Gyógyulás
Két nappal karácsony után, 1996-ban, a fa még mindig ünnepi volt, noha az ajándékokat kibontották, és a hulladékot már elpakolták. Anita és én elhelyezkedtünk, hogy pihenjünk, olvassunk, élvezzük egymás társaságát a karácsony és újév közötti szünetben, miközben fiaink, Matthew és Josiah, egy játékkal szórakoztatták magukat. Mély megelégedéssel sóhajtottam. Jó volt otthon lenni. Talán, mert saját gyermekkorom félbeszakadt, otthonom és családom különösen kedves volt számomra. Matthewt és Josiaht figyelve emlékek fakadtak fel bennem fivéremről és nővéremről, Asifról és Kaleemről. Pár pillanatig engedtem, hogy gondolataim visszasodródjanak gyermekkorunk utolsó együtt töltött napjaira. Akkoriban kilencéves voltam, és mindnyájan iskolai vakáción voltunk. Mint a legfiatalabb, én voltam a leglelkesebb, ahogy szüleim, készen arra, hogy egy kis időre elszakadjanak Londontól, berakták a csomagokat az autóba, és komppal átkeltünk a csatornán Franciaországba. Még mindig emlékszem a francia vidéki táj látnivalóira és illatára, ahogy útban Spanyolország felé, utunk bekanyarodott Párizsba. Abban a pillanatban, amikor mindez véget ért, Asif, Kaleem és én a hátsó ülésen ülve épp olyan zajosak voltunk, mint Matthew és Josiah most.
Akkor történt a baleset. Egy szembejövő busz túl gyorsan vett be egy kanyart. Anyám sikított, ahogy apám, aki matematika tanár volt, valószínűleg azt számolta, mekkora esélye van annak, hogy élve kihozzon bennünket a helyzetből. Arra eszméltem, hogy egyik lábammal az utcán fekszem, a másik véres lábam fura szögben beakadt az autóajtóba. Kábán és döbbenten azt láttam, hogy a buszsofőr kimászik a járműjéből, és szemrevételezi a pusztítást. Egy pillanattal később visszasietett a buszhoz, és elhajtott. Anyám a helyszínen meghalt. Apám egy hónapig kómában volt. Engem törött lábbal felvettek egy francia kórházba. Asifot egészségügyi problémák miatt egy speciális bentlakásos iskolába küldték. Kaleemet elküldték az országból, hogy egy rokonnál lakjon. Mint család soha többé nem éltünk együtt. Most az én családommal ünnepeltem a karácsonyt az Egyesült Államokban, míg Asif és Kaleem Angliában éltek, egy fél világ választott el tőlük. Időnként kapcsolatba léptünk, és látogatásokat tettünk. De ahogy élveztem a saját két fiam testvéries bohóckodását, nem tudtam nem gondolni arra, hogy testvéreim és én mennyit elmulasztottunk.
Egy félbeszakított élet
Telefoncsörgés szakította félbe ábrándozásomat. ”Nasir, itt Kaleem” – mondta nővérem izgatott hangon, ami semmi jót nem jelentett. „Spanyolországban voltam, ahol sürgős hívást kaptam, hogy azonnal térjek vissza Londonba. November 17-én Asifot felvették a Westminster Kórházba akut hasnyálmirigy- és tüdőgyulladással. Válságos az állapota, és tíz napja lélegeztető gépen van. Az orvosok azt fontolgatják, hogy leveszik a gépről, és hagyják meghalni.” „Ne! Ne engedd, hogy megtegyék!” – mondtam. „A következő járattal Londonba repülök.” Kaleem meggyőződött róla, hogy megértettem-e, hogy Asif lehet, hogy nem marad életben, amíg megérkezem. De ezt a lehetőséget meg kellett ragadnom. Nekem már senki nem mondhatta, hogy Isten többé már nem tesz csodákat. Az évek során az Úr csodálatos módon meggyógyította közvetlen családom minden tagját – Anitát, Josiaht, Matthewt, Aaront és engem. Tudtam, hogy Isten Asifot is meg fogja gyógyítani, de valami még fontosabb forgott kockán, mint a teste, és az az ő örökkévaló lelke volt. Asif mohamedán volt. Fogalma sem volt, hogy Jézus már kifizette az árat üdvösségéért. A legtöbb mohamedán jó cselekedetekkel próbálja meg kiérdemelni mennybe jutását. Beszélnem kellett neki Jézusról. Az ördög tönkretette a családomat, és évekre elválasztott bennünket. Nem lehetek elválasztva a fivéremtől az örökkévalóságra! Egy sürgető érzés a szellememben jelezte, hogy minden perc számít.
