A keresztény nő – írta Ruschek Antal 1898

Íme egy megfogalmazás a több mint 100 évvel ezelőtti keresztény női ideálról, zengzetes, még a Károly fordításhoz szokott fülnek is szokatlanul archaikus, mégis élvezetes stílusban. 

Részlet: 

És íme, e szóval, szinte észrevétlenül, meghatároztam a nő hivatását: élni másokért, a mások boldogságában keresni a magáét. 

Szinte papi hivatás az övé is, a pap kötelességeivel, csodálatraméltó magasságban, hova a teremtő Isten kívánta őt helyezni alkotásában. 

Élni másokért s a mások boldogságában keresni a magáét! – eltűnni, szinte elveszni, hogy éljen, előre törjön, ragyogjon az a más, az az erősebb, kit Isten neki, a gyengének oltalmára, gondjaira, vezető, megmentő imádságára bízott. 

Csodálatosan kifejező szót használ a Szentírás, mikor a nő alkotásának történetét bevezeti. «De Ádámnak – úgymond – nem találtaték hozzá hasonló segítő.» És hogy legyen az erős férfiúnak, hozzá hasonló segítője, megalkotá Isten a gyenge nőt.

Íme, a nő, az asszony hivatása! 
És nemcsak a hitvesnő hivatása a férjjel, hanem egyáltalán a nő hivatása a férfiúval szemben. A Szentírás legelső lapjáról olvasom e szót: Hozzá hasonló segítő! 

Tehát társ; nem első, csak második, de az elsőhöz hasonló társ, kire mindama munka vár a családban és azon kívül, a mire a férfiú képtelen. Épp azért a nő munkája sokszor értékesebb, mert a szív, a lélek munkája az, mely reá marad. 
A fitestvér, az apa, a férj, szóval a férfiú, a mint írva van, arca verítékével megkeresi a kenyeret; a nő pedig: a leány, a nőtestvér, a hitves, az anya, mint a férfiúhoz hasonló segítő: megfűszerezi azt a megelégedés savával, elosztja a szeretet mértékével, megőrzi a bölcsesség takarékosságával, sőt megkétszerezi a maga munkássága gyümölcseivel. 

Íme a lélek munkája, amit ő művel; s mert szent Pál apostol szerint: a lélek gyümölcsei: a szeretet, öröm, békeség, türelem, kegyesség, jóság, hosszútűrés, szelidség, hit, szerénység, mértékletes megtartóztatás, tisztaság,[2] mind e kincseket az ő lelke viszi be a családba, vagy használja fegyverképp a család lelki javára. 

Csak nagy elmék fényes gondolatait ismételem gyarlóbb alakban, mikor elmondom, hogy nem elméjével kell csillognia, tündökölnie a nőnek, hanem éreznie, szeretnie, boldogítania a szivével. Ez teszi tartalmassá életét; – egyébként üres az, – és boldogtalan. Az ő hatalma és valódi hivatása nem abban rejlik, hogy nagy alkotásokkal gazdagítsa az irodalmat, a mint hogy tényleg nem is asszony írta a virágirodalom legnagyobb és maradandó remekműveit; – mindezeknél magasabbra szárnyal e hatalom és hivatás: az ő hitvesi, anyai, női szívének Istentől ápolt nemes tüzéből veszi boldogsága szikráját az ember. 

Mennyi értelmet: tudást, mennyi szívet: szeretetet, mennyi lelket: erőt, mennyi munkát s abban minő kitartást kíván tőle e hivatása! Nem könnyű dolog mást boldoggá tenni, már csak azért sem, mert a földi boldogság nagyon is relatív, egyéni dolog, hozzákötve az egyén életviszonyaihoz, műveltségéhez, foglalkozásához, szellemi és egyéb tulajdonságaihoz. 

A reábízottak szívének, hajlandóságainak, vérmérsékletének, jó és rossz szokásainak mily alapos, gondos tanulmányozására és ismeretére van a nőnek szüksége, hogy kikerüljön minden összeütközést, és boldogító megelégedést teremtsen maga körül a családban, melynek őrző angyalává rendeltetett. És ha mindezt megismerte: a hivatását megértett keresztény gondolkozású nőnek egész szívét, tele szeretettel kell bevinnie az élet harcába, minden önzés nélkül, hogy előbb másokat elégítsen meg, csak akkor, a másnak megszerzett boldogság fölöslegéből, tegye boldoggá a maga szívét. 

Hogy e szeretet-munkájában mennyi lélekerőre, kitartó munkásságra van szüksége, csak Isten tudja, ki a szíveket vizsgálja, s ki az élet könyvébe nem feledi el beírni a legkisebb jóakaratot sem, mely a más boldogságának biztosításával foglalkozik. 

