Születés

Történt egyszer, hogy az anyaméhben ikrek fogantak. Teltek a hetek, és a kicsik növekedtek. Ahogy növekedett a tudatuk, úgy nőtt az örömük is:

– Mondd, nem nagyszerű, hogy fogantattunk? Nem csodálatos, hogy élünk?

Az ikrek elkezdték fölfedezni világukat. Amikor megtalálták a magzatzsinórt, amely összekötötte őket anyjukkal és eljuttatta hozzájuk a táplálékot, énekeltek az örömtől:

– Milyen nagy anyánk szeretete, hogy megosztja velünk saját életét!

…Ahogy azonban telt-múlt az idő, és a hetekből hónapok lettek, az ikrek észrevették, mennyire megváltoztak:

– Mit jelentsen ez? – kérdezte az egyik.

– Ez azt jelenti – felelte a másik -, hogy tartózkodásunk ebben a világban a végéhez közeledik.

– De én egyáltalán nem akarok elmenni innen – viszonozta az első -, szeretnék mindig itt maradni!

– Csakhogy nincs más választásunk – felelte a másik -. Talán van élet a születés után is!

– Milyen lehet az? – kérdezte kétkedve az első -. El fogjuk veszíteni az életet jelentő magzatzsinórt, és anélkül hogyan élhetnénk? Azonkívül mások is elhagyták már ezt az anyaméhet, és senki sem tért ide vissza, hogy megmondja nekünk, van-e élet a születés után. Nem a születés a vég?

Majd mély bánatba merülve így folytatta:

– Ha a fogantatás a születéssel végződik, mi értelme van az életnek az anyaméhben? Értelmetlen az egész. Talán még anya sem létezik.

– De kell hogy legyen! – tiltakozott a másik -. Különben hogyan kerültünk volna ide? És hogyan maradhattunk volna másképp életben?

– Láttad-e valaha anyánkat? – kérdezte az első -. Talán csak a képzeletünkben létezik! Mi gondoljuk ki magunknak, mert így jobban megérthetjük az életünket.

…Így teltek az utolsó napok az anyaméhben, telve kérdések özönével és nagy félelemmel.

Végül elérkezett a születés pillanata, amikor az ikrek elhagyták addigi világukat és kinyílt a szemük.

Tele tüdőből felordítottak.

Amit láttak, meghaladta legmerészebb elképzelésüket is.

(ismeretlen szerző)