Helyreállt házasság

Á. András írta Nyíregyházáról:
2005 decemberében tértem meg. A feleségem már egy évvel korábban ezt megtette – láttam, hogy az életében munkálkodik az Úr, és azt mondtam magamban: biztos van Isten, mert ha ő megváltozott, akkor azt senki más nem tehette, csak Isten. Ezért megtértem én is, és hamar kiderült, hogy Isten vissza akarja adni a házasságunkat! És az első szülött fiamat is, aki most volt 9 éves. Innentől kezdve hamar felpörgött minden, úgy a sátán, mint és Isten részéről. De akkor és most is, ezekben a napokban is Isten győzött. Mert kimondta, hogy ez meglesz! És megvan. A sátán meg hogy mit beszél, azt üzenem, hogy mindenkinek fogja is mondani a magáét, de LE VAN GYŐZVE Jézus vére által!

A bizonyságunkhoz hozzá tartozik, hogy ezek a dolgok nem egészen egy év alatt történtek meg. Isten megajándékozott a következő dolgokkal: saját lakás, autó, anyagi biztonság, stb. Korábban egyik napról a másikra tengődtem, a cigi stb. elvitte a pénzünket, az ördög ellopta a dupla bevételeimet is. Mindenki láthatja a környezetünkben, hogy Isten van jelen az életünkben. És ezt gyakran világi emberek is elismerik! Akik korábban ismertek minket, csak néznek és bámulnak!

Mindenkinek azt üzenem: bízd az Úrra a te dolgaidat, és végbe mennek! Gyönyörködjél az Úrban és megadja neked szíved kérését!

Share
Tagged on:

Vélemény, hozzászólás?


UA-6786688