S a nő, ki mindez értelmet, szívet, lelket, munkásságot egyesíti, hogy a mások boldogságát munkálva, hivatását teljesítse, kétségkívül megérdemli minden jók magasztaló dicséretét; és én semmit sem csodálkozom, hogy felőle így beszél a szent könyv: Mint az Isten magas egén fölkelő nap a világnak, olyan a jó asszony szépsége az ő házának ékességére. 

Ez a szépség, melyről a Szentírás szava emlékezik, – bizonyára nem az arc mulandó szépsége, hanem a lélek fölséges, örökké értékes napragyogása, mely a boldogság aranysugaraival díszesíti a kört, a családot, a házat, melynek ő áldásul adatott. 

Kiérdemli e nő azt is, hogy a Szentírás a világ ítéletével ellentétben, mely csak gyenge nőről tud beszélni, – diadalmi éneket zengjen az erős asszonyról. Közel háromezer éve hangzott fel bölcs Salamon király ajkairól e dicséret, melyből a férfiú tiszta öröme, a költő lelkesedése, a próféta ihlettsége áradozik, s mely a nő ideáljának, eszményének mintegy ünnepi dalát alkotja. 

Erős asszonynak nevezi a bölcs király, az Isten rendelése szerint hivatásának élő nőt; s összehasonlítva, értékesebbnek mondja, a messziről szerzett drága gyöngyöknél. 

S azután nem azt beszéli ez erős asszonyról, hogy nehéz hadakat viselt, országokat hódított, városokat alapított, a szellem nagy alkotásait hozta létre: világcsodákat létesített, hanem csak azt, hogy csendes munkájával segített boldoggá lenni másokat, s a mások boldogságában kereste a magáét. 
S ezzel mindent elmondott, a mit a nőről dicséretest s az ő Istentől rendelt hivatásának megfelelőt elmondhatott. 
Apróbb részletezéssel festi a nő gondolkozása körét, értékes asszonyi tulajdonait, munkásságát, bölcsességét, okosságát, takarékosságát. 

Halljuk csak a nagy király magasztaló szavait: 
Gyapjut és lent keres (az erős aszszony) és munkálkodik önkezei ügyességével. 

Olyan, mint a kereskedő hajója, messziről hozván, a legjelentéktelenebb dolgokból is megszerezvén, kenyerét; éjjel fölkel és élelmet ad háza népének és eledelt szolgálóinak. 
Megszemléli a mezőt és megveszi azt, kezei munkájából szőlőt ültet. 

Erősséggel övezi fel magát, megerősíti karját, érzi és látja, hogy jó az ő foglalkozása; világa nem alszik el éjjel. 
Kezét erős dolgokra teszi és ujjai az orsót fogják. 
Kezét kinyújtja a szükölködőnek és tenyerét megnyitja a szegénynek. 

Nem félti házát a hó hidegétől, mert háza népe mind kétszeresen van ruházva. 

Drága szövetet készít magának, bíbor és bársony az ő öltözete; gyolcsot készít, erősség és ékesség az ő öltözete és nevetni fog az utolsó napon. 

Száját megnyitja a bölcseségnek és a kegyesség törvénye van az ő nyelvén. 

Szemmel tartja háza népe ösvényeit és kenyerét hivalkodva nem eszi. Nem csoda hát, hogy férje tekintélyes, midőn a föld tanácsosaival összeül. 

Felnőnek fiai és igen boldognak hirdetik és férje is dicséri őt. 
Bizik benne férjenek szive, jót tesz vele, és nem rosszat életének teljes napjaiban.
 

Mert: 
Csalárd a kedvesség és hiu a szépség, az Urat félő asszony a dicséretes! 

Így beszél a nőről a Szent Könyv s ezekben az eleven szavakban újra ott találom a nő hivatását; munkálni a más boldogságát. Ott találom e munkakör részletezését: a mások anyagi és lelki boldogsága fölött való gondos őrködést, megismerem ez igékből a női hivatás többi erényeit: a munkásságot, szerénységet, takarékosságot, bölcsességét, a könyörületet; ott találom mindezek szilárd alapkövét: az Ur félelmét s a hivatását betöltött munkás élet jutalmát: a mások boldogságát s abban elrejtve a saját magáét. 

Szép, magas, eszményi hivatás, melynek jótéteményei annál több hálára számíthatnak, minél kevesebb igényt tartanak arra. 
Észrevétlenül, csendesen, zaj és feltűnés nélkül, az áldozat, a lemondás, az önmagából való kibontakozás minden tüntetése nélkül munkálkodik a nő a maga vagy a mások családjában, a hová őt Isten rendelése elhelyezte. 
S ha az orvos a test egészségére, a pap a lélek üdvére ügyel, a nő gondoskodása mind a kettőre és még sok egyéb apróságra kiterjed, mi e kettővel összefügg. 

