Az imádság helye
És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden testre. (Apostolok Cselekedetei 2:17) Van egy kifejezés, amit számtalanszor hallottam az elmúlt évek alatt, és minden alkalommal egyre kevésbé szeretem. Nincs kétségem afelől, hogy már te is hallottad. Leggyakrabban olyankor halljuk, ha valami tragédia történik. Akkor szokták mondani, többnyire elnyújtott, vallásosnak hangzó hangsúllyal, amikor úgy tűnik, a körülmények nem vágnak össze azzal, amit Isten ígért az Ő Igéjében. A kifejezés pedig: „Nos, testvérem, nem szabad elfelejtened, hogy Isten szuverén.” Bármilyen szelleminek is hangzik ez a kijelentés, igazából nagyon zavar engem. Nem mintha nem hinném, hogy Isten szuverén. Természetesen az. A Webster szótár szerint a szuverén a következőket jelenti „minden más felett álló vagy felsőbb; legfelső/páratlan erőben, rangban vagy hatalomban.” Nem kérdéses, hogy Istenre mindez igaz. Azonban túl gyakran, amikor az emberek Isten szuverenitására utalnak, igazából azt mondják: „Soha nem tudhatod, mit fog tenni Isten. Végülis, Ő mindenható és teljesen független, tehát azt teszi, amit csak tenni akar.” A szuverenitás ilyen megközelítésével azonban az a probléma, hogy minket minden felelősség alól mentesít. Hiszen, ha Isten szuverén, Ő mindenképpen azt teszi, amit akar, ezért mi akár mehetünk is TV-t nézni és elfeledkezhetünk az egészről, nem igaz? Ez azonban nem így van. Az Ige több mint harminc éves tanulmányozása és az evangélium hirdetése után rá kellett jönnöm, hogy ezen a földön Isten igen kevés dolgot – ha egyáltalán van ilyen – tesz az ember közreműködése nélkül. Habár a föld Istenhez tartozik – az Ő teremtése és Ő birtokolja -, a Zsoltár 8:6 elmondja nekünk, hogy Isten az embert „úrrá tette (Isten) kezeinek munkája felett.” Maga Isten helyezte uralomra az embert. Nem avatkozik bele a földi dolgokba, amikor csak kedve tartja. Tiszteletben tartja azt az uralmat és hatalmat, amit nekünk adott. Ezért amíg az ember bérleti joga ezen a bolygón le nem jár, Isten korlátozza erejét a földön, és csak akkor lép közbe, amikor megkérik erre. Miután azok, akik általában megkérik Őt (a közbenjárók), többnyire igen csendes emberek, akik félrevonulva 
imádkoznak, sokszor úgy tűnhet, hogy Isten önkényesen cselekszik. A látszat ellenére azonban, a Biblia elejétől a végéig azt tanítja, hogy Isten kapcsolata az emberrel imádság és hit-összeköttetés. Amikor látod Őt hatalmasan cselekedni, biztos lehetsz abban, hogy valahol valaki imádkozott és közbenjárt, hogy Ő színre léphessen. Többek mint külső szemlélők Most sokkal inkább mint valaha, létfontosságú hogy ezt minden keresztény megértse. Az utolsó idők legutolsó napjaiban vagyunk. Isten dicsősége leghatalmasabb kiáradásának peremén vagyunk, amit a föld valaha is látott. Döbbenetes, természetfeletti dolgok vannak készülőben, pontosan úgy, ahogy a Biblia mondja. Mégis, sok hívő egyszerűen csak hátradől, és szellemi szemlélőként figyeli ezeket az eseményeket. Úgy tűnik, azt hiszik, hogy Isten önhatalmúlag felborít néhány mennyei dicsőség kosarat, és széthinti a jeleket és csodákat a földön. De nem így fog történni. Hogyan fog megtörténni? Az Apostolok Cselekedetei 2:17-19 megmutatja nekünk: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És éppen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből, és prófétálnak. És csodákat teszek az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn… Ha újra elolvasod ennek a résznek a végét, figyelmen kívül hagyva a fordítók révén bekerült írásjeleket, észre fogsz venni egy isteni összefüggést, amit legtöbben elvétenek. Látni fogod, Isten azt mondja, hogy amikor az Ő szolgái és szolgálóleányai prófétálnak, amikor közbenjárásban és hitben kimondják az Ő szent akaratát és célját, az ő beszédükre válaszolva Isten jeleket és csodákat fog tenni. 
Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a dicsőségnek ez az utolsó kiáradása a teljességében eljöjjön, Isten valamennyi szolgájának és szolgálólányának a helyén kell lennie. Milyen helyen? Az imádság helyén! Néhányan mondhatják: „Nos, Copeland testvér, most az idővégi eseményekről beszélünk, és én úgy hiszem, Isten egyszerűen előhozza ezeket egyedül is. Nincs szüksége a mi segítségünkre. Hiszen ezek a dolgok túlságosan fontosak ahhoz, hogy pusztán emberekre bízza őket.” Volt idő, amikor én is ugyanígy gondoltam. Azonban néhány évvel ezelőtt Isten kiigazított engem. Akkoriban az ember hatalmát tanulmányoztam, és az Igében újra és újra láttam, hogyan előzték meg Isten népének imádságai Isten cselekvését a földön. Ennek ellenére továbbra is ragaszkodtam ahhoz a nézethez, hogy a legfontosabb munkáit Isten az embertől függetlenül végzi. Egy nap, ahogy efelől imádkoztam, azt mondtam: „Uram, Jézust mindenki mástól függetlenül hoztad a földre, ugye?” "Nem, nem így volt." – válaszolta. „Úgy érted, voltak emberek, akik közbenjártak Jézus megszületéséért?” – kérdeztem. "Igen." Majd megmondta két ilyen ember nevét: Simon és Anna. Ötven év imádság Lukács 2. fejezetében találod az igei beszámolót erről a két közbenjáróról. Itt elmondja nekünk a Biblia, hogy amikor Jézus 8 napos volt, a szülei elvitték a templomba, hogy odaszenteljék az Úrnak és körülmetéljék az ábrahámi szövetségbe. A zsidó nép számára ez a szertartás igen szentnek számított, a kellős közepén egy Simon nevű férfi mégis besétált és karjaiba vette a csecsemő Jézust. Senki nem szólt hozzá egy szót sem. Senki nem próbálta megállítani őt. Tehát egyértelmű, hogy mindenki jól ismerte őt a templomban, és szellemi embernek tartották. Honnan tudta Simon, hogy pont abban az időben kell a templomba mennie? Valaki talán odament hozzá és elmondta, hogy Jézust épp most mutatják be az Úrnak? Nem, a Biblia azt mondja nekünk, hogy „ő a Szellem indításából” ment a templomba (27. vers). Isten vezette őt oda. Sőt mi több, bár akkor még maga Mária sem értette igazán, kicsoda is az ő gyermeke, Simon pontosan tudta, és így prófétált felőle: Mostan bocsátod el, Uram, a Te szolgádat, a Te beszéded szerint, békességben; Mert látták az én szemeim a Te üdvösségedet, Amelyet készítettél minden népeknek szemeláttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a Te népednek, az Izraelnek dicsőségére” (29-32. versek). Simon tudta, hogy kicsoda Jézus, mivel közbenjárt érte; kérte Istent, hogy küldje el a Megváltót. Olyan buzgón és olyan régóta imádkozott, hogy Isten megígérte neki, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát (26. vers). Már az is elég döbbenetes, hogy Simon felismerte Jézust, mint Izrael Megváltóját, de szavaiból kitűnik, hogy még ennél is többet tudott. Olvasd el újra amit Simon mondott és látni fogod, hogy ő tudta, hogy Jézus üdvösséget fog hozni a pogányoknak – azt a tényt, amit a gyülekezet többi része nem értett meg addig, amíg 10 évvel Pünkösd napja után Péter el nem ment Kornélius házához! Miért volt Simon ilyen bölcs? Közbenjáró volt. A közbenjárók tudnak olyan dolgokat, amiket mások nem. Isten szent titkokat és rejtélyeket árul el nekik. Belső információkkal látja el őket. Aznap, miután Simon befejezte a prófétálást Jézus felett, besétált egy Anna nevű, apró, 84 éves özvegyasszony. Simonnal ellentétben ezt az asszonyt nem kellett a Szellemnek a templomba vezetnie – ő már ott volt. A Bibliából megtudjuk, hogy ő tulajdonképpen nem távozott el a templomból, hanem böjtölésekkel és könyörgésekkel szolgált éjjel és