Ha az ördögnek bármilyen lehetősége adódik arra, hogy Isten Igéjéről levedd a szemed, ki fogja használni, mert Ő a bajkeverő. És ha megteheti, a körülményeket felkorbácsolja körülötted, és úgy dobálózol benne, mint egy kis csónak a hurrikánban. Mindent meg fog tenni, amit csak tud, hogy a látható világra figyelj, azokra a helyzetekre, amik körbevesznek, ahelyett, hogy Isten ígéretére figyelnél – mert tudja, ha ezt nem teszi meg, akkor megragadod ezeket az ígéreteket, és kisöpröd őt az életedből.
e van szükségünk, mint a három zsidó fiú, Sidrák, Misák és Abednegó hite. Olyan hit birtokolta őket, amely által nem féltek még a tüzes kemencétől sem. Tudták, ha tüzes kemencébe is kerülnek, Isten megszabadítja őket. Isten nem fog megőrizni téged a kísértésektől, de sem ezekben, sem a nehéz helyzetekben nem fogsz megégni, jöhet akármilyen próba és kísértés! Olyan hitre van szükséged, mint Noénak volt. Ő nem is tudta, milyen az eső, de mikor Isten mondta: építsen hajót, olyan hit birtokolta őt, hogy amit Isten mondott neki, azt megtette. Megépítette a hajót, akármilyen célból is, de megépítette, mert Isten mondta neki. A hit birtokolta őt.
Van valami, amit megtanultam, amióta hitben élek, ami segít befogadnom Isten ígéreteit a legnehezebb helyzetekben is: hogy mit kell ehhez tennem! S mi az? Nem más, mint hogy átlépem a hit-vonalat.
A hit-vonalra van szükséged, amikor azt szeretnéd, hogy Isten a „lehetetlent” cselekedje az életedben. Erre van szükséged, ha meg akarsz állni szilárdan, rendíthetetlenül a hitedben, de még ide-oda ingadozol a látható körülményeid és Isten ígéretei között – egyszer az egyiket hiszed, máskor a másikat.
Ma a hitről beszélünk.
Hinni abban, amit Isten mondott. Hinni Isten Igéjében, vagy amit Isten a szívedbe írt. Inkább ebben hinni, mint a körülményekben. Ha a hited szerint élsz, ez nem az, amit a szemeddel látsz, vagy a füleddel hallasz. Ha hiszel Isten Igéjének, az megváltoztatja a körülményeidet, és megváltoztatja, amit hallasz, és amit látsz. A hit emberek olyanok, hogy hisznek Isten Igéjének, függetlenül attól, hogy mit látnak. A hit ad valamit Istennek, amivel tud dolgozni, és meg tudja változtatni a körülményeket, helyzeteket.
Ha úgy érzed, hogy nyomás alatt vagy ezekben a napokban, tudd meg, nem vagy egyedül. Sátán egyre nagyobb nyomást helyez az emberekre itt és most, nagyobbat, mint bármikor ezelőtt. Nehézségben akar tartani minket lelkileg, pénzügyileg, érzelmileg és minden más módon, ahogy csak tud. A nyomás olyan nagy mindenütt, hogy a kormányok már nem tudják, mit tegyenek, az üzleti világ, a családok, sőt a gyülekezetek sem tudják, mit tegyenek.
Isten és Jézus azt mondja, hogy keressük Őt. A fenti Igében a próféta azt mondja, hogy keressük Istent. Ismerek egy rabbit, aki újjászületett keresztény lett, tőle hallottam: az Urat keresni, azt jelenti – kutatni. A hétköznapi életben keresni azt jelenti: ide nyúlunk, oda nyúlunk, de a héber szó azt jelenti: kutatni. Kutasd az Urat, és találni fogsz.
Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. (Filippi 2,13)
Az első számú indok, ami miatt az emberek kudarcot vallanak a gyógyulásuk elfogadásában, hogy nem hiszik el, hogy Isten akarata az, hogy egészségesek legyenek. Sokan azt mondják: lehet, hogy a betegséggel Istennek bizonyos tervei vannak. Nem, neki ilyen tervei nincsenek!
Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. (Róm 10:17)
Két évvel később visszamentem ugyanabba a gyülekezetbe, Oklahomába. Észrevettem, hogy az a fiatal hölgy, aki nem volt hajlandó hinni, ott van. Most is négy hétig tartott az összejövetel sorozat. A hölgy a Bibliájával és egy jegyzetfüzettel minden alkalmon ott ült, és jegyzetelt, amint tanítottam mindennap reggel, és este.
Két hétig a fiatal hölgy ült, figyelt és jegyzetelt. A második hét péntekjén az első sorba ült le. Az egyik ültető a kezével a kezei alá nyúlt, segített lábra állni, és segített a mankóira támaszkodni. Ő lett az első a gyógyulásra várók sorában.
Dicsekedik lelkem az Úrban, és dicsőítem Őt; mert megkerestem az Urat és Ő meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. (Zsolt.34,3.5)
Magasztallak Téged Istenem, mert felemelted az üdvösség szarvát nékünk, a Te gyermekeidnek, és ellenségeinktől megszabadítottál, hogy félelem nélkül szolgáljunk Neked.(Luk.1,69.74)
NEM FÉLEK
A HALÁLTÓL
Áldalak Úr Jézus Krisztus, mert megszabadítottál a halálfélelemtől, mert kijelentetted, hogy Te vagy a feltámadás és az élet, és mert hiszek Te benned, soha örökké meg nem halok. (Ján.11,25.26) Dicsőítelek, hogy testté lettél azért, hogy halálod által megszabadíts minket, akik a haláltól való félelem miatt teljes életünkben rabok voltunk. Magasztallak, mert működésképtelenné tetted azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt. (Zsid.2,14)
pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. (Márk 9:23)
Emlékszem, 1956-ban egy nagy, teljes evangéliumi gyülekezetben prédikáltam Oklahomában. Láttam egy hölgyet, aki minden összejövetelen ott volt. Nem tudtam, hogy a gyülekezetnek tagja-e. Azt láttam, hogy mankókra támaszkodik. A testét előre tudta lendíteni a mankók között, úgy hogy elég súlyt helyezett a lábaira, hogy előre mozgassa a mankókat. Jó 10 percbe telt, amíg 8-10 métert meg tudott tenni.
Sokan azt hiszik, hogy a szellemi erősség valami rossz szokás, vagy éppen nikotin-, kávé-, drog- illetve egyéb más függőség. Ám tudjuk, hogy a szellemi erősség több mint az említettek. Úgy is lehet valami erősség, hogy észre sem veszed, hogy ott van. Mi is a jelentése az erősségnek? Habitusból, hozzáállásból eredő viselkedés vagy gondolkodásmód, ami Isten gyermekét testivé teszi, és testi is marad általa. Bármi, ami az életedben testivé tesz, és az ok, ami miatt hosszú távon testi maradsz, az bizony erősség. S mivel nem készítünk naponta leltárt, ezért gyakran testiek maradunk hosszú időre.