Kétféle fegyverzet

A keskeny út

„Nem mindenki, aki azt mondja nékem: Uram! Uram! Megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” Mt.7,21-23

Sokat foglalkoztattak a fenti igék. Hogy is van csak? Sokan lesznek, akik Jézus nevében jeleket és csodákat tesznek, betegeket gyógyítanak, ördögöket űznek, prófétálnak és még sok hatalmas dolgot cselekszenek – és később, „ama napon” Jézus mégis megtagadja őket, mondván: „sohasem ismertelek titeket, ti gonosztevők (rosszat cselekedők)”! Hogyan lehetséges ez?

A bölcs ember

Nem jutottam közelebb a megoldáshoz, míg egy nap meg nem értettem valamit a Máté evangéliumából, a „hegyi beszéd” olvasásakor. Tudjuk, hogy az 5-7 fejezetek szorosan összetartoznak, hiszen egyetlen tanítás elemeiről van szó, amelyet Jézus kizárólag a tanítványokhoz intézett. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a 7. fejezet végén, a fent már idézett versek, majd a következők is ennek elválaszthatatlan részei, és egyetlen mondanivalót alkotnak: „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette a házát, és ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, és összeomlott, és nagy lett annak romlása.” Mt.7,24-27.

Sokáig úgy véltem, az utolsó mondat arra az emberre vonatkozik, aki Isten igazságaiban nem gyökerezett meg eléggé. A megoldás tehát, hogy valakinek a háza ne dőljön össze a viharban – gondoltam -, ha az Igében mélyre ás. Természetesen, ha győztesen akarjuk megfutni a pályánkat, ezt így is kell tenni! Ám Jézus itt most nem erről beszél, hanem az említett három fejezetben elhangzottakról.
Milyen beszédeket hall tehát az a bizonyos kősziklára építkező bölcs ember, amiket azután meg kell cselekednie, ha azt akarja, hogy a háza megmaradjon? Ha nem akar úgy járni, mint azok, akiknek Jézus azt mondja: „sohasem ismertelek titeket”? Jézus egyértelműen arra utal itt, hogy a „hegyi beszéd” szavait! Mi lehet olyan fontos, hogy ha valaki azokat megtartja, helye lesz a mennyben, ha pedig nem, az Úr elutasítja őt? Miről is van itt szó?
Meglepő talán, de Jézus Krisztus a „hegyi beszédben” a szeretet útját fejti ki egészen részletesen. Az 5-6. fejezetben, a „boldog-mondások” után nagyon pontos tanácsokat, utasításokat ad arra nézve, hogyan járjunk szeretet által Istennel a mennyei Atyánkkal, és testvéreinkkel, embertársainkkal.

Jézus ezzel kapcsolatban megemlíti a törvényt – nem véletlenül, hiszen a legfőbb parancsolat, törvény a szeretet parancsa -, amelyet betölteni jött. Szeretet nélkül a ”csupasz” törvény marad, amelyet csupán kötelességből nem lehet megtartani. Jézus ráadásul jóval magasabb követelményt állít fel követői számára, és ezt csakis egyetlen módon lehet teljesíteni – ha Isten és ember iránti szeretet motíválja a cselekedeteket. Hogyan is lehet másként érteni a következőket: megmondatott, ne ölj, én pedig azt mondom – fokozza Jézus – aki haragszik az atyjafiára ok nélkül, máris gyilkos. Hasonlóképpen: megmondatott, ne paráználkodj, én pedig azt mondom – szól nyomatékkal Jézus a minden bizonnyal meghökkent tanítványokhoz -, aki asszonyra tekint kívánsággal, már meg is tette azt szívében. S még jónéhány, teljesíthetetlennek tűnő kijelentésével találkozunk ebben a tanításban.

A fejezet csúcspontjaként pedig azt olvassuk: „…megmondatott: szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak, és kergetnek titeket. Hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki fölhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt.5,43-45.) „Legyetek bevégzettekké, ahogy mennyei Atyátok tökéletessége is bevégzett.” (Mt.5,48. Csia-fordítás) Szeretet, az isteni szeretet nélkül ez lehetetlen!
Majd mintegy végső következtetésként hangzik a súlyos tanács a Mt. 7,12-ben: „Mindenben úgy tegyetek az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy ők tegyenek veletek! Mert ez az, amit a törvény és a próféták kívánnak.” (Csia-fordítás)
A következő versekben mindezt így összegzi: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mt.7,13-14)

Mi lehet a keskeny út? NOS, EZ A KESKENY ÚT: A SZERETET ÚTJA! Az isteni szeretet, az agapé szeretet útja. (Görög szómutató szótár: Agapé = Szeretet: Személyre irányuló, személyek /Isten és ember, ember és ember/ között megnyilvánuló, összetett /komplex/ érzelmi töltésű kapcsolat. Aki szeret, abban megvan a szeretet az iránt, akit szeret, vagyis megbecsüli őt, örömét leli benne, vágyik jelenlétére, igyekszik neki örömet szerezni, javát és jólétét elősegíteni. A szeretetnek ez a fajtája nem tekint tárgya érdemeire, Róm. 5,8.)
Az a bizonyos kiváltképpen való út, amelyen ha nem jár az ember, hiábavaló minden karitatív tevékenység, és karizmatikus megnyilvánulás. Ezt Pál apostol az 1 Kor.13-ban írja le, hangsúlyozván, hogy „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”

Az az isteni szeretet, amely “hosszútűrő, kegyes, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.“ (2Kor.13,4-7.) Isten ezt arról a szeretetről mondja, amely kitöltetett a szívünkbe a Szent Szellem által, ezáltal az isteni természet részeseivé váltunk, így többé nem egy távoli, lehetetlennek tűnő isteni követelményről van szó.
Ha tehát be akarunk menni az életre, és együtt akarunk élni Jézussal a mennyben, akkor ezen a keskeny ösvényen, a szeretet keskeny útján kell járnunk. Ellenkező esetben tehetünk bármilyen hatalmas csodát és jelet – az életünket ez nem menti meg.