nappal. (37. vers). Nem is csupán egy vagy két hetet töltött ott. A templomban tartózkodott azóta, hogy a férje meghalt. Mivel csak hét éven keresztül volt házas, és történelmi feljegyzésekből tudjuk, hogy a zsidó nők 16 éves kor körül mentek férjhez, kiszámolhatjuk, hogy valószínűleg már több mint 50 éve imádkozott ott a templomban. Ezt nevezem elkötelezettségnek! A Lukács 2:38 azt mondja, hogy Anna abban a pillanatban bejött és hasonlóképpen hálákat adott az Úrnak (KJV), és szólt Őfelőle mindeneknek, akik Jeruzsálemben a megváltást várták. Nem volt szüksége rá, hogy valaki elmondja neki, kicsoda Jézus. Tudta abban a pillanatban, amikor meglátta Őt, mert – akárcsak Simon – ő is sok éven át imádkozott Istenhez, hogy küldje el Őt. Gondolj csak bele – habár Isten a világegyetem Mindenható, Legfelsőbbrendű Teremtője, nem önkényesen küldte el Jézust a földre. Az emberrel együttműködve tette. Az Ő népének hittel teljes szavaira és imádságaira adott válaszként tette. A Máté 18:19 azt mondja: ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön, bármely dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Simon és Anna – akár tudtak róla, akár nem – egyetértésben imádkoztak. Mindketten közbenjártak, kérték Istent, hogy küldje el az Ő Megváltóját, és Isten megválaszolta az imájukat. Kapcsolódj be a programba! Mit jelent ez ma a számunkra? Azt jelenti, hogy ha látni akarjuk a dicsőség utolsó kiáradásának ezt a teljességét, akkor be kell kapcsolódnunk a programba, ahogy Anna is tette. Le kell térdelnünk és el kell kezdenünk imádkozni érte. El kell kezdenünk kimondani Isten Igéjét és erre az utolsó órára vonatkozó akaratát próféciában és közbenjárásban, hogy Ő jeleket és csodákat tehessen. 
Látjátok, vannak bizonyos dolgok, amik soha nem fognak megtörténni a földön, hacsak valaki ki nem mondja őket. Ha végigolvasod a Bibliát, fel fogod fedezni, hogy bizonyos eseményeket a prófétáknak előre meg kellett jelenteniük, mielőtt Isten véghez vihette volna őket. Most nem azt akarom mondani, hogy ha nem imádkozol, Jézus nem fog visszajönni. Jézus eljön az Ő népéért – mégpedig hamarosan. A világban annyi bűn van már, amennyit csak elbír, és közel van ahhoz, hogy darabokra hulljon. Az egész teremtés ennek nyomása alatt fohászkodik és nyög. Isten le fogja zárni ezt a korszakot, ahogy az Ő Igéjében ezt megígérte – nem számít mit teszel te vagy én. Valahol találni fog egy Simont és egy Annát, hogy elvégezze a feladatot. Azonban ha mi hívők mindannyian imádkozunk, nemcsak néhányan, Ő megnöveli a dicsőség kiáradását, amely az Ő visszatérését kíséri majd. Ha egy szívvel felkiáltunk Istenhez, ahogy a korai gyülekezet tette az Apostolok Cselekedetei 4-ben, akkor Isten ereje meg fogja rengetni ezt a földet. Isten nem tud tétlenül ülni, amikor népének kiáltását hallja! Az a probléma, hogy Isten népének nagy részét túlságosan lefoglalják az egyéb dolgok, és nem szánnak időt arra, hogy közbenjárjanak és felkiáltsanak Hozzá. Nem tulajdonítanak jelentőséget az imádkozásnak. Sokan annyira elfoglaltak, ahogy Istennek „dolgoznak”, hogy azt hiszik, nincs szükségük arra, hogy imádkozzanak. De legvégül ki fog derülni, hogy a szolgálatok sikerei mögött a közbenjárók állnak. Egy nap a mennyben, amikor majd a jutalmakat osztják, Nagy testvér ott fog ülni az első sorban, várván az arany trófeát, mivel ő indította az első gyülekezetet az országában. Odahajol majd a mellette ülőhöz, és azt mondja: „Igen, ámen. 47 évig pásztoroltam azt a gyülekezetet. 