Sokszor szinte mosolyra derítő, szánalmas látvány, hogy az úgynevezett teremtés ura és királya: a férfiú, mily apró dolgokban is reá szorul a nő szerető gondosságára, mindent észrevevő figyelmére. A nő, a ház tisztaságának, jó ízlésének, erkölcsi magasabb színvonalának hivatott őre. 
A mint szeme észrevesz minden ízléstelent, tekintetének komolysága elítél minden illetlent. 

Nincs mosolya a durvább tréfára s azért a család örömeinek ártatlan voltát az ő erkölcsi érzéke biztosítja, a családi viharok kitörését az ő gyengédsége hárítja el, a megzavart békét az ő szeretete állítja helyre. Megjelenése kedélyt, szeretetet áraszt s eleven tiltakozás minden durvaság ellen. 

Munkás kezének áldásait érzi az egész család. Nem a hitves nőről, a feleségről szólok én csupán; mert e csendes, ez eszményi hivatás: a más boldogságán munkálni, nem az ő kizárólagos, hanem minden nőnek általános tulajdonsága. 
Például: a nőtestvér jóságos lelke is ezer áldás örömeit viheti be a családba! 

Sőt még a hűséges cselédnő is, ki a keze munkáján kívül, jóakaró ragaszkodásával szolgálja a kört, melybe rendeltetett, kiszámíthatatlan és megfizethetetlen jótéteményekkel járulhat valamely család élete nyugalmának emeléséhez. Hisz, mert neki alárendelt szerep jutott az életben, azért nő maradt, s ő is betöltheti hivatását: munkássága, lelki nyugalma, ragaszkodása által javára lehet másoknak. 

De a házi munkásság, – e különleges női kötelesség, nemcsak az alsóbb rendűek kezéhez illő foglalkozás. A magasabb rang, vagy előkelőbb műveltség nem menti fel a nőt a munka szeretetétől, vagy jobban mondva, nem kárhoztatja a nőt dologtalanságra. 

Mert hogy a dologtalanság egymagában is büntetés, kárhozat, jól tudják, a kik ismerik az unalmat. A pogányság rabszolgaságra kárhoztatta és vagy állatnak való súlyos munkára fogta, vagy tétlen dologtalanságba vetette a nőt. 
A dologtalanságnak ikertestvére a lélekölő unalom, ez pedig melegágya minden rossznak: gondolkozásban, érzésben és cselekvésben. 

Nem így tervezte a Teremtő Isten, mikor a férfiúhoz hasonló segítőt kívánt alkotni a nőben. Nem munkátlanságot szánt az asszonynak és hozzá unalmat az Úr, hanem okos, bölcs munkásságot, javára mindazoknak, kiknek élete a nőével összefügg. 

A nő, ki sem testi, sem lelki tulajdonságaira nézve nem csekélyebb értékű alkotása az Istennek a férfiúnál, földi és örök rendeltetésénél fogva pedig hasonló hozzá, nemcsak segítőtársul rendeltetett a férfiúnak a földön, hanem valóban azzá is kell lennie. Mégpedig nem csupán az anyagi javak megszerzése és fönntartása körül, a háztartás s a gyermekek anyai dajkálása és nevelése által, hanem a szív és lélek nemesítésére, a család szellemének emelésére gyakorolt befolyása által is. Szent felelősség terhe rajt, a mások lelke üdvéért. 

S azt a képességet, hogy befolyást gyakorolhasson a család szellemére, hogy megmenteni tudja a mások lelki üdvét: az Úr félelme, az önmaga keresztény szelleme adja meg neki. 
Az Úr félelme, mely minden bölcsesség kezdete, teszi őt is bölccsé, szerénnyé, szelíddé, szeretetteljessé, ez ad neki hősi erőt. Ez: az Úr félelme védi meg szíve, lelke érintetlenségét a hízelgő szó befolyásától. 

S íme, ez a nő, kit áthatott az Úr félelme, ki tiszta lelke nemesebb érzéseivel, dolgos keze munkájával szolgálja a mások földi és örök üdvét, kinek minden apró gondjai és fáradozásai csekélyek önmagukban, de fontosak a ház boldogságára nézve; kinek elfoglaltsága nem ütnek lármát a világban s figyelmet alig gerjesztenek, de áldást árasztanak az általa kormányzott szerencsés ház népére, e nő, ki gyakorlatilag érvényesíti az intést: imádkozzál és dolgozzál, gyümölcsözteti ezt a reábízottak javára s ekképp betölti hivatását: íme, ez a keresztény nő, a kit megtalálok én munkálkodva a keresztény család körében, vagy imádkozva a kereszt tövénél.

Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688