Visszatérve a kómából
Az alábbi csoda-történet ékes bizonyítéka annak, hogy az anyák imája hogyan hatol fel a kegyelem királyi trónjához! Sőt, szövetségi ígéretünk alapján az Úr gondot visel szeretteinkről, egész háznépünkről is.
2002.05.31-én, 31 évesen motorbalesetet szenvedtem, három héten keresztül édesanyámnak azt mondták az orvosok, nem biztos hogy a fia megéli a reggelt.
Már a baleset pillanatában éberkómába estem.Több mint négy órás agyműtétem volt, és akkor édesanyám a legjobb orvoshoz fordult. Jézus krisztuson keresztül az Úrhoz, mint ahogy édesanyám szólítja az Atyát, minden pillanatban hozzá imádkozott és tudta, érezte minden rendben lesz.
Mikor azt mondták neki az orvosok, ha életben is maradok, nem fogok tudni járni és beszélni, de anyukám tudta, hogy olyan leszek mint régen. Négy és fél hónap múlva felébredtem a kómából. Édesanyám pont ott volt, rámnézett és megkérdezte: tudod,ki vagyok én? Csak bólogatni tudtam, de azért ő magára mutatva mondta könnyes szemmel: én vagyok az anyukád!
Nyolc hónapig voltam kórházban, ezalatt újra tanultam járni és beszélni. Az anyukám erős hite az Úr – ahogy ő mondja: Jézus Krisztus – által meggyógyított engem. Azóta megtértem és most már én is elhiszem, hogy Istennek terve van az életemmel.
- Segítséged az Úr
- Ő mindent helyre állít