A bemerítkezés
Hogyan világosodott meg Müller György a megtértek keresztségéről?
Müller György az ő saját maga által írt, 1844-ben nyomtatásban megjelent életrajzában következőképpen nyilatkozik a keresztségről: „1830. április havában Sidmouthba mentem prédikálni. Miközben ott voltam, három nő, kik az Úrban testvéreim voltak, az én jelenlétemben a keresztségről beszélgetett. Közülük az egyik már felvette a megtértek keresztségét. Miután egy ideig erről beszélgettek, felszólítottak, hogy mondjam el erre vonatkozó felfogásomat. Így feleltem: „Nem hiszem, hogy még egyszer meg kellene keresztelkedtem.” A megkeresztelt nővér erre azt kérdezte tőlem: „Hát meg van már keresztelve?” „Igen, mint gyermek”- feleltem. Ő azonban azt kérdezte: „Olvasta Ön már ezen pontra való tekintettel a Szentírást és imádkozott ezért?” „Nem”-mel feleltem. „Akkor – mondta ő – arra kérem Önt, hogy addig egyáltalán ne nyilatkozzék a kérdésről, míg ezt meg nem tette.”
Read more