmát kapott, az szolgáljon is azzal. Krisztusban ugyanis nincs különbség férfi és nő között, hanem a mennyből való ajándék határozza meg, hogy ki, hol és mivel szolgáljon.
– Pál apostolnak a fent idézett gondolatai alapján nem vélhetjük, hogy ellenszenvet érezne a nők szolgálatával kapcsolatban, de tanácsaiban benne van, hogy adottságaiknál fogva, a szolgálat eredményességére nézve is különbségek vannak a férfiak és a nők szolgálati területei között. Másrészről ma egyesek talán azért idézik helytelenül, törvényeskedő módon Pált, mert találkoznak olyan esetekkel, amikor nőtestvérek – más módon nem tudván érvényesülni – prófétálással, isteni tekintélyt kölcsönözve próbálják meglátásukat előadni.
– Igen, van ilyen, de itt nem a nőtestvérek szolgálatával van baj, hanem a prófétálással való visszaéléssel. Minden próféciát meg kell ítélni, akár nő, akár férfi közvetítette. Eleve el kell utasítani azt a próféciát, amelyet, bármilyen tekintélyre hivatkozva, nem vetnek alá a megmérettetésnek. A helytelenül idézett 1Kor 14–ben elsősorban nem a nőtestvérek szolgálatáról, hanem a karizmatikus gyülekezet istentiszteleti rendjéről beszél Pál. A Károli fordítás itt használt „szóljanak" szava (folyamatos jelen időben) inkább beszélgetést, belebeszélést jelent. A kor adottságai miatt a nők nagy része írástudatlan volt.
Az apostol itt arról ír, hogy megzavarná a tanítást, ha állandóan belekérdeznének, azt inkább otthon tegyék. Ami a tanítást illeti, az írástudatlanság alkalmatlanná teszi akár a férfiakat, akár a nőket az írások magyarázására, a tanításra. Pál nem engedi, nem engedheti meg, hogy alapvetően az Írásokon alapuló hitünket írástudatlanok tanítsák. Pál minden egyes levele aktuális levél, és egy helyileg jól ismert helyzetben ad aktuális tanácsot. Az apostol Korintoszban név szerint ismerte az embereket, tudta, mit miért mond, de mi nem tudjuk pontosan, hogy mi is volt a baj.
Amikor Pál egy adott helyzetben valamit megtilt, nem dogmákat fogalmaz meg. Hitünk ellen vétenek azok, akik az aktuális tanácsokból dogmákat formálnak. Sajnos, ezt tették az egyházatyák, és ezt egyes pünkösdi elődeink is. Pál tehát nem kerül önmagával ellentétbe, amikor a 14,31-ben azt mondja: „mindnyájan prófétálhattok", nem csak a férfiak, viszont itt is utal a jó rendre. Az 1Tim 2 már egy kicsit keményebb dió. Pál itt legközelebbi munkatársának, lelki fiának ír segítségként egy nehéz helyzetben, amiről nem tudjuk, hogy pontosan mit rejt. A probléma itt a „nem engedem" kifejezéssel van. Nem értelmezhetjük ezt úgy, hogy „soha sem engedem".
Ez esetben ugyanis Pál saját magával kerülne ellentmondásba, hiszen jó néhány olyan női munkatársa volt, aki taníthatott. Ilyen például Prisczilla, vagy Junia, aki vele együtt börtönben is volt. A Róm 16–ban Pál legközelebbi munkatársai között több nőtestvért is említ. Közülük elsőként Fébét, aki akkor a kenkhreai gyülekezet diakonosza volt, és anyagi támogatója sokaknak, köztük Pálnak is. Máriáról és még jó néhány nőtestvérről ugyanott azt írja, sokat fáradoztak az Úrban, tehát nemcsak szociális, hanem lelki munkát is végeztek. Juniának Andronikoszal együtt – mint apostoloknak – nagy tekintélye volt a többi apostol körében is.
Néha a felsorolásokból nem is tűnik ki, hogy a nagyra becsült munkatársak között mennyi nő is van. A felületes olvasó ezért könnyen elsiklik felette. Az Ószövetségben, de a magyar történelemben is, a hadvezérek között is találunk nőket. Talán ez nem igazán nőkre szabott feladat, de amikor a szükség úgy kívánta, ott is megállták a helyüket. A pünkösdi mozgalmak indulásakor a legtöbb bibliaiskolát nők alapították. Van olyan amerikai pünkösdi mozgalom, amelynek évtizedekig nő volt a vezetője.
Úgy látom, hogy Isten nem nemek szerint, hanem a szolgálatra való alkalmasság szerint válogatjta meg munkatársait. Neki nem számít, hogy a szolgálattevő nő, vagy férfi, hanem csak az, hogy hűséges legyen. János második levelének címzettje az igen tisztelt Úrnő, aki minden bizonnyal a nála működő gyülekezetet is vezette. A szokatlan megszólítás nyilvánvalóan a társadalmi rangját tükrözi. A páli gyülekezetekben a Krisztusban való egyenlőség még jól fellelhető, ugyanakkor az ókorban a nőknek semmi megbecsülése nem volt. Áruként adták-vették őket. A tizenkilencedik századig Magyarországon szavazati joggal sem rendelkeztek.
