Gyógyulás autizmusból

B. Attiláné kiegészítése korábbi bizonyságához:
A múltkor már írtam Attiláról, autista kisfiamról, akin megláttam Jézus dicsőségét csodálatos gyógyulásában.

Amikor megtudtuk, hogy Attila beteg, még férjes asszony voltam két gyermekkel. A férjem nem akarta mindezt felvállalni, ezért kilépett az életünkből. Én ott maradtam a két gyermekkel lakás nélkül, pénz nélkül. Még ekkor nem ismertem Istent. Attila fiam ekkor még nagyon rossz állapotban volt, és ott volt a kisebbik fiam Csaba is, akikről gondoskodnom kellett, de elhelyezkedni nem tudtam, hiszen a beteg gyermekemet nem tudtam óvodába járatni.

Amikor megismertem az Urat, minden megváltozott – amikor Jézus berobbant az életünkbe, és letarolta a sátánt. Ennek majdnem öt éve. Most van egy lakásom, munkám, a gyermekeim iskolába járnak, és bár most is vannak próbák az életemben, de tudom hogy az Úr a szabaditó, és minden gondomat megoldja, és csak nála van békesség. Nem félek a jövőtől, mert Jézus a holnapnak is Ura. Dicsőség az Úrnak az ő kegyelméért, és irgalmáért. Áldott legyen Jézus neve!

B. Attiláné:

A kisfiam, Attila 11 éves autista gyermek. Hat éves korában kimondták rá az orvosok, hogy soha nem fog beszélni, vagy magát ellátni. Miután megtértem, és segitségül hivtam az Urat a fiam gyógyulásáért, Attila olyan szintű fejlődésen ment keresztül, amelyben csak reménykedni tudtam. Most normál iskolába jár, beszél, egyedül öltözik, ellátja magát.

Dicsőség az Úrnak!

Share

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688