2000 embert vezettem az Úrhoz és ezren keresztelkedtek meg a Szent Szellemben 1919-ben. Mindent el fogok mesélni erről, amint megkaptam a trófeámat.” Ám amikor az Úr elkezdi átadni a jutalmat, ahelyett hogy Nagy testvér nevét szólítaná, azt fogja mondani: „Hol van Kovács testvérnő?” Majd leküld egy angyalt a hétmilliomodik sorba hogy Kovács tesvérnőt előrehozza. Amikor az asszony odaér, az Úr a kezébe helyezi a jutalmat és azt mondja: „Kovács testvérnő, ezt szeretném neked adni annak a 25 évnek az elismeréseként, amikor közbenjártál és arcra borultál Előttem. A te imáid által elhívtam Nagy testvért, hogy elkezdje az első gyülekezetet az országodban. Az imáid miatt több ezer ember nyert üdvösséget és töltekezett be Szent Szellemmel abban a gyülekezetben.” Ezután az első sorhoz fordul és azt mondja: „Nagy testvér, azzal jutalmazlak, hogy viheted Kovács testvérnő trófeáját helyette.” Megfelelő idő – Megfelelő hely Megmondhatom, én kiknek a trófeáit fogom hordozni, amikor eljön az idő. Egyik az édesanyámé lesz, a másik pedig egy kis asszonyé, aki általában együtt imádkozott vele. Ez az asszony mindig bement a szobámba és elvette a párnát az ágyamról. Utána magával vitte, ahogy az emeleten sétálgatott és közbenjárt értem, a párnámon hagyva könnyeit. Biztosan tudom, hogy Isten ezért nem hagyott engem magamra az ágyamban éjszakánként. Ennek a két asszonynak köszönhető, hogy üdvösséget nyertem és ma az evangéliumot prédikálom. Semmi elismerés nem jár nekem ezért. Kapok némi elismerést azokért az időkért, amikor én is közbenjártam és Istenhez kiáltottam valaki más érdekében. De nem a jutalmak miatt mondod el azokat az imákat. Azért imádkozod el őket, mert szolgatársa vagy Annak, aki a Vérét adta érted. A Szeretet miatt imádkozol. Ez az egyetlen elég erős motiváció, mivel a közbenjáró feladata a legnehezebb feladat Isten Királyságában. A közbenjáró cipeli mindannak a szellemi terhét, ami Krisztus Testében zajlik, és ez a létező leghálátlanabb szolgálat. Amikor prédikátorok alkalmakat tartanak, ahol emberek üdvösséget nyernek, a legtöbben azt gondolják: "a mi erőfeszítéseink hozták az embereket az Úrhoz." Pedig nem tettünk mást, mint prédikáltuk azt az üzenetet, amit Istentől kaptunk. Az elveszettek üdvösségre vezetéséhez szükséges kenet a közbenjárók imádsága által jött elő. Az ébredéseket nem a jó prédikáció hozza elő. Az ébredést az imádság hozza elő. Péter nagyszerű prédikációja Pünkösd napján nem azért született, mert Péter olyan remek ember lett volna. Hanem azért, mert az emberek sok napon át imádkoztak egységben. Körülbelül 120-an imádkoztak, amíg Isten Szelleme a színre nem tört. 
Azok az emberek imádkozták le a Szent Szellem első hatalmas kiáradását. Amikor Ő eljött, mit gondolsz, hol nyilvánította ki Magát legelőször? Azon a helyen, ahol imádkoztak. Isten nem változott meg. Napjainkban is ugyanazt teszi, mint amit az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetében. Most azonban még erőteljesebben és dicsőségesebben mozdul, mint akkor. Éhezik a szíved arra, hogy megtapasztalja ezt az idővégi kiáradást? Szeretnéd elsőkézből látni a természetfeletti dolgokat és csodákat, amiket véghez fog vinni az utolsó időkben? Akkor kerülj az imádság helyére! Legyél közbenjáró, nyisd meg magad Isten Szellemének az imádságban és mondd ki az Ő akaratát. Ha ezt megteszed, nem kell majd beérned másodkézből származó beszámolókkal Isten dicsőségéről. Nem kell majd azt mondanod: „Bárcsak ott lettem volna!” Akárcsak Simon és Anna, a megfelelő helyen leszel, a megfelelő időben. Belső információkkal fogsz rendelkezni, mert nem csak külső szemlélő leszel. Segíteni fogod előhozni az Úr dicsőséges visszatérését!