Nagyon nehéz innen visszatekinteni, kiknek és miért mondja Pál: „nem engedem, hogy tanítson…", „nem engedem, hogy a férfiakon uralkodjon". Az itt használt „uralkodjon", pontosabban „hatalmat gyakoroljon" kifejezés olyan szó, ami csak itt, ezen az egy helyen fordul elő a Bibliában, ezért nehezen lehet pontosan értelmezni. Nem jelentheti azt, hogy nő egyáltalán ne vállaljon semmiféle vezetői tisztséget sem a gyülekezetben, sem a hétköznapi munkában. Valószínűleg nem vonatkoztatható semmilyen vezetői tisztségre, sokkal inkább egyfajta hozzáállást tart helytelennek.
Az uralkodást Pál egyébként senkinek sem engedte meg, Krisztus pedig egyenesen tiltja. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája (Mk 10,43–44). A vezetői tisztségekkel kapcsolatban pedig, a Példabeszédek 31-ben az Ige olyan funkciókat sorol fel a derék asszony dicséreteként, ami egyértelműen gazdaságvezetői, üzletkötői és bölcs tanítói tisztségeket takar. Krisztusban mindenki egyenlő, s a gyülekezeten belül nem lehet megkülönböztetés, de Pál nem akarja felborítani a társadalmi rendet. Tanácsot ad a szolgáknak, a rabszolgáknak és a rabszolgatartóknak is, hogyan éljék meg keresztény hitüket a hétköznapi életben.
– Talán a társadalmi egyenlőtlenségek, talán a helytelen keresztény hagyományok miatt is azt tapasztaljuk, hogy nőtestvéreink sokszor úgy érzik, úgy viselkednek, mint akiknek bizonyítani kell.
– Ez a bizonyítási kényszer pedig férfiaknál is és nőknél is visszatetsző magatartást eredményez. A páli időkben a kulturális, a társadalmi megkülönböztetés sokkal jellemzőbb volt a hétköznapokban, de nem a gyülekezetben. Pál nem támadja a társadalmi rendet, és nem borítja fel a családi berendezkedést sem, de a gyülekezetben mindezek ellenére a nemektől függetlenül teljes az egyenlőség. A szolgálatokat a rátermettség, a hűség és a kegyelmi ajándékok szerint végzik a testvérek.
Napjainkban kétféle jelenség figyelhető meg. Az egyik oldalon állnak az emancipációs mozgalmak, amelyek sokszor egészen gusztustalan felhangokat megütnek, a másik oldalról pedig a röghöz kötöttség jellemző, és a felzárkózásnak még az árnyéka is hiányzik. Az első gyülekezetekben a társadalmi környezettel szöges ellentétben a rátermettség és az Istentől kapott ajándékok határozták meg, ki, miben szolgálhat.
Sajnos, amióta az egyház lemásolta a társadalmi sémákat, és azok szerint működik, ez a rend felborult. A vezető mondja meg, ki, mit és hogyan tehet, hatalmat gyakorol, uralkodik. Erre mondta Krisztus: „ne így legyen". Mi attól félünk, hogy egy nő esetleg uralkodna (én így fordítanám: basáskodna). A vezetőknek azonban egyáltalán nem szabadna uralkodni, basáskodni, visszaélni a tisztségükkel. Nőtestvéreinknek azonban engedjünk át feladatokat, adjunk ajándékaiknak, képességüknek megfelelő szolgálatokat.
Másrészt viszont gyakran hallottam a magukat elnyomottnak érző nőktől az általuk szellemesnek gondolt mondást: „A férfi a fej, de a nő a nyak." Itt nyilvánvalóan észrevehető az irányításra, az uralkodásra való törekvés. Ez azonban távol áll mind Krisztustól, mind Páltól. Krisztus szolgának, Pál pedig rabszolgának mondja magát. Ha van női uralkodástól való félelem, az a jelenlegi vezetés helytelen gyakorlatából ered. Attól félnek, hogy a másik nem ugyanúgy fog tenni, ahogy ők. Nem az a fontos, hogy ki uralkodjon, hanem az, hogy „ne így legyen köztetek".
A beszélgetésben elhangzott, vagy utalt Igék: Az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja. Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie. Vajon tőletek indult ki az Isten igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el? Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata (1Kor 14,34–37). Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe (1Tim 2,11–14). A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal (1Tim 5,5). …aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak, ha gyermekeket nevelt fel, ha vendégszerető volt, ha a szentek lábát megmosta, ha nyomorultakon segített, ha mindenféle jó cselekedetre kész volt (1Tim 5,10). Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban (Gal 3,28). Péld 31,10–31-ből a derék asszony dicsérete. (Forrás: www.eloviz.epk.hu)