A hívő hatalma
Megértettem, hogy mint hívőnek olyan hatalmam van Istenben, amely átnyúlhat az Atlanti Óceánon egy haldokló mohamedánhoz. Ezt a hatalmat akartam kijelenteni, de szükségem volt egy igére, hogy a csodáért a hitem belekapaszkodhasson. Felcsaptam a Bibliát, és az Apostolok Cselekedetei 16:31-nél nyílt ki: „Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe!” Ez az! „Atyám, emlékeztetlek Igédre. Az Apostolok Cselekedetei 16:31 szerint mivel hiszek az Úr Jézus Krisztusban, az egész családom üdvözül, beleértve Asif bátyámat is. Kisajátítom a korbácsütéseket, amelyeket Jézus a kereszten szenvedett, és felszabadítom hitemet Asif gyógyulására. Jézus nevében kérem.” Szilárdan hittem, hogy, még ha Asif meg is halna, Isten feltámaszthatná a sírból. Azzal a bizonyossággal, hogy Isten gondját viseli a bátyámnak, rohantam a reptérre, hogy elérjem a járatomat. Londonban várt a nővérem, és én egész úton a kórházig tovább imádkoztam.
Az ima ereje
Nyögő lélegeztető készülékek zaja fogadott, ahogy beléptem az intenzív osztályra. Nem ismertem fel Asifot. Csövek és drótok kapcsolták csúcstechnológiás berendezésekhez. Csontváz alkata törékenynek tűnt, és az élet egyetlen jele a szívverés volt, ami a szívmonitoron kígyózott. Dr. Richard Leach, Asif orvosa bemutatkozott. „Legalább túlélte a hétvégét” – mondtam megkönnyebbülve. „Nos, …nem … nem élte túl” – válaszolta dr. Leach. „Mit mond?” – kérdeztem zavartan. „Testvére meghalt” – magyarázta az orvos. „Micsoda?” „Felnőttkori hyalin membrán betegséget kapott, amit az okozott, hogy gyomortartalmat lélegzett be a tüdejébe” – folytatta az orvos. „Szíve leállt, defibrillálták, és megpróbálták újraéleszteni. De nem sikerült.” Az ápolónő azt mondta, hogy Asifot el is vitték a hullaházba. Kétkedő pillantást vetettem bátyám lesoványodott testére. „A hullaházba került?” „Igen,” – felelte az ápolónő – „de később valaki felfedezte, hogy szíve újra elindult, és hogy lélegzett. Így visszahozták ide az intenzívre.” Csak egy magyarázat volt: Isten megválaszolta imámat.
A hit imája
Később a Márk 16:18-nál nyitottam ki Bibliámat: „Betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” Engedelmeskedve ennek az igének, kezemet Asifra tettem, és hitben imádkoztam felgyógyulásáért. Nem volt látható változás. Tulajdonképpen az orvos azt mondta nekem, hogy ha Asif nem kezd maga lélegezni, akkor a sebészetre viszik, és gégemetszést hajtanak végre rajta. Könyörögtem, hogy várjanak, de az orvos ragaszkodott hozzá, hogy nem lehet várni. Úgy mondták, mire másnap visszamegyek a kórházba, a műtét már meglesz. Otthagytam a kórházat, hogy imádkozzam. Másnap reggel rohantam vissza a kórházba. „Megoperálták a testvérem?” – kérdeztem, ahogy megérkeztem. „Nem” „Miért nem?” „Nos, elkezdett egyedül lélegezni egy kicsit. Ne izguljon, mert ez semmit nem jelent.” Ne izguljak? Cigánykereket hánytam a bensőmben! A rákövetkező reggel beléptem az intenzív osztályra, és elállt a lélegzetem. A bátyám ágya üres volt. Asif! Az ápolónőhöz fordultam. „A testvérem …” „Levették a lélegeztető gépről, és egyedül lélegzik! Kiköltöztettük az intenzívről!” Gyakorlatilag futva mentem Asif új szobájába. Ülve találtam az ágyban – nagyon is élve.
