Megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!
“Egy rossz mozdulat – és kész volt a baj. A gerincemhez nyúltam, és éreztem, ahogy kitüremkedik valami. Ez gerincsérv! – villant belém a rémület.” Így emlékszik vissza a fájdalmas betegség kezdetére K. Mártonné Magdi. Gyógytornászként a Széchenyi nappali kórházban dolgozott ebben az időben, rengeteget cipekedett, sok beteget mozgatott, ami előidézője lehetett a bajnak, később pedig súlyosbította azt.
Sokáig mégsem törődött vele, mert a fájdalom csak később lett rendszeres kísérője az életének. Előbb ritkán, majd egyre sűrűbben tört rá a legváratlanabb helyzetekben, és mozdulatoknál. Évek alatt odáig fajult a helyzet, hogy ha lehajolt, milliméterenként tudott csak felegyenesedni, hogy „visszaálljon” a dereka. A porszívózást is fiára, Marcira kellett bíznia, a felmosást, vagy a kertészkedést követő napon pedig nem bírt felkelni a fájdalomtól. Több munkahelyváltást követően az amerikai úti Szeretet Kórházban volt egy évvel ezelőtt, ahol végül arra kérte a főorvos asszonyt: vizsgálják meg. Az eredmény: porckorongsérv, mely befelé elhelyezkedve nyomta az ideget, ezért fájt annyira. Kétségbeejtő volt ez a tény, mert még a műtéti beavatkozások sem jelentettek biztos megoldást.
Elutasította a fájdalmat
– Mégis meggyógyultam, igaz, másként – mondja Magdi. – Több, mint két hónapja, hogy istentisztelet végén gyógyulásért imádkoztak, és én is kimentem. Olyan izgatott voltam, hogy szinte reszkettem, és csak azt éreztem, hogy miközben imádkoznak értem és megkennek olajjal, eközben a testem, a nyakam megnyúlik, mint egy zsiráfé. A földre estem, és amikor fölkeltem, éreztem, hogy sokkal jobban vagyok. Meg is köszöntem az Úrnak, hogy meggyógyított. A fájdalom azonban néha még visszajött, de én elutasítottam magamtól. Mindannyiszor megvallottam, hogy a gonosznak nincs joga a testemhez, mert Jézus Krisztus sebeibenl én meggyógyultam! Hála Istennek, mára minden tünet elmúlt, valóban teljesen meggyógyultam.
E szavaknál a fiatalos, fürge mozgású asszony felpattan, és ruganyos mozdulatokkal illusztrálja az elmondottakat: hajlong jobbra-balra, majd keze a földet éri, ahogy előre hajol. Boldogan mosolyogva egyenesedik föl: – korábban ezt nem tudtam megtenni, most pedig semmi fájdalmam sincs! Olyan a derekam, mint annak előtte, sőt, olyan érzésem van, mintha megfiatalodott volna ezt a keresztcsonti rész – tapogatja a derekát. – Csodálatos az Úr!
Igaz, megtapasztaltam az Ő gyógyító erejét már máskor is. A változó kor hozott magával egy nőgyógyászati problémát, amit többszöri beavatkozás sem oldott meg. Ekkor úgy mentem az Úrhoz, mint a vérfolyásos asszony. S azzal a hittel, hogy ahogyan akkor az az asszony, most meggyógyulok én is. Meggyógyultam. Dicsőség ezért az Úrnak!
Csodálatos közbeavatkozását is észlelem apróbb-nagyobb ügyeimben egyaránt, legyen az cipőcsere, vagy munkahelyváltás. Legutóbb éppen a férjem munkahelyi problémájával kapcsolatban imádkoztam, és nemsokára megoldás jött. Férjem cége ugyanis külföldi tulajdonba került, és sok vezetővel együtt őt is elbocsátották. bizony hosszú ideig nem talált igazán neki való munkát.
Történt azonban, hogy volt főnökei alapítottak egy új céget, ahol az ő szakértelmére és tapasztalataira is igényt tartottak. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy Istennél valóban semmi sem lehetetlen! Amikor kértem Őt a férjem ügyében, nem sejtettem, hogy ilyen „egyszerű” lesz a megoldás. Közben persze nekem is megvoltak a harcaim, mert rám tört a félelem, hogy mi lesz velünk? Ekkor azonban az Úr azt mondta: „…ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelít hozzád.” (Ésaiás 54,14) S megmutatta, hogy hiszen mindenünk megvan, semmiben szükséget nem látunk, s nem is fogunk, mert Ő gondoskodik rólunk. Ekkor olyan békesség töltött be, hogy nem aggódtam tovább. Tudtam, hogy az Úr kezében vannak a dolgok, és majd Ő cselekszik. S így is történt.
A csodák ideje nem járt le
Azt látom, az Úr azt mutatta nekem, hogy annak az életében, aki hisz, a csodák ideje nem járt le. Nem is járhatott, hiszen Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Éppen megtérésemkor éltem át életem egyik legnagyobb csodáját.
