Ne engedd, hogy az ördög terheket rakjon rád!

Ján 8,44: „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és hazugság atyja.”

Néhányan nehéznek találják, hogy elhiggyék Isten ígéreteit, mert a természetes világban annyi ellenpéldát láttak. Találkoztak hűséges tizedfizetőkkel, akik tönkrementek, olyan keresztény betegekkel, akik nem tudták megragadni a gyógyulásukat. Pontosabban fogalmazva: úgy gondolják, hogy látták ezeket a dolgokat. De tudod, van egy csaló ebben a világban, aki munkálkodik. Egy megtévesztő, aki serényen ugyanazon dolgozik már az Édenkert óta. Átverni, becsapni az emberiséget, és megakadályozni az embereket abban, hogy higgyenek Isten Igéjében, hogy az igaz.

Évezredek óta ebben munkálkodva már mestere lett ennek. Gondolj erre, mikor a következő alkalommal megint megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy Isten Igéje a te életedben nem igaz. Amikor megpróbálja elhitetni, hogy minden remény elveszett, mondd azt: „nem törődöm azzal, amit látok. Hiszek Isten Igéjének, és visszautasítok minden kételkedést.” Hadd magyarázzam meg, mire is gondolok. Láttál már olyan cirkuszi mutatványt, amikor valaki bebújik egy dobozba, és utána kettévágják? Saját szemeddel látod ezt. A fickó a lábait mozgatja a doboz egyik végén, miközben a kettévágott doboz másik végén a fejével mutatja, hogy jól van. Utána a mágus összetolja a két dobozt, és a kettéfűrészelt ember egy darabban kiugrik belőle. Mondd meg nekem: egy pillanatra is elhitted, hogy az az ember valóban ketté lett vágva? Természetesen nem. Tudtad, hogy trükköt láttál, megtévesztést, és bár úgy tűnt, hogy valóságos, tudtad, hogy mégsem igaz. Azt persze nem tudtad, hogyan csinálta. Nem lennél képes elmagyarázni, hogy mi is történt. De pontosan tudod, hogy egy személy nem lehet kettéfűrészelve, majd néhány pillanat múlva újra ép egész. Tehát a saját szemednek sem hittél.

Pontosan ez az a mód, ahogyan Isten Igéjével kapcsolatban is cselekedned kell. Szükséges megtanulnod, hogy bízz Isten Igéjében, és támaszkodj rá olyan mértékben, hogy amikor a sátán mutat neked valamit a természetes világban, ami ellentétes Isten Igéjével, csak annyit mondj: nos, én láttam ezt, de nem leszek balek, hogy elhiggyem – továbbra is ragaszkodom Isten Igéjéhez.” Ha így cselekszel, a hazugság atyja soha nem lesz képes terheket rád pakolni.

Fordította: Orbán Tibor Kenneth Copeland: Faith to faith c. könyvéből 

K. Copeland Ministry által engedélyezett fordítás

Share
Tagged on: , ,

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688