Üres kereszt
„Nasir!” – mondta, amikor meglátott. „Meghaltam!” „Tudom, de te honnan tudod, hogy meghaltál?” – kérdeztem. „Felébredtem” – mondta, és homlokát ráncolta, hogy emlékezzen. „De amikor lenéztem, a testemet láttam! A szívem megállt, és láttam, hogy megpróbálnak újraéleszteni. Végül feladták, és kitoltak a hullaházba.” „Aztán mi történt?” – sürgettem. „Zuhantam …” „Zuhantál?” „Éreztem, hogy egy nagyon mély, fekete lyukba zuhanok. Undorító, rettenetes teremtmények röpködtek. Aztán felnéztem, és egy keresztet láttam” – mondta Asif. „Hogy érted azt, hogy láttál egy keresztet?” „Tudod,” – mondta Asif – „olyan keresztet, amelyen Jézus volt.” „Láttad Jézust a kereszten?” – kérdeztem. „Nem, nem, nem” – válaszolta csalódottan. „Magamat láttam a kereszten, és ez volt a legfélelmetesebb dolog, amit valaha is láttam életemben. Még csak rá sem akarok gondolni. Borzalmas volt! Rémisztő volt! Aztán láttam egy koporsót a kereszt mellett, és tudtam, hogy meghaltam.” „Aztán mi történt?” „Az Úr visszahozott. Nasir, mit jelent ez?” Az Úr visszahozta őt? A bátyám mohamedán volt! Szeme megtelt könnyel, és végigcsorgott az arcán. „Soha többé nem akarok visszamenni arra a sötét, borzalmas helyre és arra a keresztre.” „Azért voltál a kereszten, mert a Biblia azt mondja, hogy a bűn zsoldja a halál. Mindnyájan bűnösök vagyunk, és mindnyájan megérdemeljük a keresztet.” „Nem, nem, nem!”- kiáltotta. „Soha nem akarok visszamenni arra a keresztre!” „Van egy mód arra, hogy elkerüld azt a borzalmas helyet” – mondtam gyengéden. „Ha elfogadod azt, hogy Isten elküldte Fiát, Jézust, hogy meghaljon a kereszten a te bűneidért és az enyémért, és ha behívod Őt a szívedbe, Ő lesz a helyettesed.” Asif arca felragyogott az örömtől. „Tényleg?”
Testvérem bepillantott a pokolba, és soha többé nem akarta azt látni. Elfogadta a Nagy Cserét: az ő bűnét Jézus igazságosságáért; az ő halálát Jézus feltámadásáért; a pokolban töltendő örök élet ítélete helyett örökkévaló életet Istennel. Most már nem csak testi testvérek voltunk, hanem szellemi testvérek is; mindketten beleszülettünk Isten családjába. Volt időnk, hogy új emlékeket szerezzünk, volt időnk, hogy megosszuk egymásért és az Úrért érzett szeretetünket. És most már olyan családi újraegyesülés állt előttünk, amely az örökkévalóságig fog tartani. Alig egy héttel az után, hogy meghalt, bátyámat kiengedték a kórházból. Ugyanaz az erő, amely feltámasztotta Jézust halottaiból, feltámasztotta a testvéremet. Ugyanaz az életadó erő neked is rendelkezésedre áll ma.
IMA AZ ÜDVÖSSÉGÉRT
Ha még soha nem fogadtad be Jézust Megváltódnak és Uradnak, ma megteheted. A következő ima az, amelyet én is elimádkoztam, és amellyel Asifot vezettem az imádkozásban. Imádkozd most el szívedből, és az életed örökre megváltozik. Istenem, eléd jövök, és elismerem, hogy bűnös vagyok, és kérlek, bocsáss meg nekem. Köszönöm, hogy a keresztre küldted Jézust, hogy kifizesse a büntetést bűnömért. Szívemben hiszem, és számmal megvallom, hogy Jézus a Te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a kereszten, feltámadott, és most a Te jobbodon ül. Elfogadom Őt most Uramnak és Megváltómnak. Mennyei Atyám, kérlek, jöjj a szívembe, és változtass meg engem. Szolgálni foglak életem hátralévő részében. Jézus drága nevében imádkozom ezt. Ámen.
Fordította: Horváth Lídia
