A lélek sötét éjszakája
Messze tűnt Istenem
elárult szerelmem
megtaposva
földre dobva
halálos sebtől vérzik
mezítelen-védtelen szívem.
Bár volna erőm
Sámsonként kiáltani
Uram
csak még ez egyszer segíts!
Ám eltűnt minden
mi fontos volt nekem
mi reményt adott
csillogó délibábként
széfoszlott hirtelen
csak a fájdalom ég
beborít újra a sötétség
ez a réges-régi érzés
a hiábavaló céltalanság
szédítő mókuskerék
elúszik a szemem előtt
s az út
mely tegnap még
napfényben fürdött
egyre sűrűsödő homályba vész.
Boldogság vagy szenvedés?
Mi választja szét e kettőt?
Csupán a lélek rezdülése
a vér lüktetése az erekben…?
Ím a pillanat megáll
az örökkévalóság
kapuja kitárul
s én lassan belépek
hogy találkozzam
Veled.
(Orbán Anikó)