Nem test és vér ellen tusakodunk

Nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy az ember, de különösen a keresztény, Krisztus–követő ember két dimenzióban él. A természetfölöttiben és a természetes, földi világban. A szellemvilágra vonatkozóan pontosan tudjuk, hogy nem test és vér ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. (Ef.6,12.) Tudjuk, és eszerint kell cselekednünk, hogy “…ha hús(test)ben járunk is, nem a hús(test) módjára viseljük a harcot. Mert a mi harcviselésünk fegyverei nem a hús(test)ből valók. Ellenkezőleg! Isten által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le, okoskodásokat bontsanak le, továbbá minden magaslatot lerontsanak, amely Isten ismerete ellen felemelkedik, sőt fogollyá tesznek minden gondolatot, hogy a Krisztusnak engedelmeskedjék…” (2 Kor. 10,3-5 Csia-ford.)

Ezért felöltözvén az Isten minden fegyverét, megállhatunk az ördög minden ravaszságával szemben Ef.6,11-18). A szellemvilágban Isten erejével és hatalmával, az Úr Jézustól kapott felhatalmazással él(het)ünk, uralkodva a sátán és minden serege felett – és hit által győzelemről győzelemre jutunk. Sőt, mindezeken felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeret, vagyis Jézus Krisztus által. Isten legalábbis a gyermekeinek mindent megadott ehhez, ahogy többek között a Luk.10,19-ben olvassuk: “Ímé, adok néktek hatalmat, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árthat néktek.” – mondja Jézus.

Azokat, akik hisznek, csodák és jelek kísérik: Jézus nevében “ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik, betegekre vetki kezeiket és meggyógyulnak.” (Mk 16,17-18) Csodálatos kiváltság! Adja meg Isten, hogy minden gyermeke ebben a felhatalmazásban járjon, és a világ ilyen módon is meglássa Isten dicsőségét!

Másféle fegyverzetbe öltözve

Van azonban egy másik dimenzió is. A hívő ember hatalmas csodákat tehet, prófétálhat igaz és nagy dolgokat és Jézus nevében kiűzheti az ördögöket, de ha nem a szeretet útján jár, ha a saját, egyéni életében nem mutatkoznak meg a szeretet gyümölcsei Isten és ember felé – számára mindez nem sokat ér. Ha nem tartja be azt az egyetlen újszövetségi parancsot – a szeretet parancsát -, amelyből következően képes betartani az összes többit (Róm.13,8-10), ha az élete nem mutatja fel a szeretet gyümölcseit, Jézus azt mondja majd: „Távozz tőlem, sohasem ismertelek, te gonosztevő!”

A “hegyi beszéd”-ben az Úr éppen arra hívja fel a figyelmünket, hogy öltözzünk fel egy egészen másfajta “fegyverzetet” is, amelyet a természetes világban, embertársaink felé kell viselnünk. Azok felé az Istentől szeretett embertársaink, testvéreink felé, akiket Ő saját képére és hasonlatosságára teremtett, s akikért odaadta egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. S aki attól a pillanattól, hogy ezt betöltötte, Isten gyermekévé vált.

Nézzük tehát, milyen is ez a “fegyverzet”: “Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést. Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is. Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek a kötele.” (Kol.3,12-14.)

Sőt, a megigazult ember a teremtett világ felé is szeretettel fordul, még barmának szívét is ismeri (Pld. 12,9). A világ pedig sóvárogva várja az Isten-fiak – a szeretet, békesség, irgalom, könyörület – megjelenését, megnyilvánulását.(Róm.8,19). Azokat, akik nem az ott uralkodó farkastörvények szerint élnek, hanem Isten országának törvényei szerint, ezért nem eltapossák, kiirtják, hanem fölemelik a gyengéket, meggyógyítják a betegeket, adnak annak, aki rászorul, segítenek a bajbajutottakon. Nem gázolnak át az embereken saját céljaik érdekében, hanem fölemelik, támogatják őket. Ráadásul nemcsak az atyafiakat szeretik, hanem még az ellenségüket is.

Van tehát egy sorrend, amit nem lehet, nem szabad felcserélni. A szellemvilágban uralkodunk Jézus Krisztus által. Testvéreink, embertársaink felé pedig gyakoroljuk a szeretet parancsát. Felvesszük a keresztünket, azaz meghalunk a magunk számára, és letesszük életünket – önzésünket, büszkeségünket, túlérzékenységünket, haragunkat, indulatainkat, uralkodnivágyásunkat – mindennap.

Nem könnyű út ez. De ha elhatározzuk – mert ez a saját döntésünk -, hogy rajta járunk, a Szent Szellem által a SZERETET Istene, maga a Teremtő, Mindenható Isten ereje támogat. Ezen az úton tarthatjuk meg egyedül az életünket. A keskeny ösvényen. A szeretet útján.

(O.A.)

• ← Látva a láthatatlant
• Isten ereje, amely tökéletessé tesz →