Az a bizonyos Illés szekere

Elzárta a zuhanycsapot. Kinyúlt a törülközőért, s eközben mély, tompa fájdalom sugárzott a karján át. Szinte ösztönösen tapogatta meg magát: „Úristen, itt mintha egy daganat lenne…!” – futott át a kétségbeesett gondolat az agyán, amikor a sajgó területhez ért. Emlékezett, hogy néhány napja, vagy talán hete…? – hirtelen nem is jutott eszébe az izgalomtól – megütötte a mellét, de akkor nem tulajdonított jelentőséget a dolognak.

Közben a férje kiáltott ki a hálószobából, hogy ideje lenne munkába indulnia, s most vette csak észre, hogy már hosszú percek óta a zuhanykabinban ácsorog, miközben csöpög róla a víz. Este elmondta élete párjának, hogy mit tapasztalt, és imádkoztak együtt – megköszönték azt is Jézusnak, hogy az Ő sebeiben teljes gyógyulás van. Majd bezárkózott a másik szobába, úgy érezte, most kettesben kell maradnia az Úrral.
Próbált igét olvasni, imádkozni – de nem ment. Csak csendesen sírt az Úr előtt. S gondolatai minduntalan visszatértek a bajra. Félelem szorította össze a szívét, amikor néhány, korántsem vidám lehetőség ötlött fel benne. Kórházi ágy, műtét, halál…

Erről eszébe jutott, a közelmúltban kérte az Urat, hogy vigye haza. Tudta, hogy nem lenne szabad, tudta, hogy az Úr ilyen imát úgysem hallgat meg, és igazán nem is gondolta komolyan – csak az utóbbi időben annyira elcsüggedt, elfáradt. Nagyon elfáradt. És elege lett mindenből. Azóta persze már rég elfelejtette az egészet. Az ördög azonban most előhozta ezt a kérést, és kajánul azt suttogta: ”azt akartad, hogy az Úr elvigyen, nem?! Lám, most itt van. Örülj neki, meghallgattatott az imád. Emlékszel? Illés is azt kérte Istentől, hogy vegye el az életét, és bizony nemsokára be is végezte földi pályafutását…! Most itt van a te időd!”

Az asszony ekkor lett csak igazán szomorú! Minden erő elszállt belőle, és elöntötte a teljes kétségbeesés. Nagy sokára azonban erőt vett magán, és kérte az Urat, hogy bocsásson meg neki, és könyörgött, hogy hacsak nem az az Ő akarata, ne vigye még el, hiszen a családjának szüksége van rá. És nemcsak nekik. Nagyon sok terve van még, amit az Úrtól kapott, és Isten országában még be kell végeznie.

Így harcolt benne a világosság a sötétséggel. Az élet a halállal.

S akkor az Úr szólt. Egészen tisztán, a 91. Zsoltár igéi zengtek fel benne: Hosszú élettel elégítem meg Őt, és megmutatom néki az én szabadításomat…Majd azt mondta az Úr: “Gondolj csak vissza, mi történt Illéssel! Nem betegség, nem rák, nem a halál vitte el – ezek nem az én eszközeim. Ezekhez semmi közöm. Tüzes szekeret küldtem érte, s azon ragadtam őt el a mennybe. Nem halál várt rá – hanem az élet.”

Az asszony megértette. Hangosan kacagni kezdett, és kiáltott: sátán, hazugság atyja, én megdorgállak téged. Nincs hatalmad fölöttem, mert az életemben Jézus Krisztus az Úr! Övé a szellemem, a lelkem és a testem is. Őt vallom meg, benne bízom, és neki hiszek. S Ő megígérte, hogy hosszú élettel elégít meg, és megmutatja szabadítását. Ha az Úr tüzes szekeret küld értem, akkor rendben van, elmegyek. De így nem! Távozz tőlem rák, halál szelleme! Nincs helyed énbennem. Én Krisztus sebeivel meggyógyultam, ezért egészséges vagyok, Jézus nevében! Ámen.

Megkönnyebbülve, és Isten szeretetétől körülölelve az asszony ezután már nem gondolt többé a betegségre. Hosszú napok teltek el, s a fájdalom lassan, szinte észrevétlenül szűnni kezdett, majd teljesen elmúlt. Ismét győzött a világosság a sötétség fölött. Az élet a halál fölött.

(Orbán Anikó)

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688