Megszabadultam ugyanis a tizennégy éve kínzó, gyötrelmes féltékenységtől. A férjem ugyan okot nem adott rá soha, de zárkózottsága miatt nem sikerült lelkileg közel kerülnöm hozzá, nem tudtam vele megbeszélni a dolgokat, és ez zavart. S valószínűleg hozzájárult, hogy a „zöld szemű szörnyeteg” a hatalmába keríthetett. Lidérces álmaim voltak, s a horoszkópokban is rendszeresen azt olvastam, hogy megcsal a férjem.
Egy ördögi körbe kerültem, s ha nem térek meg, valószínűleg tönkremegy a házasságom, a családom – két szép, nagyszerű gyermekem van -, és az életem is.
A szellemi valóságról akkor még semmit sem tudtam, ez a borzasztó érzés azonban nagy szenvedést okozott, szégyelltem is, de szabadulni nem tudtam tőle, bármennyire is akartam. Annyira elegem volt már, hogy odamentem egy akkori kolléganőmhöz, Évához panaszkodni, akiről tudtam, hogy gyülekezetbe jár. Gondoltam, addig panaszkodom, amíg nem mond valamit. Valóban vártam valami megoldást, bár magam sem tudtam, mit. Éva adott egy könyvet: „Találkozások Jézussal” címmel, amiben többen elmondták, hogyan változtatta meg életüket Jézus. Tudtam, nekem is Reá van szükségem.
Elmentem hát a kolléganőmmel a gyülekezetbe, ahol a második alkalommal kimentem megtérni. És bár nem vártam, de szinte abban a pillanatban megszabadított az Úr a féltékenységtől! Ráadásul a férjemet is jobban tudom szeretni, el tudom őt fogadni olyannak, amilyen. Hatalmas megkönnyebbülés volt ez, és óriási szabadság, azóta sem győzök elégszer hálát adni az Úrnak, hogy ezt megtette. Ha más nem történt volna csak ez, már akkor is megérte volna. De az Úr úgy „mellesleg” megbocsátotta a bűneimet, és örök élettel ajándékozott meg az Ő kegyelméből. Ez tíz évvel ezelőtt történt. Néhány hét múlva bemerítkeztem vízbe, és átéltem fizikailag is azt, hogy Ő tisztára mosott. Csodálatos érzés volt. Valamivel később pedig Szent Szellem keresztséget is vettem, és új nyelven szóltam.
Egyedül Jézus maradt
Megtérésem után a legnagyobb újdonság a Vele, Jézussal való személyes, szoros kapcsolat volt. Addig is hittem Benne, egy vallását gyakorló, katolikus családban nevelkedtem fel, ahol nem lehetett kihagyni egyetlen misét sem! Én azonban szívesen mentem a templomba gyermekkoromtól kezdve. Mindig hittem, hogy van valaki „odafönn”, aki kormányozza a világot. Személyes közösségem azonban nem volt az Úrral. Amikor rájöttem, hogy Jézus mit tett értem, többé képtelen voltam Rajta kívül bárki máshoz fordulni. Csak Ő számított! Annyira a szívembe égette az Úr ezt, hogy „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!” (Ésaiás 43,1) Senki másé! Nagy fordulat volt, amikor a Szűzanya és a sok szent eltűnt, és egyedül Jézus maradt.
Látható változások is jelentkeztek nálam: azelőtt ideges, ingerült, zsörtölődő asszony voltam. Ez megváltozott, persze ezt igazából a férjem erősíthetné meg. Néha még káromkodtam is – az egészségügyben ez nem számít „különlegességnek”. Engem azonban zavart. Próbáltam erről leszokni, de nem sikerült, végül az Ige szabadított meg. Egyszer olvastam Pál levelében, hogy arról gondolkodjunk és beszéljünk, ami tiszta, jó, kedves, ami tisztességre, dicséretre méltó. Ekkor tudtam elhagyni a csúnya beszédet. Rájöttem arra is, hogy a Biblia milyen izgalmas olvasmány, tele ígéretekkel, amelyek igazak rám is.
Fiatal hívőként azt gondoltam, hogy „be kell segítenem” az Úrnak. De nem kell! Ha hittel elmondom az imát, megvallom az Igét, az Úr cselekszik. Mostani munkahelyemen is ezt várom, úgy gondolom, hogy nem véletlenül kerültem ebbe a XI. kerületi kisegítő iskolába gyógytornásznak. Vannak olyan gyermekek, akikről világosan tudom, hogy démoni befolyás miatt betegek. Imádkozom értük, az Úr elé hozom őket. S bízom benne, hogy Ő cselekedni fog, hiszen ahogy engem megmentett a szeretete által, ezeket a gyermekeket is meg akarja menteni, mert szereti őket.
