Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. (Róm 10:17)
Két évvel később visszamentem ugyanabba a gyülekezetbe, Oklahomába. Észrevettem, hogy az a fiatal hölgy, aki nem volt hajlandó hinni, ott van. Most is négy hétig tartott az összejövetel sorozat. A hölgy a Bibliájával és egy jegyzetfüzettel minden alkalmon ott ült, és jegyzetelt, amint tanítottam mindennap reggel, és este.
Két hétig a fiatal hölgy ült, figyelt és jegyzetelt. A második hét péntekjén az első sorba ült le. Az egyik ültető a kezével a kezei alá nyúlt, segített lábra állni, és segített a mankóira támaszkodni. Ő lett az első a gyógyulásra várók sorában.
pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. (Márk 9:23)
Emlékszem, 1956-ban egy nagy, teljes evangéliumi gyülekezetben prédikáltam Oklahomában. Láttam egy hölgyet, aki minden összejövetelen ott volt. Nem tudtam, hogy a gyülekezetnek tagja-e. Azt láttam, hogy mankókra támaszkodik. A testét előre tudta lendíteni a mankók között, úgy hogy elég súlyt helyezett a lábaira, hogy előre mozgassa a mankókat. Jó 10 percbe telt, amíg 8-10 métert meg tudott tenni.
1958 májusában Fort Worth-ben (Texas) tartottam egy összejövetelt, és a végén a könyves asztalhoz igyekeztem. Ekkor két hölgyet pillantottam meg, ahogy közeledtek hozzám. Nem tűntek ismerősnek, ezért folytattam az utamat. Ám az egyikük kitárta a karjait és átölelt.
Meglepődve kissé visszahőköltem, de ő azt kérdezte: ” nem ismersz meg, ugye?”
Valóban nem ismertem meg. Mikor elmondta, ki is ő valójában, én öleltem át, és együtt hallelujáztunk! Ő volt az a 82 éves evangélista, akinek néhány hónappal azelőtt szolgáltam, aki ágyhoz kötött volt, és az orvosok már lemondtak róla. S aki most olyan fiatal és csinos volt.
