Igen hasznos
Dr. Gy-né Mária bizonyságtétele:
Négy éve, március 4-én arra ébredtem, hogy elvitték a házunk elől a piros kis Marutimat. Hitem szerint, mi sáfársággal bízattunk meg minden területen, és én nem voltam jó sáfár, mert elhagytam a kulcsot, valahol a kocsi közelében. És másnap valószínűleg azzal a kulccsal elvitték az autót.
Akkoriban 8-10-en összejártunk imádkozni, így másnap az Úr elé álltunk és arra kértük, hogy mivel egy csodálatos Krisztust dicsérő kazetta volt a magnóban, a kocsi tolvajok hallgassák meg, térjenek meg és hozzák vissza a kocsit. Később is folyamatosan imádkoztunk ezért, de ahogyan telt-múlt az idő, lassan elfelejtődött.
A házban mindenki azt kérdezte, hogy volt-e casco biztosításom, de nem volt. Mondtam nekik, hogy nem baj, mert az Úr jobban tud vigyázni az autómra, mint a csaco. Miért – kérdezték – visszahozták a kocsidat? Mondom, még nem, de tudom, hogy megvan. És amikor csak megkérdezték, mindíg azt válaszoltam, hogy nem tudom még hol, de a kocsi megvan. Az egyik lányom is a szememre vetette, hogy mindig azt mondom, hogy az Úr vigyáz rám és nem lehet semmi bajom. Hol van akkor most az autó? Neki is azt válaszoltam, hogy nem lehet bajom, de ha mégis bajba kerülnék, az Úr onnan is kihoz, az autó pedig megvan, csak még nem tudom hol.
A héten azután az történt, hogy bár kedden szoktunk közösen imádkozni, két testvérnő csütörtökön váratlanul betoppant azzal, hogy imádkozzunk. Az Úr elé álltunk és az Úrnak olyan erős jelenléte, az örömnek olyan kenete vett körül bennünket, hogy elkezdtünk rázkódva nevetni. Egy kívülálló biztosan meglepődött volna, de valami csodálatos érzés volt, és annyira tele lettem örömmel én is. Pénteken elmentem bevásárolni, és amikor hazaértem, még éppen annyi időm volt, hogy a romlandó árukat beraktam a hűtőbe (az Úrnak még ilyen apróságokra is gondja van), amikor csörgött a telefonom. XY rendőr százados vagyok, asszonyom, legyen szíves jöjjön a kocsijáért! Hová? – kérdeztem. Megmondta a helyet, alig háromszáz méterre a lakásomtól. Összekaptam a papírokat, mert már lezárták a nyomozást és a rendőrök azt mondták, jobb, ha lemondok a Marutiról, mert azt már biztosan szétszerelték és eladták alkatrésznek. De nekik is azt mondtam, hogy az enyémet nem szerelték szét, hanem várom, hogy visszajöjjön! Csak néztek rám sajnálkozva. Később kaptam egy határozatot, hogy kivonták a forgalomból, de arra is azt mondtam, hogy nem baj, majd ha előkerül, újból visszahelyezzük, mert én az Urat kértem. És azt mondta az Úr Jézus, hogy amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy megkapjátok, és meglesz nektek!
Összekaptam a papírokat és fél tizenkettő tájban elmentem a kocsihoz, de olyan öröm volt bennem, hogy nem is tudtam a rendőrökhöz szólni, csak körbeszaladgáltam a kocsit, és hallelújáztam! Dicsőség Istennek, ki találta meg a kocsit? – kérdeztem. Annyira örültem, hogy végül a rendőrök is elkezdtek nevetni. De nem kinevettek, hanem rájuk ragadt az örömöm. Az egyik beült, hogy végignézze, milyen kár keletkezett benne, és azt mondta, hogy az akkumulátor biztos le van merülve. Dehogy van – mondtam. Benzin se lesz benne. De lesz! Biztosan el sem indul! Dehogynem indul, az Úr vigyázott rá! Elfordította a kulcsot, a motor azonnal beugrott. Hát ez úgy megy, mint egy Schaffhausen! Kiderült, hogy akik elvitték, körülbelül nyolcszáz kilométert mentek vele, de tankoltak is, úgyhogy majdnem ugyanannyi benzin volt benne, mint előtte.
Aztán előkerült egy másik rendőr, aki a jegyzőkönyvet írta. Elég morcos ember volt, rám se nézett, egy ilyen öregasszonnyal nem is foglalkozott. Aztán kérdezte, ki a tulajdonos? Mondtam: én! Bemutatkoztunk. Na, azt mondta, jöjjön velem. Hát én végig hallelújáztam, úgy, hogy ő is megenyhült, nevetett és nagyon kedves lett. Megírta a jegyzőkönyvet, sőt még szerzett egy olyan szerelőt is, aki kicserélte a gyújtáskulcsot, mert az eredeti kulcs változatlanul ott volt azoknál, akik elvitték.
A rendőrök meg ott álltak az autó mellett és nem bírtak elmenni, mert azt mondták, hogy ilyet még nem láttak, a kocsin nincs semmilyen sérülés, semmit nem vittek el belőle, még a magnó is benne van, egyedül a dicsőítő kazettát vitték el… A rendőrök meg azt mondták, hogy nem értik, mire kellett nekik a dicsőítő kazetta?! Mondom, meghallgatták, megtértek és visszahozták a kocsimat, de a kazettát magukhoz vették, mert most már állandóan akarják az Úr Jézus Krisztust dicsőíteni. Mit nem lehet ezen érteni? Pontosan ezt kértem az Úrtól, és meg is kaptam.
Befejezésül még annyit, hogy a házban megint elkezdték kérdezgetni, hogy mi van a kocsival, pedig már régóta nem érdeklődtek. Úgyhogy elmondtam nekik, hogy visszakaptam a kis Marutimat, és persze teljesen el vannak képedve. Mondtam is nekik, hogy jöjjenek el velem a gyülekezetbe, és meg fogják érteni, miről beszélek. Remélem, eljönnek.
Ebből az esetből is megértettem, hogy milyen hasznos az igaz buzgó könyörgése. Az Úr azt mutatta nekünk, hogy amikor összejövünk egy szellemben imádkozni, az olyan védelmet ad, amin az ellenség nem képes áthatolni. Mint a római katonák egész testet befedező pajzsa. Amikor Pál apostolt megkövezték, a tanítványok körbevették és ő felkelt, mintha misem történt volna. Létezik azonban lelki, szellemi értelemben vett megkövezés is, és ha a testvérek körülvesznek és imádkoznak, akkor fel tudsz kelni. De ha nincs körülötted egy gyülekezet, testvéri közösség, akkor könnyen előfordulhat, hogy ott maradsz fekve.
